Tékozló Homár

Elhajtották a Beer&Burgerből, mert nem volt foglalása

2014.03.24. 13:11 | jackyll | 83 komment

Dávidék majdnem kipróbálták a Beer&Burger hamburgerezőt, de amire odaértek már annyira behájpolódott a hely, hogy már csak a várólistára tudtak volna felkerülni asztalfoglalásilag:

Egy nagyon érdekes üzletpolitikát képviselő éttermi sztorit szeretnék megosztani veletek, ami a tegnap történt meg velem és szűkebb társaságommal a fent nevezett étteremben. Történt ugyanis, hogy tegnap olvastam az indexen egy cikket a Beer& Burger nevű hamburgerező helyről, amiben nagyon pozitívan írták a helyről, mind ételminőség, mind kiszolgálás terén. Este munka után el is meséltem a barátaimnak és úgy döntöttünk, hogy kipróbáljuk a helyet és eszünk egy finomat. Negyed nyolckor érkeztünk a helyre, ami szerencsére nem volt zsúfolt, több szabad asztal is volt, így helyet foglaltunk. Jómagam kimentem a mosdóba, majd mire visszajöttem már az étlapot is megkaptuk. Nagyon tetszett a hely, főképp a többi asztalon felszolgált, ízlésesen tálalt ételek.

Szóval nézzük, nézegetjük, hogy mit is válasszunk...már negyed órája ott ülünk, mire végre megérkezik a kedves alkalmazott, mi örülünk, hogy rendelhetünk...erre közli velünk, hogy ha nem foglaltunk asztalt, akkor legyünk szívesek távozni. Nem értjük a dolgot és szóvá is tesszük, hogy miért küld el, mikor még vannak rajtunk kívül is üres asztalok és a következő foglalás csak fél óra múlva esedékes (ő mondta). Ennek ellenére mosolyog és hajthatatlan marad és elküld.

Még egyel több üres asztal marad a helyen, összesen három!...csak mert fél óra múlva mind le van foglalva. Jelezném, hogy egyik asztalon sem volt foglalt tábla kihelyezve.

Azt hiszem elég felháborító az eset és nagyon örülnék, ha segítségetekkel akár több fórumon is megjelenne a dolog. ÉLJEN A MAGYAR VENDÉGLÁTÁS!!! Tisztelet a kivételnek!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.24. 13:15:25

menj a római partra, ott nincs ilyen probléma

230e 2014.03.24. 13:20:43

Elszúrták a foglalást, van ilyen. Ha pedig hagyják hogy ott maradj, akkor meg az asztalt foglaló írna most ide.
Egy ingyenpiát igazán adhattak volna.

hovatűnt démonhill 2014.03.24. 13:21:46

Hát hamburgereshez mentél, mi a probléma? Örülj neki, hogy legalább nem ettél macskahúst.

hovatűnt démonhill 2014.03.24. 13:23:20

ja, a hájp szó pedig tök mást jelent, kedves posztoló, ennek így csak annyi értelme van, hogy látszik, hogy nagyon trendi akarsz lenni, de égsz.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.24. 13:26:15

@hovatűnt démonhill: az első bekezdést nem a poszt beküldője írja, ha jól tudom

hovatűnt démonhill 2014.03.24. 13:27:07

@jacques shiraz: jól tudod, ezért írtam, hogy a posztoló, nem pedig a levélíró.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.03.24. 13:28:01

Piros-fehér kockás terítőket képzeltem el az asztalókra. Úgy vólt? Hálistennek ma én egy nagyon jót fogok enni, fotelembe lesz hely. Itthon mindig minden olyan, amilyennek akarom. Merjem megunni? Értem, hangulat, picsanyalás, simogatása a lelkivilágnak ez az éttermezés, de a kifőzdéken kívül melyik nem ordas ráfizetés? Kérdezem, annyira nem vagyok jártas.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.03.24. 13:38:18

@sugargiraffusplumps.: most elijesztettük. Addig, míg nem lesz új széptörténet, kotyvassz valami varázsfőzetet, zsiráfslom. Mire lesz képes a főzet? Kinek lesz jó, s végül mi leszen a tanulság?

Zirowe 2014.03.24. 13:43:50

Mi most szombaton este voltunk, szintén a pozitív cikkek hatására.
Foglalás nélkül ültünk be, ahogyan kb mindenki, akit láttam utánunk megérkezni.
Pincér nekünk is kb 15 perccel később jött oda, rendelés után 1 teljes óra telt el, az előételt a főétellel együtt hozták ki.
A kaja jó volt, de a várakozás idő nagyon durva, főleg, hogy nem vmi hiperszuper gasztróhely, hanem sima burgerező.
Szóval nem biztos, hogy megint menni fogunk oda.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.24. 13:44:39

Beültem egy puccos étterembe, kértem egy est-ce que vous pouvez m'envoyer une dépanneuse, s'il vous plaît, zöldségágyon. Erre monták, hogy csak sör van és hamburger. Még jó, hogy nem foglaltam asztalt.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.24. 13:44:43

@Kellemes Zérókomponista: node minek ír az ilyen? itt okoskodik, hogy az nem úgy van pedig haloványa sincs semmiről. hiába kérdezgetem illedelmesen( még az annyába se küldtem el), nem válaszol.

@dr. phil. Sün‼ ツ: az jó hülye szokás lehet, mer szerintem vagy igen vagy nem de macatolni időpocséklás.

Manyecska 2014.03.24. 13:46:13

@dr. phil. Sün‼ ツ:.. pl.a Zoli bisztos tudja ezt.....:DDDD:P:D!

Manyecska 2014.03.24. 13:48:04

Sör+burger, az köll a magyarnak, dikk! boáááá.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.03.24. 13:49:53

Behájpólak, megőrűsz!
Ez tecc, ezt elteszem.

FDToth 2014.03.24. 13:51:41

Nem tudom, nalam alap h ha bemegyek egy etterembe, megallok az ajto kozeleben, es megvarom a pincert h leultessen (vagy van-e egyaltalan hely). Ha nem jon senki, kimegyek. Olyat nem szokas sztem h se szo se beszed, bemesz es leulsz

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.03.24. 13:53:16

@FDToth: ezt a rómaiparton necsináld mer várhatsz akár négy napot is mire valakinek föltűnnél a szakadt napernyő alatt ácsorogva!

Manyecska 2014.03.24. 13:59:21

@dr. phil. Sün‼ ツ: én már most megőrülök tőletek, anélkül is:))!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.03.24. 14:01:16

@FDToth: elképzeltelek, ahogy egy Mekiben is várod a pinszoárt.:D Ez nem egy olyan hely, érted?
Virsli mustárral, csalamádéval, csajjal, friss kenyérrel, uborkával, médialejátszóval, non-B filmmel.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.24. 14:01:55

@FDToth: de ez csak egy hamburgerező, afféle upgaded meki, annyiban különbözik a talponállótól hogy vannak székek is

AtiSnatch 2014.03.24. 14:09:01

a pull&bear-be kellett volna menni...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.03.24. 14:28:25

dzsekill édes, nincs valami jobb???

leonito77 2014.03.24. 14:28:52

@Kellemes Zérókomponista: Én járok étterembe. Ahonnan elégedetten távozok, az semmi esetre sem ráfizetés.

Szeretek én is otthon főzőcskézni, de mégsem vagyok olasz, thai, japán vagy kínai (sorolhatnám még) séf. De az étteremben meg tudom kóstolni ezeket az ételeket is. (és persze nem a sarki pizzás és kínai büfé kategóriára gondolok). A minőséget ki kell fizetni. (sokszor sajnos a minőséginek hazudott dolgokat is)

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.24. 14:33:44

@FDToth: ill. miután jobban szemügyre vettem a helyről szóló blogbejegyzést, kicsit módosítok: nem falatozó, inkább amolyan pub jellegű vendéglátóipari egység
de semmiképpen sem olyan étterem amire te gondolsz

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.03.24. 14:41:13

"...rendelés után 1 teljes óra telt el, az előételt a főétellel együtt hozták ki."
Nekem már biztos nem tudták volna kihozni.

AtiSnatch 2014.03.24. 14:48:02

@Tanácstalan: etté má kéményseprőt? mer akó igen.

venszivar 2014.03.24. 15:02:23

bassza + én + még mindig a töpörtyűt eszem..........

Manyecska 2014.03.24. 15:13:20

@venszivar: Afrikában meg éheznek. Szép.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.24. 15:14:03

@jacques shiraz: hat ahol asztalfoglalas van meg felszolgalas az mar inkabb etterem
ha viszont van sztalfoglalas meg felszolgalas, akkor illik figyelni a betero vendegre, ha mar nem tellik host/es/re aki az asztalhoz vezet
azert negyedora utan szolni, hogy ez az asztal foglalt az eleg durva
egy etteremben ha nincs kiirva, hogy ulj le magadtol en is varok az ajtoban, hogy mi a fa sz van
@venszivar: ha mar nem friss es meleg egyel hozza pirosaranyat meg zoldhagymat

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.24. 15:31:17

Most a user akkor is fel lenne háborodva, ha simán csak tele a hely?

Mondjuk a hely pincérei sincsenek a toppon, ha foglalt az asztal, kiírjuk, illetve nem utólag ugrasztjuk fel a vendéget...

Andie 2014.03.24. 15:40:50

@atpijkamo: Beírtam translatorba... hát nemsemmi vagy! :) Igazi gourmet! És máshol kaptál már ilyet? :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.24. 15:53:00

@Andie: :)) De nagyon franciás.

A szorgalmasoknak írtam ajándékként.

A lustákoknak:
Tudna nekem egy vontatókocsit küldeni? - Est-ce que vous pouvez m'envoyer une dépanneuse, s'il vous plaît?

AtiSnatch 2014.03.24. 15:53:28

@Tanácstalan: az újposztot, na léptem, pápua!

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.03.24. 16:18:14

@hagyma: "ahol asztalfoglalas van meg felszolgalas az mar inkabb etterem"

hát te sem vagy valami válogatós

Szarazkoro 2014.03.24. 17:00:52

@AtiSnatch: Hát kéremszépen a te kommentedet nem láttam, valami voodoo lesz ez.... :)

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.03.24. 17:16:17

Soha ne dógozzatok otthonról. Sött, ha ugy tetszik, egyáltalán ne is dógozzatok. Na ilyentet mondott-e már valaki nektek? Elmondom a (k)hátrányát: mindig van előfoglalásotok a hütöbbe konyhába, mindig eszni fogtok.

Atörökk 2014.03.24. 17:33:58

@Kellemes Zérókomponista:
Ha nem isztok, csak esztek, kövérek lesztek.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.03.24. 17:51:47

Mihály pólózott?... :O A hej?
Az melyik menü?

igi1 2014.03.24. 18:19:51

@230e: egy indexes class fmes reklámnak se szabad hinni

Azok mind pénzért jönnek

igi1 2014.03.24. 18:22:17

@Kellemes Zérókomponista: sőt szerintem levegőt se szíjjatok

ez lenne. Legjobbb

@ColT: köcsög pincéreket mind kirúgni

Dógozni smafu, a vendégeket elküldik akkor, amikor ki is szolgálhatták volna

A poszternek nem vőt gywrekszobája de attól még tényleg kaphattak volna 1 rohadt hamburgert

igi1 2014.03.24. 18:26:44

@hovatűnt démonhill: meg nem értem mit takar az ízlésesen a többi asztalon tálalt étel ha a vendégek fėl óra múlva se jönnek

Eddig külföldön mindent akkor hoztak ki, amikor leültünk, az előételt is

Aureliano Buendía 2014.03.24. 18:29:11

Legközelebb menjetek mekibe:) Vagy a Római partra.

Atörökk 2014.03.24. 18:40:25

@uraaam:
Hallodhülyevagy? Gastlandba' kell meni!4!! :D

Aureliano Buendía 2014.03.24. 18:47:27

@atörökk: minek kéne? Onnan ment át a bírburgerbe a pincér.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.24. 18:57:37

@igi1: "külföldön mindent akkor hoztak ki, amikor leültünk"

Svieicban már akkor kihozzák a kaját, mielőtt bemennél az étterembe.

Svédben a szállodában meg még aluttunk, mikor már tálaltak. Asztán mikor lementünk reggelizni, ilyen kis poharakba lehetett tankolni a narancslét. Az áááámerikái srácok meg lehozták a szobájukból a literes papír Pepsi poharat, és abba tankolták. Csak pislogtam, milyen pofátlan, kultúrálatlan népség. Minden más náció tudott viselkedni.

igi1 2014.03.24. 19:57:21

@atpijkamo: jó, hátha már elkezdted, nem akartam ezzel előhozakodni, de én vinném ki a kaját, mielőtt a vendégek megérkeznek, mert már az ajtóból rájuk nézve tudnám, hogy ki mit rendelne, természetesen a melleimen egyensúlyozva előttük a tálcákat szolgálnám ki, fűszoknyában, és a kedvükért még szőkére is festetném a hajam (gondolok is erre egy ideje)

az ámcsiknál meg behívó van, (ha te azt látnád, hogy néz ki, villogó bigyó, oszt akkor gyühetsz, ha nem pirosan világít, hanem zölden. Érted, és aki színvak!? szóval ott még a wc helyett is étterembe járnak inkább, tehát hagyma lábának már rég amputálva kéne lennie, ha ugye pár évet lehúzott pincérként és sokat keres úgy ezér. Ahol mi voltunk, ott tömve volt a hely, nem volt valami sok pincér, de finom volt a kaja, és kicsit sokat kellett várni (majd 1 órát), de utána gyorsan kellett tömni magad, mer nem lehettél ott nagyon fél óránál tovább

A nívósabb helyeknél (hard rock cafe) meg cserébe a gyors kiszolgálásért extradrága a kaja, amit szerintem még hagyma sem engedhetne meg magának, hát még San Fransiscoban, a központi éttermek egyikét.

Ja, azzal sem értek egyet, hogy kajálás előtt töröljük meg kendővel a kezünket, akkor ott egy kuka az asztal alatt, vagy mi!? hát valakinek valahová el kell tenni a használt kendőt, ami meg végtére is papír, érted.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.24. 20:28:51

@igi1: :))

A japánoknál ilyen forró nedves textilkendőt kapsz, azzal meg tudod törölni a kezedet, arcodat. El is viszik. Ebből alakult ki a repülőgépen osztogatott zacsis alkoholos papírtörlő.

Aureliano Buendía 2014.03.24. 20:50:50

@atpijkamo: ezt én kínai étteremben is tapasztaltam.

Sandor Akarki 2014.03.24. 21:30:14

@FDToth: Ugyan minek? Leültetősnél az ajtónál ül a leültető ember, vagy kiírják, hogy várj itt. Egyébként bemész és leülsz. A Pizza Hut volt Magyarországon olyan, még mielőtt csődbe ment.

Sandor Akarki 2014.03.24. 21:34:55

@atpijkamo: ÁÁÁmerikában ez úgy működik (hagyma majd mondja), hogy ún. fountain drink van, azaz 1-2 dollárért annyiszor töltöd meg a papírpoharad a lóhúggyal ahányszor akarod; mindenki még egyszer megtölti mielőtt kimegy és beteszi az autó pohártartójába.
Amúgy, nyilván nem első éjszaka volt ha hozták a poharat, tudták mi vár. Én is szoktam röhögni a reggeliző poharakon. Mondjuk még nem vittem soha nagyobbat, általában megállok a pult mellett, töltök, iszom, töltök, iszom, töltök, iszom, stb.

Sandor Akarki 2014.03.24. 21:38:26

@atpijkamo: zacsis, alkoholos? Olyan is van? Forró kendőt szoktak hozni, valami kétágú piszkafával adják a welcome drink után. Egyszer láttam, hogy economy-n műanyag poharat adnak. Az tényleg szokványos?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.24. 21:44:47

@Sandor Akarki: "annyiszor töltöd meg a papírpoharad"

A korlátlan fogyasztás nem egyenlő a korlátlan fogyasztással. Nem állhatsz oda a szippantós kocsival. Amit a pofátlan amerikaiak megittak adag fölött a narancsléből, annyival kevesebbet kaptak a többiek. Nem tragédia, volt sok másféle ital is, de tényleg a narancslé volt a legfinomabb.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.24. 21:46:23

@Sandor Akarki: "zacsis, alkoholos?"

A hetvenes évek óta osztogatják kaja előtt a repülőkön.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.25. 01:33:10

@jacques shiraz: hat felenk, fejlettebb orszagokban, ha asztalfoglalasi lehetoseg van, felszolgalas, es az ajtoban hostess, az mar etterem
lehet, nem a legjobb, de etterem
nem ezek alapjan valogatom meg
mivel vendeglatasban melozok, tudom, hol mit varhatok es eppen az alkalomtol es igenyektol fugg hova megyunk
lehet csak egy pub-ba, mert eleg egy jo hamburger, meg par krigli sor / na oda altalaban nem kell asztalt foglalni
de ha mar a sunset terraccera megyunk vagy a red stegbe, mindenki erdekeben erdemes foglalni
a torzshelyeinken azt is megmondom hanyas szamu asztalt akarom
ez ilyen egyszeru

/de szivesen veszem, ha mondassz magyar helyet ahol van elozetes asztalfoglalas es felszolgalas, de nem etterem/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.25. 01:41:16

@igi1: hagyma nem pincer
a hard rock cafe nem nivos hely
egy lancetterem
kozepes arakkal es eleg jo kajakkal, de a nivos etteremtol messze van

steaket es hamburgert enni jarunk oda, mellesleg mindig veszek sorospoharat is mert birom az alakjat
legalabb 20 van a szekrenyben
de ha steakhouse, sokkal jobban kedvelem a texas roadhouset, az outbacket, vagy a longhornt
ha nem steakhouse, akkor lehet meno etterem
na azt ritkan engedhetem meg magunknak
2 szemelyes vacsora mindennel egyutt kb 300 dolcsi minimum
egy rock cafeban minden este vacsorazhatnank....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.03.25. 01:50:16

@atpijkamo: amerikaban a reggeli araban benne van a kv es juice ujratoltes
egyaltalan nem jellemzo, hogy barki is gallonokat inna meg
az etteremnek-szallodanak meg elegendo narancslevel kell felkeszulni
/halkan jegyzem meg, foleg, ha magyar csoport megy, mivel otthon meg a kecsapert is fizetni kell a mekiben, kiszabadulva svedasztalnal esznek isznak visznek, ez koztudott/

Steckdose 2014.03.25. 13:09:28

A VIII. kerületi Huszár étteremben, amikor 59 darab orosz lefoglalta (kb. ennyien férnek be, ha szorosan vannak), az történt, hogy szólt nekünk a pincér, hogy x idő múlva 59 orosz érkezik, ezért nagy terhet vennénk le a válláról, ha addigra elmennénk, különben nem fog tudni mindenkit leültetni. Közben ezerszer elnézést kért. Aztán kompenzációként távozáskor adott egy üveg minőségi vörösbort. Tkp ugyanugy kidobtak minket, mégis jó szájízzel távoztunk. Így is lehet ezt.

Steckdose 2014.03.25. 13:12:58

@hagyma: Én voltam NY-ban a 3. sugárúti Smith & Wollenskyben, a gatyánkat kifizettük, 130 dezső volt csak a bor, de b+ fílingre és kajafinomságra meg se közelítette a Johhny Rockets-et, ahol 35 dollárból a sárga földig ettük magunkat. Azt annyira imádtuk, hogy ahol csak volt olyan, mindig abban ettünk.

Steckdose 2014.03.25. 13:15:47

@Sandor Akarki: Én egyébként jobb szeretem, ahol külön fizetni kell az üdítőért, mert ahol soda fountain van (amerikában majdnem mindenhol), ott KIVÉTEL NÉLKÜL mindig kurvaszar lóhúgy jön belőle. Ahol meg fizetni kell érte, ott általában annyira nem.

lüke 2014.03.25. 13:24:27

ide járnak még vendégek?

lüke 2014.03.25. 13:29:43

@atpijkamo:
na ne má
a jóbb éttermekben citromos kézmosó tál volt, ma is van Párizsban
de nem is kell messze menni:
a Zlatny Praha
-ban a Moldva parton ,még a kommunizmusban is vó`t

milliliteratura · http://milliliteratura.blog.hu/ 2014.03.25. 13:37:43

@Steckdose: olcsón ki lettetek fizetve. amit a hely az orosz borravalókon fogott, abból egy pincészetet is kaphattatok volna :)

Steckdose 2014.03.25. 13:43:37

@milliliteratura: Nyilvánvaló - de épp ezért dicséretes, hogy velünk és a nem szarrágó, de azért nem csekonicsos mértékű borravalónkkal is volt ennyire törődve.

Egyébként az oroszok éttermi szokásairól hallottam vendéglátóktól: feles kikérése, megivása, majd intés. Pincér hoz még egy felest. Aztán értette meg, hogy a ruszki a felest kóstolónak tekintette, ahogy a borból egy kortyot szoktak adni, elégedett volt, ezért kikért mindenkinek egy egész üveggel belőle. Meg is sértődött, mert nem volt annyi üveg az étteremben (valami drága pálesz volt).

Meg azt is hallottam, hogy a gigantikus borravalókból azért jócskán kell fordítani a hely, főleg a klotyó restaurálására a ruszkik távozása után. De persze azért bőven marad a tulajnak, úgyhogy a részeg, pénzes oroszokat valóban kedvelik :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.03.25. 14:10:05

@lüke: "citromos kézmosó tál volt"

Az gagyi. Szétpancsolod. A forró, nedves törlőkendő az igazi.

lüke 2014.03.26. 05:39:55

@atpijkamo:
ezüstböl? na ne má`:)
börger nektek:)
nem ismeritek az életet!
(nagyapámat idézem az ötvenes évek végéröl, aki lazacot, kaviárt s parmezánt hozatott Bécsböl, s hat gyerekét unokákkal -3 már nyugaton volt, ök küldték-meghívta a lakomára
www.ihg.com/intercontinental/hotels/gb/en/prague/prgha/hoteldetail/about-the-hotel/dining
bocs >zlata praha
süti beállítások módosítása