Tékozló Homár

Így lehet kipréselni kártérítést a Wizzairből

2014.04.11. 09:29 | jackyll | komment

Igenis ki lehet sajtolni kártérítést a légitársaságoktól, csak nem szabad hagyni, hogy rögtön az első levéllel lerázzanak. Nem naiv ügyfél rátalált az EUclaim behajtócégre, ami pont az ilyen esetekre szakosodott. Sikerdíj fejében be is perelték a nevében a Wizzairt. Végül naiv ügyfél 128 eurót kapott kézhez a 250 eurós kártérítésből, ami ahhoz képest, hogy semmit nem kellett vele foglalkoznia, nem olyan rossz:

Hosszú évek óta használom a WizzAir légitársaságot London és Budapest között. Vegyesen vannak pozitív és negatív tapasztalataim is. Volt, hogy pontosan indult a gép, de az is megesett sokszor, hogy késett. Különösebben nem foglalkoztam vele, mert legtöbbször be tudta hozni a késést.

A legdurvább eset viszont 2013. október 18-án történt, amikor a délutáni (14:25) WizzAir járat több mint 5 órás késéssel indult London Luton reptérről. Én már előre tudtam, hogy lesz késés, mert meg szoktam nézni a bud.hu honlapon, hogy a Budapestről Londonba induló 12:20-as WizzAir gép időben indul-e, ugyanis ugyanaz a gép megy vissza. Kristálytisztán látszott, hogy több órányi késésre lehet majd számítani, de ezt természetesen a lutoni reptéren nem közölték azonnal. Tájékoztatást nem igazán kaptunk, csak a 6 font értékű kuponokat osztogatta a földi kiszolgáló személyzet.


Végül sikerült felszállnunk, de a tervezett 17:50 helyett valamikor 23:00 után szálltunk le Ferihegyen. Azt mondanom sem kell, hogy vidékre már nem indult semmilyen vonat aznap.

2 hetet töltöttem Magyarországon, addig nem foglalkoztam a dologgal. Amint visszaértem az Egyesült Királyságba, írtam a WizzAirnek angol nyelven, jeleztem kártérítési igényemet. Természetesen elhajtottak egy sablon levéllel. Annyit ajánlottak fel, hogy számla ellenében térítik a mobiltelefon költségemet, és az ételt-italt, amit a várakozás ideje alatt fogyasztottam. Ezután megint írtam nekik, jelezve, hogy ők nagyon is jól tudták, hogy a 14:25-ös járat London Lutonról késni fog, hiszen az odafelé tartó 12:20-as Budapestről sem indult időben. Tehát ezt nem lehet vis maior vagy váratlan technikai probléma címén elsumákolni. Egy újabb sablon levéllel próbáltak lerázni.

Ekkor kezdtem el böngészni az internetet, ahol rábukkantam az EUclaim (www.euclaim.co.uk) nevű oldalra. Több fórumon is gyűjtöttem róla információt, úgy tűnt jó híre van. Az úgynevezett no-win-no-fee alapelvvel dolgoznak, vagyis ha sikertelenül zárul az ügy, az ügyfél nem fizet semmit. Veszíteni valóm nem volt, mivel a WizzAir folyamatosan csak elutasító válaszokat adott, így megadtam a járatszámot, a személyes adataimat, majd néhány nap múlva jött az első e-mail a Bott & Co ügyvédi irodától (ők veszik át az EUclaim-re befutó regisztrációkat). A csatolt szerződést aláírtam egy kattintással (e-sign), illetve továbbítottam nekik a WizzAirnek küldött leveleimet, illetve a légitársaság válaszait. Ezután csak várnom kellett.

Időnként küldtek egy-egy e-mailt, melyben tájékoztattak, hogy milyen stádiumban van az ügyem. Többször felszólították a WizzAirt kártérítés megfizetésére, de az hajthatatlan volt, végül a Bott & Co bíróságra vitte az ügyet, ahol aztán már nem ellenkezett tovább a légitársaság. 5 hónap huza-vona után beleegyezett a kártérítésbe. Március közepén a Bott & Co jelezte, hogy sikeresen zárult az ügy, néhány nap után meg is érkezett a számlámra az összeg, viszont nem kaptam semmiféle elszámolást vagy részletes költséglistát. Az EU szabályok szerint utasonként 250 EUR kártérítés jár, ami kb. 210 fontnak felel meg (árfolyamtól függően), azonban én csak 128 fontot kaptam. A szerződésben volt egy 25 fontos fix díj sikeresen záruló ügyek esetében, de hogy ezen felül azt a több, mint 50 fontot mire vonta le, azt nem tudom. Ezt a kis negatívumot leszámítva viszont elégedett vagyok az eredménnyel, hiszen a kisujjamat sem kellett mozdítanom, ráadásul egymagam sosem tudtam volna egy fillér kártérítést sem kicsikarni a légitársaságtól.

Mindenki legyen tisztában azzal, hogy amennyiben a gépe több, mint 3 órát késik, akkor az EU szabályok értelmében jogosult kártérítésre.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtiSnatch 2014.04.11. 09:40:48

@Rejtélyes: vessző, mer pont az van :D

2014.04.11. 09:49:10

Igenis ki lehet sajtolni kártérítést a légitársaságoktól,

De ki ám! Kedves poszter sajnálhatod hogy nem a maláj gépen ültél, mert akkor mennyi zsét szakíthatnál! :)))

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.04.11. 09:59:55

@Cicmen: Te mikor estél át ilyen végletes retrográd ontogenezisen? Végre egy tudatos (és nem öntudatoskodó) fogyasztó! Nem szabad bántani, ritka és védett állat. Jó lenne, ha elszaporodna!
Hasonló célra itthon az ún. ukrán ügyvédi irodák is jók (linket nem tudok sajnos), ők ráadásul a teljes összeget és a saját költségeiket és jövedelmüket is kiverik a delikvensből ...

2014.04.11. 10:04:42

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Nem estem én át az általad említett leningrádgenezisen vagy micsodán. Ez a hülye stílusom megvan régóta!

helianthus 2014.04.11. 10:05:21

"25 fontos fix díj sikeresen záruló ügyek esetében, de hogy ezen felül azt a több, mint 50 fontot mire vonta le, azt nem tudom. "
A 25 fontos fix díj valószínű a sikerdíjuk. A többi lóvét a költségekre (utazás, munkadíj, postázás, stb.) vonták le. Azt gondolom.
Ha abból indul ki a poszter, hogy a 0 helyett kapott 128 fontot, akkor sikeres ember.
Így kell nézni, nem úgy, hogy 210 helyett kapott 128 fontot.
Értem?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.04.11. 10:09:51

@Cicmen: A nyóckerbe' és plázákban ezt a visszafordított egyedfejlődést úgy mondják, hogy: "Má' meginn geci vagy!"

Unbiased 2014.04.11. 10:18:35

Sok ilyen per kellene, hogy a Wizzair raebredjen, nem erdemes kibujni a karteritesi kotelezettseg alol. Ez a dolog valoszinuleg sokkal tobbe kerult nekik, mint 250 font. Mellesleg az ugyvedi iroda azert kuldhetett volna egy elszamolast az ugyrol.

Manyecska 2014.04.11. 10:21:26

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Nézz oda..nem eltévedtem egy poszttal..?:P

Darth Revan 2014.04.11. 10:24:51

Micsoda luzer :)

Most kereshet egy masik ceget, ami majd kipereli azt az 50 fontot az EUClaimstol :)

Az UK-ben is van az ir Small Claims Courthoz hasonlo intezmeny. Kis osszegu ugyek birosaga, online vagy postan lehet hozzajuk fordulni, 15 euros eljarasi dij elleneben. Nem kell ugyved, kenyelmesen otthonrol bejelentheted az ugyed.

Eddig ketszer fordultam hozzajuk, mindket esetben 2 heten belul lezarult az ugy es hozzajutottam a penzemhez.

A posztolonak is azt javaslom, hogy nezzen utana, hogyan mukodik naluk a small claim court.

cirrmurr 2014.04.11. 10:26:47

Küldd oda a Wizz airhoz a tangás csajt a Mekiből, egyből indulna a gép.
A Homár megoldja.

nandika68 2014.04.11. 10:31:36

Az ilyen ruppotlan szarrágó utasoktól mentsen meg mindenkit a jó Isten,legyen az bármilyen szállítási mód.Gondolom most nagyon boldog kedves utasunk.Azért azt nagyon remélem egyszer őt is beperelik majd itt angliában csak úgy unalomból szarrágásként nehogy már jól érezze magát.

AzUtazó · http://utazzunk.blog.hu 2014.04.11. 10:51:16

25 fontos sikerdíj feletti sorban van írva...
There is no risk and you can only gain money through using our service. You only pay us commission if we successfully win your case at a rate of 27% incl. VAT, and a flat-rate handling charge of 25 euros incl. VAT per claimer.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.11. 10:57:23

Svejci röpülővel kell menni, az nem késik!

Unbiased 2014.04.11. 11:00:34

@nandika68: Kedves kommentelok, a Wizzair kepviselojenek nyilatkozatat olvashattak.

2014.04.11. 11:05:07

@Manyecska: r.istinek nemsoká reszelnek!:P

HP!

ptspts 2014.04.11. 11:13:10

Köszönjük a posztot. A hatályos törvényekre fittyet hányó, fizetni nem akaró WizzAir megérdemelte a pert és a negatív nyilvánosságot is. Én még több ilyen esetnek örülnék, hogy a WizzAir végre észbe kapjon, és saját érdekében csökkentse a késéseket, vagy ha ez nem megy, akkor magától fizesse ki a tövényileg kiszabott kártérítéseket.

SKY 2014.04.11. 11:55:34

@nandika68: ha sokat pofázol téged is beperel!

telkoe 2014.04.11. 12:32:11

@nandika68: Nandika kisfiam, probald meg lassan olvasni, hatha eljut az agyacskadig hogy a karterites az utasnak jar ha kesik a repulo. A birosg meg azert van (azert fizetunk adot) hogy seggberugja a trukkos cegeket akik fizetes helyett okoskodnak.

anarch 2014.04.11. 12:40:15

Ha a Wizz elég ügyes akkor maga is fenntart ilyen irodát :).

Nikorene 2014.04.11. 14:36:38

@anarch: ááááá, mekkora már... aki simán kártérítést akar, azt elhajtják, aki meg ezen az irodán keresztül érkezik, annak levonják a "díjat", és így felezik a kártérítést. Isten vagy :D

F173 2014.04.11. 15:52:14

Kedves posztíró, ha már az Egyesült Királyságban élsz illene tudnod, hogy ott van egy Small claims court (magyarán tyúkper bíróság :)), ahol ugyanannyi erőfeszítéssel, mint amennyi te tettél beperelhetted volna a Wizz air-t.

Nagy László 0 2014.04.11. 16:04:31

még több ilyen pert, aztán a fapadosok majd beárazzák a jegyárba az átlagos kifizetett kártérítéseket. aztán jön a sírás hogy drága... :D

viragszal 2014.04.11. 17:53:27

En egyszer ryanairnel probalkoztam 3-4 oras keses miatt ( hajnali 3 korul landoltunk vegul). Ott is lathato volt, hogy a beerkezo gep a hibas. Miutan engem is lepattintottak en is irtam euclaimnek, akik viszont felvilagositottak, hogy abban az idoben le volt zarva Pesten az egyik kifutopalya, igy ez nem rajtuk mulott. De tenyleg kedvesek, mert semmit nem kertek cserebe ezert az infoert. Nem mindig a legitarsasag a hibas. Es az is igaz h kb sosem fizetek 100 euronal tobbet egy hazautert oda- vissza, ugyhogy ami jar(na) tenyleg kicsit irrealis a jegy arahoz viszonyitva. Nalunk viszont meg kaja voucher osztas, illetve tajekoztatas sem volt :( de attol fuggetlenul jo, hogy vannak ezek a szervek!!

viragszal 2014.04.11. 17:55:15

Bar most hogy jobban belegondolok nem tudom mit szamit otthon, hogy egy v ket kifutopalya mukodik-e eppen. Azert a napi 10 gepert... ;)

zsírdisznó 2014.04.11. 18:21:41

Miert nincs olyan torveny, hogy a legitarsasagnak kotelessege az utalista alapjan mindenkit karteriteni?!?

Minden adat a rendelkezesukreall.

Ha egyszer jar a karterites, miert egyesevel kell kuloneljaras kereteben koldulni, hosszas birosagi eljaras kereteben?

Miert nincs egy olyan intezmeny, amely automatikusan kifizeti a kart, majd allamigazgatasi eljaras kereteben inget-gatyajat perli az ilyen legitarsasagoknak?

Miert nem lehet a nemfizeto legitarsasagokat 10-szeres, 100-szoros szorzoval buntetni?!?

Jogbiztonsag = 0

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.04.11. 18:24:27

@zsírdisznó: Fasznak kell a bíróság. Miért nem lehet a gyilkosokat ott a helyben meglincselni? Te is lógnál már egy lámpaoszlopról.

Aureliano Buendía 2014.04.11. 18:35:33

Most akkor pereld be őket is:D

szabaron 2014.04.11. 18:45:20

80 fontért benyomtam volna neked egy FMH-t, annak ugyanez lett volna az eredménye :)

telkoe 2014.04.11. 19:47:20

@zsírdisznó: Azert nincs kulon hivatal erre, mert felnott ertelmes emberek szamara van egy rovid es egyszeru eljaras (fizetesi meghagyas / small claims courts) amivel gyorsan le lehet zarni az ugyet. Akinek ez magas nyugodtan picsogjon a jogbiztonsagrol es koltozzon olyan orszagba, ahol meg arra is kulon allami hivatal van hogy a balfaszkak orrat megtoroljek.

zrx_xzr 2014.04.11. 21:37:03

@szabaron: jogeros fmh-ig eljutsz, vegrehajto meg honapokig elerhetetlen es nagy semmi tortenik....

Atörökk 2014.04.11. 21:38:58

@zrx_xzr:
Ezt még egy kicsit otthon, tükör előtt gyakorold.

zrx_xzr 2014.04.11. 21:44:09

@atörökk: van konkretan egy jogeros fmh, vegrehajtonal, honapok ota semmi nem tortenik, olvass utana, neten szazaval talalsz hasonlo panaszokat .. nincs gyakorlatilag erre jogorvoslati lehetoseg sem, ha vegrehajto nem csinal semmit .. egy vicc a magyar vegrehajtas

igi1 2014.04.11. 21:47:22

@Kitalátor (másként) gondolkodó: ha 1 kövér nő extrazsét fizet akkor vajh egy szilikonmellű nő mér nem kap kedvezményt, mer könnyebb!?

csalnak ezek

Adózni meg ki fog a 128 fontból kedves poszter!?

Démonmac1 2014.04.11. 23:13:48

@igi1: valószínűleg odakinn él, (jó látni, hogy ott vannak ilyen szervek, nálunk az átfutási idő 10 év, és lezárják az ügyét.

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2014.04.12. 00:39:02

az mekkora poen lenne ha a wizzair a kozeljovoben a kiscsaj repulogepen valo utazassal kapcsolatos szerzodeset lemondana, azaz nem vallalna el :))) hiszen o csak jot akarna a kiscsajnak hogy nem ilyen otvar szolgaltatast nyujtanak :)))

regebben a fapados elott meseltek hogyha az ember raeros kedveben van, akkor erdemes a vegere maradni a gepnek hiszen az a gyakorlat hogy mindig lemarad par ember igy tobb jegyet adnak el, igen am de nagy ritkan elofordul hogy igy nem jut mindenkinek, es akkor az utolso utasoknak ingyen szallast es banatpenzt ajanlanak fel ha nem okoskodnak, viszont ez meg a regi ántivilagban volt amikor masszivan elkertek a penzt a jegyarban

M. Péter 2014.04.13. 19:09:39

@Darth Revan: Angliában és Wales-ben county court van és azon belül van “small claims track”. A skót és északír rendszer más.

DangerousNazi 2014.04.13. 22:36:17

A Führer gépe sosem késett.

Vackori 2017.02.21. 12:40:24

Én jól megszívtam egy behajtó céggel mert amit ők elutasítottak azt a flight-refund.hu-val megnyertem. Nekem ők fizettek 400 helyett 280at, méghozzá utasonként.

Mondjuk nekem tökmindegy ki fizet, lényeg, hogyha jár akkor fizessenek, vastagon.
Mert szeretem.
A pénzt.
süti beállítások módosítása