Tékozló Homár

Honnan lehet tudni, meddig fizetős a parkolás?

2014.04.24. 14:07 | jackyll | komment

Naiv autóst lemikulásozták a hatkerben, mert az automatára nem volt ráírva, hogy 8-ig kell fizetni.

Történt ma, hogy 19:15kor parkoltam a Zichy u.-ban. Tudom, hogy sok helyen 20h-ig van a parkolási üzemidő, ezért odamentem az automatához és megnéztem, hogy meddig kell fizetni. A tapasztalat szerint, ha 20h-ig kell, akkor ez fel van tüntetve rajta. Na ezen nem volt semmi, a fotó is megvan természetesen. Tehát nem volt rá írva semmi, így nem fizettem parkolódíjat. 19:18kor megbüntettek 6600 Ft-ra.

A kérdés, hogy honnan kellene tudnom, hogy meddig parkolhatok, ha se a parkoló táblára nincs kiírva, sem pedig az automatára? Feltételezhettem, hogy 18h-ig kell fizetni, mivel ez az általánosabb. Mivel nem járok a város ezen a részén autóval szinte soha, így honnan tudhatnám, hogy itt éppen 20h-ig kell, mikor senki sem hívta fel a figyelmem erre?

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Black Hole 2014.04.24. 22:34:58

@uraaam: ezek ilyen korral járó dolgok. Az ember elkényelmesedik. Már nekem sincs egy ideje se hálózsák, se sátor.

Aureliano Buendía 2014.04.24. 22:38:59

@Black Hole: úgy valahogy. De hát ez van, azóta eltelt 15-20 év, már más az életvitelem.
Két dolgot akarok visszahozni, a futást és a bringázást, ebből a futás működni látszik, a bringa beszerzése folyamatban van.

sandor1966 2014.04.24. 22:39:34

@uraaam: És melyik 90 % -ban láttad az én hozzászólásomat? Hogy próbáltam volna védeni a kevéssé védhetőt? Nem írok védhetetlent, mert a posztolók többsége nem szélhámos, hanem naiv. Ezek kizsebelése a te értékrendedben helyes és megérdemelt. A nagy fikázások meg ész osztás közepette te a maradék 10%-ra is önérzetesen kiterjeszted a poszter a hibás, balek vagy hazudik verdiktet. És a nagy mintapolgárként fel sem merül benned, hogy jó lenne olyan országban élni, ahol hinni lehetne a kuponokon szereplő hirdetéseknek, konzerven szereplő feliratoknak, a közműszolgáltatással kapcsolatos valós idejű kommunikációnak. Egy olyan országban, ahol simán le tudok parkolni a városrész rendeleti hirdetményben közzétett parkolási szabályzatának előzetes átböngészése nélkül. Ahol csak simán felszállok a HÉV-re az előre megváltott érvényesnek látszó menetjegyemmel. Vagy ahol csak simán beülök két kurvával egy közeli szórakozóhelyre annak előzetes átvilágítása nélkül...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.24. 22:40:22

@Black Hole:
Nem m-uszály hálózsák. Meg bicekla.
Két láb.
No csipp!444!
Ez fonosch!

Aureliano Buendía 2014.04.24. 22:48:44

@sandor1966: téged szerintem szentté fognak avatni. Ha már ennyire végtelenül naiv kívánsz lenni.
A posztolók naivsága vagy ostobasága nem is annyira szétválasztható. Java részük olcsón/ingyen akar valamit, ami nincs ingyen/nem olcsó.
Nem gond, lehet a kínain vásárolni, de aztán nem sírj, hogy tönkrement 3 nap alatt.
Azt, hogy miylen a homár, nem biztos, hogy te fogod tudni eldönteni. Itt ez megy. És azok vannak itthon, akik ezt tolják estéről estére.
Az általad védett posztok jelentős többsége csak arra van, hogy szórakozzunk rajta. Kevés a valóban jogos poszt, nagyon kevés. Ha olyan van, mindenki meg is süvegeli.
A postok jelentős többsége pont azért születik, mert a posztolók vélt jogaikon lovagolnak a valós kötelességük helyett. vagy, mert funkcionálisan analfabéták. Minden jobbító szándékod ellenér ez a rögvalóság.

Black Hole 2014.04.24. 22:49:33

@uraaam: futni utálok, viszont biciklizni jó. Bár biciklim sincs mióta itt élek.

Black Hole 2014.04.24. 22:52:14

@dr. phil. Sün‼ ツ: Azért a hálózsák nem hátrány szerintem. Bár előfordult, hogy nem volt. Naccsavargó voltam, de jó is volt az.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.04.24. 22:53:16

Nekem van egy olyan érzésem, hogy ez a sandor1966-gyerek nem jár birkamenetre. Nagyon szimpatikus vonás.

Aureliano Buendía 2014.04.24. 22:54:42

@Black Hole: én szeretek futni. Az igaz viszont, hogy a legjobb az, mikor befejezem:D Pláne azután, hogy van egy vagy két holtpont abban a negyven percben, és mégis mész tovább, és megcsinálod.

Csikó koromban baromi sokat bringáztam. Volt olyan, hogy kimentem Szentendrére, majd megláttam, hogy Visegrád, bobpálya még 25 Km, és kimentem odáig, mert miért ne. Mit nekem 25 Km:)

Vol olyan is, hogy Bp-Egercsehi bringával Tarnaleleszen át. 158 Km, ebből 80 Km esőben. Hatvannál nem sokból állt, hogy eldobom a bringát, de aztán csak mentünk tovább.

Na, szóval többet akarok mozogni, szar egész nap ülni. Meg is látszódik.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.04.24. 22:55:13

@Black Hole: Mondjuk, biciklizni biciklivel az igazi. Anélkül olyan... olyan... nyögvenyelős.

Aureliano Buendía 2014.04.24. 22:57:06

@agresszív kismalac: én sem járok békamenetre. Ettől még nem adok neki mindenben igazat:)

Majd, ha kockakőből torlaszokat emel a körúton, és molotov koktélokat dobál, akkor igen. Akkor tett valamit azért, hogy jobb legyen.
Kezdetnek a macimézes automatákat is elfogadom.

Meridian74 2014.04.24. 22:57:39

@ColT: sztem az a Jaguár totálkáros lett... :D

Aureliano Buendía 2014.04.24. 22:58:27

@agresszív kismalac: de legalább nem töri a seggét a nyereg:)

@Meridian74: két hónap múlva megtalálod a használtautón:D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.04.24. 22:58:46

@uraaam: Neked van igazad. De én azt szeretném, ha sandor1966-kollegának lenne igaza.
...és te is azt szeretnéd.

sandor1966 2014.04.24. 22:59:26

@uraaam: Ez a MAGYAR valóság. Nem mindenhol van ez így...
Az ilyen fórumok, mint a Homár valamit segíthetnének ezen. Persze nem így, hogy egyből azt hurrogják le, aki szóvá mert tenni valamilyen visszásságot vagy baromságot. És rögtön van néhány megmondóember, aki elmondja, hogy miért is van ez így rendjén.
Mint mondottam korábban, az ellenállás nem a gyújtogatással kezdődik...

Black Hole 2014.04.24. 23:05:56

@uraaam: a futással a legnagyobb bajom az, hogy van allergiával társuló asztmám, ami ugyan nem veszélyes, de futás közben azért kijön rendesen. Ezért inkább itthon nyűvöm a cross trainer-t, meg az evező padot.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.04.24. 23:06:18

@Black Hole:
Hát itt az erdőben mindenki alkalmazkodik.

Black Hole 2014.04.24. 23:10:52

@agresszív kismalac: nehezebb, mint nő nélkül dugni, de azt még mindig meg lehet oldani. De bicikli nélkül biciklizni meglehetősen reménytelen :(

Black Hole 2014.04.24. 23:20:05

@dr. phil. Sün‼ ツ: Azért csak jobb hálózsákban alkalmazkodni. Eccer kicsit be voltam szarva, mikor valami német erdőben arra ébredtem, hogy csörtetés, meg röfögés. Akkor jöttem rá, hogy jobb annyit inni, amitől már nem riadsz fel, minden hangra.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.24. 23:38:01

@gabors: meddig akarsz meg csoro zoldkartyaskent egy amerikait oktatni?:)

mondtam volna en maklaron a szomszed oregasszonynak, hogy szia holgyem, hogy vagy, csokolom Mari neni helyett.....

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.24. 23:41:29

@sugargiraffusplumps.: ez mar egy eve a terv venni egy hazat az erdo kozepen
dolgozunk rajta:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.24. 23:48:36

@gabors: az esloneven szolitom a szomszedot
ha reggel van akkor offkursz gud moning Sylvia, havarju...
blablabla
de most arrol szolt a tema, hogfy otthon bemegy egy uzletbe, etterembe es kepesek azt mondani, szia mit kersz/ rosszabbb esetben, mi a faszt akarsz/
na en ezt a vonalat nem kultivalom, lehet vaskalaposnak lenni, akkor sem
magyarorszagon a tegezodesnek , a magazodasnak esas az Onozesenek is meg vannak /voltak?/ a tradicioi
mikor mit hasznalunk
csendorpertu, normal tiszteletadas, stb. az onozes pl majdnem a magazas tegezese
es akkor van a tetszikeles (annak nem vagyok-voltam hive) de idosebb rokonoknal elvart (volt?)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.24. 23:52:56

@uraaam: a tobbiek a mikulascsomagos embereket latnak szivesen letakart allapotban

gabors 2014.04.24. 23:53:03

@hagyma: maklaron persze hogy nem, de TE NEM maklarrol beszeltel hanem "olyannyira, hogy egy evig nehezemre esett annak idejen "angolul tegezni" a 70 eves szomszed holgyet
nem jott a szamra a hello meg a havarju, meg a haj mondjuk neveltetesemnel fogva manapsag is gyakrabban hasznalom a napszapnak megfelelo koszonest idosebb holgyeknel es uraknal "

a Te orszagodban is van arra lehetoseged hogy "magazd" ahogy irtam,
ja hogy ehhez persze egy szintet el kell erni az angolban ugye ... gondolom annak idejen meg ez nem volt meg

ES attol meg nem vagyok csoro mert nem vagyok amerikai allampolgar :-) nekem nincs ra szuksegem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.24. 23:54:19

@Black Hole: fogkefe halozsak bizonyos korban tok eleg
akkor meg voltak koz ivokutak is

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.24. 23:58:19

@gabors: ne erolkodj mar
izzadsz
szerintem irjal ra Igire
vannak kozos pontjaitok
peldaul, hogy fogalmad sincs neha mirol van szo
szovegertes
vagy visszaolvasas
nem tudom, mi segit
ingen fantasztikus szintet el kell erni az angolban a koszoneshez, de ilyen magaslatokra csak Te jutottal fel

ki mondta, hogy csoro vagy?
erdekel engem mennyi penzed van?
nem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.24. 23:59:53

@Black Hole: az allergiat kimutathatoan elosegiti a vaniliafagyi
csaxoltam

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.25. 00:02:17

@sandor1966: ez igy van
markecoljon mar le a 2 kurva legalabb es dugas utan, ha mar barom vagyok, ne a sorozo az unikummal meg dugas elott, mint szegeny Lasset
teljesen jogos

gabors 2014.04.25. 00:13:10

@hagyma: kosz a tippeket angolul

tetszik a fonetikus atiras foleg a "ha nem varju"

a magyar szokasokrol irt gondolatokert is koszi .. ez azert kifogott rajtam "az onozes pl majdnem a magazas tegezese" (de ne fejtsd ki reszletesebben mert nem fogok tudni aludni :-)

a "szia mit kersz" reszevel egyetertek . . . bar ez pl tukorforditasa annak ami a Te orszagodban egy barban teljesen bevett fordulat es ha "would" vud-ot hasznal akkor meg udvarias is ...

a csendorpertuhoz csak annyit ... meg jo hogy ilyen jo volt a gyerekszobad

ha mar itt tartunk, ezt csak kivancsisagbol kerdezem, mivel sokszor irod hogy milyen upscale az a hotel. van valami "hivatalos" protokol tanfolyam a belepoknek? van valami minimalisan elvart udvariassagi szabalyzat ??

na tobbit majd elolvasom ha hazaertem..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.25. 00:25:52

@gabors: mindenhol van protokol szabaly
csak tudod nekem, mint magyarnak ezt nem kell tanitani
ezt hoztam magammal
a gyerekszobambol
de dolgozik itt nem magyar is
bizony ha egy falusi amerikai felkerul a szajaba kell ragni a dolgokat, megha csak szakacs is, vagy takarito
erdekes modon a "spanyolok" is alapbol udvariasak a vendeggel

nem nagyon ertem mit Te orszagozol? ugy tudom itt elsz 20 eve..
ha nem tartod magadenek, miert nem huzol haza
en utalnek ott elni, ahol nem szeretek es nem kotelezo

venszivar 2014.04.25. 01:33:33

szevasz! mindenki!

barom! te meg ki is nyalhatod! a medvéét!:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.25. 01:56:32

@venszivar: ejjel fel ketto es meg mindig a kannast nyomod?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.25. 02:21:33

holnap offos leszek
valami jo posztot reggelre pliz
ejjelre megtettem a
bostont
minnesotat
LA Kingset
nyugodt ejszakam lesz , mert tuti ezek nem jonnek, de kockazat nelkul nincs riziko, mint tudjuk
10 dolcsit megernek

gabors 2014.04.25. 03:17:27

@hagyma:

"ki mondta, hogy csoro vagy?"

Te ...

"csoro zoldkartyaskent"
...

"nem nagyon ertem mit Te orszagozol?"

ehhez most nem keresek idezeteket mert minek

Te vagy az aki itt ezerszer elmagyaraztad nekunk tobbieknek itthon/otthon meg hasonlok hogy bizony ez a Te orszagod ...

"ugy tudom itt elsz 20 eve..
ha nem tartod magadenek, miert nem huzol haza en utalnek ott elni, ahol nem szeretek es nem kotelezo"

ez mar a huszonnegyedik...

nekem itt jo, jo munkam van, nagyon szeretek New Yorkban elni (Mason/Dixon alatt nem maradnek), a mai Mo-n sokkal kevesbe szeretnek elni...

ettol fuggetlenul ez nem az en orszagom,

bocs nem vagyok bolcsesz csak "csoro" villamos mernok emiatt sem ertettem a "magazas tegezese" szofordulatot es nyilvan vannak gondjaim hasonloan egyszeru mas metaforakkal is :-) mint a "de kockazat nelkul nincs riziko, mint tudjuk"

nem tudom hogy amikre fogadtal az baseball-e mert akkor nyilvan Yogi Berra stilus ugrott be veletlenul nalad is. hogy is mondta "It's like deja-vu, all over again." de hat O sem volt egy bolcsesz nyolc elemivel ... de a baseball-hoz ertett

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.25. 03:33:01

@gabors: hosszu es faraszto
a csoro, csoringer szlenget nem csak a szegenyekra hasznaljuk
ha nem a te orszagod akkor geciseg hogy itt elsz csak a penzert
de haza szavazol stb
stb
stb.
haggyal logva vaszka
thx

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.25. 03:53:39

@uraaam: Hát mondjuk a 10-en befelé egy ideje nincs vonat, mindenki busszal/autóval jár. Meg még nem is lesz egy darabig. Én havonta egyszer jövök be a legbelebb Pestre ügyintézni, akkor kifizetem egy napra az őrzött parkolót és onnan gyalogolok, tömegközlekedek. Inkább gyalogolok, mert kicsit irtózom a zsúfolt járművektől. Ha nem a megszokott helyre megyek és fizetős helyen kell megállnom, mindig ellenőrzöm, hogy mennyi a sáp és még 10 percre is bedobom (bár többnyire mobilon intézem a parkolást).

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.25. 04:00:13

@uraaam: Húúúú. 15 év alatt nem szoktam meg, hogy a hivatalos helyek kivételével letegeznek a helyi boltokban, ha már másodszor megyek vissza. Persze, végül is kisváros, de azért meghökkenek, főleg, amikor a gyerekek hogylétére kérdeznek rá.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.25. 04:15:58

@uraaam: Amúgy ezt nem értem én sem. Ugye a parkolási pénznek az lenne a dolga, hogy valahol a peremkerületben a "bejárós" letegye az autót és "tömegközlekedjen". Ehhez képest nincs egy értelmes parkoló az út közben, ahonnan át lehetne szállni buszra, villamosra. Az Eorucentert nem mondom annak, mert az ugye bevásárlás céljából van ott. Azt nem tudom, Angyalföldön melyik lakótelepen laksz, de gondolom vagy a Váci úthoz közel, vagy a Béke úthoz közel.

A "vicces" az, hogy azok a bejárósok, akik a 10-es irányából otthagyják az ilyen helyen az autókat, többnyire ki tudnák fizetni a munkahelyükhöz közeli parkolók havi díját is. Hangsúlyozom, a többség, mert látom, pl. az én fatornyosomba kiköltözők milyen szinten vannak elengedve. Aki meg nem teheti meg az autózást, az régebben is vonatozott, vagy buszozott, meg most is buszozik.

Namost akiket perdef le "pilisibunkózol" azok többnyire kitelepültek Budapestről és visszajárnak dolgozni. Én is visszavándorló vagyok, de például nem járok be dolgozni, sőt a közvetlen környezetemből is csak egy ember, vonattal (busszal) Óbudára. Szóval ezek az egykori kitelepült pestiek azok, akik P+R-nek használták, használják a fizetésmentes helyeket. Én, a "rendes" pilisi bunkó, noha ismerem azokat a helyeket, ahol dolgaim szoktak lenni, azt már nem tudom, hol vannak ingyenes megállási lehetőségek. Ezért vagy kifizetem az utcán parkolást, vagy a jól bevált fizetős parkolókba állok be. Eszembe nem jutna, hogy egy lakótelep parkolójában hagyjam ott egész napra az autót, még ha az ingyenes is. :)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.04.25. 04:36:20

@Tanácstalan: Látom, te még új vagy itt. Magyarországon nincs olyan, hogy P+R. Itt ordas lehúzás van. Ennyi.
Ja, és REZSICSÖKKENTÉÉÉHÉÉÉÉÉS!!!
Irány a Békemenet, arcunk mereven előre néz, példaképünk és legjobb barátunk a dicső Szovj... Oroszország! Да, здраствует, созданний, волей народов... и так далще.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.25. 05:04:12

@agresszív kismalac: Nem tudok oroszul. Azért lepődtem meg, mert 18 éve bejárós "pilisi bunkóként" észre vettem volna az ilyen fícsört, de eddig nem tűnt fel.

Én úgy lázadom a lehúzás ellen parkolásilag, hogy ha lehet, nem az utcán parkolok, hanem bejáratott parkolóim vannak. Az kicsit drágább, de van hely, többnyire. Mert ha véletlenül olyan helyen van dolgom, ahol nem jártam még, hát volt már, hogy bele szaladtam olyanba, hiába fizetős környék, nem leltem parkolóhelyet. Aztán egy 20 kg-os csomaggal mondjuk én sem sétálnék sokat.

Rezsicsökkentés. Persze. Haver mondja az ELMŰ-nél van. Elküldték a szerelők egy részét, most ugyanarra a területre ketten vannak egy ügyeletben, amire régebben legalább hatan.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.04.25. 05:12:52

nyert a boston
hat ez kellett:)

venszivar 2014.04.25. 05:14:23

te barom! ki a szart érdekel! te idióta barom!:)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.04.25. 05:20:16

@Tanácstalan: Majd szerelik a villanyt közmunkába' 47 ezerért.
És ez nem vicc. :-/

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.25. 05:31:48

@agresszív kismalac: A közmunkázást ne is mondjad. Nevetséges, megalázó. Feleségem a polgármesteriben dolgozik, szokott mesélni, ökölbe szorul a talpam....

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.25. 05:39:59

Az Ócsönybe leszúrható kerti törpék érkeztek! :D

helianthus 2014.04.25. 05:45:35

Jó reggelt!
Péntek van.
Hajóvonták találkozása tilos.

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.25. 05:59:36

Jhó rheggelt!

@Tanácstalan: tekkóba is :-)
@helianthus: mindig hajóvontáGot értettem...
2. !44!!!!

helianthus 2014.04.25. 06:12:25

@háromlábúbogár: de olyan nincs is. Vagy van?
Mi gyerekként a nincs jobb lány, mint a Csucsu dalt indzsombádzsidzsecsucsuként daloltuk, mert ennyit értettünk belőle. A szüleink összepisiték magukat tőle. :)

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.25. 06:15:39

@háromlábúbogár: Mennyire büntetnek, ha leszúrsz egy kertitörpét? :D

(Van olyan, aki a kertjét ilyennel díszíti?)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.04.25. 06:16:40

@helianthus: Ráadásul az nem is Csucsu volt, hanem Dzsodzsó (Jo-Jo).
A többi, úgymond, stimmel.

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.25. 06:19:00

@helianthus: tiszta bikicsunáj :-)

számomra a vontáGnak van értelme, ellentétben a vontáKkal

mondjuk van itt szakértő!444!!!

@Tanácstalan: mi az a hajóvonták? hajó+utánfutó? :-D

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.25. 06:19:58

@Tanácstalan: attól függ, hogy hirtelen felindulásból-é, akkor 8-12 :-D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.04.25. 06:25:19

@háromlábúbogár: Most már vízállásjelentés sincs ("A Maros Aradnál Mureş."), meg hajóvonta se.
Hajókaraván van. Nemt'om, ez összefügg-e azzal, hogy most már nem húzzák, hanem tolják az uszályokat. Azt végképp nem, hogy ez miért van így. Majd Tanácstalan kollega megmagyarázza.

háromlábúbogár (törölt) 2014.04.25. 06:28:00

@agresszív kismalac: a Zagyva Zagyvánál zagyva...
beh szép idők voltak, mivel utána jött a kívánságműsor...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.04.25. 06:31:57

SPAM
www.facebook.com/kilatas/photos/a.252840271415645.69152.138994429466897/770079703025030/?type=1&theater

@Black Hole: :)

@Meridian74: Az talán nem, de egy pár napig nem tolta neki a tulaj, az tuti :D

@uraaam: Nincs kultúrája, de első körben a cégeket kell megrendszabályozni, az már csak utána jön, hogy az emberek szálljanak le a földre. Sok minden másnak sincs kultúrája amúgy. Érdekes módon ugye nyugatabbra működik ez a dolog is.

Az obis kuponod semmiben nem különbözik a többitől, amiben egy szar szolgáltatást adnak el - max. az Obi kisebb százalékban fog szívózni az ügyféllel, mert talán normálisabban működő cég, mint egy 10 emberes kastélyszálló KFT, ami ugyanolyan szarrágó, mint a vendégei.

helianthus 2014.04.25. 07:30:45

@Tanácstalan: van. Sajnos. Rémes látvány! :)
@agresszív kismalac: nem mondod? Akkor még a Csucsu sem volt jó. Hihi!

venszivar 2014.04.25. 07:30:48

Ma is esik, így ma sem kell locsolni, ingyen leparkolhatok....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.04.25. 07:36:44

@helianthus: Ne tudd meg. Egyik nagyanyám falujában van egy ilyennel kereskedő arc.
Kertitörpe, gomba, kacsa, nyúl, kerámia tök, kerámia virágok...
Aaaaaarrrrgh
Kicsin merénylet az ízlés ellen.

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.25. 07:36:51

@háromlábúbogár: Vontatóhajó + vontatmánya (uszály, másik hajó, kotróberendezés, bármi).

@agresszív kismalac: A vontatóhajózásnak negyobb a munkaerő igénye. Tolt karavánoké kevesebb.

@helianthus: Szerencsére nekünk nincsenek otthon ilyen késztetéseink. :D

Tanácstalan · http://shipengine.blog.hu/ 2014.04.25. 07:38:01

@ColT: Netán a kapuoszlopokra aplikált oroszlánokban is dzsal? Azt konkrétan büntetném, mert még közszemlére is teszik.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.04.25. 07:48:20

Miért nem teszel fel válaszboxot, köcsög?

Hartmy 2014.04.25. 07:51:25

Lamikulásozták! Csokimikulásozták húsvétkor, háááát nooooooormáááááális? Inkább lépett volna bele, azt egy cipőtakarítással megússza.

27 órája vagyok ébren, adjatok egy kurva kv-t de az is elég ha konszolidált, minimum fél liter kellene! Mán jelleggel kérném!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.04.25. 08:09:17

"H. Gábor a nagy teljesítményű
robbanómotoros fűkaszára egy
háromágú merev forgókést szerelt
fel, annak ellenére, hogy a gép
használati utasítása azt ilyen
talajviszonyok mellett kifejezetten
tiltotta. Ezután megivott egy liter
bort, és munkához látott."

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.04.25. 08:10:32

@hagyma: venni? hát úgy könnyű! venni a hülye is tud, már megbocsáss :D :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.04.25. 08:12:24

@dr. phil. Sün‼ ツ: osztán anélkül hogy beszélgetnék veletek, he? valami csak köll, hogy tuggyam mikor gyünnek az oroszok.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.04.25. 08:25:25

Mindig, mindenki óvakodjon az éneklő tüskéshalaktól.
@sugargiraffusplumps.: Manyecskát akartamvolt megkérdeni, de te annyira jól jobban itt vagy, hogy te. Érezted már úgy, hogy annyira csóválja a farkát a kutya, amit láttál éppen, hogy fennállt a veszélye így fejben, hogy a next pillanatban kitörik tőből a csóvált testitem?
@Hartmy: valamivel dobd fel, hogy Gunisz rekord lehessen. Léktöbb ideig féllábon hullihoppozó fentlevő, valami ilyesmit kellene virítanod, kakór kapnál káwét is.

AtiSnatch 2014.04.25. 08:26:53

@agresszív kismalac: ismerek egy H. Gábort, de az nem iszik(?) hajnalban. Bár köze lehet ilyen fű kaszákhoz... :D

jó reggelt. :)

@helianthus: tudod. :D és én is tudom. :P

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.04.25. 08:32:43

@Kellemes Zérókomponista: hogyne. ha elmegyek valahová 10 percre akkor olyan örömködést levág mikor visszaérek, hogy félek kitöri eccer a lábát. örül/csóvál/ugrál eccerre mint valami részeg hastáncosnő. már gondoltam, hogy valami generátort kéne rá szerelni, felére csökkenne a villanyszámlánk. tán kutyát veszel?

Manyecska 2014.04.25. 08:46:12

@Kellemes Zérókomponista: az enyém komplett futamokat fut a lakásban közben..múltkor csinált egy bukfencet mer beverte az orrát a földbe azt ha már lendületben volt átgurult maga felett. komolyan:)) Tanítom hogy mondd "anya", azt már szokta mondani hogy: "nyanyanya":D mer imád pofázni:)
www.youtube.com/watch?v=qXo3NFqkaRM

joska61 2014.04.25. 09:01:18

Egyrészt úgy tudom, az este 8 általános szabály. Másrészt meg tökmindegy, ha akarnak lehúznak.

AtiSnatch 2014.04.25. 09:14:24

@joska61: este 6 az általános.

@helianthus: péntek és te utálsz :D

joska61 2014.04.25. 09:24:32

@AtiSnatch: "A fővárosban hétfőtől péntekig 8-18 óra között kell parkolási díjat fizetni. Budapest belvárosi területein ettől eltér a fizetési kötelezettség: Nagykörúton és a DUNA által határol területen belül, teljes V. kerületben, a VI., VIII. és a IX. kerület egyes részein 8.00 - 20.00 óra." Forrás: www.budapest.com/utazas/utazasi_informaciok/parkolas_budapesten.hu.html

Nézzük már meg, hol van a posztban említett utca.

AtiSnatch 2014.04.25. 09:29:23

@joska61: "a VI., VIII. és a IX. kerület EGYES!!! részein 8.00 - 20.00 óra." értelmezd. különben nem izgat, sok pénzzel tudnának rávenni, hogy a legbelebb belvárosban parkoljak. :) max a keletihez megyek úgy, ha jön valami pereputy.

ferand1979 2014.04.25. 09:32:16

nem tudom, hogy erről írt-e valaki, de minden egyes parkolási övezetnél, a behajtásnál van egy tábla, ami jelzi az övezet kezdetét, és egyben az övezet besorolását, fizetési kötelezettség időszakát, óradíját...
A másik dolog az az, hogyha a kijelzőre tekintesz, rájössz, hogy fizetési időszak közben vagy, vagy nem.. Ha nem tudod ott ezt kiolvasni, akkor bedobsz egy 10-20-ast, (amit ha nem aktiválsz vissza is kaphatsz) és láthatod, hogy hogy ugrik az idő előre.. Másnap reggel 8 utáni időszakot ír ki, vagy még aznap este 6 ora utűnit.... :-)
Ezt benézted öreg, fizesd a bírságot...
Különben mindenki mehetne panaszkodni, hogy azt hittem, hogy csak este 6-ig kell.. közben meg csak bepróbálkozott, hátha nem jön ellenőr...
...
Mondjuk én ellenzője vagyok mindenféle hasonló pénzbeszedésnek, mert azon kívül, hogy kitették az automatákat, és kiküldték az ellenőröket az utcára, nem tettek, nem tesznek mást, csak a pénz várják, hogy bejöjjön, vagy behajtják a parkolási társaságok.. És köztudott, hogy sokszor az önkormányzatok nem is igen kapnak ebből semmit.. Csak azt szeretnék elérni, hogy kevesebb autó menjen az övezetbe, hogy ne legyen tumultus....
Ha látnék valamit, amit pont abból a pénzből készítettek el, amit befizetnek a parkolók, akkor elismerném, hogy megéri fizetni..
Jelenleg meg fizetek, de nem tartom etikusnak..
Mondjuk elég rég fizettem kp-val, én mindig sms-ezek... (igaz nem tudom, hogy hasonló esetben jelezné-e a rendszer, hogy most nincs parkolási időszak... és csak a lezáró sms után értesülnék, hogy 0 Ft volt a parkolás + a kényelmi díj...)

helianthus 2014.04.25. 09:38:40

@AtiSnatch: Hogy te mekkorát tévedsz! Ma úgy keltem, hogy kedvellek, sőt lajongok érted!
Písz, láv, szneccccs!
Puszcsy!
www.demotivalo.net/pic/1322335307.1621-nagyaszeretet53217410292-f.jpg?1016

Manyecska 2014.04.25. 09:42:38

@helianthus: vegyél GPS-zavarót, 10-ér már kapsz:P
.
Az amcsik is nagyot tévedtek ellenben:
hungarian.ruvr.ru/2014_04_24/271620213/
:DD

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.04.25. 10:34:28

@helianthus: Én is kérek abból, amit szívsz!

@Manyecska: És? Ha egyszer lehetett zavarni, akkor azért a rádióelektronikai felderítés sem tétlenkedett, és másodszor már nem fog menni ;)

@horex:
Nem hülyeség.

helianthus 2014.04.25. 10:38:41

@ColT: hidd el, nem kérsz! ;)
Megsúgom, hogy a szopóálarccal van összefüggésben a dolog.

Meridian74 2014.04.25. 13:13:29

@sandor1966: "elbaszott (parkolási) rendszert mentegeted a legtöbb hozzászólásodban és a posztolót okolod hogy miért nem tájékozódott, guglizott, készült fel"

De mindenki jól tudja hogy itthon többek között ez is jól el van baszva, ez senki számára nem újdonság. Tehát ennek megfelelően kell eljárni és nem _utólag_ nyavajogni, hogy há' nem jött be a bliccelési kísérlet...

Aureliano Buendía 2014.04.25. 17:00:53

@ColT: obi=objektív, és a médiamárktban használtam fel a 18-135-re;)

Mivel letelt a 3 nap, ha baja lenne (szerencsére nincs), úgyis a kenonhoz kéne vinni.

Aureliano Buendía 2014.04.25. 17:10:38

@agresszív kismalac: szeretném, de a reális világban élek, ahol pl. mások kárából kiváló életösztönre lehet szert tenni. Itt van pl. a Homár.
Kiváló hely, ahol az ember naponta találkozik a figyelmetlen, pancser, szarrágó emberek iskolapéldáival.

Olyan poszt, ahol valóban és egyértelműen csak a szolgáltató a hibás? Alig. Havonta kettő kb. De akkor sokat mondtam.

Az a baj a homárral is, hogy rákaptak az emberek a panaszkodásra akkor is, ha nincs igazuk. Mert mindenkinek kurvára vannak jogai itt, de kötelessége senkinek. Vélt igazakért harcolnak, holott nem tettek meg mindent, ami a kötelességük lett volna.

Geci a parkolási társaság? Az. Ugyanakkor nem hiszem, hogy annyira gecik lennének, hogy DIREKT nem írják ki, meddig a fizetős.
Kötelező fizeti ott, ahol megáll a poszter? Igen [A történet szempontjából mellékes ennek a jogossága] Megtett mindent azért, hogy a (díjfizetési) kötelezettségének eleget tegyen? Én azt gondolom, hogy nem. És ez szilárd véleményem.

Majd akkor lesz itt bármi kiindulási alap ahhoz, hogy jó legyen (majd egyszer) bármi is, ha mindenki a kötelességével kezdi a dolgot, s csak aztán tér ki a jogaira.

@sandor1966: a fentiekkel neked is válaszoltam.

Magyar valóság: ez van, ebből kell kihozni a legtöbbet. Gyurcsótány megmondta, el lehet menni, ha nem tetszik. Én azért mégis a maradást javasolnám.

Mint korábban kifejtettem itt már többször, mindaz a szar, ami most van annak is köszönhető, hogy '89-ben kimaradt itt a forradalom annak minden valóságával egyetemben. És igen, ez baj.

Aureliano Buendía 2014.04.25. 17:15:36

@sandor1966: @agresszív kismalac:
egy kis adalék. Még 2008-ban Marosvásárhelyen parkoltunk le a főtéren. Ha még nem voltatok: a belvárosi kiírások ahhoz képest London kellős közepét idézik. Merthogy azon kívül, hogy fizetős (cu plata), semmi nem volt kiírva. Megoldás: egy arra sétáló és magyarul tudó ember megszólítása.
A jegyet (kitépkedős papírlap, kb, mint Szegeden) összesen 2 helyen lehet a téren megvenni, az üzletek felett egy ~70x70 centis tábla, ami akkor látszik, ha az üzlet előtt vagy. Érdekes, mégis tudtunk szerezni bilétát.

Sikeres ember vagyoke?

Aureliano Buendía 2014.04.25. 17:17:09

@Tanácstalan: azért írtam zárójelbe, hogy ha épp van vonat. Vagy valahol fentebb, de írtam. Csabára jártam sok éven át, ismerem az utat elég jól.

Aureliano Buendía 2014.04.25. 17:27:26

@Tanácstalan: így van, ez a probléma, de ezt írtam én is. Bejössz, és nincs hol letenni a járgányt. Sehol egy normális P+R, és már Óbuda is berágott a kibuclakókra, mert oda dobták le az autójukat.

És igen, javarészt kiköltözött a tehetősebb panelproli, mert mekkora király dolog az, meg megteheti, és elköltött nem kevés pénzt azért, hogy saját magát szopassa be. És igen, ezek egy részének lenne pénze bérletre. Angyalföldön nyílt pár murvás parkoló, ahol havi bérlet is van. De nem, ők az ingyenbe, mert miért ne.

Csak épp az önkorinak van nagyobb fasza, ők mondják meg, hogy mostantól fizetős. Hogy ez jó-e? Nehéz eldönteni. Mert egy lakótelep hogy a toszba lehet fizetős? Eszméletlen. Ugyanakkor azóta van hely délután az utcában. Előtte durva állapotok voltak.

Vizafogó lakótelep környékében gondolkodj. Ott pontosan tudom, hogy milyen tájékoztatót küldött az egész előtt a Tótjóska, és azt is, hogy igenis ki volt táblázva.

Ha egy cégnek nem ott van a bejegyzett székhelye, így járt. Ezzel nem tudok mit kezdeni. Ha a cég nem fizeti ki a dolgozói parkolási bérletét, az megint más dolog. Ez az ő harcuk.

Összegezve: az egyik szemem sír, a másik nevet a fizetős parkolás miatt. Évente egyszer baszakodni kell az engedéllyel. Cserében van helyem.

Ha meg máshova megyek: vagy lerakom a Nyugatinál az angyalföldi részen, vagy képes vagyok megnézni egy perc alatt, hol és mennyiért és meddig tudok parkolni.

@ColT: egyszerre kellene megrendszabályozni. Egyik a másik nélkül szar sem ér.

Én egy dologra vagyok ideges, mikor valami nyomorék módon parkol, és ezért más már nem fér oda, mert a pancser két helyet foglal el.

sandor1966 2014.04.25. 22:13:01

@Meridian74: @uraaam:

Itt van pl. a Homár.
Kiváló hely, ahol az ember naponta találkozik a figyelmetlen, pancser, szarrágó emberek iskolapéldáival.

Egyetértek. És nem csak a poszterek között! Megnézte már valaki a rendeletet?

30/2010. (VI. 4.) Főv. Kgy. rendelet

4. §
(1) A várakozási övezeteknél elhelyezett jelző tábla alatti kiegészítő táblán a díjfizetési kötelezettség mellett utalni kell a kötelezettség időbeli hatályára és a megengedett maximális várakozási időtartamra.
...

(3) Külön szöveges táblán, vagy jegykiadó automata működése esetén a jegykiadó automatán kell feltüntetni a parkolásüzemeltető nevét, címét, telefonszámát, a várakozási díj és a pótdíj összegét, illetve azt a területet, amelyre az automatából parkolójegy váltható.

...

48. §
(1) A várakozási övezetekben a közúti várakozóhelyeken, illetve a várakozási övezeteken kívül eső, fizető várakozóhelyeken a parkolásüzemeltető jogosult jelen rendeletben meghatározott díjfizetési feltételekkel történő várakozást ellenőrizni.

Tehát, ha az automatán nincsen semmi, akkor KELL A KÜLÖN TÁBLA, még a helyi rendelet szerint is. Már pedig ha kell az a KRESZ szerint és az az 1988. Évi I. sz tv / közúti közlekedés sz …. / szerint kell. Ha ezek közül bármelyik hiányzik, akkor az már az önkormányzat problémája. Ha nem tudja a saját maga által megálmodott szabályok szerint üzemeltetni a parkolási rendszerét, akkor ne is akarjon abból hasznot húzni, mert az már nem szabályszerűen üzemeltetett rendszer. A 48.§ szerint, csak a rendeletben foglalt feltételek megléte esetén jogosult a parkolás ellenőrzésére. A parkolási feltételek megteremtése és a parkolási szabályok kiderítése NEM AZ AUTÓS FELADATA.

Meridian74 2014.04.25. 23:13:12

@uraaam: Nosza, akkor nem ide a Homárra kell posztolni a sírást, hanem a szankcionáló szervezet felé dörgedelmesen jelezni, hogy na de uraim, nem teljesültek azok a feltételek, amely alapján engem megbírságolni kívánnak, és csatolni a fotót, egyéb bizonyítékokat ezzel kapcsolatban.

Szóönt 2014.04.26. 07:32:19

Én a második kerületben parkoltam tegnap, Az egy dolog, hogy a parkolás helyétől felfedezhetetlen helyen volt az automata. Ugye elvileg öt percem van a beparkolástól az elindításig. Szóval automata 2 perc. Bedobom a négyszáz forintot és hiába nyomom a gombot nem ad jegyet. Kis idő múlva kiköpi a pénzt.Ezt kétszer eljátsszuk még. Elöl kis felirattal fura sms szám. Elküldöm és nem jó nem megy el az sms. Nincs kiírva, hogy az csak regisztrált ügyfeleknek jó. Még kettő próbálkozás. Újabb percek mire feladom már és ekkor automata oldalán az az sms ami nem regisztrált ügyfeleknek szól. Mire ez lejátszódik tíz perc eltelik. Vissza autóhoz már rajta díszeleg a csomag. Mocskos egy rendszer.

Aureliano Buendía 2014.04.26. 10:13:32

@Meridian74: na, akkor nézd meg szépen gógli sztrítvjúval a Bajcsy-Zichy sarkot. Ott van a fizetős övezet tábla, rajta a tól-ig.
Angyalföldön szintúgy.

A Kresz ismeri az övezet/zóna fogalmát, mikor nagyobb területi egységre elég az övezet bejáratainál kirakni a táblát, és annak kijáratainál a feloldó táblát.

Meridian74 2014.04.26. 10:48:07

@Szóönt: ilyen esetben előkeresed az egysejtűt és szénné vered, ha nem stornózza a csomagot.

Meridian74 2014.04.26. 10:51:40

@uraaam: ez így van, csak a sandor nevű egyén idézet egy szabályozást... ha annak alapján nem teljesülnek a feltételek, akkor reklamálni (de nem itt - vagyis de, lehet itt is, hadd mulassunk jót mi is a vergődésen), ha teljesültek, akkor meg nem sírni.

sandor1966 2014.04.26. 13:45:03

@uraaam:

Ezzel a mentalitással most már tényleg kiérdemelted a címzetes parkolóőr titulust. Vagy talán hivatásos vagy? Mert minden adottságod megvan hozzá :)

Az idézett rendeletben a 4. § (1) és (3) bekezdésének EGYSZERRE kell teljesülnie. Az (1) bekezdésben foglalt jelzéseket jellemzően vezetés közben észleled, a (3) bekezdésben foglaltak meg arra vonatkoznak, mikor már leparkoltál és szeretnél eleget tenni az ezzel járó kötelezettségeidnek.

Ezt a fajta tájékoztatást annak a szűk kisebbségnek (Ottawából hazalátogató magyar, grönlandi eszkimó, pilisi gyökér stb.) találták ki, akiket az önkormányzat nem értesített ki személyre szólóan a parkolási feltételekről, hanem csak arra járnak és egyszerűen meg akarnak állni. Ez többek között arra lenne jó, hogy ne a seggemben hordott internetre, az otthon elkészített útvonal és parkolási tervre, ne a trafikos meg a tejesember útmutatásaira, idegenek leszólítására és az általad preferált többi "megoldom okosba" megoldásra legyek kényszerítve.

És mielőtt ezt is félremagyarázod, én nem állítom, hogy ezek a megoldások haszontalanok. Némelyikkel magam is élek időnként. Én sem szeretek 600 Ft helyett 6000-et fizetni. Amiben vitatkozam veled, az az, hogy ezek az általad "sikeres" embertípusra jellemző parkolási pótcselekvések a parkolási rendszert "üzemeltető" cégek részéről nem kikényszeríthetőek. Mármint egy civilizált jogállamban. Mert egy jogállamban, az állampolgárnak jogában áll hülyének lenni, pl.: születési jogán. Jogszabályt nem csak sikeres emberek részére írunk. Amíg a rendeletbe nem fogalmazzák bele a "parkolási rendszert üzemeltető hanyagságából megvalósult hiányos tájékoztatás esetén elvárható magatartási szabályokat", addig se te, se a parkolócég nem kérheti ezt rajta számon.

Magyarország egy kezdetleges jogállami szintről halad szépen visszafelé, ezért a poszter további sorsát illetően én sem vagyok optimista. De innentől kezdve nem egy bliccelő jogszerű megbüntetéséről, hanem egy korrupt rendszer hatalmi visszéléséről beszélhetünk, amelyik leszarja a saját maga által rendeletbe foglaltakat is.

Én lehet, hogy meg tudnám oldani a problémát és időnként próbálok is szándékosan keresztbe feküdni a rendszer fogaskerekei között. Kizárólag jobbító szándékkal. Még akkor is, ha ennek érdekében időt, pénzt, utánajárást, hivatali levelezést kockáztatok. De hát én nem vagyok sikeres ember. Legalábbis a te értékrendedben. Az lehet-e sikeres ember, aki csak sopánkodik egy korrupt rendszer anomáliáin, de minden körülmény között megtalálja a módját, hogyan fizessen mindenért? Mert tudja, hogy ez a rendszer lényege, még akkor is, ha ezt nem minden esetben tudja jogszerűen kifejezésre juttatni...

Még néhány záró gondolat:

- Akit csak önmaga minősít sikeresnek, az nem sikeres ember.
- Aki nem tud értelmezni egy jogszabályt, az nem sikeres ember.
- A "sikeres" szó nem "szinonímája" a megalkuvónak.
- A parkolóőrök nem sikeres emberek.
- Aki saját autójával a háza előtt közterületen parkol, az nem sikeres ember. Még akkor sem, ha ezt kedvezményes díjjal teheti...

sandor1966 2014.04.26. 13:57:11

@sandor1966: A "sikeres" szó nem szinonimája a "megalkuvónak".

Aureliano Buendía 2014.04.26. 16:43:09

@sandor1966: minden tiszteletem ellenére, te egy ostoba, kötekedő vagy. És ennyi.

A homárról meg semmit sem tudsz. Inkább csak olvass.

Köszönöm a figyelmet.
süti beállítások módosítása