Tékozló Homár

Senki nem kapott ingyen GAS-farmert

2014.05.02. 12:47 | jackyll | 148 komment

gas30.jpg

A túlárazott divatmárka első nemzetközi raktárkészletpucoló akcióját Magyarországon tesztelték, de nem volt eredményes, mert akkora volt a forgalom, hogy behalt a szerver. 30 másodperc alatt kellett az oldalukon vásárolni, és az első 800 vevő ingyen megkapta volna a cuccot. Az oldal azonban az akció első percében behalt, vagy ha nem, legkésőbb a vásárlás gombnál megállt. Az internetezők Facebookon borultak ki, amiért nem sikerült egyetlen ruhát sem elvinniük, kárpótlásul mindenki 30%-os kedvezménykupont kapott. A Creative Ads blog adatbázisgyűjtésre gyanakodott, de a a GAS állítólag hamarosan újra nekifut az akciónak:

Tisztelt Résztvevők!
Nagyon sokan próbáltak játszani és a szerver nem bírta a túlterhelést. Ez volt az első ilyen esemény és a vártnál nagyobb volt a látogatottság. Mindezek ellenére sok nyertes volt. Szeretnénk bizonyítani, hogy fontosak számunkra a játékban résztvevők, ezért az eseményt újra megrendezzük, hogy esélyt adjunk mindenkinek. Hamarosan jelentkezünk az új időponttal.
GAS Csapat

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aureliano Buendía 2014.05.02. 12:49:21

Szóljatok Sznaccsnak, tartom a helyét.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.02. 12:54:37

agyhalottak gyülekezete. gáz kell ezeknek nem farmer.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.05.02. 13:02:24

@uraaam: aki nincs itt az nem számít, akárhogyis nézzük. uff.

Leadfoot 2014.05.02. 13:12:25

Én próbálkoztam. Az mondjuk finoman szólva gyanús volt, hogy egészen az utolsó másodpercig simán be lehetett lépni az oldalra, ment a visszaszámlálás, de amint fél hármat ütött az óra, egyből "összeomlott" az egész.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.02. 13:17:16

Vajon mire számítottak? Pár lézengő arcra? :D

zooDoo 2014.05.02. 13:25:51

@ColT: Szerintem az összes nyugger meg szipolyka ott figyelt.

KRT 2014.05.02. 13:53:41

"kárpótlásul mindenki 30%-os kedvezménykupont kapott." DE: " a GAS a 30 másodperc leteltével nagylelkűen, azonnal kiküldött minden regisztrálónak egy 30%-os kupont"
Egyértelmű innen. Nem kárpótlás volt. A kupon rész szándékos volt, biztos annak aki nem "nyer". Ha nem is adatgyűjtésnek indult, az lett belőle.

igazságos 2014.05.02. 14:21:19

Ezek anyjukat is eladnák egy GAS-farmerért.

Sosem értem ilyenkor a mechanizmust:

1. a sok hülye miben reménykedik????
2. az ilyen akciók meghirdetője miben reménykedik ilyenkor? hogy senki sem lesz, akinek kéne az ingyencucc?
3. nem, persze, majd csak úgy utánad dobálják a pár ezer forintos márkás cuccokat, mert benne vagy az első 800-ban
4. már eleve annak gyanúsnak kéne lenni, hogy az első 800 irdatlan nagy szám, hiszen gondoljatok bele, hogy ennyien vásárolnak meg ingyé egy ruhát (természetesen nem a legolcsóbbat :))
5. menjenek anyjukba, hogy ilyenekkel is a buta magyar népet boldogítsák elsőként. Amire később ráfoghatnak mindent!!! A márka sikertelenségét is! Meg a vásárlókat is el lehet mondani mindenfélének, főleg a magyarokat. Miért nem próbálkoznak ezzel SVÁJCBAN???
6. Akik vásárolni akartak, azok legyenek elégedettek hiszen 30%-os kupont kaptak, úgyis megvették volna, nem? :D

Komolyan mondom, tényleg senkinek sincs esze már csak utólag ebben az országban.

GAS meg eltakarodhatna innen ezek után.

Mit gondol, mi kísérleti nyulak vagyunk? A magyar népre mindent rá lehet sózni / azok mindent eltűrnek / itt kísérletezgetnek rajtunk

Adatbázisgyűjtés? Hogy kik azok a hülyék akik mindig mindenbe benne vannak, és akik anyjukat eladnák a semmiért?

MINEK?

Vásárolni ezek után úgyse fognak a GAS-tól.

igazságos 2014.05.02. 14:24:43

Nemzetközi készletpucoló akció?

Azannya.

Na, itt lenne gyanús a dolog.

igazságos 2014.05.02. 14:26:46

Amerikában van ilyen, hogy első 100 vásárló ingyen felöltözhet, ha meztelenül megy be a boltba reggel, nyitáskor.

Az se különb, de érthetőbb, mint ez.

igazságos 2014.05.02. 14:32:31

Amit itthon a divatmárkák megengednek maguknak, az pedig egyenesen szégyen.

A ruhák minősége egyre csak romlik, minden évben silányabbak (Mango), és közel sem olyan mutatósak, mint pár éve mondjuk a Mayo Chix.

Keveset akcióznak, első mosás után összemennek a ruhák, vagy összetapadnak a feliratok rajtuk.

Ha már egy kis strassz is van a ruhákban, mindjárt 6000 forintért el lehet őket adni. Érdekes megnézni, hogy csak akkor van tömeg egy-egy boltba, amikor kiplakátolják, hogy minden mondjuk féláron van, egyébként pangás van. Ilyenkor persze a jó ruhákat elteszik későbbre, a kabátokkal egyetemben, mert 1 40.000 forintos kabátot a büdös életbe se fognak 20.000-ért eladni, jó lesz az még később.

Aztán nem szoktam vágni, minek kellenek ezek az adatgyűjtések sem, akik ingyé vásárolnak, azok nem 1 márka két szép szeméért vannak oda, és ők azok, akik mindig mindenben elsőként benne akarnak lenni. Ha ez így van, ők azok, akik a legkevesebbet költenék egyébként akció nélkül a márkára, ugyanakkor tényleg örülnek a 30%-os kedvezménynek is, hiszen benne voltak abban a bizonyos körben.

Aureliano Buendía 2014.05.02. 14:45:36

Eleve a szarrágó fillérbaszók szánalmasságára építenek. Bejött, nem?

Van, aki még hisz a mesékben? Raklapok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.02. 14:48:16

@uraaam: Mint a kereskedelem úgy általában az akciózással.

@zooDoo: Mit csináltak volna? Lehet farmert venni óccóé, nyiván mindenki meg szeretné kapni a valódi értéke közelében a cuccot :D

igazságos 2014.05.02. 14:49:47

@uraaam: nem arról van szó

hanem hogy ha meghirdetnek 1 akciót, akkor:

1. KÉSZÜLJENEK FEL A TÖMEGRE
2. AMIT VÁLLALTAK TARTSÁK BE.

Volt ilyen az iCentre-nek is, az első 50 vásárló iPodot kapott, és teljesítették is ezt.

Aureliano Buendía 2014.05.02. 14:50:38

De végre egy olyan poszt, ahol nem kell hosszú időt várnom a véleményem kialakításáig.

igazságos 2014.05.02. 14:52:11

Komolyan mondom, mintha direkt a tűrést tesztelnék le valójában, hogy mennyien hűségesek valójában 1-1 márkához (később is vásárolnak-e).

Aureliano Buendía 2014.05.02. 14:53:40

@ColT: szánalmas a cég is, meg az akciózók is.

igazságos 2014.05.02. 14:54:07

Nemzetközi raktárpucoló akció első, bemutatkozó etappja.

Magyarországon.

igazságos 2014.05.02. 14:55:21

@ColT: viszont ha 800 farmert ingyé adnak, akkor a márka később elértéktelenedik.

Mert ugye óccsón jutott hozzá mindenki, később senki nem fogja megvenni 10.000-ért ugyanazt a farmert, hanem megnézi, el-e adják a korábban ingyé kapottat 3000-ér.

igazságos 2014.05.02. 14:59:26

Ez a poszt beillene húsvétinak. Imádom az ilyet. :)

Egyébként a GAS is lealacsonyodott, ahhoz képest, hogy amíg nem volt Magyarországon kapható, mennyien behozták Amerikából a márkát.

Mikor itthon megjelent, senkinek se kellett, olyan minőségben.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.02. 15:00:32

Jaj, Igi, olyan jó, hogy vagy nekünk! Mesélj még valamit!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.02. 15:02:05

Füvesítik a villamossíneket a Vörösvárin, ha valakit érint.

igazságos 2014.05.02. 15:04:08

@agresszív kismalac: mit óhajtasz, szívem?

Tartsak közgazdaságtan - órákat, hogy igyátok a tudást érettségi előtt? :D

igazságos 2014.05.02. 15:05:26

Már a legutolsó cigányokon is GAS-ruhák lógtak.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.02. 15:09:28

@igazságos: Az agysebészet legújabb vívmányairól, ha néhány gondolatot méltóztatnál esetleg...

igazságos 2014.05.02. 15:14:28

@agresszív kismalac: Orbán Viktor használta a pénzmosásra, támogatta az ágazatot, mármint az agykutatást.

Namost kérem szépen, mit matatnak az agyban, hogy majd én gondolatokkal fogom varálni az áramellátást, hogy mikor jöjjön az áram, és mikor nem?

Meg úgy egyáltalán: hová fog elfojni az a rengeteg pízecske, amit erre szánnak.

Az agysebészet meg ugyebár megint kicsit elvont fogalom, hiszen egy rákot nem képesek észrevenni, nemhogy kioperálni egy agydaganatot, ha végső stádiumban veszik észre.

Egyébként meg halott ember agyát műteni nem olyan, mint egy élő emberét, aki épp alszik műtét közben. :)

Mert teszem azt, ha alszol, akkor is másképp működik az agy, mint amikor te ébren vagy.

Tehát nem kell ide agysebészet, elég egy kalapács, meg egy véső, más úgysem fog segíteni semmit a betegen, ha odajut, hogy jön érte a halál.

Aureliano Buendía 2014.05.02. 15:14:57

@agresszív kismalac: iho.hu-n volt már róla kép, faszául fog kinézni. Amíg gondozzák.

Aureliano Buendía 2014.05.02. 15:16:00

@igazságos: látom, nálad nem szaroztak a részletekkel, kiszedtek egy az egybe mindent:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.02. 15:18:39

@uraaam: Ezt tudtuk, de attól még gazdagabbak nem leszünk.

@igazságos: Megéri nekik reklámnak, különben nem csinálnák. És baromi hatékony.

igazságos 2014.05.02. 15:20:20

@uraaam: ne dícsérj, ezek szerint azt feltételezted, hogy volt is ott valami? :D

@ColT: ugyan már, reklám, max külföldön, hogy bemutassák, a magyarok primitívek még mindig.

Aureliano Buendía 2014.05.02. 15:21:36

@ColT: dehogynem. Ennyi tudással már meg lehet úszni ilyen szánalmas helyzeteket.

Aureliano Buendía 2014.05.02. 15:22:50

@igazságos: mindenkinek van ott valami, csak van, aki használja is:P

igazságos 2014.05.02. 15:23:12

Ammár biza, teljesen beakadt az agyam azon a tényen, hogy a nemzetközi készletpucoló akció első részét, Magyarországon rendezik.

Még mindig itt tartok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.02. 15:26:03

@uraaam: Mármint milyen tudással?

@igazságos: Mert miért? Mert ha bármelyik országban kinyomnának pár száz farmert ingyen, nem repülnének rá?

igazságos 2014.05.02. 15:26:24

@uraaam: ez megint elvont dolog.

Mindent lehet használni, csak nem biztos, hogy mindenki jól használja, meg arra, amire kellene használni.

Pl. a cigányok másképp használják az agyukat, ha egy hirtelen ötlettől vezérelve meglátják a lehetőséget abban, hogy lopják el a biciklidet a házuk előtt. Aztán kifundálják a részleteket, de addig már nem jut el az agyuk, hogy nem véletlenül van az utcán csak úgy, az a bicikli.

Aztán, a magyarok arra használják az agyukat, hogy már a 30%-os akció se elég, minimum 50%, vagy ingyé legyen a dolog, na akkor rárepülnek. Jól tudta ezt a márka is, tehát ha most első akciójuk sikeres volt számukra (teljesítette a célját), akkor a második, meghirdetett akciót már finomítják, hogy legyen egy-két elégedett, nevét, arcát vállaló egyed is, lehetőleg baráti körből.

igazságos 2014.05.02. 15:28:10

@ColT: jó helyen kapisgálsz, csak nem mindegy a célország

De hát ponn ez az, hogy nálunk kezdték a dolgot.

MÁs országban a felháborodás akkora lenne, hogy kiűznék az országból is a márkát.

Itt tudták előre, hogy nem fognak 1 cuccot se ingyé adni ezeknek a hülyéknek.

Ha Amerikában, a fejlettebb országokban tennék mindezt úgy, hogy senki nem kapná meg az ingyé cuccot, asszem betörnék minden bolt ablakát dühükben, az tuti.

igazságos 2014.05.02. 15:33:12

Itt hibázott a márka, hogy egyetlen egy embernek se adott ingyen cuccot.

Mert ha már 10 ember vállalja az arcát, hogy ő márpedig kapott, akkor már mondhatná azt, hogy de hát nem adagyűjtés mégse.

Itt viszont nem is leplezik, sőt újabb akciót ígér.

igazságos 2014.05.02. 15:37:26

Ennek márpedig fontos célja lehetett, és a cég megkapta azt, amit akart, ha újra rátesz még 1 lapáttal.

A vásárlókat is leszarja, meg a facebookozókat is.

Mert a márka tényleges vásárlóinak nem jó ez az akció, hogy 800 embernek ingyen ruhát adjanak, miközben ők kevesen, de sok pénzt otthagyva vásárolnak náluk.

Mint ahogy abban is biztos vagyok, hogy lesznek jó sokan, akik a második akcióra is rárepülnek, reménykedve.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.02. 15:40:54

@uraaam: Aha, mint a Tan... Károly körúton. Olyan jól meg volt csinálva a rendszer, hogy a szélén megállt a víz, ott ki is nőtt egy tekintélyes flóra a fű rovására.

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.02. 16:05:08

Gas-t csakis a tüzépről, nem má internetről!44!!!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.05.02. 16:21:58

Okos és gennyes gerillamarketing állathülyéknek. Átlaghülyéknek. Igi nagyon sokat magyarázott be is rezegtek a molekulák, felizzott a fórum.
@igazságos: Homár Simsonmotor.

Anomalocaris (törölt) 2014.05.02. 16:35:58

@háromlábúbogár: FOlytasd, de:
Mielőtt beküldenéd küld át egy word-ön vagy valami hekyesírás ellenőrzőn, mert egy bizonyos bekezdéstől - a vége felé - elkezdett telítődni hibákkal, elgépelésekkel...

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2014.05.02. 16:37:57

GAS, az akkor magyarul GÁÁÁZ!? Nemde!?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.05.02. 16:41:58

@igazságos: Mondjuk úgy, hogy Németországtól keletre lehet ezt megcsinálni. De azért ehhez kell egy megfelelő fogyvéd hatóság és törvény is, mert jobb helyeken attól is kapnának.

Anomalocaris (törölt) 2014.05.02. 16:43:49

@agresszív kismalac: Az is úgy nézett már ki, mint valami öreg nuzeráns.

venszivar 2014.05.02. 17:01:23

@igazságos: GAS van! segíthetnél! pontosan hogyan kell a betont locsolni?:) segíthetne a barom haverod is, az is "mindenhez" ""ért""!:D

Aureliano Buendía 2014.05.02. 17:11:36

@ColT: tudjuk, hogy az emberek java része szánalmas, meg a cégek is.
Elég sok ez már:)

Narancskommunista (törölt) 2014.05.02. 17:11:47

Interneten gáz? Ez éppen az ellenkezője a hoax kábelnek.

Aureliano Buendía 2014.05.02. 17:12:43

@agresszív kismalac: én nem mondtam azt, hogy hosszú ideig. Átadás plusz egy hét:)

Manyecska 2014.05.02. 17:23:04

@venszivar: hozd ide. itt villámlik, mennydörög és szakad az eső.

Aureliano Buendía 2014.05.02. 17:56:13

@Manyecska: itt is nagy zuhé volt.
Már csak csöpörög.

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.02. 18:37:20

@Nattramn: Egyébként mekkora gyűjteménnyel rendelkezel?

Anomalocaris (törölt) 2014.05.02. 19:21:49

@háromlábúbogár: Többféle gyűjteményem van, melyikre gondolsz?

Anomalocaris (törölt) 2014.05.02. 20:01:35

@háromlábúbogár: Ebben a pillanatban 2139 darabról tudok. De az Indexnek és hattnak köszönhetően ez a szám napról napra nő.

háromlábúbogár (törölt) 2014.05.02. 20:04:53

@Nattramn: Milyen gyűjteményeid vannak még? Már ha publikus....

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.02. 20:18:32

@igazságos: "Már a legutolsó cigányokon is GAS-ruhák lógtak."

Csak a legutolsó cigányokon lógtak GAS ruhák.

(Nem rassz, hanem mentalitás szerint.)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.02. 20:21:18

A nyuszika bemegy a GAS boltba, és jó nagyot csap a pultra:
- Kérek egy ingyenfarmert!
- Te nyuszika ne csapkodj itt nekem - válaszolja a medve - különben sincs ingyenfarmer!
A nyuszika másnap megint bemegy a boltba és rásóz a pultra:
- Kérek egy ingyenfarmert!
- Nyuszika, ha még egyszer csapkodni fogsz, odaszögezem a kezed a pulthoz.
A nyuszika harmadnap hátratett kézzel szerényen belép a boltba:
- Szög van?
- Nincs - válaszolja a medve.
- És kalapács?
- Az sincs. Ez egy GAS bolt.
A nyuszika hatalmasat csap az asztalra és így szól:
- Akkor kérek egy ingyenfarmert!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.02. 20:23:34

Egy pasi bemegy egy GAS boltba.
- Elnézést, GAS farmerjük van?
- Természetesen.
- Akkor kérek egy földgázosat!

(Elnézést kérek minden érintettől!)

Anomalocaris (törölt) 2014.05.02. 20:26:38

@háromlábúbogár: Van csont-bogár-ilyesmik gyűjtemény. Meg egy nem túl jelentős söröskupakgyűjtemény is. De azt most nem számolom meg.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.02. 20:29:49

@Nattramn: Az elvetéltmagzatformalinban-gyűjteményed hány darabos?

Anomalocaris (törölt) 2014.05.02. 20:36:51

@atpijkamo: Hát most el nem kezdem megszámolni, de ha minden darabot figyelmbe veszünk, bizonyára bőven 1000 fölötti szám jönne ki. Hiszen van például egy kis üvegcse, ami színültig van tömve kukacokkal. Meg van rengeteg kagyló-meg csigaház, azok nincsenek is mind "kiállítva", mert nincs elég hely.

Tron65 2014.05.02. 20:37:35

@agresszív kismalac: A Róberten meg megvárták amíg kihajt, azt most hordanak rá még egy adag földet.
U.i.: Mért szedték szét megint az árpádhid megállót?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.02. 20:39:44

@Nattramn: "színültig van tömve kukacokkal."

Na, ez szép teljesítmény! Ezek (akkor) élő férfiak emberek nemiszervei, vagy hulláról vágták le?

Levágott fülek, orrok, egyéb testrészek?

herk 2014.05.02. 20:41:33

Két farmer beszélget:
- Az én farmom olyan nagy - dicsekszik az egyik -hogy ha reggel elindulok az autóval, csak este érek a végére.
- Hajj, nekem is volt már ilyen rossz kocsim.

Anomalocaris (törölt) 2014.05.02. 20:42:43

@Tron65: Rübert Károly körút

Teve utca páratlan oldalán a Róbert Károly körőt és a Gömb utca között.

herk 2014.05.02. 20:43:44

Az ausztrál farmer egy vödörrel a kezében elindul a közeli gyümölcsösébe,
AZ útja egy tavacska mellett visz el. Arra lesz figyelmes, hogy a tóban
három meztelen fiatal szépség fürdik, a ruháik szétdobálva a parton.
A lányok észreveszik és kikiabálnak neki:
- Addig nem megyünk ki a vízből, míg nem megy el innen!
A farmer egy kicsit felemeli a vödröt,és visszakiált:
- Nem leskelődni akartam, a krokodilt jöttem megetetni!

herk 2014.05.02. 20:45:03

Az öreg farmer még öregebb tragacsával megállt az autószerelő előtt,
hogy a járgányt megjavíttassa. A javítást azonban csak másnapra vállalják.
Az öreg farmer úgy dönt, hogy akkor hazagyalogol, és majd másnap visszajön a kocsiért.
Kiveszi a kocsiból a korábban vásárolt vödröt, 1 gallon olajfestéket, egy élő libát és
egy pár élő csirkét. A festékes dobozt berakta a vödörbe, a libát a hóna alá csapta,
a másik kezében pedig a pár csirkét fogta meg és elindult, de mindjárt a sarkon
egy idősödő nő megállította, tudja-e, hogy hol van a Harkály dűlő 1605.

- Már hogyne tudnám, ott van mindjárt mellettünk, ha velem tart, elvezetem a házig.

Megindultak tehát ketten az országúton.
Tíz perccel később azt mondja a farmer:
- Ha ezen az ösvényen átvágunk az erdőn keresztül, akkor fél órát is spórolhatunk.

Erre a nő így válaszol:
- Én egy védtelen nő vagyok, és nem ismerem magát, mi van, ha ki akarná használni
a védtelenségemet ezen a félreeső úton.

Erre a farmert elfogja a méreg.
- Na idehallgasson, az egyik kezemben egy vödör, benne egy tele festékdoboz,
hónom alatt egy liba, másik kezemben két csirke, az Isten szerelmére, hogy tudnám
kihasználni a védtelenségét?

- Egyszerű - válaszolta a nő -, leteszi a libát a földre, ráborítja a vödröt,
a vödörre ráteszi a festékes dobozt, hogy a liba ne tudjon kiszabadulni,
a két csirkét meg majd én addig megfogom.

Anomalocaris (törölt) 2014.05.02. 20:47:54

@atpijkamo: Nem, ezek konkrétan molylepke-lárvák vagy micsodák voltak, és a lakás plafonján nyüzsögtek. Begyűjtöttem őket, és sajnáltam kidobni, így kaptak a nyakukba egy adag formalint.

Embifül nincs. De van csirkefej és csirkeláb, amit egy régi ebéd előtt mentettem meg a kukától. Sült halból meg kioperáltam egy szemgolyót. Nem is gondolná az embi, mennyi elrakásra alkalmas jópofa dologgal találkozni csak a konyhában, amelyek sokszor a szemétben végzik.

Anomalocaris (törölt) 2014.05.02. 20:51:14

@atpijkamo: :)) Lehet hogy felvettek egy korábbi indexest?

Anomalocaris (törölt) 2014.05.02. 20:52:51

@atpijkamo: Főtt tojásból kioperált embrió van.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.02. 20:53:17

@Nattramn: Lehet. Látták, hogy túl magas a színvonal, és elkezdtek agyalni rajta, hogyan zülleszthetnék le a lapot.

Anomalocaris (törölt) 2014.05.02. 21:00:11

@atpijkamo: Minden relatív, mondotta Coelho. Én például örülök ennek a tendenciának :))

Anomalocaris (törölt) 2014.05.02. 21:01:49

@atpijkamo: Hát nem sokaknak van ilyenjük, erre mérget veszek.

Anomalocaris (törölt) 2014.05.02. 21:03:01

@atpijkamo: Nebraskában illegális bártulajdonosoknak sört árulniuk, hacsak nem főznek közben levest.

gabors 2014.05.02. 22:14:31

@atpijkamo: ez a CNN-en is ment igy lehet hogy van benne valami ...

gabors 2014.05.02. 22:18:30

@Nattramn: enne legalabb cime rimel is ... ezert mar gratula jar :-)

Atörökk 2014.05.02. 22:24:00

Egy rongyos kupont se attak? lúúúúúzerek :D

Atörökk 2014.05.02. 22:33:54

Nohát. Sesün, sejányok. Tán máris grupiznak? :o

Aureliano Buendía 2014.05.02. 23:20:34

Jó estét, jó szurkolást.

Anomalocaris (törölt) 2014.05.02. 23:39:35

@gabors: Kár, hogy semmit se gépeltek el benne.

Vittore. 2014.05.02. 23:43:30

C&A-ban vettem rövidnadrágot, mert nagyobb vagyok az átlag 20kg díszköcsögöknél, gondoltam, egy darabig majd kitart. 12000 forint volt övvel. Nyár végére a fekete rövidnadrág lilára kopott foltokban, ami nehezen érthető, mert ha szürke lenne, akkor még hordanám, de a fekete szín alól kivillanó lila az überszar.

Ezek után bemegyek majd a Blahán a Skálába, ami most VividLin kínai, és ott veszek 3000-ért gatyát. Az is csak 1 nyarat bír ki, de negyed annyiba kerül, mint a C&A.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.05.03. 00:15:50

@Nattramn: Az exploding whale az megvan? Az autópálya felügyelőségnek adták a feladatot, hogy eltüntessék a tetemet. (Az autópálya és a bálna is hosszú.) Azok úgy gondolták, hogy felrobbantják a bálnát, és az apró darabokat majd a sirályok megeszik. A felrobbanó bálna darabjai esőként hullottak a nézőseregre, egy nagyobb darab összezúzott egy 400 méterre álló autót. A tulajdonosa aggódott, hogy a biztosító elhiszi-e a történetet. A sirályok elmenekültek. Végül bulldózerekkel eltemették a maradványokat.

www.youtube.com/watch?v=1_t44siFyb4

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.03. 01:17:32

Azt hallottátok, hogy senki se kapott ingyen GAS-farmert?

biorobot (gyönyörű fosbarna) 2014.05.03. 01:31:25

Sziasztok!
Volna párszáz darab gas farmer eladó.
érdeklődni mailban

gabors 2014.05.03. 04:49:16

@Nattramn: en is elgepelek egy ket szot itt ott ...

Te nem ???

venszivar 2014.05.03. 06:58:42

Jó lenne egy nagy zuhi, akkor nem kellene locsolnom....

@biorobot (gyönyörű fosbarna): pénzért? akkor nem kell a sok parasztnak! pénzért?! eszem-faszom megáll! pénzért akarod elpasszolni? margííít...

LÉPEM! a WTCC-re!!! nyomik.

helianthus 2014.05.03. 07:50:33

@biorobot (gyönyörű fosbarna): te régebben metàlkék voltál. Mi történt? :O

helianthus 2014.05.03. 08:56:59

A változatosság kedvéért ma is majálisozok kicsit.
Mert megérdemlem.
Tudjátok mi a dolgotok...:)

Manyecska 2014.05.03. 09:32:42

@helianthus: Tudod mi a dolgod. A zsebekhez hozzáférni halkan, csendben:D

Manyecska 2014.05.03. 09:54:38

@ColT: mondom halkan, csendben:DD:P

Atörökk 2014.05.03. 10:16:46

Boldog hanukát!
Ez a hétvégi?

AtiSnatch 2014.05.03. 11:13:55

Na mi a péló? Van májusfa? Tárcsázni kén.

AtiSnatch 2014.05.03. 11:19:33

@uraaam: mikor jön hártmi pöstre? Ennék egy kis kínait... :D

AtiSnatch 2014.05.03. 11:25:57

@atpijkamo: nem, mert hkzsgy. :-D de ha jöttél volna blogtalálkozóra tudnád miről beszélek :D

Aureliano Buendía 2014.05.03. 11:29:24

@AtiSnatch: múltkor feltettem én is a kérdést, de nem kaptam rá választ.

AtiSnatch 2014.05.03. 11:34:44

@uraaam: ebben a posztban nem is láttam. Igivel traktorozik?

Aureliano Buendía 2014.05.03. 11:38:58

@AtiSnatch: én sem, egy másikban volt tegnap. De nem nagyon akar nyilatkozni.

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.05.03. 12:03:53

@uraaam: rezsicsökkentés
nem leszünk gyarmat
jobban teljesít
irigylik a sikereinket
az elmúlt4év előtti elmúlt8év a hibás
megvédjük a nyugdíjadat
minden kertbe népstadiont
cba a magyar üzletlánc
kijutunk a következő vb-re

AtiSnatch 2014.05.03. 12:06:33

@Argentínában megdöntötték Perón asszonyt: most miért mondod? Ez mind így történt vagy fog történni. :D

venszivar 2014.05.03. 12:28:54

@Argentínában megdöntötték Perón asszonyt: melyikre? miben?:):D
sőt olimpiát is rendezünk....

Hartmy 2014.05.03. 12:33:24

Gyertek gyökérkedni az új posztba! Van szombati!

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.05.03. 12:34:22

@AtiSnatch: vagy majd megoldjuk okosba

@venszivar: olimpia persze
hogy is hagyhattam le

Black Hole 2014.05.03. 16:04:20

@Argentínában megdöntötték Perón asszonyt: rosszat álmodtál, vagy betéptél, vagy mitől beszélsz össze vissza? :)

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.05.03. 19:07:49

ha a bolt átverte a vevőket, meg kellett volna ostromolniuk a GAS-kamrát

venszivar 2014.05.03. 19:14:37

@Argentínában megdöntötték Perón asszonyt: ezt át kéne gondolni:) a boltba is + a gázkamrákban is ált. zsidók valók, "vótak", lennének !?! :):D

szarni rááá....

Argentínában megdöntötték Perón asszonyt 2014.05.03. 19:47:36

@venszivar: nem tudom, ki a cég tulajdonosa, de az biztos, hogy nagy GASember

Tron65 2014.05.04. 11:08:32

@Nattramn: " Rübert Károly körút
Teve utca páratlan oldalán a Róbert Károly körőt és a Gömb utca között. "

HE?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.05.04. 11:29:49

@@uraaam: agresszív kismalac: Remek ötlet. Ilyenkor gondolom igen kevés embernek jut eszébe, hogy a mentő ezentúl nem közlekedik a síneken, ezért aztán percekkel nőhet a kiérkezés várható ideje.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.05.04. 11:32:47

@Vittore.: Ilyenkor vissza kell vinni a blokkal együtt. Nekem 2 hónap után cseréltek egy fekete nadrágot. Kikereste a rendszerből (kép alapján) és visszaadta a pénzt a cundás néni.

Aureliano Buendía 2014.05.04. 11:55:31

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: a fejlett nyugaton sem jutott az okosok eszébe, valahogy csak túlélték.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.04. 12:01:53

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Mintha a sínkorona egy szintben lenne a talajjal, de még megnézem. Egyébként zárt pálya van, tehát eleve csak nagyon korlátozottan hasznáhatná a mentő.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.05.04. 12:36:25

@agresszív kismalac: Szvsz a cickókkal elválasztott villamospálya a legideálisabb életvédelmi szempontból. Erre most építettek az Árpád-hídon is egy 20 centis járdát, nehogy bármivel is át lehessen jutni...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.04. 15:17:55

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Az Árpád-hídon eddig is bő húszcentis szegély volt. Gyakran elgondolkodtam, mi történik, ha valaki 70-nel nekimegy.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.05.04. 15:19:45

Azt nem tudom, anno a hírhedt suzukis balesetnél mekkora szerepet játszott a magas perem.

Aureliano Buendía 2014.05.04. 16:50:17

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: na, de ők ott csak jobban tudják, nemdebár?

Amúgy a rendelőtől eddig is nyílt pályás volt, egy megállónyi rész veszett csak el ebből a szempontból.

Sandor Akarki 2014.05.05. 00:33:13

@igazságos: Náluk mindenki a kínaiból öltözködik. Nem azért mert olyan jó, hanem azért mert mindenki csóró. Volt rászorulóknak ételosztás (hála az égnek én csak megkérdeztem mire vár a sor a polgármesteri hivatal előtt). Szemlesütve mondták, hogy tartós élelmiszerre. Rohan a gyorsnaszád, no.

Sandor Akarki 2014.05.05. 00:36:52

@Sandor Akarki: Azért, komolyan elszorult a szivem. Főleg, hogy csomó ismerős állt ott. Ma Magyarországon simán el lehet jutni addig, hogy egész napi munka mellett az önkori előtt kelljen sorba állni három kiló lisztért, két kiló tésztáért és pár konzervért; és az embereknek egy többszáz embernyi sort megéri végigállni mert annyira csórók.
Vagy, láttam budapest ételosztást. Az ám kemény.

pinkfloyd 2014.05.07. 14:11:24

Ez GÁZ! Nem is értem miért ilyen drága ez az ócska termék. Nyugaton, aki ilyet hord, az nagyon GÁZ!
süti beállítások módosítása