Tékozló Homár

Parfümillatú Norbi-kenyérke a Teletál csomagjában

2014.07.11. 15:07 | Homár Hilda | 911 komment

norbikenyer.jpg

Olvasónk kiábrándult Norbiból is meg a Teletálból is, hiába volt évekig hűséges vásárlójuk. A szakítás teljesen felzaklatta, és olyan mondatok megírására késztete, mint a "Nem vagyok igazán finnyás, főleg mióta saját háztartásom van" meg "Elég durva, hogy csokit kell ennem, mikor diétázom". Élvezzétek!

Évek óta hűségesen rendelem a Teletál update menüt. Nem minden napra , de elég gyakran. A bejegyzés oka az, ahogy a problémámmal  foglalkoztak. Merthogy , eléggé kiverték azt a bizonyos biztosítékot!

Az egész napos menü része volt a kétszer sült kenyérke. Nem igazán volt a kedvencem amúgy se, de fogyni, izmosodni szeretnék állandóan, és éhes is vagyok, legtöbbször ez is állandó. Tehát ettem a kenyeret. Viccesen úgy fogalmaztam mindig, olyan ez a kenyér, ha eszem, minta ráznák a fejemet, annyira kemény.

Ezen a napon puha volt a kenyér, fura volt, de az íz amit éreztem, na az volt igazán fura! Émelyítő , zavaró, maró, köhögnöm és fulladnom is kellett egyszerre. Nem vagyok igazán finnyás, főleg mióta saját háztartásom van, a penész is sokszor előfordul, sajnos , alig vagyok otthon. Így könnyen fel is ismerem ezen ok miatt , ezt a zöld átkot. Tehát, ha ez a kenyér  penészes is lett volna , na az is elég nagy baj lett volna. Ahogy megszagoltam, erős parfüm szagot éreztem. Mivel , ez a menü, gondolom konyhában készül , ahol feltételezem mosogatnak, fertőtlenítenek, egyből arra gondoltam, hogy abban úszott a kenyér! Szenvedtem egy kis ideig, mire ez a förtelem íz eltűnt a számból. Csokit ettem gyorsan, hogy a maró hatást ne érezzem. Elég durva, hogy csokit kell ennem, mikor diétázom, de ez a kisebb probléma! 

Szépen becsomagoltam a kenyeremet , úgy ahogy volt, " megy vissza a feladónak " . Elmondtam a futár lánynak mi történt , megígérte , hogy intézkedik. Hívtak is a cégtől, feltételezem , a hölgy főállásban  óvónő , kb. úgy beszélt velem. Nagyon kedvesen azzal kezdte, hogy nyugodjak meg, ez nem penész ! Pár másodperc után, mikor megtudtam szólalni.. sosem gondoltam, hogy egy habzó , zöld foltos, parfüm szagú kenyér, az penészt jelent ! Csicserg miért nem harapott akkor bele!! ) . A  "köszönjük szépen az észrevételt ( ! ) ", és "ne haragudjak " mondatokon kívül, közölte, hogy reméli nem fordul elő többet! De édes! Azt gondolja, ezek után rendelek még?!Azt is hozzátette, miután nem hagytam lerázni magam, hogy természetesen nekik közük sincs ehhez, külsős cégtől kapják az alapanyagot. Se egy , kapsz egy ingyen sütit..vagy térítjük az x százalékot.. Tudom, hogy a két kenyér nem egy nagy összeg, itt a lényeg a hozzáálláson volt!

kenyerke.jpg
Íme a kenyérke, tudom homályos , és a fotó semmit se bizonyít, ezt érezni kell. De azt hiszem így is látszik, hogy a bontatlan csomagolású nem így néz ki !

Azt hiszem ezek után semmilyen update dolgot nem szeretnék látni a konyhámban, főleg a kedves Teletáltól!

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

helianthus 2014.07.13. 19:49:16

@sugargiraffusplumps.: most nézem, hogy a parikat, paprikának olvastam. Nem szóltam.
Eh!

Anomalocaris (törölt) 2014.07.13. 19:57:11

@helianthus: Na most egy életre leégetted magad!

Aureliano Buendía 2014.07.13. 19:57:56

@dr. phil. Sün‼ ツ: nyet, nem bableves volt. De leve is van, mert már esik is. Megbaszta a holnapi bringázásom, én úgy érzem.

De amúgy a sün dörög, tuggyuk azt jól.

háromlábúbogár (törölt) 2014.07.13. 20:09:26

@hagyma: jók, de nekem a németek a lieblingek :-)

@uraaam: mer? holnap is esik vagymi?

@dr. phil. Sün‼ ツ: szerintem ördögűzés lesz az !4444!!!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.13. 20:10:32

@Nattramn: annyira jól néz ki, hogy a másik felem már sündörög körülötte! :D

@helianthus: nem baj. biztosan nehéz napod volt!

@uraaam: most végeztünk az imádkozással, könnyített verzió félóra alatt mert már megint csöpög ez a rohatt eső.

@Kellemes Zérókomponista: mér kínzod magadat?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.13. 20:14:50

@háromlábúbogár: en mar sokkal a vb elott rajuk tettem
elviekben, mert penzt nem
Mary a tanum:)
most igy elbizonytalanodtam, mert szimpik az argentinok is
de azt is tudni kell, vagyis nem kell de lehet, hogy Mary felmenoi apai agon nemetorszagbol telepultek ki, tehat az O szive odahuz
nalunk ez is szempont
de meg van 45 percem eldonteni:)

Manyecska 2014.07.13. 20:17:45

@hagyma: azt tudtad hogy Kazahsztánban is éltek németek? vagy száz éve, persze már a nyelvet furán beszélik. Kb.milliós nagyságrendben, de a szovjetek erőszakkal próbálták őket beolvasztani sza nem volt happy end. Most már csak páran vannak:)
Hóéjt.

háromlábúbogár (törölt) 2014.07.13. 20:19:18

@hagyma: én mindig nekik drukkolok, pedig nincs semmi kötődés
illetve egyszer nem, az 1992-es eb-n, akkor a dánoknak, de ők is nyertek
az szép történet volt, úgy kellett a dán csapatot összevadászni a tengerpartról, mert csak tartalékok voltak, de a jugók helyett mentek, és meg is nyerték :-D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.13. 20:20:32

@Nattramn: kutya? én nem vagyok kutya, zsiráf vagyok. te még új lehhecc itt!!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.13. 20:21:56

@uraaam:
Hát én szoktam is!44!
De csak ellenszélbe, diszkréten!44!
A kisujjamat is eltartom közbe!4

@háromlábúbogár:
Én woodoora tippülök!

háromlábúbogár (törölt) 2014.07.13. 20:25:16

@dr. phil. Sün‼ ツ: felénk amikor éles dolgokat döfnek a malacba, azt nem vudunak hívják.....
eccerűen disznótor :-)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.13. 20:32:19

@háromlábúbogár:
Hát mer a mostani esetbe nem is döftek bele semiit.
Eccerűen bebaszott, oszt eldűtt, mint egy gyesznyó!44!!

háromlábúbogár (törölt) 2014.07.13. 20:37:51

@dr. phil. Sün‼ ツ: itt nem gázzal kábíttyák, hanem lőrével, aztán suhi!
csak aztat már a 4mancs miatt nem mutattyák :-)

CID 2014.07.13. 20:41:13

@sugargiraffusplumps.: Szerintem, téged átbasztak a háziparadicsommal. Még itt az alföldön sem érik szabadföldön, nemhogy a labancoknál;)

háromlábúbogár (törölt) 2014.07.13. 20:45:33

@CID: nem írta, hogy szabadföldi (?), lehet az fóliás is, attól még termelői

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.13. 20:48:35

@háromlábúbogár:
Én mongyuk nem értek a folyamathoz, mer sose vót benn részem.
De nem is óhalytok benne részesűni!44!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.13. 20:49:03

@Manyecska: nem kutattuk meg fel a csaladfajat
az apai ag neve nemet es tudja is hogy onnan jottek ki valakik valamikor a csaladbol
@háromlábúbogár: ja, arra emlekszem, bennem is van egy ilyen nemetekhez huzas, kedveltem annak idejen a bayern munchent, na meg a liverpoolt is aze
/akiket kiutottunk a KEK-ben es ott is voltam az ulloin/
nemetekre gondoltam, de kicsit elkapott a spanyol filing, hogy csoro orszag hogy orulne Merkel meg kapja be:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.13. 20:51:51

@CID: ja, hát nem is szabadfődi hanem fóliasátras, itt terem a zőccségesnél. úgy értettem, hogy nem valami importált előérlelt szar hanem frissem szedett, kegyszermentes. legalábbis aszonták, hogy bijo. namost nyilván mindegyik azt hazudik amit akar. de fincsi!

helianthus 2014.07.13. 20:54:42

@sugargiraffusplumps.: most panaszkodtam. :/
:D
Melós napom volt.

igazságos 2014.07.13. 20:56:24

Továbbra se értem a logikát.

Ha érzed a kenyéren, hogy parfümillatú, hát mér harap bele a szerencsétlenje.

Elvinném vissza Norbinak, oszt harapjon ő bele akkor.

Naszóval az első tippem nem jött be, úgyhogy mindenki Németországra tesz.

igazságos 2014.07.13. 20:57:40

Ha fingszagú, uraam bocsá' sz@rszagú lenne a kenyér akkor is beleharapna a poszter!?

Na ugye.

igazságos 2014.07.13. 20:59:32

CID meg megint irigykedett csak.

savanyú a szőlő, mi

gabors 2014.07.13. 21:00:12

lassuk akkor a Dance of Valkyrie !!!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.13. 21:17:20

@sugargiraffusplumps.:
Naugye!
Amúgy is: a tiroli őstermelők terméke (pl banán)üti az összes többit!44!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.13. 21:21:22

egyszerre mentunk pisilni Maryvel , igy dupla esely volt a golra es majdnem meg is lett

Troppauer_Hümér 2014.07.13. 21:33:08

I. Viktor a VIP-lista alján, valami afrikai diktátor alatt.

Viszont diszkréten le tudja majd ápolni Putyint a szünetben.

gabors 2014.07.13. 21:40:57

@Troppauer_Hümér: azt lehet tudni I. OV kinek drukkol ???

es hogy lehet-e szotyolazni mert lattam unep kiadott valami izet hogy a leg kornyezetvedelmileg tisztabb FIFA kupa ez a mostani ....

Aureliano Buendía 2014.07.13. 21:43:57

@háromlábúbogár: ez szerintem ki fog tartani holnapig:(

Aureliano Buendía 2014.07.13. 21:45:12

@sugargiraffusplumps.: itt nagyjából folyamatosan esik/csöpög/szemerkél.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.13. 21:48:39

@gabors: a braziloknak
ez akapufa bemehettet volna, a meccs erdekeben is

Aureliano Buendía 2014.07.13. 21:48:58

@dr. phil. Sün‼ ツ: ha közben rebegteted a szempilláidat, akkor minden okés.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.13. 21:52:11

@uraaam:
Ollyant nem tuok, (a lányok talán) de szigorúan kacsintok is!4

Aureliano Buendía 2014.07.13. 21:52:43

@háromlábúbogár: a négy mancsot mikor vágják le amúgy?

Troppauer_Hümér 2014.07.13. 21:52:49

@gabors: Azoknak,akik a legtöbb gólt kapták a vébén.

A szotyola környezetbarát.

Aureliano Buendía 2014.07.13. 21:54:28

@igazságos: megbocsájtom neked.
Ma kegyes vagyok. Ez is a mai középső nevem.

Aureliano Buendía 2014.07.13. 21:55:26

@sugargiraffusplumps.: nekem a bélférgeim is egészségesek.
Szerintem amúgy kurva hálásak, hogy ide kerültek, ennyi bort hol kapnának...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.13. 21:57:56

@uraaam:
Hát nem igazán vágyok a kék osztrigába, ezé inkább nem gyakorulom!4!44

háromlábúbogár (törölt) 2014.07.13. 21:59:19

@uraaam: remélem minél hamarabb, káros szervezet...

kegyes... milyen hangulatot iszol ma? :-)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.13. 22:05:19

@uraaam:
No.
Hát ide inkább nem!
Igi jöhet, asztat bevállalom!44!

Aureliano Buendía 2014.07.13. 22:05:50

@háromlábúbogár: őket, a legegő kurvacsoportot és a toszt kéne eltüntetni, és máris jobb lenne itt az élet.

Még nem ittam, de az ötleted kiváló.

Aureliano Buendía 2014.07.13. 22:07:46

@dr. phil. Sün‼ ツ: el bimbó:D
Ez valami falusi, tehenészzene lehet:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.13. 22:12:11

@uraaam:
Hát ugyi a vilics pipöl, az asszem kanadaji vót.
Minenesetre ölég gáz vót a cuccuk anno....

CID 2014.07.13. 22:21:29

@háromlábúbogár: termelői? Miért, mi más lenne?

@sugargiraffusplumps.: Áhh, ezek a mai paradicsomok, nemhogy trágyát, még földet sem látnak. Elszoktál te a jótól;)

gabors 2014.07.13. 23:16:31

@hagyma: akko OV elkesett mar egy ket nappal !!

gabors 2014.07.13. 23:17:49

@Troppauer_Hümér: hat az en kornyezetemben az nem barat aki napraforgo mag hejat kopkod szejjel !!!

gabors 2014.07.13. 23:19:32

de azert lassuk lesz e 11-es rugas ebbol ?

basza meg a blogmorotort az izesarkany hogy varnom kell ket komment kozot

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.13. 23:25:09

scccccccccccccccccccoooooooooooooooooooooooooooorrrrrrrrrrrrrrrrrrrreeeeeeeeeeeeeeeeeee
\

igazságos 2014.07.13. 23:28:51

@dr. phil. Sün‼ ツ: hát ha egyszer az a baj, hogy nem ÉN KÍNZOM

XD

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.13. 23:33:04

@igazságos:
Szerintem nem köll kínozni senkitse!44!
Pl én kifejezetten nem szeressem.
Inkább a kényeztetés irányába érdemes elvonúni!44!44

gabors 2014.07.13. 23:40:06

europa nyert az ujvilag elott

dont cry for me messi I am uber allies

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.13. 23:46:45

@gabors: hat argentinat nem neveznem uj vilagnak
a nemetek hosszabbitasban megvertek az argentinokat
maradjunk ennyiben
en 3 honapja megmondtam
kar hogy nem fogadtam rajuk
megerdemeltek

igazságos 2014.07.13. 23:52:12

Ugye, hogy nekem is fogadni kell. 2/0. :D

De azért mindenki a németekre tett, úgyhogy.

A brazilok és a hollandok duplán megérdemelték azt, amit kaptak. Főleg a hollandok.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.13. 23:58:46

miert messi volt a legjobb jatekos?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.13. 23:59:53

@igazságos: Te meg tegnap argentinara tettel....

venszivar 2014.07.14. 00:04:50

Jaaaaa!

EURÓPA!

FOSTALICSKA áááámerika!:)))

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.14. 00:10:18

@venszivar: idiota
a nemetekenek drukkoltunk
semmi kozunk argentinahoz

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.14. 00:11:52

dehogy Messi mire kapta meg az aranylabdat a VB-m az erdekelne
volt 2 jo meccse az elejen...
na mindegy
gondolom vigasz
de olcso

Atörökk 2014.07.14. 00:34:30

Daaaaaaaaajcslaaaaand!!!

Atörökk 2014.07.14. 00:44:38

Hosszú szivar, süppedős szőnyeg. És dámák.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.14. 01:00:49

tanult az asszony otthon, perfekt ciganypecsenyet rittyentett

Manyecska 2014.07.14. 03:34:14

@hagyma: és ki fog zenélni...?

Manyecska 2014.07.14. 03:35:28

@atörökk: elbutulàs és inkontinencia..xd

Manyecska 2014.07.14. 03:50:25

@hagyma: xd a hâttérbôl közelitve traktorral..

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.14. 04:38:58

@Manyecska: azt mondjuk nem ertem hosszu/ven/szivart miert akarja>?
ez mar tenyleg szodoma es gomora
ali baba, venszivar, a sun es Igi
kapkodom a fejem
es meg szonyeg is

helianthus 2014.07.14. 07:05:50

@Manyecska: te mit csinálsz ilyenkor? Vége a nyaralásnak? Jó volt?
Jó reggeltet, boldog hétfőt!4!

helianthus 2014.07.14. 07:40:07

Beraktam a mosást. Pihi van.
Igyunk még egy kávét!

helianthus 2014.07.14. 07:42:02

@helianthus: oké Helimeli. Igyunk. Megcsinálod magamnak?

Atörökk 2014.07.14. 08:39:08

@hagyma:
vaúúúú! vaúúú vaúúúúúúú!

@helianthus:
Magamnak is megcsinálhatod, köszike ;)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 08:47:35

következményekben gazdag munkanapot kívánok!!

Atörökk 2014.07.14. 08:50:39

@sugargiraffusplumps.:
Én nem vagyok önző, engedek másokat is kibontakozni!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 08:53:56

@atörökk: úgy bizony. nomeg már rég bebizonyították hogy a munka rákot okoz, szal vitának helye nincs. még egy kávét!

helianthus 2014.07.14. 09:10:58

@atörökk: mész te oda, ahova gondolom! Jó?
@agresszív kismalac: az jó, mert csak rendes kenyerem van. Bár befújhatom parfümmel, ha mindenképp arra vágyol.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.07.14. 09:13:49

Norbiról jut eszembe.
Kicsiny városom bevásárlóközpontjában, Norbi üzlet nyílt kb 3 hete. Még embert nem láttam benne, kivéve az eladónőt.

Atörökk 2014.07.14. 09:18:03

@helianthus:
Bármikor szívesen megyek a Bahamákra :)

helianthus 2014.07.14. 09:32:20

@batgirl: olyan árak mellett annyira nem is meglepő. :)
@atörökk: pont nem arra gondoltam. :P
De ha rám hallgatsz, oda mész, ahova akarsz.

ahanem01 2014.09.02. 12:57:40

Az a gnóm fasz ilyen seggfejekből mint a posztoló...
süti beállítások módosítása