Tékozló Homár

Zimmerferizés a Fertő-tónál FRISSÍTVE! MÉG EGYSZER!

2014.07.14. 15:22 | Homár Hilda | komment

shaking_head_breaking_bad.gif_500x248

Van itt minden, ami egy klasszik zimmerferis sztoriban szokott lenni: másnak kiadott szoba, lepattant pótszállás, műszálas ágynemű, használhatatlan bicikli, kedélyeskedő beszólások. Ezek egy része persze lehet szubjektív, de mivel Orsolya beszámolója inkább csalódott, mint hisztérikus, eléggé hihetőnek tűnik. A tanulság meg mindig ugyanaz: nem érdemes kamuzni, és ha bármi változás van a foglaláshoz képest, értesíteni kell róla a vendéget. Ennyike.

Kedves Homár!

A következő kevésbé vidám történet esett meg velünk, és már nem csodálkozunk, hogy a Fertő-tó nem annyira népszerű, legalábbis a magyar oldalon.

Szállást foglaltunk Hegykőn, a Kertész Apartmanházban. Az apartmant üzemeltető család olyan mindenben vállalkozó, a saját házuk aljában élelmiszer bolt, nemzeti dohánybolt incl. kiskocsma, apartmanok, és még ki tudja, de hát több lábon kell élni, így próbálkozik a magyar ember talpon maradni. http://www.kerteszapartman.hu/hu/rolunk.html

A visszaigazolás gyors volt, minden rendben volt, külön örültünk, hogy a bicajbérlés is benne volt az árban, legalább azt sem kell magunkkal vinni. Majd mivel osztrák sporttársam hamarabb érkezett, ő átvette a szállást. Sporttársam nem nézte meg pontosan, hova is foglaltam, csak megadtam neki a címet, hol jelentkezzen kulcsért. 

Mire én pénteken odaértem, konstatálhattam, hogy ez nem az a szállás, ugyan a szállásadó azonos, de ez egy lerobbant retró vendégház a falu szélén, koszos, fürdőszoba kb. 15 éve törött fajansszal, se törölköző, sem wc-papír, ágynemű 120%-os műszál, aludni nem lehetett benne, inkább saját hálózsákjainkba bújtunk. Este 8-kor még próbálkoztam, hogy szétnézek a környéken, hátha találunk valamit ehelyett, de akkor rögvest a bicajbérlést is meg kellett volna oldani-így az osztrák sporttárs csitított, hogy maradjunk, jó lesz ez, hisz egész nap úgyis bicajozni fogunk, csak aludni térünk haza.

Másnap reggel bicajátvétel. Nagy döbbenetemre hátraküldtek minket (az eredetileg a honlapon szereplő apartmanok mögötti)  kertbe, ahol hegyekben álltak az osztrák lomtalanításból elhozott bicajok-koszosan, feljavítatlanul, ahogy épp összeszedték a határ túloldalán. Itt rákérdeztem, hogy miért nem ezekben az apartmanokban vagyunk elszállásolva, erre sajnálkozva közölték, hogy közben másnak kiadták, csak az maradt, amibe kihelyeztek minket - jó kérdés, hogy miért nem szóltak, vagy írtak legalább egy e-mailt erről!?

Nagyon nehezen sikerült is valamit választanunk a kétkerekű járgányok közül, hol nem működött a váltó, hol nem volt fék a bicajon, hol a pedál volt olyan ferde, hogy beleért a küllőkbe. De hát mit volt mit tenni, időnk csak ez a hétvége volt a Fertő-tavat bebarangolni, indulni kell. Elhoztuk ígyhát a lokális maximumnak vélt 2 db bicajt. Laza 10 km után a semmi közepén az én járgányom gumija elöregedett, hosszában végighasadt. Ha még lett volna a bicajhoz javítószett, pumpa (ami persze nem volt), akkor sem tudtuk volna megcsinálni. Telefonos segítséget próbáltunk kérni a háziaktól-nem voltak elérhetőek. Mit volt mit tenni, bicajtolás.

Laza hétvégi túránkat nem kerékpártolással óhajtottuk eltölteni, de mégis jelentős időt sikerült ezzel pocsékolnunk. Aztán mire visszaértünk, ért a döbbenet: a háziak ki akarták fizettetni a bicajt, hogy tönkre tettük. Ekkor jeleztem, hogy igazából ők rontották el a mi hétvégénket, mert nem kerékpárt tolni jöttünk. Itt némi szóváltás, hogy mit képzelünk, napi 5000 Ft-ért nem KTM-et fogunk kapni. Fejlett jogérzékkel csak annyit tudtam válaszolni, hogy vagy hirdetik a bicajt, és akkor működőképes járgányokat bocsátanak rendelkezésre, vagy (a helyzethez jobban illett volna) úgy hirdetik, hogy kalandtúra, vagy hazaér a bicajjal a kedves vendég, vagy nem. Szóval így nem bicajoztuk körbe a Fertő-tavat.

Az már csak hab volt a tortán, ahogy a számlaadást el akarták felejteni a háziak. 

A házigazda jópofának gondolt szexista megjegyzéseit, hogy nem bicajoznunk kellett volna, hanem mást csinálni, betudom a szállásadók személyes intelligencia deficitjének, és nem fordítottam le osztrák hegymászó cimborámnak. Mert akkor már végképp elment volna a kedve Magyarországtól, hogy milyen hely is ez, ahol ennyire nem értenek a vendéglátáshoz, a legvadabb 80-as évek Zimmer Ferijei jutottak eszembe a túráról, amikor minden mindegy volt, csak fizessen a vendég, akárhogy is érzi magát, akármennyire is nem kapta meg az ígért szolgáltatást. De nem adjuk fel, igyekszünk még jó élményeket is gyűjteni itthon.

Természetesen több próbát nem szavazunk meg ugyanezen hegykői szállásadónak, és levelem megírásával óvva inteném a lelkes homár olvasókat, hogy Hegykőn, Kertészéknél próbálkozzanak-kivéve, ha a kalandtúrát abban szeretnék megvalósítani, hogy nem tudják mit kapnak szállásként a pénzükért, nem tudják hogyan jutnak haza a kapott bicajokkal. 

Üdvözlettel:

Orsolya

UPDATE 06.16.12:11
Tegnap megértkezett a válasz a panzió tulajdonosától. Ez:

Tisztelt Homár!

Kertész Pálné vagyok, a Kertész Vendégház üzemeltetője. Orsolyától elöljáróban is elnézést szeretnék kérni, amiért nem érezte jól magát a kerékpár defektje miatt. Nem szándékos volt, sajnáljuk.Természetesen reagálni szeretnék a megkeresésre, főként, mivel panasz nem érkezett tőlük az ittlét ideje alatt.

A Foglalásról:
A foglalás külön nyaralóban történt, ezért volt az ár is magasabb, mivel egy különálló házról van szó, amelyben 3 szoba, konyha, fürdő, nappali és étkező található. Ezt a szállás lefoglalásakor a Hölgy is tudta. Nem igaz, hogy kiadtam másnak az apartmant, mivel arra az időpontra csak a nyaraló volt szabad, azt tudtam ajánlani, le is foglalta. Nem igaz, hogy a Hölgy apartmanban foglalt, szállást nem adunk ki másnak, ha már egyszer lefoglalták. Jelen pillanatban is 2 illetve 3 fő tartózkodik az 5 személyes apartmanban, akik elégedett, több éve visszatérő, kedves vendégeink.

A nyaralót a közelmúltban vásároltuk, teljes felújítás alá került ezt követően, tehát nem igaz, hogy 15 éve törött a fajansz, WC papír volt, törölközőt nem teszünk ki, mivel nem szálloda vagyunk, azonban kérésre bármikor rendelkezésére bocsájtjuk a vendégeinknek a külön erre a célra vásárolt törölközőket. Az ágynemű teljesen új, huzata flanel. A nyaraló bútorzata teljesen új. A ház nem a falu szélén, hanem az üdülőtelep területén található a termálfürdő mögött található utcában.

A kerékpárbérlés sem igaz, mivel ingyen adjuk a kerékpárokat az itt tartózkodás idejére, amennyiben van rá igény. Sajnos a kedves vendégek nem mindig becsülik meg őket, nem vigyáznak rá. A kerékpárok nagy része új, pályázati pénzből vásároltuk, egy része pedig felújított; mindegyik darabot a vendégeink teljesen ingyen vehetik igénybe. A kerékpárjavításokért nem kevés pénzt fizetek. Pumpánk nincs, kompresszor áll rendelkezésre. Az, hogy kidurrant a kerékpáron a gumi, sajnálatos dolog, sajnos előfordul.

Hogy nem értek el bennünket, azt lehetetlennek tartom, mivel mindig itthon vagyunk , a telefon sincs kikapcsolva. Már nem egyszer mentünk vendégeinkért Ausztriába is, mert vagy elfáradt, vagy kilyukadt a gumi és vittük neki a cserekerékpárt. Nem tudok semmiféle szóváltásról, engem nem tájékoztattak ilyesmiről. Lehet, hogy a férjem próbálta elviccelni a dolgot, egyáltalán nem akart szemrehányást tenni, hiszen nem a vendég hibája a dolog. Kerékpárjainkkal már többször megkerülték a Fertő tavat, amely körülbelül 130 km-es utat jelent.

Nem akartuk elfelejteni a számlaadást, amennyiben nem kér a vendég számlát, nyugtát adunk csak. A számla kiállításra került, a hölgy által kért és megnevezett cég nevére.

Nem értem, hogy ha a Hölgynek nem tetszett a szállás, miért nem szólt? Szívesen segítettem volna más szállást keresni. Az Úr látszólag jól érezte magát, amikor megérkezett, mindent rendben talált, meg volt elégedve. A Hölgy másnap érkezett, nem tudjuk, hogy őt akkor milyen állapotok fogadták, viszont elutazásukkor olyan szemét, rendetlenség volt a házban, mintha legalább 6 fő tartózkodott volna ott.

1991 óta vagyok egyéni vállalkozó, fokozatosan bővítettem a vállalkozásomat. Minden nap reggel 4 órától este 21 óráig dolgozunk, azért tudunk fejlődni. Azt gondolom, hogy ha 1-1 üdítőt, sört megisznak az emberek az élelmiszerüzlet előtt, az nem bűn! A ház előtt megy a Fertő tavat megkerülő kerékpárút.

Apartmanjainkban több ezer vendégéjszakát töltöttek már el. Nagyon sok visszatérő vendéggel rendelkezünk, többen már januárban lefoglalják a nyaralásuk időpontjára a szállást, hogy biztosan legyen helyük. Amennyiben a Hölgy állítása igaz lenne, nem rendelkeznénk ennyi új – és visszatérő vendéggel. Az interneten található portálok szabad szálláshely naptárait nem mi szerkesztjük, nem lenne időnk rá, hogy folyamatosan minden egyes változást felvezessünk. A lefoglalt szálláshoz tartozó adatokat előzetes megbeszélés után magunknak rögzítjük.

Még senkivel sem fizettettük ki a kerékpárt, annak ellenére, hogy volt már olyan alkalom, mikor jogoslett volna. Hála Istennek a Fertő tó és környéke nagyon népszerű, még ha Orsolya nem is így látja. Egyik kedves vendégem mondta korábban, aki jól akarja magát érezni, az jól is érzi, ezek szerint Ő nem akarta ezt. Amennyiben valakit érdekel, hogy néz ki a szállás, szívesen megmutatom.

(A Zimmer Feriről annyit, hogy nekünk is egyik kedvenc filmvígjátékunk, s amennyiben Orsolya figyelmesen végignézi a filmet, az ottani vendégek közt biztosan meg fogja találni saját karakterét. Ez lenne a vicc része a dolognak! J)

Végezetül szeretném megköszönni a honlap szerkesztőjének a megkeresést és a lehetőséget, hogy tisztázhassam a helyzetet. Az oldal ötlete nagyon jó, azt viszont remélem, hogy nem csak rosszindulatú emberekből áll a közössége, akik látatlanban, ismeretlenül, bármilyen alátámasztás, bizonyíték nélkül készek megbélyegezni bárkit, hiszen úgy gondolom, a kedves nyaraló közönséget nem ez fogja előbbre vinni, élményekhez juttatni.

Tisztelettel:

Kertész Pálné

UPDATE 2. 07.21.11:03

Olvasónk reagálása a tulajdonos levelére:

Kedves Homár!
Érdeklődve olvastam a Kertész Apartman állásfoglalását panaszlevelünkre, és igazán sajnáljuk, hogy a valóban szép táj megtekintése mellett proaktív nem készültünk fel egy esetleges blogbejegyzéshez szükséges dokumentálásra, nem fotóztuk végig a házat, a lerobbant lomtalanításos bicajokat, nem szkenneltem be a híváslistát, hányszor hívtuk őket, hogy írásom alátámasszam, de nem akartunk mi kötözködni, a szállást is elfogadtuk volna, ahogy van, próbáljuk támogatni a magyar szállásadókat, de ahogy Kertész úr azzal fogadott minket néhány órás bicajtolás után, hogy ki akarja fizettetni a tönkrement járgányt, és egyéb személyes jellegű igazán kultúrálatlan beszólásait hallgatva úgy éreztük, hogy ezek után minden egyéb sérelmünk, ami a szállás során ért minket, nem elhallgatható, ha mi már így jártunk, más ne járjon így, pláne ezért sokat fizetve.
A helyszínen a szállásadók hozzáállása miatt elég nehéz volt érdemben kritikát kifejteni, hisz még ők támadtak le minket kártérítési igényükkel, igaz, hogy nem a levél írója, hanem Kertész úr volt, aki mindezt elkövette, Kertészné csak a fizetésnél működött közre, miután számlát kértem.
Amit még a régi levelezésből megleltem, a foglalásunk visszaigazolása, melyet csatolok, amiből nem derül ki, hogy pontosan hova is foglaltunk, szállásadó nem hívja fel a figyelmünket, hogy ez nem az, ami a honlapon a szép fotókkal összekötendő, ígyhát a honlapon szereplő apartmanház képei alapján nem is sokalltuk az 5000 Ft/fő/éjt, de persze utána a helyszínen más volt a helyzet. 
Mi takarítottunk ki magunk után(a házat ketten használtuk), elmosogattunk, ágyat lehúztuk (de alapvetően a saját hálózsákunkban aludtunk, mivel nem volt használható az ágynemű), és kértük a szállásadót, hogy jöjjön ki átvenni a házat, hogy ne legyen félreértés később-ezt nem tette meg.
A Fertő-tó alapvetően szép hely. Azt gondoltuk, hogy az írásból átjön, hogy kifejezetten ezen szállással volt csak gondunk, bár való igaz, hogy nem kezdtük el dicsérni a környék vendéglőit, természeti értékeit, mert kifejezetten csak a panaszról akartunk írni, a blog javarészt erre fórum. A szállástól függetlenül mi azért jól éreztük magunkat, az írás csak arra hivatott, hogy felhívja a figyelmet, van egy hely, reméljük csak egyedüli arrafelé, mely a turizmust-vendéglátást elég sajátosan értelmezi.  
Mint rutinos magashegyi túrázók rendszeresen szállunk meg olyan turistaházakban, ahol a földön is elalszunk saját hálózsákunkban, tehát nem jelent gondot ha más a színvonal, nagyon sokféle szálláson szálltunk már meg-de akkor arra készülünk. Itt alapvetően a szolgáltatás ár/érték aránya nem volt rendben. Az apartmanház honlapján szereplő képek, és a megjelölt ár alapján (5000 Ft/fő/éj), ill. a foglalásunk visszaigazolása alapján azt gondoltuk, hogy szokványos magyar Zimmer Frei-szállásunk lesz. Ez korántsem az volt, és igazán kár, hogy a szállásadó számára nem ment át az üzenet, és csak a kerékpár defektjéért érzi magát vétkesnek-itt nemcsak erről volt szó. 
Üdvözlettel:
Orsolya

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kretén Vérfarkas (törölt) 2014.07.14. 21:40:52

@dr. phil. Sün‼ ツ: hold-foton meghajtás, azért kell teliholdkor menni!

Atörökk 2014.07.14. 21:41:51

@atpijkamo:
"Sztálin meg nem ér, az irtott mindenkit"
Téged ma tényleg megcsípett valami speciális bogár?

Anomalocaris (törölt) 2014.07.14. 21:42:48

Széles karcsapásokkal szeltétek át ma is a szánalom tengerét, de partnak még mindig nyoma se.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 21:44:44

@agresszív kismalac: hádde aszonta, hogy én vagyok a hibás oszt erre algériás vagyok ijen kontextbe, na.

@atpijkamo: na, akkor már kapisgálod mi is a mi bajunk itt, ugye? :D

@atörökk: szerintem részeg. vagy valaki megtréfálta oszt kokóra cserélték a sószóró tartalmát.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.14. 21:46:37

@sugargiraffusplumps.:
Az nem jó rá, csak a tüneteket enyhitti!4

@Kretén Vérfarkas:
Az valami hűdemodern dolog lehet!
Hun lehet beszerezni?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.14. 21:48:04

@Nattramn:
Én má teljessen más dimenzijóba érzem magam!
Hol vagyok?

Anomalocaris (törölt) 2014.07.14. 21:48:37

@sugargiraffusplumps.:

"algériás vagyok"

Szóval francia gyarmatosítók is vannak a családodban. Lassan minden kiderül!

Anomalocaris (törölt) 2014.07.14. 21:50:01

@atpijkamo: Aki ezen meglepődik, még új lehet itt.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.14. 21:53:56

@agresszív kismalac:
Ez a szupertelihód, vagy mijafax teljessen megkeverte a dógokat!
Többeknek holdsugárzása lett, meg agymenése!44!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.14. 21:55:06

@Nattramn:
Hát az is egy dimenzijó, ez tény!
De itt ez egy teljessen másik!44!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 21:56:39

@Nattramn: és még akut légcsőhurghadám is van!

@agresszív kismalac: az apti vót! kéccer is! *SNIFF. SNIFF.*

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.14. 21:59:34

@sugargiraffusplumps.: Sajnos akkor nem tehetek semmit. Atpi Atpi védelme alatt áll.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.14. 22:00:29

@sugargiraffusplumps.: "@agresszív kismalac: az apti vót! kéccer is! *SNIFF. SNIFF.* "

Igen, de a Zsiráf provokált!
*bőg*

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.14. 22:00:58

Amúgy is megfájdult a fejem TGM-től.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 22:03:09

@atpijkamo: @agresszív kismalac: nemisigaz, mer ő kezdte!!! *sikít és taknyanyála összekeveredik a homokozó sarával az arcán*

Atörökk 2014.07.14. 22:04:24

@sugargiraffusplumps.:
Szombat esti lázad is van hozzá?

@agresszív kismalac:
Legközelebb kevesebbet igyál belőle.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.14. 22:05:00

@atpijkamo: Akkor mindenki mondjon el tíz Miatyánkot, vagy Smá Jiszroelt, vagy Elmentapámdinnyétlopnit, vagy amit akar.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 22:05:32

@atörökk: amilyen lázam nekem ma nincsen az nem is létezik! :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.14. 22:05:32

@Nattramn: az elutes es a baki ket kulonbozo dolog
gondoltam szolok
ajanlott irodalom Peterdy Pal Tucsok es bogar

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.14. 22:08:03

@agresszív kismalac: ha en hulye raklikkeltem, amennyi baromsagot osszehordott..
de nem hagytam magam 2 bekezdes utan leikszeltem
hat nincs nekem eleg bajom itt amerikaba?
jon a kozelkeleti haboru
Obama is okoskodik
het meg egy TGM az pup a hatamra
nem is tudom miert klikkeltem ra
valaki idelinkelte?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.14. 22:08:45

Azt a rézfaszú baglyát neki (de rég láttam...), ekkora ütközet emlékezetem szerint nem történt még!
Összegömbölyöttem teljessen!44!
Iszok is rá valamit, mer kiborulásom van!

Atörökk 2014.07.14. 22:09:52

@sugargiraffusplumps.:
Ebből nehogy lázadás legyen!4!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.14. 22:10:46

@dr. phil. Sün‼ ツ: en is iszok egyet a papramorgobol:)
ha mar igy eszembe juttatad

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.14. 22:14:16

@hagyma:
Hát erre muszály valamit tóni!
A bekő Tóni jutott most eszembe...

A Zsiráf összecsuklott, a Vászka idegbe gyütt, hát én.... izé.... iszok rája.

Közbe meg győztek a magyarok!444!
Éjjen!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.14. 22:15:54

Azt hiszem el kellene olvasnom a HVG-s írását is, hogy tudjam, enyhültek-e a tünetei, vagy éppen ellenkezőleg, de félek, hogy nincs hozzá elég energiám.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.14. 22:16:40

@atörökk:
Hát nekem nem is vót, mer nem szoktam olyat tenni!
A Zigi meg a fasz tuggya, hun kóburul, ezé nem is lehetett.
Hátde illyet!4!
Meg hűha.
Keressek új blogot ennyi kellemes év után?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.14. 22:18:01

@dr. phil. Sün‼ ツ: mevvertuk a spanyolokat?
akkor Marynek is adok egy stampot
/szeretnek emlekeztetni mindenkit, hogy 10 evig vizillabdaztam, igy ha csak kozvetetten is de benne van a kezem a gyozelembe!/

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.14. 22:18:17

Apropó- energia! Széles Gabi hogy áll a szarjával?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.14. 22:21:31

@agresszív kismalac: Köszi!

Én ezt el nem olvasom. (Nincs két anyám.) Bár belekezdtem.

A hávégés nagyon lájtos.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.14. 22:21:35

@hagyma:
Meg hát!
12-9
A nyúlnánéztem!44!
Jó vót!

Atörökk 2014.07.14. 22:23:30

@sugargiraffusplumps.:
Nekem elég a kergemaharadzsakórom!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.14. 22:28:54

@dr. phil. Sün‼ ツ: a nyul nem is tud uszni
bar lehet a sun se
a medve nem viccel
az bemegy a folyoba

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.14. 22:30:39

@hagyma:
Viszont van ollyan berendezése, amivel az erdőbe is látható a meccs!44!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.14. 22:43:21

@dr. phil. Sün‼ ツ: van Macbookja Iphoneval es apple prodzsektorrasl?
a nyul tud valamit

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.14. 22:47:12

@hagyma:
Neeem, illyen úri huncuccságaji az Iginek vannak.
Valami izé, amivel begyün az adás antenna nékű!!
Ravasz szerkezet, szerintem a róka csipázta neki!44!

Aureliano Buendía 2014.07.14. 23:09:52

@sugargiraffusplumps.: ha már kollektív bűn, ami ugye nem létezik. Mindenki, még a magyar zsidó értelmiség is ki van akadva a Benes dekrétumokon.
Hátakkómiafaszom? Bűnös nemzet? Megazannyukat. 45 óta ezt a szart nyomjál le a dolgozó torkán.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.14. 23:10:00

@agresszív kismalac:
Van nekijje bisztos, csak nem ollyan ravasz!44!!
Antenna nékű begyün az összes izé!
Tuggya fax, megnéztem ezt a Magyar-Spanyolt!
Jó vót!44!!

Aureliano Buendía 2014.07.14. 23:11:48

@atpijkamo: rendben, akkor a Himnuszból azonnal töröltessék a „nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára” strófa, és javaslom Kölcsey elítélését irredentizmus és antiszemitizmus miatt.

Köszönöm a figyelmet! Kérem, kapcsolja ki.

Aureliano Buendía 2014.07.14. 23:17:07

@atpijkamo: történelemhamisítás. Add már elő nekem a hatmillió tételes listáját. Miért éppen hat? Ugye ebben a hatban már benne vannak a Maszada erődben elhunytak is?
Ugyan kérlek.

A Nagytemplom lerombolásáért a rómaiak már kértek bocsánatot?

A kiegyezés másik kérdéskör. De nem ma.

Aureliano Buendía 2014.07.14. 23:20:10

@dr. phil. Sün‼ ツ: de, csal elfogyott a bor, holnap meg tolom a csillét a picsába.

Noéfaszát. Mármint jóészakát.

gabors 2014.07.14. 23:20:55

@atpijkamo: kopogtatnak a teton hah ??

nem rossz azert rendes toluk hogy eloszor csak kitorik az ablakokat egy kisebb bombaval gondolom ugy konnyebb menekulni....:-)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.14. 23:23:53

@uraaam:
Nyugoggyále, má mindenki lelőtte a másikat!44!

gabors 2014.07.14. 23:32:25

@uraaam: "Én tudom a választ. 1920. július 4-én eldőlt, "

csak szolok junius hava volt az ha mar hivatkozunk valamire erdemes pontosan ..

ja a kinaiak elloptak ezt a napot is a szegeny elnyomott magyaroktol, mert 1989-ben ekkor gyilkolasztak a diakjaikat mocskos geci kommunkistak !!! :-)

2014.07.15. 00:10:35

@atpijkamo: De ha te egészségesen látod apáink és nagyapáink bűneit, nem tagadod a nyilvánvalót

SEM ÉN, SEM EGYIK NAGYAPÁM SEM KÖVETTE EL AZT A MOCSKOS GYILKOLÁSZÁST AMIT SZÁMONKÉRNEK RAJTAM IS, 70 ÉV UTÁN (?) MIKÖZBEN ŐK MOST PONT AZT CSINÁLJÁK GÁZÁBAN! ENNYI!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.15. 00:33:04

@Cicmen: sose legyel benne biztos mit csinalt nagyapad, vagy dednagyapad, aldozat volt, artatlan vagy bunos
verzivataros idok voltak
szerintem rajtad senki semmi nem ker szamon teket izi
hogy gazaban mi tortenik az kulon tortenet
a zsidok regebben akarjak a beket es permanensen mint a palesztinok ez tenyallas

helianthus 2014.07.15. 00:55:27

Ideértem a végére. Ejj, de jó kis vitanap volt, nekem meg ilyenkor kell ennyit dógoznom.
Na nyugodalmast!
Ugye nem haraggal a szívetekben feküdtetek le? :}

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.15. 00:56:32

@gabors: "junius"

Mindenki értette. (Nem lehet kommentet javítani.)

Aki nem értette, vagy innen tanulja meg rosszul, annak úgyis sokkal nagyobb baj az innen megtanult borzalmasan hibás helyesírás.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.15. 00:58:06

@helianthus: Szerintem értekezz Cicmennel. Pár másodperc, és letépi a fejedet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.15. 02:44:04

@helianthus: na zsaka foltjat puszilgatja
ezert tart ott az orszag

gabors 2014.07.15. 03:19:59

@atpijkamo: erteni ertettem en is mint latod, csak hogy azert legyen mar pontos !!!

engem szemelyesen nem nagyon erdekel a trianon kicsit divatba jott megint de aki erre egy ilyen hosszu posztban hivatkozik az jobb ha pontosan hivatkozik (meg esetleg tenyleg ugy tudja hogy julius volt ... nem tudom) meg esetleg masok meg nem tudjak hogy junius 4 nem julius ... azoknak meg szolgalatot is tettem

a vilag ugy mukodik hogy a qyoztesek mondjak meg hogy mi lesz ... (ez jo vagy nem nem sokat szamit)

Manyecska 2014.07.15. 05:50:11

gàza hol van? mint géza?

helianthus 2014.07.15. 07:57:56

@atpijkamo: az enyémet? :O Mièrt tenné? Lökött vagy.
Jó reggelt!

Hohanyo 2014.07.15. 08:31:24

Hát, elmondhatatlan érzés egy kánikulai reggelen arra ébredni, hogy a vízművek éjjel stikában elzárta a vizet. Se lassan folydogáló víz, se előzetes értesítés, se vízosztás, semmi. Csak a felháborodás a hibabejelentő túloldalán, mert az, hogy éjjel (megint éjjel!) kint dolgoztak az embereik, az nem jelenti azt, hogy ők zárták el a vizet. Hát, ja. Végülis a vogonok is lehettek. Vagy a pirézek. Még a végén kiderül, hogy nem véletlenül utáljuk őket annyira...

Manyecska 2014.07.15. 08:36:09

@hagyma: khmmm. most olvasom a Közel-Kelet rövid történetét hétszáz oldalon, elég jól leírja a "problémát":((((

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.15. 08:51:19

@Hohanyo: írjál belőle homárposztot hildának!

@uraaam: így így. mikor a három gyerek közül egyik se vallja be melyik törte be az ablakot akkor mindegyik büntibe megy! :D

Troppauer_Hümér 2014.07.15. 08:53:58

@sugargiraffusplumps.: inkább toljad a zújposztot. Dzseki kiszámíthatóbb volt időpontokat illetően, igaz nem is volt nő. :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.15. 08:57:11

@Troppauer_Hümér: szerintem örüljünk, hogy egyáltalán van hilda! különben is, az egyáltalán nem biztos, hogy hilda nő :P

Manyecska 2014.07.15. 08:58:10

@Hohanyo: mint átesni egy orbitális méretű szemeteszsákon a kapuban. Tegnap reggel a kukások az ajtó elé b.szták azt a zsákot amit a vendéglő helyezett el diszkréten a kuka mellé hogy kapjákbe, én meg átestem rajta majd. De nem baj, lefényképeztem, lehet beküldöm a Tildának.

Troppauer_Hümér 2014.07.15. 09:05:55

@sugargiraffusplumps.: Nohát, ki kérkedett azzal tegnap, hogy szakállas a herezacskója?

Gyanús, nagggyon gyanús!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.15. 09:17:51

@Troppauer_Hümér: látom a vádbeszéd már részletesen fel van állítva :D tisztelt bíróság, én ártatlan vagyok!!!!

Manyecska 2014.07.15. 09:36:38

Lakossági tájékoztatást kaptunk miszerint a vaddisznó, őz, borz, nyest és róka egyre aktívabb minálunk, ezért vadhálózzunk és ne lepődjünk meg a kerti medencékben fürdő malac-csordákon..:D továbbá ne etessük őket /friss pékáruval pl./:P...há múltkor itt úszott ugye két b.szott nagy vaddisznó jobb kéz felől majd rövid pihenő után áttörtek a bozóton de olyan csörtetéssel hogy az nemigaz:(..:DD on!:D Én meg mondom milyen szép farkaskutyák jönnek, nahát.

2014.07.15. 09:41:37

@Troppauer_Hümér: szakállas a herezacskója

Parókás virsli!

2014.07.15. 09:46:26

@atpijkamo: Aki nem értette, vagy innen tanulja meg rosszul, annak úgyis sokkal nagyobb baj az innen megtanult borzalmasan hibás helyesírás.

Homártanfojam és hejesírásszervíz! :)))
Salynos!

Hohanyo 2014.07.15. 09:48:14

@sugargiraffusplumps.: Á, elég rövid poszt lenne. Kijöttek, nem szóltak, elzárták. Az ügyfélszolis meg nem bírja a stresszt. Bár biztos van, aki ebből egészestés horrorfilmet írna, de az (sajnos) nem én vagyok.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.15. 09:51:14

@Manyecska: a vadháló az a házasságon kívül cekcelő egyed megnevezése? :D

@Hohanyo: ínséges napokra az is megfelelne!

diszkriminans (törölt) 2014.07.15. 12:07:12

@uraaam:
Mondjuk ami a Talmudot illeti, én ennek utánanéztem, és a Magyar Talmud, amiből előszeretettel idéznek az antiszemiták, valójában egy kamu "fordítás", amit a Horthy rendszer idején írt egy antiszemita. Könnyedén utána lehet járni, mivel már teljes egészében le van fordítva héberről angolra a Talmud, és megtalálható a neten, a Magyar Talmud idézetek mellett lévő hivatkozás, hogy hol találhatóak, na ha kikeresed azokat az angol fordításban, ott még hasonlót sem találsz. Szóval ezekkel óvatosan.

Egyébként én is rühellem, amikor kollektív bűnösség elvén akarnak az emberekben bűntudatot kelteni. Az én őseim nem voltak antiszemiták, de ha azok is lettek volna, a bűnt nem örökli a leszármazott, és én egyébként elítélek mindenféle rasszizmust, antiszemitizmust, nehogy már rám is rám húzzák a múlt bűneit. A Kalandozások miatt nem kell rosszul éreznem magam, na meg a Honfoglalásért is, hiszen őseink mások földjét vették el. Speciel olyan értelemben Mátyás királyra sem vagyok büszke, hogy morális értelemben sokra tartsam, hiszen ha a 20. században él, akkor nyilvánvalóan véreskezű diktátorként emlékeznénk rá, aki lecserélte a teljes politikai-gazdasági elitet, hogy a saját lojális embereit tegye oda, és keménykezű uralkodóként különadókat vetett ki, valamint az ország erőforrásaiból finanszírozta a drága háborúit, amelyek nagyrészt azt az egyéni ambícióját célozták meg, hogy német-római császár lehessen, csak végül az nem jött össze. Szóval szó sincs egyoldalúságról, a magyar történelem pozitívumait és negatívumait is egyaránt helyén tudom kezelni, nem ájulok el a régmúlt nagy hőseitől, de nem is fogok bűnbánatot érezni olyan múltbeli gaztettekért, amit magyar emberek követettek el. Mert ha a holokausztért kellene, akkor az egyszerű köztörvényes magyar bűnözők bűnei miatt is kellene ennyi erővel.

Manyecska 2014.07.15. 12:16:27

@sugargiraffusplumps.: nem, azt más szavakkal illetik a hanyagolt /ámde brazilszappanopera-néző/feleségek.:)

Aureliano Buendía 2014.07.15. 16:23:58

@sugargiraffusplumps.: mindnek el kéne verni a picsáját, én mondom.

Aureliano Buendía 2014.07.15. 16:27:05

@diszkriminans: azt gondolom, hogy aki a kalandozásokat, Mátyás királyt XXI. sz. elvek alapján akarja értelmezni, az ostoba.
Meg kell nézni az adott kort, abba belehelyezkedni, ha nehezen is megy. Semmi kirívó sincs egyikben sem.

Vagy kérjünk bocsánatot a törököktől Nándorfehérvárért? Hol a határ?

Hohanyo 2014.07.15. 20:03:47

@sugargiraffusplumps.: Hát, akár lehetne is belőle valami. Ma már harmadszor vannak itt (éjféltől 4-ig, délelőtt 7-től 11-ig és most 7-től megint), de legalább van víz.
Csak azt az egyet nem fogom soha megérteni, miért kell mindig, minden egyes alkalommal éjjel dolgozniuk. A hibaelhárítást még megérteném, hiszen az sürgős*, de a gödör betemetése és az aszfaltozás, ami kb 1 héttel később van, az is mindig éjszaka történik. Pedig nem egy forgalmas hely, alig jár itt autó.

* Amikor legutóbb csőtörés volt, a bejelentést követő negyedik napon jöttek ki, persze éjjel 1-kor. A ház előtt 4 napig ömlött a víz. Ha az nem zavarta őket, még várhattak volna pár órát, hogy nappal legyen.

2014.07.16. 10:23:23

azért az megvan, hogy aki dohányboltos az mutyista fidesznyik és nagy ívben elkerülendő ?
Ennyit legalább megtanul Orsolya a sztoriból.

TH 2014.07.16. 14:36:51

"A nyaraló bútorzata teljesen új."
www.kerteszapartman.hu/hu/vendeghaz.html - hát itt látszik a képeken, hogy mennyire új. Ha a tulaj többi állítása is ennyire fejti ki az igazság minden szeletét, akkor hajlok arra, hogy ne higgyek neki nagyon.

Benoke2 2014.07.16. 15:27:37

A nyaralós magyarázkodása nem sül jól el. Mikor érti már meg valaki, ha szart hagy maga mögött a magyarázkodással nem jut előrébb, ámde hátrébb igen. A két vélemény homlokegyenest ellent mond egymásnak. Gyakorlatilag hazugnak nevezte az ügyfelet. Nem hiszem, hogy ennyi marhaságot kitalált volna a vendég ha nem lenne igaz. Ha a fele igaz már az is sok... Ilyenkor elnézést kérni kell, meg bocsánatot, hogy ha valaki rákeres a neten a vendégházra, és elolvassa az egészet, ne az legyen, hogy na akkor ide se megyünk. Végül is a negatív reklám is reklám ha úgy vesszük...

Benoke2 2014.07.16. 15:31:30

Csak még valami. Ha a vendéglátós ügyes és a vendég valóban hazudott, akkor ezt az egészet egy kis ésszel fel lehetne használni marketingre. Ha persze igaza volt, akkor sajna ez nem működik... :)

Kurbaszov 2014.07.16. 17:09:10

"UPDATE 06.16.12:11"

Július a 7. hónap.
Szerintem amúgy a vendéglátó kamuzik, mossa magáról a sz@rt.
Én nem hiszek neki, és nem is megyek oda.

august 2014.07.17. 14:31:12

Kertészék!

Tietek lehet az alsógatyám!

(hajó, ha nem jó...)

Nikorene 2014.07.18. 13:02:53

@TH: Miért szted most nem lehet kapni újonnan ilyen ronda bútorokat? :)
attól, hogy "antik" kinézetû még lehet új, pl az a konyhabútor újnak néz ki.
@Benoke2: ugyanakkor abban igaza van a nyaralósnak, hogy duzzogni és kussolni helyben, majd hazamenni és utólag reklamálni a homáron nem menô... Ott kellett volna kicsapni a balhét.

Azt, hogy hova történt a foglalás könnyû kiderîteni, ha nem telefonon beszélték le, mert az honlapjukon nem lehet megadni, hogy hova akarja foglalni, tehát ha utána mélen beszélték meg, akkor megvan írásban, hogy ki állít valótlant ebben a tekintetben.

TH 2014.07.18. 19:38:06

@Nikorene: a konyhabútor újnak néz ki, de a többi remélem, hogy nem az. :D Rendben van, hogy valakinek nincs ízlése, de újonnnan csak nem vásárol össze ennyi szart. :D
süti beállítások módosítása