Tékozló Homár

Zimmerferizés a Fertő-tónál FRISSÍTVE! MÉG EGYSZER!

2014.07.14. 15:22 | Homár Hilda | 310 komment

shaking_head_breaking_bad.gif_500x248

Van itt minden, ami egy klasszik zimmerferis sztoriban szokott lenni: másnak kiadott szoba, lepattant pótszállás, műszálas ágynemű, használhatatlan bicikli, kedélyeskedő beszólások. Ezek egy része persze lehet szubjektív, de mivel Orsolya beszámolója inkább csalódott, mint hisztérikus, eléggé hihetőnek tűnik. A tanulság meg mindig ugyanaz: nem érdemes kamuzni, és ha bármi változás van a foglaláshoz képest, értesíteni kell róla a vendéget. Ennyike.

Kedves Homár!

A következő kevésbé vidám történet esett meg velünk, és már nem csodálkozunk, hogy a Fertő-tó nem annyira népszerű, legalábbis a magyar oldalon.

Szállást foglaltunk Hegykőn, a Kertész Apartmanházban. Az apartmant üzemeltető család olyan mindenben vállalkozó, a saját házuk aljában élelmiszer bolt, nemzeti dohánybolt incl. kiskocsma, apartmanok, és még ki tudja, de hát több lábon kell élni, így próbálkozik a magyar ember talpon maradni. http://www.kerteszapartman.hu/hu/rolunk.html

A visszaigazolás gyors volt, minden rendben volt, külön örültünk, hogy a bicajbérlés is benne volt az árban, legalább azt sem kell magunkkal vinni. Majd mivel osztrák sporttársam hamarabb érkezett, ő átvette a szállást. Sporttársam nem nézte meg pontosan, hova is foglaltam, csak megadtam neki a címet, hol jelentkezzen kulcsért. 

Mire én pénteken odaértem, konstatálhattam, hogy ez nem az a szállás, ugyan a szállásadó azonos, de ez egy lerobbant retró vendégház a falu szélén, koszos, fürdőszoba kb. 15 éve törött fajansszal, se törölköző, sem wc-papír, ágynemű 120%-os műszál, aludni nem lehetett benne, inkább saját hálózsákjainkba bújtunk. Este 8-kor még próbálkoztam, hogy szétnézek a környéken, hátha találunk valamit ehelyett, de akkor rögvest a bicajbérlést is meg kellett volna oldani-így az osztrák sporttárs csitított, hogy maradjunk, jó lesz ez, hisz egész nap úgyis bicajozni fogunk, csak aludni térünk haza.

Másnap reggel bicajátvétel. Nagy döbbenetemre hátraküldtek minket (az eredetileg a honlapon szereplő apartmanok mögötti)  kertbe, ahol hegyekben álltak az osztrák lomtalanításból elhozott bicajok-koszosan, feljavítatlanul, ahogy épp összeszedték a határ túloldalán. Itt rákérdeztem, hogy miért nem ezekben az apartmanokban vagyunk elszállásolva, erre sajnálkozva közölték, hogy közben másnak kiadták, csak az maradt, amibe kihelyeztek minket - jó kérdés, hogy miért nem szóltak, vagy írtak legalább egy e-mailt erről!?

Nagyon nehezen sikerült is valamit választanunk a kétkerekű járgányok közül, hol nem működött a váltó, hol nem volt fék a bicajon, hol a pedál volt olyan ferde, hogy beleért a küllőkbe. De hát mit volt mit tenni, időnk csak ez a hétvége volt a Fertő-tavat bebarangolni, indulni kell. Elhoztuk ígyhát a lokális maximumnak vélt 2 db bicajt. Laza 10 km után a semmi közepén az én járgányom gumija elöregedett, hosszában végighasadt. Ha még lett volna a bicajhoz javítószett, pumpa (ami persze nem volt), akkor sem tudtuk volna megcsinálni. Telefonos segítséget próbáltunk kérni a háziaktól-nem voltak elérhetőek. Mit volt mit tenni, bicajtolás.

Laza hétvégi túránkat nem kerékpártolással óhajtottuk eltölteni, de mégis jelentős időt sikerült ezzel pocsékolnunk. Aztán mire visszaértünk, ért a döbbenet: a háziak ki akarták fizettetni a bicajt, hogy tönkre tettük. Ekkor jeleztem, hogy igazából ők rontották el a mi hétvégénket, mert nem kerékpárt tolni jöttünk. Itt némi szóváltás, hogy mit képzelünk, napi 5000 Ft-ért nem KTM-et fogunk kapni. Fejlett jogérzékkel csak annyit tudtam válaszolni, hogy vagy hirdetik a bicajt, és akkor működőképes járgányokat bocsátanak rendelkezésre, vagy (a helyzethez jobban illett volna) úgy hirdetik, hogy kalandtúra, vagy hazaér a bicajjal a kedves vendég, vagy nem. Szóval így nem bicajoztuk körbe a Fertő-tavat.

Az már csak hab volt a tortán, ahogy a számlaadást el akarták felejteni a háziak. 

A házigazda jópofának gondolt szexista megjegyzéseit, hogy nem bicajoznunk kellett volna, hanem mást csinálni, betudom a szállásadók személyes intelligencia deficitjének, és nem fordítottam le osztrák hegymászó cimborámnak. Mert akkor már végképp elment volna a kedve Magyarországtól, hogy milyen hely is ez, ahol ennyire nem értenek a vendéglátáshoz, a legvadabb 80-as évek Zimmer Ferijei jutottak eszembe a túráról, amikor minden mindegy volt, csak fizessen a vendég, akárhogy is érzi magát, akármennyire is nem kapta meg az ígért szolgáltatást. De nem adjuk fel, igyekszünk még jó élményeket is gyűjteni itthon.

Természetesen több próbát nem szavazunk meg ugyanezen hegykői szállásadónak, és levelem megírásával óvva inteném a lelkes homár olvasókat, hogy Hegykőn, Kertészéknél próbálkozzanak-kivéve, ha a kalandtúrát abban szeretnék megvalósítani, hogy nem tudják mit kapnak szállásként a pénzükért, nem tudják hogyan jutnak haza a kapott bicajokkal. 

Üdvözlettel:

Orsolya

UPDATE 06.16.12:11
Tegnap megértkezett a válasz a panzió tulajdonosától. Ez:

Tisztelt Homár!

Kertész Pálné vagyok, a Kertész Vendégház üzemeltetője. Orsolyától elöljáróban is elnézést szeretnék kérni, amiért nem érezte jól magát a kerékpár defektje miatt. Nem szándékos volt, sajnáljuk.Természetesen reagálni szeretnék a megkeresésre, főként, mivel panasz nem érkezett tőlük az ittlét ideje alatt.

A Foglalásról:
A foglalás külön nyaralóban történt, ezért volt az ár is magasabb, mivel egy különálló házról van szó, amelyben 3 szoba, konyha, fürdő, nappali és étkező található. Ezt a szállás lefoglalásakor a Hölgy is tudta. Nem igaz, hogy kiadtam másnak az apartmant, mivel arra az időpontra csak a nyaraló volt szabad, azt tudtam ajánlani, le is foglalta. Nem igaz, hogy a Hölgy apartmanban foglalt, szállást nem adunk ki másnak, ha már egyszer lefoglalták. Jelen pillanatban is 2 illetve 3 fő tartózkodik az 5 személyes apartmanban, akik elégedett, több éve visszatérő, kedves vendégeink.

A nyaralót a közelmúltban vásároltuk, teljes felújítás alá került ezt követően, tehát nem igaz, hogy 15 éve törött a fajansz, WC papír volt, törölközőt nem teszünk ki, mivel nem szálloda vagyunk, azonban kérésre bármikor rendelkezésére bocsájtjuk a vendégeinknek a külön erre a célra vásárolt törölközőket. Az ágynemű teljesen új, huzata flanel. A nyaraló bútorzata teljesen új. A ház nem a falu szélén, hanem az üdülőtelep területén található a termálfürdő mögött található utcában.

A kerékpárbérlés sem igaz, mivel ingyen adjuk a kerékpárokat az itt tartózkodás idejére, amennyiben van rá igény. Sajnos a kedves vendégek nem mindig becsülik meg őket, nem vigyáznak rá. A kerékpárok nagy része új, pályázati pénzből vásároltuk, egy része pedig felújított; mindegyik darabot a vendégeink teljesen ingyen vehetik igénybe. A kerékpárjavításokért nem kevés pénzt fizetek. Pumpánk nincs, kompresszor áll rendelkezésre. Az, hogy kidurrant a kerékpáron a gumi, sajnálatos dolog, sajnos előfordul.

Hogy nem értek el bennünket, azt lehetetlennek tartom, mivel mindig itthon vagyunk , a telefon sincs kikapcsolva. Már nem egyszer mentünk vendégeinkért Ausztriába is, mert vagy elfáradt, vagy kilyukadt a gumi és vittük neki a cserekerékpárt. Nem tudok semmiféle szóváltásról, engem nem tájékoztattak ilyesmiről. Lehet, hogy a férjem próbálta elviccelni a dolgot, egyáltalán nem akart szemrehányást tenni, hiszen nem a vendég hibája a dolog. Kerékpárjainkkal már többször megkerülték a Fertő tavat, amely körülbelül 130 km-es utat jelent.

Nem akartuk elfelejteni a számlaadást, amennyiben nem kér a vendég számlát, nyugtát adunk csak. A számla kiállításra került, a hölgy által kért és megnevezett cég nevére.

Nem értem, hogy ha a Hölgynek nem tetszett a szállás, miért nem szólt? Szívesen segítettem volna más szállást keresni. Az Úr látszólag jól érezte magát, amikor megérkezett, mindent rendben talált, meg volt elégedve. A Hölgy másnap érkezett, nem tudjuk, hogy őt akkor milyen állapotok fogadták, viszont elutazásukkor olyan szemét, rendetlenség volt a házban, mintha legalább 6 fő tartózkodott volna ott.

1991 óta vagyok egyéni vállalkozó, fokozatosan bővítettem a vállalkozásomat. Minden nap reggel 4 órától este 21 óráig dolgozunk, azért tudunk fejlődni. Azt gondolom, hogy ha 1-1 üdítőt, sört megisznak az emberek az élelmiszerüzlet előtt, az nem bűn! A ház előtt megy a Fertő tavat megkerülő kerékpárút.

Apartmanjainkban több ezer vendégéjszakát töltöttek már el. Nagyon sok visszatérő vendéggel rendelkezünk, többen már januárban lefoglalják a nyaralásuk időpontjára a szállást, hogy biztosan legyen helyük. Amennyiben a Hölgy állítása igaz lenne, nem rendelkeznénk ennyi új – és visszatérő vendéggel. Az interneten található portálok szabad szálláshely naptárait nem mi szerkesztjük, nem lenne időnk rá, hogy folyamatosan minden egyes változást felvezessünk. A lefoglalt szálláshoz tartozó adatokat előzetes megbeszélés után magunknak rögzítjük.

Még senkivel sem fizettettük ki a kerékpárt, annak ellenére, hogy volt már olyan alkalom, mikor jogoslett volna. Hála Istennek a Fertő tó és környéke nagyon népszerű, még ha Orsolya nem is így látja. Egyik kedves vendégem mondta korábban, aki jól akarja magát érezni, az jól is érzi, ezek szerint Ő nem akarta ezt. Amennyiben valakit érdekel, hogy néz ki a szállás, szívesen megmutatom.

(A Zimmer Feriről annyit, hogy nekünk is egyik kedvenc filmvígjátékunk, s amennyiben Orsolya figyelmesen végignézi a filmet, az ottani vendégek közt biztosan meg fogja találni saját karakterét. Ez lenne a vicc része a dolognak! J)

Végezetül szeretném megköszönni a honlap szerkesztőjének a megkeresést és a lehetőséget, hogy tisztázhassam a helyzetet. Az oldal ötlete nagyon jó, azt viszont remélem, hogy nem csak rosszindulatú emberekből áll a közössége, akik látatlanban, ismeretlenül, bármilyen alátámasztás, bizonyíték nélkül készek megbélyegezni bárkit, hiszen úgy gondolom, a kedves nyaraló közönséget nem ez fogja előbbre vinni, élményekhez juttatni.

Tisztelettel:

Kertész Pálné

UPDATE 2. 07.21.11:03

Olvasónk reagálása a tulajdonos levelére:

Kedves Homár!
Érdeklődve olvastam a Kertész Apartman állásfoglalását panaszlevelünkre, és igazán sajnáljuk, hogy a valóban szép táj megtekintése mellett proaktív nem készültünk fel egy esetleges blogbejegyzéshez szükséges dokumentálásra, nem fotóztuk végig a házat, a lerobbant lomtalanításos bicajokat, nem szkenneltem be a híváslistát, hányszor hívtuk őket, hogy írásom alátámasszam, de nem akartunk mi kötözködni, a szállást is elfogadtuk volna, ahogy van, próbáljuk támogatni a magyar szállásadókat, de ahogy Kertész úr azzal fogadott minket néhány órás bicajtolás után, hogy ki akarja fizettetni a tönkrement járgányt, és egyéb személyes jellegű igazán kultúrálatlan beszólásait hallgatva úgy éreztük, hogy ezek után minden egyéb sérelmünk, ami a szállás során ért minket, nem elhallgatható, ha mi már így jártunk, más ne járjon így, pláne ezért sokat fizetve.
A helyszínen a szállásadók hozzáállása miatt elég nehéz volt érdemben kritikát kifejteni, hisz még ők támadtak le minket kártérítési igényükkel, igaz, hogy nem a levél írója, hanem Kertész úr volt, aki mindezt elkövette, Kertészné csak a fizetésnél működött közre, miután számlát kértem.
Amit még a régi levelezésből megleltem, a foglalásunk visszaigazolása, melyet csatolok, amiből nem derül ki, hogy pontosan hova is foglaltunk, szállásadó nem hívja fel a figyelmünket, hogy ez nem az, ami a honlapon a szép fotókkal összekötendő, ígyhát a honlapon szereplő apartmanház képei alapján nem is sokalltuk az 5000 Ft/fő/éjt, de persze utána a helyszínen más volt a helyzet. 
Mi takarítottunk ki magunk után(a házat ketten használtuk), elmosogattunk, ágyat lehúztuk (de alapvetően a saját hálózsákunkban aludtunk, mivel nem volt használható az ágynemű), és kértük a szállásadót, hogy jöjjön ki átvenni a házat, hogy ne legyen félreértés később-ezt nem tette meg.
A Fertő-tó alapvetően szép hely. Azt gondoltuk, hogy az írásból átjön, hogy kifejezetten ezen szállással volt csak gondunk, bár való igaz, hogy nem kezdtük el dicsérni a környék vendéglőit, természeti értékeit, mert kifejezetten csak a panaszról akartunk írni, a blog javarészt erre fórum. A szállástól függetlenül mi azért jól éreztük magunkat, az írás csak arra hivatott, hogy felhívja a figyelmet, van egy hely, reméljük csak egyedüli arrafelé, mely a turizmust-vendéglátást elég sajátosan értelmezi.  
Mint rutinos magashegyi túrázók rendszeresen szállunk meg olyan turistaházakban, ahol a földön is elalszunk saját hálózsákunkban, tehát nem jelent gondot ha más a színvonal, nagyon sokféle szálláson szálltunk már meg-de akkor arra készülünk. Itt alapvetően a szolgáltatás ár/érték aránya nem volt rendben. Az apartmanház honlapján szereplő képek, és a megjelölt ár alapján (5000 Ft/fő/éj), ill. a foglalásunk visszaigazolása alapján azt gondoltuk, hogy szokványos magyar Zimmer Frei-szállásunk lesz. Ez korántsem az volt, és igazán kár, hogy a szállásadó számára nem ment át az üzenet, és csak a kerékpár defektjéért érzi magát vétkesnek-itt nemcsak erről volt szó. 
Üdvözlettel:
Orsolya

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2014.07.14. 15:26:20

@dr. phil. Sün‼ ツ: "szeresd gyerekeid hátha köztük van a tiéd is":D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 15:30:23

hát én biztosan nem toltam volna vissza a bicilkit. akinek kell, szedje össze magának.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.07.14. 15:42:17

Kedves Orsolya!

Ahogy a szállásadó is mondta. Kefélni kellet volna egész nap. Hátha az a gumi nem szakad ki. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.07.14. 15:42:39

Ó de szép. Ede sikere megismétlődik? Jöhetne a tulaj...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.14. 15:43:41

@amsz: hiaba kuzdessz itt ember nem kattint oda, ahova szeretned:)
ez itt normalisabb tarsasag
meg a hulyekkel egyutt is

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.14. 15:44:56

@ColT: ede csak egy van
bar a torott fajansz kicsit feldobja a dolgot

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 15:56:44

@atörökk: nincs. már megnéztem.

@ColT: nem járnak azok a homárra.

diszkriminans (törölt) 2014.07.14. 15:59:24

Én ezen a környéken nőttem fel, kicsi koromban nem tudtam, hogy a Zimmer Frei kiírás az a Balatonon is elterjedt. A hegykői termálfürdő volt nekem az iskolapéldája a külföldi, ez esetben osztrák vendégek megkopasztásának. Évtizedekig abból állt a fejlesztése, hogy ugyan a medence felület nem növekedett, egymás nyakán tespedtek a főként osztrák vendégek a rekord kisméretű gyógymedencében, de közben egyre több büfé és fizetős szolgáltatás lett, a belépő meg egyre drágább. Aztán később lett új medence is, meg a csótánytenyészet úszómedencét is felújították, de ez már jóval később volt.

Természetesen nincsenek kétségeim, hogy a környékbeli vendéglátás is hasonlóan színvonalas lehetett és lehet most is...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.14. 15:59:43

@sugargiraffusplumps.: Ede sem jart elotte
de akkora cirkusz lett, hogy mar az ugyvedje jelentkezett
/nem tudom, mondtam-e mar, hogy en irtam az utolso kommentet, mielott bezartak es toroltek:)/

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 16:01:59

@atörökk: viszont egy árva szobafoglalásuk sincsen 2015 márciusáig. ez többet mmond a vendégkönyvnél is.

Atörökk 2014.07.14. 16:04:52

@sugargiraffusplumps.:
Talán mert ennyiért, vagy nagyon kicsit többért a határ túloldalán, innen pár kilométerre nagyságrendekkel jobb szállást lehet kapni, azért?

megamenn 2014.07.14. 16:05:17

osztrák sporttárs, osztrák sporttárs
osztrák sporttárs, osztrák sporttárs
osztrák sporttárs, osztrák sporttárs
osztrák sporttárs, osztrák sporttárs
osztrák sporttárs, osztrák sporttárs
osztrák sporttárs, osztrák sporttárs
osztrák sporttárs, osztrák sporttárs
osztrák sporttárs, osztrák sporttárs
osztrák sporttárs, osztrák sporttárs
osztrák sporttárs, osztrák sporttárs
osztrák sporttárs, osztrák sporttárs
osztrák sporttárs, osztrák sporttárs
osztrák sporttárs, osztrák sporttárs
osztrák sporttárs, osztrák sporttárs
osztrák sporttárs, osztrák sporttárs
osztrák sporttárs, osztrák sporttárs
osztrák sporttárs, osztrák sporttárs
osztrák sporttárs, osztrák sporttárs
osztrák sporttárs, osztrák sporttárs
osztrák sporttárs, osztrák sporttárs
osztrák sporttárs, osztrák sporttárs
osztrák sporttárs, osztrák sporttárs
osztrák sporttárs, osztrák sporttárs
osztrák sporttárs, osztrák sporttárs
osztrák sporttárs, osztrák sporttárs
osztrák sporttárs, osztrák sporttárs
osztrák sporttárs, osztrák sporttárs
osztrák sporttárs, osztrák sporttárs
osztrák sporttárs, osztrák sporttárs
osztrák sporttárs, osztrák sporttárs
osztrákosztrákosztrákosztrákosztrááááááák!!!

megamenn 2014.07.14. 16:06:44

és 10 pontot kap, aki megmonnya, ki van a képen és melyik filmből.

Atörökk 2014.07.14. 16:09:39

@megamen:
A képen egy pina van, az Amelie titkos életének XXX aktái c. fílmből!

Robert74 2014.07.14. 16:10:02

@megamen: Jonathan Banks-Totál szívás?!

Figyel Castro 2014.07.14. 16:13:20

@megamen: hogy ki, arra nem emlexem, guglizni meg nincs kedvem, de 100, hogy a. Breaking. Bad-böl :))

Troppauer_Hümér 2014.07.14. 16:20:22

Poszter felháborodása jogos, de....

milyen az a 120 százalékos műszál?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.14. 16:25:05

@Troppauer_Hümér: hat ez egyszeru
ami 20 %-al tobbet tartalmaz a 100 %os muszalnal

Troppauer_Hümér 2014.07.14. 16:28:36

@hagyma: akkor azért felárat illett volna fizetni, nem itt ajvékolni.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.14. 16:31:10

Ahol egy nő egy férfival barátok, és egy hálószobában alszanak, és nem dugnak, ott valami gond van.
Ez kérem tényálladék!!!44!

Troppauer_Hümér 2014.07.14. 16:34:30

@Jani haverja: Az egyik homokszekszuális. Vagy mindkettő. Magánügy, de a türhő szállásadót illett volna pofán baszni néhányszor.

megamenn 2014.07.14. 16:38:21

Elfejtettem, segítene valaki? Milyen nemzetiségű az osztrák sporttárs?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.14. 16:38:25

@Troppauer_Hümér: Ebben viszont egyetértünk! Lehetőleg a lyukas gumival, vagy az egész biciklivel... D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.14. 16:44:10

@megamen: Osztrák, de német az anyanyelve, és nem osztrák.
Furcsa világot élünk...

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 16:44:41

tényálladék
álltényedék
edetényáll
tényállede
álledetény

állatedény

Nikorene 2014.07.14. 16:46:23

A honlap szerint van 2 db 5 személyes, meg 2 db 7 személyes apartman. Hogy lehet akkor, hogy a posztoló 2 személynek apartmant tudott foglalni? Lefoglalt egy 5 személyest? Kétlem, hogy odaadták vón 2 személynek, ha az apartmanok árainál per fô per éj szerepel.
Rádásul az onlány szobafoglalásnál nem is lehet megadni, hogy apartmant szeretnél, vagy szobát a vendégházban.
A másik szállás a vendégház, ez stimmt.
A kerékpárokról nem tudok mit mondani, a képen normálisnak tûnnek, lehet azokat már elvitték, és csak a selejt maradt.
Pumpát meg indulás elôtt kérjél legközelebb, hogy legyen, bár hasadásnál nem segített volna.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 16:50:12

@Jani haverja: dehogyis! csak belegubancolódott az agyamba oszt így sikerült kibontanom! :D

Troppauer_Hümér 2014.07.14. 16:55:48

@Nikorene: A költő én vagyok, sporttárs maraggyon a turdöfransznál!

Megfigyelhető, ha egy átlagos homárposzter elkezdi ecsetelni a szopórollerezése történetét, akkor nem kicsit kiszínezi, felnagyítja azt.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.14. 17:00:18

@sugargiraffusplumps.: Ok, akkor megnyugodtam D

Már azt kezdtem hinni, hogy ezt is Te írtad:
www.youtube.com/watch?v=vPHZuYg2K6o

DDD

Atörökk 2014.07.14. 17:01:40

@Troppauer_Hümér:
bár általában nem vagyok poszterpárti, de ez a posztoló nem tűnik úgy, hogy különösebben színezte volna a történteket.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 17:03:59

@atörökk: ne legyünk kirekesztőek, ekézzük az összes posztert egyenlően!!

nemám, ez a poszter szerintem se andersennél járt iskolába.

Atörökk 2014.07.14. 17:05:13

@sugargiraffusplumps.:
Próbálok következetes maradni, amennyire leheccséges!

Troppauer_Hümér 2014.07.14. 17:05:26

@atörökk: azt észrevettem a hányós posztnál, pedig inkább az volt színhiányos.

Mintha fordítva lennél bekötve, kezdesz igisedni. Teljesen behálózott! :D

Atörökk 2014.07.14. 17:08:01

@Troppauer_Hümér:
Ajjajj, tán kezd hagymózisod lenni, hogy erre a következtetésre jutottál? :D

Troppauer_Hümér 2014.07.14. 17:08:30

@sugargiraffusplumps.: szerintem se, csak ez a 120 százalék bacca a látóidegeimet.

Kár, hogy ezeknek a tahóknak nincs vendégkönyvük, meg lehetne színesíteni, mint két éve azé' az étteremé.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 17:11:45

@Troppauer_Hümér: szerintem aszt akarta vele mondani a költő, hogy kibaszottsok műszál volt az ágyneműben. ami teljesen jogos mert abban tényleg nem lehet aludni, kivéve az örök álmokat, ugye.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.14. 17:12:41

@sugargiraffusplumps.: Most, ahogy az előbb rákerestem a gugliban, kiderült, hogy van egy második része is, erről én még nem is tudtam:
gerzsonka.wordpress.com/2008/01/21/edes-ekes-apanyelvunk-2/

Ez se rossz, de az első az jobb. D

Atörökk 2014.07.14. 17:13:43

@Troppauer_Hümér:
Jóvanna, kicsit be vagyok rókázva! :D

Troppauer_Hümér 2014.07.14. 17:20:03

@sugargiraffusplumps.: Dehaegyszer elfogadták a szállást, mega nájloncihát, utólag kár ezen sírni. Csak a bicikli csapta ki a biztit, persze akkor már minden fel lett emlegetve.

háromlábúbogár (törölt) 2014.07.14. 17:21:02

@atörökk: ennyike?
miért kell ezt nyomni? annyira lejárt... retróbbnál is retróbb...

akinek nemzeti mutyibóttya van az csak sikeres embi lehet ...

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.14. 17:26:00

@háromlábúbogár: Hasznos is ott az a Nemzeti Mutyibolt, mert ha a kedves vendég nagyon felidegesedik a szolgáltatás színvonalán, ott tud venni cigit, hogy rá tudjon gyújtani idegességében.

Mindenki jól jár: A kedves vendég megnyugszik, a tulajnak meg még egy kicsi haszon... D

Atörökk 2014.07.14. 17:27:32

@háromlábúbogár:
Szerintem annyira jól megy a dohánbolt, a szállásadás csak pénzmosodának van, eltüntetni a haszont!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.14. 17:31:34

"A házigazda jópofának gondolt szexista megjegyzéseit, hogy nem bicajoznunk kellett volna, hanem mást csinálni, betudom a szállásadók személyes intelligencia deficitjének, és nem fordítottam le osztrák hegymászó cimborámnak."

Aj, nekem csk most esett le, hogy az osztrák hegymászó cimbora fiú volt. Hát Orsolya helyében lefordítottam volna, és utána elégedetten nézegettem volna a házigazda betört orrát.

háromlábúbogár (törölt) 2014.07.14. 17:31:55

@Jani haverja: ők szportoszok, azok nem cigiznek ?! talán

@atörökk: veszik belőle drágáér a zosztrák bicigliket

háromlábúbogár (törölt) 2014.07.14. 17:33:48

@atpijkamo: vagy csodálkozva ránézett volna, hogy te tényleg! :-)

Atörökk 2014.07.14. 17:35:00

@háromlábúbogár:
Külömbe' se értem ezt az úrhatnám tempót. Kizárt, hgy ne lehetne itthon is bármennyi roncs biciGlit beszerezni!4!! De nem, a panziósnak csak a zosztrák jó!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 17:36:48

@Troppauer_Hümér: ez igaz. gondolom úgy volt vele, hogy az osztrák sporttársnak megfelel akkor jó lesz neki is :P

háromlábúbogár (törölt) 2014.07.14. 17:37:07

@atörökk: pedig a svejci biciGli, na annak nincsen párja

Atörökk 2014.07.14. 17:39:47

@háromlábúbogár:
BEzártak egy csomó jegypénztárot. Izé, mit beszélek, fejlesztettek, ésszerűsítették a cég működését!

Manyecska 2014.07.14. 17:51:50

@háromlábúbogár: tökért nem vesz egy újságostól.:D@megamen: A vak asszony visszanézből az egyik osztrák mellékszereplő.

háromlábúbogár (törölt) 2014.07.14. 17:52:13

@atörökk: diszkréten szopattyák a népet, evvan
nekem elég a máv, meg a volán, évente talán 1x

Atörökk 2014.07.14. 17:54:09

@háromlábúbogár:
Ezzel ponty azt érik el, aki becsületes akar lenni és venne jegyet, ezután majd ő sem lesz az.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.07.14. 17:54:44

@atörökk: A valóság szinte mindig durvább :)

háromlábúbogár (törölt) 2014.07.14. 17:57:49

@atörökk: nem vesz jegyet------ elkapják------ megbüntetik--------- dől a lé

van ebben ráció

Atörökk 2014.07.14. 17:59:38

@háromlábúbogár:
HA elkapják...
Én nem gondolnám, hogy ez lenne a cél, gáz, ha erre akarnának építeni egy rendszert.

háromlábúbogár (törölt) 2014.07.14. 18:01:31

@atörökk: hmhm
nekem mindig ilyen utópisztikus ötleteim vannak
túl sokat éltem én már abszurdisztánban

Manyecska 2014.07.14. 18:09:30

@atpijkamo: nem tudta hogy van az osztrákul, "reszelni":D lehet hogy azt hitte volna Spriccengut egy hegycsúcs..:D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.14. 18:22:59

@Manyecska: Azt meg lehet, hogy tudta, de mégsem akarta mondani, hogy "ficken". D

Manyecska 2014.07.14. 18:25:59

@Jani haverja: itt is blasenficken van mer a szomszéd eladta a volt neje feje felől a lakást oszt most itt van az új tulaj két rendőrrel, csaj meg meglépett vidékre:O mondjuk a szívem csücske volt mindkettő..:P a rendőr nem egy beszari gyerök elég ingerült:O

háromlábúbogár (törölt) 2014.07.14. 18:28:13

@Manyecska: jó hely, nálatok mindig zajlik az élet :-D

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.14. 18:28:41

@Manyecska: Akkor szép a családi élet, ha zajlik... D
Neked meg ingyen van még a mozi is?
Mások ilyenért fizetni szoktak, vagy hülye reklámokat nézni a TV-ben... D

Rosszindulatú Vászka 2014.07.14. 18:30:46

@sugargiraffusplumps.: legalábbis még senki se panaszkodott, hasonlóképpen, mint a selejtes ejtőernyőre, meg a hibás gojóálló mellényre. Meg a garanciális időn belül lepagtogzott lakkozásra a koporsón. Nemdebár.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 18:35:54

@Rosszindulatú Vászka: meglátásom szerint ha a júzer nem panaszkodik, akkor minden rendben van és mindennel meg van elégedve! ezzel azér nehéz vitatkozni!

Manyecska 2014.07.14. 18:37:39

@háromlábúbogár: aha, közben esszük a gyümölcslevest, pont rálátok a lakásra..:DDDD most telefonálgat a rendőr. Sztem betörik az ajtót.@Jani haverja: :DP naigen. Srác eltette a macskájukat láb alól bosszúból amikor elváltak, gondolhatod:(

Rosszindulatú Vászka 2014.07.14. 18:38:49

@sugargiraffusplumps.: tényvalóság. Halott ügyfél a jó ügyfél.

Manyecska 2014.07.14. 18:41:24

Még hogy nem jönnek ki a rendőrök..basszus izgalmamban majdnem a panthenolt fújtam a gyümölcslevesbe..

Manyecska 2014.07.14. 18:46:14

@Jani haverja: basszus most kevergetem a tojásos nokedlit én erre nem vagyok ám kíváncsi!!:DD:O Hatan vannak. Másik szomszéd szakad a röhögéstől mellettük. Oly kedves:D

Atörökk 2014.07.14. 18:50:41

Rágyöttem, azér' csak bicikliznek, mert az osztrák sporttársnak impedanciája van!

igi1 2014.07.14. 19:01:24

tényleg dugni kellett volna inkább

aki felszáll egy tropa, ki tudja honnan való biciklire, és a saját épségét veszélyezteti, annak tökmin1

Rosszindulatú Vászka 2014.07.14. 19:14:58

Műszálas ágycihába én se dugnák. Ne legyünk már ennyire igénytelenek. Csak is rendes selyem. Végszükség esetén damaszt.

háromlábúbogár (törölt) 2014.07.14. 19:18:52

@atörökk: impedálciája

@Manyecska: legszebb öröm :-)

@Rosszindulatú Vászka: ugyan, 120%-os műszálban, na abban van szikra

Atörökk 2014.07.14. 19:19:30

@Rosszindulatú Vászka:
Selyem jobb, könnyebben kigyün belőle a cucc, ha rája enyvedzel.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.14. 19:21:05

@Rosszindulatú Vászka:
Én sose őtözök ki ennyire!4!
Csakis natúr léder!4!!!

Atörökk 2014.07.14. 19:23:58

@sugargiraffusplumps.:
Izé... szerintem intarzijája is vót!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 19:29:11

@atörökk: az már canestennel gyógyítható! de ez megmagyarázza a meglehetőst imperszónális kapcsolatrencert is!

háromlábúbogár (törölt) 2014.07.14. 19:29:24

@uraaam: na, te vagy a szagértő biciklis matador !44!!

Atörökk 2014.07.14. 19:33:36

@uraaam:
Úgy tűnik, eddig csak szopás volt.

Aureliano Buendía 2014.07.14. 19:35:41

@atörökk: érdekes, én Sopronban tudok két szállást is, ami fasza. De nyilván nem reklámozom őket.
Az 7500/kopf/naht volt, nem sokkal drágább, ellenben minden úgy nézett ki, ahogy a leírásban szerepelt.
Sikeres nyaram volt?

háromlábúbogár (törölt) 2014.07.14. 19:36:50

@uraaam: ha ott dugtál is, akkor igen
ha csak bicikliztél, akkor nem

Aureliano Buendía 2014.07.14. 19:39:10

@Troppauer_Hümér: és ráadásul nem is felára. Ő meg itt háborog.

Rosszindulatú Vászka 2014.07.14. 19:40:18

@dr. phil. Sün‼ ツ: eh... bőrkanapén natúrba nyomni eléggé zsenánt, főleg, ha rendesen csinájja az ember.

Aureliano Buendía 2014.07.14. 19:41:32

@atörökk: ellenben eltitkolta azt, hogy éjjel volt-e fiki-fiki...

Aureliano Buendía 2014.07.14. 19:42:40

@sugargiraffusplumps.: és abba is gondolj bele, hogy egy kibaszott ágynemű miatt mennyi poliésztert kellett leölni!!!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.14. 19:43:58

Nagy az isten állatkertye. Megpróbált szelfit készíteni a bikák elől rohanva, alig pár centiméternyire az állatoktól.

hvg.hu/shake/20140714_Szelfizni_akart_a_rohano_bikakkal__koroz

Manyecska 2014.07.14. 19:50:01

@atpijkamo: én is próbáltam a hattyú mellé guggolva. Mert kijött a partra. Aztán gondoltam a szárnyai közül kikukucskálok.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.07.14. 19:51:01

@atörökk: Meg lehet, hogy fantáziája is vót, csak mersze nem...
Ki tudja aztat mostanság... D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.14. 19:51:45

@Manyecska: :)) Vérhattyúk.

A libákkal lehet házat őriztetni, mert területvédő a viselkedésük.

Atörökk 2014.07.14. 19:53:13

@Jani haverja:
Hát vagy izé... alany vót, állítmány már nem :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.14. 19:56:18

@Rosszindulatú Vászka:
Én az őtözékrű elmélkettem!

@Manyecska:
És mi lett belűle?
Karácsonyfa?

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 19:58:55

@atpijkamo: mi a baj a liebmisivel? meg hol olvasod azt, hogy az ő alkotása ez a kép?

@uraaam: pedig még az annyuk mellett lenne a helyük!

Rosszindulatú Vászka 2014.07.14. 20:01:13

@dr. phil. Sün‼ ツ: jahogy léderhózen? Vagy szőrösnadrágú Harald szellemébe? Némi erőszak belefér?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.14. 20:02:19

Egy új autó elveszíti értékének 15-20 százalékát, ha kigurul a szalonból. Itt most nagyobb az értékvesztés. Úrhölgyvezető.

hvg.hu/cegauto/20140714_Atvette_majd_masodpercek_alatt_lezuzta_a

Videó:
nagycsatt.postr.hu/?utm_source=origo-nyito

Aureliano Buendía 2014.07.14. 20:04:27

@Manyecska: lehet, hogy az anderszenből ment át egyből.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.14. 20:07:01

Látszik, Norbit sem az esze miatt szeretik. Meg kéne néznie a szótárban, hogy mi az, hogy "kritikus".

"Nem telik el úgy két hét, hogy ne küzdene beszólási lehetőségért. Ezúttal Tvrtko, Hajdú, Geszti, Berki és mi lettünk a vitorla, hogy ismét bulvár szél vigye a hajóját. Érdekes, hogy a felsorolt emberek soha nem beszélnek róla, csak ő készteti válaszra áldozatait." - írja Facebook oldalán Norbi.

www.life.hu/news/20140713-schobert-norbi-visszavag-puzsernak-mar-ferfiak-kozott-is-megy-a-cicaharc.html

Aureliano Buendía 2014.07.14. 20:08:06

@háromlábúbogár: hát, nemtom. Én, ha megláttam volna a szállást, és nem az, amit megbeszéltünk, azonnal kértem volna vissza a zsét, és kerestem volna egy másik szállást.

Azért a Fertő tó környéke nem egy Hortobágy, hogy 50 km-en belül lófasz se legyen.

Nálam feltehetőleg itt ért volna véget a történet. Ja, nem. A találkozás örömére emlékeimet megénekeltem volna a vásárlók könyvében is.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.14. 20:08:59

@sugargiraffusplumps.: Úgy gondolják, a Munkácsy festette. Szerintem egyértelmű, elég ránézni a képre.

Aureliano Buendía 2014.07.14. 20:09:18

@atörökk: nekem is olybá tűnik.

Osztrák sporttárs. Az magyarul a dugótárs amúgy?

Aureliano Buendía 2014.07.14. 20:10:17

@háromlábúbogár: autóval voltunk:)
Sopronból Bécs, Fraknó bringával véleményes.

Aureliano Buendía 2014.07.14. 20:11:15

@Manyecska: és jött a közteres, hogy ne oda pisálj?:D

Rosszindulatú Vászka 2014.07.14. 20:12:54

@atpijkamo: jaja, Picassó példul nem festett szőke nőt muffal meg hónajjkutyával. Nem is ojan népszerű errefele.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 20:12:58

@atpijkamo: hmm. néhányan meg úgy gondolták, hogy a zsidók minden romlottság hordozói. már megbocsáss az éles párhuzamért de nem tudtam kihagyni. senki sem tudja, hogy mm festette a képet vagysem. de ha tegyük fel az övé is lenne a kép: ez egészen pontosan mit is jelentene szerinted?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.14. 20:13:05

@Rosszindulatú Vászka:
Má közelít, de nem nyert!44
A saját bürkémbe!
Echte léder!

Aureliano Buendía 2014.07.14. 20:13:09

@sugargiraffusplumps.: igen, de a globális felmelegedés megzavarja a természetes ösztöneiket, és hamarabb kirepülnek.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.14. 20:13:45

@hagyma: Szerintem még nyolcszázszor se említetted. :-/

Aureliano Buendía 2014.07.14. 20:15:59

@atpijkamo: pedig ott mindenki jól vezet, nem?:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 20:18:46

ilyen logika alapján mm imádta a tiszta ruhát, megvetette a kialvatlanságot és kétpofára zabálta a pattogatott kukoricát is, valamint előrehaladott nekrofíliában szenvedett, a vérbaja meg csak arra volt jó, hogy leplezze a krisztus iránti beteges rajongását. nahaggyukmár a hülyeséget télleg.

Troppauer_Hümér 2014.07.14. 20:19:52

@atpijkamo: Ha most élne, legyilkolt palesztin gyerekeket festene. Miért zavar?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.14. 20:20:44

@Rosszindulatú Vászka: Amikor a rajztanárom elmagyarázta az Avinyoni kisasszonyokat, megértettem azt a képet, és azóta egészen más szemmel nézem Pikasszót.

@sugargiraffusplumps.: Az a kép gusztustalanul festi le a zsidókat minden korban. Ez a szemlélet vezetett sokszázezer honfitársunk kirablásához, meggyilkolásához. Horti a zsidómentő, nyeh. Megmondta neki Rúzvelt, ha ez így folyik tovább, letépi a tökeit. A magyarság, mint ártatlan Gábriel arkangyal. Anyám, borogass!

Atörökk 2014.07.14. 20:21:45

@Troppauer_Hümér:
Szerintemmeg pinát festene. Esetleg akvárijomt.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.14. 20:25:06

@agresszív kismalac: hat neha meg kell emlitenem homaros munkassagom fenypontjat
az volt az egyik -ha nem -legjobb bejegyzes es hozzaszolastenger
cean
es az elso - nem az utolso - ahol lezartak a hozzaszolasokat, majd ugyvedi felhivas utan toroltek is az egesz bejegyzest
tortenelmi tett volt ott utolsozni:)
elsozes?
muhhaha

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 20:25:08

@atpijkamo: te tiszta hülye vagy ma, már megbocsáss. munkácsynak annyi köze volt a zsidók legyilkolásához mint nekem. (nulla, egészen pontosan) a siralomházból mit tucc levezetni? darfur borzalmait? vagy netán az ikertornyok ledőlését? esetleg a kergemarhakór kitörését?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.14. 20:25:24

@Troppauer_Hümér: :)) ...ahogy netánjahú issza a vérét.

Igenis zavarna.

Azok ott barmok. Fasztuggya ki kezte, csak mindenki bosszút áll.

A palesztinok és a zsidók egymás legközelebbi rokonai a DNS vizsgálatok szerint. Családon belüli erőszak.
Mindig is gyűlöltem az esztelen rombolást, az ártatlanok legylkolászását.

Ez érdekes: Először kisebb lövedéket lőnek ki a célpontra, hogy az épületben lévőknek legyen idejük elmenekülni. Majd úgy tizenöt perccel később visszatér a támadó harci gép, és ezúttal két rakétát lő ki az épületre.

www.origo.hu/nagyvilag/20140714-uj-izraeli-taktika-a-kopogtatas-a-teton.html

Aureliano Buendía 2014.07.14. 20:27:50

Szerintem a képen Tibi atya van.

Rosszindulatú Vászka 2014.07.14. 20:28:45

@atpijkamo: a nagy büdös lófaszt Drága Hun Tesvérem!

Olvass többet.

Először is a holokauszt főbpróbája sikeresen lezajlott Törökországba.

Másoccor az antiszemita világkép rlég gazdagon alá volt ágyazva a felvilágosult középkorba, miszerint zsidő nem örökölhet ingatlant, ellenbe keresztény kereszténynek nem adhat kamatrta kölcsönt (külömbe meg hüje lenne).

Harmaccor meg a Tiszaeszlári vérvádper volt az egyetlen az akkori ejrópában, ahol a teljes jogi szféra a nyomásnak ellenálva a fajtosok mellé állt (tessék utána olvasni az ügyvéd Eötvös úr munkáésságának, aki ingyér vállalta a védelmet).

Negyeccere meg ne hisztizz!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 20:29:25

@atpijkamo: még valami. ha a zsidók gyűlölete munkácsy idejében kezdődött volna, akkor valamikor 3012-re tehetnénk a holokauszt idejét. kitaszítottságuk sokezer éve sajnálatos történés. ez tény, az meg, hogy mm festette ezt a képet, puszta találgatás.

Aureliano Buendía 2014.07.14. 20:30:22

@atpijkamo: te figyuzzálmár. Az oké, hogy mi volt, rendben. Már hatvanezerszer bocsánatot kért mindenki, egyre több kárpótlást kapnak az idő múlásával szaporodó túlélők. Mi kell még? De tényleg?
Légy szíves, ne hisztizzél. Ez nem az a blog. Mármegbocsáss.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.14. 20:31:09

@sugargiraffusplumps.: "annyi köze volt a zsidók legyilkolásához mint nekem"

Bocsika, neked is van.

A németek csinálták jól. Össznépi meakulpát hirdettek, fizettek és fizetnek kártérítést, és nem engedik, hogy a nácizmus újratermelődjön.

Mit csinálnak az általad és általam megválasztott* vezetőink? Gábriel arkangyal ábrázolja az ártatlan nemzetünket. Amíg nincsenek megbánva a bűnök, megy a tologatás, vetítés, durva történelemhamisítás, addig nincs bűnbocsánat sem.

* Nem ér azt mondani, hogy nem szavaztál, nem arra szavaztál. Közösségileg erre szavazTUNK.

Troppauer_Hümér 2014.07.14. 20:33:22

@atpijkamo: Humánusak, annyi szent.

A török segélyhajó utasai is rászolgáltak a halálra, még a végén megetették volna ezeket a palesztin népeket, akiket óvatosan simogatnak a rakétáikkal!!4

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 20:33:23

mindazonáltal kíváncsian várom a warhol bácsi tíz zsidójának szakértői elemzését is, különös tekintettel arr, hogy andy bácsi rájuk verte-e ki vagy másra. vigyázz, becsapós kérdés!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.14. 20:33:38

Megyek, megnézem van-e mán nyúposzt!4!

Rosszindulatú Vászka 2014.07.14. 20:34:17

@atpijkamo: sztem igyál egy sört. Vagy még egyet. De télleg.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 20:34:54

@atpijkamo: nem, nincs. soha nem is volt és nem is lesz. gondolhatod másképp, de ez nem változtat a tényeken. az igasság mindig objektív.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.14. 20:36:47

@sugargiraffusplumps.: @Rosszindulatú Vászka: @uraaam: "Már hatvanezerszer bocsánatot kért mindenki"

Én az ellenkezőjét látom. Gábriel szobor, smittmária, hazug tankönyvek, deportálás helyett "idegenrendészeti intézkedés"... ez mind azt jelenti: neménvótam.

Hagyni kéne a faszba, és tagadás helyett felvállani a korábbi (rákosii, kádári?) bocsánatkérést. Nem kell semmit csinálni, csak nem kell hazudozni sem.

Aureliano Buendía 2014.07.14. 20:38:13

@atpijkamo: figyu: bannak erre politikai blogok. Pl az örülünkvinszent, sé társai. Ott lehet zsidózni, nácizni (nem keverendő a fasizmussal ugyebár), megélhetési rettegőzni, stb.

Javaslom a szakblogok látogatását, ha ilyen irányú mondandód támadna.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 20:39:09

@atpijkamo: túlspilázod, édesem. és tényleg nem én vótam, hidd el.

A Weiszék Mórickája igen jóban van a szomszéd gyerekkel. Annál fájdalmasabban érinti, amikor azok kijelentik, hogy többé nem játszhatnak együtt.
- Miért nem? - kérdezi Móricka döbbenten.
- Szüleink felvilágosítottak minket, hogy ti feszítettétek keresztre a Jézuskát!
Mórickának könnybe lábad a szeme:
- Mi biztos nem. Azt csak a másik Weiszék tehették, az alvégről.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.14. 20:39:12

@Troppauer_Hümér: "Humánusak, annyi szent."

Hát.

Itt van két harcmodor. Az egyik partizán, civilek mögé bújik, a másik a reguláris, ami próbálja megtalálni az előbbi ellenszerét. A terroristák házának lerombolását találták meg, mint leghumánusabb és egyben leghatékonyabb ellenszert.

Humánusan nem lehet harcolni. Még a box sem az.

Troppauer_Hümér 2014.07.14. 20:40:32

@atpijkamo: Minden hétre jut valami holoünnep, megemlékezés. Egri vár attrakciója a török attak mellett egy holokiállítás.
Ha ennyi nem elég neked, én bocsánatot kérek tőled, csak hagyjuk a picsába az egészet, mer ez sehovasenem vezet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.14. 20:40:33

@Rosszindulatú Vászka: engem ne keverj bele a hulye vitatokba egysejtu

Manyecska 2014.07.14. 20:41:03

@Rosszindulatú Vászka: ..főpróbája:D..arra a cirka 1,..1,5 millió örményre gondolsz? Hát igen:(((

Manyecska 2014.07.14. 20:42:28

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem, mert nyolc!!8!! ilyen kis plüssbabája volt, sza elég ideges volt:):
www.kepfeltoltes.hu/view/140714/100_1296_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
íme, a kiscsalád:)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 20:42:40

@atpijkamo: ráadásul ha tudnád, hogy zsidócigány vagyok..... :D

Rosszindulatú Vászka 2014.07.14. 20:43:50

@atpijkamo: nalátod, ebben egyetértünk.

@hagyma: jelenség lettél, fogadd el, mást tehecc ellene. Kétbites :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.14. 20:48:14

@Troppauer_Hümér: "Minden hétre jut valami holoünnep"

:)) Rutinos homáros azt mondja erre, hogy PgDn. Ne foglalkozz vele.

"bocsánatot kérek tőled"

Ne tőlem, a zsidóktól. De ha te egészségesen látod apáink és nagyapáink bűneit, nem tagadod a nyilvánvalót, akkor nem kell róla beszélni.

Troppauer_Hümér 2014.07.14. 20:49:01

@sugargiraffusplumps.: Tehát te loptad el múltkor a saját biciklidet, majd uzsorakamatra vissza is vásároltad?

Manyecska 2014.07.14. 20:49:38

@Troppauer_Hümér: idén holokauszt-emlékév van, ha jól tudom.@sugargiraffusplumps.: :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.14. 20:50:04

@sugargiraffusplumps.: A cigányok is a védelmem alatt állnak. Meg az indiánok, eszkimók, rendőrök, szőkék, kutyák, ...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.14. 20:50:26

@Rosszindulatú Vászka: en eleve jelensegnek szulettem ez nem kerdes
itt par ember elerte, hogy szerintuk en hulye vagyok es a csorda ezt szereti, megy utana
mert azt mondjak, ha O hulye akkor en okosabb vagyok es sikeresebb es az akkor nekik orgazmus, csxolok
1 bites

Manyecska 2014.07.14. 20:50:55

@dr. phil. Sün‼ ツ: képet most ne. készült rúlam videjó ahogy elmos a viharos Balaton a partról:DD

Atörökk 2014.07.14. 20:51:48

@atpijkamo:
Bazmeg. Az egyik nagyapám majd' 3 évet volt szibériai társasúton, a másik tán csak kb. másfél évet. Szerencsések voltak. Sokan onnan sem jöttek vissza. Az kinek a bűne? Róluk miért nem emlékeznek meg naponta?
Úgyhogy hagyjuk már ezt a zsidrák kamukauszt devernyákolást, gecire unalmas és gecire nem érdekel és gecire semmi közöm hozzá. Faszomatbazmeg, de tényleg.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 20:51:50

@atpijkamo: bakker, az én apám akkor látott zsidót amikor a tanyájukba mentek a zsidógyerekek kajáért mert éhesek voltak az istenadták oszt nagyanyám megfejte nekik a kecskét, a tejet adta nekik inni. ha mégeccer aszondod, hogy az én vagy az apám bűne volt ez az egész akkor fölteszlek a commentsnobra téged is ameddig le nem nyugszol. már tényleg.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.14. 20:52:43

@atpijkamo: keressel mar egy not magadnak, azt vedd a vedelmed ala
mindenkinek jobb lesz
egy szoke eszkimoindian rendor no megfelelne asszem
/kutyat nem mertem mondani, mert isten orizzen hogy beszoljak/

Kretén Vérfarkas (törölt) 2014.07.14. 20:52:43

De jó volt múlt éjjel egy kis argentin vér! A szívét ettem meg, petrezselymes krumplival, és misebort ittam hozzá
:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 20:54:32

@atpijkamo: sőt, mondok még valamit: ez az egész kollektívbűnösös fikálmányozás semmivel sem különbözik a holokauszttagadók fanatizmusától.

@Troppauer_Hümér: a hüjének is megérte! :D

Troppauer_Hümér 2014.07.14. 20:54:59

@atpijkamo: Az én nagyapám nem ártott a zsidóknak, ellenben orosz hadifogoly volt. 56-ban majdnem agyonverték.

Komenista bűnökért nincs akkora felhajtás, folyamatos kártérítés, mert a magyarok többsége ugye kollektív bűnös, nem megélhetési áldozat.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.14. 20:55:50

az en nagyapam a Don kanyarban halt meg
csakhat senki nem hivta oda a magyarokat
igaz O sem akart menni
a II. VH-t elveszitettuk / az elsot is/ es eleg sok zsido honfitarsunkat kivegeztettunk
ez van

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.14. 20:57:50

@atörökk: @sugargiraffusplumps.: Ti most nagyon...

Amikor büszkék vagyunk Mátyás királyra, ugyanakkor fel kell vállalni a rablóhadjárato... kalandozásokat is. Nem lehet a történelemből kimazsolázni a számunkra pozitív dolgokat.

Természetesen a többi ártatlan áldozatot is meg kell őriznünk emlékezetünkben. De nem kell történelmet hamisítani, hogy tisztára mossuk a szennyest. Nem is lehetséges, nem is elegáns.

Troppauer_Hümér 2014.07.14. 20:58:04

@Manyecska: Minden évben az van.

Ha megélem, mekkora móka lesz, mikor még 2062-ben is előkerül egy-két holotúlélő, és tartja a markát!

CID 2014.07.14. 20:58:30

Na de tényleg, ha heterók, miért nem szeretkeztek inkább? Na meg ezt a sporttársat sem értem, ha kerós spori, kicsit furcsának látom, hogy kölcsön cangával tekernek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 20:58:32

na megyek, eszek egy kis parizeres maceszgombócot vacsira.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.14. 20:58:35

Hát én még ollyat nem láttam, hogy a Vászka idegbe gyütt vóna!444!
Föl is jegyzem eszt a naptáramba!

Atörökk 2014.07.14. 20:59:04

@atpijkamo:
"De nem kell történelmet hamisítani,"
ebben maximálisan egyetértek.

Aureliano Buendía 2014.07.14. 20:59:05

@atpijkamo: vajon miből fakadhatott a harmincas évek végén erősödő antiszemitizmus? Hol vannak a gyökerei?

Persze, történelmi hagyományok, örökké elkülönülő nép voltak, minden korban a maguk mások számára titkos és értelmezhetetlen szokásaival, és persze azzal a megvetéssel, amit a gojok iránt tápláltak. Ahogy a Talmud mondja: „Aki pedig egy gójt szeret, az gyűlöli Istent”.

Nos, talán innen indulhatott a dolog, de most ne tekintsünk ilyen messzire. Elég csak a dicső Tanácsköztársaság ámokfutó vezetőire gondolni. Sejted, kikre gondolok ugye? Azok őrjöngését nem épp helyesen a konkrét néppel azonosították. Én a modern antiszemitizmus kezdeteit ide helyezném.

És nézzük csak meg Rákosit, aki bocsánatot kért. Róla mit lehet tudni? Szerintem sejted a választ.

Én azt gondolom, hogy a kárpótlás itt is folyamatosan történik, de szerintem ez az egész elment az üzlet felé. Azok, akik begyűjtik a lóvét, egyre hangosabban verik a tamtamot, hogy így erősítsék a lelkiismeret furdalást, és így szedjenek be több pénzt. Érted? Az egyre kevesebb túlélő után (a számuk valamiért soha nem ismert pontosan) az egyre több pénzt. Persze, infláció, meg minden. Értem.

Nemrégiben meg ugyebár volt a botrány, hogy nem tudtak elszámolnia pénzekkel. Hol van itt a lélek, a valódi kárpótlás? És egyáltalán: azt pénzzel meg lehet váltani? Szerintem nem. Mégis ezt akarják.

Mi lesz 10 év múlva? Mikor már feltehetőleg alig fog lézengeni egy két alzheimeres? Akkor ki és milyen címen kér kárpótlást?

Itt van pl. a Simon Vizestál egyesület, aki még próbál levadászni pár élő roncsot. Miért? Nem az igazságszolgáltatás miatt! Lófaszt mama! Azért, hogy önmaga létét és a támogatásokat igazolja. Bizony, 3-4 év, és mehetnek vissza a balettba ugrálni.

Még egy kérdés: szerinted a harmincas évek végén lehetett volna Magyarország a Közép-európai Svájc? Gondolkodj el ezen.

Én tudom a választ. 1920. július 4-én eldőlt, hogy Mo. merre fog haladni a köv. 25 évben. Aki azt mondja, hogy lehetett volna másképp is, az vagy ostoba vagy hazudik.

Ja, és mit gondolok én az emlékműről? Felesleges. Ahogy a szovjet emlékművet is elraknám onnan, kicsit távolabb. Én visszaraknám a 4 világtáj szobrát a zászlóval. Mert nekünk arra kéne emlékeznünk. Zsidó honfitársainknak meg a Holokausztra.

Mindkét népnek megvan a maga emlékezni valója.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.14. 20:59:49

Haggyuk a faszba, útálok Mohával egy platformon lenni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 21:00:32

@atpijkamo: hmm . tényleg értelmesebbnek gondoltalak ennél. ha ez vigasztal: baromira nem vagyok büszke mátyás királyra sem.

na áldás békesség, kezeket a paplan fölé.

Aureliano Buendía 2014.07.14. 21:03:59

Na, én most mérgemben átmegyek és megiszom a szomszédot, és megdugom az üveg bort. Tiszta idegállapotba lettem.

Kretén Vérfarkas (törölt) 2014.07.14. 21:08:14

@dr. phil. Sün‼ ツ: kölcsönvettem egy barátom tengeralattjáróját! :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.14. 21:08:31

@uraaam: Gyönyörűszépet írtál, teljesen meg vagyok hatva. Jót írsz, minden szavadat értem, ha nem is mindegyikkel értek egyet.

Én csak annyit állítok, hogy káros, és hiábavaló a történelemhamisítás. Minden másban lehet vitatkozni, hagyom magam meggyőzni. De nem akartam vitát nyitni.

"Én tudom a választ. 1920. július 4-én eldőlt, hogy Mo. merre fog haladni a köv. 25 évben."

Én inkább azt mondom, hogy már 1867-ben, a kiegyezésnél cseszték el.

"emlékműről? Felesleges. Ahogy a szovjet emlékművet is elraknám"

A szovjet emlékmű is történelemhamisító, nem felszabadítottak, hanem leigáztak minket, a nők megerőszakolása rendszerszintű volt, stb. (Lehet, Zsiráf nagyapját nem erőszakolták meg, szóval ki lehet belőle venni egyedeket. ... Zsiráf, ne haraguggy, szeretlek!)

Manyecska 2014.07.14. 21:09:08

@sugargiraffusplumps.: te is tartod a ramadánt ezek szerint, ó igen, én is most ettem:DD

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.14. 21:17:47

@agresszív kismalac: kivaloan bringazok
igaz mar par evtizede nem gyakorlom

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 21:18:37

@Manyecska: én mindent megtartok, sábeszt, karácsonyt, ramadánt, jomkippurt meg a tízmilliószoros napot is meg mindent. tényleg. csak ne kelljen már rosszul érznem magam a krautok mege gyebek miatt ha kérhetném.

@atpijkamo: ámber! a lófasz se tapsol a történelemhamísításnak, sőtmitöbb! de azt állítani, hogy zsiráf és zsiráf papája felelős a holokausztért az akkora nettó blődség és rosszindulat, hogy keresnem kell a szavakat reája. akik a zsidókat mentették akkoriban azokkal mi legyen? ők bűnösök? lehet felmentést kérni valami antigecibélyegző irodában? ne húzz fel még jobban mert a mérges zsiráf nagyot toppant a lábával.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.14. 21:25:52

@sugargiraffusplumps.: A magyaroknak meghatározó részük volt a magyarországi disznóságokban, vagyonelkobzásokban, deportálásokban, kivéve a Zsiráf családját. Így jó?

Nagyanyám a zsidó szomszédok aranyékszereivel a ridiküljében járt moziba, úgy féltette, nehogy ellopják őrizte nekik. Stb. Mégsem mondom, hogy nem vagyok magyar.

Lehet-e mondani, hogy cigánybűnözés, mikor nem minden cigány lop, és nem kizárólag cigányok lopnak?

Lehet-e mondani, hogy "Magyar ne lopj!", mikor Bécsben nem csak a magyarok loptak, és nem minden magyar turista lopott?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.14. 21:26:12

@uraaam:
Fölösleges!
Idegeskeggyen a szomszéd!44!

@Kretén Vérfarkas:
Rakettameghajtású vót?

@sugargiraffusplumps.:
Nyugoggyá meg, még a végén idegbecsipődést kapsz!44

Manyecska 2014.07.14. 21:31:31

@atpijkamo: pl. a közép-ázsiai zsidókat az 1800-as években is háttérbe szorították,később jobb lett nekik a kommunizmus eljövetelével majd ugye következett Sztálin ámokfutása, sza.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 21:31:58

@dr. phil. Sün‼ ツ: már becsípődött! most borogatom a buzisörömmel!

@atpijkamo: küldeném ezt a számot szeretettel márjabesenyőre rózsi néninek meg józsi bácsinak születésnapja alkalmábul soxeretettel!

www.youtube.com/watch?v=UCMS-NJ7VxU

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.14. 21:37:11

Mindenki nyugodjon le a gecibe! Kicsit nem figyelek, oszt mingyá' hajbakaptok!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.14. 21:38:56

@Rosszindulatú Vászka: Igazad van, nem vagyok elég múvelt. De könyörgöm, a 19. század második feléről beszélünk, szabadság, egyenlőség, testvériség, stb.

@Manyecska: Azért árnyalatnyi különbségek vannak. Sztálin meg nem ér, az irtott mindenkit.

@sugargiraffusplumps.: Mindig is szerettem volna szeretni Jetrotát, de eddig még nem sikerült megszeretnem.

Kretén Vérfarkas (törölt) 2014.07.14. 21:40:52

@dr. phil. Sün‼ ツ: hold-foton meghajtás, azért kell teliholdkor menni!

Atörökk 2014.07.14. 21:41:51

@atpijkamo:
"Sztálin meg nem ér, az irtott mindenkit"
Téged ma tényleg megcsípett valami speciális bogár?

Anomalocaris (törölt) 2014.07.14. 21:42:48

Széles karcsapásokkal szeltétek át ma is a szánalom tengerét, de partnak még mindig nyoma se.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 21:44:44

@agresszív kismalac: hádde aszonta, hogy én vagyok a hibás oszt erre algériás vagyok ijen kontextbe, na.

@atpijkamo: na, akkor már kapisgálod mi is a mi bajunk itt, ugye? :D

@atörökk: szerintem részeg. vagy valaki megtréfálta oszt kokóra cserélték a sószóró tartalmát.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.14. 21:46:37

@sugargiraffusplumps.:
Az nem jó rá, csak a tüneteket enyhitti!4

@Kretén Vérfarkas:
Az valami hűdemodern dolog lehet!
Hun lehet beszerezni?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.14. 21:48:04

@Nattramn:
Én má teljessen más dimenzijóba érzem magam!
Hol vagyok?

Anomalocaris (törölt) 2014.07.14. 21:48:37

@sugargiraffusplumps.:

"algériás vagyok"

Szóval francia gyarmatosítók is vannak a családodban. Lassan minden kiderül!

Anomalocaris (törölt) 2014.07.14. 21:50:01

@atpijkamo: Aki ezen meglepődik, még új lehet itt.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.14. 21:53:56

@agresszív kismalac:
Ez a szupertelihód, vagy mijafax teljessen megkeverte a dógokat!
Többeknek holdsugárzása lett, meg agymenése!44!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.14. 21:55:06

@Nattramn:
Hát az is egy dimenzijó, ez tény!
De itt ez egy teljessen másik!44!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 21:56:39

@Nattramn: és még akut légcsőhurghadám is van!

@agresszív kismalac: az apti vót! kéccer is! *SNIFF. SNIFF.*

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.14. 21:59:34

@sugargiraffusplumps.: Sajnos akkor nem tehetek semmit. Atpi Atpi védelme alatt áll.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.14. 22:00:29

@sugargiraffusplumps.: "@agresszív kismalac: az apti vót! kéccer is! *SNIFF. SNIFF.* "

Igen, de a Zsiráf provokált!
*bőg*

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.14. 22:00:58

Amúgy is megfájdult a fejem TGM-től.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 22:03:09

@atpijkamo: @agresszív kismalac: nemisigaz, mer ő kezdte!!! *sikít és taknyanyála összekeveredik a homokozó sarával az arcán*

Atörökk 2014.07.14. 22:04:24

@sugargiraffusplumps.:
Szombat esti lázad is van hozzá?

@agresszív kismalac:
Legközelebb kevesebbet igyál belőle.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.14. 22:05:00

@atpijkamo: Akkor mindenki mondjon el tíz Miatyánkot, vagy Smá Jiszroelt, vagy Elmentapámdinnyétlopnit, vagy amit akar.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.14. 22:05:32

@atörökk: amilyen lázam nekem ma nincsen az nem is létezik! :D

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.14. 22:05:32

@Nattramn: az elutes es a baki ket kulonbozo dolog
gondoltam szolok
ajanlott irodalom Peterdy Pal Tucsok es bogar

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.14. 22:08:03

@agresszív kismalac: ha en hulye raklikkeltem, amennyi baromsagot osszehordott..
de nem hagytam magam 2 bekezdes utan leikszeltem
hat nincs nekem eleg bajom itt amerikaba?
jon a kozelkeleti haboru
Obama is okoskodik
het meg egy TGM az pup a hatamra
nem is tudom miert klikkeltem ra
valaki idelinkelte?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.14. 22:08:45

Azt a rézfaszú baglyát neki (de rég láttam...), ekkora ütközet emlékezetem szerint nem történt még!
Összegömbölyöttem teljessen!44!
Iszok is rá valamit, mer kiborulásom van!

Atörökk 2014.07.14. 22:09:52

@sugargiraffusplumps.:
Ebből nehogy lázadás legyen!4!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.14. 22:10:46

@dr. phil. Sün‼ ツ: en is iszok egyet a papramorgobol:)
ha mar igy eszembe juttatad

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.14. 22:14:16

@hagyma:
Hát erre muszály valamit tóni!
A bekő Tóni jutott most eszembe...

A Zsiráf összecsuklott, a Vászka idegbe gyütt, hát én.... izé.... iszok rája.

Közbe meg győztek a magyarok!444!
Éjjen!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.14. 22:15:54

Azt hiszem el kellene olvasnom a HVG-s írását is, hogy tudjam, enyhültek-e a tünetei, vagy éppen ellenkezőleg, de félek, hogy nincs hozzá elég energiám.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.14. 22:16:40

@atörökk:
Hát nekem nem is vót, mer nem szoktam olyat tenni!
A Zigi meg a fasz tuggya, hun kóburul, ezé nem is lehetett.
Hátde illyet!4!
Meg hűha.
Keressek új blogot ennyi kellemes év után?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.14. 22:18:01

@dr. phil. Sün‼ ツ: mevvertuk a spanyolokat?
akkor Marynek is adok egy stampot
/szeretnek emlekeztetni mindenkit, hogy 10 evig vizillabdaztam, igy ha csak kozvetetten is de benne van a kezem a gyozelembe!/

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.07.14. 22:18:17

Apropó- energia! Széles Gabi hogy áll a szarjával?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.14. 22:21:31

@agresszív kismalac: Köszi!

Én ezt el nem olvasom. (Nincs két anyám.) Bár belekezdtem.

A hávégés nagyon lájtos.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.14. 22:21:35

@hagyma:
Meg hát!
12-9
A nyúlnánéztem!44!
Jó vót!

Atörökk 2014.07.14. 22:23:30

@sugargiraffusplumps.:
Nekem elég a kergemaharadzsakórom!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.14. 22:28:54

@dr. phil. Sün‼ ツ: a nyul nem is tud uszni
bar lehet a sun se
a medve nem viccel
az bemegy a folyoba

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.14. 22:30:39

@hagyma:
Viszont van ollyan berendezése, amivel az erdőbe is látható a meccs!44!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.14. 22:43:21

@dr. phil. Sün‼ ツ: van Macbookja Iphoneval es apple prodzsektorrasl?
a nyul tud valamit

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.14. 22:47:12

@hagyma:
Neeem, illyen úri huncuccságaji az Iginek vannak.
Valami izé, amivel begyün az adás antenna nékű!!
Ravasz szerkezet, szerintem a róka csipázta neki!44!

Aureliano Buendía 2014.07.14. 23:09:52

@sugargiraffusplumps.: ha már kollektív bűn, ami ugye nem létezik. Mindenki, még a magyar zsidó értelmiség is ki van akadva a Benes dekrétumokon.
Hátakkómiafaszom? Bűnös nemzet? Megazannyukat. 45 óta ezt a szart nyomjál le a dolgozó torkán.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.14. 23:10:00

@agresszív kismalac:
Van nekijje bisztos, csak nem ollyan ravasz!44!!
Antenna nékű begyün az összes izé!
Tuggya fax, megnéztem ezt a Magyar-Spanyolt!
Jó vót!44!!

Aureliano Buendía 2014.07.14. 23:11:48

@atpijkamo: rendben, akkor a Himnuszból azonnal töröltessék a „nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára” strófa, és javaslom Kölcsey elítélését irredentizmus és antiszemitizmus miatt.

Köszönöm a figyelmet! Kérem, kapcsolja ki.

Aureliano Buendía 2014.07.14. 23:17:07

@atpijkamo: történelemhamisítás. Add már elő nekem a hatmillió tételes listáját. Miért éppen hat? Ugye ebben a hatban már benne vannak a Maszada erődben elhunytak is?
Ugyan kérlek.

A Nagytemplom lerombolásáért a rómaiak már kértek bocsánatot?

A kiegyezés másik kérdéskör. De nem ma.

Aureliano Buendía 2014.07.14. 23:20:10

@dr. phil. Sün‼ ツ: de, csal elfogyott a bor, holnap meg tolom a csillét a picsába.

Noéfaszát. Mármint jóészakát.

gabors 2014.07.14. 23:20:55

@atpijkamo: kopogtatnak a teton hah ??

nem rossz azert rendes toluk hogy eloszor csak kitorik az ablakokat egy kisebb bombaval gondolom ugy konnyebb menekulni....:-)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.14. 23:23:53

@uraaam:
Nyugoggyále, má mindenki lelőtte a másikat!44!

gabors 2014.07.14. 23:32:25

@uraaam: "Én tudom a választ. 1920. július 4-én eldőlt, "

csak szolok junius hava volt az ha mar hivatkozunk valamire erdemes pontosan ..

ja a kinaiak elloptak ezt a napot is a szegeny elnyomott magyaroktol, mert 1989-ben ekkor gyilkolasztak a diakjaikat mocskos geci kommunkistak !!! :-)

2014.07.15. 00:10:35

@atpijkamo: De ha te egészségesen látod apáink és nagyapáink bűneit, nem tagadod a nyilvánvalót

SEM ÉN, SEM EGYIK NAGYAPÁM SEM KÖVETTE EL AZT A MOCSKOS GYILKOLÁSZÁST AMIT SZÁMONKÉRNEK RAJTAM IS, 70 ÉV UTÁN (?) MIKÖZBEN ŐK MOST PONT AZT CSINÁLJÁK GÁZÁBAN! ENNYI!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.15. 00:33:04

@Cicmen: sose legyel benne biztos mit csinalt nagyapad, vagy dednagyapad, aldozat volt, artatlan vagy bunos
verzivataros idok voltak
szerintem rajtad senki semmi nem ker szamon teket izi
hogy gazaban mi tortenik az kulon tortenet
a zsidok regebben akarjak a beket es permanensen mint a palesztinok ez tenyallas

helianthus 2014.07.15. 00:55:27

Ideértem a végére. Ejj, de jó kis vitanap volt, nekem meg ilyenkor kell ennyit dógoznom.
Na nyugodalmast!
Ugye nem haraggal a szívetekben feküdtetek le? :}

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.15. 00:56:32

@gabors: "junius"

Mindenki értette. (Nem lehet kommentet javítani.)

Aki nem értette, vagy innen tanulja meg rosszul, annak úgyis sokkal nagyobb baj az innen megtanult borzalmasan hibás helyesírás.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.15. 00:58:06

@helianthus: Szerintem értekezz Cicmennel. Pár másodperc, és letépi a fejedet.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.15. 02:44:04

@helianthus: na zsaka foltjat puszilgatja
ezert tart ott az orszag

gabors 2014.07.15. 03:19:59

@atpijkamo: erteni ertettem en is mint latod, csak hogy azert legyen mar pontos !!!

engem szemelyesen nem nagyon erdekel a trianon kicsit divatba jott megint de aki erre egy ilyen hosszu posztban hivatkozik az jobb ha pontosan hivatkozik (meg esetleg tenyleg ugy tudja hogy julius volt ... nem tudom) meg esetleg masok meg nem tudjak hogy junius 4 nem julius ... azoknak meg szolgalatot is tettem

a vilag ugy mukodik hogy a qyoztesek mondjak meg hogy mi lesz ... (ez jo vagy nem nem sokat szamit)

Manyecska 2014.07.15. 05:50:11

gàza hol van? mint géza?

helianthus 2014.07.15. 07:57:56

@atpijkamo: az enyémet? :O Mièrt tenné? Lökött vagy.
Jó reggelt!

Hohanyo 2014.07.15. 08:31:24

Hát, elmondhatatlan érzés egy kánikulai reggelen arra ébredni, hogy a vízművek éjjel stikában elzárta a vizet. Se lassan folydogáló víz, se előzetes értesítés, se vízosztás, semmi. Csak a felháborodás a hibabejelentő túloldalán, mert az, hogy éjjel (megint éjjel!) kint dolgoztak az embereik, az nem jelenti azt, hogy ők zárták el a vizet. Hát, ja. Végülis a vogonok is lehettek. Vagy a pirézek. Még a végén kiderül, hogy nem véletlenül utáljuk őket annyira...

Manyecska 2014.07.15. 08:36:09

@hagyma: khmmm. most olvasom a Közel-Kelet rövid történetét hétszáz oldalon, elég jól leírja a "problémát":((((

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.15. 08:51:19

@Hohanyo: írjál belőle homárposztot hildának!

@uraaam: így így. mikor a három gyerek közül egyik se vallja be melyik törte be az ablakot akkor mindegyik büntibe megy! :D

Troppauer_Hümér 2014.07.15. 08:53:58

@sugargiraffusplumps.: inkább toljad a zújposztot. Dzseki kiszámíthatóbb volt időpontokat illetően, igaz nem is volt nő. :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.15. 08:57:11

@Troppauer_Hümér: szerintem örüljünk, hogy egyáltalán van hilda! különben is, az egyáltalán nem biztos, hogy hilda nő :P

Manyecska 2014.07.15. 08:58:10

@Hohanyo: mint átesni egy orbitális méretű szemeteszsákon a kapuban. Tegnap reggel a kukások az ajtó elé b.szták azt a zsákot amit a vendéglő helyezett el diszkréten a kuka mellé hogy kapjákbe, én meg átestem rajta majd. De nem baj, lefényképeztem, lehet beküldöm a Tildának.

Troppauer_Hümér 2014.07.15. 09:05:55

@sugargiraffusplumps.: Nohát, ki kérkedett azzal tegnap, hogy szakállas a herezacskója?

Gyanús, nagggyon gyanús!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.15. 09:17:51

@Troppauer_Hümér: látom a vádbeszéd már részletesen fel van állítva :D tisztelt bíróság, én ártatlan vagyok!!!!

Manyecska 2014.07.15. 09:36:38

Lakossági tájékoztatást kaptunk miszerint a vaddisznó, őz, borz, nyest és róka egyre aktívabb minálunk, ezért vadhálózzunk és ne lepődjünk meg a kerti medencékben fürdő malac-csordákon..:D továbbá ne etessük őket /friss pékáruval pl./:P...há múltkor itt úszott ugye két b.szott nagy vaddisznó jobb kéz felől majd rövid pihenő után áttörtek a bozóton de olyan csörtetéssel hogy az nemigaz:(..:DD on!:D Én meg mondom milyen szép farkaskutyák jönnek, nahát.

2014.07.15. 09:41:37

@Troppauer_Hümér: szakállas a herezacskója

Parókás virsli!

2014.07.15. 09:46:26

@atpijkamo: Aki nem értette, vagy innen tanulja meg rosszul, annak úgyis sokkal nagyobb baj az innen megtanult borzalmasan hibás helyesírás.

Homártanfojam és hejesírásszervíz! :)))
Salynos!

Hohanyo 2014.07.15. 09:48:14

@sugargiraffusplumps.: Á, elég rövid poszt lenne. Kijöttek, nem szóltak, elzárták. Az ügyfélszolis meg nem bírja a stresszt. Bár biztos van, aki ebből egészestés horrorfilmet írna, de az (sajnos) nem én vagyok.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.15. 09:51:14

@Manyecska: a vadháló az a házasságon kívül cekcelő egyed megnevezése? :D

@Hohanyo: ínséges napokra az is megfelelne!

diszkriminans (törölt) 2014.07.15. 12:07:12

@uraaam:
Mondjuk ami a Talmudot illeti, én ennek utánanéztem, és a Magyar Talmud, amiből előszeretettel idéznek az antiszemiták, valójában egy kamu "fordítás", amit a Horthy rendszer idején írt egy antiszemita. Könnyedén utána lehet járni, mivel már teljes egészében le van fordítva héberről angolra a Talmud, és megtalálható a neten, a Magyar Talmud idézetek mellett lévő hivatkozás, hogy hol találhatóak, na ha kikeresed azokat az angol fordításban, ott még hasonlót sem találsz. Szóval ezekkel óvatosan.

Egyébként én is rühellem, amikor kollektív bűnösség elvén akarnak az emberekben bűntudatot kelteni. Az én őseim nem voltak antiszemiták, de ha azok is lettek volna, a bűnt nem örökli a leszármazott, és én egyébként elítélek mindenféle rasszizmust, antiszemitizmust, nehogy már rám is rám húzzák a múlt bűneit. A Kalandozások miatt nem kell rosszul éreznem magam, na meg a Honfoglalásért is, hiszen őseink mások földjét vették el. Speciel olyan értelemben Mátyás királyra sem vagyok büszke, hogy morális értelemben sokra tartsam, hiszen ha a 20. században él, akkor nyilvánvalóan véreskezű diktátorként emlékeznénk rá, aki lecserélte a teljes politikai-gazdasági elitet, hogy a saját lojális embereit tegye oda, és keménykezű uralkodóként különadókat vetett ki, valamint az ország erőforrásaiból finanszírozta a drága háborúit, amelyek nagyrészt azt az egyéni ambícióját célozták meg, hogy német-római császár lehessen, csak végül az nem jött össze. Szóval szó sincs egyoldalúságról, a magyar történelem pozitívumait és negatívumait is egyaránt helyén tudom kezelni, nem ájulok el a régmúlt nagy hőseitől, de nem is fogok bűnbánatot érezni olyan múltbeli gaztettekért, amit magyar emberek követettek el. Mert ha a holokausztért kellene, akkor az egyszerű köztörvényes magyar bűnözők bűnei miatt is kellene ennyi erővel.

Manyecska 2014.07.15. 12:16:27

@sugargiraffusplumps.: nem, azt más szavakkal illetik a hanyagolt /ámde brazilszappanopera-néző/feleségek.:)

Aureliano Buendía 2014.07.15. 16:23:58

@sugargiraffusplumps.: mindnek el kéne verni a picsáját, én mondom.

Aureliano Buendía 2014.07.15. 16:27:05

@diszkriminans: azt gondolom, hogy aki a kalandozásokat, Mátyás királyt XXI. sz. elvek alapján akarja értelmezni, az ostoba.
Meg kell nézni az adott kort, abba belehelyezkedni, ha nehezen is megy. Semmi kirívó sincs egyikben sem.

Vagy kérjünk bocsánatot a törököktől Nándorfehérvárért? Hol a határ?

Hohanyo 2014.07.15. 20:03:47

@sugargiraffusplumps.: Hát, akár lehetne is belőle valami. Ma már harmadszor vannak itt (éjféltől 4-ig, délelőtt 7-től 11-ig és most 7-től megint), de legalább van víz.
Csak azt az egyet nem fogom soha megérteni, miért kell mindig, minden egyes alkalommal éjjel dolgozniuk. A hibaelhárítást még megérteném, hiszen az sürgős*, de a gödör betemetése és az aszfaltozás, ami kb 1 héttel később van, az is mindig éjszaka történik. Pedig nem egy forgalmas hely, alig jár itt autó.

* Amikor legutóbb csőtörés volt, a bejelentést követő negyedik napon jöttek ki, persze éjjel 1-kor. A ház előtt 4 napig ömlött a víz. Ha az nem zavarta őket, még várhattak volna pár órát, hogy nappal legyen.

2014.07.16. 10:23:23

azért az megvan, hogy aki dohányboltos az mutyista fidesznyik és nagy ívben elkerülendő ?
Ennyit legalább megtanul Orsolya a sztoriból.

TH 2014.07.16. 14:36:51

"A nyaraló bútorzata teljesen új."
www.kerteszapartman.hu/hu/vendeghaz.html - hát itt látszik a képeken, hogy mennyire új. Ha a tulaj többi állítása is ennyire fejti ki az igazság minden szeletét, akkor hajlok arra, hogy ne higgyek neki nagyon.

Benoke2 2014.07.16. 15:27:37

A nyaralós magyarázkodása nem sül jól el. Mikor érti már meg valaki, ha szart hagy maga mögött a magyarázkodással nem jut előrébb, ámde hátrébb igen. A két vélemény homlokegyenest ellent mond egymásnak. Gyakorlatilag hazugnak nevezte az ügyfelet. Nem hiszem, hogy ennyi marhaságot kitalált volna a vendég ha nem lenne igaz. Ha a fele igaz már az is sok... Ilyenkor elnézést kérni kell, meg bocsánatot, hogy ha valaki rákeres a neten a vendégházra, és elolvassa az egészet, ne az legyen, hogy na akkor ide se megyünk. Végül is a negatív reklám is reklám ha úgy vesszük...

Benoke2 2014.07.16. 15:31:30

Csak még valami. Ha a vendéglátós ügyes és a vendég valóban hazudott, akkor ezt az egészet egy kis ésszel fel lehetne használni marketingre. Ha persze igaza volt, akkor sajna ez nem működik... :)

Kurbaszov 2014.07.16. 17:09:10

"UPDATE 06.16.12:11"

Július a 7. hónap.
Szerintem amúgy a vendéglátó kamuzik, mossa magáról a sz@rt.
Én nem hiszek neki, és nem is megyek oda.

august 2014.07.17. 14:31:12

Kertészék!

Tietek lehet az alsógatyám!

(hajó, ha nem jó...)

Nikorene 2014.07.18. 13:02:53

@TH: Miért szted most nem lehet kapni újonnan ilyen ronda bútorokat? :)
attól, hogy "antik" kinézetû még lehet új, pl az a konyhabútor újnak néz ki.
@Benoke2: ugyanakkor abban igaza van a nyaralósnak, hogy duzzogni és kussolni helyben, majd hazamenni és utólag reklamálni a homáron nem menô... Ott kellett volna kicsapni a balhét.

Azt, hogy hova történt a foglalás könnyû kiderîteni, ha nem telefonon beszélték le, mert az honlapjukon nem lehet megadni, hogy hova akarja foglalni, tehát ha utána mélen beszélték meg, akkor megvan írásban, hogy ki állít valótlant ebben a tekintetben.

TH 2014.07.18. 19:38:06

@Nikorene: a konyhabútor újnak néz ki, de a többi remélem, hogy nem az. :D Rendben van, hogy valakinek nincs ízlése, de újonnnan csak nem vásárol össze ennyi szart. :D
süti beállítások módosítása