Tékozló Homár

Debrecenben pusztul a strand a stadion árnyékában

2014.07.24. 09:34 | Homár Hilda | komment

A debreceni Nagyerdőben egy ideje serény munka zajlik. A terület rehabilitációjának keretében nemcsak a stadion készül/t el,  hanem egy csomó más fejlesztés is: mélygarázs, kibővített Békás-tó, megújult szabadtéri színpad, játszótér, kondipark, tanösvény, ködszínház (bizony!)  és idén májusban csudiszép szaunavilágot is avattak a Gyógyfürdőben. És mindezen zsírkirály frankóság mellett olvasónk szerint ott áll a strand, mint egy kis időkapszulába zárt szerencsétlenség. A képek alapján tényleg elég oldszkúl állapotban van. Ez kidől, az be, az kopott, amaz meg rozsdás, és bizony itt-ott a természet is kezdi visszavenni magának az épületeket. Nyilván minden nem megy egyszerre, de azért mondjuk a strandszezon előtt a padok lefestése nem tűnik olyan nagy etvasznak, hogy évek óta ne sikerüljön. Mindenestre megpróbáljuk megtudni, hogy az általános kiglancolásba beleesik-e majd a strand is valamikor.

Tisztelt Homár!
A mellékelt fotók Debrecenben a Nagyerdei Gyógyfürdőben készültek (a csilivili stadiontól 100 méterre), ahol 50 éve megállt az idő. Nehogy már Budapest azt gondolja, a romkocsmákkal egyedülálló divatot teremtett, íme, a romstrand!
 
Üdv: Lingár
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.07.24. 12:00:24

@Manyecska: hámost énse akarok sokáig ottmaradni! baszunk egy romantikusat oszt mán lépek is. megvan az egész egy negyedóra alatt

Manyecska 2014.07.24. 12:02:28

@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr: hááát..őőőő..nagyon megtisztelő ajánlat:D!!:D

Rosszindulatú Vászka 2014.07.24. 12:11:38

@Manyecska: nézzed meg a képgalériját, ottan a rokonszenvesen rusztikus, bár az én ízlésemnek túl romantikus kabinokba.

2014.07.24. 12:13:08

@Kitalátor (másként) gondolkodó: bizony bizony, a stadion árából rengeteg lélegeztetőgépet lehetne venni az éhező afrikai kisgyerekekenek !!

Rosszindulatú Vászka 2014.07.24. 12:18:27

@Kulics: meg a uszodákba újraélesztőket.

helianthus 2014.07.24. 12:27:13

@Troppauer_Hümér: az azért sok mindent elárul a férfihiúságról, hogy csak összvissz két 10 centest látok, a többi mind kemény ájró. Méghozzá kettő. Szóval kifizetnek cirka 600 Ft-ot a pisiért, nehogy azt gondolja bárki, hogy kicsi a pimpijük. :D

Troppauer_Hümér 2014.07.24. 12:34:04

@helianthus: Nem hiúság ez elsősorban, hanem a kiváló marketing díjazása. Ötletes.

Mondjuk ismerek olyan embert, akinek ha félméteres lőcse lenne, sálként a nyakára tekerve, akkor is a tízcentest dobná be. És még azt is sokallná.

Troppauer_Hümér 2014.07.24. 12:35:47

@sugargiraffusplumps.: Meggondoltam magam.

Most hogy így jobban megnézlek, nappal szembe állva, féloldalasan, hunyorítva, nincs is benned semmi Hildás!:D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.07.24. 12:36:27

@Troppauer_Hümér: :)) Én is kisebbnek hazudom, különben nem hagynának élni a nők.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.24. 12:38:16

@Troppauer_Hümér: na látod! téged is kigyógyítottalak a kényszerképzeteidből három egyszerű lépésben :D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.24. 12:46:04

@dr. phil. Sün‼ ツ: hát vótak még egy páran. mondjuk visszaesési statisztikát nem vezetek róluk, szal garanciát se vállalok!

Troppauer_Hümér 2014.07.24. 12:51:12

@atpijkamo: Nem jó. Hazudd buzinak magad, mind be akarja bizonyítani, hogy mégsem vagy az.

Troppauer_Hümér 2014.07.24. 12:53:56

Izé, ámen, átmenetileg.

Aztán majd újra jönnek a hangok...

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2014.07.24. 12:56:17

@Troppauer_Hümér: Ez ilyen internetes ismeretség? Mer' akkor rákérdeznék.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.24. 13:00:36

@sugargiraffusplumps.:
Hja kérem, úgy könnyű!
Lenné sebész, az nagyobb cselendzs!4!

helianthus 2014.07.24. 13:06:17

@Troppauer_Hümér: lehet Hagyma tényleg ilyen vécékbe járt, azért költött el pisire 2000 USD-t 5 nap alatt? :O

Rosszindulatú Vászka 2014.07.24. 13:12:45

Namostan Debrecen az vidék nem? Örüjjenek, hogy áram van. Picsábamá!

Troppauer_Hümér 2014.07.24. 13:13:59

@estrella negra: @helianthus: Milyen ramaty prosztatái lehetnek, ha elhuggyintott 2000 USD-t 10 ejrócentenként!

helianthus 2014.07.24. 13:17:06

@Troppauer_Hümér: :D Sírok b+!
Az hány pisilés egyébként? Valaki kiszámítcsa nekem?
Merthogy háromféle ember van, aki tud számolni meg, aki nem.

estrella negra · http://kismalac.blog.hu 2014.07.24. 13:17:13

Debrecenbe kéne menni,
strandbelépőt kéne venni,
vigyázzál, mert rozsdás a vas,
de majd Lajos jól odabasz!

helianthus 2014.07.24. 13:18:31

www.youtube.com/watch?v=DnGdoEa1tPg
And if you go I want to go with you.
*dúdol*

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.07.24. 13:25:43

@helianthus: pontosan énsetom mennyi, de kibott sok, az biztos!

@dr. phil. Sün‼ ツ: ááá, nem vagyok én barbár kérlexépen.

Troppauer_Hümér 2014.07.24. 13:27:58

@helianthus: Mínusz Mary folyóügyei normál tarifával plusz rokonoknál ingyenhugyi lehetősége az annyi mint....

Ez nem csinált mást Magyarországon, mint kenterbe verte Hugyos Józsit!

helianthus 2014.07.24. 13:30:12

@estrella negra: benned elveszett egy költő.
Megetted? :OOO

helianthus 2014.07.24. 13:31:26

@estrella negra: uhm, well and nos is, még gondókszom!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.24. 13:33:23

@Rosszindulatú Vászka: Csxólok, hogy csonka hazánk körülmetélt maradvány-területén hálózati áramszolgáltatás és elektromos közvilágítás elsőként Mátészalkán volt. Nem Buzipesten. Nem Büdipesten. Nem Buzipistán. Nem Butapesten.

Rosszindulatú Vászka 2014.07.24. 13:35:58

@Kitalátor (másként) gondolkodó: tudod ki ám a kürölmetélt, nem ám édes Hazánk, te bitang!

Osztán nanáhogy vidéken tesztelik a veszéjes cuccokat, ez tök normál.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.07.24. 13:42:41

@Rosszindulatú Vászka: @Kitalátor (másként) gondolkodó:
@dr. phil. Sün‼ ツ:
mán nemazér de én még debrecenné is vidékebben lakok de például nálunk nincs buzifővonulás pesten meg ugye minden évbe van. mán ez is sokmindent elmond mijen emberek laknak ott. vagypéldául pesten tuttok e a pottyantós budiba szarni? naugye hon is jobb élni?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.24. 13:45:46

@estrella negra: Akkor még. De átkőtözött a nyóckerbe.
@Rosszindulatú Vászka: Pedig de, nézd meg a történelem-atlaszt! Mintha egy részeg sakter szabta vón életlen dikiccsel a határokat.
@Manyecska: A Gugli a barátod (polgármester jelölt debrecen fidesz kdnp)

Rosszindulatú Vászka 2014.07.24. 13:46:48

@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr: na haggyálmár békibe. Az a te bajod, hogy túl soká éltél vidéken és nem fejlődött ki a zagyad.

Namostan mikor van nálatok ojan tüntetés, hogy az ellentüntetőket verik az ellentüntetőket verő ellentüntetők? Meg mikó szorul bé a rendőrautó a villamosok kötibe? Meg mink pöstön még az uccán is szarunk, na ezt űbereld :D

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.24. 13:47:37

@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr: Légy Erőss Lajos: tudnak. Nemcsak pottyantós gangvégi budiba, de parkba, bokorba is, sőt, a partról a Dunába is.

Rosszindulatú Vászka 2014.07.24. 13:47:54

@Kitalátor (másként) gondolkodó: az angyin tudományosan hejes. Nemár egy tótocska, vagy román, vagy labanc, vagy jugoszláv szavazata annyit érjen, mint az enyim! Hát nem? De. Naugye.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.24. 13:51:36

@Rosszindulatú Vászka: A jugoszlávoktól csak a szovjet meg az amerikai nemzetiségűek a rosszabbak.

Manyecska 2014.07.24. 13:54:34

@Kitalátor (másként) gondolkodó: sőt, padról az alatta fekvő csövesre, olyat is hallottam már. Sötétben.:DDDD asszonta: HÉÉÉÉ...

Manyecska 2014.07.24. 13:56:40

@helianthus: otthon kiraknák egy ilyet fizethetném még az egész utca rezsijét is.:D

Rosszindulatú Vászka 2014.07.24. 13:57:10

@Kitalátor (másként) gondolkodó: namostan az igaz, hogy Gojko Mitic híresebb színművész, mint Brad Pitt, ellenbe a jenki gitárosok viszont jobbak. Például Slash-t, vagy Steven Segal-t tuti nem tudná leverni egy buzi takszis.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.24. 13:57:34

Hiányolom a szakkommentátorunkat!4!
Vajon merre kóricál?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.24. 13:59:05

@dr. phil. Sün‼ ツ: Az idős szarkommentátorra gondolsz? Biztos most vágja ki a rezet. A vasúti biztosító berendezésből.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.24. 14:00:15

@Rosszindulatú Vászka: Még buzi is volt, nemcsak garázda? Volt "Térdelj le és szeress!" is?

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.07.24. 14:01:08

@Rosszindulatú Vászka: hallod nekem te ne szólogassál vissza mer nem tűröm eszt a hangsújot! hamán a kocsmába lennénk mán repűtt vóna a pofon. ez a tüntetés dológ is ojjan hogy odamegy egy rakás semmirekellő oszt tömegbe nagy a pofálya mindnek oszt verik a mellüket. nálunk meg úgy van ha valami bajod van egyazegybe leütjük, oszt meg van ódva a dolog. kivéve ha a tuggyukkikkel balhézol merakkor odacsődül három falu. juteszembe vótál emán pesten igazi kapás- kaszás verekedésbe? naugye? az uccára szarásról meg annyit hogy odaszarnak a kutyák oszt az emberek meg nagyba mennek oda oszt fogdossák a kutyaszart. hát ezmánmi? mindegyis eszt a témát én lezártnak tekintem és lásd hogy nem haraxom ha erre jársz behíjhatsz egy sörre!
@Kitalátor (másként) gondolkodó: óóó oszt akkor mi van? hát a bodrogba bele-e tudnak szarni?

Manyecska 2014.07.24. 14:04:06

@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr: neismondd tuti este lesz szex a padon, a két csövi egymással..:D :((

Rosszindulatú Vászka 2014.07.24. 14:04:14

@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr: namostan az igaz, hogy a pöstiek ojan hüjék, hogy egymás feje felett laknak, meg az uccát is fűttik, meg éccaka világíccsák, no elismerem, ez nem nomális dolog. De ojan gazdag és eseménydús futbalmeccs, mint amijenek iotten vannak, hogy garázdaság, meg metrószerelvésny szétvrése, na ojan vidéken nem van, pedig jó móka.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.24. 14:04:32

Off: www.origo.hu/kornyezet/20140724-pet-palack-szennyezes-hid-temesvar-vilagrekordra-tornek-a-muanyagpalackos-hiddal.html

Pályázati felhívás: aki megtalálja a cikkben az implicit rasszista kirekesztést, az nazális szexben részesítheti bármelyik kommentelőt, rajtam kívül.
@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr: Akár a levesbe is.

lavór 2014.07.24. 14:05:40

Stadiont a helyére!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.24. 14:05:49

@Rosszindulatú Vászka: Ott még az észaíreket sem verték meg. Se a pályán, se a kocsmában.

Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr 2014.07.24. 14:08:39

@Rosszindulatú Vászka: na jóvan ezzel eggyetértek!
@Manyecska: pfejjj bammeg
@Kitalátor (másként) gondolkodó: "mi lesz ma a kaja? - szar rizzsel. - rizzsel?:O"

Manyecska 2014.07.24. 14:11:44

Jó hogy most ebédelek..:D köszi.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.24. 14:12:23

@lavór: Az még hagyján, ha a következő miniszterelnök úszó vagy vízilabdázó lesz, legfeljebb épül egy csomó medence is. Csak sakkozó ne legyen, mert akkor megint verni fogják a parasztokat!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.24. 14:13:31

@Manyecska: Legalább fogyókurvázol. Mondjuk, rám is rámférne...

Manyecska 2014.07.24. 14:17:18

@Kitalátor (másként) gondolkodó: mér, az összes cigányt be lehetne költöztetni a stadionokba. Probléma szálse.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.24. 14:19:11

Egyébként a stadion a strandtól észak-északkeletre van, nem tudja beárnyékolni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.24. 14:21:04

@Manyecska: Ez most hogy jön ide? Amúgy sem éreznének jól magukat, legfeljebb az Újpest stadionjában, visszaemlékezve a Dózsa-grillezéses lakomára...

Rosszindulatú Vászka 2014.07.24. 14:21:23

@Kitalátor (másként) gondolkodó: vagy a Sóher Norbi. Vagy egy papféle, na azt asztán beszopnánk. Se kaja, de dugó. Vagy egy gójmotros, vagy szittya.

Lassan télleg jobban járnánk, ha visszasírenánk a komcsikat. Ott legalább tiszta volt a viszonyrencer. Mosmeg egy jót libsizni se lehet mostmá a kocsmába, mer nem tudni honnan figyel ellenség, meg ki az.

Manyecska 2014.07.24. 14:27:46

Debrecenben megvan még a Zoo mellett a vidámpark?:) Tetszett..

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.07.24. 14:29:19

@Kitalátor (másként) gondolkodó:
Hát lehet, hogy cséplőgépkezelő, eszt nem tudhattyuk!4!!!

Manyecska 2014.07.24. 14:32:05

Az mekkora volt amikor bementünk Debrecenben az Elvarázsolt kastélyban, mer azt mondták hogy kisgyerekkel /akkor volt 2éves a fiam/ be lehet nyugodtan! menni, semmi olyasmi nem lesz. Nemis volt mert TÖKsötét volt. Gyereknek ugye nem tetszett. Visszafelé nem lehetett menni úgyhogy kimentem oldalt a díszletek közé:DDDD aztán kirúgtam valami ajtót vagy mi, a fényre..:D Csóválták a fejüket.:DD

Manyecska 2014.07.24. 14:33:39

@Manyecska: kastélyban= kastélyba törni magyart. ... uram meg keresett a töksötétben hogy holvagytok?:D

Manyecska 2014.07.24. 14:43:20

Asszem még olyat is mondtam a csávónak hogy rohadtállatok vagytok, uramnak meg hogy mennyen itt végig akinek két anyja van /ő átment/:D marha jó volt a kábelek közt botladozni:D

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.07.24. 14:55:06

pedig ez milyen faja egy strand volt.

Kopasz Szuzukis 2014.07.24. 15:32:01

@Horváth Lajos,kőmíves, bisztonsági őr: hátosz, faszomöccse az a zírtelme, hogy ez a pusztulat a csilivili sztádijumtól kb. 100 méterre gusztustalankodik. Pártunk és kúrmányunk oszlopos nagyvezíre vagy ezt látja a sztádiumba érkeztekor, vagy a másik eránból a nem különb állapotú körút hajtja el még meglévő vesekövét. Mert a gyönyörűséges Nagyerdei Körút is egy rakat pusztulat. Nem tudod, hogy hol kezdődik az egyik kátyú, mert beleér a másikba.

Túrós (törölt) 2014.07.24. 16:20:55

Kb. 8 éve voltam ott utoljára

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.24. 16:24:19

@Kopasz Szuzukis: Pesten már kátyús út sincsen és minden fel lett újítva Demszky báró alatt, nemdebár? (Azt, hogy Debrecenben hány km földút lett leaszfaltozva az utóbbi 10 évben, most hagyjuk!)
Az M30-as repülőtéri csomópontjának átadásáig se értelme, se technikai-forgalomszervezési megvalósíthatósága nincs a forgalmasabb utcák telibe javításának. Ha a Móricz Zsigmond (negyed)körút és a Nagyerdei körút sima lenne, odavonzaná az átmenő forgalmat, és állandósulnának a klinikák és az egyetem körül a gázolásos/ütközéses balesetek. Az úttestek méretei miatt még ellenőrizni-feltartóztatni sem lehet az oda behajtó kamionokat.
Persze ez a forgalomlassításra kiváló útburkolat nagyon bánthatja pl. az önköltséges képzésre apuci-anyuci pénzén sportkocsival járó repedt ánuszrózsájú kisköcsögöket...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.24. 16:26:23

@Kopasz Szuzukis: Most amúgy ez a mértékegység, az úttest-négyzetméter? Nem a lélegeztetőgép vagy a defibrillátor?

Aureliano Buendía 2014.07.24. 17:52:02

@atpijkamo: vagy hagyni a picsába.

@atörökk: jön a góóóóólem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.24. 19:17:20

@helianthus: jol megerosodott a forint az utobbi napokban, mert olyen 10.000 ft-ra saccoltam
na az fejenkent 5000 2 hetre
az napi 357 ft, az kb napi fejenkent ket brunya
ha a sormennyiseget is figyelembe veszem,, es azt is, hogy volt ahol ingyen volt, akkor teljesen normalis vesemukodes
egyeb kerdes?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.07.24. 19:23:26

z viszont tleg vies,, hogy mindenhol fizetni kell, piacon , boltokban, buszpalyaudvaron, tehat ahzolaltatast veszel igenybe, amiert fizetsz, de nekem 8, 40 dolcsi nem roppantotta meg a koltsegvetesunket
ha jottok a'merikaba ezzel a koltseggel ne kalkulajjatok

becsoccsent 2014.07.24. 21:03:29

nem ertem a poszter banatat, debilben a stadionon kivul nincsen semmi uj, ellenben a belvarosbol barmely iranyba barmilyen messze nezve csak lepusztultsag meg dogvesz van (-stadion persze)

lingar4 2014.07.24. 22:32:16

A nem futballrajongók mit csináljanak,ha az aranylábúak nem kötik le őket? Dedek, öregek, asszonyok stb...?

lingar4 2014.07.24. 22:33:30

Valaki kérdezte a vidámparkot - megszűnt.

HK417 · http://dokkmunkas.blog.hu/ 2014.07.25. 07:17:50

Nem látok én a galéria alapján semmi bajt!
Van víz a medencében--osztjónapot!
Lepattant egy kis beton itt-ott?-lekopott egy kis festék?-na haggyá 'máá!
Ajtó letámasztva?--lehet van aki így megy be!
Szóval rendben van ez na!

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.25. 09:22:29

@lingar4: Focimeccs legfeljebb kéthetente van, nem jelent napi szórakozási alternatívát. A felsoroltaknak javasolom, hogy az asszonyok tanuljanak az öregektől sütni-főzni a "dedeknek", akkor a férjek nem fognak annyit kocsmába járni!
Ha valahol az országban, akkor Debrecenben igazán túlkínálat van kulturális programokban, és a stranddal összeérő Aquaticumban van víz is. Bőven.
Persze drágábban, de nyugi, ha fel lesz újítva a strand, az sem lesz olcsóbb. Sajnos a régi fürdőket felszámolták, a Piac utcai helyén valami mammontemplom épült, a Kassai úti helyén a Főnix Csarnok, már/még csak a kerekestelepi üzemel a Nagyerdőn kívül. Meg kicsit messzebb a Macsi Balcsi (Látóképi tófürdő), amihez még az MSZMP megyei első titkára, bizonyos Sikula elvtárs ígérte meg a kerékpárutat.
Persze épült a közelben uszoda, a Zákány utcán, de azt a sportolók lefoglalják, az iskolai uszodákat meg szintén kivétel nélkül fel kellene újítani, a Tóth Árpád Gimnáziumé talán már folyamatban van.
A várost kettészelő Budapest-Nyíregyháza vasútvonaltól északra és nyugatra tehát cseppet sem rossz a helyzet, délre-keletre viszont nincs egy közösségi úszómedence sem, csak néhány ó- és újgazdag kertjében privát...

bekbórd! 2014.07.25. 11:11:35

Szerintem ez nagyon állatul néz ki így

Kopasz Szuzukis 2014.07.25. 12:00:29

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Pestet nagy ívben le...m! Én Debrecenben élek, naponta KELL a nagyerdei körutat és a Pallagi sztrítet használnom. Nincs is vesekövem. Meg azoknak a szerencsétlen betegeknek sem, akiket ezen az útvonalon szállítanak a klinikára.
Ahhoz képest, hogy 2011-ben Debrecen legbelebb városában még murvás mellékutcák voltak, tényleg sok-sok aszfalt lett.
DE!
Például a Wesselényit miért kellett tavaly is és az idén is teljesen generálozni? Talán azért, mert tavaly elcseszték?

Azért a kedvencem még mindíg a dísz-szökőkutas fantom-elkerülő út. Tudod, amelyik sehonnan sehová sem vezet: Arany jános-Hatvan utca között. Ha vagy olyan balga, hogy végigmész az Arany János utcáig, a príma forgalomszervezés egyből visszaterel oda, ahonnan jöttél.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.07.25. 13:29:41

@Kopasz Szuzukis:
Wesselényi u.: Másik szakasz volt az idén felújítva. Jövőre (talán) az Árpád-teret is elhagyja a 4. sz. főút felújítása. Egyébként nem városi projekt volt, hanem országos, és az volt az értelme, hogy a 4-4 elkerülőt most már használják az ukrán kamionok. Hiába lett kész, amíg nem kellett félórákat egy helyben tökölni, nem szoktak át. A repülőtéri autópálya-csomópont átadása után hasonló implicit nevelési szándékkal a Mikepércsi utat és a felüljárót is felújítják.
A Kiskörút átadott szakaszát már nagyon sokan használják, ugyanis sokkal gyorsabb összeköttetést biztosít a város keleti és nyugati fele között, mint az alternatív útvonalak az Árpád tér, a Plaza, a Széchenyi u., a Miklós u. vagy a Nagyállomás felé. Nekem különösen is jó, ha hazafelé megyek, a Szent Anna utcán. Nem tudom, te hol kavarodsz vissza, de nem is könnyű a Hatvan utca közepére jutni onnan, hacsak vissza nem fordulsz a kereszteződésben, ahelyett, hogy kimennél a Piac utcára. Fordított irányban értelemszerűen a Széchenyin keresztül ragyogóan el lehet érni máris akár a Tescót, akár a Malomparkot, akár az Egyetem sugárutat.
süti beállítások módosítása