Úristen, már péntek van, és még nem volt egy árva szó sem az OrangeWaysről! Na, nem azért, mert nem jött panasz rájuk, hanem mert elfelejtettem kitenni. Eddig. Tudom, hogy uncsi, de amíg sok pénzért ülnek emberek az útszélén, addig ki fogjuk rakni a heti OW-poszt, mert úgy látszik, nem lehet elégszer elmondani. Az úticél ezúttal Krakkó, a kaland pedig a klasszikus itthagyós-késős változat egy kis lerobbanással bolondítva. Bárcsak minden busz vihetne magával egy ilyen Hintayot a hasonló esetekre! Lehetne közösségépítő jelleggel hajtani az utastársakkal várakozás közben. 

Kedves Homár!
Megfogadtam, hogy megírom tapasztalataim az Orangeways nagyszerű szolgáltatásaival kapcsolatban - bár hozzátenném, reménykedem abban, hogy sokaknak nem jelent ez új információhalmazt a busztársasággal kapcsolatban. 

Megvettem a neten a jegyet a krakkói járatukra, ki is nyomtattam, ahogy azt kell. Mellesleg megjegyezném, hogy érdemes elolvasni a kinyomtatott jegy második oldalán álló információkat, itt leginkább az angol fordításra célzok. Kis túlzással állítható, hogy egy jobb képességű tizenhárom éves is összehoz néhány év angol tanulás után - kis kreatív szótárhasználattal - egy hasonló kaliberű szöveget (kedvencem volt a Kellemes utazást kíván az Orangeways csapata! mondat fordítása a következőképp: Have a pleasant journey to the Orangeways team!). 

Reggel hétkor indult a busz az FTC stadion elől. 06:40 környékén már rengeteg ember várakozott három különböző busz társaságában. Kettő ezek közül átlagos kinézetű volt (bár korántsem volt már szó Orangeways buszokról), a harmadik jármű nagyjából egy minimum harminc éves roncs látszatát keltette. Egy lelkes kaliforniai utas elragadottságát kifejezve közölte, hogy hisz ez fantasztikus, ő hasonlót legfeljebb csak múzeumban látott. 

Nos, az utóbbi indult el Krakkóba.

Mint utólag kiderült, ez volt az úgynevezett szervízbuszok szervízbusza (tehát csak akkor dobják forgalomba, ha tényleg semmi más lehetőségük nincsen, busz hiányában...). Mivel a jármű jóval kisebb volt , ezért elindult a harc a férőhelyekért. A kevésbé eltökéltek sajnos nem fértek fel és itthon maradtak, ők csendesen átadták magukat jogos csalódottságuknak vagy jogtalan (??) hisztériájuknak. 

 A szerencsés utazóközönség sem járt sokkal jobban, a csomagok nem fértek el a lenti tárolókban, úgyhogy egy jó részük az utastérben, illetve a két utastér közti folyosón foglalt helyet, ahol kitűnő alápárnázásként szolgáltak néhány bevállalós utasnak, akik hely hiányában a kis folyosórészen fetrengve utaztak. 

A kezdeti nehézségek áthidalása után azonban töretlenül tartottunk a cél,Krakkó irányába. Jórészt kétsávos utakon haladtunk hegyeken/völgyeken át, míg végül 50 km-re a lengyel határtól a roncs feladta és végképp kimerült egy kedves kanyarulatban. A személyzet két tagja méltósággal viselte a helyzetet, bár azt bevallották mindketten, hogy reggel el sem akartak indulni ezzel a "busszal".

Telefonálgatás és hosszas várakozás után sikerült elindítani egy buszt BUDAPESTRŐL  a megmentésünkre. A hosszas várakozás közben azonban nem érték el sem a közeledő buszsofőrt, sem az irodát helyzetjelentés okán. A busz kb. 5-6 óra múlva érkezett meg, szerencsére már bőven volt helyünk, mert időközben sokan elindultak csomagjukkal együtt stoppolni avagy más módokon szerencsét próbálni. Természetesen a buszra Krakkóban vártak a gyanútlan (Pestre tartó) utasok, akik szintén tájékozatlanul álldogáltak a buszpályaudvaron órákat, mindennemű tájékoztatás nélkül, vakon reménykedve, hogy nem hagyják ott őket. 

Mondanom sem kell, a visszaút előtti két napban már gyakran felsejlett bennem a sanda gyanú a visszajutás esetleges kihívásaival kapcsolatosan. A busz ekkor legalább csak két órát késett. Az irodát hívogattuk, hol nem vették fel, hol pedig foglalt volt a vonal - a lényeg, hogy semmilyen információt nem kaptunk a helyzetről. A busz ami végül megérkezett, képtelen volt beállni egy rendes megállóba, mert a tolatással problémák voltak. Végül szerencsésen eljutottunk Pestre kb. 2 órás késéssel éjfél környékén az FTC stadion elé, ahol több tucat ember ült és várta az Erdélybe tartó buszt, aminek már fél órája indulnia kellett volna. Ráadásul azon a vasárnap éjjelen érkezett meg egy elég erős vihar Pestre, tehát a legutolsó kép, ahogy az utasok kétségbeesetten menekülnek le az aluljáróba a hirtelen zuhogó eső elől várakozni. Ki tudja meddig. 

Ha tehetitek tehát, ne utazzatok Orangeways buszokkal. Soha.

Csenge