Tékozló Homár

Futár az. Pumpa bennem az égig.

2014.08.15. 09:02 | Homár Hilda | 127 komment

2013_light_up_led_mini_fan_with_low_price_with_your_message.jpg

Csaba ventillátort rendelt, ami mondjuk úgy: meg is érkezett hozzá, meg nem is. Még szerencse, hogy nem volt szüksége rá. Az eset kiborította, ezért ostorcsapás-szerű tőmondatokkal levelet írt nekünk.

Tisztelt Blog, vagy Homár stb stb stb!

Egy apró szösszenetet szeretnék megosztani Veled / Veletek a csodás netshopok illetve futárcégek világából.

A történet röviden: aug. 10.-én vasárnap gondoltam egyet és rendeltem az emag.hu oldalon egy kisebb ventilátort. Magam sem tudom minek hisz hála istennek klimatizált a lakásom. (talán az asszony hatására, spórolás stb) 

A rendelés rögzült, email jött. Másnap már a DPD is jelezte, hogy náluk a csomag. Gondoltam, vazze ez működik. DPD jelzett, hogy aug 12.-én hozza is a futár. Ránéztem a megrendelésre, cím összeg minden ok várjuk az emberünket.

Kedd. Csörög a telefon. A futár az. Itt állok az xy utcánál a -Z- boltnál. Pumpa bennem az égig. A címzésben 4.emelet szerepelt.(jatt előkészítve az összeg mellett) Jó, gondoltam lemegyek. A kocsi 100méterre parkolt. Odaérek, várok a sofőr letegez. Milyen a csomagod? kérdezi. Keresd meg, te hoztad! Kiássa legalulról, persze sérült a csomagolás! Jegyzőkönyvet nem akart felvenni, arrogáns stílust annál inkább.

Email ment a DPD-nek és az emag.hu oldalnak is. 

Dpd gondolom jelezhetett a sofőrnek vagy csak meggondolhatta magát mert újra telefonált, hogy
le szeretné adni a csomagot. Sérülten! Kipróbálás nélkül! Közben eltelt a fél munkaidő de semmi reakció egyik cégtől sem. Illetve.... az emag.hu törölte a rendelésemet! Ezen már csak mosolyogni tudok.

Valamelyik nap gyermekjátékot rendeltem webshopból és pipa lettem mert csak a rendelés
lezárása után tudtam meg, hogy az MPL hozza. Minden simán ment! Futár megvárta a ház előtt
az átvételre kijelölt legkorábbi időpontot, és utána csengetett. Dehogy a DPD egy ilyen piti cég, az emag.hu-ról nem is beszélve azt nem hittem volna. Soha többet nem rendelek ebből a webshopból, és onnan sem ahonnan a DPD hozná az általam áhított terméket!

üdvözlettel, Csaba

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.15. 10:42:27

@Tony Almeida: óóóóhh tony! 1000 éve nem láttalak

Troppauer_Hümér 2014.08.15. 10:45:18

@helianthus: Szerintem érthető, csak ti értetlenkedtek.
Futár gondolom nem talált a negyedik emeleten parkolót, lazáskodott, a poszter merev és arrogáns hozzáállása pedig viszonzásra lelt.
Az emag pedig úgy gondolta, hogy leszarja az olcsótilátoros, kellemetlenkedő ügyfelet, és szelektál.

_____________ 2014.08.15. 10:48:04

"Pumpa bennem az égig."

Máskor a vécékagylóra ülj és ne mellé!

helianthus 2014.08.15. 10:56:30

@batgirl: ilyet sem kora reggel, sem màs időpontokban sem hallgatok.
Én iszom.
Telón nincs fb- zés. Még ezeket a képes homárposztokat se tudom sokszor betölteni. :/
Kérdezd meg mástól is.
@Troppauer_Hümér: de most átvette? Vagy nem? Mièrt hívta újra a futár? Mièrt pipa az mpl-től?? Megannyi kínzó kérdés.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.15. 11:14:49

@atörökk: "...jobb
szeretek személyesen vadászni..."
Szerencséd van, medvét láttak valahol északon.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.08.15. 11:14:59

Emag + DPD:

Rendeltem egy routert a régi helyett egy pénteki napon. Visszaigazolás megjön. Aztán a levél is az emag-tól, hogy holnap hozza is a futár. Én furcsán néztem, mert nem tudtam h szombaton is van kézbesítés. Persze nem volt.
Hétfőn reggel 9kor ott is volt a futár a sértetlen csomaggal.
Ebben az emag volt a hülye. (gondolom a rendszerük nem figyeli hogy hétvége a következő nap)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.15. 11:23:44

@uraaam:
Hát ha vóna, adnék szivessen.
De én sert iszok!44

Aureliano Buendía 2014.08.15. 11:27:37

@dr. phil. Sün‼ ツ: na, ha eccer a tengeralattjáróddal eljössz a nagyfaluba, akkor meghívlak egy serre. Lassan már aktuál a homáros összekoccanás.

helianthus 2014.08.15. 11:28:06

@Manyecska: köcce. Nagyon figyelmes vagy. :D

Steckdose 2014.08.15. 11:40:22

Hasonló volt nekem is, szintén a DPD-nél annyiban, hogy le kellett mennem a ház elé, mondván, hogy nincs parkolóhely a ház előtt. Lementem, láttam, hogy hemzsegnek a helyek. Mint kiderült, az volt a baja, hogy fizetős a parkolás a környéken, és nem akaródzott fizetnie, inkább engem ugráltatott, mégpedig elég arrogáns stílusban. Panaszt írtam, és egy hét múlva telefonált egy nő a DPD-től, elnézést kérve, közölve, hogy a paraszt futárt megbüntették (bármit jelentsen ez, szerintem semmit). Akárhogy is, a DPD nálam is leírta magát.

A postafutár (MPL) az is csontbunkókat alkalmaz, viszont azok legalább felhozzák a cuccot, és van is náluk visszajáró általában.

kézműves étcsokimikulás 2014.08.15. 11:45:16

@uraaam: akko' szolj az utanad kovetkezonek,hogy kapcsolja le a lanykat...
ize,lampat...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.15. 12:11:32

@atörökk: Mitt'omén. Lőjél be minden barlangba, az a tuti.

megamenn 2014.08.15. 12:16:13

@sugargiraffusplumps.:

B
é
n
a

B
é
l
a

na. gyakoroltam kicsit egy régi posztban...még izgulok...

megamenn 2014.08.15. 12:17:20

@megamen: na ki a kirráááály!!!! hhhuhhhuhúúúúú!!!!

megamenn 2014.08.15. 12:25:29

én rendeltem az emagtól (vincsesztert) minden fasza volt. rendeltem olyan helyről is ahonnan az MPL hozta a csomagot, az is jó volt.
vásároltam a zikeában is az is OK.
és ede is faszagyerek.
nem lehetne ezt egy posztba kanyarítani?

Aureliano Buendía 2014.08.15. 12:31:25

@megamen: (válthatnál nevet)

P
I
N
A
M
E
N

Atörökk 2014.08.15. 12:37:09

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Nem lesz semmi baj. Kéccer! Izé, kezet fogok vele!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.15. 12:40:48

@megamen: na, látom fejlődőképes vagy :) és csak egyszer kellett elmagyaráznom.

megamenn 2014.08.15. 12:49:25

@uraaam: bagojmonnya.

szerintem te sokkal többet pinázol (már itt a blogon) mint én...csak te olyasfajta kis gerinctelen genyó vagy, aki szeret mindig másra mutogatni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.15. 12:50:13

@atörökk: talán ő lehet a matahari? bár neki volt saját pinája... hacsaknem leszbikus.

Atörökk 2014.08.15. 12:51:51

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Résen vagyok!4!!

@sugargiraffusplumps.:
Esztet nem tudom. Mekkéne vizsgálni közelebbrűl, khmmm...

Aureliano Buendía 2014.08.15. 12:51:53

@megamen: én (mi) csak helyettesítelek (helyettesítünk) téged, míg nem múlik el teljesen a kemtrél hatása nálad.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.08.15. 12:56:34

@uraaam: nem, alapjáraton vagyok mazopista! nagyon finom es seperc alatt elkészül!

@atörökk: na az megérne egy vidijócsippet! :) :)

kézműves étcsokimikulás 2014.08.15. 13:01:22

@sugargiraffusplumps.: cukkini...
pfff...
fasirttal meg csakcsak,de igy...

ferand1979 2014.08.15. 13:02:28

mi a baj a DPD-vel?
nekem csak jó tapasztalataim vannak..
Magyar cég, Szlovákiában, vagy Csehországban nyomtat fényképes falinaptárakat rendelésre. 1,5 éve karácsonyra rendeltünk kb 5 db.-ot. Karácsony közelget, de semmi visszajelzést nem kaptunk a cégtől.. Felhívtam, és kiderült, hogy elfelejtették Postán feladni (külföldről...)
Felajánlották, hogy sűrgősségi felárért elküldik DPD-vel... Elég volt csak azt mondanom, hogy akkor valószínűleg nemis kérema csomagot... (előtte mondta, hogy kinyomtatták már... és kész borítékolva a cucc..)
Végülis eredeti áron elküldték, de már DPD hozta.. A központjukon keresztül tudtam követni az állomásokat, hogy hol halad a csomagom, és még utolsó órákban módósítottam a címen, ahová érkezzen, ugyanis mondták, hogy 14-15 között érkezik, és még melóztam..
Átvettem a melóhelyen, az már csak hab a tórtán, hogy aznap már elengedtek délben, így még bent maradtam 3 órát...

Rugalmas votl a DPD, korrekt, a csomag sem volt sérülve (függ, hogy hogy van csomagolva..)

A Postával ellentétben, amit itt is egyszem megemlítettem, hogy üzletiként tudták csak feladni az új rendszerük miatt, dupla áron természetesen, a DPD korrekt volt....

Martinicske 2014.08.15. 13:16:50

Klimatizált lakásba egy viharos nyár vége fele aki ventillátort rendel házhoz hívja a bajt :)

Aureliano Buendía 2014.08.15. 13:23:46

@Martinicske: vagy csak nem tud mit kezdeni a pénzével.

Ha nagyon unatkozott, vehetett volna mosómedvét is.

Sünd+ 2014.08.15. 13:25:27

@sugargiraffusplumps.:
Hildám, nyomgyad ki a hétvégit, mer má idő van!!

helianthus 2014.08.15. 13:31:50

@batgirl: nem enged be fb. Először kiad egy captcha-t. Azon túljutok. Aztán telefonszámot kér.
Na, azt biztos, hogy nem fogok megadni.
Van egy kérdésem, beírhatok egy kamu számot?
Ért valaki hozzá?

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.08.15. 13:39:39

Úgy érted vibrátort.
@helianthus: nem értek hozzá. Megadhatsz kamu számot, számszerűleg stimmeljen, ééérted. Minden helyiérték legyen kitöltve. +36301234567 De nem biztos, hogy jó ez így, mi van, ha regisztrációs kódot kellene várnod? ÚRISTEN, HOPPÁ! Lebuktál, hogy te is vibrátort rendelel. Renderel. Canderel.
Najó, elégmár. Belülem.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.15. 13:42:54

@helianthus:
Emlékeim szerincs akar kűddeni sms-t a telószámra.
De ez nem bisztos!

Aureliano Buendía 2014.08.15. 13:45:50

@helianthus: szerintem törőd magad.

@Kellemes Zérókomponista: te honnan tudod a telszámom?

@dr. phil. Sün‼ ツ: úri huncuccság ez, émmondom.

2014.08.15. 13:47:18

fospunepa.
azt kell rendelni a zárkádbó.

Manyecska 2014.08.15. 13:47:50

@Kellemes Zérókomponista: tejeskávéra dinnyét eszem. Kolléga hozta. Hmm.

helianthus 2014.08.15. 13:49:06

@uraaam: ha nem tudok belépni, törölni sem fogom tudni magam.
Elolvastam mi a cél. Mindenesetre vicces.
A telószámoddal igazold magad, hogy csak egy fiókod van. Miközben annyit telószámod lehet, amennyit nem szégyellsz.
Szerintem ez csak kamu telószám gyűjtő akció. Na, az enyémet nem kapják meg.
Olyan jó kis csöndes szám, sose keres senki rajta, csak a család meg néha pár ismim. És ez így is fog maradni.

Manyecska 2014.08.15. 13:54:22

@helianthus: a google fiók is néha küld ellenőrző kódot sms-be nyugottan

nickM 2014.08.15. 13:54:54

@neménvagyok:
Visszakéri a csomagot, kipróbálja a terméket, ha az is sérült leveri a szállítón a szállítási költséget + a termék árát. (Merthogy a webshop áll szerződésben a futárral nem az ügyfél ugye.) Ügyfélnek meg felajánlani újraküldést vagy más átvételi lehetőséget. (Gondolom nem akart volna élni vele, de ettől még ez a normális eljárás.)

Most úgy egyébként tényleg azért sikerül köpködni a megrendelőt, mert nem vette át jegyzőkönyv nélkül a szállítási sérült csomagolásban érkezett terméket? Vagy azért, mert nem állt neki az utcán kibontani, összeszerelni és kipróbálni? Vagy azért, mert nem ő küldte magának a csomagot, így fogalma sincs hogy néz ki?
(Valami zavar van az erőben, eddig általában azért hülyéztétek őket, hogy nem vetettek fel jegyzőkönyvet és/vagy bontották ki a csomagot a futár jelenlétében. Meg ilyesmi.)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.15. 13:56:34

@nickM: ez itt mindegy
a posztolo hulye
a klan okos

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.15. 13:57:42

amugyis van uj poszt de nrm jo hetveginek
de mindegy is mert hetvegen melozok

helianthus 2014.08.15. 13:58:18

@Manyecska: igen. Ezért nincs google fiókom se. Nincs üldözési mániám, de egy szaros emailfióknak semmi köze a telószámomhoz, a fészbúknak meg az útlevelemhez. Ugyanis, ha nem akarok megadni számot, igazolhatom magam személyazonosító okmánnyal. Hát nem, köszönöm, ennyire azért ne vegyük már komolyan azt a dolgot, ami alapvetően szórakoztatásra van kitalálva, nem az ügyfélkapumról beszélünk, hogy még székletmintát is beküldjek, hogy én vagyok én. :O

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.08.15. 14:00:33

@dr. phil. Sün‼ ツ: igen. Nekem is volt valami ilyesmi, de hogy hogy oldottam meg.. Ja, mailre kértem rescue yelszót! Mobillal társítani az ilyen szolgáltatást meg nem okos dolog, ha lehet, ne. Mail címje meg csak van ennek a Nap felé forduló virágnak.

Manyecska 2014.08.15. 14:04:02

@helianthus: a fésznek inkább ne add meg csak dinnyét ettem akartam mondani. Basszus. a google-nak már egy éve megattam mondom bátraké a szemlencse, amúgy a zuram nevén van a telóm:D, de semmi. Ha akarják az összes adatodat lekérik negyedóra alatt megfelelő helyről:P! Fésznek ne add meg.

Manyecska 2014.08.15. 14:05:48

Kurva takarítónő most vitte el a szemetet és hazament, mink még itt nyomjuk az ipart, oszt mehetek ki a konténerekhez a dinnyehéjaimmal:DD hogy raknák teherbe a buszon:((

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.08.15. 14:06:58

@uraaam: lenéztem, mikor egy kémfilmbe szerepeltél és ott a DVD blú reyen voltak rendezői kimaradtjelenetek, abban vólt benne. Remélem elmés voltam, várd meglepetéshívásom! Petés hívásom.
@hagyma: mindig a többség az okos, mindig így van!
@helianthus: geotagging-stream. Statisztikai adatokat gyűjtenek járkálásodról, megannyi következtetéseket levonva. Elmondom hogy lehet üzenni nekik. Városba, ilye killométeres nagyságú betűalakokat leírva, úgycirkulálni, hogy az jöjjön ki "fentről" nézve, hogy "ANYÁTOK". Na, ilyen útvonalakat kell bejárni és akkor majd veszik a lapot a művészeted által és hát meg is lepődnek majd! Meg jön az sms-be az e-mail, hogy karater, hogy "ön sikeresen leíratkozott megfigyelési szolgáltatásunkról". Mai, ígykellezt-rovatunkat olvashaták.

helianthus 2014.08.15. 14:07:48

@Kellemes Zérókomponista: "mailre kértem rescue yelszót!"
Na és ezt hogy oldottad meg te nagyonhozzáértő? :P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.15. 14:08:48

@Manyecska: bazmeg manyecs ott tartunk, hogy zsebedben /ritikulodben/ a mobilod es azt is tudjak hol fingottal
bar no az nem fingik
de ha megis, tudnak
ez van
nem adod meg a fesznek?
pillanat alattt ip alapjan tudjak, ha akarjak

helianthus 2014.08.15. 14:09:17

@Kellemes Zérókomponista: :D Hülye. Te nyaralni voltál és kipihented magad?
Elrontottad.
Túlpihentél.

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.08.15. 14:09:32

@Manyecska: hát igen-igen, és ha valaki mégis megadta, akkor jöhet az öngyilkosság, már ha tiszta lapot szeretne valaki, nagyon így van ez. Dinnyehéjbefőtt megvan? Azt mondták létezik olyan.

helianthus 2014.08.15. 14:10:18

Erről most eszembe jutott az ikeás követős poszt.
Megírom.
Ja, nem, megkeresem.

Manyecska 2014.08.15. 14:12:50

@Kellemes Zérókomponista: ühümm:)! egy rokonunknak az a mániája hogy savanyít-már nem zoknit-hordóban, ilyen egész pici dinnyéket szokott egészben belétoszni a répa, karalábé mellé, jó ötvenliteres hordóiba:))!

Manyecska 2014.08.15. 14:15:15

@hagyma: jajjmá nekem mondod parasztgyerek merre folyik a Lánchíd?:DD
simán látom a tek előző bevetését ha akarom..:DD

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.08.15. 14:15:30

@helianthus: :D Hogy oldottam meg, első és legkézenfekvőbb lehetőség, hogy elróntota jelszavát? Kérjen mailjére újat! Szintaxis most nincs előttem. De előtted igen, hát használd. Volt egyébként olyan, hogy a reszkjú mail jelszavával is gondok voltak.:D Little para, de megoldottam aztán. Biztonsági kérdés beugrott. De ha nem ugrik.. De te itt MÉG nem tartasz.:D
{Ne bassz má, hogy nem vagyok jó. Ja, nyaraltam, hoztam is néked valami szellemi madárláttát, ami most éppen nem ugrik be.. áá. Na látod, hogy csak jobb lenne a tárgyak fogságába élni, azok legalább megfoghatóak, az elmémet meg már elhagytam.
Meg van itt ez a Snoop Dogg, nagyon füvezik az, mindig. Demecia-előrehozó projekt. Ő tudja? Hát ezaz, hogy már ő sem..! Háhá, ez erősen ironikus.:D Egy ikonikus fjiguránál. Na hasam korog, de ilyen hosszút tán egyfolytában még sosem, megyek húst sütni. Fejletlen barbár vagyok, mer hús. Ez van}
()
print enter;
bonus

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.15. 14:17:02

@Manyecska: szerintem keletnek
de lehet nyugatnak

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.15. 14:19:43

fene tudja mar, hogy merre nyit a lanchid

Manyecska 2014.08.15. 14:27:54

@hagyma: figyejjé marhára ráérsz asszem, le kéne menni a konténerhez ahol rókák szoktak kódorogni:)) én nem akarok, mennyé már!! Kösz.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.15. 14:33:33

@Manyecska: rokak...
haggya man
fejlettebb orszagokban medvek kolbaszolnak a kontenernel

Manyecska 2014.08.15. 14:36:46

@hagyma: azokat szeretem! a rókák itt mostanában meg vannak veszve

Manyecska 2014.08.15. 14:42:23

@hagyma: minek, én mexoktam már hogy itt turkálok:DD:P

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.15. 14:47:50

hat neked lesz medved
en meg rokazhatok

Bluemotion 2014.08.15. 17:46:56

Nem semmi letegezte a öntudatos Csabát a futár. Modorosság kimaxolva :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.15. 18:40:11

@Bluemotion: ha engem letegez ilyen hajtas-pajtas vagy ilyesmi orrba is kurom

lutria 2014.08.16. 15:22:30

Szerintem futárja válogatja,nekem a múlt héten hozott a DPD egy nagyméretű csomagot benne egy szétszedett mountan bike kerékpárral,azt sem volt időm mondani a kaputelefonon hogy nem kell felhoznia(mert rögtön a pincébe tettem volna)már be is pattant vele a liftbe és felhozta,majd úgy rohant tovább hogy alig bírtam a kezébe nyomni a jattot-szinte meglepődött hogy adtam neki.

Mertcsak 2014.08.16. 23:01:11

Van klíma a lakásban, de rendelsz ventillátort, mer az még nem van.
Na innentől kezdve te egy semmitérő barom vagy.

Csigorin 2014.08.18. 12:16:10

"milyen a csomagod?"

Anyad hogy van? (ha mar ily kozeli ismerosok volnank, gondoltam rakerdezek)
süti beállítások módosítása