Tékozló Homár

Volt dolgozó is küzd a Vodafone-nal

2014.08.19. 08:55 | Homár Hilda | 92 komment

2327966.jpgBefizetett pénzt visszaszerezni nagyon nehéz, többször levontuk már ezt a tanulságot. Ezúttal is a Vodafone panaszkezel sajátos módon: ahány ügyfélszolgálatos, annyi javaslat, miközben nem történik semmi azon kívül, hogy körbe-körbe szaladgál szerencsétlen ügyfél. Aki (meglepetés!) több mint 10 évig dolgozott a cégnél. De nézzük a jó oldalát a dolognak: ez azt jelenti, hogy mind egyenlőek vagyunk a Vodafone-nál! Ez is valami.

Kedves Homár!

Látom, a napokban a Vodán a sor, hogy elégedetlenkedjünk egy kicsit. Csatlakoznék ehhez a sorhoz. Itt is lenne egy kis túlfizetés, meg körbemutogatás, ami kezdi nálam kiütni a biztosítékot.

Két hete megkértem drága férjemet, hogy ATM-en keresztül fizesse be a 8.080 ft-os telefonszámlámat. Hazafele meg is állt, fizetett, és csak akkor vette észre, hogy egy nullával többet ütött be, amikor a tranzakciót már megerősítette. (Itt kérem a kedves kommentelőket, hogy vegyék figyelembe, hogy az illető nem analfabéta, csak embertelenül túlterhelt és kimerült.) Szóval 8.080 helyett sikerült 80.080 ft-ot a telefonszámlámara befizetni, ami a szokásos használat mellett nekem kb másfél évnyi telefonszámlámat fedezi.

Azonnal hívtam a 1750-et, ahol vártam pár ösz hajszál erejéig, majd kaptam egy kedves kezelőt, aki kérte, hogy forduljak az OTP-hez. Telefonszámot nem tud adni, de próbálkozzak az ügyfélszolgálatukon, majd ők visszafordítják az összeget. Fel is hívtam az OTP-t ahol azt kérték, hogy a számlavezető bankhoz menjünk, mert ők tudják visszavonni a tranzakciót. A párom így be is kocogott a számlavezető bankhoz, akik a Vodafone-hoz irányították, mivel egy azonnali tranzakció nem visszavonható, és már a Vodánál van a pénz amúgy is. Látszik, hogy itt a nyár, problémás ügyekhez senkinek nincs kedve, így jobb körbemutogatni, majd csak csinál valaki valamit.

Gondoltam, próbálkozom írásban is a Vodafone-nál, hátha így jobban járok. Az első válaszadó a számlavezető bankra hivatkozott, annak ellenére, hogy a levelemben megírtam, hogy ők nem vonhatják vissza azt, ami azonnal elment. A második válaszadó szerint nem utalhatnak nekem semmit vissza, mert aktív ügyfél vagyok. A harmadik pedig az OTP-hez irányított, hogy majd ők utalják vissza a túlfizetést.

Na jó, ne fogják rám, hogy nem teszek meg mindent az ügy rendeződésének érdekében, írtam az OTP-nek is. Jött is hamar a kedves válasz, hogy ők nem illetékesek, forduljak a Vodafone-hoz, de ha nekik nyújtok be panaszt, akkor természetesen felveszik ők a kapcsolatot a Voda illetékes osztályával. Most tehát ott tartok, hogy mindenki máshova mutogat, főleg a Vodafone, holott a pénz náluk csücsül. Továbbítottam nekik az OTP válaszát, így most nem tehetek mást, csak várok.

Gondolom, egy negyedik válaszadó majd ismételten sajnálkozik, hogy nem vagyok elégedett a válaszukkal, de nem baj, forduljak az NMHH-hoz, vagy a Békéltető Testülethez. Természetesen ezt fogom tenni, csak hihetetlennek tartom, hogy tonnányi energiát kell fektetnem abba, hogy elintézzek valamit, amit egy kis rugalmasság és ügyfélközpontúság pillanatok alatt rendezne.

A hab pedig a tortán az, hogy 10 évig dolgoztam a cégnél, és ha így nem várhatok segítséget, akkior mit várjon egy mezei ügyfél? Lehet, hogy az a legegyszerűbb, hogy fogom a közel 14 éves ócska SIM kártyámat, laza csukló mozdulattal iktatom, majd hordozom a számomat máshova, bár nem biztos, hogy ott sokkal jobban járok. De legalább a pénzem visszakapom. Köszönöm, hogy meghallgattál.

Üdvözlettel, Mamuszos Laposra Taposó

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VilMarci 2014.08.19. 09:11:23

Elsőre az ugrik be, hogy ha én 10 évig ott dolgoztam volna, a hivatalos utat csak azért járnám be, hogy legyen nyoma, de utána keresnék valakit odabent, aki tényleg tud segíteni.

Hedley Lamarr 2014.08.19. 09:12:10

istenem még sosem voltam ilyen jó, MÁSODIK!

Amúgy kedves volt dolgozó felhívhatná a 10 év alatt összeszerzett kapcsolatait és érdekérvényesíthetné, nem?

Továbbá ekkora összegnél egy hónapon túli ügyintézéskor én vinném máshová a telefonom. Kell kiflire is a pénz valahonnan!

Troppauer_Hümér 2014.08.19. 09:14:57

Na akkor a következő posztja számhordozhatós lesz, lefogadom.

Vodkafon meg szarjon sünt, ha egy nullával kevesebbet üt be a kuncsaft, akkor bezzeg fenyeget meg kötbérez. Nyukpicsáját.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.19. 09:19:14

10 év alaltt nincs senki ismerős, azon a pénzügyi osztályon??? Tessék oda menni, ne az ügyfélszolgálatra. Számlát bevinni és orruk alá tenni, hogy kérem szépen a vissza járót. Úgy sem tudják hova le könyvelni, cvsak téves utalásként. Tudom , mit beszélek. uff

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.19. 09:21:52

Mellesleg honnan volt annyi pénze???
ÉN vigyáznék a posztoló helyében, mert holnap a NAV fog kopogtatni :-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.19. 09:32:11

"Természetesen ezt fogom tenni, csak hihetetlennek tartom, hogy tonnányi energiát kell fektetnem abba, hogy elintézzek valamit, amit egy kis rugalmasság és ügyfélközpontúság pillanatok alatt rendezne."
+1. Ennyi a post lényege, nem az, hogy hogyan lehet elrendezni, vagy hova forduljon. Megtett mindent, mégis szarnak rá a szolgáltatók.

Troppauer_Hümér 2014.08.19. 09:53:55

@batgirl: ez a kurvára jellemző erre a nyomorult országra, hogy ismerős kell bármilyen pitiáner ügy elintézéséhez.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.19. 09:57:47

@Troppauer_Hümér: ja, van egy rokonom, aki ilyen szempontból gyűjti az ismerősöket.

2014.08.19. 10:03:16

@háromlábúbogár: mennyi a sok pénz ? 80 ezer ft ? én reggelizni szoktam annyiból.

2014.08.19. 10:12:26

@VilMarci: ha mondjuk a nyíregyházi kirendeltségnél dolgoztál mint eladó 10 évet, akkor baromian nem fogod ismerni a TÖBB EZER dolgozóból azt az egyet, aki pont a pesti dunaparti központ harmadik emeletén megbújva el tudná ezt intézni neked.

Troppauer_Hümér 2014.08.19. 10:16:24

@háromlábúbogár: hiába zsiráf fülét, olyat nem ad.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.19. 10:28:26

Dikk mán, csak nem egy telefonos poszt?!

telkoe 2014.08.19. 10:37:21

Csokolom, mitol is kellene tobbet-jobban segiteni annak 10 evet dolgozott xyz cegnel? Egyebkent jo helyen keresgel, ha elhordozza a szamat akkor van eselye hogy a tulfizeteset a szamla megszunesekor visszautaljak. Gyakorlati szemontbol erdemesebb eloszor hordozni es utana kidobni a SIM-et

@batgirl: Mindenfele problema nelkul le tudjak konyvelni a szamlajara a pozitiv egyenleget, ezzel a vodanak nincs semmi gondja.

VilMarci 2014.08.19. 10:39:13

@Kulics: Azt írtam, keresnék valakit. Egy eladótól 2-3 lépésben el lehet jutni egy kompetens személyhez a pénzügyön. Persze, feltéve, ha az a 2-3 közbülső ember tényleg akar segíteni. 10 év alatt kétlem, hogy csak a pult mögötti kollégákkal tartotta volna a kapcsolatot.

Manyecska 2014.08.19. 10:39:20

Ki aza vergődő tyúk odafönn??
..kitartás, nekem hat példányban kell beadnom iratot a bíróságra:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.19. 10:49:09

@Manyecska: szerintem te rossz oldalon vagy,itt nincs tyúk

Manyecska 2014.08.19. 10:49:52

@dr. phil. Sün‼ ツ: non, je ne regrette rien ÉBRESZTŐŐŐ fel!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.19. 10:51:31

@batgirl:
Szerintem másik adót néz, azé van ez!

@Manyecska:
Ez brazilú vót?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.19. 10:57:02

@Manyecska:
Örmé nyúl?
Olyant nem ismerek, tehát nincs is.

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.19. 10:57:25

@Manyecska: mit csináltál az éjszaka, hogy nem sajnálod ? :-O

Manyecska 2014.08.19. 11:00:11

Ennél van rosszabb, internet-számlát nem kaptuk meg /céges/ megkérdeztem hol e van, válasz:

Tisztelt ...né!

Tájékoztatni szeretném, hogy az augusztusi bizonylatok technikai probléma miatt nem
kerültek kiküldésre.
A hiba elhárításán dolgozunk, a számlát hamarosan megkapja.

Köszönjük türelmét és megértését"

jó hogy valaki észreveszi nem?:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.19. 11:05:02

@Manyecska: jesszum, azért remélem fogsz tudni aludni, az elkövetkező időszakban.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.19. 11:05:43

@Manyecska: Ennyi.
Nekem volt túlfizetésem már úgy, hogy nem fizettem be többet mint kellett volna.
Jóváírták. Egészségükre... :D Csak az T volt.

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.19. 11:05:46

@Manyecska: nyugi, majd rábasszák a bünti kamatot is a következőre :-d

Manyecska 2014.08.19. 11:13:58

@batgirl: hát, majd ha inkasszózik a NAV a folyószámlámról pár százezer büntit, ahogy szokása volt egy időben ,mer egy bevallás nem megy el az ügyfélkapun, lehet!!@háromlábúbogár: vagy kikapcs.a netet!:)@ColT: az hogy?

Manyecska 2014.08.19. 11:17:05

@háromlábúbogár: merugye a felszólításokat se kapjuk meg lehet a mi postásunk is lelépett!? szabhatjuk.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.08.19. 11:28:47

@Manyecska: Nemtom. Csak nem jött számla. BEmentem, miért, és mondták, hogy egy hónapot nem küldenek, mert annyival többet fizettem.

Hedley Lamarr 2014.08.19. 11:33:47

@batgirl: Megnyalta, rossz íze volt, felrúgta. Gundelnél én is így szoktam véleményütköztetni, meg az Onixban!

Azért elrévedtem, hogy melyik álatkertben lehetett, aztán a cikknél ott, hogy 24 éves, rájöttem, hogy magyar nem lehet.

Manyecska 2014.08.19. 12:05:13

@ColT: számlát se adtak róla?:P cukibogyók.

Dezsike 2014.08.19. 12:14:08

Nem fogják visszautalni, hanem a következő telefonszámlákból fogják jóváírni addig, amíg a túlfizetés fedezi. Ez mindenhol így működik. A tranzakció elindítása után azonnal kellett volna reklamálni a számlavezető banknál, hogy szakítsák meg. Ha már elment a pénz nem lehet visszavonni.

Manyecska 2014.08.19. 12:31:15

@Kulics: annyi az óvadék? @Dezsike: akkor most fel kell hívnia a telefonszext csúcsidőben vagy tízszer?:)

jótét lélek 2014.08.19. 12:59:14

@Dezsike: Vissza lehet kérni a pénzt, ha már elment akkor is, sőt, kötelességük visszautalni a tévesen részükre átküldött összeget. Ugyanúgy, ahogy te is. Ha a bankodtól kapnál 2 millát véletlenségből és felszólításra nem szolgáltatod vissza, akkor lesittelnek. A poszternek egyszerűen feljelentést kellene tennie, ha nem jut zöld ágra ezekkel a férgekkel.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.19. 13:17:42

@batgirl: Na, nem kell félteni őket! A minap egy beballagott az autó alá, én satufékkel megálltam, az meg röhögve ki hátul.

Aureliano Buendía 2014.08.19. 13:18:22

@Manyecska: miért nem merted kiírni? Tisztelt Százezredesné!

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2014.08.19. 13:22:05

@Dezsike:

Már hol mindenhol...? Csak mert nem.

Aureliano Buendía 2014.08.19. 13:22:09

@Dezsike: nem feltétlenül! Mivel egy olyan összeg, ami mögött nincs szolgáltatás (=túlfizetés), ezért az ügyfél kérheti annak visszautalását.
Élhet a „lefogyasztás” lehetőségével is, de joga van visszaigényelni a túlfizetést.

@poszter: apukát tessék majd elvinni a visszautalt pénzből egy hosszú hétvégére.

Én valszeg bemennék minden kinyomtatott (ótípí, vodka) levéllel egy ügyfélszolgálatra, és addig verném a tamtamot, míg ott helyben le nem rendezik. Ehhez 15 perc után érdemes lesz majd kihívni az üzletvezetőt is:)

Aureliano Buendía 2014.08.19. 13:23:41

@agresszív kismalac: én a múlt hét végén láttam egy kissé lassabbat az úton, pont valamelyik keréknyomban.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.19. 13:24:02

@agresszív kismalac: van a kertembe egy, a kutyám múltkor szájába kapta, (vérzett mint állat) alig tudtam megmenteni. Oszt csináltam neki házat, hoyg nehogy felfalják. Azt hiszed megköszönte?? annyit se mondott, hogy kösz.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.19. 13:28:54

@batgirl: Ilyenek ezek! Áramellátás volt a házba'?

Manyecska 2014.08.19. 13:30:58

@uraaam: haha. küldtem levélt nézd meg!! innen..

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.19. 13:31:16

@agresszív kismalac: majd télen. nyáron mi a francnak neki? de minden nap leteszek neki valami kaját. tegnap egy egész tököt kapott, igaz a fele rohadt volt, de gondoltam jó az neki. Szerinted? A sünök nem szeretik a tököt. Ma paradicsom lesz a kaja.

Manyecska 2014.08.19. 13:33:33

@uraaam: mondtam már hogy ő Imre.:D

Manyecska 2014.08.19. 13:34:42

A rézműves csokinyúl nincs itt?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.19. 13:35:37

@batgirl: Kérdezd meg Sün kollegától, hogy mit szeretnek a sünök.

Manyecska 2014.08.19. 13:37:34

@uraaam: bmeg a googli felhozta a második oldalon:DDDD:O:D

Aureliano Buendía 2014.08.19. 13:37:57

@batgirl: ilyenek ezek. Hálátlan dögök. Le a sünbűnözéssel!

@Manyecska: Tisztelt Százezredes Imréné született Homár Manci!

:)

Manyecska 2014.08.19. 13:39:16

@uraaam: "Takko Fashion" Jéé, így hívnak?:P

Manyecska 2014.08.19. 13:40:37

@uraaam: vagy a Dormeo matracos..?:P

Aureliano Buendía 2014.08.19. 13:42:19

@batgirl: na, azok sokkal interaktívabbak.

@Manyecska: te munkában is tudsz piálni? Vagány.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.19. 13:50:31

@batgirl:
Hát eszt egy denevértű nem is várhattyuk el!!4!

Manyecska 2014.08.19. 13:51:31

@uraaam: most komolyan, nem jött át semmi:)

Aureliano Buendía 2014.08.19. 13:52:41

@Manyecska: a frímélesre küldtem, aminek hetvenöt a vége

Manyecska 2014.08.19. 13:53:25

@uraaam: igen. fél liter kajszit éppen. bannolt az origo annak örülök. pff.:)

Manyecska 2014.08.19. 13:55:20

@uraaam: nem adok más címet, ne próbálkozz!!:D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.19. 13:58:24

itt már megint flörtölés folyik. Zoli tizedes tud erről?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.19. 13:59:09

@batgirl:
Aggyá neki macskakaját, aszt szereti!!4!
Meg vizet.
Tejet semmi esetre se!

Manyecska 2014.08.19. 14:02:58

@batgirl: Zoli harmincados, pszt@uraaam: te nem gyött át. majd küldök a másikról basszus:) tiszta lebukás.:D

Aureliano Buendía 2014.08.19. 14:12:15

@Manyecska: azos.Nálam elküldött. Most lépek el, meg kell sétáltatnom az oldalkocsimat:)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.19. 14:19:12

@dr. phil. Sün‼ ツ: tejet nem???? mért nem? azt szokták mondani, hoyg szereti. Száraz macska kaját, vagy konzervet?

Manyecska 2014.08.19. 14:20:21

@uraaam: akkor majd ráderesztem a rézműves nyulat beszéld meg vele, adjunk a látszatra:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.19. 14:33:00

@batgirl:
A sún laktózérzékeny!
Tejet ne!!!
Mindegy, milyen macskakaja.
Jó a konzerv is, meg a zizi is.
Amúgy van nyúposzt, csaxólok!

The Good Boy ! 2014.08.19. 16:39:48

milyen atm-es rendszere van a vodkának? én már régóta csányi banknál fizetem családom kék propelleres (vagy virágos, tudja az ég) mobil számlákat. Ott nem kell összeget beírni, csak kiválasztani, hogy részösszeget, vagy a teljes tartozást (mi van? egy szolgáltatás havi költsége amíg le nem telik az idő, szerintem nem tartozás, de ez részletkérdés) akarok fizetni (természetesen nem tudom, milyen opció a rész összeges, mert addig pofázik a család, amig a bankszámla bírja, nem telefonálunk felelőtlenül).
Mondjuk itt is benne van a rendszerben a hiba lehetősége, mert ha véletlenül elütöm a telefon számot (kétszer kéri, de egy fáradt nap után benne van a pakliban), akkor még a fizetendő összeg sem jelenik meg, hogy ellenőrizni tudjam, mennyit fizetek. Tehát itt az akna ott van, hogy lehet, hogy 6.000. jó magyar valuta helyett valaki más 50.000-ét sikerül befizetni. Tényleg: miért nem írja ki a rendszer, hogy mennyit is kell fizetnem?

Biyadhoo 2014.08.19. 20:36:39

Ez csúcs. Két ősi román céggel harcol a magyar. Hajráááááááááá:) /Úgyse' kapsz egy fillért se, de hadd mulassunk legalább mi:))) /

turbochi 2014.08.20. 06:42:33

Én nem szeretnék egyik fél oldalán sem állni, de szerintem itt elég nagy a félreértés a magasabb befizetés visszaigénylésével kapcsolatban, mind a beküldő, mind a hozzászólók között.

Ez téves utalásnak számít, így a pénzt csak a banktól kérheti vissza. Az Erste bank Bankszámla és lakossági betét Általános Szerződési Feltételek értelmében így kell visszakérni a pénzt:
(www.erstebank.hu/hu/uzletszabalyzat-aszf, majd itt a Bankszámla és lakossági betétet kell kiválasztani)

„4.4.2.2. Amennyiben a fizetési megbízást a Bank már teljesítette, úgy a Számlatulajdonos a fizetési megbízást írásban – a Bank által erre rendszeresített formanyomtatványon – a fizetési megbízásokra előírtak szerinti módon aláírva kérheti vissza. A Bank a visszakérésre vonatkozó igény bejelentését követően a tőle elvárható gondosság mellett megteszi az intézkedést a visszakérési kérelem teljesítése érdekében, azonban a Bank a visszakérés eredményességéért, illetve a Számlatulajdonost ért esetleges károkért felelősséget nem vállal. A Számlatulajdonos tudomásul veszi, hogy viseli a fizetési megbízás visszakéréséből származó jogkövetkezményeket, így különösen az esetleges árfolyamkockázatot, valamint a Kedvezményezett, a Kedvezményezett pénzforgalmi szolgáltatója, továbbá az esetleges közvetítő bank vagy az elszámolóház által felszámított költségeket. A Számlatulajdonos tudomásul veszi, hogy amennyiben a fizetési megbízás összege a kedvezményezett számláján már jóváírásra került, úgy a visszakérés teljesüléséhez a Kedvezményezett jóváhagyása szükséges. A visszakérésért a Bank jogosult díjat felszámítani, melynek mértékét a Hirdetmény tartalmazza.”

Tehát ez alapján - gondolom másik banknál is így működik a folyamat, én csak azt néztem, ahol én vagyok -, a befizetett pénzt kizárólag a banktól tudja visszakérni, akik majd felveszik a szolgáltatóval a kapcsolatot.

Amit én tennék:
Megkeresném a bankra vonatkozó szabályozást a saját ÁSZF-ükben, és magát az ügyintézést panaszolnám be náluk, valamint a téves utalással kapcsolatban is megtenném a lépéseket, mert ezt ők tudják visszakérni (tehát itt a bank hibázott hatalmasat, amikor nem foglalkozott a panasszal).

Mivel a bank saját panaszkezeléséről, és a bank saját folyamatairól van szó, így nem is csodálkozom azon, hogy a Vodafone ügyfélszolgálatának fogalma sincs arról, hogy most az OTP-hez vagy a számlavezetőhöz, vagy melyik bankhoz is kellene fordulnia a bejegyzés írójának.

zsocsa 2014.08.27. 22:55:10

Nekunk az elmu keres nelkul postan visszakuldte amikor -persze- a ferjem veletlen duplan utalt. Eloszor nem is ertettem mit hoz a postas..
Udv a volt kolleganak:-) en is nettoban ennyit huztam le naluk.

Beer Monster 2014.08.28. 00:51:53

A Vodafone priuszában ez szinte semmiség!

A Békéltető Testületi tárgyalásra el sem fog menni a Vodafone. Úgy tudom, még egyszer sem jelentek meg.
süti beállítások módosítása