Tékozló Homár

Ráncfelvarrás, cicaharc: gigantikus szolgálati közlemény

2014.09.01. 13:38 | Homár Hilda | 760 komment

Az elmúlt napokban messze terelődött a szó a Samsung tévé sorszámáról, pedig jólfejlett Homár-pozitív eset a drága. Ezúttal azonban ezt egy nagyon hasznos kanyarnak tartom, mert kibuktak azok a blog működésével kapcsolatos kérdések és problémák, amik az idejáró Homárokat - beleértve magamat is - jó ideje feszítik. Ez a poszt azért született, hogy minderről legyen szó végre. Az idézetek kommentekből vannak, a válaszok a fejemből. Utána ti jöttök.

Majd Hilda (vagy egyéb bloggazda) eldönti, hogy mit akar itt látni, mi a célja a blognak és remélhetőleg tesz is majd érte.

 Eldöntötte és tesz is, mert igen, ideje van a tevésnek. Erről szól ez a poszt.

Hilda drága, most akkor komoly blogot akarsz, amit komolyan vesznek a szolgáltatók és a megkeresésedre mondjuk választ is kapsz vagy egy trollüdülőt, ahol minden szart kiraksz aztán lehet bohóckodni napestig?

Olyan blogot szeretnénk, ami hasznos és érdekes, és fordítva is. De leginkább olyat, ahova mindenféle fogyasztással kapcsolatos szenvedésekkel lehet fordulni. Ahol, ha szakértők nincsenek is, de sorstársak vagy jószándékú, tapasztalt segítők igen. Ami egy felületet azoknak, akik kicsinek érzik magukat egy szélmalomharcban. Aminek hatására néha megoldódnak dolgok egyszerűen annak a kivételezett helyzetnek köszönhetően, hogy még a legnagyobb cégek sem szeretik, ha a Homár- vagy főleg Index-címlapon rosszarcozzák őket. Tematikailag ebbe a nem-fogyasztási sztorikat és az egyértelmű egyedi eseteket leszámítva elég sok minden belefér. A trollüdülő vagy offparadicsom ügyén pedig élőben dolgozunk.

  • mi van ? (komoly blog ??? olyan nincs kerlek szepen)
  • A Homár sose' vót komoly blog, mindig volt egy szarkasztikus vonulata. 

A komoly blogság nem zárja ki a szarkasztikus vonulatot, bár én inkább ironikust mondanék. Ami nem árt, sőt elengedhetetlen a problémás helyzetekkel aláaknázott hétköznapok túléléséhez. Hát még egy bloghoz, ami másról se szól, csak problémás helyzetekről.  

Nem, ez nem olyan hely, ahol tanácsot lehet adni. A legtöbb esetre az a legértelmesebb lépés, hogy szóljon a hatóságnak, vagy ügyvédnek, mert ha leszarja a fejét a cég, akkor mégis mit tud tenni? Ha magától nem jött rá, hogy hova kéne fordulni. Persze a legtöbb ember ahhoz is teljesen hülye, hogy ha tanácsot kér, és adsz neki, akkor azt megtegye, amit mondtál. mit vársz?

De igen, ez pont az a hely, ahol lehet tanácsot adni és kapni is. Az is egy milyen remek tanács pl, hogy fordulj a Békéltető Testülethez vagy Fogyasztóvédelemhez, mert nem mindenki született úgy, hogy ezt ismeri. Ha meg még meg is mondjuk, hogy ezeket hol éri el, amilyen oldaldobozt tervezek, az milyen jó lesz! 

  • mikor én elkezdtem olvasni a homárt 1-2 kivételtől eltekintve azért az olvasói levelek mindig,ha nem is komolyak de jogosak voltak vagy legalábbis a poszter nem volt félanalfabéta, aki a legegyszerűbb dolognak se tudott utána nézni de picsog. ...Most viszont, és nem csak mióta Hilda vezeti, hanem kb az elmúlt fél évben már inkább azok a posztok kerültek ki, ahol lehetett ekézni a levél írót, hogy milyen hülye és ugye ez vonza a trollokat, meg azokat, akiknek az a napi élmény hogy jól megmondhatják arc és név nélkül a magukét végre valakinek.
  • Nézd már meg milyen témák vannak! A legtöbbje gyakorlatilag megoldja magát és/vagy tényleg teljesen gyökér a beküldő, vagy nem lehet eldönteni, mi benne az igazság.

Az olvasói levelek ilyenek is meg olyanok is. Íróik biztos igyekeztek a problémájukat a lehető legkifejezőbb formában elénk tárni. Így sikerült. Érhető az eset vagy nem? Ha igen, akkor mi a baj? Ha nem - olyan meg nincs, tekintve, hogy valamit írnom kell hozzá. Ettől függetlenül a levelek valóban ritkán irodalomtörténetileg értékelhető darabok, és még ritkábban öntudatos fogyasztóvédelmi beszámolók, dehát ez a Homár, egy panaszláda, egy sikoly az éjszakába. És azt sem hiszem, hogy a vásárlónak mindig igaza van, legalább is a kereskedelmi crédón túli értelemben nem. Nagyon nehéz a pult másik oldalán is az élet, ezért is indult az Akasztják a hóhért rovat. Ha ilyen derül ki egy levélből, akkor meg miért ne érdemelné meg a levélíró is a kappanozást? Mondjuk a helyesírás és a fogalmazás miatti ekézés elég gáz. De igazából a stíluson múlik az egész, a boltban meg a Homáron is. 

Hilda ...hiába írt a MÁV-nak szartak a levelére, meg van hogy 2-3 levél ellenére sem válaszolnak neki. Én nem mondom, hogyha próbálná leépíteni a trollokat és a kommentelők is egy kicsit visszafognák magukat (cseteljenek privátba) és a témára szorítkoznának vagy egy ahhoz közeli normál beszélgetés alakulna ki, akkor minden szolgáltató meg cég komolyan venné ha megkeresi, de gondolj bele. Te vezetsz egy céget, kikerül rólad egy poszt ide a homárra és kapsz egy levelet Hildától, hogy ugyan mond már el hogy szerinted hogy volt? Az első hogy felkeresed a blogot, aminek a nevében felkeresett s kicsit megnézed, hogy milyen is ez. És akkor látod, hogy a legutolsó cikk 300 kommentjéből 250 már arról szólt, hogy milyen az idő albániában meg hasonlók. Akkor mit csinálsz? Ha senkit nem érdekel érdemben a poszt amit rólad írtak majd veszed a fáradtságot és válaszolsz? Főleg ha ludas vagy? Ugyan már...

Tök káros a szétoffolás az olvasók miatt, de biztos vagyok benne, hogy a nem válaszolás mögött nem ez van. 

azt megfigyelted, hogy a héten három posztra is érkezett válasz (telenor, meki, szálás), és nem sokkal előtte a vodára? Mindhárom (négy) blog rendesen meg lett küldve egyéb hozzászólásokkal is. Nem ezen múlik, ideje lenne észrevenni,

 Mondom.

Én már nagyon sok éve járok ide és figyelem a körforgást: 
1. a posztok alatt normális hozzászólások vannak, nagyjából mind a témához szól, arról folyik a társalgás
2. a posztok első párszáz kommentje még mindig normális, de amikor már senkit sem érdekel a téma (van 3 újabb poszt), elkezd néhány ráérő rendszeres olvasó ismerkedni
3. egyre előrébb jön az a határ, amikortól a beszélgetés átmegy csevegésbe, kezdik néhányan nehezményezni, hogy mikor este munka után benéznek, 1200 irreleváns komment közül kell kimazsolázni azt a tizenhármat, ami értelmes és a poszthoz szól
4. belterjessé válik a blog, a témáról már mellékesen sem emlékeznek meg a törzsgárda tagok (kb 10 fő), és lehurrogják azokat, akik ezt nehezményezik, a bloggazda időnként finom megjegyzéseket tesz és célozgat rá, hogy ezt nem így kéne
5. a bloggazda keményebben beszól, felkéri az offolókat, hogy menjenek máshova trécselni, erre a törzsgárda megsértődik, nagydurcásan elvonul és egy külön blogot indít, és a homárra soha többé nem teszi be a lábát
és kezdődik minden elölről
úgy érzem, most a 4. pont végén vagyunk 

Ezzel a szocio-dinamikus leírással tulajdonképen szó-szerint egyetértek.

képzeld vannak itt páran, akik remélik, hogy most hogy új kezekbe került a blog végre rend lesz. Mert bármennyire is nehéz elhinned, a törzsgárda illetve a törzsolvasók száma nem merül ki abban a10 főben akik szét offolják a komment részleget. 

Bizony. Az utóbbi egy hónapban tulajdonképpen naponta jön levél és komment itt és a FB-on a témában, úgy tűnik van egy jobbára a háttérbe húzódó réteg, ahol elszakadt a cérna. 

Attól, hogy valakinek nem látod naponta kiírva itt a nevét, nem jelenti azt, hogy nem törzsolvasó.

Hundert Prozent igaz.

Ugyanis, tök jó lenne egy adott posztra válaszként beírt hozzászólásokat tanulságként, ötletekként (!) kezelni és utólagosan is elolvasni.Egyáltalán nincs rendjén az sem, hogy a már nem 'friss ' témákat úgynevezett 'engedéllyel' szétoffoljátok, mert bakker mi van ha valakinek az adott céggel, helyzettel stb fél év múlva lesz kapcsolata, rákeres a Google-ben a dologra és hopp idekerül a homárra. Mit fog látni: 500 hozzászólás  Amiből 450db teljesen OFF, trash, spam, totális bullshit.

Igen, ez a fő oka, hogy változtatni akarunk a dolgon. Egyszerűen elvesznek vagy meg sem születnek a hasznos infók az offtengerben. Ennél többet ér ez az egész.

Amikor már minden elmondandó lecsengett, akkor igen, csetelünk, meg bohóckodunk, tudod, egy tásaságban így szokták.

Jó lenne valami fasza statisztikával előállni, de nem akarom ezzel tölteni ezt a szép napot, így csak sok ember bemondására higgyétek el, nem így van. Sokszor nem várjátok meg nemhogy a lecsengést, de az első 10 kommentet se, és ez elég zavaró bír lenni.

szerintem az nagyon klassz dolog, ha osszejon egy barati tarsasag es neha szemelyesen is osszeulnek

Igen! Fontosnak tarjuk azt, hogy itt kialakult egy mikroközösség, még ha el is kanászodott mostanában, ezért nem akarjuk a francba kitiltani, hanem szeretnénk valami más megoldást találni. És ezért mondtam azt is, hogy elmegyek a találkozóra, ha meghívtok.

hilda , szar idő lesz, ha mi kis trollok,kileszünk innen téve. Szerintem q-va magányos lesz ez a hely.

Egyáltalán nem az az elsődleges cél, hogy ki legyetek téve innen. Sokkal inkább az, hogy valami a csendes többségnek is jó megoldást találjunk a helyzetre, mert nekünk az a jó. Rajtam nem múlik, remélem rajtatok se. 

  • akárhogy is nézzük, a Homár azért nem fulladt közédektelenségbe a ti munkátokon kívül, mert a törzsgárda ide jár. Csak ezt a sokazoff-tollokvagytok-macskajancsik nem akarják belátni.
  • Ha tetszik, ha nem, a Homár azért nem süllyedt el, azért nem lett mikroblog az évek folyamán, mert a törzsgárda életben tartotta. 

Az a helyzet, hogy a sokazoff-tollokvagytok-macskajancsik sokan vannak, kicsit fájni fog, de többen, mint ti, és valójában  azért nem süllyedt el, mert ők IS olvassák. No meg az Index meg a Jóisten életben tartotta. 

De, mi is a blog részei vagyunk. Emellett egymásra is kíváncsiak. A kettő együtt működik itt, és a második részét közösségnek hívják. Azt persze te sem akarod észrevenni, hogy a törzsgárda IS aktívan hozzászól a témákhoz IS.

Persze, hogy a blog részei vagytok! A témákhoz való aktív hozzászólást egy törzsgárdától el is várja az ember. Az első 20 komment tök jó! Csak az utolsó 360-at kéne máshogy megoldani.

  • ezidáig csak hatvanszor mondtuk hogy legyen szűrőgomb, mi a szarra vársz? aláírást gyűjtsünk neked?
  • A szűrés gombra itt találsz példát: vastagbor.blog.hu/2014/05/05/szolgalati_kozlemeny_187 Ha rákattintok, az adott felhasználótól többet nem jelenik meg hozzászólás. Ugyanúgy odahány a közös placcra, de legalább a törzsgárda el tudja kerülni.
  • Én a chat-modult javaslom, de ahhoz valahonnan integrálni kéne egy motort, ami bonyi lehet.
  • ha nem látsz bele a technikai részébe akkor szólj és szívesen segítünk. már en unom ezt a sok nyafogóscuncust szal ideje lépned valóban.

Nem, elsőre is megértettem, de egy ideig úgy tűnt, hogy csak tartalomszűrő gombot tudnánk aktiválni, azt nem vállaltam be. Mostanra viszont kiderült, hogy a júzerszűrős is oké, úgyhogy első körben ez biztos lesz, remélem nagyon hamar. A többit meglátjuk. A bloghus kollégák segítenek nekem technikai ügyekben, de azért köszi a felajánlást!

"hozzászólások elrejtése ettől a személytől" gomb lenne a legjobb. Vagy egy fórum. Akár külsős oldalon is. Itt pedig írtani az offtopicot.

Ilyeneken is gondolkozunk. Beszélek az offcsoporttal, aztán az alapján elválik, hogy melyik megoldás lesz a befutó a sok lehetőség közül. Egy biztos, új időszámítás lesz. 

A Tékozló Homár nem chatszoba, jó lenne végre ezt véglegesen tudatosítani magatokban és végre moderálni magatokat.

Ámen.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2014.09.01. 13:41:17

Modoros és hosszú. nem olvasom el.

leonito77 2014.09.01. 13:50:32

Kiborult a trolltartó?

Manyecska 2014.09.01. 13:55:44

A bloggazda ne szolgálati közleményeket írogasson hanem ne szarjon bele a blogja közepébe évekig!!!!!
....akkor nem állna fenn a helyzet. Lusta banda:(

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2014.09.01. 13:56:39

Elmegy az ember két hétre üdülni, erre mi van itt?

Nem hiába vallottam egyből szerelmet Hildának, éreztem én, hogy kemény világ jön.

Atörökk 2014.09.01. 14:00:17

Részemről azért a hozzáállásért, ami ebből a posztból lejön, emelem nem létező kalapom Hilda előtt. Bloggazdától ritka az efféle reakció, mint a fehér holló.

A sok, állítólag létező, olvasó, ugyanakkor soha meg nem jelenőhöz egyetlen észrevétel: aki nincs itt, annak nem lehet igaza.

Tron65 2014.09.01. 14:00:28

@Manyecska: Felesleges is elolvasnod, nem Neked szól!
Az előző poszt 64 hozzászólásából 11 a Tiéd.
Ebből értelmes: 0 (nulla)

Manyecska 2014.09.01. 14:02:53

@Tron65: oszt álmatlan éjszakáid voltak?:DD

AtiSnatch 2014.09.01. 14:05:48

a szűrés gombot támogatom! :)

Manyecska 2014.09.01. 14:09:35

@AtiSnatch: én az Indexet eddig is szűrtem.:)
Mondjuk a bloggazdának az anyázások időszakában kellett volna fellépnie határozottan, onnantól datálódik ez az állapot, amikor én jöttem még nem volt "csetblog"..:) ilyen kuplerájban mit várnak..

Manyecska 2014.09.01. 14:11:21

@Tron65: namost mi a dáthás f.szért kellett ezt ideírnod, totál OFFolás. Ugye-ugye??

Manyecska 2014.09.01. 14:12:28

@Kukabúvár【ツ】: lehet utolsó is, hajjjrá..:D! Limitálva leszünk. Jujj.

Manyecska 2014.09.01. 14:15:16

@hüjehalyó: OFF abból a szarvasos pizsiből lehetne még pár garnitúrát kérni?:DD ON

Mondjátok még meg a nyuszinak szereteeeeem..! :D Aztán eldugulok.:D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.09.01. 14:18:13

Nos, én el is olvastam. Végig. A mondanivalómat, csak azért nem írom le, mert első gondolataim, nem túl szépek, és szivesen ideköpném, hogy bye. De nem teszem, gondolkozom rajta.Én nem tartom pozitív döntésnek, amit írtál, inkább negatívnak a törzsgárdairányába. De majd még egyszer elfogom olvasni, hátha valamit rosszul olvastam. Oszt ha nem jövök többet, akkor nem jövök.

AtiSnatch 2014.09.01. 14:24:35

@batgirl: van egy két dolog, amivel én se értek egyet, de maga a gesztus, hogy nem repültünk szó nélkül becsülendő.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.09.01. 14:27:58

Ha like-gomb lenne, most megnyomnám.
...és sok szerencsét, kitartást kívánok a végrehajtáshoz, úgy a magam-, mint a klán nevében.:-)

Bluemotion 2014.09.01. 14:29:03

Hilda, támogatom a kezdeményezést! Ez egy fogyasztóvédelmi blog és nem chat szoba, a lényeg az emberek segítése lenne és nem a 10-15 ember folyamatos nem témába vágó agymenése.
Bármilyen változás csak is pozítv irányba viheti a blog minőségét, aki pedig csetelni szeretne a barátival, az keressen más, megfelelőbb platformot e tevékenységéhez.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.09.01. 14:29:37

@AtiSnatch: "... de maga a
gesztus, hogy nem repültünk szó
nélkül becsülendő."
Azért ez nem ilyen egyszerű.

Manyecska 2014.09.01. 14:31:28

@batgirl: szintén!!! És kíváncsian várom a folytatást. Gondolom lesz pár bérírnok:D Mindazonáltal a blogot szerettem /régen/ jó témák voltak!!
Esetleg a fogyvéd.hírleveleit kéne rendszeresen még járatnia a csendestöbbségnek.:P

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.09.01. 14:31:30

@Bluemotion: Azért én vigyáznék az ilyen ex cathedra-kijelentésekkel.

Manyecska 2014.09.01. 14:32:39

@agresszív kismalac: pedig már pár napja össze is lett nekik írva a lista csak bannolni kell nekik...ugyanmár, királylány.:)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.09.01. 14:33:19

Esetleg a blogmotort is föl lehetne tupírozni. Hova lett a kommentom???

Atörökk 2014.09.01. 14:33:45

@Manyecska:
Ugye? Borítékolom: bármilyen megoldás szülessen, akkor azon fognak picsogni, akkor úgy lesz NEM JÓ. :)

AtiSnatch 2014.09.01. 14:35:04

@agresszív kismalac: nem mondtam, hogy egyszerű, de egy két blogon volt már rá precedens.

Manyecska 2014.09.01. 14:35:38

@agresszív kismalac: nemtom Hildám..@atörökk: valami mindig lesz. Tisztességgel kellett volna moderálni az elejétől, ennyi:(

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.09.01. 14:37:02

@atörökk: Minden normálisan gondolkodó tudja- de ha nem, akkor most Hilda posztjából világosan kiderült- hogy nincs ideális megoldás.
Maximum optimális.

Atörökk 2014.09.01. 14:38:15

@agresszív kismalac:
Ez agy van, de van, aki MINDENKÉPPEN picsogni fog. Lásd még az eltűnnek a csetelők, megjelennek a releváns hozzászólók c. lemezt.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.09.01. 14:38:27

@AtiSnatch: Én úgy mondanám- volt már ilyen irányú próbálkozás.

Manyecska 2014.09.01. 14:40:04

Esetleg ezt a nyomorult ....karaktert írhatsz még...számlálót tessenek beüzemelni!!!!/ @agresszív kismalac: /

régebb óta vagyok Subban mint te 2014.09.01. 14:41:52

Elolvasom a posztot, a hozzászólásokat már régen nem.
Nem az a baj hogy nem a témáról szólnak, hanem hogy még csak nem is viccesek :(

AtiSnatch 2014.09.01. 14:48:25

@atörökk: főleg, hogy általában a mi körünkből kerül ki a releváns hozzászóló is.(nem magamra gondoltam) na de mindegy is...

herk 2014.09.01. 14:54:42

Egyetértek. Nekem is elegem van már nagyon abból, hogy mennyi gügyögő hüIyegyerek tud itt összegyűlni..

AtiSnatch 2014.09.01. 14:56:26

@herk: a számból vetted ki a szót.

Atörökk 2014.09.01. 14:58:34

@AtiSnatch:
Hogy megszaporodtak az építő jellegű, érdemi javaslatokat megfogalmazó hozzászólások.

Manyecska 2014.09.01. 15:00:24

@atörökk: ..szerinted az iskolakezdéshez is lehet köze?..:P:D

Atörökk 2014.09.01. 15:02:10

@Manyecska:
Igen... délelőtt kevesebben vannak :D

háromlábúbogár (törölt) 2014.09.01. 15:06:24

@atörökk: gondolod az "építő jellegű" mind tanár?
akkor megértem, hogy a fusztrációjukat itt vezetik le, rajtunk :-D

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.09.01. 15:07:18

Ebben a szűrésben csak az a ciki hogy ma beböfögök valami faszságot, amit valaki megszűr, és holnap a valós segítségemet sem fogja látni.

Szerintem jobb lenne egy +/- gomb a kommentekhez, és ha ember úgy érzi, hogy a komment a poszthoz tartozik, és segítséget/megoldást ONTOPIC hozzászólást tartalmaz, akkor lehet nyomni a "+"-t.

Aztán ezeket a kommenteket már csak előre kell sorolni, szűrni stb.
És máris 2mp-alatt megtalálható az értelmes komment akár több ezer között is.

Atörökk 2014.09.01. 15:09:15

@amsz:
Szerinted az átlag másfél bites idepicsogóktól elvárható egy efféle, többszörösen integrált rendszer használata? :D

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2014.09.01. 15:12:18

@Manyecska: szarvasos elfogyott, de lesznek gyönyörűséges melltartók, meg bugyik.

Hogy a témába vágó dolgot is írjak: szerintem a Homárt az Aldi méltatása és a versenytársai fikázása köré kellene építeni. Ugyanakkor azt elismerem, hogy a magyar társadalom még nem áll készen egy ennyire formabontó blog befogadására.

Komolyra fordítva a szót: lehetnének posztok a szerelemről, párkapcsolatról, valamint keresztrejtvényeknek is nagyon örülnék.

Manyecska 2014.09.01. 15:14:28

@amsz: jó, aki hajlamos a csetelésre /jómagam pl./ az írkáljon akkor más nicknévvel, ennyi. Amúgy annó a devizahiteles posztban mi leveleztünk az egyesülettel utána, küldtem át nekik pl.egy közgazd.tanulmányt, meg is nyerték az első pert pár hónap után /:P-nem miattam valszeg../.
És a röhej az hogy azok húzták le őket a legjobban akik NEM trollok..!!!! :(
meg lehet tekinteni egy éve volt..

Manyecska 2014.09.01. 15:16:56

@amsz: ...és tudod mi volt a legviccesebb? Összevissza fikázták a dev.hiteles egyesületet, aztán ők nyerték meg legelőször egyáltalán a pert,...azok akik még véletlenül se csetelni jártak ide. És basszus az ő törlesztőrészleteik ugyanúgy csökkenek most sza már elnézést de lóf.sz a csendestöbbség s..gibe is /tisztelet a kivételnek!!/...:)...

Atörökk 2014.09.01. 15:18:21

@agresszív kismalac:
Vízszintes, vagy függőleges?

@Manyecska:
Pontosan erről beszélek...

Manyecska 2014.09.01. 15:18:27

@hüjehalyó: :D Köszi:) Azt mondtad 2% kedvezményt kapok ha fél lábon állok a 8-as kasszánál vagy hasonlók. Fekete melltartó is lesz??:P:D

Manyecska 2014.09.01. 15:19:48

@atörökk: ......de nem kicsit, nagyon, érthetetlen volt!! Sza hagyjuk ezt a csendestöbbség dumát nem is biztos hogy létezik:P /természetesen elvi síkon../

Manyecska 2014.09.01. 15:23:43

@agresszív kismalac: márbocs de itt most 5-10-en biztos vagyunk, ha negyedóránként töltjük csak újra az oldalt óránként asse semmi..ez nem userszámláló ha jól tudom!?...

AtiSnatch 2014.09.01. 15:24:08

@agresszív kismalac: ha frissítek az is plusz egy. vagy mit akar a költő kifejezni?

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.09.01. 15:24:52

@agresszív kismalac: Oldal letöltés számláló... Ha reggelig rátenyerelek az F5-re holnap érdekes szám lesz ottan...

il_ 2014.09.01. 15:25:23

Hilda, remek gondolatok, a blog jövője érdekében sok sikert hozzá! A jelenlegi formában egyre kevésbé van értelme bármit is csináltok

Manyecska 2014.09.01. 15:25:52

@agresszív kismalac: vagy az a cél minél nagyobb legyen a nézeccség??

AtiSnatch 2014.09.01. 15:25:59

@Manyecska: a partys posztban meg 5550 ember nézelődött, ki kéne bérelni a SYMA csarnokot.

Manyecska 2014.09.01. 15:27:19

@AtiSnatch: de ez nem userszámláló!! Tudom mert olvastam pár napja..De ez nem biztos.. @amsz: :))))))

Manyecska 2014.09.01. 15:28:29

@AtiSnatch: jó de akkor hol a részesedésem a reklámbevételekből?:DD

Atörökk 2014.09.01. 15:28:40

@il_:
Oké. Szerinted milyen formában lenne értelme?

AtiSnatch 2014.09.01. 15:28:55

@Manyecska: tudom, hogy nem, csak vitzelek te kis butus :) :D

Manyecska 2014.09.01. 15:30:43

@hüjehalyó: reméljük valaki hozzá tud szólni érdemben. A posztolót már lehet különben?:D

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.09.01. 15:31:32

pro primo- azért elég nagy számok szoktak ott lenni
pro secundo- sokan- gondolom- a fentebb részletezett okok mián már nem is olvassák a Homárt
pro tertio- Hilda alighanem valamiféle brain stormingot akart kiváltani a poszttal

Manyecska 2014.09.01. 15:32:05

@atörökk: szerintem budinülős-version..ra gondol.

Homár Hilda 2014.09.01. 15:33:10

@Manyecska: pedig tökre örülnék, ha elolvasnád Menyecs.

Manyecska 2014.09.01. 15:33:32

@agresszív kismalac: te is félig olasz vagy mint az étcsokinyuszi??? primo.:D

Manyecska 2014.09.01. 15:35:06

@Homár Hilda: :D Elolvastam utána. Tkp.töklogikus..azt a számlálót be kéne üzemelni mióta mondom.

AtiSnatch 2014.09.01. 15:35:40

@hüjehalyó: Ők hozzák busszal a posztot? Mer akkor minden világos.

Gazsibacsi 2014.09.01. 15:36:02

@batgirl: ki a francot erdekel a torzsgarda? AZ szoljon hozza, akinek van erdemi mondanivaloja, a tobbi huzzon el a busba, menjetek szobara.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.09.01. 15:36:02

@Homár Hilda: << ha már úgyis mész a gépházba, mondd már, hogy a blogmotornak nőLjön be az orra lika!

Homár Hilda 2014.09.01. 15:37:01

@batgirl: azért majd írd meg, jó?

AtiSnatch 2014.09.01. 15:37:31

@Gazsibacsi: ezt számítsuk az érdemi hozzászólások közé?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.09.01. 15:38:37

@Gazsibacsi: És ki dönti el, hogy mi az érdemi mondanivaló? Elvállalod?

Manyecska 2014.09.01. 15:39:55

@AtiSnatch: :)))) lehet nem is mond hülyeséget?? ::P:DD

Manyecska 2014.09.01. 15:41:32

@háromlábúbogár: ne röhögj engem igaziból is Manyecskának hívott egy haverom..! az Anikóból.. :DD Gondoltam az index megérdemel egy jósz.r nikknevet:D :P:D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.09.01. 15:49:56

@Gazsibacsi: az mar volt, hogy gazsibacsi lotetu?

Ezt irodalmi nagysagunk is megmondta.

dailyvicodin 2014.09.01. 15:55:58

szerintem a legjobb megoldás, ami nem zár ki on-oló trollt (mint a userszürés)

kommentek tetejére Ne mutassa az OFF hozzászólásokat pipa
Komment írásakor Ez a hozzászólás OFF

és kész

AtiSnatch 2014.09.01. 16:05:58

@dailyvicodin: kiegészíteném azzal, az ONolónak kelljen pipálgatni! :D

neménvagyok 2014.09.01. 16:07:39

Meg tudom érteni, hogy a témákhoz már semmi kedve hozzászólni sok idejárónak, amikor azt látja, hogy az övé lenne a 212. komment. Mert a jelen helyzetben annak az esélye zéró, hogy a posztoló, vagy bárki más véletlenül észreveszi, hogy ni, ez itt egy "on" vélemény.

neménvagyok 2014.09.01. 16:10:46

@AtiSnatch: Ja, és paypalon utaljon 90ft+áfát, és beérkezés után megjelenik a véleménye.

háromlábúbogár (törölt) 2014.09.01. 16:20:40

@neménvagyok: némelyeknek bonyolult a paypal, inkább küldjön SMS-t a 1789-re :-D

AtiSnatch 2014.09.01. 16:28:30

@háromlábúbogár: gondolod, hogy a telefont tudják kezelni? :D

Homár Hilda 2014.09.01. 16:31:10

@agresszív kismalac: megmondom.

a legyen ilyen szűrő meg olyan gomb, meg felpontozás meg tűzijáték ötletekre meg azt tudom mondani, hoyg még nem tudom pontosan milyen technikai lehetőségeink vannka, a héten kiderül.

AtiSnatch 2014.09.01. 16:37:32

@Homár Hilda: arra mindenesetre jók, hogy célirányosan tudsz érdeklődni,hogy mit lehet és mit nem :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 16:38:55

@dailyvicodin:
Ez jó dolog, csak ez az őskövület blogmotor nem biztos, hogy tud ilyent.

A júzer szűrő jó volna, egy opcióval:
Lehessen visszaállítani az adott kommencsert!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.01. 16:39:46

Ó de szép! Nem szedem szét, de ha nem lesz a közösség, nem nagyon lesz itt sok minden, asszem elégszer meg lett mondva.

" Érhető az eset vagy nem? Ha igen, akkor mi a baj? Ha nem - olyan meg nincs,"
Nagyon sok volt, ahol egyáltalán nem volt egyértelmű, mi történt. Ezzel sincs baj, csak nem kell csodálkozni, hogy ez szóvá van téve.

@Manyecska: Gazdacsere volt mostanában, több is.

mjordan 2014.09.01. 16:41:01

Nagyon ideje volt mar ennek a posztnak,talan meg nem keso eltuntetni a retardalt hulyegyerekeket.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.01. 16:41:17

@dailyvicodin: +1 Lásd még Prohardver/Logout/ITcafe/Gamepod/többi

@Homár Hilda: A Disqs pl. egy elég reális alternatíva, ha minden igaz, be lehet húzni bloghura.

Atörökk 2014.09.01. 16:43:02

@mjordan:
Így van. De ne aggódj, maradhatsz még egy kicsit.

mjordan 2014.09.01. 16:44:29

@atörökk: latom,a cimzett magatol jelentkezett,bravo.

Manyecska 2014.09.01. 16:44:30

@atörökk: :))) de ugye..@ColT: végül is nem kell mindenről tudnunk.:(

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.01. 16:45:30

@Gazsibacsi: Kicsit nézd meg, honnan indult a Homár, és miért lett az Index egyik leglátogatottabb blogja, ami a legtöbb oldalletöltést hozta. Meg hogy miért lett ilyen. Nem a törzsgárda miatt változtak a postok.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.01. 16:47:02

@Manyecska: Akkor nem kell csodálkozni sem, ha nem van hímes tojásként kezelve a postoló.

Jackyll meg tuti rakott ki kétes leveleket csak azért, hogy pörögjön a kattintás.

@mjordan: Velük együtt a blogot azért nem kéne :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 16:47:04

@Homár Hilda:
Ha már ilyen technikai tárgyalásod lesz, átadhatnád nekik üdvözletünket a blog.hu mobilos verziójának nevezett szennyestartó miatt!44
Általános panasz, hogy kidobálja a júzert, és utána rövidebb-hosszabb ideig nem engedi be. Vagy beledobja valami tök másik juzer nickjébe.
És emiatt nem tegnap óta megy a sírás, de nem történik semmi!
Tiszta szerencse, hogy törökk kolléga tudja rá a gyógymódot!4

Atörökk 2014.09.01. 16:49:12

@mjordan:
Vannak, akik hibásan értékelik magukat, kicsit segítek nekik, bár nem érdemlik meg.

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Homárposztot köll róla írni!4!!

Viccen kívül, tényleg egy fos, a blog.hu fejlesztőcsapatának hiába írsz, maguktól elszállt, beképzelt, bunkó söpredék. Igen, velük is leveleztem :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 16:52:05

@atörökk:
Én is, nem keveset!
Ha szóra méltattak, akkor annyi történt, hogy visszaírtak, hogy majd orvosolják a gondot.
Azóta se történt semmi.

Atörökk 2014.09.01. 16:55:16

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Azután téged is kitiltotak a segítség blogból?

mjordan 2014.09.01. 17:05:45

@atörökk: Egyik leghasznosabb, legertelmesebb blog lehetne,ha te meg a fogyatekos haverjaid nem csesznetek szet az idetlen,patkanyszeru parazita viselkedesetekkel...sokkal jobb lenne mindenkinek,ha eltakarodnatok a gyokersegeitekkel,ha ertelmeset nem vagytok kepesek kipreselni magatokbol.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2014.09.01. 17:07:42

@dr. phil. Sün‼ ツ: a mobilos "más nickjét dobja fel" dolgot nem kijavítani, hanem megszerelni kell. Eddig ugyanis többször próbáltam a random elém tett névvel kommentelni, de soha nem sikerült (bugos a bug). Pedig annál nem lenne jobb mulatság, mint mindig valaki más nevében kommentelni.

Atörökk 2014.09.01. 17:08:23

@mjordan:
próbálunk felnőni hozzád, MESTER, a te felettébb segítőkész, hasznos és informatív hozzászólásaidhoz, egyelőre az út elején járunk.

mjordan 2014.09.01. 17:13:34

@atörökk: jol megmondtad,ez a hozzaszolasod is olyan,mint Te magad...felesleges es nevetseges.

Atörökk 2014.09.01. 17:14:55

@mjordan:
Ez így nem lesz hasznos. Mi a véleményed a másik posztban a hölgy webshoppal vívott harcáról, mit tanácsolsz neki, amivel segítségére lehetsz?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 17:16:41

@atörökk:
Nem, oda még tudok írni.
Mongyuk okuk lett vóna rá!44!

@hüjehalyó:
Ez teljessen igaz!
Kommencsűni nem lehet vele.
Pedig lehetnél akár te is Hilda!4
Aldi Hilda.
Ez milyen romantikus má?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.09.01. 17:26:52

@Homár Hilda: Hilda kedves. Sok igazság van abban, hogy kicsit elszaladt velünk a ló. Pl.elsőzés. 2kommentben lehülyézni a aposztolót, stb..stb.
De. Nyúljunk egy kicsit vissza, hoyg hogyan alakult ez ki. Ha van poszt, hozzászóltunk, elemzetünk, segítettünk, stb. Oszt egyszer csak napokig ugyanazona poszton rágódtunk, és már nem volt mit rágni. Nem véletlenül alakult ki az a mondás, hoyg ez már a hétvégi? Péntektől, hétfő délutánig csak egy poszt volt, amit már q-ra meglehet unni. Oszt hüjéskedtünk, ismerkedtünk, társasági életet éltünk. Volt olyan amikor 2 hétig nem volt új poszt. Mit kellett volna csinálni, hogy ne zavarjuk az olvasókat? kussolni? Az mennyire lett volna jobb? Egy szóval sem említetted, hoyg azért van egy kis érdemünk, de mi biztosan beképzelt, hülye majmok vagyunk, hogy eddig így gondoltunk. Mi oldalunkon sokat lehet visszajavulni, főleg, ha nem napi egy poszt van, hanem egy kicsit több. Akkor nincs időnk offolni. Most elkurvultunk, de szerintem javítható. Lehet ám időzített posztokat is feltenni, bár én nem tudnám, de vannak okos emberek is.
Ami a közleményedből kiviláglik, nem védtél meg minket, senkivel szemben. Ellenben a sunyi , eddig csak "olvasó" üzemmódban létező nicket, ellepték a homárt, bennünket szidva, téged dicsőitve, és hajráhildázva. Vajon honnan jöttek? És miért?
Nem észlelem, hoyg te minket megakarnál tartani. Ha valaki mást olvas, akkor szóljon. Ha mégis, akkor lenne javaslatom.
Igérhetem, hogy én nem offolok, amennyiben ellátsz minket poszttal. Sűrűn.
Technikailag meglehet oldani egy csevej oldalt is, nevezzük sufninak, vagy bárminek. Tudom, hoyg meglehet oldani. Igazából szeretema homárt, nem szivesen mennék el innen, de természetesen te döntesz.
Azt azért ne várd, hoyg a 200-dik hozzászólás után is a poszthoz fogok szólni.
De szerintem az új banda sem akik most nyomulnak. Egy időután ugyan akkora trollok lesznek, mint mi.
Szűrésgomb jó lenne, eleve kiszürném,a zokat a bunkó-idiótákat, akik most vérszemet kaptak.
üdv.

Egyenlőre ennyi.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 17:36:30

@batgirl:
Jó dolog a júzerszűrő, föntebb má írtam róla!
De olyant is lehet csinálni, hogy bizonyos posztokat csak a juzerek egy kisebb csoportja lát.
Mongyuk az itt trollként emlegetett (mogy miért, azt nem tudom, mer a troll mást jelent) offoló banda.
Nem is kell hozzá tekknyika, mer eleve ott a lehetőség az admin felületen, ahol a posztokat tolja az ember.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 17:41:04

Vagy mongyuk ha valaki átsettenkedik a 444-re, akkor összebarátkozhat a Disqus-szal, meg annak a képességeivel.
De ez má túlmutat a lehetőségeken!

Sárosi Béla 2014.09.01. 17:47:18

Esetleg be lehetne vezetni régi szabályokat.
Például zsidózni csak 300 komment felett lehessen.

Aureliano Buendía 2014.09.01. 17:49:16

„dehát ez a Homár, egy panaszláda, egy sikoly az éjszakába”

Igen, kb. ebben van a dolog lényege.

Volt már szavazás? Szűrőgombra ment egy tőlem.

Homár Hilda 2014.09.01. 17:50:08

@AtiSnatch: persez, azért is mondtam h írjatok csak midneféle ötletet, aztán a mit szeretnénkből meg a mi megvalósíthatóból majd lesz valami

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.01. 17:51:52

@batgirl: Csak olvasó, aztán bepofázó nicek mindig is jöttek. Mondjuk azt nem tudom, mit olvastak eddig, mert a postokon régóta nem sok minden van, még a Szilys időkben szerettem postot olvasni, de igazából még akkoriban, 2000-valamikor, amikor elkezdtem ide járni is inkább a kommenteken röhögtem halálra magam.

Mindegy amúgy, úgyis az lesz, amit Hilda akar.

Aureliano Buendía 2014.09.01. 17:52:25

@atörökk: olyan, hogy jó megoldás nincs szerintem.

igazságos 2014.09.01. 17:52:58

Mindig tudtam én, hogy szeret a Hilda, csak titkolja.

A cicaharc azér akkor is meglesz, a törökköt nem adom a csajok harmincadjának.

NA DE MI A HELYZET A CIGÁNYOZÁSSAL!?

További magyar hang 2014.09.01. 17:53:41

A csendes többség(?)hez tartozom: minden nap olvasom a posztokat, a hozzászólásokat már kevésbé, csak az első 10-20-30-at inkább, és csak írok, ha témába vágót tudok írni.
Én egy önmoderáló megoldást javasolnék: a hozzászólásnál maga a hozzászóló bejelölheti, hogy ontopic v. offtopic a hozzászólása, az ontopic automatikusan előrébb kerül, mindig közvetlenül az első offtopic elé. Valami ilyesmi, így elöl lesznek az értelmes és hasznos hozzászólások, hátul a cset jellegű törzsgárda hozzászólások, egy éles határvonallal.

Homár Hilda 2014.09.01. 17:53:42

@dr. phil. Sün‼ ツ: igen, sajnos ez van, tudnak róla, úgy tudom, dolgoznak rajta

Aureliano Buendía 2014.09.01. 17:54:15

@atörökk: mint a kétballábas melltartósban? Aha, láttam.

igazságos 2014.09.01. 17:55:51

Egyébként én PRÓBÁLTAM ÉRDEMBEN SEGÍTENI, és mindig én lettem kikiáltva itt a rossznak és a trollok főtrolljának.

Akkor meg mit akartok b+, ha már a segítséget is sértésnek veszitek.

Egyébként meg megsértődés után se szoktunk elvonulni (lásd hagyma, aki húszszor megfogadja, hogy márpedig soha többet ide, mikor az anyját anyázzuk, Maryt meg lengyelezzük)

Bluemotion 2014.09.01. 17:56:01

@batgirl: A változások csak azoknak jelentenek nagy problémát, akik itt élik az életüket. Ha nincs új poszt, akkor én tovább lépek a következő oldalra, vagy blogra, és nem kezdem el teleszemetelni/büntetni a saját agymenéseimmel az oldal. Ha pedig chetelni akarok valakivel vagy ismerkedni, arra vannak relevánsabb oldalak is, mint a blog.hu Homár nevű blogja.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.01. 17:56:29

@mjordan: Olvass vissza. Volt olyan is hogy nem lehetett kommentelni. HAsznosabb volt?
Figyu, ez egy szégyenpad, leginkább, szerintem. Mármint a renitens cégeknek. Ha valahonnan veszel valamit, és nem adják vissza az árát, vagy szart adnak, azon nincs mit megszakérteni.

@atörökk: Pont a letöltésszámlálókapcsán írták annak a fejlesztőjének, hogy nem kéne mindent számolnia, pl. a bloggazda saját postnézegetését sem. Baromi zavaró.
Közölte, hogy nem változtat semmin, kapjuk be.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.01. 17:57:37

@További magyar hang: Ld. fentebb többen feldobták ezt, Prohardver lapcsaládon működik, de itt a blogmotor nem biztos, hogy tudja.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.09.01. 17:58:01

@igazságos: "...a
törökköt nem adom a csajok
harmincadjának."
Szerintem ezzel magad alatt ásod a fát. :-/

Aureliano Buendía 2014.09.01. 17:58:03

@Gazsibacsi: oh, ez meghatóan szép és tartalmas hozzászólás volt. A bloggazda tetszik lenni?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 17:58:52

@ColT:
Emmán igaz, te is régi motoros vagyol itten!
Szily idejébe még voltak backdoorok, meg Árkádba szarás, meg pécsi bölcsészek, meg ilyenek.
Na ahhoz relevánsan hozzá lehett szólni :)
Mongyuk blog.hu asszem 2006 óta van.

igazságos 2014.09.01. 17:58:59

Hiba volt csaj kezébe adni a homárt, hacsaknem a homár bezárása a fő cél.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.01. 17:59:00

@Bluemotion: Ne azért ment itt a beszélgetés, mert ez olyan jó felület lenne.
Kialakult itt évekkel ezelőtt egy ó társaság, ezért. Az alapot a Homár adta.
Se a blog, se az említett jó hangulatú csapat nem létezik egymás nélkül. Ki lehet nyírni, de egyik rántja magával a másikat, és ugyanúgy nincs külön értelmük, mint meghagyni a jelen állapotában.

Aureliano Buendía 2014.09.01. 17:59:36

@Homár Hilda: én aszondom, a szűrőt le kéne tesztelni pár hónapig. Kezdetnek.

Atörökk 2014.09.01. 17:59:43

@Aureliano Buendía:
Persze, hogy nincs.

@Homár Hilda:
a már többek által emlegetett szűrőgombon túl nagyon más épkézláb (=szövegértelmezni képtelen, humortalan, egybites zombik számára is megfelelő) megoldást.

Még egy ötlet: posztok tetejére, esetleg mellé rögzíteni egy pár tájékoztató sort. Ebben le lehet írni, hogy miféle blog ez, azt, hogy időnként a témába nem vágó hozzászólások is előfordulhatnak, akinek nem tetszik, ne ide jöjjön felháborodni. Pont.

igazságos 2014.09.01. 18:00:10

@agresszív kismalac: én tudom, kikkel kell magamat megvédetnem, de nem árulom ám el, nehogy a Hilda megtudja, és testőrökkel vetesse körül magát.

:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.01. 18:00:29

@agresszív kismalac: Inkább lenyeltük, mert úgyis lenyomta a torkunkon...

@dr. phil. Sün‼ ツ: +1.
Kerestem visszafele, de nem van meg, hogy mikortól lehet egyáltalán kommentelni.

Mondjuk én olyan rége nyomom itt, hogy még regisztráció se kellett :)

Bluemotion 2014.09.01. 18:01:43

@igazságos: Pont ez a lényeg, kit érdekel Hagyma és barátai show, amikor ez egy fogyasztóvédelmi blog, a legfontosabb, hogy a blog segítse az embereket.
Ha mindenki tekintettel lenne arra, hogy a blog milyen célból is lett létrehozva, akkor mindenki meg lenne becsülve, aki segítette bármilyen úton-módon a bajba jutott embertársát, és ez a lényeg.

igazságos 2014.09.01. 18:02:02

Sajnos a Hilda első lépéseként rávetette magát a törökkre, úgyhogy jót ne várjon a többi csajtól se.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.09.01. 18:02:30

@További magyar hang: Felhívnám a figyelmedet arra az egyszerű tényre, hogy IRL a dolgok általában nem fekete-fehérek.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.09.01. 18:03:08

@igazságos: fejezd már be, kérlek. Most másról van szó.

igazságos 2014.09.01. 18:03:24

@Bluemotion: én már rég feladtam, hogy segítsek itt bárkin is.

Kaptam már eleget ezér a pofámra, mikor is megsértődtek, hogy tanácsoltam valamit a poszternak. (Nem, nem azt, hogy menjen az anyjába)

Atörökk 2014.09.01. 18:04:01

@További magyar hang:
Ha technikailag megvalósítható, ez pl. egy értelmes ötlet (szerintem).

@ColT:
Azok nagy ívben szarnak rá, mit írsz nekik. Annyira el vannak szállva, még magukkal sem állnak szóba.

igazságos 2014.09.01. 18:04:39

@batgirl: most nincs itt apti, úgyhogy le se mellyezlek

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.09.01. 18:09:23

@atörökk: Szerintem a kommenteket nem lehet szétvélogatni ilyen szempont alapján, másrészt teljesen lehetetlenné tenné az időbeli követhetőséget, pl. a párbeszédek értelmezhetőségét. Ezt a problémát jobban megoldja az off-topic.

igazságos 2014.09.01. 18:10:03

Áruljátok már el nekem, csököttagyúnak, hogy

MIRE JÓ EZ A FOLYTONOS ÜZENGETÉS, blogbejegyzések gyanánt!?

Aureliano Buendía 2014.09.01. 18:10:59

@mjordan: na, merthogy a blog nem felejt, összeszedtem a te homáros hozzászólásaid.
Lássuk, mennyire vágnak a témába, illetve mennyire cseng ki belőlük a kultúra és a tisztelet.

Ráncfelvarrás, cicaharc: gigantikus szolgálati közlemény 2014.09.01 13:38:00

mjordan 2014.09.01 16:44:29
@atörökk: latom,a cimzett magatol jelentkezett,bravo.
mjordan 2014.09.01 17:05:45
@atörökk: Egyik leghasznosabb, legertelmesebb blog lehetne,ha te meg a fogyatekos haverjaid nem csesznetek szet az idetlen,patkanyszeru parazita viselkedesetekkel...sokkal jobb lenne mindenkinek,ha eltakarodnatok a gyokersegeitekkel,ha ertelmeset nem vagytok kepesek kipreselni magatokbol.
mjordan 2014.09.01 17:13:34
@atörökk: jol megmondtad,ez a hozzaszolasod is olyan,mint Te magad...felesleges es nevetseges.
---------------------------------------------------------------------------------------------------
Már az IKEA sem a régi FRISSÍTVE 2014.08.14 09:29:07

mjordan 2014.08.14 11:58:34
Annyira erdekelne neha,hogy mi a velemeny az egyes esetekrol,de par retardalt faszkalap miatt,akik magukat szorakoztatjak ezen az oldalon ez teljesseggel kizart. Miert nem mashol irogattok egymasnak, hulyegyerekek,ezt az oldalt meg hagyjatok annak,ami valojaban lenne...komolyan kurva idegesito,hogy minden egyes poszt alatt ugyannak a nehany embernek a fogyatekos kommentjeit kell olvasni normalis velemenyek helyett.
mjordan 2014.08.14 12:03:05
Latom a faszfej hulyegyerekek magukra ismertek...
--------------------------------------------------------------------------------------------------
Euróban 2x drágább a szendvics a McDonald'sban 2011.09.12 15:07:00

mjordan 2011.09.12 23:57:42
@salapapa:
"Majd lődd el párkányban az euródat,te fasz!"
"Kedves Péter!
menj vissza a párkányi strandra és ott költsd el az euródat..vagy ott ahol az a hivatalos fizető eszköz.."
"Aki Mcdonaldsban eszik, büntetést érdemel. Te megúsztad pénzbüntetéssel, örülj neki. Vagyis meki."

Csak pár szösszenet a jókedvű,lényeget meglátó,segítőkész kommentekről...
mjordan 2011.09.13 12:31:38
@salapapa: faszfejkém,akkor csinálj egy virtuális játszóteret és vidd oda a veled egy szellemi színvonalon lévő kis barátaidat és vidulj fel ott minden nap,és élvezd ott a "beböffentéseket",ezt a teret meg talán hagyd meg a nálad értelmesebb emberkéknek,akik tényleg azért jönnek ide,amiért az oldal anno létrejött,míg te meg a hülye haverjaid a primitív stílusotokkal el nem vettétek az érdemben hozzászólni szándékozók kedvét a kommenteléstől.
mjordan 2011.09.13 15:52:54
@salapapa: jaaaa,hogy a Homár a tiéd,meg a magasröptű sleppedé...aha értem. Azt hittem azoké,akik szeretnének érdemben is hozzászólni a posztokhoz,nem pedig kisegítő iskolás poénokkal szétoffolják az oldalt...
-------------------------------------------------------------------------------------------------------
Tengerre néző szoba a Neckermanntól 2011.09.06 10:58:00

mjordan 2011.09.06 16:17:00
Ha velem történne valami,ami miatt a Homárhoz fordulnék,nem tenném meg...ennyi suttyó,irigy parasztot,amennyi itt van,sehol máshol nem találni. Aki ide beküld egy történetet,általában segítséget, tanácsokat vár...erre mit kap a bunkó, irigy parasztoktól? "mér vagy gazdag?" "ha gazdag vagy,inkább maradj csendben" "luxuskonditerembe minek jár" "megérdemli,hogy átbaszták,mert gazdag"..komolyan szánalmas. Régebben nem erről szólt ez az oldal. Nem értem, a moderátor miért nem moderálja a hsz-eket,amik nem a témához kapcsolódnak.
mjordan 2011.09.06 16:33:03
@phaszfej: látom,,magadra vetted...ennyit megért,gyökér.
mjordan 2011.09.06 16:53:41
@bubo cupropenis: apám,nálad súlyos gondok lehetnek...
-----------------------------------------------------------------------------------------------------
Hangosabb-e a részeg ember az ütvefúrónál? 2009.10.26 00:36:35

mjordan 2009.10.26 00:47:33
A csendrendelet akkor lép hatályba csak ezek szerint,ha azok a fránya drogos,alkoholista,állandóan randalírozó fiatalok akarnak szórakozni...
-----------------------------------------------------------------------------------------------------
Ilyen az, amikor véletlenül lebukik a csaló sportáruház 2009.10.16 01:10:00

mjordan 2009.10.16 01:43:37
A buzik elsőznek.
----------------------------------------------------------------------------------------------
Hogyan csalnak a zöldségesek a Fény utcai piacon? 2009.08.31 01:15:10

mjordan 2009.08.31 03:46:19
És ki a pöcsöm az a Mary?
---------------------------------------------------------------------------------------------
Csak a szokásos lehúzós akció az Auchanban 2009.07.14 12:58:00

mjordan 2009.07.14 13:40:51
Balaton Soundon mekkorát zenélt Sven Vath...zseniális volt.

(forrás:blog.hu/user/10590/tab/activity)

Napnál is világosabb: csupa releváns hozzászólás.

Bluemotion 2014.09.01. 18:13:08

@ColT: Evvel semmi gond nem lenne, ha az nem menne a blog/oldal rovására. Hidd el, ha innen eltűnik a "chat", és tényleg csak a segítségkérő emberekre koncentrálna a közösség, az sokkal pozitívabb színben tüntetné fel az Homár blogot, az értelmetlen chetelés helyett. Abban pedig egyáltalán nem értek egyet, hogy ha itt nem lenne chat akkor eltűnne, az élet. Az emberek jönnek és mennek a "kemény mag" nagy része meg alig pár éves regisztrációkkal rendelkezik. Előttük is volt élet meg utánunk is lesz.

igazságos 2014.09.01. 18:15:05

@dr. phil. Sün‼ ツ: batgirl mensturál, csak a szokásos.

Homár Hilda 2014.09.01. 18:15:35

@batgirl: -arról, hogy régen mi volt és hogyan, szerintem most már kár beszélni, az a tarthatatlan, ami most van és ezen szeretnénk változtatni.
- persze, lehet időzíteni, így ment a dolog, amikor szabin voltam egy hétig. de egy nagyjábóli rendszer van most is: egy poszt 9-f10 körül meg egy 2-f3 körül. vagy ennél pontosabbat szeertnél? 9:00 14:00 ilyesmire gondolsz?
- nem nagyon akartalak megvédeni benneteket, mert szerintem egyáltalán nem szorultok rá, amit meg akarok védeni, az a közösségetek, épp emiatt van az egész, ha hiszed, ha nem. ha ki akartalk volna rakni bennneteket, nem baszkódnék itt, hanem végignyomkodtam volna a kitilt gombot aztán csá, de nem akarom, mert bármilyen hülyén is hangzik, a közösség szerintem érték
- nem értem, mért lenne sunyi aki csak olvas
- napi 2 poszt + 1 fb ennyit tudok nyújtani, de azt stabilan.

Aureliano Buendía 2014.09.01. 18:16:18

@Bluemotion: fogyasztóvédelmi blog. Értem. Tehát akkor te a Fogyasztóvédelmi Hivatalnál dolgozol, és munkaidő után, puszta segítő szándékból jársz ide, és minden esetben csak és kizárólag releváns hozzászólásaid vannak. Esetleg az itteni posztokat másnap reggel már iktatod és intézed is. Értem.
Nincs több kérdésem.

igazságos 2014.09.01. 18:18:40

Ha változást akar a Hilda, akkor csináljon külön blogot, ő csak átvette a Homárt, vagyis ő is bármikor kitehető, és kirúgatható, mert nem az övé a blog, ő most csak egy átmeneti kezelője.

Fejesrob 2014.09.01. 18:21:31

Én azért utálom ezt a blogot, mert a sok unatkozó gyökér ezt használja chat-nek.

Oldalakon át hat faszkalap uralja az egészet, mindenről beszélve, hogy szart, hogy működnek a belei, milyen a BKV, cigányorbán, csak éppen a téma kapcsán semmi.

Sárosi Béla 2014.09.01. 18:22:28

Felesleges olyan dolgokon törni az agyatokat, hogy kommentszűrés, meg mittudomén.

Mióta nem a Szily meg a Rádi csinálja, azóta az egész Homár egy mélyrepülés. Kétnaponta Orangeways.
Ami meg nem Orangeway poszt, azokban is szinte kizárólag tökhülye, ostoba panaszosok.

A mélyrepülés legalja, amikor egy blog elkezdi basztatni a törzskommentelőit.

Áprilisban, a tizedik születésnapon ünnepélyesen zárjátok be a picsába.
Vagy hetente rakjatok be egy pinás képet, írjátok alá hogy sunáznám, és zárjátok be a kommentelési lehetőséget. A pinás képre is lesz anyi kattintás amivel meg lesz elégedve a főnökség.

Homár Hilda 2014.09.01. 18:22:33

@igazságos: ezt magyarázd már meg lécci

igazságos 2014.09.01. 18:22:46

Hilda 1-2 év múlva jön megy, mi meg már itt vagyunk 2006 óta, és elfogyasztottunk pár blogposztert is.

Volt köztük aggresszív is, és volt, aki letojt.

Most egy olyan jön, aki meg akarja mondani, mi legyen, és mi ne legyen.

Majd ezt is túléli a társaság, mi akkor is itt leszünk, amikor már jackyll unokái fogják a Homárt rendszerelni.

Aureliano Buendía 2014.09.01. 18:23:48

@Homár Hilda: nem akarok azzal jönni, hogy régen mi volt, de kénytelen leszek pro és kontra is.

Bat arra gondol elsősorban (szerintem), hogy Dzsekil napi 4-5 posztot kirakott, amiken lehetett csámcsogni relevánsan is, illetve csak szórakozásból is. Most az van kb., hogy az a hozzászólás mennyiség, ami eloszlott 4-5 posztban, most kettőbe sűrűsödik be. A létszám kb. stagnál.
Mivel gyanítom, hogy nem ez a főállásod, nem arra akarok célozni, hogy tolj minél több posztot, gyanítom, hogy így sem kis idő átolvasni, hogy mi legyen a napi. (Ha ez a főállásod, akkor de:))

Jogos az észrevétel, hogy változtatni kell, az én álláspontomat ismered. Ugyanakkor értékelem is, hogy a mi közreműködésünkkel kívánod megoldani, de annyiban bat-nek igaza van, hogy a posztod egyoldalasra sikerült. Javaslom ugyanakkor figyelmedbe az un. releváns hozzászólók kommentjeit.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.09.01. 18:25:04

@Homár Hilda: elfogadom a válaszodat, kitilthattál volna.
A sunyi olvasók: nem akartam általánosítani, természetesen visszavonom.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 18:26:21

@Bluemotion:
Na kiválasztottam neked egy régi-régi homár posztot teljesen találomra.
Olvasd el, meg a kommenteket is.

homar.blog.hu/2008/08/11/fanszorzetes_pizza_a_nyar_panaszos_leveleben?full_commentlist=1#comments

Érzed, hogy mi a különbség egy mai poszt, meg egy akkori között?
És a kommentek között?

Atörökk 2014.09.01. 18:28:21

@Fejesrob:
Milyen ötleted, javaslatod van, hogy ne így legyen?

Fejesrob 2014.09.01. 18:28:35

@Homár Hilda: Csak keményen Hilda, szórd csak ki az alját. Akkor én visszajövök és nyilván más is.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.09.01. 18:28:38

@igazságos: kedves kislányka..lécci fogd már a csvegődet. Blog admint nem érdemes felbosszantani, tudod, itt ő a fönök.

Ha nme tudsz normálisan hozzászólni, ajánlom, hoyg foglald el magad valamivel, amig mi egyezkedünk. Ok? ajánlom a jobb vagy a balkezedet.

igazságos 2014.09.01. 18:28:38

Az biztos, nem emlékszem olyanra, hogy egy csaj új blogbejegyzés tekintetében üzengessen, hogy megrendszabályozza a blog kommentelőit.

Mi a cél?

A nevelés?

Az új útra terelés?

A kitiltás?

A bezárás?

Annak meghatározása, miszerint én vagyok a főnök, és mindenki másnak kuss?

Miszerint úgyis az lesz, amit én akarok elv bevezetése?

Vagy mi?

Nem értem az ilyen logikát, hogy ez mire jó, hogy így üzengessünk.

Megértem, hogy tetszik/nem tetszik valami x embernek, és szóvá teszi.

Szerintem eddig is elvoltunk itt a homáron, senki nem üldöztünk el (na jó, 1-2 egyedet a többiek), mindenkit örömmel fogadunk, néha lehurrogjuk a másikat, de alapvetően mindenkit elfogadunk, aki itt véleményt nyilvánít a bloggal és a poszterral, netán 1-2 kommentelővel kapcsolatban is.

Ez egy BLOG, ahol TÁRSASÁG van, KOMMENTELŐK, ha úgy tetszik, és szabad véleménynyilvánítás / egyenlőre /

Nem értem tehát, hogy miért baj az, ha itt egy idő után chatelés van, ha már kiveséztük a blogot, hogy ki mit tenne, ki mond hülyeséget, ki segít, és ki nem.

Itt az lenne a lényeg, hogy a

HOMÁRON BÁRKIT SZÍVESEN LÁTUNK, és attól, hogy itt van 10 törzstag, még az újak is hozzá tudnak szólni, ha nem is tudják, ki kicsoda.

Fejesrob 2014.09.01. 18:30:03

@atörökk: 3-4 hét előzetes cenzúra. Amíg ez a réteg meg nem unja és el nem megy a picsába.

Vagy megtanulja, hogy egy blognak mindig a témájához szólunk hozzá, nem pedig megtárgyaljuk, ki milyet szart reggel.

Bluemotion 2014.09.01. 18:31:21

@Aureliano Buendía: Szó sincs erről. Van amikor én is csak annyit írok, hogy a posztoló nagyon modoros stb. De, van amikor leírom, hogy én hogy jártam és nálam mi segített stb. Ami lényeges, hogy, nagyon ritka azon esetek száma, mikor leállok valakivel itt pletyizni, hogy mi volt a tegnap TV-ben, vagy milyen volt az idő. Ha nincs új poszt akkor nem szólok hozzá, de képzeld olyan is szokott lenni, hogy nem szólok hozzá egy poszthoz (!), mert úgy mérlegelek az olvasás közben, hogy nem tudnék érdemben semmit sem hozzátenni a témához, ahelyett hogy szétoffolnám a blogot, büntetve a szerkesztőket, hogy miért nincs újabb poszt.

Atörökk 2014.09.01. 18:32:11

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Lehet, az én készülékemben van a hiba, semmi különbséget nem látok.

igazságos 2014.09.01. 18:32:12

Egyszerű a képlet: a nekünk nem tetsző kommentekkel nem kell foglalkozni.

Nekem is sokszor beszólnak, azt gondolván, érdekel a véleményük.

Ettől még nem lettem öngyilkos, pedig már nem kéne élnem.

Nehéz elkezdeni a kommentelést, én is vártam 1-2 évet, mire vettem a bátorságot, hogy írjak, és elsőre nehéz bírni a strapát, és a többiek terrorját.

Viszont gyorsan be tud illeszkedni bárki, ha a poszthoz szól, ha nem a poszthoz szól, hanem 1-2 kommentelőnek.

Senki nem volt innen kitiltva, senkire nem szólt a blogposzter, hogy most kuss a neved, mert én aszt mondom. És? Egyem meg? Mit csináljak az ilyen emberrel?

Egy kommentelő már tudja a rendszert, bárkit szívesen fogadunk itt, ha új tag, ha régi.

De hogy itt meg legyen mondva egy nő által, hogy ki hogyan viselkedjen, na ez nem más, mint

1 BLOGCENZÚRA.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 18:32:18

@Fejesrob:
Bocsássá meg, politikárol linkelnél be egy kommentet?

Fejesrob 2014.09.01. 18:32:22

@igazságos: Mert zavarja a többit. Képzeld el, hogy pld. a filmmegosztón elkezdesz chatelni, Ott nyilván nem teszed. Na vajon miért nem?

Homár Hilda 2014.09.01. 18:33:02

@igazságos: de ez hoy függ össze azzal h nő vagyok vagy nem vagyok nő?

Atörökk 2014.09.01. 18:33:35

@Fejesrob:
Oké, kezdheted a hozzászólást a témához, mert eddig nem sikerült. Szálka, gerenda, stb.

Fejesrob 2014.09.01. 18:33:36

@dr. phil. Sün‼ ツ: Mi vagy te b+, a főnököm? Keress egyet, ha ez érdekel.

Bluemotion 2014.09.01. 18:34:18

@dr. phil. Sün‼ ツ: A "probléma" jóval régebb óta fent áll :) Ha a kezdet, kezdetén lett volna szigorúbb moderáció, akkor azt szokta volna meg a közösség, és most nem lenne miről beszélni.

igazságos 2014.09.01. 18:34:24

sixx is megpróbálkozott a cenzúrával és mi lett belőle meg a blogjából

Fejesrob 2014.09.01. 18:36:02

@atörökk: Épp azt csinálom, most ez a téma és nekem mindig is felbaszta az agyamat, hogy a Homárt hat unatkozó ember bassza szét. De legalább humorotok lenne.

Örülök, hogy nem csak nekem tűnt és végre ha igaz, megszűnik ez.

igazságos 2014.09.01. 18:36:44

@Fejesrob: PONT EZ A LÉNYEG:

KIT ÉRDEKEL, KIT MI ZAVAR, ha te jól érzed magad itt.

Most miért zavar, ha mások chatelnek? Szólj hozzá te is. Esetleg kapcsolódj bele a társalgásba. Esetleg kérdezz rá 1-2 dologra. Senkit nem vezethetünk rá arra, hogy merjen kommentelni. Senkinek nem tartunk pisztolyt a fejéhez, hogy most csak a poszternak segítsen.

Ha cenzúrát akartok, akkor vezessétek be, oszt jóvan.

@Homár Hilda: a csajok uralkodni akarnak a pasik helyett is.

Atörökk 2014.09.01. 18:37:12

@Fejesrob:
ez esetben vigyázz, még a végén szívinfrastruktúrát kapsz.

Sárosi Béla 2014.09.01. 18:37:29

@Fejesrob:
Hát biztos nem az ilyen kis köcsögöket, mint te.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.09.01. 18:37:48

@Fejesrob: Ahogy azt Móricka és doktor Göbbels elképzeli.

Aureliano Buendía 2014.09.01. 18:37:49

@Fejesrob: segítek: jelen pillanatban a téma: hogyan tovább?
A te hozzászólásod ebből a szempontból OFF. Nem javasoltál megoldást, nem ötleteltél a többiekkel tehát csak offolni jössz ide.

Nincs több kérdésem bíró úr, átadom a védelemnek a szót.

igazságos 2014.09.01. 18:38:46

Továbbra se értem, most mi van, de ezt már megszokhattátok.

Ha akartok valamit, akkor tegyétek meg, ha meg nem, ne gerjesszétek a feszkót blogokkkal.

Mindig egy csaj tudja azt megcsinálni, hogy ha valahová bekerül, ő akarja sz@rni a spanyolviaszt.

Házasságot tönkretenni, munkahelyen főnök lenni, pasiknak parancsolni, blogot vezetni.

igazságos 2014.09.01. 18:39:53

@Sárosi Béla: na, a köcsögök hasznos háztartási berendezések.

Értve?

bikmakk · http://srbija.blog.hu 2014.09.01. 18:40:13

Nagyon egyszerű: ugyanarról a nickről érkező két komment között legalább 20 percet kelljen várni. (Aki a neki címzett hozzászólásokra akar reagálni, az reagáljon egyetlen kommentben.)

Fejesrob 2014.09.01. 18:41:12

@igazságos: Egyáltalán nem vagyok szőrös ember, de ami a homáron megy, azt utálom. Az a gond, hogy ez egy nagyon praktikus blog, nekem szükségem lenne, mik a többiek tapasztalatai, az sem árt, ha néha jót röhögök, de itt oldalakon keresztül hat ember beszéli meg a semmit, nagy néha beszúrva egy ideillő hsz.

Nem illik ilyet csinálni csak azért, mert ez egy látogatott blog. Ahogy pld. egy filmegosztón sem, csak ugye ott nem szaroznak, azonnali a ban.

Aureliano Buendía 2014.09.01. 18:41:33

@Fejesrob:

és ki olvassa végig, és ki dönt? Megannyi költői kérdés.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.01. 18:41:53

@Bluemotion: Alig pár éves? Hagyma, Atpi, 2007-ben itt voltak már, de VáSZKA? Sün, meg még egy rakat ember is sokkal régebbi mint 2010.

De amúgy igen, lenne pár releváns hozászólás (az a pár, amit lehet írni egy átlagos "izéke cég nem teljesíti a garit, 3 hete nem válaszolnak" cikkhez. És semmi más.
Sok értelme annak sem lenne, mert ugyan a Hilda oldaldoboz ötlete nem rosz, de aki magától nem jön rá, hogy ügyvéd/Hírközlési Hatóság/ogyvéd a megoldás, annak magyarázhatsz akármit.
(Ismered azt az embertípust, akinek ha megmondod a megoldást, akkor is szajkózza tovább a hisztit?)

nickM 2014.09.01. 18:42:17

@Homár Hilda:

1, "Én egy önmoderáló megoldást javasolnék: a hozzászólásnál maga a hozzászóló bejelölheti, hogy ontopic v. offtopic a hozzászólása, az ontopic automatikusan előrébb kerül, mindig közvetlenül az első offtopic elé. Valami ilyesmi, így elöl lesznek az értelmes és hasznos hozzászólások, hátul a cset jellegű törzsgárda hozzászólások, egy éles határvonallal." by További magyar hang - ez lenne talán a legjobb, viszont valószínűleg azt a választ kapod majd, hogy "fejlesztést igényel" :(
2, Chatbox (szerintem ilyen sincs a blog.hu-n de hátha)
3, Chat/OFF poszt (heti/napi)

Más és apróság (meg nem is fontos, csak szólok): Amióta van FB/Tumblr/stb. bar a posztok alatt a főoldalon, azóta - nálam legalábbis - nincs "olvasson tovább + hozzászólások száma" a szürke mezőben. (Lehet, hogy szándékosan, de szerintem csak elrontott beállítás.)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.01. 18:43:17

@Fejesrob: Fordítva van. Azért látogatott, mert van társaság. A többi amúgy oké, de... Annyira régen sem írták le, mik a tapasztalatok.
Ha valaki mással is ugyanúgy baszik ki egy cég, azzal mire mész?

igazságos 2014.09.01. 18:43:55

@Fejesrob: továbbra sem értem, miért zavar ez téged.

beszélgess te is hetedikként a semmiről, nem fogunk lenyelni keresztbe

itt ez lenne a lényeg, hogy mindenkit szívesen látunk itt, és mindenki bekapcsolódhat, aki akar

lehet szeretni/nem szeretni valakit/valamit, lehet utálni/nem utálni, lehet segíteni/hátráltatni is

itt eddig ez volt a lényeg, hogy mindenki bátran hozzászólhatott, és mindenki elmondhatta, hogy a poszternak igaza van-e, vagy nem, és utána beszélgethetett a többivel is (a sorrend mind1)

Fejesrob 2014.09.01. 18:44:10

@Sárosi Béla: Elhiheted, én sem az olyan nagy köcsögöket keresem itt mint amilyen te vagy b+.

Meg van sértődve b+, mert rászólnak, hogy húzzon a picsába, ne ittt chateljen.

Aureliano Buendía 2014.09.01. 18:44:55

@Bluemotion: ismétlésképpen: a Homár egyrészről panaszláda. Vedd úgy, esetleg egy negatív reklám a cégnek. De ez nagyon esetleges. Ha épp nem a konkurencia akar szart dobálni (volt már olyan).
Beírod, ahogy sokan mások az ötleteid, és ennyi.
Másrészről közösségi virtuális tér, és ez akkor is úgy van, ha nem tudod/nem akarod érteni/elfogadni (mert kívülálló vagy).
És a legtöbb embernek, akik innen ismerek tú in ván.

Fejesrob 2014.09.01. 18:45:24

@igazságos: Mert sok. Oldalakon át van és itt értékes lehet a hsz. is. Persze ami a témába vág.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 18:45:29

@atörökk:
Mongyuk annyi, hogy szily ugrot az ilyen hülyeségekre is.
Aztán vidámság vót maga a poszt is.
De ezt tolja most is, csak a cinken.
Viszont a kommencsek ugyanúgy mentek, mint manapság.
Most az antioffolók viszik a prímet.
Megoldást ők se tudnak, de legalább minket tudnak anyázni.
Ez is egy verzijó!
Majd a Hilda eldönti,én ehhez kisember vagyok.

Lásd maji művünket odaát:
cink.hu/galla-felmeztelen-humorszexualis-keppel-inditotta-a-1629208919

Fejesrob 2014.09.01. 18:46:48

@ColT: Elmondanám, hogy a Homárt épp azért olvasom, sőt kifejezetten szeretem, mert értékes infók vannak benne.

Persze, szubjektív a dolog, de éppen ezért értékesek a témába vágó hsz-ek. Ebből azért már ki lehet rakni valamit.

igazságos 2014.09.01. 18:46:49

ha valamit nem tudtam, MEGKÉRDEZTEM, én se vágtam eleinte, ki az az EDE pl.

De aztán megkérdeztem, hagyma válaszolt, és már én is tudtam, hogy és mint.

Hilda is rákérdezett itt 1-2 posztra, amit nem ismert.

Ha tehát VALAKI AKAR, az be tud kapcsolódni a Homár lelkivilágába, a kommentelők közé lépni, csak kérdezni kell, és kommentelni.

Azt is mindenki eldöntheti, hogy most csak végigolvassa-e, vagy csak kommentel a poszthoz, netán beszáll a társaságba.

Sárosi Béla 2014.09.01. 18:48:08

@Fejesrob:
10/2 a riposztkészséged, ölég gyenguszka.
Ráadásul feszültnek tűnsz.
Szerintem kattints rá valamelyik kedvenc rejszolós odaladra, és aggyáneki.

Fejesrob 2014.09.01. 18:48:10

@dr. phil. Sün‼ ツ: Nem az a gond, ha van benne off, istenem, megesik, hanem az, ha az egész az. Magyarul a csákó munkássága semmi másról nem szól és még humora sincs.

AtiSnatch 2014.09.01. 18:48:14

pitsába már lassan írjatok má, mer nem tudok gyorsan olvasni. :D

igazságos 2014.09.01. 18:48:17

@Fejesrob: hogy kinek mi a sok, ez is egyéntől függ.

Ha már kiveséztünk egy posztot, akkor miért ne lehetne beszélgetni másról.

Külön chatot ezért kezelni, bevezetni, létrehozni, időpazarlás, és újabb energiába, időbe és netán egyéb ráfordításba kerül valakinek.

/ a lényeg, hogy SZABADON lehet mindent kommentelni a Homáron /

igazságos 2014.09.01. 18:49:59

Most például már Fejesrob is bekapcsolódott a kommentelők közé, még ha kapja is most az ívet 1-2 embertől.

És?

Ő is elmondja, meg mi is elmondjuk. Nem dől össze ettől a világ, és talán Fejesrob se veszi észre, de ugyanúgy nem a poszthoz szól, hanem 1-2 kommentelőhöz már, azokhoz, akikkel nem ért egyet, illetve akinek a véleményére talán egy kicsit ad ő is.

Fejesrob 2014.09.01. 18:50:16

@Sárosi Béla: Persze, hogy feszült vagyok okoska b+, ha egyszer felbaszod az agyamat. Írom, hogy nem miattad jövök ide, erre köcsög.

De b+, én tényleg nem miattad jövök ide, hanem azok miatt, akik megírják, hogy az ő tapasztalatuk mi volt a témában. Vagy legalább humorosak.

Egyszerűen nem is érted mi a probléma.

Aureliano Buendía 2014.09.01. 18:50:42

@Fejesrob: te egy kicsit aránytévesztésben vagy. Pontosan UGYANANNYI jogod van megmondani másoknak, hogy húzzanak innen, mint bárki másnak.
Akinek itt joga van ilyet közöni, azt úgy hívják, hogy Homár Hilda. Amennyiben nem ezen a néven kommentelsz, szerintem inkább nézd vissza az összes hozzászólásod, hogy te vajon hány ötletet dobtál be ma du. a közösbe?

Fejesrob 2014.09.01. 18:51:23

@igazságos: www.chat.hu

Még szobát is nyithatsz, hogy Béla megtaláljon.

nickM 2014.09.01. 18:51:25

@Aureliano Buendía: Egy lépéssel távolabbról: Értelmes(ebb) beküldők értelmes(ebb) panaszaiból kicsit könnyebb értelmes(ebb) posztokat kitenni, nagyobb merítésből meg könnyebb őket összeszedni. Gyakorlatilag a folyamatos off/chat/beküldő ekézés arra jó, hogy az értelmesebbje ne írjon, csak így a folyamat öngerjesztő. (Nyilván nem egyik pillanatról a másikra változik ez meg, de a jelenlegi helyzet fenntartásával előbb-utóbb csak olyan posztok lesznek, hogy "nem találom egyedül az inggombom, segítség". Természetesen a változásra sincs semmiféle garancia, de egy esélyt talán megérdemel.)

igazságos 2014.09.01. 18:51:47

@AtiSnatch: rámellyezzelek!?

már fogytam amúgy sokat, de a mellyeim azok maradtak

XD

AtiSnatch 2014.09.01. 18:52:31

az ONolók lehetnének mondjuk a Fészbúk ablakban?

Fejesrob 2014.09.01. 18:53:08

@Aureliano Buendía: Ez bizony így van. Ezért drukkolok a bloggazdának, hogy találjon ki valamit.

A véleményemet pedig azért írom le, hogy akit ez érint, hátha magábaszáll és chatelni a chatre megy.

igazságos 2014.09.01. 18:53:26

Na lássátok, már Fejesrob is elküldött a p.csba, és valahogy mindig ide lyukadunk ki, hogy mindig én vagyok a rossz itt a homáron is.

pedig én csak meg akarom értetni vele, hogy szabad kommentelés esetén ez a helyzet, hogy mindenki azt ír ide, amit akar, és a lőtéri kutyát se érdekli, kinek mivel/kivel van éppen baja

AtiSnatch 2014.09.01. 18:55:17

@Nattramn: én is, mert szégyelltem megkérdezni :D

Sárosi Béla 2014.09.01. 18:55:36

@Fejesrob:
Elég könnyű felbaszni az agyadat, ezek szerint.
Hm. Az nem jó.
Doktor bácsinál voltál már ezzel az ingerlékenységi problémával? Mit mondott?

igazságos 2014.09.01. 18:56:14

@Nattramn: ja, mondtam, hogy én nem tudok chatelni, és a rendes facebookomat sem áldozom fel emiatt.

Fejesrob 2014.09.01. 18:56:45

@nickM: Igen, ez kb. így van, mert az egész nem csak arról szól, hogy Béla és tasi kielégülnek, hanem arról, hogy kerülöd el, hová ne menj, hogy intézik, sőt az egésznek esetleg van egy olyan hatása is, hogy a szolgáltató fél attól, hogy itt negatívan megjelenik és ezt megelőzi.

Na most ha csupa off van a poszt alatt, arra mindenki azt gondolja, hogy a téma nem fontos, holott hat ember generál ezer offot.

AtiSnatch 2014.09.01. 18:58:13

@Fejesrob: és mellette 4-5000 oldal letöltést.

Atörökk 2014.09.01. 18:58:33

Folytassátok, hozom a popkornit!

Aureliano Buendía 2014.09.01. 19:00:15

@nickM: régóta olvasom a Homárt, és sok év után jutottam oda, hogy elkezdek kommentelni is.
Az én meglátásom az, hogy már jó ideje csak nagyítóval lehet találni olyan posztot, aminek tényleg van értelme. Nem azért, mert Zsekil kirakott naponta négyet-ötöt. A végére már ott is csak az „alja” jött. Mert, ahogy Hilda írta, ez egy panaszláda, egy dühöngő. Dühöngő a posztolóknak (lásd pl. Abbázia). Aki ismeri a jó utat az bejárja, nem feltétlenül írja meg. Ilyen volt a gonosz kecske poszt, neki hatalmas tisztelet ezúton is.

Ugyanakkor ez egy virtuális játszótér is, ahova lemegyünk, és megbeszéljük a dolgokat, amiben benne van a poszt témája is. A legtöbb törzstag azért ahhoz is hozzászól.

A változás nagyon kétélű. Nehéz megtalálni az arany középutat, és drukkok Hildának, hogy ne öntse ki a gyereket is a fürdővízzel együtt.

Anomalocaris (törölt) 2014.09.01. 19:00:28

@AtiSnatch: Hát ki is lettél volna gúnyolva, az már biztos!

Aureliano Buendía 2014.09.01. 19:01:14

@AtiSnatch: megelőztél baszki! Pont ugyanez lett volna a bé tervem.

igazságos 2014.09.01. 19:02:38

@batgirl: mondom, máma menstruálsz.

Anomalocaris (törölt) 2014.09.01. 19:03:15

@igazságos: Egyébként csak egy megoldás van: át kell adni nekem a blogot.

PanelProli 2014.09.01. 19:04:13

Ekkora hajcihőt csinál a blog.hu, hogy 15 elsőzőt/offolót/csetelőt kizárjon innen?

Most fel tudom sorolni azt a 15 nicket, akit egyszerűen le kell fizetni, hogy ne írjanak ide (kizárni nem lehet őket, nekik vannak jogaik, meg száz másodnickjük).

Aureliano Buendía 2014.09.01. 19:04:20

@Fejesrob: próbálok nagyon udvariasan fogalmazni, ugyanakkor kénytelen leszek önmagamat ismételni.

A blog gazdája jelenleg Hilda. Ő döntheti el, ki maradjon, ki menjen. Ha tudnál olvasni a sorok közt látnád, hogy neki nem pont ez a szándéka.

Te (vagy akárki más) javaslatot tehetsz arról, hogy ez milyen formában valósuljon meg. Súgok: a mindenki-menjen-a-picsába-aki-nem-én-vagyok az nem javaslat. Simán csak offolsz. Pont olyan vagy, mint azok, akikre most ki vagy akadva, és mész a csorda után.

Remélem, érted, mire akarok kilukadni.

Aureliano Buendía 2014.09.01. 19:06:16

@Fejesrob: azt nagyvonalúan elfelejted, hogy nagyjából ez az 5-6 ember generálja a látogatottság (lásd még: oldalletöltés) jelentős részét.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 19:06:16

@Fejesrob:
Írtál valamit, arra válaszútam.
Hogy itt van olyan hogy pl "cigányorbán".
Erre kérek egy példátr.
Ha a főnököd lettem volna valaha is, már nem dolgoznánk együtt...

AtiSnatch 2014.09.01. 19:06:47

@PanelProli: melyikünk kamunickje vagy? kell a pénz, mi? :D

igazságos 2014.09.01. 19:06:57

@Nattramn: szerintem ne akarjá blogot vezetni, mer nem a te stílusod. :)

Sokára lenne akkor poszt, heti egyszer, mert rám várnál folyton az aluljáróba.

igazságos 2014.09.01. 19:08:10

Bevadít minket a Hilda ilyen posztokkal.

oszt elképzelem, ahogy most minden kommentelőn röhögve csapkodja az index-szerkesztősében a térdét, mer azt hiszi, a végén úgyis ő fog jól járni

XD

AtiSnatch 2014.09.01. 19:10:11

kik lesznek az élőtárgyalás résztvevői?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 19:10:14

@Aureliano Buendía:
Nekem egy különbség láccik: a poszt témája.
Mást nem tudok elmondani, tiztelt bíróság!

igazságos 2014.09.01. 19:11:18

@AtiSnatch: arra lemellyezhetsz, hogy én leszek a legelső fővádlott

Hátra is fogják a kezeimet bilincselni.

:P

Fejesrob 2014.09.01. 19:11:36

@Aureliano Buendía:

Nem értem, miért lenne ez itt most off? Nem ez a téma?

Amúgy pedig az én javaslatom egy időszakos cenzúra volt.

Anomalocaris (törölt) 2014.09.01. 19:13:25

@igazságos: Teljesen megbízhatóan és rendszeresen posztolok az elgépeléses blogban. És ami még fontosabb, egyáltalán nincsenek ott off kommentek, tehát valamit tudhatok.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 19:13:38

@AtiSnatch:
Szerintem a der medve, meg a nyúl!
Esetleg a bagoly befigyel!44!

Fejesrob 2014.09.01. 19:13:59

@Aureliano Buendía: Erre ne legyél büszke, mert ez így nem értékes.

Nem ti hatan vagytok percenként értékesek, hanem a másik hatszáz percre eső hsz-i Amit egyébként esetleg miattatok nem tesznek meg.

igazságos 2014.09.01. 19:14:55

@Nattramn: azt nem is állítottam, hogy nem tudsz semmit, csak azt, hogy nem a te stílusod, illetve, hogy sokat várnál valahol máshol rám, posztolgatás helyett.

mondjuk ha van mobilneted, minden megoldható

igazságos 2014.09.01. 19:16:16

DE ÉN NEM TUDOK CHATELNI, SE FACEBOOKOZNI.

Most mit csinájjak?

(nem, nem leszek öngyi, valakinek ki kell nyírnia)

nickM 2014.09.01. 19:16:56

@Fejesrob:
+1!
(Bár őszintén szólva én néha az offokat is bbírom/olvasom :) De amióta az a rendszer, hogy "Van új poszt!" és kb. 3 perc után ott folytatódik a "levittem a szemetet/kávéztam/megyekmosni/macskajancsibárkiakinemmivagyunkdevéleményevan/pistikeelvetteahomokozólapátomat" az kicsit már sok.)

@Aureliano Buendía:
"Aki ismeri a jó utat az bejárja, nem feltétlenül írja meg. Ilyen volt a gonosz kecske poszt, neki hatalmas tisztelet ezúton is." Részemről örülnék neki, ha minél több ilyen lenne, jópár posztnál érdekelne a végkifejlet, akkor is, ha esetleg nem sikerül megoldania a poszternek a problémát. De úgy érzem jóval kisebb eséllyel osztja meg velünk, ha marad a mostani helyzet.

"A legtöbb törzstag azért ahhoz is hozzászól." Tudom, ezért nem kedvelem a szűrőgomb ötletét. (De ez egyéni nyafim.)

Részemről maximálisan bízom Hildában (különben mit vekengenék itt), szerintem van rá esélye, hogy megtalálja a kompromisszumos megoldást.

Aureliano Buendía 2014.09.01. 19:17:52

@dr. phil. Sün‼ ツ: akkor nyertem egy tangóharmónikát, mert ezt a választ jelöltem meg kedves Vágó úr.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.01. 19:18:02

@Fejesrob: Ellenben azért megtalálod a hasznos infót is.

Meg szerintem ez nem az a blog, sokadszorra is. Bár ugye ez a postoktól is függ! Amihez lehet relevánsat írni, ahhoz szoktunk is.
(56. Orangeways posthoz mit lehet még írni? Már megint ott hagytak valakit, ki lepődik meg?)
Ráadásul a jelenlegi társaság is a releváns hozzászólókból alakult ki.

AtiSnatch 2014.09.01. 19:21:24

@ColT: tiltakozom, én kifejezetten az OFFkommentelők miatt jöttem ide. :D és szerintem vannak még egy páran, aki ugyan csak olvasnak minket, de miattunk kattintanak rá a blogra. az arányokat nem tudom, de nagyon nem is érdekel.

Anomalocaris (törölt) 2014.09.01. 19:23:14

@AtiSnatch: Hát szerinted miért düllednek ki ilyen furán a szemei.

Fejesrob 2014.09.01. 19:25:17

@ColT: Én nem elemzek mindegy egyes posztot, sokukat végig sem olvasok.

Valójában nem tudom kiket érint az én kritikám, hiszen nem jegyzek meg egyetlen nicket sem. Akiket érint, talán felfigyel arra, hogy nem mindenki élvezi az amit oldalakon át csinál.

Az off ilyen mértékben gáz, nem véletlenül tiltják. Nem azért tiltják, higy kibasszanak a törzsgárdával, hanem azért, hogy pörgősebb, tartalmasabb legyen.

Ez nem zárja ki nyilván azt, hogy te nem írhatsz így.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 19:25:44

@igazságos:
Hinnye!
A törökk illyen aggresszív?

@nickM:
Ezzel szerintem az itt "élők" is így vannak.
Régen se volt más a homár.
A Hilda meg utána is néz a posztoknak, ezért respect neki.
De a homár sose volt egy szigorúan csak a poszthoz szólunk blog.
Csak mostanság jöttek új kommenterek, akiknek ez furi.
Ennyi a fölállás.

AtiSnatch 2014.09.01. 19:26:15

@Nattramn: és ha csak szorulása van? egyébként is gyanúsan csendben van. első nap az iskolában miatt csak nem vágta fel a zereit... -.-

Anomalocaris (törölt) 2014.09.01. 19:27:58

@igazságos: Én úgy érzem, közeleg a vég. Ebből már nem lehet jól kijönni.

Aureliano Buendía 2014.09.01. 19:29:23

@Fejesrob: a téma a hogyantovább, nem a húzatokapicsába.

Hogyan képzeled ez az időszakos cenzúrát? (na, ez a poszt témája:))

Hohanyo 2014.09.01. 19:30:01

Like.

Két dolgot szeretnék hozzáfűzni:

1. Sokan szidják a poszt tolókat, pedig szerintem rengeteget lehet tanulni ezekből a sztorikból, függetlenül attól, hogy a poszt toló hülye, vagy csak benézte, vagy kellő óvatossággal járt el és úgy ment félre valami, vagy az adott cég átverte.

Mindegy mi történt, ha én kerülök hasonló téma közelébe, vagy ugyanahhoz a szolgáltatóhoz pl, akkor már tudom, hogy mire figyeljek, mik a buktatók és hogy melyik céggel nem szabad szóba állni.

Szerintem ez az egyik legfontosabb hozadéka a homárnak.

Nekem meggyőződésem, hogy amikor a poszt toló hibázik, akkor azért ezt nagyrészt tudja, vagy legalább sejti, de hajlandó közzé tenni a saját hülyeségét is, és ezzel nagyon sokat segít rajtunk, többieken.

Ezért szerintem nem lecseszni és cikizni kellene őt, hanem inkább megköszönni neki, hogy közreadja a tapasztalatot, és nem nekünk kell minden egyes ügy minden apró részletét és buktatóját megszívni.

Tudom, hogy sokan azt hiszik, hogy velük ilyesmi sosem fordulhat elő, de bárki bármikor képes benézni valamit, akár tudatlanságból, akár fáradtságból, akár szimpla figyelmetlenségből. És tegyük hozzá azt is, sok esetben itt tanultuk meg, hogy mikor mihez hogyan kell hozzáállni. A Homár tesz minket tudatos fogyasztóvá/vásárlóvá, de csak ha hagyjuk neki.

2. Ez már inkább technikai:
Lehetne lapozógombot tenni a kommentekhez? Mondjuk 100 kommentenként csoportosítva? Jelenleg az a két verzió van, hogy utolsó 100 komment, vagy minden. Amikor már rengeteg komment van, igencsak problémás bekérni az összeset (nálam pl hajlamos belefagyni a böngésző), az utolsó 100 pedig elég ritkán tartalmaz releváns kommentet.

igazságos 2014.09.01. 19:30:09

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem, csak szereti halmozni az élvezeteket.

@Nattramn: ugye, én is így látom, hogy valami nekünk nem jó közeleg

bolhaszandál 2014.09.01. 19:30:36

Sziasztok!

Sosem szóltam még hozzá egy poszthoz sem, talán ez azért van, mert mire ideértem, és elolvastam már több 100 hsz született. Volt amelyik értelmes, és volt amelyik kevésbé volt az... de egy biztos, a kevésbé azok, egy idő után idegesítővé váltak. Nagyon sok olyan név van itt, akik már a kezdetek óta részei a Homárnak, részei ennek a közösségnek, akik törzsgárdának hívják magukat. Ha úgy gondoljátok hogy Ti vagytok itt a keménymag, akkor pontosan nektek kéne a jelenlegi helyzetben az élen állnotok, hogy közösen kialakuljon egy olyan rendszer a homáron, ami mindenkinek jó.
Ehelyett páran csak erőt fitogtatnak, hogyha elmegy a homárról akkor itt megáll az élet... nem fog, ahogy sok más blog életében sem állt meg.De szerintem sem Hilda (én spec. nem rég vettem észre hogy nem Jackyll nyomja a posztokat, bocsánat érte) sem más nem akarja azt hogy ez a közösség elvesszen.
Legyetek konstruktívak, hiszen itt most nem boszorkány üldözés folyik, még ha néhányan azt is hiszitek, hanem egy mindenki számára "élhetőbb" rendszert szeretne kialakítani.A kérdés hogy mi a cél, a csapatmunka, vagy hogy lehessen később megint köpködni hogy a Hilda milyen egy gonosz perszóna, hogy jól kicseszett szegény kommentelőkkel.
Ha becsatlakoztok, és közösen kerestek megoldást, akkor olyan kompromisszumok születhetnek amelyek mindkét oldalnak megfelelnek.

Én többekkel egyetértve azt javaslom hogy a blogmotort alakítsák át úgy hogy a post -hoz kötődő érdemi kommentek kapjanak egy "flag" -et, és alapból csak ezek a legyenek láthatóak.
Illetve egy egyszerű kapcsolóval belehessen állítani ha az illető az offtopic kommenteket is látni szeretné. És mindenki rendben van.
Aki pedig úgy off -ol hogy azt nem jelzi off-nak, lehet szankcionálni X hibás komment után.

S ahogy a nagyok mondani szokták volt : Lehet ekézni :)

Anomalocaris (törölt) 2014.09.01. 19:30:42

@AtiSnatch: Megkezdődött az offolók irtása.

Fejesné Etelka 2014.09.01. 19:31:28

@Fejesrob:

Robika most már búcsúzz el szépen a kis barátaidtól és gyere vacsorázni, lassan le kell feküdnöd, holnap iskola.
Majd holnap játszhatsz velük megint.

Aureliano Buendía 2014.09.01. 19:31:53

@Fejesrob: hatnál jóval többen, ahogy most szervezem a találkozót kb. 20 név merült fel, mint törzstag.

Ugyanakkor elfelejted azt, hogy a blogot a kattintásszám érdekli legfőképpen, és igen, ha most az ehhez kapcsolódó reklám jutott elsőre eszedbe, akkor nyertél egy szfinx formájú papírnehezéket.

Anomalocaris (törölt) 2014.09.01. 19:34:43

@dr. phil. Sün‼ ツ: Szerencsére előrelátó voltam, és felhalmoztam megfelelő mennyiségű konzervet.

Atörökk 2014.09.01. 19:35:08

@Fejesné Etelka:
Nemelehetne, hogy ne jácchasson? :D

Aureliano Buendía 2014.09.01. 19:35:10

@nickM: engem kb. minden esetben érdekel a végkifejlet. Valamint az lenne a jó, ha a posztolónk jelentős része kommentelne is.
De a poszterek java kihányja magából a posztot, aztán ha olvassák is, akkor jól megsértődnek, mikor látják, hogy nincs igazuk. Bár az tény, hogy sokan ezt érdekesen adják a tudomásukra.
Akárhogy is nézzük a Homár egy nyafiblog, de mi így szeretjük.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 19:35:42

@Aureliano Buendía:
Hangszóróval megelégszel?
Elfogyott a mónika!44!

@igazságos:
Mé nem tucc csetelni, meg faszbukkolni?
Rákérdezek:
Ájfón!44

Aureliano Buendía 2014.09.01. 19:37:07

@ColT: és a jelenlegi társaság zöme is releváns hozzászóló.

AtiSnatch 2014.09.01. 19:38:11

@bolhaszandál: ahogy keménymag kommentjeit olvasom szerintem elég konstruktívan állnak a dologhoz. De azon szerintem nem kéne meglepődni, ha valaki beköpi, hogy "a trollok takarodjanak a gecibe" nem ép építő lesz a felé intézet kommentek felhangja.

Fejesné Etelka 2014.09.01. 19:39:40

@atörökk:
Amikor szépen megeszi ebédre a spenótot, vagy ötöst hoz az iskolából, akkor megengedjük neki hogy egy órát netezzen. Olyankor általában a blog.hu meg a pornhub.com megy nála, ezek a kedvencei.
Ma már hozott egy ötöst, első nap, a többiek még azt se tudták hol vannak, ez a kis zseni meg már hozott egy ötöst.
Tehát ha holnap is jól fog viselkedni, akkor várható hogy jön.

igazságos 2014.09.01. 19:39:52

@dr. phil. Sün‼ ツ: nincs a telefonomon felrakva a facebukk

MINEK!?

rosszabb hatással van a zemberre a facebookolás, mint a homározás, és a blogok olvasása

szerintem most erről van szú

az új tagok ki akarják csinálni a régi, törzskommentereket

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 19:40:33

@Nattramn:
Jó neked!
Én csak pislogok, hogy mi lesz!
De vót má egy gabriseszterünk, őt túléltem!
Majd megoldom valahogy.

Anomalocaris (törölt) 2014.09.01. 19:40:34

@igazságos: Szerintem az lesz, hogy először megengedő, majd egyre szigorúbb törölgetéssel megpróbálják a rend látszatát fenntartani, ami egyre tombolóbb őrjöngésekhez és kitiltásokhoz, látványos kivonulásokhoz, és végül a teljes megsemmisüléshez vezet. Vagy feladják, és nem lesz több poszt, mi meg örökre beragadunk egy falapocska mögé, egymást fölfalva.

igazságos 2014.09.01. 19:41:08

@atörökk: papást - papást akarsz játszani már meginn!?

bolhaszandál 2014.09.01. 19:45:12

@AtiSnatch: Bőven tudnék olyan kommenteket mutatni jelenleg innen(végigolvastam az egészet) amiben semmi konstruktivitás nincs, csak hiszti, és vádaskodás a blog tulajdonosa felé.
De nem akarok ezen fennakadni, egyszerűen csak szeretném ha mindenki feltenné magának a kérdést hogy "Miről is szól ez a blog, és hogy kinek/kiknek szól?".. szerintem ha megvan rá a válasz, akkor mindenki beláthatja, hogy a jelenlegi helyzet nem a leg élhetőbb.
Ha szétlehetne választani a kommenteket, akkor a kecske is jól lakna, és a káposzta is megmaradna, pár óra max a programozói munka.

És ha épp a hülyeséget van kedvem olvasni,. akkor azt is megtehetem. :)

Aureliano Buendía 2014.09.01. 19:45:15

@Hohanyo: irigylem a naivitásod.

Nem. A posztolók java részen enm érzi úgy, hogy hibázott, hanem öntudatosan meg van győződve az igazáról még akkor is, ha a tények, neadjisten szabályok ellene szólnak.
Mit mondasz az olyanokról, akik OW-stel utaznak, és utána ide jönnek panaszkodni. A 10. még érdekes, de az 50.?
Vagy kipakolják a bőröndjét, amibe beletette a pénzét. Én titkolnám mindenki előtt, mert kapnám az ívet offline is, nemhogy a neten.

Kis hazánk egy fura ország, elég sok példája van. Mindenkinek vannak jogai, amiket fennen hangoztat, de kötelessége senkinek nincs. És a Homárnál maradva ez nem pusztán a szolgáltatókkal van így, hanem magukkal a posztolókkal is.

Mint ahogy a többség nem látja be, hogy olcsó húsnak híg a leve. Errefelé fillérbaszónak hívják őket. Elég sok poszttal megörvendeztették már a nagyérdeműt.

Ja, és nagyon sok ember, aki nem is ír ide inkább csak kárörvendeni jár, azzal leplezve, hogy ő majd nem kerül ilyen helyzetbe, de a benne lakó irigy örül a másik kárának.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 19:49:10

@Fejesné Etelka:
Engeggyé meg neki más oldalakat is Etelkám!
Hát hadd fejlőggyön az a csimota!44!

@igazságos:
Errű van szó valóban!
De mostan ne a denyevért báncsad akkó, hanem tessék szagérteni a posztot!
Mostan aztán van mit!4!

Aureliano Buendía 2014.09.01. 19:49:48

@bolhaszandál: ahogy nézem az un. törzsgárda is elég sok építő jellegű ötlettel állt el, olvasd csak szépen vissza.
Míg a másik oldalon határozottan sok a tűnjetek-innen hsz.

Ezzel csak az a baj, hogy nem ők a tulajdonosai. Jah, és még: mutass olyan törzstagot, aki a másik oldal bármely tagját elküldte volna itt a vérbe. Hát nem érdekes?

igazságos 2014.09.01. 19:50:18

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem én kezdtem, egyébként meg kurvára megértő vagyok a denevérrel, szegény most nincs jó passzban és rajtam akarja levezetni.

Atörökk 2014.09.01. 19:50:35

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Azé' 6 évesen ratyipornót még ne nézzen!4!!

nickM 2014.09.01. 19:52:25

@dr. phil. Sün‼ ツ: Szerintem azért nem mindegy, hogy 20 vagy 220 közül kell(ene) kimazsolázni azt a pár érdemleges hozzászólást.
"Ennyi a fölállás." Kicsit más szempontból pedig annyi a felállás, hogy mostanra a törzschatelőkön kívül azok maradtak, akik vagy csak a posztot olvassák, vagy vannak annyira elszántak, hogy megkeresik a 2-300 komment között azt a 10-et ami a témához kapcsolódik. Szerintem nekik is van annyira fontos a Homár, mint a törzsgárdának. Csak más a véleményük arról, hogy hogy lesz több "új husi".

@Aureliano Buendía: De pont azért szeretjük, mert nyafiblog és nyafizni jó! :) Ráadásul a Homáron volt/van(?) értelme!
"sokan ezt érdekesen adják a tudomásukra." Itt az egyik pont! (A másik meg ott, hogy emellett keletkezik még pár száz off, ami elég egyértelműen azt mondja a beküldőnek, hogy teszünk a problémádra, sokkal fontosabb a chat.)

Sárosi Béla 2014.09.01. 19:52:48

Mindenesetre kedves Hilda, mielőtt bármit és bárhogyan döntesz, javaslom hogy konzultálj Subba Daddy kollégával ( ha még nem baszták ki a cégtől)
Daddy sokat tudna mesélni, milyen hatással van egy blogra ha elüldözik onnan a törzskommentelőket.
Neki sikerült teljesen megdöglesztenie a Subbát.

bolhaszandál 2014.09.01. 19:55:24

@Aureliano Buendía: "Kis hazánk egy fura ország, elég sok példája van. Mindenkinek vannak jogai, amiket fennen hangoztat, de kötelessége senkinek nincs."

Ezzel abszolút nemtudok egyetérteni, Magyarország azon kevés országok közé tartozik, ahol a vásárló van a szolgáltatóért, és nem fordítva.

"Mint ahogy a többség nem látja be, hogy olcsó húsnak híg a leve. Errefelé fillérbaszónak hívják őket. Elég sok poszttal megörvendeztették már a nagyérdeműt."
Sokan nem engedhetik meg maguknak a drágábbat, ezt is figyelembe kell venni, ettől még nem fillérbaszó. Sok olyat posztot olvastam, ahol teljesen igazságtalanul használták ezt a problémát beküldő személyre. Lehet hogy Te sosem hibázol, sosem nézed meg a dolgok árát, de örülj neki hogy ezt megteheted. Azonban vannak emberek, akik a kevésből szeretnének jót, mert nekik csak így lehet..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.01. 19:56:22

@AtiSnatch: :D Ennyi

@Aureliano Buendía: Már amihez van mit

@Fejesrob: Tehát nem tudod miről, nem tudodd, kiket szidsz.
Tényleg értelmes.
Az off máshol nem egészen ilyen szerepű. Itt ez hozza a letöltésszámot, meg a látogatottságot. Ami nem mindegy, megvan az, hogy a fejléc fölöt reklám van? Nekem ugye nincs, mert Adblock.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.01. 19:59:03

@nickM: Amilyen problémák vannak... Bocs, amikor magát szopatja, akkor mit lehet mondani? És én még együttérző vagyok.

Én ma kaptam meg 3 kijelzőfóliát Németországból. Telefonra való, melóhelyen rendeltünk hárman.
Kiderült, hogy sikerült tükröződő (frankón, vagy 80% tükör volt) fóliát venni.
Kollegák jól kiröhögtek, rendeltem átlátszót, ennyi. Nem kezdtem el hisztizni, hogy a buzi német az ebayről nem olyat küldött. Mert én rendeltem tükröst :D

bolhaszandál 2014.09.01. 19:59:23

@Aureliano Buendía: Itt csak azt olvastam , hogy sokan azzal "fenyegetőznek", vagy próbálnak hatni Hildára, hogy összeomlik a blog ha elmegy/elmennek vagy kitiltják őket. (tisztogatás, amiről mellesleg szó sincs). Ezt sem érzem igazán konstruktívnak, de továbblépek ezen, és inkább a megoldást sürgetném, amire mindenki rábólíntana végre.:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 20:01:43

@bolhaszandál:
Ez mind szép, meg jó ötlet!
Tényleg konstruktív.
Csak velem pl az a baj, hogy amiket írsz megoldásnak, aszt má megjártam eccer.
És nem. Nem lehet a blog.hu fejlesztőivel beszélni.
Ez a blog kb a kezdetektől fogva (kb 2006) ilyen kinézetű.
Max egy faszbukkos lájkolás lehetőségével bővült.
A Hilda most futni fog egy kört a fejlesztőkkel.
Én a magam részéről sok sikert kívánok neki, de ez nehéz ügy lesz.
Innentől fogva kétesélyes a jáccma.
Vagy kibaxnak bennünket, vagy beletörődik ő is, hogy a valóság más, mint amit akar.
Szép meg jó, így papíron lerajzúva, de ugye az új seprő esete forog fenn...

bolhaszandál 2014.09.01. 20:02:53

@ColT: Mert Te tájékozott vagy, tudod hol hibáztál, és hol nem hibázott az eladó. De sokan ezt nem tudják, az a baj hogy amit Te/Ti egyértelműnek gondoltok, az másoknak nem az. Sajnos itt a tolerancia ami nagyon hiányzik, talán ha abból egy kicsit több lenne, nem került volna sor erre az egészre.

Nem mellesleg, a képeidhez gratulálok.

Aureliano Buendía 2014.09.01. 20:03:21

@nickM: a sünosre: ahogy Hildának is írtam, az a „baj”, hogy ami anno 4-5 posztra jutott hsz., az most két posztban csapódik le, ezért feltűnőbb.

A nyafiblog alatt valamennyire azt is értem, hogy túl sok a komolytalan poszt. Homárul mondva a régi posztokban több anyag volt:)

Én is szeretem, és sokszor együtt is érzek azokkal, akik írnak, de a jelentős részük raklap, nincs mit szépíteni. Valami nagyon más világban élnek, mint ami a valóság. Nekik szépen sem tudod a tudtukra adni, hogy hülyék voltak, mert nem látják be, annál nagyobb a sértettségük?
Ezen kívül még demagógok is. Olvasták valahol anno pl., hogy a rájener egy szar szemét cég (aki mellesleg gombokért elviszi őket pl. Dublinba), és biztos ők lopták ki a pénzét, amit feladott csomagként.
Vagy a visszér, mert kilógott a csomag 3 centit, és biztos csak neki nem hagyták felvinni.
És a többség ilyen, bármi legyen is a téma.

AtiSnatch 2014.09.01. 20:06:21

@Aureliano Buendía: az eu-s raklapnak régen legalább volt ára... :D

bolhaszandál 2014.09.01. 20:08:23

@dr. phil. Sün‼ ツ: Meglátjuk, adjatok egy esélyt neki. Szerintem annyit megérdemel.
S mielőtt az a vád érne hogy elfogult vagyok, nem , nem vagyok az, nem ismerem Hildát (hogy ez jó vagy rossz, nemtudom, jelen esetben nem is releváns).
Aztán ha a blog.hu csapata nem áll kötélnek, még talán mindig megoldható az hogy a blog-ot elköltöztessék valahová máshová, ahol képesek úgy fejleszteni valamit, ahogy a felhasználók szeretnék.

Azért is sajnálnám a régi arcokat, mert a mai napig elmosolyodok ha azt a 3 betűt hallom hogy "EDE" :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.01. 20:08:24

@bolhaszandál: Figyu. Ezeket az infókat gyorsan megtalálni a gúglival. Még csak a Homár se kell hozzá.
A legtöbben kurva lusták utánanézni dolgoknak, vagy pl. elolvasni a számítógépek hibaüzeneteit, egyáltalán gondolkodni. Elegem van belőle, hogy mások helyett gondolkodjak.

Azé' kösz :) Pedig a képek nem is jók...

Hartmy 2014.09.01. 20:08:28

Engem harcba hívtak. Valaki foglalja össze legyen szíves. MÖFASZAN?

igazságos 2014.09.01. 20:10:27

@Hartmy: szakadozik a homár, és kurvára eláztam, amikor becsuktam a kacsákat

Aureliano Buendía 2014.09.01. 20:10:43

@bolhaszandál: nagyon tévedsz. A vásárlók is önmagukért vannak, és kurvára meg vannak győződve a jogaikról, de a kötelességeikről nagyvonalúan elfelejtkeznek.
Itt a vásárló=ügyfél=fogyasztó=partner=stb.

De, én is hibázom, volt rá példa, anyáztam egyet, tudomásul vettem, továbbléptem. De a vélt sérelmeimet, úgy, hogy közben nincs igazam, nem hangoztatom. Vagy legalábbis igyekszem:D
;)

Nézd, én kurvára szívesen elmennék Észak-Kóreába, megnézném a Machu Picchut, de nem engedhetem meg magamnak. Éppen ezért nem is nézek kuponos utakat oda, mert tudom, hogy mi a reális ára, és ha a seggem kilóg a gatyámból, nem veszek Armani öltönyt.

Ajánlott irodalom még: nulla-forint-hitellel-elvittem-a-szuzukit-frankhitelre-de-nem-tudom-fenntartani-mert-benzinre-sem-telik.

Ha Balatonra van pénzem, akkor abból a pénzből próbálom a Balatonnál jól érezni magam, és nem Balin enni az otthonról vitt zsíros kenyeret. Teccikérteni?

Aureliano Buendía 2014.09.01. 20:12:45

@ColT: persze, erre porbaltám fentebb célozni.

@Fejesrob: Tehát nem tudod miről, nem tudodd, kiket szidsz.
Tényleg értelmes.
Az off máshol nem egészen ilyen szerepű. Itt ez hozza a letöltésszámot, meg a látogatottságot. Ami nem mindegy, megvan az, hogy a fejléc fölöt reklám van? Nekem ugye nincs, mert Adblock. -->@Aureliano Buendía:

Ezt nem akarják megérteni.

AtiSnatch 2014.09.01. 20:13:12

@Hartmy: tessen relevánsan megvédeni a létjogosultságunkat! :D

Atörökk 2014.09.01. 20:14:31

@bolhaszandál:
"Mert Te tájékozott vagy, tudod hol hibáztál, és hol nem hibázott az eladó. De sokan ezt nem tudják"

Az elmúlt hetekben nem egy olyan poszt volt, ahpol a posztoló maga ismerte be, hogy önvadász, le is írta, tudom, hogy nincs igazam, DE... majd a de után idefosta egy 5 éves debil gyerek szintjén álló sirámait.

Az ilyennel ugye nem baj, ha nem vagyunk toleráncsak? :)

bolhaszandál 2014.09.01. 20:15:06

@ColT: Mégis megteszed néha.. de nem csak itt, hanem a munkahelyen is.., de sokan így vannak ezzel mások is.
Ez ezzel jár, része vagy egy közösségnek, aminek alapvetően az a célja, hogy "segítsen" azokon az embereken, akiknek problémájuk akadt valamely szolgáltatóval. Hiszen erről szól a homár!
Nézd csak meg, mennyi nyugdíjast vernek át nap mint nap, mert Ők nem gugliznak..vagy mert épp elfelejtették hogy a fiuk/unokájuk azt mondta ne vegyél át semmit, ne írj alá semmit, mégis megtörténik. Miért ne eshetne több ember is ugyanabba a csapdába? Ha elmegyek cipőt venni, nem feltétlenül nézem meg az összes környékemen lévő cipőboltot hogy volt e róla homár komment.. főleg ahol már régebóta vásároltam..mégis egyszer megszívhatom, és a segítségeteket kérhetem, akkor majd az lesz hogy olvass vissza, meg fillérbaszó vagy, mert 3k -val olcsóbb volt itt a cípő mint mondjuk egy offi. nike boltba?? Nemhiszem hogy ezt érdmelném. De szíve joga mindenkinek úgy kezelni a dolgot, ahogy szeretné.

ui: A képek jók, fel lehet használni 1-2őt háttérképnek ?:)

Aureliano Buendía 2014.09.01. 20:15:32

@bolhaszandál: a többség a megoldást keresi a részünkről, hidd el. Amire te hivatkozol, annak egy része vissza is lett vonva azután.

Ugyanakkor amit Colt és én írtunk, az is valóság. Letöltésszám=reklám a blog.hu-nak. Nekik sem a legyek hordják össze. Mielőtt félreérted, a blogot itt elválasztom Hildától.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 20:16:45

@bolhaszandál:
Persze, mindenképpen!
Ezen vagyunk, ezér híttam a Hildát is a blogbuliba, meg ezér csevegünk itt mostan!
Csak vannak olyan Pistikék, akik legyökereznek bennünket a tevékenységünk miatt.
És ők most megerősödtek, mer a Hilda itt még új.
Megláttyuk, mire jutunk....
De tényleg kösz a véleményt, értelmes embernek tűnsz!

Aureliano Buendía 2014.09.01. 20:17:32

@bolhaszandál: tudod az a baj, hogy ez a blog a tudatos vásálóknak kéne, hogy íródjon. De mintha egyre jobban fogynának. A többiek meg posztolnak. És nem, nem látják be, hogy nincs igazuk.
Nem hiszem, hogy te személyesen nem ismernél ilyen embert.

Aureliano Buendía 2014.09.01. 20:18:30

@AtiSnatch: ne offolj, mert felhívlak, ha találkozunk!!!:)

bolhaszandál 2014.09.01. 20:19:17

@atörökk: Nézd, előfordul az ilyen is, természetesen..
De azt is tudom értékelni, hogyha valaki leírja azt hogy igen is Ő volt a hülye, és beismeri, beküldi, akár csak azért is hogy mások tanuljanak az Ő hibájából. Lehet hogy én vagyok egy idióta (nem kizárt), de én ezt is tudom értékelni :)

Persze az ekézés azért kijárhat, de néha már sport van belőlle :) E-sport :)

Aureliano Buendía 2014.09.01. 20:21:01

@bolhaszandál: nézd, aki hülye volt (de tényleg) és lehülyézik emiatt, az miért sértődik meg?

Tudod hogy van a mondás azzal, aki kurvának áll?

AtiSnatch 2014.09.01. 20:21:02

@Aureliano Buendía: most a bulin nem találkoztunk, mégis felhívtál így is, meg ahogy hallom úgyis, hiába a hírzárlat :D

de ha jó lesz az időpont én magam fogok tárcsázni :D

Atörökk 2014.09.01. 20:21:16

@bolhaszandál:
Nem fogalmaztam pontosan. Leírta, hogy tudja, nincs igaza, de továbbra is verte a hisztit, hogy demárpedigaszemétszolgáltató, és valaki csinájjon valamit :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 20:23:06

@igazságos:
Ézé a kommencsér lyár neked egy különdíjj!!4

bolhaszandál 2014.09.01. 20:25:27

@Aureliano Buendía: Igen, értem, pont ezért javaslom én is azt a megoldást, hogy külön szeparálhatóak legyenek a kommentek.
De megvizsgálnám a helyzetet egy másik szemszögből, konkrétan a leendő posztolók szemszögéből , a folyamatos frusztráció, az úgynevezett E-kézés, elvezethet odáig, hogy az emberek nem fognak merni/akarni postot küldeni a homárnak, mert nem látják az értelmét, akkor mi lesz a keménymaggal ?

Talán érdemes lenne ezt is egy kicsit górcső alá venni.

Félre ne érts, nem kötekedés képpen írom azt amit, csupán szeretném ha megoldás születne a témában, bár fogalmam sincs miért kezdtem bele az írásba, mikor eddig hosszú éveken át csendben kusshadtam a sarokban :)

Aureliano Buendía 2014.09.01. 20:26:43

@bolhaszandál: akkor elmesélem egy mai élményemet.
Az utcánkban vezetéket fektetnek, egy sáv feltúrva, a másik sáv egyirányú, megállási tilalommal, és ott a járda. Amire uge nem lehet parkolni, hiszen a kresz csak akkor engedi meg, ha felfestés van egy részén a járdának. Itt nincs.
Papa felparkolt, el elfoglalja a járda felét, a másik felét pedig a nyitott ajtó, ők a mamával mögötte állnak. Ergo lehetetlen elmenni (esőben, mindegy). És én voltam oly' szemtelen, hogy megkérdeztem, hogy miért is áll fel a járdára, hogy ne tudjak elmenni a dolgomra. Hozzáteszem végig magázva és udvariasan.
Mit kellett volna a papának tennie? Elnézést kérnie, hogy feltartott.
Mit tett ehelyett? Neki állt feljebb, hogy a 80 éves mama, meg a három méter is számít.

Conclusio: mindenki más kapja be, de én felette vagyok a szabályoknak. A legtöbb poszt ilyen.

AtiSnatch 2014.09.01. 20:27:10

@bolhaszandál: ha régebben olvasod a blogot akkor megfigyelhetted, hogy vannak olyan poszterek akik tök értelmesen leírják a gondjukat akár azt is elismerve, hogy hibáztak. ha normális a posztoló kap segítséget és még együttérzést is a legnagyobb "trolloktól"is. itt csak az a probléma, hogy egyre kevesebb az ilyen poszter. és elég fárasztó leírni 20x egymásután, hogy legközelebb ne utazz OrangeWays-sel a PlayersRoomba Batz papucsot venni.

Aureliano Buendía 2014.09.01. 20:27:44

@AtiSnatch: még nem teljesen értem, mire gondolt itt a szerző:)

AtiSnatch 2014.09.01. 20:30:13

@dr. phil. Sün‼ ツ: nekem is teccet így a nagy komolykodás közepette :D

Hohanyo 2014.09.01. 20:30:54

@Aureliano Buendía: "Ezzel csak az a baj, hogy nem ők a tulajdonosai."
Nem tudom, feltűnt-e, de Hilda egészen egyértelműen azon az állásponton van, hogy ne legyen csetelés az oldalon. Finoman fogalmaz és egyébként tök rendes tőle, hogy nem akarja kidobni az állandóan offolókat, inkább valami köztes megoldást keres, de egyértelmű az álláspontja. Hiába hajtogatjátok folyamatosan (bár megjegyzem, látom, ahogy visszábbvettetek), hogy ez egy ilyen blog, előre látom a történet végét.

"Jah, és még: mutass olyan törzstagot, aki a másik oldal bármely tagját elküldte volna itt a vérbe."

Csak pár példa:

batgirl · enbatgirl.blog.hu 2014.08.29. 20:28:27
@chloe queen: te meg, q-va jó, hogy bejössz ide, oszt osztogatod hogyan kellene ennek a blognak kinézni. Mi a franc vagy te?, ha nem tetszik, akkor húzz el innen a francba.

batgirl · enbatgirl.blog.hu 2014.08.30. 21:46:55
@nickM: csak egy kérdés

Tied ez a blog?
Igen? Akkor tessék elmondani mit szeretnél.

Nem a tiéD?
Akkor tessék arrébb fáradni, ha nem tetszik.

gabors 2014.08.30. 22:05:54
itt vannak meg a troll nacik ??

mindazok akiknek nem tetccik igy !!!

good bye !!! nem kell elolvasni egy Komment/Valaszt/Hozzaszolast sem !!!

Vagy ahogy Venszivar csinalja leptem !!!

atörökk 2014.08.30. 11:15:45
@Hohanyo:
Így van. Vegyél róluk példát, köcsög. Menny anyád szoknyája sarkára nyígni.

gabors 2014.08.31. 07:14:17
@Hohanyo: ha valami nem tetszik mehetsz havat hanyni !!!

blogot olvasni es kommentelni nem alaptorvenyi jog egyelore ... lezerek elobb utobb ide is elernek !!

most "komjan" troll nacik huzzanak haza !!

Atörökk 2014.09.01. 20:31:02

@Aureliano Buendía:
Én igen. Legközelebb nyilvánosan fog interurbán Kínába telefonálni a bulihely közepén.

AtiSnatch 2014.09.01. 20:32:43

@Aureliano Buendía: buli előtt hívtál, hogy menjek, meg buli után is, csak nem engem. (csak ordibáltál a kagylóba) :D

az én magam tárcsázok meg arra volt utalás, hogy a buli előtt megpróbálok nem kínait enni. :D

bolhaszandál 2014.09.01. 20:32:59

@Aureliano Buendía: Magyarországon tapasztalataim szerint kevés a tudatos vásárló.. de nem azért mert agyatlanok vagyunk, hanem azért mert az ország nagyrésze nem engedheti meg magának hogy tudatos legyen, de abban is igazad lenne, hogy javarászt nem Ők posztolnak a homárra, ezt aláírom. (bocs, megelőlegeztem egy ilyen véleményt részedről).
DE , én még mindig simán eltudom fogadni, hogy az emberek naívak, mert azok..és igen, ismerek ilyet, de ha tudom, tehetem, megpróbálom neki elmagyarázni, hogy hol hibázott, ha kell 100x -is, mert ha egyszer felfogja, és azt teszi, amit tennie kell, akkor már megérte számomra.
Egy ember sem azért posztol a homárra, hogy néha azt kapja ami, némely hsz -on nagyon jókat vidulok, de vannak eldurvultak amiket viszont már durvának, és sértőnek tartok.. én ezért is támogatom a középutat.

Sárosi Béla 2014.09.01. 20:33:55

@AtiSnatch:
Így igaz, a normális posztoló mindig kap és kapott segítséget.
Az egyik legelső ilyen segítség a legendás Terranova poszt utáni események voltak, még a hősidőkben, talán 2005-ben.
Akkor a nyegle eladó megérezte milyen a Homár Power, a poszter - ha jól emlékszem egy köztiszteletben álló tanárnő-pedig megköszönte.
A száztizenkettedik Rájener posztolónak, akinek nem engedték fel a gépre a két méterszer másfél méteres csomagját, sajnos nem segít a Homár Power. És nem is akar.

Hohanyo 2014.09.01. 20:36:34

@Aureliano Buendía: Hozzáteszem, nagyon jó látni itt, ebben a posztban, hogy kifejezetten értelmes, konstruktív és jó hangulatú társalgás folyik a témáról, mert veletek lehet ilyet is. Kellemes csalódás.

MPL firstlady 2014.09.01. 20:36:56

elég régen kommenteltem ide, régen hívhattam volna magam törzsgárdának...de az már régen volt

véleményem van.

inkább csak köszönni jöttem nektek, sziasztok :)

@ColT:
@dr. phil. Sün‼ ツ:
aki közben nicket váltott azt sajnos nem tudom

Myladyt majd értesítem :)

Ede legyen veletek :)

Aureliano Buendía 2014.09.01. 20:37:45

@bolhaszandál: nem tartom kötekedésnek, kimondottan élvezem, hogy konstruktívan nézed a dolgokat, így betekinthetek a másik oldalra is.
Vigyázz, a Homár adott esetben függőséget okozhat, és még a végén ott leszel egy blogtalin:D

Én Colt-tal értek egyet a szűrőben, ez lenne az én A tervem. Szerintem úgy lehetne a legjobban szelektálni.
A B terv nem működne, mert az az lenne, hogy a fészbúk az ON társaságé, a blog meg a törzsgárdáé, de ez nem kivitelezhető szerintem. Meg sok értelme nincs is.

Nem tudom, mik a blog lehetőségei, malac és sün tudják, meg azt is, hogy nagy fejlesztésre nem kerül úgysem sor, így valszeg a szűrőgomb lenne az egyedüli üdvös út.

Ha megoszlana ON és OFF posztra a nap, az valahol komolytalanná tenné szerintem a Homárt.

Visszatérve a leendő posztolókra: (erre csak Hilda tudna választ adni, de) szerintem nem nagyon csökkennek „miattunk” a beküldött témák. Gyanítom, Hildának azért van miből naponta szemezgetnie. Hidd el, sok emberben megvan az írhatnék.

A keménymag akkor is kitartott, mikor egy hónapig nem volt igazán poszt. Nézd csak vissza dátum szerint, és esetleg a hsz-ek számát. No, meg akkor a letöltések számát is mellesleg;)

Atörökk 2014.09.01. 20:38:02

@Hohanyo:
Feltételezem, eddig is feltűnt, adjon isten-fogadj isten, tudod.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 20:38:11

@AtiSnatch:
Most lyöttem rá, hogy ő fordítva műxik!
Amikó semmi érdekes, akkó komolyan tolja.
Ha meg komoly, akkor kacsázik!44!
De akkó hogy vezet traktort valyon?
Azé nem irigylem a törökköt!

bolhaszandál 2014.09.01. 20:40:09

@Aureliano Buendía: Ezzel nem értek egyet hogy minden poszt ilyen, sajnálom.
1-1 posztba mindenki azt lát bele, amit látni szeretne, én azért sok olyat is olvastam mostanában, ahol az ügyfélnek igaza volt, és jogosan verte az asztalt. A Homár közremüködésével sikerrel is járt.. én ezeket mind mind a közösség sikerének könyvelem el, amihez Ti is kellettek, hiszen minél többen látogatják az oldalt, egyenes arányban annyival nő a média értéke. De nem mindegy meddig megy ez a szám felfelé, és mikor kezd el csökkeni..
Csak elkell dönteni , hogy mindenki egyirányba e kívánja húzni a szekeret, mert ha igen, akkor továbbra is meghatározó erő maradhat a Homár..

Csoda hogy én még nem kaptam hideget/meleget... :)

Hohanyo 2014.09.01. 20:40:17

@atörökk: Mutass egy kommentet a részemről, ami tartalmilag vagy stílusilag ahhoz hasonló volt, hogy

"Így van. Vegyél róluk példát, köcsög. Menny anyád szoknyája sarkára nyígni."

AtiSnatch 2014.09.01. 20:40:48

@dr. phil. Sün‼ ツ: valami vagy a fázissal van, vagy csak szimplán az áramellátással. :D

Rosszindulatú Vászka 2014.09.01. 20:43:12

Én nem várom meg a végit, meneküjjünk...

Aureliano Buendía 2014.09.01. 20:43:14

@Hohanyo: olvasd el Hilda egyéb megjegyzéseit is egy kicsit. Az én olvasatom szerint megoldást keres, hogy mindkét fél óhaja teljesüljön.

Mielőtt félreértenéd: a kérésem ERRE a posztra vonatkozott, ugyanis arról volt szó, hogy EBBEN a posztban keressük a választ közösen.

Valamint akkor érdekes lenne régebbi posztokban a minden előzmény nélkül a törzstagokat a vérbe elküldők hozzászólásait is megkeresni. Viszonylag sok lenne belőle, és viszonylag kulturálatlanok.

Aureliano Buendía 2014.09.01. 20:44:29

@atörökk: azt értem, hogy megint rókázni fog, de mikor hívtam én? Szerintem szólni kéne neki, hogy ideje lenne orvos segítségét igénybe vennie:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.01. 20:45:27

@MPL firstlady: Szeva! Jöhetnél többet is, mostanában mindent benőtt a moha :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.01. 20:46:48

@Hohanyo: Lenne pár.

@bolhaszandál: "Magyarországon tapasztalataim szerint kevés a tudatos vásárló.. de nem azért mert agyatlanok vagyunk, hanem azért mert az ország nagyrésze nem engedheti meg magának hogy tudatos legyen,"
Ha kevés pénzed van, akkor pláne kurvára tudatosnak kéne lenni!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.09.01. 20:47:38

@Aureliano Buendía: A kurvaanyázás elterjedésében nagy szerepe volt annak, hogy dzsekill azon kívül, hogy- úgy, ahogy- idehányta a posztokat, pont magasról szart az egészre.

Aureliano Buendía 2014.09.01. 20:47:47

@bolhaszandál: csak magamat tudom ismételni egy régi mondással ami a takaróról és a nyújtózkodásról szól.
Kevés köztü(n)k a naiv. Kicsinyesség, tudatlanság megfűszerezve egy nagy adag csalódottsággal és öntudattal.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 20:48:03

@Rosszindulatú Vászka:
Eggyetértünk!44!
Jáccák le a zújjak!
Vagy médis itt lazújjak?
Hmm...
Most még gondúkodom.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.09.01. 20:48:51

@igazságos: Azért mert ostobaságokat javasoltál. Totál fogalmatlan voltál az adott témában, de előadtad a szakértőt. Persze, hogy kapsz az arcodra.

MPL firstlady 2014.09.01. 20:49:44

@dr. phil. Sün‼ ツ:

leszoktam a kommentelésről, komoly munkám van :)

@ColT: hehe :) jók a képek :) jobbak, mint 100 éve, mikor kezdted :)

legyetek jók :) puszik :)

Aureliano Buendía 2014.09.01. 20:50:18

@Hohanyo: hozzáteszem, ha az úgynevezett ON társaság tagjai nem úgy állnak hozzá, hogy kussoljá/takaroggyá, akkor a válasz is más lesz.

Szerinted bármelyik törzstag csak úgy merő passzióból küldte el azokat, akiket elküldött? Nem lehet, hogy az valamire válasz volt?

Atörökk 2014.09.01. 20:51:08

@Hohanyo:
Tessék.
Hohanyo 2014.08.30. 09:48:44
Csak úgy érdekességképpen itt van két blog, ők hasonló helyzetben húztak el innen. Lehet példát venni.

@Aureliano Buendía:
Arra nincs rálátásom, mit műveltél a hazaúton.

bolhaszandál 2014.09.01. 20:51:21

@Aureliano Buendía: Köszönöm! Már rég homár függő vagyok.. :) Csak írni nem szoktam, nem akartam offolni a beszélgetéseitekbe ;)

"Ha megoszlana ON és OFF posztra a nap, az valahol komolytalanná tenné szerintem a Homárt. "

Szerintem pont hogy nem, hiszen azok a látogatók, akik elolvassák a postot, és netalántán hasonulnak a problémával, akkor akár megoldást is találhatnak egy saját maguk álltal megélt problémával kapcsolatban.
Illetve talán a Tisztelt Posztíró is kap némi lélektani védelmet azáltal hogy nem szembesül elsőkézből egy akár szitokcunamival.

Sőőt talán ennél is továbbmennék, ha Hilda úgy gondolná, akár a kommentek moderálást (poszthoz kapcsolodó, offtopik) rábízhatná néhány törzstagra, szerintem nálatok senki sem tudná eldönteni jobban, hogy melyik hová tartozik :)

Hartmy 2014.09.01. 20:53:51

"mikor én elkezdtem olvasni a homárt 1-2 kivételtől eltekintve azért az olvasói levelek mindig,ha nem is komolyak de jogosak voltak vagy legalábbis a poszter nem volt félanalfabéta"

Én itt vélem megtalálni a megoldást... de azt azért szerintem tudatosítsuk, hogy mindenki szabadon hozzászólhat, ergo jöhetnének a jó ötletek is minden posthoz. Attól függetlenül, hogy ki mit mond még alatta. Ergo nem muszáj minket olvasni, lehet áttekerni a kommentjeinken. Mikor beálltam beszélgetni, akkor az volt atpi egyik reakciója, hogy rakjak fel avatart, mert akkor tudja mit írtam én és látni fogja ha keresné. Ez sokak dolgát megkönnyítheti. Lehet, hogy egy nap alatt 400 komment érkezik valami alá, de sokszor én is végig tudom őket lapozni és mikor még nem írtam akkor is volt, hogy végig lapoztam 300-400 kommentet mert érdekelt valamire a válasz. Lehet itt bannolgatni meg kommentet törölni, de nem hinném, hogy sokkal több jó dolog érkezne úgy mint így.

Aureliano Buendía 2014.09.01. 20:54:43

@bolhaszandál: pontosítanék: én a minden poszt helyett a legtöbb poszt megjelölést használtam.;)

Persze, jó az, ha reagál valaki, de pát poszttal ezelőtt volt szó róla, hogy ez tök relatív, hogy mikor ki reagál.

Lásd, volt egy csomó voda poszt, de csak most reagáltak a reptérire. Ezen kívül a reakciók egy része arról szól, hogy igenis nekik van igazuk, kellemetlen, ami a posztolóval történt, de biza a szabályok szerint jártak el.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 20:55:41

@MPL firstlady:
Beszarás!
Millyen komoly munka?

@bolhaszandál:
Oszt mé nem kommencsűsz?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.01. 20:55:51

@Hohanyo: "Csak pár példa:"
Talán tedd ide úgy Kloé hozzászólásait, hogy ő mit írt előtte... Persze, amikor már mindenkit felbaszott, úgy könnyű kihozni, hogy itt baszogatják.

@agresszív kismalac: +1

@bolhaszandál: Várj. A segítségkérés, meg az alapinformációk meg nem keresése, beleszarás, hogy majd oldja meg valaki helyettem, NEM ugyanaz.

Hogy időseket miért lehet átverni, azt sajnos tudom, csak nem értem; franc se tudja, de ha én nem akarok valamit megveni, nem veszem meg. Akárki akármit mond.
Ellenben, ha már átverték, mit lehet tenni? Fogyasztóvédelem, békéltető testület, polgári per. Esetleg rendőrség. Ezt lehet a legtöbb post alá leírni kb. Mit lehet még rajta cifrázni.

A munkahelyemen meg azért gondolkodok néha mások helyett, mert IT supportként néha kell, néha egyszerűbb mint egy fullhülyének magyarázni bármit.

A másik kedvenc embertípusom, aki kérdez valamit, és nem tudom. Adok neki fórumot, ahol van, aki tudja, és természetesen soha nem kérdezi meg, mert valahova regisztrálni, és leírni azt, amit tőlem szóban kérdezett, már nehéz. (Fészbúkozni fél napokat, az nem.)

" meg fillérbaszó vagy, mert 3k -val olcsóbb volt itt a cípő mint mondjuk egy offi. nike boltba??"
Ez már más baja, sokan ráhúzzák, én pl. nem.

Képek használhatók, csak ha valahol megosztod, oda kell írni, honnan van. Nem vízjelezek, mert macera, de illik odaírni a forrást.

bolhaszandál 2014.09.01. 20:55:55

@ColT: A tudatos vásárló szerintem értelmezés kérdése.. nem biztos hogy ezen fogalom értelmezésében egyezünk, de ez nem feltétlen releváns most a főtéma mellett. Így nem is biztos hogy szeretnék belemenni..:)

Hohanyo 2014.09.01. 20:56:01

@Aureliano Buendía: Tudom, hogy megoldást keres, én is ezt írtam. És pont ezért nem jó pl a userszűrő. Mert senki sem titeket akar kirakni innen, hanem a folyamatos offolást.
Van köztetek értelmes ember (sőt, szinte mindenki), ti is adhattok jó tanácsot, lehet olyan észrevételetek a poszthoz, ami hasznos és fontos. És igenis kíváncsiak vagyunk arra is. Sőt, én személy szerint (és szerintem ezzel sokan vagyunk így) nem az offolást, hanem az első kommenttől kezdődő folyamatos offolást utáljuk. Meg azt, hogy a poszt toló csak és kizárólag retardált lehet.

Régen volt itt egy olyan szabály, hogy 300 alatt tilos a posztolót szidni és offolni. És nemcsak betartották a kartársak, hanem elnézést kértek, ha véletlenül mégis 300 előtt offoltak.
Most is vannak jó poénok, vicces beszólások stb ez mindig is a homár része volt. De az a csetelés, ami itt folyik, az nem az, amit szívesen olvas az ember.

Tudom, hogy felesleges a továbbiakban erről értekezni, mert nem fogunk tudni titeket meggyőzni erről, én ezt egyébként nagyon sajnálom. Te pl kifejezetten értelmesnek tűnsz, normálisakat is tudsz írni. Ez leginkább azóta látszik, amióta megy ez a harc és kiszakadtál a off-folyamból.

Aureliano Buendía 2014.09.01. 20:56:49

@agresszív kismalac: az oké, de én erről az un. konstuktív posztról beszéltem.

Anyázás mindig volt, mindig lesz, mindamellett, hogy nem tartom helyesnek én sem. Egyes politikai blogokhoz képest mi még jól is állunk. Van egy-kettő, ahol el tud gurulni a gyógyszer.

Aureliano Buendía 2014.09.01. 20:58:00

@atörökk: én sem értem, honnan vette.
Mit csináltam volna? Betartva majdnem minden szabályt, hazabringáztam. Ja, nem. A szomszédomért.

Hartmy 2014.09.01. 20:59:07

@dr. phil. Sün‼ ツ: Uraaamnak mondtam, hogy mikor leszek fent és mikor érek rá. Van valami közös csatorna vagy mindenki egyesével van leinformálva?

Apropó! Akinek nem tetszünk, az nyugodtan jelentkezzen blogbuliba és beszéljük meg :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.01. 21:00:48

@bolhaszandál: Szerintem egy értelmezése van. Megnézi, mit vesz, és gondolkodik, hogy mit vegyen. (Ez lefedi a hazai terméket is.)

Hohanyo 2014.09.01. 21:00:49

@atörökk: És szerinted ennek a kommentnek pontosan melyik része volt személyeskedő, melyik része minősített bárkit is köcsögnek vagy hasonlónak, és melyik része emlegette anyádat?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.09.01. 21:01:38

@Aureliano Buendía: Btw- anyázás.
Ha vénszivar ott lesz a blogtalin, akkor én- őszinte sajnálatomra- biztosan nem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.01. 21:01:53

@MPL firstlady: Na még jó hogy jobbak annál :P Köf :)

Hohanyo 2014.09.01. 21:01:55

@Aureliano Buendía: Hát, nem tudom. Én szerintem kulturált és normális hangnemben írtam, senkinek nem mondtam azt, hogy takarodjon vagy kussoljon.

Mégis többen nekem estek.

Homár Hilda 2014.09.01. 21:02:43

@Sárosi Béla: de a Subba meg a Homár témája közti különbség az ugye azért megvan

Atörökk 2014.09.01. 21:02:48

@Hartmy:
Van buliszervező poszt.

bolhaszandál 2014.09.01. 21:03:06

@Hohanyo: Ezzel most nem értek egyet, határozottan azt látom , hogy kb egyirányba megy a szekér, de természetesek ki-ki a maga igazát véli erőssebnek..
Én úgy vélem, hogy lesz megoldás, és azért mert mindkét oldal ezt akarja, ahoz viszont kompromisszum kell. Természetesen mindkét fél szubjektiv a saját véleményével kapcsolatban, de mi azért kommentelünk (legalábbis remélem) hogy a 2 fél meglelje az arany középutat.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.01. 21:03:18

@Hohanyo: Sosem tartotta be senki.

Normális hangnem. Háááát

Aureliano Buendía 2014.09.01. 21:03:23

@bolhaszandál: nézd, ha megoszlana On meg OFF topicra, akkor mégis mi alapjén lehetne azt mondani, hogy ez lesz az ON/ez lesz az OFF?

Az egyik posztot Hilda akaratlanul is a nevetség tárgyává tenné, mert a posztoló úgy érezhetné, hogy az ő szellemi gyermekét koncként adját oda nekünk, alávalóknak:) Hisz elég sok kommenten át véditek itt a posztolók pici lelkét. Érted a problémát?

Max úgy lehetne, hogy kétszer kerülne fel ugyanaz a poszt, az egyik CSAK releváns, a másik ólinn Klárikám, ahogy Korda Gyuri bá' mondaná.:)

De akkor meg napi 4 poszt lenne.

Ki vállalna moderátorságot? Ki szánna erre időt? És tuti nem. Ha a szűrő, mint olyan már most le van fejlesztve (de szép megfogalmazás), akkor csak be kéne ide építeni.

AtiSnatch 2014.09.01. 21:03:29

@bolhaszandál: hehe, ez aranyos :)

@Hartmy: jelentkezz a titká... izé ezredesURAAAM-nál :)

Hohanyo 2014.09.01. 21:04:24

@ColT: Idézz légy szíves. Tőlem. Bármikorról.

Atörökk 2014.09.01. 21:04:29

@Hohanyo:
Ne tegyél úgy, mintha nem értenéd. A deklaráltan a törzsgárdának nyitott posztban úgy nyitni, hogy az offolók húzzanak el, mondjuk úgy, nem szerencsés.

Aureliano Buendía 2014.09.01. 21:05:55

@Hartmy: én melóban nem Homárolok, hanem du. szoktam szembesülni az új posztokkal, miután elolvastam a régiekre kapott új hozzászólásokat.

Aztán végigolvasom az újakat, beszúrom a véleményem, majd reagálok az általam fontosnak tartott hozzászólásokra. Valahogy mindig ki tudom szűrni a számomra lényegeset.

De igen, az avatar sokat számít, én is szelektálok eszerint néha:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 21:06:44

@bolhaszandál:
Hát jóvan, semmi problem.
Csak tényleg az értelmesek közül gyühecc, azé sajnálom!

@Hartmy:
Pff, egyenlőre semmi.
Majd a Bánderasz úr kitalájja, hogyan levelezze le a dógot.
Én árkon túli hegymester vagyok.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.09.01. 21:09:08

@Aureliano Buendía: Azt nem akarjátok megérteni, hogy amit csináltok az olyan, mintha bemennél a biopiacra a zöldségesek közé persilt árulni.
Azért van nagyobb létjogosultsága a mostani lázadásban felszólalóknak, mert
a) ez egy tematikus blog, ahol a témába nem illeszkedő tevékenységet végez, aki a főznivalóról kvartyog.
b) ez egy blog (éleseszű igazságosunk még érvként is felhozta), és mint olyan műfajilag idegen tőle a chat. Mert ha nem így lenne, akkor nem lenne szükség arra, hogy frissíts ahhoz, hogy lásd mit írt a másik retard. Mert akkor már chat lenne.

Gyerekek! Nagyon komolyan kérdezem:
Mi az oka, hogy nem találjátok a beszélgetéshez a helyes platformot?
Nem ismertek chat-oldalakat, vagy az a baj, hogy nem tudjátok, hogyan hívjátok oda egymást, vagy az, hogy akkor nem tudnátok a homárrelevanciára támaszkodva kiindulni? Vagy MI AKADÁLYOZ ABBAN, HOGY CHAT-EN, FB-N, G-TALK-ON, akárhol ÉPÍTSD A KÖZÖSSÉGED?

venszivar 2014.09.01. 21:09:57

"Hölgyek" s "Urak"

Megpróbálok hozzá szólni jelenlegi legnagyobb gondunkhoz.

NINCS, "jó" MEGOLDÁS!

Minden példa sántít!

Ki tapéztáztuk a 3 szobánkat. Átjött az öcsém a húgom + azok párjai + gyerekeik.
Mindenkinek!!! MÁS MÁS SZOBÁBAN LÉVŐ TAPÉTA TETSZETT! SZINTE SENKINEK NEM VOLT EGYEZŐ VÉLEMÉNYE! Aztán utólag már nekünk is más véleményünk kezdett lenni, hogy tényleg szépet s jót választottunk!?! Tegnap még nagy volt az egyetértés....MA már nem igazán.:)

ENNYI! szerény véleményem szerint két főnek is percről percre változhat, változik a MEGÍTÉLÉSE, VÉLEMÉNYE! Hát még 3.....kb.55- 88főig!

Ahogy a világ BÁRMELYIK témájában NINCS s NEM is LESZ SOHA KONSZENZUS a mi kis problémánkra SINCS JÓ MEGOLDÁS! LEHETETLEN jót találni 2-3-4-5-6 "oldalon" álló embereknek! UFF!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.09.01. 21:10:17

no drágáim, akin van sapka az vegye le, akin nincs az meg húzzon föl egyet.

én lefexem.

AtiSnatch 2014.09.01. 21:10:31

Aurélió Bundáskenyér, azé szoktad olvasgatni a party szervezős posztot? mer ha nem, akkor nem dezinformálom a népet, hogy oda böfögjön időpontot.

bolhaszandál 2014.09.01. 21:11:16

@ColT: "Várj. A segítségkérés, meg az alapinformációk meg nem keresése, beleszarás, hogy majd oldja meg valaki helyettem, NEM ugyanaz."
-Szerintem az emberek nagyrésze, legalábbis aki ide ír, nem így gondolkozik. Lásd a horvátországi nyaralós post :) Azért ott is kaptak hideged/meleget, érdemtelenül. Nem egy olyan komment ment oda , hogy tanuljon meg fogalmazni, írni, stb stb, mintha itt mindenki írodalmár lenne és nyelvtanár egyben, a posztoló ki is akadt :)

"Ellenben, ha már átverték, mit lehet tenni? Fogyasztóvédelem, békéltető testület, polgári per. Esetleg rendőrség. Ezt lehet a legtöbb post alá leírni kb. Mit lehet még rajta cifrázni.
"
De akkor ha ennyi lenne mindehová minek kellenek kommentek a homár-hoz ? Eszerint csak és kizárólag az off miatt lenne a fórum ?

"A munkahelyemen meg azért gondolkodok néha mások helyett, mert IT supportként néha kell, néha egyszerűbb mint egy fullhülyének magyarázni bármit.
"
Ebben nagyon különbözünk, én elmagyarázom, mert alapvetően az embereket nem tartom hülyének, mindenki megvan hogy mihez ért, és mit csinál jól, inkább elmagyarázom neki, hogy legközelebb már menjen neki önállóan, és ne nekem kelljen megcsinálni. Próbálok előrelátó lenni ;)

"Képek használhatók, csak ha valahol megosztod, oda kell írni, honnan van. Nem vízjelezek, mert macera, de illik odaírni a forrást. "
Tisztában vagyok ezzel, de nem szándékozom semmilyen formában nyilvánosan felhasználni, kizárólag háttérképnek. Ha ez megfelel.

Aureliano Buendía 2014.09.01. 21:12:13

@Hohanyo: ahogy Kolt is írta, nézd meg, hogy bat pl. mire reagált. És ezért azt mondom: elég sok olyan hozzászólás volt, amiben egyszerbeírok-nikkek nyomták a sódert egy ideje, hogy tűnjünk el. Meg merem kockáztatni, hogy volt itt olyan is, aki esetleg több néven tette ugyanezt.

Kloé persze más ebből a szempontból, ő szokott jókat írni, szoktam őt olvasni.

Magamat védvén egy kicsit: szerintem szinte minden posztban megírtam a személyes véleményemet az adott témában, amikor kikerült az adott poszt. A vodásnál ez a posztoló ekézésével együtt járt, de annak oka maga a poszt milyensége volt.

Hohanyo 2014.09.01. 21:12:37

@atörökk: Az előző posztban van az előzmény.
Ott, ahol az első, teljesen normális hangnemű kommentemre a következőt kaptam:

batgirl · enbatgirl.blog.hu 2014.08.29. 20:42:40
@Hohanyo: örülök, hogy úgy érzed, hoyg itt az ideje hogy Hilda bekeményítsen, mert képtelen vagy elolvasni a posztoknál, az első 200 kommentet, ami általában a posztról szól.
Amikor már minden elmondandó lecsengett, akkor igen, csetelünk, meg bohóckodunk, tudod, egy tásaságban így szokták.
Téged nagyon sajnállak, mert valószínűleg mindenhonnan kiutáltak, esetleg be sem fogadtak.
Ajánlom, ismerkedj meg valakivel, és menjetek el moziba, esetleg sétálni, vagy persze vannak másmódok is, hogy levezesd felgyülemlett energiádat, hívhatod magad, cloénak vagy hóhányónak, vagy bárkinek.

Ezt arra a kommentre, amit Hilda jelen posztban a következőkkel kommentált:
Ezzel a szocio-dinamikus leírással tulajdonképen szó-szerint egyetértek.

És nem, nem gondolom, hogy ha nem tetszik neked amit normális hangnemben írok akkor az a normális, ha köcsögözöl és anyámat emlegeted. De erről kérdezd meg vénszivart.

Hartmy 2014.09.01. 21:14:52

@atörökk: Megkaptam a gyík kollégától épp az előbb.

@Aureliano Buendía: így van.

Atörökk 2014.09.01. 21:15:19

@Hohanyo:
Akkor talán abban a posztban kellett volna lerendezni :)

AtiSnatch 2014.09.01. 21:17:36

hirtelen felindultságból elkövetett anyázás tipikus eset áll fent.

Sárosi Béla 2014.09.01. 21:17:40

@Homár Hilda:
Persze. Teljesen más a kettő.
Elképzelhető hogy a Homár kizárólagosan releváns kommentekből is " megélhetne".
Mondjuk én akkor nem olvasnám, de lehet hogy húsz másik olvasná helyettem pont amiatt.

bolhaszandál 2014.09.01. 21:18:34

@Aureliano Buendía:

Egy kommentcunami van, de off és on -topicra bontva.
pl :
hsz1: Szerintem a posztoló hülye.
(ebben az esetben a komment szövege mellett bepipálsz egy offtopic-ot)
hsz2: szerintem békéltetőtestület, és várjuk az eredményt.(ontopic).
Ez gyakorlatilag egy flag db -ben (ha ott vannak tárolva a kommentek).

Az oldalon amikor megnyitsz egy posztot, lesz egy checkbox,selectbox amit akar az ember, hogy szeretné e látni az offtopic kommenteket is, ha igen, akkor megjelenik minden, időrendi sorrendben, ha nem, akkor csak az ontopic hsz látszanának. Gyakorlatilag egy önmoderálás menne.
Ha olyan hsz keveredne bele a posztokba, ami mondjuk on lenne, de offban van, akkor pedig lehetne jelent gombot használni, vagy hasonlót..
ezek nem túl bonyolult dolgok.

Aureliano Buendía 2014.09.01. 21:18:43

@agresszív kismalac: ezt szomorúan olvasom. Én azt gondolom, elég nagy az asztal, sokan elférünk körülötte.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.01. 21:19:06

@bolhaszandál: "Nem egy olyan komment ment oda , hogy tanuljon meg fogalmazni, írni, stb stb, mintha itt mindenki írodalmár lenne és nyelvtanár egyben, a posztoló ki is akadt :) "
Felnőtt emberektől elvárható, hogy tudjon értelmesen fogalmazni, levél szinten pláne.
A kommentelőktől i elvárás lenne ugyanez.

"De akkor ha ennyi lenne mindehová minek kellenek kommentek a homár-hoz ? Eszerint csak és kizárólag az off miatt lenne a fórum ?"
Olvassolyan postokat az utóbbi időből, ahova volt értelme a posthoz hozzászólni. Oda nem csak enyit írtunk, mert több volt benne.

" inkább elmagyarázom neki, hogy legközelebb már menjen neki önállóan, és ne nekem kelljen megcsinálni. "
Az én tapasztalatom az, hogy utána ugyanúgy megkérdezi hogy mit hogyan. Huszonhatszor is!

Háttérnek nyilván, de gondoltam hátha. Általános felhasználási feltételek ^.^

Hohanyo 2014.09.01. 21:21:40

@Aureliano Buendía: "Magamat védvén egy kicsit: szerintem szinte minden posztban megírtam a személyes véleményemet az adott témában, amikor kikerült az adott poszt. A vodásnál ez a posztoló ekézésével együtt járt, de annak oka maga a poszt milyensége volt."

Pont erről beszéltem. Hogy írtok jókat és értelmeseket is. Kb kettő olyat tudok mondani a törzsgárdából, aki soha nem ír értelmeset (nem ON-t, hanem értelmeset).

Azt kell megérteni, hogy nem titeket akar elküldeni a többség, hanem az offolást megszüntetni vagy legalább normális mederbe terelni. Nyilván mindenkinek máshol van a határ, de mostanra eléggé elszaladt veletek a ló. Ezt ugye részetekről is elhangzott már.
(Bocs, hogy mindig T/2-ben, de nem akarom visszakeresni, hogy ki mikor mit mondott)

Egyébként valaki meg is kérdezte (talán helianthus?) hogy nem fogtok hiányozni, ha kitiltanak titeket? De, hiányozni fogtok. Legalábbis hiányozni fog az értelmes komment, a vicces komment, de nem fog hiányozni az anyázás, a posztoló szidása és folyamatos, mérték nélküli offolás.

Aureliano Buendía 2014.09.01. 21:23:49

@Hohanyo: nem rád gondoltam. Lehet, hogy elkerülte a figyelmemet, nem látom, hol estünk neked. Ha én voltam, akkor elnézést, nem annak szántam.

igi1 2014.09.01. 21:24:15

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: nekem egy fejjel lefelé levő embi ne pofázzon

Én nem csak előadom, én az is vagyok, értve!?

Hohanyo 2014.09.01. 21:24:36

@atörökk: Ott is ott volt :) Csak ugye mindig (majdnem mindig) a legújabb poszt pörög.
Egyébként sem tudtam, hogy az új posztból ki vagyok tiltva. Erre nem volt utalás a posztban, sem a poszt címében.

bolhaszandál 2014.09.01. 21:27:06

@ColT: Én sem mindig tudok értelmesen fogalmazni, talán azért mert néha kapkodok, sietek, vagy egyszerűen csak ilyen napom van. De van amikor verseket írok.. mert éppen egy ilyen érzés kerített hatalmába. De igen, elvárható hogy értelmes posztot írjon, megfogalmazva szépen, de nem elvárás, és ez nagy különbség.

Minnden posztot elolvasok :)

"Az én tapasztalatom az, hogy utána ugyanúgy megkérdezi hogy mit hogyan. Huszonhatszor is!"
Akkor kitartás!:)

"Háttérnek nyilván, de gondoltam hátha. Általános felhasználási feltételek ^.^ "
Teljesen jogos, köszönöm!

De mielőtt félreértés történne, nem mediátorkodom, és hasonlók, úgyhogy lehet hogy mindenki jobban járna ha elmennék filmet nézni :)

nickM 2014.09.01. 21:27:20

@ColT: :) Esetleg azt, hogy kedves poszter magadat szopatod, mert ezt/azt/amazt kellett volna csinálnod már régen? :) (Talán kiegészítve azzal, hogy olvasd el ezt vagy azt a posztot és ott a megfejtés? Nyugi, máris megyek és lógatom a kezem a bilibe! ;) )

@Aureliano Buendía:

Szerintem pedig jóval több az off és a chat (ráadásul kevesebb kommentelőtől) a hozzászólások száma szerint is (de borzasztó lusta disznó vagyok, nem állok nekik statisztikát gyártani). És tulajdonképpen ezzel semmi gondom, de jó lenne, ha nem feltétlenül a legújabb posztok legelejétől lenne így.

"Több anyag volt" - és ezzel visszatértünk a tojás vs. tyúk témakörhöz ("Gyakorlatilag a folyamatos off/chat/beküldő ekézés arra jó, hogy az értelmesebbje ne írjon, csak így a folyamat öngerjesztő.")

KIZÁRÓLAG a képzelet műve és most azonnal elhatárolódom és nagyon bocsánat, de azért:
:) Az ügyfelek max. 3-5%-a az, akinek nem lehet úgy megvilágítani a "Maga hogy hordta ki lábon az agyhalált?" témakört, hogy ne köszönje meg*.
(*DE ez az ügyfélszolgálat dolga, nem a Homáré. Cserébe talán az sem, hogy minden beküldő széttépessék, aki nem teljes fogyasztóvédelmi fegyverzetben született.)

Gyökérkefe vagyok, tudom, de sehogyan sem értem, miért "gettó/karantén" az, hogy pl. heti egy posztban pörög a chat?
(Nem kötekedés, komolyan kérdezem! Mert ehhez se fejlesztés, se különösebb extra nem kéne, legfeljebb a "Van új poszt!" - ot kibővíteni annyival, hogy "Van új poszt! + link Szerintetek mennyire mekkora homár?")

Aureliano Buendía 2014.09.01. 21:29:51

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: szerintem te nem akarod figyelembe venni, hogy itt az évek folyamén kialakult egy társaság (urambocsá közösség). Nem csak úgy lett hirtelen, hidd el nekem.
Annak, hogy így alakult, számtalan oka van, de most te kb. olan vagy, mint Pista bácsi, aki hirtelen ráeszmélt, hogy 5-6 évvel ezelőtt a kis kertje mellé felépült egy Tesco, és most bemegy az áruház közepére, és a járókeretével veri a hűtőpultot.

És akkor megkérdezném: Pista báttya, eddig hol tetszett lenni?

Értsd meg: mi nem tegnap rohantuk le a Homárt, egyesek hosszú évek óta itt vannak.

Jelen állás szerint pont, hogy „ti” vagytok itt, akik hirtelen becsöppentek ide tömegesen.

Atörökk 2014.09.01. 21:30:31

@Hohanyo:
Ne, volt senki kitiltva sehonnan :)

AtiSnatch 2014.09.01. 21:31:06

@nickM: a zsidókkal is így kezdték... :D

Aureliano Buendía 2014.09.01. 21:34:27

@bolhaszandál: kérdezz olyanokat, akiknek van blogjuk a blog.hu-n.

És ha én ömnlesztve szeretném látni, mert nekem így a jó? Ha megoldható a kettő együtt persze a blog szerint is.

Szerintem a szűrés gomb levezetné a feszültséget.

háromlábúbogár (törölt) 2014.09.01. 21:36:24

@Aureliano Buendía: ja, de én nem szűrnék senkit, elfogadó vagyok :-D

Hohanyo 2014.09.01. 21:36:41

@Aureliano Buendía: Azok, akik veletek szemben hirtelen "hirtelen becsöppentek ide tömegesen" többnyire nem a semmiből bukkantak fel, jóval előttetek itt voltak. Chicken tipikusan ilyen. Sokan vannak itt, akik nagyritkán szólnak hozzá, de már a Nagy Kommentmentes Időszak előtti hőskorban is itt voltak...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 21:37:28

@Homár Hilda:
Megvan, Hildám!
Csak itt a kettőbe az a közös, hogy onnan a Vászkáékat úgy baxták ki közösségileg anno, mint a pengős malacot!
Oszt azóta a Subba az, ami most.
Előtte voltak vagy ezer kommencsek.
Most mennyi van?
Senki le se szarja a subbát már.
Annó meg virult.
De ha ezt akarod, akkor tedd meg!
Erről beszél Colt is, meg egypár régi versenyző is.
Tedd meg, oszt ennyi.
Most eszt jáccuk a homárral.
Én drukkolok!44!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.01. 21:39:19

@bolhaszandál: A postolók egy része egy értelmes mondatot nem tud leírni.

@nickM: "Esetleg azt, hogy kedves poszter magadat szopatod"
Azt megkapja mindig.

@Aureliano Buendía: +1

helianthus 2014.09.01. 21:41:23

@MPL firstlady: MAMAPICILÀNYA! Te élsz? Sziiiaaa! :D

AtiSnatch 2014.09.01. 21:42:36

@bolhaszandál: a szerintem a posztoló hülye, nem offtopic :D legalább is nem mostanában volt olyan. :D

venszivar 2014.09.01. 21:42:45

@Hohanyo: JA! a nagyfater is mindig arról mesélt, hogy látta Kun Bélát. Béla meg azt, hogy ő meg látta Lenint...

ÉN meg mindkettőt láttam!100X-1000X:)

ÉSSSSSSSSSSSSS ???

Aureliano Buendía 2014.09.01. 21:42:56

@Hohanyo: jó a T/2, én is T/1-ben számítom magamat hozzájuk nagy arccal:)

Két dolgot kell látnod:
-az egyik az, hogy a blog - mint felület - lehetőségei végesek, erről Sün és Malac tudna neked ódákat zengeni (én is tőlük tudom). Vadonatúj dolgot a kedvünkért nem fognak fejleszteni. Ebben biztos lehetsz. Ha nem, vendégem vagy egy sörre (de annyit megér akkor:)). Azt kell megnézni, hogy mik a blog.hu jelenlegi lehetőségei a szelektálásra. Na, abból lehet főzni itt valamit.
-a másik az, hogy kicsit elszaladtak az indulatok az utóbbi időben, és az én meglátásom szerint elég sok provokátor volt, akinek az össze beírása arról szólt, hogy takarodjunk. Nem rád gondoltam, ismételten jelzem.
Erre gondolok pl.: @Aureliano Buendía:
És egy kis demagógiával kiválóan fel lehet másokat is hergelni. @▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: pl. anno csendes, nyugis arc volt, nem ilyen, mint mostanában. Szóval nem árt az, ha az ON társaság lemarad a mi napi tevékenységünkről. Én a magam részéről nem szűrnék, már van annyi rutinom, hogy a lényegest 200-ból is kiszűröm:)

Nincs olyan, hogy nyer-nyer, ezt kell tudomásul venni. A lényeg itt az lenne, hogy mindkét fél a legkevesebbet veszítse.

Aureliano Buendía 2014.09.01. 21:44:38

@háromlábúbogár: amúgy én sem. Ahhoz én lusta vagyok. Meg nem őt némítom el, hanem magamat teszem vakká.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 21:44:45

@helianthus:
Nomá, fölébretté?
Mingyá nosztalgijázunk....
Szereted a sanzonokat?

AtiSnatch 2014.09.01. 21:46:36

@venszivar: azt hagyjad, én már Noéval is itt kommentoltam, csak más névvel. meg amikor esett nem volt wifi, de megoldottuk galambbal. :D

bolhaszandál 2014.09.01. 21:46:47

@ColT: Igyexem ennek az elvárásnak megfelelni amint látod :)

@Aureliano Buendía: Ha ömlesztve szeretnéd látni, akkor csak bepipálnád az offline -t és mindkettőt látnád, az off komment pipa nem zárja ki az on -t :)

Már nem először látok most a Hildának szóló választ, postol, vagy régebbiekre írnak neki ?:) Vagy én nem látom az írásait :)

Hohanyo 2014.09.01. 21:48:05

@Aureliano Buendía: Hát, majd meglátjuk, hogy mit tud összehozni Hilda.

Aureliano Buendía 2014.09.01. 21:48:23

@nickM: pedig érdekelne egy stati. De, ha lehet az év ugyanazon időszakáról a nyári szünet pl torzít:)

Itt közös megoldásról van szó, a karantén iylen szempontból eléggé fura lenne. Kevésbé lenne kölcsönös.

Sárosi Béla 2014.09.01. 21:49:06

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Ezer az akkor volt amikor többen szabadságon voltak.
Háromezer, jáccásiból egy délután+egy éjszaka.
Meg hatezer valahányszáz, azt már nem is tudom mennyi idő alatt.

AtiSnatch 2014.09.01. 21:49:35

@Aureliano Buendía: ennyi, aki nem szereti olvasni az OFF-kommentjeinket az a ONt se olvassa. más megoldást nem látok, max a tiltást, de azt nem tartanám szerencsésnek.

Aureliano Buendía 2014.09.01. 21:49:41

@Hohanyo: ellenben vannak olyan hirtelen feltűnt nevek is, akiknek kb. eaz az 5-6. hozzászólása a blogos életében, hogy takarodjatok.
Még csak nem is köszönnek előtte.

nickM 2014.09.01. 21:49:43

@AtiSnatch: Mármint pontosan hogy is?
Annyira nem egyértelmű melyik részéhez sikerült ezt a rendkívül konstruktív hozzászólást hozzáfűznöd.

@ColT: Tény. A mondat második felében foglaltakat mikor is?

Hartmy 2014.09.01. 21:49:54

Izé... poszt-tolót lehet már?

Aureliano Buendía 2014.09.01. 21:52:09

@bolhaszandál: a régebbiekre. Én már beírtam a meglátásom többször is, így veletek agyalok tovább, majd kiválogatja, ha tudja. Nem irigylem.

Ezt neked is szánom: @Aureliano Buendía:

nickM 2014.09.01. 21:53:37

@Aureliano Buendía: Ááá... nemrég belenéztem az archívumba, azóta csorog a nyálam a látogatottsági adatokra meg némi trendszámításra, de kétlem, hogy hozzáférhetők. :)

Azt értem, hogy a "karantén" a törzsgárda szerint nem kölcsönös, azt nem értem, hogy miért és mitől karantén?

AtiSnatch 2014.09.01. 21:54:02

@nickM: "Gyökérkefe vagyok, tudom, de sehogyan sem értem, miért "gettó/karantén" az, hogy pl. heti egy posztban pörög a chat?"

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.09.01. 21:54:39

@Aureliano Buendía: Hát hogy hol voltam eddig? Számtalanszor szót emeltem ez ellen, ilyenkor hárman négyen mindig nekemugrottak ugyanezekkel az érvekkel, mint amik most elhangzottak. Olykor volt, hogy a védelmemre kelt ugyancsak ritkán hozzászóló, ő is el lett küldve csoportosan. Pontosan úgy, mint most is el lettem küldve a sóhivatalba nem egyszer. De nyilván azért van, mert rosszul fogalmazok és nem azért, mert más a véleményem.
Én sem ma kezdtem (2007), de amellett, hogy megkaptam, hogy az offért szólásért én vagyok a főoffoló, tényleg már úgy éreztem, hogy minek szólogassak, semmi nem fog változni, ha a szerkesztők szarnak bele.

Ééééééééééééééés. Azért van most ez a felbolydulás, mert végre látunk némi reménysugarat arra, hogy visszaszorul ez a parttalan karakterhalom, ami csak néhányotoknak fontos.

Szerintetek ki az, aki szeret több másik emberrel szimultán vitázni a nyilvánvaló szereptévesztésen? Az átlag(törzs)olvasó nem fog itt leállni vitatkozni ezen, mert úgyis csak el lesz küldve a sunyiba, hogy ne szóljon bele, különbeniskiafenevagymitképzelsz.

Többször volt már hivatkozva, hogy mekkora érték a letöltésszám, ami generálódik. Utoljára kérem szépen, hogy ismerkedjünk meg az egyedi látogató és az oldalletöltés közötti különbséggel. A reklámozó nem azért fizet, ha te 10x ráfrissítesz ugyanarra a hirdetésére, hanem ha 10 IP-ről nézik meg azt (leegyszerűsítve).

Amúgy a legfájdalmasabb az egészben, hogy veled beszélgetünk most erről, holott pont nem veled van a probléma. És veled lehet értelmesen vitatkozni, a nagy csapat nagy részének meg arra futja csak, hogy ne pofázzá, húzzá, nehogymá he.

Hohanyo 2014.09.01. 21:55:14

@Aureliano Buendía: Mint nekem? :)
Volt egy nickem, ezer éve, elveszett. És legalább egy éve nem kommenteltem sehova. És ez valószínűleg a jövőben is így lesz.
Max olvasni tudok, pihenésképpen munka közben (az irodából nem lehet kommentelni).

Szóval az, hogy valakinek friss a regje, nem feltétlenül jelenti azt, hogy tök új.
Meg ugye lehet sokadnick is. Kérdezd a malacot, aki a társaság fele a homáron.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 21:56:58

@Sárosi Béla:
Hja, régi szép idők...
Most ez van.
Asztán vót ollyan is, hogy a subbán letiltották a kommencselést.
Az is hasznos vót a blognak.
Nem kicsit!!44
Asztán meg könyörögtek a bloggazdák, hogy akkó mégis lehet kommencsűni.
Háááát, ez ilyen bicikli.
Majd a Hilda eldönti.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.01. 21:57:40

@nickM: Egy szó: vadász :)

@Hohanyo: Oké, mi volt az a nikk?

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: "Azért van most ez a felbolydulás, mert végre látunk némi reménysugarat arra, hogy visszaszorul ez a parttalan karakterhalom, ami csak néhányotoknak fontos."
Jó lesz majd az üres blogon nektek. Aztán majd offolhattok magatoknak.

@Aureliano Buendía: Milyen érdekes. Mint a politikai blogokban az aktuális kúrmány trolljai.

AtiSnatch 2014.09.01. 21:58:47

@Hartmy: majd a poszttalin kiderül. :D

helianthus 2014.09.01. 22:00:27

@dr. phil. Sün‼ ツ: őőő...hát nem nagyon tudom hol vagyok és kicsoda. Ma 11 órával indítottam plusz haza is hoztam melót. :/
@Hohanyo: igen, én voltam.
*elpirul*

Aureliano Buendía 2014.09.01. 22:01:12

@nickM: elég lenne csak egy adott szeptemberi hét 2013-ból, és majd 2014-ből. 4-5 poszt vs. 2 poszt, és összesített hozzászólások.

Ez a poszt nem lesz jó, itt kicsit elszaladt a ló mindenkivel:)

nickM 2014.09.01. 22:01:25

@AtiSnatch: És ez egészen pontosan miben is feleltethető meg annak, hogy mi történt a zsidókkal? Velük pontosan ki és mikor kezdeményezett párbeszédet arról, hogy hogyan lenne optimális a nemzetiségek együttélése?
Továbbá mennyivel viszi előrébb a jelenlegi témát mások burkolt nácizása?
(Eltekintve attól, hogy a hozzászólásod tűpontos illusztrációja a jelenlegi feszültségek forrásának.)

Hohanyo 2014.09.01. 22:01:48

@ColT: Mindegy, rég volt. Sosem voltam nagy hozzászóló. Ráadásul az utolsó kb két évben nem is a sajátomról kommenteltem. Hosszú. De már akkor sem voltam népszerű :)

Anomalocaris (törölt) 2014.09.01. 22:03:04

@nickM: Arany Arcpálma-díjas komment. Látod megy ez.

bolhaszandál 2014.09.01. 22:03:07

@Aureliano Buendía:
1, Blog motor:

Ez teljesen egyértelmű! Meglátjuk Hilda mit tud kiharcolni.

2, "-a másik az, hogy kicsit elszaladtak az indulatok az utóbbi időben, és az én meglátásom szerint elég sok provokátor volt, akinek az össze beírása arról szólt, hogy takarodjunk. Nem rád gondoltam, ismételten jelzem."

De vminek ezt előkellett idéznie, egy egyszerű ok-okozat -ról beszélünk, és úgyérzem az indulatok elfajulásáról mindenki tehet, kivétel nélkül. Azok is akik offoltak,és azok is akik most kapva az alkalmon provokativan reagáltak. ezen kellene túllépni, és egy win-win szituációt kihozni belőlle.

A magad részéről nem szűrnél, de nem lennél nyugodtabb, ha tudnád hogy xy látogató nem fog neked ugrani azért, mert a posztolót piszkálod ? Nem kéne hogy foglalkozz vele, Neki pedig veled, egy helyen, de mégis külön lennétek. Szerintem ez a legjobb megoldás.
Egy postban én is sok kommentet elolvasok, offline -t is, de van amikor már egy idő után iszonyat idegesítő, és zavaró..És azért sem szólok hozzá néha, mert ha megtenném, hatalmas vihart generálnék a homár kommentelők törzstagjainak tengerében. Néha kifejezetten szeretnék szólni, hogy xy komment kicsit erős volt, és normálisnak e érzi ezt a tisztelt kommentelő.. de feleslegesnek ítélem, mert csak lavinát indítanék el vele, aminek én lennék a célpontja... S egy idő után, mikor betelne a pohár, hanyagolnám a homárt.

Hildát tényleg nem irígylem, mire ezt végigolvassa, ha végigolvassa, remélem van egy raklap kávéja :))

AtiSnatch 2014.09.01. 22:04:35

@nickM: látom nem volt számodra vicces, vagy csak én gondoltam úgy fáradtságom közepette, hogy az. na de mindegy is.

Sárosi Béla 2014.09.01. 22:04:44

@dr. phil. Sün‼ ツ:
2006 tavaszán a Homáron is megszünt egyik napról a másikra a komment.
Azt suttogták, a sok politizé miatt.
Aztán egyszer csak megint lehetett kommentelni, de akkor már a törzskommentelők közül sokan sokfelé tolták a napi betevő kommentet.
A Homár túlélte, ismét kialakult egy kemény mag.
Hilda bárhogy dönt, a Homár túl fogja élni, hisz a Homár a bölcsőnk, az Index az anyánk, az ember időnként visszatér a bölcsőhöz.
Majd meglássuk.

Aureliano Buendía 2014.09.01. 22:04:59

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: értem, és köszönöm a rám vonatkozó részt:)

Neked mi a véleményed a szűrésgombról? Én azt gondolom, az a blog.hu lehetőségeit nem nagyon feszegető kompromisszum lenne.

Ugyanakkor továbbra is azt gondolom, hogy a megoldás nem az, hogy az egyik „társaság” eltűnik innen.

Kretén Vérfarkas (törölt) 2014.09.01. 22:05:00

Halkan jegyzem meg, hogy pár éve mi is leléptünk a homárról. Egy ugyanilyen "rendet rakunk" poszt miatt. Nem volt semmi, pár hétre kiürült a homár, és mi kb. 15-en jóval nagyobb kommentszámot offoltunk össze a saját blogunkon, mint a homárok :) Aztán mi is fogytunk, koptunk, a mag még megvan mondjuk. A homár meg újra feltöltődött más arcokkal, akik ezek szerint ugyanazt csinálták, mint mi régen, beszélgettek, offoltak, hozzászóltak. Szóval most dezsavüm van egy kicsit, és természetesen ez is a zsidók miatt van! :D :D

Aureliano Buendía 2014.09.01. 22:06:05

@Hohanyo: persze, van ilyen is, de te is tudod, hogy nem CSAK ilyen van.
Malac ebből a szempontból nagy show:)

Hartmy 2014.09.01. 22:07:46

@AtiSnatch: azt mondjad, hogy söröd meg popcornod van-é? Nekem van egy fél sült csirkém.

háromlábúbogár (törölt) 2014.09.01. 22:08:18

@Aureliano Buendía: mellesleg milyen fele??? az összes homározó maga a MALAC!!!!444!!!

igazságos 2014.09.01. 22:09:08

Mindenesetre mindenkit várok a melegblogomra ha Hilda bekeményítene! :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.01. 22:09:09

@Hohanyo: :P

@Kretén Vérfarkas: Valszeg ez ugyanilyen jelenség minden hasonló blogon.

Hohanyo 2014.09.01. 22:10:24

@Aureliano Buendía: Sőt, szerintem te is a malac vagy :)

@ColT: ugyeugye?

bolhaszandál 2014.09.01. 22:10:59

@ColT: az a baj hogy mindig idelyukadunk ki, hogy jó lesz majd az üres blogba kommentelni, de ez nem visz előrébb...

Illetve nem érzem magam blog troll-nak sem, úgy érzem, nem azért írtam most, vagy kezdtem bele az írásba, hogy majd én jól megmondom a frankót, és köpködök jobbra, balra. De valahogy mindig idelyukadunk ki.

Látod Sün :) Ezért nem kommentelek ;)

nickM 2014.09.01. 22:10:59

RETTENTŐEN OFF (és bocsánat)

@Nattramn: Bizony, én még voltam olyan szerencsétlen, hogy beszélgethettem a nagyszüleimmel arról, hogy ki melyik frontról és milyen "élményekkel" gazdagodva jött haza. Valóban arany facepalm, hogy tisztelem őket azért, hogy volt erejük felállni és létrehozni az alapot ahhoz, hogy lehessenek szüleim.

Hilda, kérlek ezt töröld!

Aureliano Buendía 2014.09.01. 22:13:50

@bolhaszandál: az egyik oldal érdekei csorbulni fognak mindenképpen. Vagyis az egyiké jobban. Ez nem az a szitu, mikor van két jó megoldás. Max ezt a sérelmet tompítani.

Nyilván volt oka, hogy idáig jutottunk, de azért meglepően hirtelen történt, hogy így elfajultak az indulatok. Én pedig nem hiszek a véletlenekben. Már csak azért sem, mert az elégedetlenkedők nagyon egyszerre és nagyon sértőn tűntek fel viszonylag rövid idő alatt.

Én nem szűrnék, mert lusta vagyok. És, ahogy Atinak írtam: azzal nem az illetőt némítanám el, hanem magam tenném vakká. Tudom, ismétlés, de jobban nem tudom megfogalmazni.

Amúgy talán az sem mindegy, hogy ki hogyan adja elő az esetleges véleményét. Nem rád értve. De az adjonisten és a fogadjisten közt van ok-okozati összefüggés, ezt már jól tudjuk.

Aureliano Buendía 2014.09.01. 22:15:37

@háromlábúbogár: malac bammeg, ne buktass már le:)

@Hohanyo: mi itt mindannyian A malac vagyunk:D

helianthus 2014.09.01. 22:15:57

@Aureliano Buendía: mondjuk chicken pont őshomár, jónak mondod. :)
@dr. phil. Sün‼ ツ: Igen!
Amadeusz, Amadeusz!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 22:16:14

@helianthus:
Nyemá, te szegény!
Szorri!
Ezt a kommencsmennyiséget meg má nem is lehet földolgozni!
Pihennyé akkó!
Mongyuk arról van éppen szó, hogy élhetünk-e a homáron tovább?
De inkább aluggy!

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.09.01. 22:16:39

@Hohanyo: "Kérdezd a malacot, aki a társaság fele a homáron."
Ezt kikérem magamnak! Mindenki én vagyok.
(Amúgy ezt a nicket használom. Ha titkot akartam volna csinálni a többiből, te sem tudnál róluk. Játszós nickek, ezer éve keletkeztek.)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.09.01. 22:17:37

@Aureliano Buendía: A szűrést a vastagbőrön sem szerettem, de aktívan használtam. Volt kb. 5 szűrtem, akikről mindenki tudta, hogy fizetett provokatőrök, mégis válaszolgattak nekik.
Itt is ennyi lenne szerintem a mennyiség. Van itt olyan, akinek írsz, hogy nem úgy van, ahogy ő azt gondolja és leírja tényként, hivatkozással, magyarázattal, majd szajkózza tovább a hülyeségét és mikor leoltod, nekedesnek a "barátai".
Tuti szűrném, így nem éreznék késztetést a kijavítására. :)
Persze én sem vagyok tévedhetetlen, volt is egy-két pofáraesésem már itt, be kell az ilyet látni.
Szűrném még a leesett a "mosogatószivacs és a kutya elszaladt vele" gyártóit is.
Megoldás ez, de csak nekem. Engem azért az zavarna, hogy az oldal hasznossági értékéből elvesz a kifogásolt tartalom.
Nem gondoltam rá korábban, de nagyon tetszett a felvetés, hogy pipa legyen az offhoz és a sütikben elmentett beállítás (ugyancsak pipával) arra, hogy látni akarom-e. A user nélkülieknek meg alapból nem jelenne meg, csak ha odakattintanának. Ezt találnám a legjobbnak, mindenkinek jó lenne. A nagy csapat nem érzékelne semmi változást, másrészt a finnyás fanyalgó fattyak fáradság nélkül kerülnék el őket :)
De ezt Hilda sosem veri keresztül ezen a tohonya és/vagy tehetetlen fejlesztőbrigádon.
Évek óta nyafogok a radar miatt is, mert ugye mi értelme látnom, hogy mióta követem a bejegyzést? Azt kéne látnom, mióta nem követem, mivel a 20 hozzászólás, amit megjelenít ott, édeskevés. Ehelyett kapok egy számot, hogy 89 olvasatlan, de hogy honnan is kezdődik az, na azt nem.
Érdekelt ez bárkit is? Kétszer nem válaszoltak, egyszer meg igen, de változás nuku.
Szóval nem hiszek én itt semmilyen változásban, csak reménykedek.
Mivel a "Szűrés" adott opció, csak át kell másolni ide is, szóval ha kompromisszumot kell kötni, hát legyen ez.
De sokat írtam minek :)

Aureliano Buendía 2014.09.01. 22:19:26

@helianthus: igen, aki békésen kaszált sokéig a kertjében. Tudom, hogy régi, ő pont benne van azok közt, akiket olvasok, noha nem „törzstag”.

Baszki, az csikken? Hogy én mit össze matekoltam, hogy mi a neve.

(homlokára csap)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 22:19:35

@Sárosi Béla:
Jaaaja, így van ez!
Csak sajnájja az ember a közösséget.
Vót má illyen, lesz is ilyen.
Jönnek-mennek a zemberek.
De azé jó vót!44!
Én meg szeretek vicceskedni.
Ez most baj szerinted?

venszivar 2014.09.01. 22:20:22

@Kretén Vérfarkas: a malacnak is volt már dezsafűje vagy demizsonja....:):D

Ki érti ezt!?

Anomalocaris (törölt) 2014.09.01. 22:21:15

@nickM: A díj azért járt, mert képes voltál komolyan venni valamit, amit egy csak kicsit is rutinosabb kommentelő nem vesz. Szerintem ne fokozd.

bolhaszandál 2014.09.01. 22:21:51

@Aureliano Buendía: Mindig van olyan megoldás, ami mindkét félnek megfelel, csak mindkét félnek kompromisszumkésznek kell lennie. Nap mint nap találkozom ilyen helyzetekkel.

Én nem látok emögött összeesküvés elméletet..de a nyitó poszt felerősíthette az alvó "embereket" akik most hallatták hangjukat.

Értem hogy mit akarsz ezzel mondani, de ez Te vagy, hiszen azon közegbe tartozolol amelyiknek mindegy hogy mennyi/milyen komment van, hiszen nem az számít hogy mit, hanem az hogy ki kommentelt. (és ez nem sértésnek szánva). Hiszen mind elfogultak vagyunk a "cimboráinkal" szemben.

Aureliano Buendía 2014.09.01. 22:24:56

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: a radar nekem is hasonló örömöket okoz, ezzel makkkkszimálisan egyet tudok érteni.

Ha valakinek nagyon sok ideje, valamint két anyukája lenne, megtehetné, hogy elviszi egy önálló oldalra a homárt (pl: www.homar.hu), és ott lehetne egy ideális megoldást találni.

Azt gondolom, hogy csak a jelenlegi készletből lehet majd válogatnia Hildának.

Hogy közel 500 hozzászólásból hogy találja majd meg a lényegeseket, lövésem sincs.

Sárosi Béla 2014.09.01. 22:26:50

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Nem tudom baj-é a vicceskedés. Nem is ítélhetem meg, mert nekem összvissz ha ötszáz releváns kommentem van a mintegy ötvenezerből.

nickM 2014.09.01. 22:28:15

@Nattramn: Szerintem pedig kicsit jobban is átgondolhatnátok miket vágtok a posztírók/kommentelők fejéhez. Mondtam, hogy tűpontos példa. Nektek vicces. Másnak talán nagyon nem. De lehet ekézni, hajrá!

@Aureliano Buendía: Nekem kicsit többet mondana a UIP, session és társai, de ha összeszeded az adatokat ígérem kielemzem. :)

helianthus 2014.09.01. 22:28:19

@Kretén Vérfarkas: te vagy az, ugye? :)
@dr. phil. Sün‼ ツ:
Dehogy alszok.
A végére értem. Phűű!
Nem tok mit mondani.
Én is átéltem már ilyet.
Akkor is csöndben voltam. :8

bolhaszandál 2014.09.01. 22:28:26

Szerintem úgy hogy ír egy kommentet zárásként, és megkéri a népet, hogy az értelmesebb javaslatokat amiket esetleg Ő írt, küldje el neki mondjuk email-ben :)

Egyébként meg azért az elég gáz, hogy az index képtelen egy normál blogmotort csináltatni.

Aureliano Buendía 2014.09.01. 22:28:27

@bolhaszandál: igazad van, elfogult is vagyok. De nemcsak az ismesősüket olvasom (bár az avatar sokat segít), olvasok másokat is, érdekel mások véleménye is, ha először is olvasom az illetőt.

De minden magyarnak maga felé hajlik a kolbásza.

De Hilda kéne ide, hogy elmondja, mik a lehetőségek blog.hu szinten. Mert a kérdést ez fogja eldönteni igazán.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.09.01. 22:29:16

@Homár Hilda: Már nem bírja a farkam, de mikor az offpipáról beszélsz a szerkibe', kérlek-kérlek, ejts már szót a népharagról a blog.hu/radar-ral kapcsolatban: @Aureliano Buendía:
(A mióta nem követem legyen látható valahol dátumként a bejegyzéseknél.)

:):P:D

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.09.01. 22:29:41

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:

"Vagy MI AKADÁLYOZ ABBAN, HOGY CHAT-EN, FB-N, G-TALK-ON, akárhol ÉPÍTSD A KÖZÖSSÉGED?"

meglepődnél ha tudnád, hogy hány csatornán kommunikálunk egymással a homáron kívül is.

azt nem veszi észre a sok paprikajancsiformátumú (akinek nem inge az ne..), hogy minket nagyon sok dolog köt össze egymással, ezek egyike a homár, mivel mindannyian érdeklődést mutatunk a fogyasztóvédelem iránt is, azonban nem kizárólag aziránt.

mi nem nickekkel csevegünk itt hanem egy másik emberrel (ha tetszik ha nem), és igen, a homáros posztokhoz is hozzátesszük a magunk releváns véleményét is, ezt tagadni kár.

ezenkívül colt meg uraam elmondta amit el lehet mondani, de a legnagyobb igazsága a sünnek van: lehet példát venni a subbáról oszt belefolyni seggel a vödör takonyba.

az internet legnagyobb vonzereje az, hogy szabad és korlátozásoktól mentes, aki ebbe belenyúlkál az nem a helyes úton jár.

az egyetlen civilizált rendszer a júzer saját böngészőjében működő szűrőgomb, amivel a neki nem tetsző egyedeket eltüntetheti a képernyőjéről. jahogy akkor nem látja a nemkívánt egyed releváns kommentjeit sem? kéremszépen, az élet nem habostorta, drágáim.

@dr. phil. Sün‼ ツ: csak ami jólesik, másnak nincs értelme!

Aureliano Buendía 2014.09.01. 22:30:47

@nickM: persze, munkaidőben, mi? A dzsídípit meg majd helyetted közben:P

Az állatorvos elmegy az emberorvoshoz. Az megkérdezi:
- Mesélj, mi a panaszod?
Mire az állatorvos:
- Hja, így könnyű!

:P

Hohanyo 2014.09.01. 22:34:17

@agresszív kismalac: nem kell ám rögtön megsértődni

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.09.01. 22:35:31

@Aureliano Buendía: Olyan szúró érzésem van a nyakszirtem fölött hajnal óta.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.09.01. 22:36:25

megjegyezném csendben, hogy a clientcoach.blog.hu/ oldalon továbbra sem születtek releváns hozzászólások.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.09.01. 22:38:08

@sugargiraffusplumps.: Eddig olyan jól megálltam, hogy a subbás párhuzamot lehurrogjam, de csak kierőlteted :)
Az én szemszögemből elmesélem a subbaelhagyásomat:
Én is nagy subbarajongó voltam és ott még az elsőzés sem zavart, mert arra volt, hogy tolják a fost felfele és arra mókázzunk válaszul.
Ehhez képest annyira elszaporodott az ótvar posztok száma, hogy néhányszor szóvá tettem, hogy erős túlzásnak tartom és hogy rossz az irány. A nemzetiségekkel való foglalkozás erőltetését (valószínűleg napiszaros nyomásra), a politikai témák sűrűsödését és úgy általában a szokott színvonal züllését nem hiszem, hogy csak én néztem rossz szemmel.
Szóltak többször, majd eljöttem. Töröltem az RSS-t és kész.

Hogy ezt csak én gondoltam-e így, vagy mások is ezért pártoltak el, nem tudom.

De az nagy különbség, hogy a subba nem tartalmazott társadalmilag hasznosítható "kontentet". A homár viszont nagyon is.

AtiSnatch 2014.09.01. 22:39:17

@sugargiraffusplumps.: menj már, előzetes moderáció van :D

Anomalocaris (törölt) 2014.09.01. 22:39:18

@nickM: És ha most erre azt írná valaki, hogy a kemtrél miatt van, akkor elkezdenéd halákomoly fejjel fejtegetni, hogy micsoda hülyeség, nincs is kemtrél? Aki mindenen fölidegesíti magát, amin nem kéne, annak előbb-utóbb megbomlik az elméje. Velem is ez történt.

Atörökk 2014.09.01. 22:40:11

@AtiSnatch:
Az olyan, mint gumival szopetni, vazze :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 22:41:05

@Sárosi Béla:
Hja.
Ezér nehéz dönteni.
Politika? Pfff
Tuggyukkikvagytok? Pffff.
Jó kis társaság ez, ezé sajnálom!
De hát ez van.
Majd lesz másik.
Asszem, te megértetted a lényegét ennek a bandának!
Nem kis szó!444!
Nem arról szól ez, hogy sziggyuk a posztolót.
Sokkal több ez annál!
Jól érezzük magunkat.
Na mindegy...

bolhaszandál 2014.09.01. 22:41:58

@sugargiraffusplumps.:
"azt nem veszi észre a sok paprikajancsiformátumú (akinek nem inge az ne..), hogy minket nagyon sok dolog köt össze egymással, ezek egyike a homár, mivel mindannyian érdeklődést mutatunk a fogyasztóvédelem iránt is, azonban nem kizárólag aziránt.
"
Ez miért is kéne hogy érdekeljen bárkit is hogy kit-kivel mi köt össze, miért releváns ez az információ a jelenlegi problémát tekintve? Szerintem semennyire. A probléma forrása nem a szociális kapcsolat, hanem a kommentek minősége.

"ezenkívül colt meg uraam elmondta amit el lehet mondani, de a legnagyobb igazsága a sünnek van: lehet példát venni a subbáról oszt belefolyni seggel a vödör takonyba.
"
Ez nem a subba, nem is kell példát venni róla. Ha egy deszkából kihúzol egy szöget, de közben fejenvered magad a kalapáccsal, akkor minden egyes ilyen alkalommal fejen vágod magad ? Nemhiszem. :)
A másik pedig hogy itt keresik a közös megoldást, és annal lehetőségét hogy mindenki emelt fővel távozzon a megbeszélésről. Tehát kár párhuzamot vonni.

"az internet legnagyobb vonzereje az, hogy szabad és korlátozásoktól mentes, aki ebbe belenyúlkál az nem a helyes úton jár. "
Melyik része az ?:) Vannak korlátok, az hogy Te ezeket nem látod, még léteznek :) Ha viszont a szólásszabadságra a szabad véleménynyilvánításra gondoltál, akkor azért az is elég véleményes :)

No offense :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.09.01. 22:42:57

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:

szerény véleményem szerint akár a csillámfaszlámák is lehetnek társadalmilag hasznosak, ezt mindenki döntse el magának.

monnyuk sikerült azonosítanod a kommentem legkevésbé fontos részét, node jóvan.

@AtiSnatch: ezexerint ott senki nem kíván komoly és hasznos kommenteket előállítani, csakis itt? fölöttébb érdekes.

Kretén Vérfarkas (törölt) 2014.09.01. 22:44:06

@venszivar: nekem meg lompos farkam, és csak egy másik régi nickem! :D

bolhaszandál 2014.09.01. 22:44:17

@agresszív kismalac: :) Na az ilyen kommentek kiválóak;)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.09.01. 22:49:09

@bolhaszandál: "Ez miért is kéne hogy érdekeljen bárkit is hogy kit-kivel mi köt össze, miért releváns ez az információ a jelenlegi problémát tekintve? Szerintem semennyire. A probléma forrása nem a szociális kapcsolat, hanem a kommentek minősége."

hát megkérdezték, válaszoltam rá.
aki engem nem érdekel, azt nem olvasom el.
mégegyszer: egyéni, böngészőbe nyomott szűrőgomb kell, ennyi. az értelmesebbje már régen fölinstallálta magának, a többinek meg a segge alá kell rakni központilag, mint a május elsejei ringlispilt, ezvan.

ha nem vágod az internet és a szabadság közötti kapcsolatot akkor engedelmeddel nem is fáradnék a további magyarázatokkal :D nooffense.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 22:51:07

@helianthus:
Én azér még neszezek kicsit...
Fölösleges, tudom, de a lepényhal meg utojjáera!44
www.youtube.com/watch?v=JyRPH0cfMeg

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.09.01. 22:52:31

@agresszív kismalac: már nemtom, valahogyan belebotlottam. szerintem egy nagyon érdekes engimával állunk szemben, de úgy látom a relevanciarajongókat nem sikerült felvillanyoznom vele, és a feltett kérdésimre is basztak válaszolni, amolyan flansziás eleganciával. persze megértem, hogy ahhoz gondúkozni is kéne, én se szívesen pazarékolom azt a keveset ami van, hátnemhátde.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.09.01. 22:52:54

@sugargiraffusplumps.:

meglepődnék valószínűleg, mert akkor meg nem értem, mi ez itt

nem vettem magamra és nem látom egy ideje a fogyasztóvédelmi érdeklődést a "voltál tegnap kőművesnél" hozzászólásokban

nem tagadom, csak nem találom

már reagáltam

az internet tele van korlátozásokkal, keretekkel
a wiki-t is szabadon szerkesztheted, de ha a szarvasbogarak közé beszúrsz egy pinás képet, ki leszel vágva és szerintem a helyes úton jár az, aki kivág

az egyetlen civilizált rendszered mellett nekem tetszik az offpipálás

helianthus 2014.09.01. 22:53:07

@Nattramn: veled nem is történt ez. :8/ Ugye nem?

bolhaszandál 2014.09.01. 22:55:21

@sugargiraffusplumps.: Bocsánat, a kérdést nem láttam.

Nem kell, tisztában vagyok vele hogy meddig tart a szabadság, és hol kezdődnek a korlátok.

Sárosi Béla 2014.09.01. 22:56:49

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Soha nem az volt itt a lényeg hogy szidva legyen a posztoló.
De ha hülye a posztoló, akkor le köll írni hogy hülye a posztoló.
Annyival másabb a helyzet mint mondjuk ezelőtt 10 évvel, hogy akkoriban a Zinternet még nem volt oly széles körben elterjedve mint manapság. Akkoriban 10 internetezőből 1 vót a hülye.
Ha akkor leírtad hogy hülye a poszt toló, mert tényleg hülye volt, akkor maximum egy hasonló hülye jött, aki kikérte magának. És lehetett fogyasztóvédeni, meg amellett offolgatni, trécselni.
Manapság 10 netezőből 8 hülye. 10 emberből 8 háromezer forintért akar menni Rájenerrel, mert látta a reklámba hogy annyi. És nyolcan jönnek megvédeni a nagyon hülyét. És az értelmesebbje egy ideig minden hülyének igyekszik válaszolni, viszont ez a meglévő szellemi fölény miatt fikázásnak tűnik a hülyék szemében.
Kéne valami műszer a blokkmotorra, ami megakadályozza hogy IQ 90 alatt lehessen írni a Homárra. Vagy mittudomén.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.09.01. 22:58:04

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:

nem látod? olvasd vissza a kommentjeimet posztonként... márha rohadtul ráérsz.

(pedig a pina ott se volna offtopic, mer ha például bugyi nélkül ülsz rá a szarvasbogárra a padon akkor biza elkél az információ mindkettő anatómiájáról...:D )

igazságos 2014.09.01. 22:59:56

Az a baj, hogy a törzskommentelők rohadtul ráérnek, és erre a nem törzskommentelők meg irigyek, és azért se olvasnak vissza.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.09.01. 23:01:43

@Sárosi Béla: dánkesőn, ezt igazán szépen összefoglaltad helyettem is, ponnezt akartam mondani csak nincs hozzá energiám.

Anomalocaris (törölt) 2014.09.01. 23:07:37

@helianthus: Hát azt sikerült megtanulnom, hogy teljesen fölösleges minden kommentre ugrani, amin meg lehet sértődni. Mondjuk képzeld csak el, hogy nekiállnál Lencsés Pistával heteken át vitatkozni, de nem ám poénból, hanem halálkomolyan, billentyűzetet verve, nyálbuborékokkal beterítve a képernyőt. Egyenes út a muszájdzsekibe.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 23:07:40

@Sárosi Béla:
Makkszimálissn egyetértek!
De mostan kkó azé baxnak ki bennünket a homárrú, mer fölnőtt egy debilebb generácijó?
Vagy má nem tudunk mit hozzátenni a haccázhzarrmincadik poszthoz?
Háááát...
Tegyék, aszondom!

Troppauer_Hümér 2014.09.01. 23:12:28

Kár, hogy a sok hejihüje, meg a félkegyelmű kurvaanyázósok teleszórták ezt a posztot, mert érdekelne Hildácska válasza. Márminthogy technikailag lehetséges-e a következő:

Egy F1-es tematikájú fórumon vagyok moderátor, de természetesen létezik offszekció, ezen belül pedig kiemelt tartalom, csevegőfórumnak illetve fórumtalálkozónak. Ennek a lényege, hogy a kiemelt topikok mindég az oldal tetején találhatók, vakok és félkegyelműek számára is könnyen elérhetően.

A kérdésem az, hogy ez az őskövület blogponthun lehetséges-e, hogy egy offtopikot, mondjuk a találkozós/beésmegbaszósat kiemelnétek, és az mindég a lap tetején található lenne, alá pedig mennének az újposztok?
Ha igen, akkor egyszerű: a kiemeltbe mehetne a marhulás, a fogyvédposztokba meg a szakértés.
Persze azt tudjuk, hogy sportmelltartós Hildánknak kevés a szabadideje, így egy, de leginkább két megbízható, és a dolgot komolyan vevő embert fel kellene kérni moderálásra, ami a következőből állna: ha nem releváns, esetleg sértő, rásszista etc. hozzászólás kerülne a szaktopikokba, akkor (mivel gondolom ezen a fosadékon nem lehetséges a hozzászólások áthelyezése) egyszerűen törölni kell azokat. Lehetőleg az elején, hogy időben megállítsák a lavinát. Ha valaki nem ért a szóból, el kell tiltani meghatározott időre, ha kétéves szellemi színvonalán mozog, akkor örökre. Cserébe a randevúposztban nem lenne korlátozva senki.
Az itteni társaságból senki nem alkalmas erre, különböző érdekellentétek miatt, de ha Hilda plusz egy névtelen segítője tudná ezt vállalni, hamar beállna egy kialakult rend. Ámen.

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.09.01. 23:13:19

@dr. phil. Sün‼ ツ: "De mostan kkó azé baxnak ki bennünket a homárrú, mer fölnőtt egy debilebb generácijó?"
Degeneráció.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2014.09.01. 23:14:24

az meg, hogy nem vagyunk hajlandóak a sznob/okostojás/dekurvaokosvagyok/mindentjobbantudokésdemindenhezértek színpadi darabot előadni?

nem olyan családbul származunk mink, igen tisztelt bíróság.

na áldásbékesség, mosmán kikaccsolom magam a pixeles létezésbül mer holnap iskola. broáf.

Sárosi Béla 2014.09.01. 23:15:56

@dr. phil. Sün‼ ツ:
A debilebb generáció lehet hogy nagyobb kattintásszámot és magasabb számú oldalletöltést generál egyszerűen azért, mert többen vannak. És lehet, hogy ha a nyolcvankettedik Rájener posztra száztizenkettedszer leírhatja valaki hogy rohadt Rájener,
akkor az több ember, több olvasó, több oldalletöltő, több IP szám mint amit a jelenlegi rendszer számai mutatnak. Nem tudom, nem is értek az efféle dolgokhoz.
Lehethogy Hilda főnökei erre apellálnak.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 23:19:39

@Troppauer_Hümér:
Hát a Hildátú ne várjál tech választ!44
Én csak esztet tudom mondani.
De mongyuk én csak vakangyal vagyok itten...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 23:28:35

@agresszív kismalac:
Ehh, szarok rá!

@sugargiraffusplumps.:
Azé a házi feladatodat megírgyad ám!44!

@Sárosi Béla:
Tudodmit?
Egyetértünk!44!
Asszem, te vagy az az ember, aki megvilágosítottál!
Igazad van.
De viszont így meg még büszkébben vállalom, hogy tilcsanak ki innen a picsába!

igi1 2014.09.01. 23:32:16

@Troppauer_Hümér: eztet itt hiãba vezetnéd be mivel ez egy másik fajta fórum, az indexnek se türelme, se pénze nem lenne ezt működtetni.

Ahhoz át kellene minden blogot állítani fórumosra.

A fórum meg nem blog ugyebár,

igi1 2014.09.01. 23:35:40

Már a hümér is hülyeségeket beszél estére, lehet sokat ivott.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 23:39:13

@Sárosi Béla:
Faxé?
Minket kitiltanak, te meg írhacc!
De tényleg kellemes a hozzáállásod!
Csak tudod, ez arra megy ottan blog.hu-éknál, hogy mennyi az olvasottság.
Namost innen gondold tovább...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 23:43:13

@agresszív kismalac:
Alófax, kéhrekszépenmábocsássámeg!44!
A lepényhal!
Na, az valami!44
Az utojjára döglik, akárhogy is nézzük!

venszivar 2014.09.01. 23:45:33

Kéne már egy tisztító tűz.

vagy

egy-két "sortűz"....:):D

LÉPEM!

igi1 2014.09.01. 23:47:18

@Nattramn: de! A 2 nem zárja ki egymást!

bolhaszandál 2014.09.01. 23:49:02

Köszönöm hogy véleménytnyilváníthattam anélkül hogy ekézés cunami szakadt volna rám :)

Remélem sikerül jó megoldást találni..:)

További szép estét mindenkinek!

bolhaszandál -> offline

Sárosi Béla 2014.09.01. 23:50:09

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Anno Subba Daddy nekem is a pofámba vágta, hogy nem mi kommenterek, nem mi szarjuk a spanyolviaszt. Aztán megcsináltuk az Exodust, egyik napról a másikra nem írtunk oda, kivonultunk.
Nekem és még egy-két kartácsnak az írmagunkat is kiírtották a Subbáról, pedig akkor már nem voltunk ott, csak a nagy üresség ment ott nap mint nap.
Ettől a kitiltástól nem lettünk kevesebbek.
Ahogy itt olvasgatok,itt is látni az összetartó erőt az itteni törzsgárda sem lesz kevesebb ha ne adj isten gyomlálás lesz, a közösség máshol, más módon továbbra is ugyanúgy tovább fog pofázni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.01. 23:56:48

@sugargiraffusplumps.:
Te, ma beszétem a szilyvel!
Ő mostan az ötödik, meg a hatodik osztlyt nyomgya eccerre!
Szóval húzzá bele, vagy akkó hallgassá valami normálissat:

www.youtube.com/watch?v=JyRPH0cfMeg

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.02. 00:04:58

@Sárosi Béla:
Nekem az a meglátásom, hogyha itt kibaxás lesz, akkó egy idejig megy majd máshol.
Oszt szertefoszlik a banda.
Ez mongyuk tapasztalat, nem biztos, hogy erre a társaságra is igaz.
Baxa ló, evvan!44!
Én meg micsinájjak?
Gyüttem kommentűni, nem szagérteni.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.02. 00:12:36

@Sárosi Béla:
Írgyad má meg az akkori nickedet!
Levélbe!44!
Ki vagy te?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.09.02. 00:22:47

@dr. phil. Sün‼ ツ: Ez ölég gyönge nóta volt már anno is. ...a Naked, az igen!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.02. 04:55:56

@Homár Hilda: Vannak további megoldásaim is a problémára:

4. Napi 4-5 poszt legalább, egyenletesen elszórva. És valódi problémákról, valamint nem fogalmazni nem tudó félanalfabétáktól. Ha van mindig téma, van érdemi hozzászólás is. Ha napi 5 minõségi posztot meg tudsz ígérni akkor én is megígérem, hogy egy órán és száz kommenten belül elvétve lesz csak off.

5. Ikerposztolni. Az elsõ (alsó) poszt szóljon komoly, húsbavágó problémáról, a második (felsõ) poszt lehet kevésbé komoly. A felsõ lesz szétoffolva, megvédi az alsót, mint egy esernyõ. Az Index címlapról az alsót linkeljed.

Nézd meg ezt a napot: homar.blog.hu/2014/08/21/
felsõ poszt: 08:59, kétszáz feletti komment, sok nem szól a témához
homar.blog.hu/2014/08/21/az_ejszaka_csengeto_vizoras_esete
alsó poszt: 08:58, száz alatti komment, majdnem mind releváns
homar.blog.hu/2014/08/21/kiramoltak_a_borondjuket_a_ryanair-ut_alatt

Csetelés akkor van, mikor nincs mit írni már a posztról. Mostanra - a bloggazda hibája miatt - kialakult, hogy csetelés van már az elejétõl fogva, mert eleve nincs mit mondani a hitvány posztra, és a hosszú, néha több hetes posztszünetek is erre kondicionálták a jónépet. Ha lesznek érdekes posztok, lesznek érdekes hozzászólások. A szarhoz továbbra is szar lesz. (És akkor nagyon szomorú leszek.)

Erõbõl nem fog menni, a Homár a kezdetektõl (2005) fogva mindig is a mellékszálak táptalaja volt, ilyen a természete, kiirthatatlan, mint a parlagfű. De nem is kell irtani, ez adta mindig is a Homár savát-borsát (látogatottságát).

A törzsgárdára hiába köpködik valaki, az nem egy megfogható valami, nagy része folyamatosan cserélõdik, nézz vissza pár évet, Pszichocica, Yippyupp, Salapapa, Mylady, Donfuligjimmy, Horváth Lajos, Secnir, stb.

A fanyalgóknak meg azt üzenem, hogy lehet jó példával elöljárni! Én figyelek.

venszivar 2014.09.02. 05:08:01

@atpijkamo: VÉGRE, hogy ELŐKERÜLTÉL!!!!!!:)))

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.02. 05:21:19

@venszivar: Bocsi, felébresztettelek? Pedig próbáltam így hajnalban halkan lapozgatni a Homárt. Ez volt 7 éve:

homar.blog.hu/2007/06/13/egy_ketto_harom_ujra_lehet_kommentalni_a/#c525362
Deuce Bigalow 2007.06.13. 13:03:04
kéne minden topikhoz egy offtopic comment részt is csinálni, mert én mikor némelyik idióta egymásra talált szénné röhögtem magam az offolásokon, ellenbende elhiszem, hogy másokat meg rohadtul tud bosszantani...
nem-e lehetne-e esetleeg?

venszivar 2014.09.02. 05:27:13

@atpijkamo: 2014.09.20-án , JÖSSZ!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.02. 06:50:37

@bolhaszandál: Hahó, mi sem trollok vagyunk. A troll nem az, aki rendszeresen kommentel, esetleg offol, hanem aki sérteget. Ez egy hibás szóhasználat itt.

Hogy ide lyukadunk ki? Mert ez lesz az eredmény.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.02. 06:55:32

@Troppauer_Hümér: Ez ide nem jó. Az itteni csevely mindig postolkból, azok témájából nő ki. Külön postban semmi se nem lenne. Ennyi erővel külön blogok is lehetnének (ahogy vannak is).

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2014.09.02. 07:29:43

"Mondjuk a helyesírás és a fogalmazás miatti ekézés elég gáz"

Mondjuk a helyesírás és a fogalmazás hiánya még nagyobb gáz.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.09.02. 07:29:50

majd szóljatok, hoyg mi lett az eredmény.

Manyecska 2014.09.02. 08:27:36

@atpijkamo: "A fanyalgóknak meg azt üzenem, hogy lehet jó példával elöljárni! Én figyelek"
Hát ez az...gyanítom elég szorgalommal kiváló trollok lennének..:)
Van szarvasos pizsama az Aldiban ha érdekel valakit!!!:D léptem

helianthus 2014.09.02. 09:05:47

Elmegyünk, egy szép nap innen elmegyünk,
velünk jön a szerelem,
engedd, hogy így legyen,
életünk, megszépíti egy fénysugár,
és elkísér, az indián nyááárrr!!!!
Lálálálállááá!!!

Ez jutott eszembe.

AtiSnatch 2014.09.02. 09:10:28

"Trollok":
1.Manyecs
2.Hüjehalyó
3.Atörökk
4.Kukabúvár
5.BatGirl
6.A.Kismalac
7.Háromlábú
8.Amsz
9.dr.Phil Sün
10.Vicodin
11.Heli
12.VénCigó
13.Zsiráf
14.Vérfarkas
15.Colt
16.B.B
17.Hümér
18.Sárosi Béla
19.Aurélió Bundáskenyér
20.Kézműves Csoki
21.Igi
22.Atpi
23.Hartmy
24.Natti
25.Vászka
26.és jómagam Kalapács Jó... izé Snaccs

"JólMegmondók":
1.Hilda
2.Blue
3.RégiSubba
4.Herk
5.il__
6.Gazsibácsi
7.Neménvagyok
8.mjordan
9.Fejesrob
10.Bikkmakk
11.NickM
12.Hóhányó
13.Hexen
14.Bolhaszandál
+plusz pár hülye aki a kommentekért háborog a fészbúk ablakban...

Nem támadásból mondom. Csak kíváncsi voltam mennyi embert zavarunk és ki szólal fel ellenünk.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.09.02. 09:17:01

@AtiSnatch: nem vagyok troll!!! izé..lehet, hoyg mégis.

Több olyat felsoroltál, aki fogalmam sincs kicsoda.
ők kicsodák??

AtiSnatch 2014.09.02. 09:21:39

@batgirl: azokat írtam össze ebből 555 kommentből, akik minket védtek vagy támadtak.

Homár Hilda 2014.09.02. 09:24:29

@Aureliano Buendía: az úgynevezett végigolvasás módszerével próbálom:)
@atpijkamo: nem tudok napi 4-5 posztot ígérni, mert nem ez van megbeszélve, tudod ez az index blogja. a posztok meg abból válogatódnak, ami jön, néha erősebb a felhozatal, néha gyengébb, nyáron meg nyár volt ráadásul. az erőből nem fog menni felvetést meg nem is értem, erre érzed úgy, hoyg erőből csinálom???
@Troppauer_Hümér: csetelős poszt az új fogyvédős posztok _fölött_ biztos, hogy nem lesz, már bocs:), de ez a verzió felmerült egyébként. mármint h valahogy egy kvázi csetnek való posztot meghagyni nektek

anarch 2014.09.02. 09:32:27

Tipp: A kommentek közül ki lehet emelni párat és előre venni (akár megmutatni a cikkel együt is), míg a többi komment pedig mehet a futottak még kategóriába (akár meg sem jelenítve).

A kiemeléseket érdemes jelölni, hogy MIÉRT is történtek (pl. editor's pick, readers fav - ehhez mondjuk már +/- háttér is kell, számláló meg minden faxni, a szerkesztő választásához meg nem - óccsóbb kifejleszteni és üzemeltetni).

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.02. 09:33:13

@ColT:
Ehh, má én is leírtam eszt.
Haggyad, Imre!!!!4

joska61 2014.09.02. 09:39:52

@AtiSnatch: Azokat nem fogod tudni összeszámolni, akik sokszor inkább nem írnak, és már nem is olvasnak, amikor a kommentek száma 100-15 fölé kúszik. Alighanem ezek vannak legtöbben.

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2014.09.02. 09:40:53

A kezdetek óta olvasom a Homárt.(én még tudom mi történt a benzinkút mögött...).

De egy ideje én sem írok, mert valóban sok lett a komment és kevés a poszt.

Javaslatom röviden:
1.) OFF-olási szabály: kommentenként max. 2db. Ezt fogcsikorgatva de ha akarja akkor be tudja tartani a törzsgárda, ha:
2.) látványosan OFF -al jelzett poszt naponta, ami szájjel lehet offolni. Erre tökéletesen alkalmas lenne egy-egy idióta olvasói levél leközlése változatlan formában.
3.) Nem off hanem vita (flame) jelleg szintén önkéntes korlátozása, erre felkérés.
4.) Sok-sok-sok Poszt. De tényleg.

Ehhez nem kell bloghu-t kódolni és semmi egyéb, csak egy kérés a tagok felé és a betevő off-posztok. Aki nem tartja a szabályt azt meg be kell köpni Hildánál ő meg tiltsa le.

Vallalkozas Hatraltatasi Iroda 2014.09.02. 09:42:17

bocs, rosszul fogalmaztam a szabály:

1.) OFF-olási szabály _POSZTONKÉNT_ max 2db.

(ui. komment javítás gombot kérni lehet?:)

平八 2014.09.02. 09:44:45

Amikor totál offba átmegy a "kérlek, légyszi ne offoljatok annyit" poszt, az azért priceless. Szép volt, fiúk, lányok!

AtiSnatch 2014.09.02. 09:54:46

@joska61: nem mondtam, hogy nem. de ha valami nekem fontos és szeretnék rajta változtatni csak kinyitom már "számat". nem?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.02. 09:56:55

@Homár Hilda: Pedig a 4-5 posztos dolog se hülyeség.
Az Indexnek sikerült egy nagy blogot felépítenie, naponta jár ide pár ezer látogató, ezt sajnos kezelni kell valahogy.
Vagy le lehet építeni és akkor nem lesz akkora letöltésszám.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.02. 09:59:19

@Homár Hilda: "nem tudok napi 4-5 posztot"

Akkor pedig nem fog menni, amit szeretnél. (!!!)

Reggel megcsinálod őket, és időzíted kb. kétórás időintervallumokkal. Vagy adj szerkesztői jogokat valakinek, hogy segíthessen. Biztos büszkén elvállalja valaki. (Én egy hétre elvállalom.) Nem kell animgif és bevezető szöveg, csak a panasz kopipészttel.

Ha végképp nem megy, akkor ott a másik, az ikerposztos javaslatom. (Aka csetelős poszt.) Ha a felső poszt alibi poszt, az kevésbé elegáns, de úgy is működik. Egy nap múlva lehet kommentestül törölni.

Egyébként ha feljavul a Homár, panaszból is több lesz.

"erőből nem fog menni"

Igazad van, már írtad, hogy nem akarsz irtani. Ezt inkább a fanyalgóknak kellett volna címeznem.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.09.02. 10:11:19

@AtiSnatch: És Virág elvtárs? Le van szarva?
Beteg voltam két hétig, és pótolhatatlan munkásságomat el is feledtétek, mint Sün a delet?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.02. 10:12:45

@AtiSnatch: "Trollok"

Kikérem magamnak! Ez az Offolók Bandája, vagy a Klán.

Nekünk csak egy állandó trollunk van. Tudod, a troll az, akinek az egyetlen célja a rosszindulatú zavarkeltés.

Csokis
neet
Neela _ t
l4c1
Kulics
Bálintka
?

AtiSnatch 2014.09.02. 10:17:19

@Kitalátor (másként) gondolkodó: @atpijkamo: azokról beszéltem, akik itt felszólaltak a posztban a mundért védendő :)

a trollunk nem jön csak január 1-én (muhahaha)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.02. 10:25:00

@AtiSnatch: Én nem vállalom fel az offolás eredendő bűnét.

Ha eltérek a tárgytól, az egyrészt azért van, hogy reagáljak más hozzászólására. A másik eset, mikor este leül a buli, és igyekszem feldobni pár viccel vagy érdekes hírrel.

Ha csak az offolás kedvéért valaha eltértem a tárgytól, akkor megkövetem a nagyérdeműt, és kész vagyok megjavulni.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2014.09.02. 10:27:41

@atpijkamo: Lehet, hogy nem kap 4-5 panaszt naponta? Ez mondjuk kizárt, sok nem kerül fel, bár az is igaz, hogy sokan nemcsak az összes (releváns és irreleváns) hatóságnál jelentik fel a szolgáltatót, kereskedőt, hanem az összes fogyasztóvédelmi rovatnak elküldik grafomán Tiborcként panaszukat. Aztán lehet vitázni, hogy melyik fórumon, oldalon, blogon jelent meg előbb, ki másolta, stb.

AtiSnatch 2014.09.02. 10:31:38

@atpijkamo: én is megkövetem a társaságot, ha On-olás kedvéért eltértem a csettől :D megjavulni nem szeretnék, de vannak olyan dolgok amiben kész vagyok konszenzusra jutni, ha az itt maradás azt kívánja.

C64 2014.09.02. 10:34:22

Rendszeres visszatérő olvasó vagyok a Homáron, ám eddig nem szóltam hozzá semmihez sem.

Én azt az elképzelést támogatom, hogy ez a blog egy valódi fogyasztóvédő blog legyen, ahol segítik a panaszt beküldőt, és nem hülyézik, emellett mentes minden nem odavaló beszólástól.

Túl sok itt a ráérős ember.
Tessék foglalkozni a gyerekkel, háziállatokkal. Takarítani a lakást stb.

Valaki (direkt nem írok nevet) írta korábban, hogy azért alakult ez az állapot ki, mert nem jöttek gyakran új beküldött panasz.

Tippek arra az esetre, ha nincs új "poszt"
- Házimunka (Takarítás, mosás, mosogatás, főzés)
- Gyerekkel elmenni kirándulni
- Egy jó KÖNYVET olvasni, megnézni egy filmet, DVD-t.
- Kutyát elvinni sétálni
- Bevásárolni
- szeretkezni
- Stb...

Sorolhatnám.

Szóval rendszeresen azt látom, hogy ahelyett, hogy a rosszul járt embert, aki beküldte panaszát, elkezdik sértegetni, hülyézni. Mert az olyan k@rva menő.

Meg ez az elsőzés. Ki nem sz@rja le, hogy elsőként szóltál hozzá?
Tudsz értelmesen hozzászólni, segítő jelleggel? Nem? Akkor ne szólj semmit.

Ha valaki csetelni akar, menjen (chat)szobára.

Tele van minden poszt oda nem illő baromságokkal.
Van olyan rendszeresen visszatérő tag, aki képtelen egy olyan hozzászólást benyögni, ahol ne lenne (szándékosan!) rosszul írt szó. (Műxik, tuggyuk.. stb)

Szóval sürgősen kéne valamit itt csinálni, mert ez így nem jó. Nagyon nem.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.02. 10:35:42

@Kitalátor (másként) gondolkodó:
Kikérem magamnak!!!4
Nem feledtem el, csak nem alkalmazom.
Ha van rája igény, akkó lehet róla szó.

@AtiSnatch:
És az vajon hanyadikára fog esni?

AtiSnatch 2014.09.02. 10:36:04

@C64: Tudsz értelmesen hozzászólni, segítő jelleggel? Nem? Akkor ne szólj semmit.

C64 2014.09.02. 10:43:41

Na@AtiSnatch:

Na erről beszélek!
Segítő jelleggel befoghatnád.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.02. 10:44:37

@Kitalátor (másként) gondolkodó: "nem kap 4-5 panaszt naponta"

Én kettőt küldtem be, egy jelent meg, ez nálam 50%-os arány. (Ékezet nélkülieknek: 50%-os arany.)

De ha feljavul a Homár, biztos lesz több panasz is.

"ki másolta"

Ember! Ez a Zindex! A másolásból élnek. Volt már sima kopipészt Homár poszt, nem egy.

@AtiSnatch: Ne offolj! ... Ne onolj! ... Megzavarsz...

Felsőbb hatalom, a Láthatatlan Tömeg kívánja.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.02. 10:50:47

@C64: "egy valódi fogyasztóvédő blog legyen"

9 és fél éve működik (egy év kommentelési pauzával), és még sose volt az. De azért támogatom az erőfeszítéseidet.

Az szerintem nem baj, hogy ha lecsengett a relevéns kommentek áradata, nincs már mit hozzátenni, akkor másról is eshessék szó.

"Műxik, tuggyuk"

Ez a beszélt nyelv írásbeli formája. Nem okoz problémát, ha egyébként helyesen magyarul ír.

Atörökk 2014.09.02. 10:51:18

@C64:
Miért, neked mennyivel van több jogod járatni a pofádat, kicsi csíra?

2014.09.02. 10:53:27

Már egy ideje csak a posztokat olvasom, a hszeket nem, mert nem igazán értem, miért feltétlen itt kell közösséget építeni meg társadalmi életet élni, erre remek más lehetőségek vannak.
Ugyanakkor tény, hogy a dolog ha nem is a bloggazda bátorításával, de hallgatólagos egyetértésével zajlott, és respekt, ha erre ráébredt.
Ugyanis a kérdés tényleg az: mit akar a blog. Ha elismert fogyasztóvédelmi fórum lenni, akkor a társadalmi életet élő off kommenteket érdemes megszűrni. Ettől szvsz érdemben nem lesz a blognak kevesebb olvasója, nem szerez kevesebb kattintást, talán csak a törzstagok kattintásaival (ez nyilván nem kevés, és nyilván mondjuk megvágja mondjuk a reklámbevételeket, hiszen az nem számolja, hogy valaki csak a posztot olvasta el, a kommenteket már nem, vagy ellenkezőleg: leszarja, mi van a posztban, ő arról ír, ami őt szórakoztatja.
Szóval szerintem egyszerűen az index döntése, mit akar a homárral kezdeni. Ha fogyasztóvédelmi blogot akar fenntartani, akkor off komment, társadalmi élet élése kigyomlál, és megbékél azzal, hogy napi ezer kattintással kevesebb lesz.
Ha meg a kattintás fontos, akkor minden marad a régiben, poszt alatt arról folyik a csevej, ami jól esik, aki meg a témához szólna hozzá, az kussol és megtartja magának, amit esetleg beírna.

Ami tény: a posztok időnként valóban minősíthetetlen stílusban íródnak, amitől persze még lehet igaza annak, aki panaszkodik benne, de kurva nehéz elolvasni, aztán meg arra gondolni, hogy ha tényleg ilyen az illető stílusa, nem játszott-e valami szerepet abban is, hogy mondjuk majdnem pofán verték egy étteremben.

Szóval, kedves Hilda:
jó dolog, amit írtál, respekt, hogy megosztottad, de ahogy anno pálakezdő idegenvezetőként tanácsként kaptam egy utasomtól, aki akkor már profi idegenvezető volt: a buszon nincs demokrácia. A busz fele mindig ezt, a másik fele meg azt akarja. Neked kell tudnod, mit akarsz, és közölni azt.
Ami nem is biztos, hogy a Te választásod, hanem inkább az Indexé: egyszerűen úgy tekinteni a homár blogra, mint mondjuk az urbanistára, ahol szakmai tartalom születik, ezért viszonylag kevesebb komment születik, vagy hogy tkp egy törzsasztal topikot csináltok belőle, ahol sok komment lesz ugyan, de tényleg csak azokat érdekel, akik rendszeresen odajárnak (mondjuk, azt nem tudom, ehhez mi szükség a homár profiljára)

Bluemotion 2014.09.02. 10:53:57

@AtiSnatch: Pontosan a témához szólt hozzá, leírta a saját véleményét, ahelyett hogy elkezdett volna teljesen más témában chatelni az ismerőseivel.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.02. 10:54:25

@Los Alamuszi: " miért feltétlen itt kell közösséget építeni meg társadalmi életet élni, erre remek más lehetőségek vannak."
Nem itt kell. Itt alakult ki. Teljesen magától. Attól, hogy sokaknak tetszettek a postok, és hozzászóltak.
Ehhez kellettek a Szily féle őrült dolgok is :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.02. 10:58:09

@C64: "
Tippek arra az esetre, ha nincs új "poszt"
- Házimunka (Takarítás, mosás, mosogatás, főzés)
- Gyerekkel elmenni kirándulni
- Egy jó KÖNYVET olvasni, megnézni egy filmet, DVD-t.
- Kutyát elvinni sétálni
- Bevásárolni
- szeretkezni
- Stb...
"

A gyerekesen kívül ezt csinálom rendszeresen, mert gyerek nincs. A közösségi és a releváns kommentelés mellett.

De különben miért most jut eszedbe neked is ez? Mert most írta ki a Hilda?

A melóhelyen is ki szoktam röhögni azokat, akiknek 2 hete szar valamijük, basztak szólni, és amikor meglát, mert arra járok, akkor hirtelen fontos lesz.

AtiSnatch 2014.09.02. 11:03:00

@Bluemotion: "@Los Alamuszi: @C64: " --> Ezt a két kommentet állítsd szembe egymással.

igi1 2014.09.02. 11:10:18

@AtiSnatch: kapni akarsz a p@fádra!?

Nincs nálam nagyobb troll is, minimum az első helyre tegyél legközelebb!

igi1 2014.09.02. 11:11:54

Nem is írok ide többet, hogy batgirlt is előrébb sorolta.

Asszem elmegyek, és öngyi leszek, mer így nem élet az élet

Sárosi Béla 2014.09.02. 11:13:17

@C64:
Nem is tudod, mekkora Homár klasszikust idéztél majdnem.
"Inkább menjetek kirándulni a barátaitokkal, vagy olvassatok el egy jó könyvet"

Esetleg még néhány klasszikust idézhettél volna, például leírhattad volna azt is, hogy vajon a főnökeink tudják-e hogy munkaidőben itt verjük egész nap a farkunkat.

Vagy a legszebbet:
Aztán életetek van-e?

Régi szép emlékeket szakítottál fel bennem, köszönöm.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.09.02. 11:16:39

@Sárosi Béla: kijeza sárosi béla????? ismerjük egymást??
:)

Sárosi Béla 2014.09.02. 11:18:40

@batgirl:
hát a webkettő az egy nagy család, persze hogy ismerjük egymást :)

Sárosi Béla 2014.09.02. 11:36:02

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Ha megmondanád, meg kéne hogy öljed.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.02. 11:41:11

@batgirl: "@Sárosi Béla: kijeza sárosi béla?"

Talán a Malacc.

Igzándiból nem tudom, de gondolkodó ember benyomását kelti.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.02. 11:42:31

@Sárosi Béla:
A denevért?
Nyeeeem, ilyet azér nem mondanék.

Bluemotion 2014.09.02. 11:42:33

@AtiSnatch: Van különbség, de szerintem minden vélemény számít, mert ebben az esetben azok is megszólalnak, akik eddig nem igazán akartak véleményt nyilvánítani a témákban, csak passzív olvasók voltak. Azért ne várj mindenkitől technológiai megoldást.
Másrészről az informatika nem keverendő az idegenvezetésben esetlegesen bevált módszerektől. Itt minden esetben az adott motor lehetőségeitől függ a "drasztikusság" mértéke. Egy szál alapú hozzászólás rendszerrel, és/vagy osztályozható relevanciával mind két célcsoportnak utat lehet engedni, csak is technológiai kérdés, hogy be van/lesz építve ez a rendszer a blogmotorba.
Ha erre nincs lehetőség, akkor ugyebár ott van még a külső fejlesztők által létrehozott technológia integrálása pl. Disquss, amely részben/egészben már tartalmazza azokat a szolgáltatásokat, amelyeket fentebb felsoroltam.
Ha ezek egyike sem megoldható, akkor jöhet csak szóba Los Alamuszi által javasolt kétválasztásos módszer bevezetése.

AtiSnatch 2014.09.02. 11:48:54

@Bluemotion: nem feltétlenül a kommentek tartalmi részét szántam összevetésre, hanem a stílust. szerintem már te is észrevetted, ha valaki normálisan ideírt nem az oltást kapta egyből.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.09.02. 11:51:18

@igi1: ne írígykedj! Fijatal vagy még, még az élre törhetsz.

AtiSnatch 2014.09.02. 12:01:32

@igi1: ha azt nézed magamat utolsónak írtam ;) tehát a sorrend növekvő tendenciát mutat :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.02. 12:03:04

@AtiSnatch: "menjünk haza és verjük meg az asszonyt?"

Legalább lesz egy kis időm munkálkodni valami hasznosat. Ne tudd meg, mennyire strapás bepótolni két hét homáros elmaradást.

hobbitroll 2014.09.02. 12:05:54

@Manyecska: Mégis elolvastad?! Szégyeld magad! :)

AtiSnatch 2014.09.02. 12:08:26

@atpijkamo: tudom, mert kábbé én is két hét után tértem vissza a napokban. bár nem akarom bepótolni. :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.02. 12:12:04

@Manyecska: "OFF nekem jól megy már az önmegtartóztatás...:DDD ON"

:)) Manyííí! Megölsz.

@AtiSnatch: "akarom bepótolni"

Igazándiból nem biztos, hogy megéri a féradtségot. Nem olyan jó, mint régen szokott volt, de nem akarok elveszíteni egy sutkát sem. Nattramn például többször remekelt ebben a posztban is.

Manyecska 2014.09.02. 12:12:53

@hobbitroll: jóvanna.@C64: szeretkezni..:D ha két kommentelő szeretkezik egymással akkor az minek fog minősülni, napok óta gyötör a kérdés...
?? :D:P:D

Atörökk 2014.09.02. 12:13:47

@atpijkamo:
"@Manyecska: "OFF nekem jól megy már az önmegtartóztatás...:DDD ON"

Életem legborzalmasabb 8 perce volt...

Manyecska 2014.09.02. 12:14:03

@atpijkamo: jajj egy poszttal eltévedtem!..:OO

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.02. 12:15:09

@Manyecska: "A bloggazda ne szolgálati közleményeket írogasson hanem ne szarjon bele a blogja közepébe évekig!!!!!"

Ja.

@平八: "Amikor totál offba átmegy a "kérlek, légyszi ne offoljatok annyit" poszt, az azért priceless."

:))

Manyecska 2014.09.02. 12:16:02

azért szólnék hogy tegnap du. fél 5-től fél 8-ig főztem, mostam, gyerekeztem, kutyáztam, tengerimalacoztam... :DD

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.02. 12:17:37

@atörökk: Nincs igazad, az autópályás poszt jó, és nem vadász a poszt toló. Inkább nyúl, beleesett egy csapdába, amibe tízből 3 biztos belelép.

AtiSnatch 2014.09.02. 12:19:51

@Manyecska: na mennyé szépen kirándulni... :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.09.02. 12:23:05

na, most komolyan szülnöm kell egy gyereket????

Manyecska 2014.09.02. 12:23:46

@AtiSnatch: olyan fáradt vagyok mint egy ló..:( megyek kávézom egyet.
@atpijkamo: Azért lesz buli ugye??? és te jössz? úgy nézek ki pont mint a képen csak barna vagyok.:D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.09.02. 12:24:41

@atpijkamo: de már késő..tudjuk, hoyg nem vennék be apácának

AtiSnatch 2014.09.02. 12:25:25

@Manyecska: "úgy nézek ki pont mint a képen csak barna vagyok.:D" a nővér öltözéket nem hiszem el, hacsak nem pornófilmeket forgatsz. :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.02. 12:26:27

@Manyecska: Inkább nem. Szolidáris vagyok a külföliekkel és vidékiekkel.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.09.02. 12:27:06

@AtiSnatch: barom:)

azt hiszem, még sem vállalom. De csak azért nem, mert utálok kérni!

Manyecska 2014.09.02. 12:27:58

@atpijkamo: hmmm @AtiSnatch:@batgirl: :DD elég sz.r sztriptíz közben ledobálni, tény, múltkor is rádoptam az állólámpára és leégett a ház..:P:DD

AtiSnatch 2014.09.02. 12:28:44

@batgirl: a barom nagyobb, mint egy kiskutya... :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.09.02. 12:29:25

@Manyecska: tudom, azóta szatyorban laksz a kövek alatt.

AtiSnatch 2014.09.02. 12:31:17

@batgirl: nem mondta, hogy az ő háza. :)

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.09.02. 12:34:18

@AtiSnatch: akkor már csak a leégett házakat kell követni, és mindig betudjuk azonosítani hoyg merre jár. illetve merre fekszik.
:)

AtiSnatch 2014.09.02. 12:39:51

@batgirl: nem kell neki ahhoz feküdnie.:D

Sárosi Béla 2014.09.02. 12:50:54

@dr. phil. Sün‼ ツ:
A GM49 együttestől kérném a Bélát itt ne keressék cmű számot. Ha ez nincs meg, akkor Szketmen Dzsóntól a Pápoppét.
Küldeném a Ganz Mávag egész kollektívájának és mindenkinek aki szereti

OFF ne olvasd el 2014.09.02. 14:00:10

@Sárosi Béla:
Én a sztivivandertől kérném az adzsasztkóllt!!!4

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.09.02. 14:12:05

olyan nincs is, hoyg valakit tényleg bélának hívjanak.

Atörökk 2014.09.02. 14:24:18

Bélájim, gondókozzunk.

AtiSnatch 2014.09.02. 14:28:03

@atörökk: már mindegy, tútótuk .

OFF ne olvasd el 2014.09.02. 14:34:23

@atörökk:
Egész nap azt csinátam, Bélám!!4!
Má romokba hever az agyhelyem.

buvarpocok 2014.09.02. 14:59:29

on: Én a kezdetektől hűséges Homár olvasó vagyok...de kb 4-5 éve nem kommentelek/ olvasok hozzászólásokat pár retardált "keménymag" tag miatt. Nem tudom, hogy ezek itt vannak-e még, most sem olvastam el a hozzászólásokat, de az tuti, hogy marha idegesítő volt már akkor is pár ráérő emberke.

off: helló Sün! :)

AtiSnatch 2014.09.02. 15:01:26

@OFF ne olvasd el: mit írtá? nem olvastam el... :D

Manyecska 2014.09.02. 15:03:33

@buvarpocok: imádkozom lelked üdvösségéért..!@batgirl: de, Tanácstalan tényleg Béla..xd

OFF ne olvasd el 2014.09.02. 15:16:22

@buvarpocok:
Szeva pocok!
Te még élsz?
Merrefele mostanság?

@AtiSnatch:
Nem tudom, én se olvastam!!44

Manyecska 2014.09.02. 15:26:11

Ez tetszik, visszaolvastam 2010-re..

hagyma · hagyma.blog.hu/ 2010.02.14. 15:37:33
@Kütyüuniverzoom:
1 ev alatt?
tudsz valamit
miert mentel haza konkretan es hogy kerultel ide?

na haggyuk
ez nem cset

:))))

Atörökk 2014.09.02. 15:29:13

@Manyecska:
Szálka-gerenda klasszik :D

buvarpocok 2014.09.02. 15:35:43

@OFF ne olvasd el: Hát hogyne élnék :) Férjhö' mentem a Botsáskához, azóta annyi a dolog, hogy nem jut időm cseverészni :)
És veled mi újság? Üzemel még a Sün-blog?

hobbitroll 2014.09.02. 15:37:25

@atörökk: azért a blog.hu csapatát se kell félteni, ha egy normális rendszer összerakásáról van szó ...
gy.k.: ŐK nem fogják megcsinálni.
Szerintem nem lesz szűrés, nem lesz +/-, nem lesz off/on topic. Hilda még reménykedik. Nem akarom kedvét venni, de voltak már előtte itt néhányan. Akkor se történt semmi érdemi. Ami változás volt, az is inkább csak rontott a helyzeten.
A chat-szoba állapoton normális posztokkal lehetne változtatni (szerintem). 10-ből 11 esetben a poszter házhoz megy a pofonért. Néhány alkalommal még csak-csak leírja az ember (ugyan azt) a megoldást, de (n^2)+1 alkalommal biztos nem fogja.
Sok fogyasztónak (vásárlónak) a fejében kéne rendet tenni. Mondom ezt eladó/vevő-ként egyszerre. Értem én, hogy eladóként én vagyok a vevőért, de (a) ne akarjon okosabb lenni az ügyvédemnél, aki szerzői jogi-fogyasztóvédelmi területre specializálódott, másrészt én is emberből vagyok, elvárom, hogy úgy is viselkedjen, ezzel szemben egyre több paraszt (a szó pejoratív értelmében) él abban a tévhitben, hogy azét mert Ő fizet, neki mindent szabad. Hát el kell keserítsem az ilyen gyökereket. Kell a pénz, de nem minden áron. Az ilyeneknek azt (is) szoktam mondani, hogy kend be jó vastagon vazelinnel, és dugd fel magadnak jó mélyen, mert tőlem nem kapsz semmit. Maximum néhány jól megtermett pofont, de azt ingyen. Aztán az ilyenek mennek mindenhova panaszkodni, hogy bántak velük a "bunkó eladók".
Szóval bocs Hilda, de ha elolvasok egy posztot, és azt a következtetést vonom le, hogy a posztoló terel/elhallgat valamit, akkor én továbbra is savazni fogom. Akár az első hozzászólásban is.
Ha pedig az ilyen felhasználókat kitiltjátok, az hosszú távon ártani fog a színvonalnak. Arról nem is beszélve, hogy szerintem hiteltelenné fogja tenni az egészet. (de ez csak az én véleményem)

OFF ne olvasd el 2014.09.02. 15:40:41

@buvarpocok:
Fogadd őszinte részvényem!

A nyúz megvan még,
csak poszt nem van nagyon.

OFF ne olvasd el 2014.09.02. 15:50:16

@buvarpocok:
Amûgy én is itt rontottam a levegőt.
Hogy hogyan tovább, az még a jövő titka!
Nem is kommencsűsz sehol?

Bluemotion 2014.09.02. 17:07:27

@hobbitroll: Félreérted, avval semmi gond sincs, ha valaki az adott anyagot átlátva, megmondja a véleményét, és felvilágosítja az írót akár a saját hülyeségével kapcsolatban. A probléma ott van, hogy a Homár blogot egyes tagok chatként használják és most itt nem arról beszélek, hogy 1-2 poszt erejéig esetleg valaki "offol", hanem hogy több 10 vagy akár 100 hozzászóláson keresztül, nem a témához kapcsoló párbeszéd folyik és a témához szorosan vagy kevésbé kapcsolódó hozászolások pedig elvesznek a hozzászólások áradatban.

Bluemotion 2014.09.02. 17:16:42

@Bluemotion: Technológiailag már levezettem hogy szerintem mire lenne szükség, most hogy ez a saját fejlesztés vagy külső fejlesztő által használt technológia, azt már a vezetőség tisztje eldönteni. Egy Disqus integráció azért nem egy megoldhatatlan mutatvány, amelynek bevezetése több előnnyel járhatna mindenki számára, komolyabb lemondások nélkül.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.09.02. 17:33:25

@Bluemotion: " az esetben azok is megszólalnak, akik eddig nem igazán akartak véleményt nyilvánítani a témákban"
Eddig miért nem zavarta őket? Le lehetett írni hogy sok az off.

Aureliano Buendía 2014.09.02. 17:34:33

Na, akkor kezdhetek visszaolvasni.
Addig is:
-első!
-ez már a hétvégi?
-a posztolót már lehet?

Aureliano Buendía 2014.09.02. 17:45:50

@AtiSnatch: érdemes lenne még mindkét oldalon tovább bontani az alábbi szempontok szerint:
-relevánsan hozzászól
-fröcsög.

OFF ne olvasd el 2014.09.02. 17:46:23

@Aureliano Buendía:
Fölösleges, Bélám!
Ugyanott tartunk, mint tegnap!!4!

Aureliano Buendía 2014.09.02. 17:48:48

@joska61: ebben a posztban pedig mindenkinek áll a zászló. Pont azért is lett eme poszt. Aki tehát itt nem szól hozzá építő jelleggel, az
-le sem szarja, mi történik itt,
-akkor nem fanyalogjon, meg lett kérdezve.

Aureliano Buendía 2014.09.02. 17:51:38

@atpijkamo: te is meg vagy hívva odaát. Reagálj holnapig pls.

Manyecska 2014.09.02. 17:53:10

@Aureliano Buendía: én bemelegítő bulit tartanék a nyùllal xd ha nem baj..p

Atörökk 2014.09.02. 17:55:07

@Aureliano Buendía:
Te is tudod, az emberek jelentős része úgy működik, nem jó, ami most van, ha megkérdezik, nem tudja, hogy kéne jobban csinálni, esetleg nem is érdekli/nem válaszol, de picsog, hogy nem jó, ami most van.

Aureliano Buendía 2014.09.02. 17:55:24

@C64: az első és legfontosabb, hogy most épp offoltál, mivel pont nem szóltál érdemben a témához, nem adtál ötletet a hogyan továbbra a Homár berkein belül.

A menjetek ide vagy oda a homár helyett nem hozzászólás a témához, csak szólok, mielőtt más bántóbban adná ezt a tudtodra.

És amíg ezt az offot összedobtad, addig az alábbi tevékenységeket végezhetted volna:

- Házimunka (Takarítás, mosás, mosogatás, főzés)
- Gyerekkel elmenni kirándulni
- Egy jó KÖNYVET olvasni, megnézni egy filmet, DVD-t.
- Kutyát elvinni sétálni
- Bevásárolni
- szeretkezni
- Stb...

Köszönöm a figyelmet, kérem, kapcsolja ki.

Aureliano Buendía 2014.09.02. 17:59:52

@Los Alamuszi: nem itt kell, de akár itt is lehet. És - ahogy a fentiek mutatják - itt valóban ki is alakult. Nem hagyhatod ezt figyelmen kívül. Ahogy tegnap írtam, ez nem csak úgy lett varázsütésre, hanem hosszú évek alatt alakult ki. És vedd észre, rendesen összetart.

Van, aki tudomásul veszi, van, akit zavar, irigykedik rá, mások meg megértik.

Tök jó szociológiai tanulmányt lehetne írni erről a helyről:)

Aureliano Buendía 2014.09.02. 18:09:49

@ColT: vannak olyanok, akik csak falkában bátrak.

Aureliano Buendía 2014.09.02. 18:13:04

@buvarpocok: és most ennyit tudtál csak kiizaddni magadból, ennyi év után? Szomorú.

Aureliano Buendía 2014.09.02. 18:17:20

@atörökk: szerintem ez világosan lejön az un. offellenes hozzászólásokból. A javának csak annyira tellik, hogy el-lehet-innen-takarodni.
Tisztelet a kivételnek, pl. a tegnapi vitapartnereim normálisan leírták, amit gondolnak, hogy látják.

2014.09.02. 18:23:20

@Aureliano Buendía: ezért írtam, hogy nyilván a bloggazda felelőssége, hogy meddig hagyta menni a dolgokat, de hogy hagyta, az nem feltétlen jelenti azt, hogy jól volt az úgy, csak azt, hogy nem mert/akart/tudott beavatkozni.
Egyébként nekem mindegy, sem irigy, sem a többi kategória nem vagyok,amit felsorolsz, lévén a kommentek olvasásáról és magáról az itteni kommentelésről is leszoktam vagy két-három éve (mint hogy nem másoktól várom el a saját problémám megoldását), csak annyi volt az észrevétel, hogy Hilda és az Index dolga, mit akar a bloggal tenni, illetve hogy azért, mert Ti jól érzitek magatokat (amit megértek), nem biztos, hogy ez az ideális állapot és valóban nem zavarja a blog célját (ha van olyan), meg a csendes olvasókat (ha szintén vannak).
Egyébként beleolvastam a mai két poszt kommentjeibe is, és mintha lett volna foganatja ennek az egésznek, mert egész a tárgyba vágóak, mi több, valóban segíteni akarónak is tűnnek, szóval talán van remény, hogy kisebb engedményekkel azért mindhárom fél megtalálja a lelkibékéjét...

nickM 2014.09.03. 00:11:45

Kedves Hilda!

Még egy ötlet/kérdés/kérés (telhetetlenek vagyunk, na!) be lehet kapcsolni az utolsó hozzászólások listázását ott jobbra? (Elméletileg ez csak egy klikk és úgy tűnik van olyan változata, amelyik témák szerint is szűr.)
Már persze, ha ezt más is szívesen látná.

Kedves törzsgárda!

Köszi a mai visszafogottságot!

bódogmacskajancsi

joska61 2014.09.03. 08:38:04

@Aureliano Buendía: Annak is, aki a kialakult helyzet miatt már be sem írja a homar.blog.hu címet? :)

bolhaszandál 2014.09.03. 10:09:18

Sziasztok,
elnézvén a legutóbbi 2 postot, ami Hilda kipakolt, tényleg látni némi visszafogottságot.
Sőőt mi több, volt egy raklap hasznos tanács, ilyenko szerintem pár beszúrt off nem is zavaró :)
Csak így tovább!

Köszi!

Homár Hilda 2014.09.03. 11:08:02

@hobbitroll: dehát én is pont azt modntam, hogy csomószor a posztolót sem könnyű szeretni, és ilyenkor simán lehet oltani, bár természetesen attól, hoyg egy modortalan, arrogáns pöcs mondjuk még lehet igaza.

@nickM: bocs, mire gondolsz?

Homár Hilda 2014.09.03. 11:46:24

csak gyorsban:
- lesz szűrőgomb, sajnos nem a szuperszűrő, ami kommentet szűr, hanem a másik, a userszűrő, de ez is több mitn a semmi. (saját blogként nem tudunk ide más cuccot integrálni, ezen lehet dünnyögni, de midneki tegye a szívére a kezét, érthető. belátható időn belü a bloghun is lesz majd ilyen egyébként)
- a nagyon offolást szankcionálni fogom, természetesen 1-2 másról szóló belefér. de szerintem ti is érzitek valójában h mi oké, meg mi nem az
- ezen kívül fel tudunk ajánlani a társasági életre egy indexes levelezőlistát vagy csetet, amire ti megmondhatjátok h ki kerüljön fel - ennek a részleteit majd megbezséljük

uff

AtiSnatch 2014.09.03. 11:51:21

@Homár Hilda: 1. ez nem a buliposzt. :D
2. ha már szűrnek minket akkor minek szankcionálni az off-ot?

OFF ne olvasd el 2014.09.03. 11:57:17

@AtiSnatch:
Mer szűrnek, és kész!
Csak.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.09.03. 12:17:13

HIlda, mi egészen máshol vártunk téged. öhh.. a buliposztba rendeltél

Troppauer_Hümér 2014.09.03. 12:20:20

@Homár Hilda: Deal.

Halkan jegyzem meg, hogy kevered a cicaharcot a buliposzttal.

Troppauer_Hümér 2014.09.03. 12:22:51

Ja: mik lesznek a szankcijók az offolásért? Nem akarom Manyit elveszíteni végleg! :D

AtiSnatch 2014.09.03. 12:27:53

@Homár Hilda: a csetes dolog azért nem jó, mert jönnek ide a világ másik részéről is Offolók, akiket jól elküldünk a picsába vagy itt ragadnak és a Klán szervesrészévé vállnak. Na már most ha mi mondjuk meg kikerüljön fel, akkor ezek hogy találnak meg minket?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.09.03. 12:28:11

ha lesz user szűrő, akkor ugye kitudjuk szűrni mindazokat akik hozzászólnak a poszthoz. Rajtunk kívül. Ez is egy megoldás :)))

PS: csak viccelődöm, viccelődöm..

AtiSnatch 2014.09.03. 12:30:18

@Troppauer_Hümér: manyecst golyó általi halálra ítéli egy tíztagú rögtönítélő bizottság :D

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.09.03. 12:32:49

@AtiSnatch: szóval, azért tényleg. Előbb-utóbb itt maradunk a zöm, és nem lesz kivel harcolni. szaridők.

OFF ne olvasd el 2014.09.03. 12:34:15

Úgy látom, nem csak nekem zavaros ez az egész...

Troppauer_Hümér 2014.09.03. 12:35:26

@AtiSnatch: Nekem van két golyóm, a többit dobjátok össze! :P

OFF ne olvasd el 2014.09.03. 12:38:36

A júzerszűrő má csak azêr se jó, mert ha egyszer valakit bannolok, azt az életbe nem tudom visszaállítani.
Miért nem lehet ezt az őskövület blogmotort lecserélni Disqus-ra?

Manyecska 2014.09.03. 12:39:03

Köszi hogy ki akartok nyírni:D!

Manyecska 2014.09.03. 12:40:55

@Troppauer_Hümér: jelenleg csak a kézműves kapott hozzám jogosultságot, ezvan:):P

AtiSnatch 2014.09.03. 12:41:03

@OFF ne olvasd el: te nem bannolsz senkit, akit zavarunk az bannol minket (még jó, hogy nem banán). Az meg mán legyen az ő gondja, hogy nem látja azt se ha néha Onolunk.

OFF ne olvasd el 2014.09.03. 12:43:56

@AtiSnatch:
Mindenki bannolhatja a másikat.
Csak nincs feloldás opció.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.09.03. 12:45:39

@OFF ne olvasd el: nyírjuk ki egymást, oszt annyi. az utolsó győz.

OFF ne olvasd el 2014.09.03. 12:52:11

@batgirl:
És majd lekapcsolja a villanyt!
Szééép új világ...

Atörökk 2014.09.03. 13:33:48

Szerintem is. Illetve dehogy.

Manyecska 2014.09.03. 14:51:19

üzentek valamit a nyuszinak? mingyá megyek homártalizni.:DD :P

Atörökk 2014.09.03. 14:59:16

@Manyecska:
Igen, de már FB-n megírtuk neki :D

Manyecska 2014.09.03. 15:01:52

@atörökk: ...kép-és hangfelvétel készül, jessszum!? :DD

Manyecska 2014.09.03. 15:05:49

@atörökk: azért milyen rendesek vagytok:DD @dr. phil. Sün‼ ツ: azér akkora hasam nincs ne higgy nekik testhezsimuló ruciban voltam a találkozón múltkor:)..,90C, az játszik:D

Manyecska 2014.09.03. 15:11:31

@atörökk: NEM tesszük fel a redtubra.:P
Én csak az ülőgarnitúráját akarom megvenni, na..

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.03. 15:17:16

@Manyecska:
Teszteléssel egybekötött árubemutató?
A szomszédnak szóljatok előtte!!!4

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.03. 15:21:38

@Homár Hilda: A szűrőt köszönjük! Igaz, nekem nincs szükségem rá, a gyökeret kapásból ignorálom, a többit meg mindig elolvasom. De sokan örülnek neki.

A többi felajánlás harmatgyenge, de azért értékeljük az erőfeszítést.

KÖVETELÉSEINK :))

1. Napi 4-5 minőségi poszt. Nem kell a panasz alanyát értesíteni, Dzsekill se csinálta, ezzel is értékes időt nyersz. Nem kell kép, videó, animgif, ezzel is időt nyersz. Bevezető szövegnek elég egy fél mondat. Az így felszabadult időt plusz 2-3 poszt szerkesztésére használhatod, és még egy kv is belefér.

2. Csetelőposzt. Mondjuk minden nap az utolsó poszt után két órával egy semmilyen, amiben szabadon lehet offolni. Ez később igény szerint törölhető. Alternatív javaslat, hogy minden nap az első vagy utolsó vagy megjelölt poszt használható csetelőposztnak, ha 2 óra eltelt a publikálástól.

3. Ingyensör.

4...12. Ezeken még gondolkodunk...

Cserébe az OKl (Offoló Klán) magát és egymást moderálja, és az esetlegesen feltörekvő új nemzedéket is szárnya alá veszi.

Manyecska 2014.09.03. 15:24:52

@dr. phil. Sün‼ ツ: nincs is hasam, ellenőriztem.:DD.. két hetvenéves bácsi a szomszédja, szerinted...?:P

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.03. 15:26:17

@atpijkamo:
4. Örökélet.
5. Végtelen lőszer!
Egyforma melleket a nőknek!!!4

Manyecska 2014.09.03. 15:26:47

@dr. phil. Sün‼ ツ: mondtam ne ágyazzon be mer látni akarom hogy néz ki rajta az ágynemű:DDDD

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.03. 15:30:07

@Troppauer_Hümér: "mik lesznek a szankcijók az offolásért?"

Hatt módszere: azonnali kitiltás örökre, ok nélkül is. (Illetve csak ok nélkül, vagy random.) Annál rosszabb nem lehet.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.03. 15:40:45

3. Ingyensör.

4. Örökélet.

5. Végtelen lőszer.

6. Nagy melleket minden nőnek!

7. Szabadfelhasználású devizahitel, azonnali hitel elengedéssel.

8. Éves kombinált BKV, Bubi, MÁV, Volán, Malév bérlet.

9. Az Euró azonnali bevezetése, 1:1 árfolyamon.

10. Szlovákia, Ukrajna, Románia, Szerbia, Horvátia és Ausztria annektálása.

11. Budapest-Pécs-Debrecen metró.

12. Évente egy Nap körüli utazás.

AtiSnatch 2014.09.03. 15:43:16

akinek van facebook accountja(az se baj ha kamu) az jöjjön ide: www.facebook.com/groups/277164489134215/

PS: az antitrollok ne örüljenek, mert még mindig itt vagyunk :)

Atörökk 2014.09.03. 15:52:00

Kívánságok továbbá: ingyen élet, örök pina!

AtiSnatch 2014.09.03. 16:04:58

@atpijkamo: 20(?)-án túszul ejtjük Hildát és minden követelésünket teljesítik :D

Homár Hilda 2014.09.03. 16:42:32

@AtiSnatch: tényleg nem a buliposzt, elcsesztem bocs.
a szűrés azoknak egy eszköz, akik nem akarnak offot olvasni, de ezt azok tudják használni, akik renszeresen járnak ide, aki beesik, azo9n ez nem segít, legalább is nem egyből. ezért aztán az offnak is lesz határa, nem modnaom h valamenniy nem fér bele, de nem parttalanul. erre akarjuk felkínálni a levlista, cset opciót. de ezt mashogy is megoldhatjuk, de ezt inkabb majd beszeljuk meg.
@atpijkamo: napi 4-5 poszt nem lesz, legalább is, amíg az Index 2-t kér tőlem, remélem megérted ennek a mélyebb összefüggéseit:)
napi homáros csetelőposztot nem akarunk, mert tönkrevágja a többit. azt el tudom képzelni h egy örökposztot kiemelek oldaldobozba mondjuk

én modnjuk nem iszom, de attól még természetesen ingyensört midnekinek, ja és örökélet!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.03. 16:45:30

@Homár Hilda: "napi 4-5 poszt nem lesz, legalább is, amíg az Index 2-t kér tőlem"

A napi 4-5 poszt a minőségi Homár feltétele. Te akarod, hogy jó legyen, nem?

Én akarom, de nem annyira, mint te.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.03. 16:48:00

@Homár Hilda: A napi két poszt a minimum. Szükséges, de nem elégséges.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.03. 17:22:00

@dr. phil. Sün‼ ツ: Napi 2 poszt az, ami felszínen tartja a Homárt. Bár ahhoz talán egy is elég. A rendes működéshez 4-5 kell. Vissza lehet nézni éveket. Nem tudom, mi a cél. Napi 2 poszt, ÉS minőségi Momár, az ugyanaz, mint hogy menj el Milánóba, itt van két liter benzin. Hiába akarom, nagyon akarom, nem megy. Na, tényleg hagyom.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.03. 17:38:27

@atpijkamo:
Tudom én!
Kimoderálni se akartak még minket, oszt mégis működött...
Ja, de eccer a gabriseszter.
De elmúlt.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.03. 17:50:55

@dr. phil. Sün‼ ツ: "működött"

Ezt nem tudom 100%-ig megerősíteni, de semmiképpen sem akarok a huhogók csoportjába tartozni, meg barátom a PageDown, szóval nem sápadok.

Aureliano Buendía 2014.09.03. 17:51:46

@joska61: az így járt konkrétan.
Aki nincs itt, az Homár szempontból nem létezik:)

Aureliano Buendía 2014.09.03. 17:52:40

BOLDOG NÉVNAPOT HILDUSKÁM!

:)

Aureliano Buendía 2014.09.03. 17:54:20

@Homár Hilda: ha van egy, akkor miért van kettő?
Nem látom még az összefüggést.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.03. 18:06:22

@atpijkamo:
Tettem ki neked posztot odaát, az újhazában!

Troppauer_Hümér 2014.09.03. 18:40:43

Jó lenne tudni, mik lesznek a szankcijók?

Vagy ez olyan mint a kindertojás, majd megtuggyuk?

Aureliano Buendía 2014.09.03. 19:02:46

@dr. phil. Sün‼ ツ: ezt te honnan veszed? És ha igen? Én még reménykedem:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.03. 19:08:18

@Troppauer_Hümér:
Bannolás, ez nem kérdés!4!!

@Aureliano Buendía:
Bisztos forrásbú tudom....

nickM 2014.09.03. 19:22:19

@Homár Hilda:
Mint pl. itt (balra, Friss topikok alatt) ritkanlathatotortenelem.blog.hu/
De más blogokon is van ilyen, szóval a blog.hu tudja.

(Lényegében annyi, hogy listázza azokat a posztokat, amikhez utoljára szóltak hozzá, de úgy, hogy ha az adott poszt már szerepel a listában, akkor csak annak az utolsó hozzászólását módosítja, a másik 4 marad. Magyarul akármennyire pörög az utolsó poszt, látható az is, ha valaki korábbihoz szól hozzá.)

Megedéznek ugyan egy baccpapuccsa mingyá, de így gyakorlatilag a legújabb poszttól 1 kattintás lenne a törzskocsma (úgy kb. az első/második helyen :) ) és vissza, offolás közben is látható lenne, ha valaki a másik témához szólt + látszana az is, ha újra előkerül egy régebbi poszt.
(Okoskodás ON: Nem tudom mennyire kaptál szabad kezet, de ezt a "mindenforgalmatátafőoldalon" c. ötlet keretében szándékosan vették le, csak ezzel azt sikerült elérni, hogy senki se mászott vissza a második/harmadik oldalra chatelni ha egyszer "van új poszt!" Okoskodás OFF - jóvanna, tudom, hogy nálam olyan nincs)

nickM 2014.09.03. 19:24:59

@nickM: Ráadásul pöröghet az off, nem kell senkit szűrni/tiltani, akit az a kb. 20-50 hozzászólás érdekel ami a poszttal kapcsolatos az ott megtalálja, aki meg a törzskocsmába téved magára vessen.

szombi 2014.09.03. 20:26:00

1: a legrégebbi bejegyzések legyenek elöl
2: legyen "OFF küldése" gomb a "komment küldése" mellett
3: minden olvasásnál legyen "OFF elrejtése" illetve "OFF megjelenítése" gomb, a beállítást cookie-ben tárolja a böngésző. Alapesetben jelenjen meg az OFF mert az jó :)
4: a kommentek mellett legyen "moderálást kérek" gomb. ha egy üzenet vagy felhasználó ellen sok ilyen érkezik, arra ránézhetnek a moderátorok is ha idejük engedi, nem kell feltétlen végigolvasni 360 üzenetet.
5: az elsőzés csak OFF lehet
6: aki OFF tartalmú üzit küld "kommentek" közé az az üzenet kimoderálható OFF-ba, esetleg törlendő, a beküldő kommentjei pedig csak OFF-ban jelenhetnek meg X ideig, vagy sehol.

AtiSnatch 2014.09.03. 20:33:11

@szombi: lájknak lájk, csak mindjárt reggel és fel kell ébrednünk :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.03. 20:51:26

@szombi:
Ezt ettől a fos blogmotortól ne várd!
Múlt századi őskövület.
Egy alternatíva van, lecserélik a blogmotort.
Oszt akkor lehet ilyeneket!444

AtiSnatch 2014.09.03. 20:56:52

A Vip-nek linkemre kattints!

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2014.09.03. 21:08:43

@OFF ne olvasd el:
Ajánlom figyelmedbe a
vastagbor.blog.hu/2014/05/05/szolgalati_kozlemeny_187
címen a banner alatti "menü" alatt közvetlenül található
"Szűrés lista" hivatkozást, ahol nekem a következő jelenik meg kattintásra:

35513 <- ezt a kommentelőt látni akarom
805385 <- ezt a kommentelőt látni akarom
174005 <- ezt a kommentelőt látni akarom
865064 <- ezt a kommentelőt látni akarom

A számok elvisznek egy ilyen helyre:
blog.hu/user/35513
A látni akarom pedig kiveszi a szűrést.

-vagy-

törlöd az oldalhoz tartozó sütiket és máris újra mindenki látszik.

Homár Hilda 2014.09.03. 21:14:11

@atpijkamo: érts meg h nem rajtam múlik
@nickM: ezt megnézem majd
@szombi:nem tud ilyen lenni egyelőre, ez van.

Troppauer_Hümér 2014.09.03. 21:26:37

@Homár Hilda: Lehet még nem kérdeztem, de milyen szankciókra számíthat a renitens törzsgárdatag?

szombi 2014.09.03. 22:08:30

@Aureliano Buendía: nem inkább tRollba forgattyák?

Aureliano Buendía 2014.09.03. 22:13:08

@szombi: jár a fél pont a vidéki versenyzőnek!:)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.03. 23:00:13

@Homár Hilda:
Megértyük, Hildám!4!4
Csak ne pörögd túl!

Homár Hilda 2014.09.08. 08:59:24

szevasztok. legyen szíves jelentkezzem nálam magánban az a 2-3 fő, akivel a közösség képviseletében meg tudnánk beszélni h a felmerült ötletek közül mi legyen az új életben: oldaldobozba integrált közösségi poszt vagy fb csop vagy indexes meghivásos levelezőlista vagy cset, moderálás, ilyesmik lennének a téma.

AtiSnatch 2014.09.08. 13:46:34

@Homár Hilda: valld be, hogy csak simán inni akarsz. :D meg ha azt szeretnéd, hogy lássuk is, valamelyik kolomposnak válaszolj. :)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.08. 13:54:13

@Homár Hilda:
Má elnézést kívánok, nem ér ez rá a blogbulin?

Manyecska 2014.09.08. 15:03:25

@Homár Hilda: nem alkuszunk!! A kézműves étcsokinyuszit már túszul ejtettem. Jelenleg le van kötözve.:D Ha nincs napi öt poszt, kivégzem. *kva nagyot toppant*

Homár Hilda 2014.09.08. 15:18:58

@AtiSnatch: lécci beszéljétek meg ezt egymás közt!@dr. phil. Sün‼ ツ: nem szeretném feltétlenül 20-dikáig húzni, főleg, ha előbb meglesz a szűrőgombunk. de ha nem megy, ráér akkor.

venszivar 2014.09.08. 16:12:27

KÉREM, NEM CSETTELNI!:)

Aureliano Buendía 2014.09.08. 16:34:12

@dr. phil. Sün‼ ツ: szerintem akkor már inkább a buliról kéne szólnia az estének. Szerintem.

Aureliano Buendía 2014.09.08. 17:03:40

@Hilda: ha a többiek elfogadják, és te is, akkor én szívesen.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.08. 19:05:12

@Homár Hilda: Nem vagyok boldog ettől a szűrés lehetőségtől. Arról nem volt szó, hogy 10 "Szűrés" felirat a fél képernyőt elfoglalja. Tegyék a "Válasz erre" sorba, hogy ne foglaljon el 6 betű extra 2 sort.

venszivar 2014.09.08. 19:28:24

@atpijkamo: Papi! Te itt akarnál boldog lenni!? :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.08. 19:30:33

@venszivar: :))

Vicces belegondolni, de bizonyos mértékig részévé vált a Homár az életemnek.

venszivar 2014.09.08. 19:45:34

@atpijkamo: EZT majd 20.-án a buliban MEGBESZÉLJÜK!:)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.09. 10:29:59

@Homár Hilda: Ah, így már sokkal jobb a szűrés.

Az a nagy véres csík, ami asszondja, hogy "Szűrt kommentelők", eléggé bántja a szépérzékemet. Bár lehet, hogy Nattramnnak meg pont teszeni fog. Főleg, hogy ha még levágott testrészekről készített képeket is rátennétek. Különös tekintettel a disznócsülkökre.

Aureliano Buendía 2014.09.12. 18:00:43

Frissítés!

Időpont és hely megvan, mennek nemsokára a meghívók, azoknak, aki jelezték, hogy jönnek.

Nikorene 2014.09.15. 13:28:57

:)
Erre jó volt visszajönni szabiról.
süti beállítások módosítása