Tékozló Homár

Az éjszaka csengető vízórás esete

2014.08.21. 08:59 | Homár Hilda | komment

photo-main.jpg

Finci fura sztorija a vízóraleolvasóról, aki rendszeresen késő este olvas le az egyedül élő nőnél. Aztán nem jelent le semmit. Évekig. Tetemes tartozás is lesz belőle. Én nem tudom, ki hogy van vele, de nekem erről nem egy sokáig dolgozó díjbeszedő jutott eszembe, hanem egy thriller. Csak meg kéne nézni egyszer az igazolványát, nem?

Tisztel Homár!

Történetem másfél, majdnem két éve kezdődött, amikor lecseréltettem a vízóráim, ahogyan azt elvárják. Érvényesíttettem...stb. Mivel 7 éve tulajdonom a lakás, ebből kb 4-5 éve élek életvitel szerűen ott, így lehetett némi tapasztalatlanságom. Azonban furcsa módon, a vízóra csere előtt (!) meguntam, hogy a leolvasó gyakran jön 8-9-10 órakkor... ESTE. 

Nos, ha lenne egy babám, tuti leütném, de mivel egyedül élek, így meguntam kis idő után a késő esti, lehetőleg hosszas és többszöri csengetést, ami nálam légvédelmi riadónak felel meg. (Valamiért a kirakott cetlit nem tudta csendben elvinni, mindig be kellett csengetnie, ürügyekkel a nőnek: "Biztos ez az állás?", "Ez a magáé?"...stb.) Ennek megfelelően egyszer kinyitottam az ajtót és közöltem, hogyha este 10kor, vagy utána nyomja a csengőt, akkor választhat: 1. eltöröm a kezét 2. kihívom a rendőrséget csendháborításért.

Ezek után jött a fogalmam sincs hány évente szokásos ellenőrző leolvasás, amivel 7 év alatt még nem találkoztam. A kicserélt órák majdnem 2 éve után is nullára voltak bejelentve. (Már előtte is fura volt, hogy túl magas lett a számla a cserénél, de oké.) Mivel összevont számla van, így nem egyértelmű, hogy mit is tartalmaz. Tény: nem néztem sosem a részletezést, csak utaltam, mert nagyjából azért okésnak tűnt. Ehhez képest az ellenőrzést végző leolvasóval majdnem együtt ájultunk el!

2 év alatt ugyanis mákom volt, hogy nem terheltek rám semmit, továbbá a közös képviselőnknek is jelentenie kellett volna a dolgot, de gondolom két fröccs között nem ért rá... (mert sajnos ilyenünk van, de amíg a házból nem költözik el, vagy tér másvilágra még pár idős "hölgy", addig nem tudjuk leváltani a delikvenst) Tehát egy aktív lakásban ez ugye, teljesen normális. Időközben egyértelművé vált, hogy vízórás berágott és egyszerűen nem vette figyelembe a papírt, amit kiraktam. Az ellenőrzést végző hölgytől megtudtam, hogy este 8 után nem jöhetnének hozzánk, továbbá a közös képviselő dolga lenne utánanézni, hogy miért is nem fizet egy lakó.

Okés, kisakkoztuk hogy ne kapcsolják ki másnap a vizet... megjön a számla, Puff, 110.000 Ft. Ok, ez még nem is lenne annyira vészes, de ugye, most azonnal kell fizetni, különben csim-bum! Persze, sem az én panaszom nyomán, sem az ellenőrzést végző hölgy bejelentésére nem vizsgálták ki, hogy miért nincs nekem óraállásom?!

Öröm az ürömben, hogy becaplatva (és mindenre felkészülten) az egyik ügyfélszolgálatukra tudtam egy relatív normális részletfizetést kérni, amit sacc 10 perc alatt intéztek el, de lehet, hogy 15. Kedvesek voltak, tudták és tették a dolguk. Azt gondolom, hogy nagyon flottul ment a dolog. EZT utólag is köszönöm nekik.

Azonban a mai napig a vízóra leolvasó éjjel jön és cseszik elvinni a papírt. Ha levadászom, a kezébe nyomom, akkor reggel a postaládámban találom meg a kitöltött papírt. Persze, azóta kerestem más megoldást (telefonos beolvasás), de vicc, hogy ezt meg lehet tenni következmények nélkül. Szerintem más is elvégezné ezt a munkát a fizetéséért szívesen... méghozzá becsülettel.

Végtelen történetnek és harcnak tűnik egy kiskirály közös képviselővel, és egy teljhatalmú leolvasóval. :(

Üdv, Finci

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aureliano Buendía 2014.08.21. 20:16:08

@atörökk: megint terelsz, látode.

@batgirl: ui.: és a zsiráf a hilda.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.21. 20:17:35

@Aureliano Buendía: a kézműves nyuszival? nahát.
De a törökk nagyon tagadja..gyanúúússssss..
és a sün is gyanús........

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.21. 20:20:08

@Aureliano Buendía: zsiráfot én is tudom.
több híred nincs?

Aureliano Buendía 2014.08.21. 20:26:43

@atörökk: nem hiszem, hogy nagyon szégyenkezned kéne amiatt, hogy traktorista lettél:D

Aureliano Buendía 2014.08.21. 20:28:53

@batgirl: bezony! De ez még csak egy friss és bimbódzó kapcsolat, most alakul ki köztük valami. De látszik is, mikor egymáshoz szólnak;)

Persze tagadja, de mi átlátunk a szitán, kérdezz csak meg bárkit. A sün meg régóta szeretne besurranni a bögyöshöz, míg a törökk nem figyel oda;)

Manyecska 2014.08.21. 20:30:35

@Aureliano Buendía: mi van a bimbóimmal?? Vagy másról van szó?? há nem is szóltunk egymáshoz kétnapja. Itt.:DD

Aureliano Buendía 2014.08.21. 20:31:37

@háromlábúbogár: már egy ideje fontolgattam, hogy lecserélem, persze közben ott van a másik oldal, hogy a másik már jobban hozzám nőtt.
Olyan nicket szerettem volna, ami jellemző rám valamilyen formában, és az utóbbi napokban az oldalkocsim többször is megjegyezte, hogy pont olyan vagyok, mint az ezredes volt (sikerült anno rávennem, hogy olvassa el[nekem az egyik kedvenc könyvem]).

Hogy tartós-e lesz, még nem tudom, nem szoktam neveket cserélgetni. Még szokom az ízét.

Atörökk 2014.08.21. 20:31:55

@Aureliano Buendía:
Sokat ittál, vagy keveset? Vagy nem volt jó a tegnapi áramellátás, amit a szomszédasszony okozott?

Aureliano Buendía 2014.08.21. 20:32:38

@batgirl: a bőregércsajról is tudok valamit, de az nagyon titkos:)

@Manyecska: persze, mikor meg nem szóltok egymáshoz, pont a terelés, hogy ne kerüljetek gyanúba:P

Aureliano Buendía 2014.08.21. 20:35:42

@batgirl: na, egy közepes (10/6) törökk-féle terelést pl. itt láthatsz: @atörökk:

Atörökk 2014.08.21. 20:37:04

@Aureliano Buendía:
Már a szomszédasszony is lecserélt? Márértem!4!!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.21. 20:37:52

@Aureliano Buendía:
Nofenye, mennyi hír!4!
Nem nézek híradót egy picit, oszt zalylik az élet!!4!4
Azé szerintem örüjjünk, hogy a törökk túlélte a nászutat!
Kéccer meggyilkóták, de itt van!44

Manyecska 2014.08.21. 20:41:07

@Aureliano Buendía: ja. de látod, vénszivar és hagyma is eltűnt egy édes napra..:DDDD:DDD

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.21. 20:41:19

@Aureliano Buendía: kizárt dolog, hogy tudj valamit, ha meg igen, akkor valaki jobb lapít.

Aureliano Buendía 2014.08.21. 20:41:21

@dr. phil. Sün‼ ツ: túlélte, de hogy. Nézd csak meg szegínyt, hogy kifacsarta a csöcsös, már csak ennyire fussa neki: @atörökk:

Szóval csak óvatosan somfordálj arrafelé lámpaoltás után. Téged is kiszipolyoz, ha nem figyelsz! A törökk már odavan, ne te legyél a következő.

Atörökk 2014.08.21. 20:44:31

@Aureliano Buendía:
Nomert? Nem szégyen, ha nem bírod már. Rendszeres edzés segít, csaxólok ;)

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.21. 20:52:01

@Aureliano Buendía:
Bedaráták rendessen!44
Azé traktor után siklani nem semmi kipróbáltatás ám!

kézműves étcsokimikulás 2014.08.21. 21:06:24

na...
kinek jott ossze a manyecs bimboja a miert???
es ki az az iwiw???vagy csak a wiwi kodneve???
megannyi fontosch kerdes...

Atörökk 2014.08.21. 21:10:08

@kézműves étcsokinyuszi:
Nem tuggyuk, minden érintett @Aureliano Buendía: vezetésével úgy terel, egy hétpróbás juhásznak is becsülettyére válnék!

kézműves étcsokimikulás 2014.08.21. 21:12:58

@atörökk: neztem,hogy mi lett uraaaammal,elkapott valamit,ami olyan,mint a zinfulenza csak a hasmenes melle nevvaltoztatas is jott melle...
:)
amiota a monyora van raakadva ossze-vissza szabadsagol...
:P

Atörökk 2014.08.21. 21:15:31

@kézműves étcsokinyuszi:
Egen... Meg félrebeszél. Monnyuk férrebeszélése előtte is már volt neki!4!!

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.21. 21:16:26

@atörökk: azt is betegség által kapta el, vagy veleszületett???

Atörökk 2014.08.21. 21:18:02

@kézműves étcsokinyuszi:
Jó, hát oldalborda, törpemonyó, szomszédasszony, nem eccerű ennyit áramellátni!

kézműves étcsokimikulás 2014.08.21. 21:18:08

@Manyecska: :)

mi ujsag???
itt vadul bimboecseteles van,ha jol olvasom...
lemarattam valamirul???

vettem lampaburat,tok jo lesz...

Manyecska 2014.08.21. 21:19:04

@kézműves étcsokinyuszi: mi..a fejemre???? xddddddddddddddddd

kézműves étcsokimikulás 2014.08.21. 21:19:09

@atörökk: szomszedspine is???
tud elni a zelvtars,meg koll hagyni...
:)

Atörökk 2014.08.21. 21:19:46

@háromlábúbogár:
Szeritnem veleszületett, de majd jön és úgyis férreterel :D

kézműves étcsokimikulás 2014.08.21. 21:20:14

@Manyecska: nem,arra van ikejas papirzacsko,csorgos,jofele...
:)

háromlábúbogár (törölt) 2014.08.21. 21:22:11

@Manyecska: wazzeg volt uraaam rád mozdult!!!!!!! ezredesnek képzeli magát!!!

Atörökk 2014.08.21. 21:23:33

@kézműves étcsokinyuszi:
Legalább is azt beszéli férre! ;)

Manyecska 2014.08.21. 21:24:05

@háromlábúbogár: nem birom a röhögést abbahagyni xd

kézműves étcsokimikulás 2014.08.21. 21:27:41

@atörökk: tudhat valamit a zelvtars...
legalabbis oralisan...
:)
ha mast nem,beszelni...

Atörökk 2014.08.21. 21:32:36

@kézműves étcsokinyuszi:
Émmár gondolni is csak nehezen tudok rá! Nem, nem a zelvtársra, még mielőtt! :D

kézműves étcsokimikulás 2014.08.21. 21:39:51

@atörökk: most ismetlik a tuzijatekot vagy a szomszedokat???
eltunt mindenki,mint szalamis szendvics a roman turistabuszon...

kézműves étcsokimikulás 2014.08.21. 21:45:33

@atörökk: az nem penteken volt???

hetfo-adasszunet...
kedd-onedin csalad vs. isaura...
szerda-nem emlelszem...
csutortok-szomszedok...
pentek-dallasz...
szombat este-kommunistak kertek/sas kabare/szeszeles evszakok/satubbi...
vasarnap-valami zsa kategorias,15evnel idosebb amerikaji film...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.21. 21:46:59

@kézműves étcsokinyuszi: hogy t eezért mekkorát kapsz, ha észre veszi ezt a kommentet :) papírzacskó mi????????
:))))))))))))

Atörökk 2014.08.21. 21:48:46

@batgirl:
Jó az. A sütőzacskó átláccó :D

kézműves étcsokimikulás 2014.08.21. 21:49:19

@batgirl: mekkorat???
:)
biztos megerdemlem majd...
:p
de azert inkabb ne szolj neki,leccileccilecci...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.21. 21:49:40

Nabammeg, itten szerelem lesz!
A Manyi mami, meg a csokinyuszi, hát ez kész!
Mikó megyünk lakziba?

Atörökk 2014.08.21. 21:50:50

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Óhhh, be romantikus! A tízezredes lessz a tanú?

Manyecska 2014.08.21. 21:53:18

@atörökk: hulyeàlatok màr alig kapok levegotca rohogestol xd

kézműves étcsokimikulás 2014.08.21. 21:56:08

@Manyecska: pedig azert neha nem art,ha vesz az ember...
marmint levegot...
a sutozacsko annyira nem fontosch eszkoz...

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.21. 21:56:25

@atörökk: bár az is jó, csak akkor felesleges. Ezzel az erővel, uborkás üveget is huzhat a fejére.

Atörökk 2014.08.21. 21:57:44

@Manyecska:
De most komolyan, ki lesz a tanú? :D

@batgirl:
Abba beszorulhatik a feje, nem jó. Meg külömbe is, hová tesszük addig a kovászos uborkát, ami benne van?

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.21. 22:00:53

@kézműves étcsokinyuszi: a sütőzacskó igenis fontos.
@atörökk: mért? nem az a cél?

kézműves étcsokimikulás 2014.08.21. 22:02:45

@atörökk: a tanu nem kallai ferenc???
:p

@batgirl: ha te mondod,biztos ugy van...mondju ken makszimalisan boldog vatyok nelkule is...

Manyecska 2014.08.21. 22:09:25

@kézműves étcsokinyuszi: oszt mi vot a zacskòban akciòs volt a bilincs az ikeàban?? p

kézműves étcsokimikulás 2014.08.21. 22:11:09

@Manyecska: vettem par aprosagot,evoeszkozot meg agymenut...
lampaburakokat...
es csokis kekszt...

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.21. 22:16:13

@kézműves étcsokinyuszi:
Én viszem, bakker!44
Iszunk, mint a gödény!

@atörökk:
A fráziscerkájjával fölaggya az áldást!44

Atörökk 2014.08.21. 22:22:27

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Háromfázisú áldást oszt malyd!4!!

Manyecska 2014.08.21. 22:28:28

:-) na jò éjt.aludnom kell..:-) puszinyuszi szezon van xd

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.21. 22:38:05

@atörökk:
Az királyság lesz!
Bebaszik, mint az atom!4!!4

Atörökk 2014.08.21. 22:41:00

@dr. phil. Sün‼ ツ:
Osztán mindenkit megáld a háromfázisú cerkályával! A nőket kéccer!4!!

Aureliano Buendía 2014.08.21. 23:06:13

@dr. phil. Sün‼ ツ: szegínynek annyi. Vége a nászútnak, nyaralásnak, jönnek majd a szürke hétköznapok. egyre kevesebbet fogjuk látni.

Aureliano Buendía 2014.08.21. 23:07:31

@kézműves étcsokinyuszi: neked fog összejönni, én úgy látom:)

@atörökk: ne maszatoljál, mert utána nem győzöd majd tisztára törölni magad;)

Aureliano Buendía 2014.08.21. 23:08:30

@kézműves étcsokinyuszi: az a baj, hogy monyó nemcsak olyan, mint azon a kis képen:(

Írtam fentebb, hogy miért cseréltem. Ha olvastad a könyvet, akkor érteni fogod.

Aureliano Buendía 2014.08.21. 23:09:44

@atörökk: nalátod, 5 év a bögyös mellett, és utána neked is lehet ilyenekben részed, addig valahogy ki kell bírnod.
A lényeg az, hogy mindig nálad legyen a távirányító:D

Aureliano Buendía 2014.08.21. 23:11:13

@háromlábúbogár: na, halaggyá vissza a rajtvonalra, és fussá neki mégeccer. Sok volt a guggolós?:D

Atörökk 2014.08.21. 23:13:47

@Aureliano Buendía:
Köszönöm, jól bírom, tévét meg nem igazán nézek ;)

Áramellátás megvót, elengedtek? ;)

Aureliano Buendía 2014.08.21. 23:13:55

Ne haggggyyyátok abba, táncoljatok nyavalyások!!!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.08.21. 23:14:51

@Aureliano Buendía:
Hja.
Hétköznapi szántások, meg vetélések.
Gyün az ősz, ilyenkor fontos tennivalók vannak!

Aureliano Buendía 2014.08.21. 23:15:03

@atörökk: esti mozi volt, Sziránó Depárgyővel.
Még így 24 év után is baromi jó.

De kell rá egy feles:)

Aureliano Buendía 2014.08.21. 23:16:36

@dr. phil. Sün‼ ツ: mostantúl együtt fogLYák vinni a családi gazdaságot a rancson.
A turbányos lesz a Dzsoki, vedel is annyit, a csöcsös meg a Szamanta.

És akkor te lehetnél a Kliffbárnsz. Az is a lepattanóra ment;)

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.08.21. 23:58:30

Én sünnek drukkolok. Idegenbe' jó az x!

kézműves étcsokimikulás 2014.08.22. 05:39:54

joreggelit...

waccap???
itt a pentek,most kopogott be a zablakon...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.22. 06:32:38

@helianthus: jo nagy farku negert? /negerekkel allni a szelben?/

braue 2014.08.22. 06:35:04

Egyszerű. aki nyolc után jön, és nem én hívtam, azt nem engedem be. Ki se nyitom az ajtót.

Egyébként le lehet jelenteni a vízóraállást akkor csak évente (az sem biztos) jönnek ki megnézni.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.08.22. 07:09:10

@helianthus: szia, heli..ez a gyökér normális? Te mivel dühítetted fel?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.22. 07:12:56

@braue:
en 8 elott sem
@batgirl: mi a gond? meg a robinsont sem olvastad ? pedig kb 120 oldal
offszet
szand ra magad jol olvasoknak kb 1 ora
na ott van Pentek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2014.08.22. 07:15:45

es utana nezzel ra a kispal es a borzra
es azutan meg osszeallhat az intellektualis humnorom

szabadság elvtársak! 2014.08.22. 07:39:18

Hogyén mekkora hülye vagyok! Mé kő nékem reggel korán, illesmit olvasnom!:DDDDDDDA gép meg csakúgy húzkodja a szavak alá az értetlenségét:DDDD
Na! Hülyeséget félretéve. Én voltam leolvasó.Víz! Igen! De eszembe sem jutott volna este kódorogni.Reggel 8 után elkezdtem, és ha 3-g az aznapi adagot nem tudtam volna leolvasni, akkor is a sarokba vágtam volna a könyvet.Azon a részen, minden lépcsőházban volt egy tábla, minden lakónak az adott időben kint volt a cetlije rajta víz, gáz, villany óra állás.Aki elfelejtette annak tettem ki egy értesítőt.Kész!Aki viszont nem figyeli hogy rendben vannak é a befizetései, az megérdemli, hogy rácsengessenek este 10-r.

Manyecska 2014.08.22. 07:58:23

@hagyma: a nyuszit kurvára nem kéne zaklatni picimonyó mer kereken 193 centi. Rajtam fog csattani az ostor hmmmmmmm
:D

Manyecska 2014.08.22. 08:05:35

Na, kávé megvót irány a bíróság:(:D

braue 2014.08.22. 10:21:47

@hagyma: Alapból igazad van, de nálam vannak kivételek. Mindenesetre este senkit, hacsak nem hívtam.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2014.08.22. 10:59:41

Fincike!
Bekő venni a HABENYUBA-t!!
(HAbeveszedNYUgodtanBAszhacc!) tablettát aszt ki lehet nyitni a garázst Bekő Tóninak! Na!!
Éljen a HABENYUBA!!
Különben pókhálós marad a "babája"! Bubája.

helianthus 2014.08.22. 13:08:33

@batgirl: Mármint a hagymát? Gondolom. Nem tudom. Feldühítettem? Nem nagyon olvasom, de ez titok, mert rosszul esik neki. :D

lordjim 2014.08.22. 17:47:30

@chloe queen: Mindíg azt kapod amit érdemelsz.

Xezs 2014.08.24. 19:56:25

A vízóra leolvasás Budapesten egy agyrém. Teljesen mindegy, hogy én kb. 7 éve interneten jelentem le az állást, mindig jön a leolvasó, és hagy cetlit, hogy én most azonnal jelentsem be.

Eleve hülyeség emiatt kiküldeni valakit, semelyik másik szolgáltató nem csinálja, csak a vizesek.

Van_mikrohullámú_sütőtök? 2014.08.24. 23:22:46

@Xezs:
Külső cég csinálja, Pénzt kapnak minden leolvasott állásért. Ha e-mailben küldöd el neki a lefényképezett órát vagy az adatokat SMSben akkor azért is ő kapja a pénzt (úgy adja le, mintha ő olvasta volna le)
Persze nem egy tuti biznisz, azt hiszem 30Ft.. kicsit jobban hoz, mint a szórólapozás.

Xezs 2014.08.25. 00:55:51

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: De én nem neki küldöm, hanem közvetlenül a szolgáltatónak. Na mindegy, szar meló, szar ötlet, hülyeség az egész. Ha ez akkora hűdefasza dolog lenne, akkor a többi szolgáltató is csinálná.
süti beállítások módosítása