Tékozló Homár

Nem segített a Sárga Angyal FRISSÍTVE!

2014.09.05. 09:36 | Homár Hilda | 60 komment

angyalny.jpg

Néni és bácsi a történet szenvedő alanyai, akik megváltóként tekintettek a bekrepált autóhoz kihívott autóklubos helyszíni hibaelhárítóra, aki némi panaszkodás meg nemakaródzás után egyáltalán nem hibaelhárított, hanem szépen lelépett. Angyal szerintem rég okozott ekkora csalódást idős embereknek, még akkor is, ha a parkolólift ábráját nézve valószínűleg tényleg kevés hely és sötétség fogadta őt a probléma fészke körül. (A Wöhr oldalán viszont tök érdekes dolgok vannak a cég történetéről meg a parkolórendszerekről, még olyanról is, ami olyan majmoknak készült, akik mindenáron a felhőkarcoló tetején lévő lakásuk ablaka előtt akarnak parkolni a kocsijukkal.)

Tisztelt Tékozló Homár

Talán mások számára is tanulságos lesz a Magyar Autóklub segélyszolgálatával kapcsolatos esetem. 

A szokásos parkolónkból történő reggeli kiállás alkalmával nem indult a kocsink. Már régebben is szerettem volna Autóklub tagságit kötni, így Őket hívtuk segítségül. A 188-as telefon végén nagyon készségesen vették hívásunkat, tájékoztattak a díjtételekről, közölték, hogy mintegy 45 perc múlva ott lesz a megadott címen a szerelő.

Egy kicsit már akkor furcsa volt a dolog, amikor hívtak, hogy a szerelő nem talál minket sehol, pedig már régóta ott álltunk a megadott cím pontos feliratú utcatáblája alatt és rajtunk kívül a környéken – viszonylag korán reggel lévén – senki sem volt.

Szerelő később megtalált és az első kérdése az volt: vajon mérnök tervezte ezt a parkolót? Válaszunk szerint a lakótömb összes házában ugyanez a Wőhr Kft által készített Parklift 313 típusú, kétállású parkoló rendszer van. Mi az alsó állásban parkolunk. Szerelő utána közölte, hogy csak akkor foglalkozik a kocsival, ha mi – férjemmel 67-61 évesek vagyunk – feltoljuk a ferde parkoló állásból egy sík felületre a kocsit. Miután tájékoztattuk, hogy erre, fizikai erőnk hiányában, nem vagyunk képesek, mégis megnézte és közölte, hogy nem tudja kinyitni a motorháztetőt.

Végül mégis kinyitotta. Miután a motorházba benézett, közölte, hogy semmit sem lát, nem tud így dolgozni. Utána mégis talált egy lámpát a kocsijában, és közölte, hogy ilyen parkolási körülmények között ő nem tud foglalkozni a kocsival. Tréler hívására, esetlegesen más szerelők hívására semmi tanácsot, ajánlatot nem tett. Szó nélkül otthagyott minket, „természetesen” kocsi ajtaját nyitva hagyva, kéziféket kiengedve, indítókulcsot benne hagyva.

Én eddig azt hittem, honlap leírás alapján is, hogy a Magyar Autóklub azért (is) van, hogy bajban levő autósoknak (megfelelő díjazás ellenében) segítséget nyújtson.  Úgy tapasztaltuk, ez csak bizonyos helyzetekben levő autókra vonatkozik. Erről azonban a leírásban egy szó sem szerepel.

Ezt az „élményünket” azért közöltem, hogy a későbbiekben ha valaki, hasonló célú segítségkéréskor a Magyar Autóklub 188-as számát hívja, legyen szíves figyelembe venni, az itt leírtakat.

Mária

UPDATE 09.05. 16:17

Az előbb jött meg az Autóklub válasza, miszerint "...a bejelentést a megadott adatok alapján azonosítjuk és kivizsgáljuk. A Magyar Autóklub törekszik a klubtagjai minél teljesebb körű kiszolgálására és megelégedésére.".

UPDATE 2. 09. 11. 14:34

Megjött az Autóklub hivatalos válasza:

Tékozló Homár panasz válasz-page-001_1.jpg

Tékozló Homár panasz válasz-page-002_1.jpg

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtiSnatch 2014.09.05. 09:38:07

de csak azért, hogy atpi releváns lehessen.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.05. 09:49:14

Ezt egyszerűen nem hiszem. Én ugyan régen hívtam utoljára Autóklub szerelőt, de akkriban mindig segített.

Meg kéne hallgatni a másik felet is. Minden lényegi információ nélkül nehéz lesz.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2014.09.05. 09:51:22

Az Autóklub működéséről vannak rémtörténetek a Totalcaron, onnantól kezdve nem csodálkozom.
Mindenesetre egy szolgáltatást nyújtó cég alkalmazottja, nem viselkedhet így. Panaszt tenni a klubnál, (gondolom nem fognak találni semmit...)

230e 2014.09.05. 09:54:34

Meghallgatnám a másik felet is, az ő előadásukban.

Hilda te meg miért majmozod le azt aki a saját lakása előtt parkoltatná a kocsit a 80. emeleten?

Roltii 2014.09.05. 10:07:40

Nem kell az Autóklub, nem segít. Piaci áron olcsóbban hívsz trailert/autómentőt...

Rot 2014.09.05. 10:08:49

büdös a munka, van ilyen

Atörökk 2014.09.05. 10:10:28

A cég honlapján lévő ábrákat elnézve tényleg kevés hely lehetett a kocsi körül.

Ja, és péntek!

Komojtalan 2014.09.05. 10:13:54

Aki az Autóklubnak egy fillért is ad bolond. Nem mai történet, Sárváron télen nem indult az autó csak behúzásra. Amúgy is gyenge volt, de azért ment, ezért délután beálltam az Autóklub szervizébe. Matattak valamit, persze belépés után, semmi baja, de gyertyákat cseréltek. Mindez vagy 15 éve vagy 5k -ért, hasra 3k tagdíj 2k szerelés. Persze változás semmi, de reggel melegebb lévén beindult. Rátankoltam, ha már nem megy legalább benzin legyen benne, 5 km alatt megjavult. Rossz benzint tankoltam (még dúlt az olajszőkítés, meg egyéb hamisítások). Nem mondom hogy egy maszek szerviz rájött volna, de legalább a tagdíjat megspórolom. Persze egy év alatt 0 darab újságot kaptam, de a következő évi csekk valahogy ideért, én meg iktattam. A kukába. A pénzt beszedik, de csinálni nem csinálnak semmit, már az ügyvéd annyi fáradtságot sem vesz, hogy fél évente nyilatkozzon a TV -ben hogy mennyit tesznek az autósokért.

Ha legközelebb nem indul és nincs ismerős bármelyik taxis segít kb. 5k -ért.

chloe queen 2014.09.05. 10:15:31

Azért egy kicsit meg kellett guglizni ezt a parkoló rendszert, hogy értsem a levél elejét és azt hiszem értem is a szerelő problémáját, ezt így tényleg egészen nehéz lehetett volna megvizsgálni, ugyanakkor ha valóban ilyen mentalitása volt a szerelőnek, akkor egy panasz levelet megérne a dolgot. Egyébként van még olyan, hogy a kocsit helyben meg lehet javítani?

killerkaller 2014.09.05. 10:17:53

Kommunikációs zavar. Vajon a diszpécser hölgy kifaggatta-e a tulajt az autó helyszínéről, vagy az autós említette-e a szerelést nehezítő körülményeket. A leírás alapján a szerelőt sokkolta a helyzet. Minden esetre a viselkedésére ez sem mentség, lehetett volna konstruktívabb.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2014.09.05. 10:18:59

@killerkaller: És honnan kéne tudnia egy átlagjózsinak, hogy mennyi hely kell...?

Atörökk 2014.09.05. 10:19:20

@chloe queen:
Attól függ, milyet. Meg attól, hogy mi a hiba.

killerkaller 2014.09.05. 10:26:05

@ColT: Alapvetően a diszpécsernek kellene tudni, mert ő veszi át és adja tovább az infót.

hobbitroll 2014.09.05. 10:31:58

Az ótóklubbal én is megjártam. Még a 90-es évek vége felé (97~98?) . Mhullás, kavics neki a szélvédőnek, durr. Gondoltam semmi gond, most végre jó lesz valamire az ótóklub tagság. Felhív, probléma ecsetel, cím megad, tréler jön. EGY MEZITLÁBAS. Az M0-ról , ahol a 6-os fölött átmegy, Érd kertvárosi részébe 15K-ért vitte ki. Állítólag nem mondtam, hogy van tagsági. Aha ... anyád, költsd gyógyszerre. A vizsgáztatás is többe került náluk, mint máshol. Nem is értem hogyhogy létezik még az a gittegylet.

AtiSnatch 2014.09.05. 10:36:13

mikor lesz NEMZETI AUTÓKLUB?

hobbitroll 2014.09.05. 10:36:20

@atörökk: Naja ... ez is mekkora marhaság már. Egyre több olyan autó van, amiben izzót sem cserélsz az út szélén, ha kiég, mert le kell bontani az elejét, hogy hozzá lehessen férni. Értem én, hogy a szerviznek is élni kell valamiből, de egy rohadt izzócsere miatt szervizbe kell vinni a verdát?!

AtiSnatch 2014.09.05. 10:39:30

@hobbitroll: van olyan kocsi amiről le kell venni a kereket ha izzót cserélsz :D

AtiSnatch 2014.09.05. 10:47:19

@Kitalátor (másként) gondolkodó: pedig én szoktam mondani, hogy ne adjunk hülye tanácsokat, mert ezek olvasnak minket... :D na mindegy.

hobbitroll 2014.09.05. 10:54:34

@AtiSnatch: Ok, de az se elég. Ugye a dobban ott van az a műanyag toszás, hogy védje a cuccost. Azt is ki kell operálni. Nappal még csak-csak, de éjjel már van benne kihívás :)

@Hilda: offolhatunk már? Mi az új poliszi, mikortól lehet a posztolót?

AtiSnatch 2014.09.05. 11:09:02

@hobbitroll: én se úgy gondoltam azért, hogy a kerék mögött egyből izzó :D

Ha ne talántán rossz idők járnának errefelé, kattints a linkemre. ;)

AtiSnatch 2014.09.05. 11:21:26

és kicsoda P. Andrea?

Tony Almeida 2014.09.05. 11:37:57

Hát nemtom... télleg meg kellene hallgatni a másik felet is.

Én autóklubtag vagyok, eddig 2x hívtam, és mindkétszer segítettek, kompúter a skodába és már meg is volt a hiba. Az egyik eset maradt meg bennem, a bácsika két csavarhúzóval kiszedte a gyújtótrafót (?) (elvileg csak spec. kulccsal lehet kiszedni) és részletesen elmagyarázta, hogy kell majd az újat beletenni, ha megveszem. Sikerült is, pedig autószerelésből nagy nulla vagyok.

anarch 2014.09.05. 11:38:58

Nem teljesen világos, ha az autó az alsó állásban volt és nem tudták felhúzni akkor miért nem liftszerelőt hívtak, hogy húzza fel a föld felszínére az autót hogy aztán ki lehessen gurítani a szabad ég alá.

chloe queen 2014.09.05. 11:47:20

@atörökk: nem is tudom, mikor már egy izzó cseréhez le kell bontani a fél autót?

@anarch: az állásból nem tudtak kiállni mert a kocsi megadta magát.

Atörökk 2014.09.05. 12:02:01

@chloe queen:
Ez az. Már gyertyát se lehet cserélni, tán amin lehet az út mellett segíteni, ha kifogy a benzin vagy lemerült az akksi.

killerkaller 2014.09.05. 12:10:01

@atörökk: Meg amikor a Honecker bosszújában egy szál villáskulccsal, csavarhúzóval motort lehetett cserélni az út szélén. Az volt a felejthetetlen szép idő:)

Jokkura 2014.09.05. 12:17:46

De szép színes újságot küld(ha küld), abban mindig az önfényezés és a lejárt érdekességek vannak, Mindezt évi ~ 12.000.-

Atörökk 2014.09.05. 12:51:42

@killerkaller:
Asse most vót :D
Én is szereltem még úgy autót, hogy fülemen a telefon, a szerelőm meg mondta, melyik kábelt tépjem ki, dobjam el és tegyek a helyére újat :)

Atörökk 2014.09.05. 12:53:50

Lekközelebb a pijócás embert kell hívni.

Martinicske 2014.09.05. 12:55:22

Valahogy nem értem ezt a parkolóházas részt. Ez egy olyan parkoló ahol az autók ferdén állnak, úgy hogy a parkolóhely befele lejt? Mért nem akart kinyílni a motorháztető? Logikusan arra tudok gondolni, hogy orral befele állt az autó és úgy látszott a faltól nem nyílik és valószínűleg a szerelő amikor sikerült kinyitni akkor se igen férhetett el a faltól, így tényleg nem igen lehet szerelni. Erre tudok gondolni így elsőre.

hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2014.09.05. 13:01:23

@Martinicske: szerintem is kb. ez lehetett a helyzet. Bár valami alternatívát felvázolhatott volna nekik.

Mondjuk azon már én is gondolkodtam, hogy mi van akkor ha mondjuk egy fizetős mélygarázsban szarik be az autó. Akkor oda lejönnek ezek a sárga varázslók?

AtiSnatch 2014.09.05. 13:04:12

@hüjehalyó: persze, a munkadíjon felül a parkolását is te fizeted :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.09.05. 13:05:06

Egyes fhanszija autókon a lökhárítót köll leszerelni egy izzócseréhez!
Kompletten.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.09.05. 13:11:13

Ilyen helyen nem lehet normálisan autót szerelni. Még a motorháztetőt sem lehet teljesen felnyitni, és kitámasztani.

Azért az autószerelő sem artista kedves poszter.

AtiSnatch 2014.09.05. 13:18:29

@amsz: de azért mondjuk segíthetett volna az öregéknek, nem?

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.09.05. 13:38:17

@AtiSnatch: De persze. De azért én is meghallgatnám a másik felet is.

szita szita péntek 2014.09.05. 13:44:56

Valahol valaha valaki hallott már jót az autóklubról? Már úgy értem jobbat, mint egy átlag műhelyről, akinek nem fizetek tagdíjat?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2014.09.05. 13:50:55

@Tony Almeida: "Én autóklubtag vagyok..."
Szóval te vagy az!

chloe queen 2014.09.05. 14:24:36

@atörökk: akkor meg nem értem, hogy mit vártak poszterék? Jó, oké nem volt éppen kedves a szerelő, de ha ez a szitu fogadott volna lehet én is kitértem volna a hitemből, hogy komolyan gondolják, hogy ebbe itt és most leheljen életet mikor még a kocsihoz sem fér hozzá? Egyből azt kellett volna mondani, hogy akkor autómentő és szerviz. És azért hallgatnám meg a másik felet is, mert ha éppen mennem kell és az autómentőre is már 45 perce várok és akkor még közli is, hogy ezzel így nem fog tudni mit kezdni, bennem is felmenne a pumpa és el tudom képzelni, hogy a posztolóék sem éppen a kedves idő házaspárt játszották. De ez már ilyen fikció.

Aureliano Buendía 2014.09.05. 16:12:37

@atpijkamo: eszembe nem jutna őket hívni. Inkább valami ismerős haver, aki elvontat egy normális szerelőhöz. Szerencsére egyet ismerek.

Lady Ann 2014.09.05. 16:15:26

Mi BAZ megyében robbantunk le a mi autónkkal, az Autóklubos hölgy korrektül elmondta, mi mennyi, (kijön valaki és megnézi vagy trailer) nos, mind2 megoldás több lett volna, mint a kocsi. De a segítő szándék megvolt :)

Aureliano Buendía 2014.09.05. 16:15:57

@hobbitroll: bezony. Nekem még régebbi autóm van, de már ott csak olyan tud izzót cserélni, akinek a szülei nőgyógyászok és zongoristák voltak.

Aureliano Buendía 2014.09.05. 16:17:05

@atörökk: jó. De ne spórold ki a pisztáciát.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.09.05. 16:18:08

@Aureliano Buendía: Olcsóbb egy taxissal bebikáztatni, mint az autóklubbal. De az autóklubnak van spéci bikáztatója, PITTA linkelte, jobban értenek hozzá.

Nekem több mint 10 éves a tapasztalatom, változhatott azóta.

Átkosban Wartburg kiment a benzinkútról, és hamarosan leállt. Autószerelő nagy nehezen elindította, de pár kilométer után megint leállt. Autóklubos szerelő levette a tanksapkát, vígan ment a kocsi. Nem engedte be a levegőt a tanksapka, vákum miatt nem ment a benzin.

Aureliano Buendía 2014.09.05. 16:18:12

Annyiból jó, hogy így kevesebb kommentet kell végigolvasni. Se off, se releváns-hegyek.

Aureliano Buendía 2014.09.05. 16:19:15

@atpijkamo: nemtom, nekem ők is csak egy ingyenélő banda, aki jól leveszik a népet.
Régen biztos volt renoméjuk, de ma már szerintem csak annak az emlékeiből élnek meg.

Aureliano Buendía 2014.09.05. 16:20:17

Hoppá, frissítés:

Az előbb jött meg az Autóklub válasza, miszerint "...a bejelentést a megadott adatok alapján azonosítjuk és kivizsgáljuk. A Magyar Autóklub törekszik a klubtagjai minél teljesebb körű kiszolgálására és megelégedésére.".

szépjuhászné 2014.09.05. 22:05:24

@killerkaller: Ja, Wartburgban, az utcán, egy villáskulccsal és egy csillagcsavarhúzóval simán kicseréltem a hűtőt.

Toranaga 2014.09.08. 15:23:52

Mennyit kellett fizetni ezért a próbálkozásért?

Toranaga 2014.09.08. 16:30:54

Több kérdés is felmerült bennem:

Jelezték-e a segítségkéréskor, hogy a kocsi motorháztetejét nem lehet felnyitni, mert alacsony a belmagasság? Tudott-e az Autóklub diszpécsere ezekről a nehezítő körülményekről, vagy csak annyit közöltek, hogy parkolóházban áll?

Le tudott-e menni a kocsijával a szerelő és oda tudott-e állni a lerobbant autó elé vagy mögé?

Ha lejtős felületen állt, ahonnan kézi erővel nem lehetett volna kitolni, ki lehetett volna-e húzni a szerelő autójával a parkolórekeszből?

Autómentő el tudta-e szállítani a történtek után? Ha igen, akkor hogy szedte ki onnan?

Jelezték-e a problémát a parkolóház üzemeltetőjének? /Szerintem az ő feladata lenne az ott elakadt járművek kijuttatása az épületből az utcára, ahol egy sima, egyszerű autószállító is fel tudja csörlőzni./

Protoduster 2014.09.11. 19:39:51

1.Kihívta a szerelőt.
2.Az nem tudott segíteni.(megesik,csodát tenni nem tud)
3.Kifizetni nem kellett.

Ergo ki veszített és mit?

1.A szerelő autója elfogyasztott x liter benzint.
2.Lehet, hogy közben három olyan
segélykérő is várt rá, aki

a,már eleve klubtag volt, tehát jogosan vár el segítséget az éves tagdíjért,a "bácsiékkal" ellentétben
b,az autópályán robbant le életveszélyes helyen, nem pedig otthon a lakóparkban, hogy ne tudjon elindulni a SUV-jával a teszkóba virslit venni.

Szegény nyugdíjas a felhőkarcoló lakóparkjában megspórolta a havi közös költségből a medencekarbantartási díjat, aznap este nem tudott virslit venni, a szerelőt meg lekapják tíz körméről.

Ki veszített és mit?

00000000-0000-0000-0000-000000000001 2014.09.12. 15:31:57

"Lenénizni egy 61 éves nőt, bácsizni pedig egy 67 éves férfit... Általános prosztóság"
Buta Liba! Tanulj meg magyarul, mert ezek igenis használt kifejezések, melyeknek még csak lekicsinylő mellékzöngéjük sincs. Persze lehet neked van, mert nem vidéken nőtél fel, hanem egy poros/büdös/bunkókkal teli betondzsungelben, ahol egy tiszteletteljes nénizés már sértésnek számít.