P. elment a budafoki Borkatakomba magyaros estjére, majd érezhető malíciával beszámolt élményeiről (gondolom az árral együtt izmosodó elvárásokkal összefüggésben).  Írása egy ponton a vendéglátóegység kritikájából összmagyar nemzetostorozásba csap át, aztán hirtelen puff, vége. Kár, mert ígéretesen indul ez a rész is kajak-kenu vb-vel meg Kaisers-szalámival. De mi lehet a "gagyi néger bohóc történelmi paródia film"? Akinek sikerül megfejtenie, írja már meg legyen szíves! 

Borkatakomba – a magyaros vendéglátás temetése

Francia vendégeink akartak valami magyaroscht, így hazai barátom döntése alapján elvittük őket a budafoki Borkatakombába. 

A katakombának nevezett intézmény nevével ellentétben egy, a budafoki hegybe mélyen benyúló pince vendéglátásra átalakítva. A valamikori borpince voltot a helység elülső részében felállított nagy, üres hordók szimbolizálják. Ezek nagy részét giccses, beülős bokszokká alakították, míg némely másikuk nem túl eredetien mindenféle palackozott borok kirakata. A belső pincerészben hosszú asztalok várják az előre megszervezett külföldi csoportokat, akik az előre megrendelt menüt kapják, pl. betyárlevest (?). Eközben a cigánybanda nemzetközi slágereket húz.

A mi ottlétünk kissé rosszul kezdődött. A megrendelt száraz fehérbor nem volt kellően lehűtve. Azon a véleményen voltunk, hogy ha már egy 7 decis palack 3-4000 Ft körül van e helyen, akkor az legyen szakszerűen hűtve és szervírozva. Az alulképzett pincérgyerek egyszerűen nem értette meg, hogy mi a bajunk, azt bizonygatta, hogy a hűtőből vette ki. Mondtuk, hogy bennünket a végeredmény érdekel, nem a magyarázat. Hozott viszont jégkockákat, így azt tettük a borba (!). A vörösbor viszont hideg volt. Ez volna tehát a budafoki borkatakomba borszakértelme.

A töltött káposzta minden volt, csak nem az, aminek nevezték. Beleadtak mindenféle flekken húsokat, sült szalonnát, zöldpaprikát. Töltött káposztából volt benne a legkevesebb, az is meglehetősen túlfőtt, és ízetlen volt. Az árak ezzel ellentétben rendkívül magas színvonalúak voltak.

A mi kis francia társaságunkon kívűl ott volt egy autóbusznyi izraeli, litván és tajvani turista. A lajbis cigányzenészek így némi kevés magyaros taktuson kívül állandóan a havvanagilát játszották, kb. négyszer, nyilván nem tudtak más izraeli nótát, valamint húztak néhány orosz melódiát a litvánoknak. A primás viszont héberül is előadott egy nótát. Érdekes lehetett volna megtudni a litvánok véleményét az orosz dallamokról. A hangászok odajöttek az asztalunkhoz, ahol 2000 forintért 3 percet bazseváltak. A többi asztalnál pechjük volt, mert pl. a tajvaniaknak eszükbe sem jutott, hogy a fülükbe húzott nótákért bankót ragasszanak a hangászok homlokára.

Amikor a csoportok távoztak, mert ment a buszuk, a hangászok is abbahagyták a munkát. Francia barátaink némi hangulatba kerülvén kérték, hogy egy kicsit még játsszanak. Mogorva válaszuk az volt, hogy majd később, és elvonultak a teremből. Jó húsz perc múlva eluntuk a várakozást, és fizetés után távoztunk. A zenész legények ekkor kezdtek el visszaszivárogni. Távoztunkban mondtuk nekik, hogy most már játszhatnak az üres pincének, már amennyiben ez a bérükben benne van.

A borkatakomba vendéglátói teljesítménye passzolt a magyar átlaghoz. Ilyen pl. amikor rossz himnuszt játszunk a németeknek a kajak-kenu vb-n, amikor ott kokárda Ferenc József képe mellett a Kaiser-szalámin, vagy amikor gagyi néger bohóc történelmi paródia filmjében ott lengedez a magyar zászló címerrel, koronával mint díszlet a díszletváros diszlet-piacterén lefejezéskor, A filmgyári magyaroknak nem jutott eszükbe azt mondani, hogy ezt talán mégse.