Tékozló Homár

Visszautasíthatatlan ajánlat a Telenornál

2014.10.15. 09:23 | Homár Hilda | komment

tele.jpg

Elég wtf sztori, amiről legyen elég annyi előre, hogy szerepel benne az "én nem kértem, de azt a választ kaptam, hogy ezt akkor is meg kell vennem" mondat. 

Kedves Homár,

az alábbi sztori egy GVH-t vagy egy NFH-t is megérne, de inkább csak veled osztom meg.

Elveszett egy Telenor előfizetéses telefon, le kellett tiltani a SIM kártyát. Megkaptuk az új SIM-et, majd az ügyfélszolgálatos elmondta, hogy új SIM-hez adnak 400 Ft-ért egy 600 Ft lebeszélhetőségű SIM kártyát, 3 hónapig ingyenes 100 MB mobilnettel.

Én nem szerettem volna ezt kérni, mert nem tudom használni, nem látom értelmét, nem fogom cserélgetni a telefonomban a 2 db SIM kártyát. Azt a választ kaptam, hogy márpedig ezt akkor is meg kell vennem. Mivel az új SIM kártyára szükség volt, kénytelen voltam belemenni a visszautasíthatatlan ajánlatba.

Csodálom, hogy még sehol nem találkoztam ezzel a sztorival, pedig szerintem nem én vagyok az első, aki így járt. Elhiszem, hogy kell növelni a bevételt és az előfizetők számát, de szerintem ennek nem ez a módja.

Üdv.
homar4prez

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2014.10.15. 09:25:05

Az megvan, hogy a hangya és a sün találkozik a sivatagban...

Martinicske 2014.10.15. 09:37:26

Az ilyen felesleges hülyeségek miatt van, hogy már több telefon előfizetés van mint ahány ember a földön.

Pedig nincs is mindenkinek telefonja :)

2014.10.15. 09:46:09

A pannonnál lel lehet menni mínuszba... ez még nem volt ugye ? Ez vigasztalja a posztolót.

Der Sün!! 2014.10.15. 09:52:15

Én a könnyeimmel küzdök a poszt toló miatt!

AtiSnatch 2014.10.15. 09:55:23

Telenoros poszt alá telenoros reklámot! :D MSML!

AtiSnatch 2014.10.15. 10:00:39

@AtiSnatch: most nézem, hogy ugrókódos a reklám. Nővér, törlést.

OFF(:D): Adblock inkognitó módban működik valahogy Chrome alatt?

joska61 2014.10.15. 10:16:52

@Martinicske: Nincs, de van egy nagy rakat hülye, akinek akár 1 telefonban is több előfizetésre van szüksége. Nekem is. Van egy saját, amit kevesen ismernek, meg egy melós, amit záráskor kikapcsolok. Egyébként a telefonokról szóló adat baromi fals, mert a legtöbb kártyás előfizetést csak addig tartják, míg van rajta pénz, mert csak a készülék kell.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.10.15. 10:21:44

Olyan nincs hogy meg KELL venni. Ha jól tudom ezt árukapcsolásnak hívják és büntetik.
Én tuti írásban kértem volna ezt a "mell kell venni" szöveget.

Csimpi csumpi 2014.10.15. 10:22:55

A poszt toló nagyon ferdít.

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.10.15. 10:24:38

@Martinicske: Majdnem. Azok miatt van, hogy pl cég vesz 100db előfizetést az alkalmazottainak. Azoknak van privát telefonjuk. Így máris 2 telefon/ember lesz az átlag adott cégben.

homar4prez 2014.10.15. 10:29:16

@Csimpi csumpi: mégpedig miben történt ferdítés?
Sajnálom, hogy nem készítettem hangfelvételt, vagy írattam alá egy papírt, de minden így történt, mint ahogy a posztban le lett írva.

Csimpi csumpi 2014.10.15. 10:31:31

@homar4prez: csak amsz hozzaszolasat tudnam idezni...

"Olyan nincs hogy meg KELL venni. Ha jól tudom ezt árukapcsolásnak hívják és büntetik.
Én tuti írásban kértem volna ezt a "mell kell venni" szöveget."

bekbórd! 2014.10.15. 10:34:33

Így, ha legközelebb ellopják, lesz egy másik vonal, amiről le lehet tiltani azt.

Martinicske 2014.10.15. 10:36:39

@joska61: @amsz:

Igazatok van, ilyen okai vannak.

Ezért van nekem is a vállalkozásomban vezetékes telefon, hogy még véletlenül se tudjam felvenni amikor nem dolgozok.

Amikor gyerek voltam még vezetékes telefonunk se volt. Aztán sikk lett a mobil telefon, ezt követően az okostelefon böködése, most meg a szememben az a "menő" aki az örökös telefon csöngéstől, meg képernyő bökdöséstől meg tud szabadulni.

És akkor visszajutottam oda mint amikor gyerek voltam, hogy semmi se volt, csak közben pár ember degeszre kereste magát :)

homar4prez 2014.10.15. 10:38:57

@Csimpi csumpi: Már egy órája vártunk az üzletben, és csak 400 Ft-ról volt szó (gondolom a Telenor is erre apellál - aztán persze lehet, hogy az ügyfélszolgálatos egyedi akciója volt).

Ez egyébként már nem az első eset, a másik egy készülékcserénél esett meg, szinte pontról pontra ugyanígy, igaz, akkor előre nem is közöltek semmit, csak hogy kapok még SIM kártyát. Csak a fizetésnél derült ki, hogy nem ingyen. Akkor a Telenor Online-on jeleztem, és jóváírták az összeget.

Nem akartam már tovább maradni, elfogadtam a dolgot, de a fejemben már fogalmazódott a Homár poszt. End of story.

2014.10.15. 10:54:32

@Martinicske: a mobiltelefonon van egy olyan, hogy repülő üzemmód, ami kikapcsolja a gsm rádió modult és azt mutatja a külvilágnak, hogy ki van kapcsolva.
Tökéletes megoldás, ha nem akarod hogy zavarjanak.

2014.10.15. 10:55:49

@homar4prez: pár napja voltam pont a pannonnál és kértem micro sim-et, nulla forint volt és semmi pluszt nem vetettek velem.
szóval egyedi eset vagy, az ügyintézőnek kellett a bónuszpont a havi jutalékához és bepalizott.
ennyike.

homar4prez 2014.10.15. 11:10:00

@Kulics: simán elképzelhető. Mondjuk nálad azért más az eset, mert a számod maradt, itt viszont új szerződéskötés történt.

Készülékcserénél is asszem ugyanez az ügyintéző volt, igaz, már majd' 2 éve volt, nem emlékszem.

Alapjában véve azért is íródott a poszt, hogy ha esetleg más is járt így, akkor talán jelentkezik, és kiderül, hogy csak egyedi eset vagyok-e.

Persze aki ki tudja használni, annak jól jöhet, és még pluszban is jön ki 200 Ft-tal + a 3 hónap free mobilne, de amúgy nem életszerű, hogy kapok egy második SIM kártyát, amit legjobb esetben is max a seggembe dughatok, ha nincs dual SIM-es telefonom. Persze a buktató ott van, hogy ha 3 hónap után nem mondja le az ember a mobilnetet, szépen elkezd számlázni.

Marhára hihetetlen, hogy mindig valamit trükköni probálnak a szolgáltatók, és ezt meg is tehetik.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.10.15. 11:15:48

Kellett volna mondani, hogy akkor nem kéred, szerződés megszüntet :D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.10.15. 11:18:14

@Csimpi csumpi: +1

@homar4prez: Sztem a legtöbb birka simán kicsengeti. Még örül is.

homar4prez 2014.10.15. 11:21:29

@ColT: nekem 400 Ft-ot simán megért a Homár poszt :)

venszivar 2014.10.15. 11:33:11

Márpedig, ÉN SIMÁN VISSZA UTASÍTOM!!!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.10.15. 11:43:57

@Martinicske: Mobiltelefon kikapcsolása? Némítása?
Vállalkozás esetén nem mindig jó, ha nem veszed fel :)

Manyecska 2014.10.15. 11:47:58

OFF A Teletál egy csoda. múltkor a kutya véletlen felhívott valakit az ölemben ugrálva:DD mekkora anyázás volt odaát!

Atörökk 2014.10.15. 11:57:56

Ha nem kell, én meg nem veszem.

Der Sün!! 2014.10.15. 12:11:09

@atörökk:
Én be se megyek!4!
Akkor jobban kijövök.

dailyvicodin 2014.10.15. 12:25:04

OFF:
3 hónap múlva nagyon fogom sajnálni a posztolót.
Akkor majd azt írja, hogy meghosszabbították a 100MB mobilnet csomagot a grátisz kártyára, ami 1990 Forintjába kerül majd havonta.

én a helyében még most lemondanám
ON

Atörökk 2014.10.15. 12:31:06

Csinálok a fészbukkon egy eseményt.
Nagy Össznépi Homárposztoló Sajnáló Nap. Siratóasszonyokkal, nyilvános ruhaszaggatással, stb.

Manyecska 2014.10.15. 12:38:13

@atörökk: én kézműves-foglalkozáson vagyok épp.:DDD

Bluemotion 2014.10.15. 12:38:53

Én se kérek az ADSL-hez telefon csomagot még is rámsózzák, ezt is ugyanúgy lehetne vizsgálni.

Manyecska 2014.10.15. 12:39:53

@Csimpi csumpi: Van új a nadrág alatt, darling..!:D:D

AtiSnatch 2014.10.15. 12:44:45

@atörökk: (Y) Egy ember kedveli ezt. :)

@Der Sün!!: ha be se mécc, hogy gyössz ki? :D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.10.15. 13:06:08

@Martinicske: "vezetékes telefonunk se volt"

Fú, mekkora királyság volt, mikor 30 éve - 13 évi várakozás után végül protekcióval - megkaptam a telefont. Annál csak az volt nagyobb királyság, mikor pár éve visszaadtam a matávnak. :))

Úgy volt a találkozó, hogy megbeszélt helyre, időre mentünk. Aztán ha valaki nem tudott jönni vagy késett, egy közsös "ügyeletes" ismerőshöz telefonált, aztán ha a többiek hiányolták, akkor ők is odatelefonáltak, hogy miafasz van.

Valós beszélgetés napjainkban.
- Halló, nem tudok SMS-t küldeni.
- Igen, hiba van a hálózatunkban, türelmét kérjük!
- De ott van a barátnőm a híd túlsó oldalán. Szólni kéne neki, hogy jöjjön át. Uh... Most mi lesz? Kérem, küldjenek neki a nevemben egy SMS-t!
- Miért nem hívja föl?
- ... Jaaa...

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2014.10.15. 13:28:12

@homar4prez: Nem tudja számlázni 3 hónap után a 100 megát, mert az 1000 Ft havidíjú, az egyenleg meg csak 600.

Egyébként minden telenoros SIMre ingyenes egyszer 3 hónapig a 100 megás Klikk csomag. A negyedik hónaptól fizetős, ha fedezi az egyenleg.

homar4prez 2014.10.15. 13:35:09

@dailyvicodin: nem lesz ilyen, mert amíg nem aktiválom, addig nem él a cucc. Erre direkt rákérdeztem.

De kösz a tanácsot.

2014.10.15. 13:45:08

@homar4prez: Ha elveszett egy telefon, akkor NEM kell új szám !!!!
A régi számod megy tovább és az új sim kártya számához a rendszer hozzárendeli az régi telefonszámodat. A sim kártya azonosító száma és a gsm telefonszám összerendelését a pannon hálózata intézi.
Az elveszett sim kártya egyedi ID-je ezután le lesz tiltva és az új sim kártya száma lesz a telefonszámodhoz kapcsolva.
Több szolgáltató az elveszés esetén az új simért pénzt kér: Tmobil 5ezer Ft-ot. Ha tőled a pannon csak 400-at gombolt le akkor tök jól jártál.
Ha meg azt mondod ilyen esetben, hogy mikrosimes telefonodhoz akarsz új sim-et akkor meg ingyen cserélik.

Dezsike 2014.10.15. 14:09:11

Mi a T-től ingyen kaptunk egy feltöltős simet 0 Ft egyenleggel, havi 10 perc ingyenes beszélgetéssel egy évig. Lepasszoltam egy havernak, mert a T-seket ingyen hívtam (most már mindenkit), így mi ingyen beszéltünk, ő meg havi 10 percet, jól is járt, mert nem sokra rá elhagyta az eredeti telefonját a Telenoros simmel, így magadt nála egy másik. Ezt hívják véletlen szolgáltatóváltásnak:D

Mikorka Kálmán okleveles duguláselhárító kisiparos 2014.10.15. 14:31:11

@Kulics: Nem is kért Poszt Toló új számot, a régi számhoz kapott új SIM mellé sózták rá a másik, 400 Ft-osat.

homar4prez 2014.10.15. 14:50:39

@Kulics: ja, télleg, hülyeségeket beszélek :) A szám maradt. Nem az én számomról van szó, flottás előfizetés, én tudok ügyet intézni.

5k lett volna csere, de mivel kellett készülék, 2 év hűségért cserébe egy 0 Ft-os készülékkel eltekintettek a SIM kártya csere díjától.

2014.10.15. 15:18:15

@homar4prez: figyu, így akkor teljesen más a sztori. Tehát NULLA forintért kaptál egy készüléket (ami több 10ezret ér) és púposkodsz 400 ft-os ajánlat miatt. Igy már teljesen más a sztori ám !

nem jerevánban, hanem moszkvában, nem Ladákat, hanem lakásokat és nem osztogatnak, hanem fosztogatnak.. a többi stimmel.

ergerberger 2014.10.15. 15:31:05

@Kulics: Nem kapott semmilyen készüléket, te majom.

homar4prez 2014.10.15. 15:34:30

@Kulics: egy szutyok nokia 106 telefonról van szó, ami függetlenül bárhol 7000 forintért kapható. Mindenki megkaphatja 0 forintért, aki aláír 2 év hűséget. Ez, hogy most lett-e készülék vásárolva, az árukapcsolás tekintetében irreleváns. Nem a szaros 400 forintról van szó, hanem hogy rásóznak egy emberre olyat dolgot, amit kifejezetten elutasított, mert nincs szüksége rá. Innentől teljesen mindegy, hogy 400, 4000, vagy akármennyi.

Amire kíváncsi lettem volna, hogy ez egy telenoros gyakorlat-e (mint a te kommentedből kiderült, nem feltétlenül), esetleg az ügyintéző akarta-e a bónuszát növelni.

homar4prez 2014.10.15. 15:36:51

@ergerberger: kértem. Ha nem kérek, akkor 5k-t kértek volna a SIM kártya cseréért. De ezt a posztban nem írtam le, mert nem éreztem lényegesnek. De kösz :)

2014.10.15. 15:57:36

@ergerberger: kicsi szánalmas űrgyík, olvass vissza!

venszivar 2014.10.15. 16:01:27

szomorú, ahogy "emberek" egymással beszélnek!

Én ezt nem hallgatom....:)

50. hogy ne legyek OFFFF

2014.10.15. 16:02:39

@homar4prez: szerintem egyedi túlkapás a személyi kultusz időszakából.

homar4prez 2014.10.15. 16:07:01

@venszivar: sajnálatos, hogy némely kommentelők nem tartják be a homáron megszokott, személyeskedéstől mentes, kulturált viselkedési módot.

@Kulics: :) elképzelhető.

Ha legközelebb SIM vagy készülékcsere lesz, és ismét visszautasíthatatlan ajánlatot kapok, dokumentálni fogom az eseményeket, és küldök update-et a cikkhez.

venszivar 2014.10.15. 16:35:19

Mikor kezd már szigorúbb lenni hilduska.

EGYESEK ide járnak "nyihogni"!:) LÓFASZ ""HIÁNYZIK"" már csak! de az fosik! úgy hallottam, azok tudnak nyihogni csak igazán.

BAJ LESZ, nem kicsi...:):D

Az antiochiai szent kézigránát 2014.10.15. 16:45:52

Don Telenort nem lehet visszautasítani! A vegen meg a poszt toló egy félbevágott telefonnal ébred az ágyában.

Manyecska 2014.10.15. 16:50:11

@Az antiochiai szent kézigránát: az semmi, vénszivar meg félbevágott lófasszal..!:DD

ergerberger 2014.10.15. 16:54:34

@Kulics: Toszd meg, ez az "űrgyík" azért kicsit durva volt!

Aureliano Buendía 2014.10.15. 20:00:34

@homar4prez: szerintem bónusznövelő. De azt én sem értem, hogy miért veszel meg olyan dolgot, ami nem kell?
Az, hogy siettél, számomra nem magyarázat.

Mielőtt félreértenéd, nem kötekedni akarok, csak érdekel ennek a történetnek a lélektana:)

homar4prez 2014.10.15. 22:34:54

@venszivar:
@atpijkamo:
az az igazság, hogy nem szoktam öntömjénezni, de én is fel-felröhögök még, amikor visszaolvasom. Gondoltam, nevezek a hét kommentje címre, csak nem találom az űrlapot.

@Aureliano Buendía:
elhiszem, hogy az itt jelenlévő power kommentelők nekiálltak volna Baccpapuccsal ütlegelni az ügyintézőt, esetleg éjszaka becsúsztatják az ajtó alatt a SIM kártyát egy letépett hűtőajtóra ragasztva, netán az előfizetés lemondásával fenyegetőznek, vagy egyszerűen csak addig erősködnek, amíg végül mégsem sózzák rájuk a spamet. Nekem ezekhez nem volt kedvem. Ja, és siettem.

venszivar 2014.10.16. 01:11:12

@homar4prez: NA, azért alád lett adva a labda, amit "csak" fel kellet dobni...

az űrlap elfogyott, ill. sosem volt.

Csigorin 2014.10.16. 10:25:16

Errol eszembe jut egy vicc:

Parasztbácsi bemegy a műszaki
üzletbe,és kérdi
Van rádiójuk?
Van,mondja az eladó,de csak
kombinálva magnóval.
A bácsi azt mondja,az nem kell.
És tévéjük van?
Van,de csak kombinálva
videólejátszóval.
Á,nem kell!
És mosógépjük?
Az is van,de csak kombinálva
szárítóval.
A bácsi köszöni szépen és megy
kifelé.
Az eladó meg gondolja,ez egy
parasztbácsi kéne venni tőle jó kis
tanyasi tojást.
Utánaszól:Várjon bátyám,van
tojása?
Van fiam,de csak kombinálva a
f*sz*mmal.

CID 2014.10.16. 19:59:03

@homar4prez: És bazdmeg, mivan, ha az ügyintéző akarta a bónuszát növelni? Te meg jól jártál mert a SIM pótlásodat megúsztad párszáz forintból. Ostoba majom. Ha elveszted A bankkárytádat, mennyit fizetsz?
süti beállítások módosítása