Tékozló Homár

Kicsit zörög, kicsit horpadt, ja, meg kicsit másik típus, mint amit rendelt, de Önnek hoztuk!

2014.11.07. 09:57 | Homár Hilda | 70 komment

IMG_0076.JPG

Márk több lépésben döbbent rá, hogy nem azt és nem olyan állapotban kapta, ahogy kérte, erre csatába indult. Innen a meleg szobából a bánatos sarki macska döntse el, hogy mi történt, mikor és hogyan érte inzultus a szerencsétlen mikrót, valaki tényleg megpróbálta-e bénán eltüntetni a nyomokat vagy csak egy elromlott kávéfőző miatt rossz csomagot nyomott a futár kezébe, a levelezés azonban fantasztikus! Én ilyen higgadt, tárgyilagos és lényegretörő reklamációt illetve udvarias, segítőkész és világosan kommunikáló panaszkezelést még nem olvastam. Mindezt úgy, hogy a két fél álláspontja egy hangyabokányit se közeledik a többnapos levélváltás során. Le a kalappal mindkét fél előtt. 

Kedves Tékozló Homár!

Az alábbi velem megtörtént esete szeretném megosztani veletek:

A nehagyjaki.hu internetes áruházban rendeltem egy mikrohullámú sütőt, házhoz szállítással.(Üzemeltető: Vöröskő Kft 8200 Veszprém, Pápai út 36. Adószám: 10233342-2-19) Amikor megjött a termék, a feleségem vett át, a futár (GLS futárszolgálat, futár telefonszáma +36 20 218 XXXX) közölte, hogy nagyon siet, ezért nem tudta kibontani előtte...

Este amikor én kibontottam és bekapcsoltam, azt tapasztaltam, hogy valami nagyon kerreg a készülékben. Mikor jobban szemügyre vettem láttam, hogy a hátulja több helyen is csúnyán behorpadt és a hűtő vagy légkeverő ventilátor adja ki a kerregő hangot, mivel a rögzítése eltörött.

A csomagolást újra szemügyre véve nem találtam rajta semmi külsérelmi nyomot, márpedig ekkora horpadás a kartondoboz sérülése nélkül nem elképzelhető. Később azt is észrevettem, hogy a hungarocell csomagolás egy része egyszerűen hiányzik (ki volt törve, de a dobozban nem találtam meg a darabjait), Illetve arra is figyelmes lettem, hogy a doboz alján levő 2-2 rögzítő kapocs sem az eredeti, mivel egy azoknál szélesebb kapocs nyomait (lyukak a doboz alján) fedeztem fel. Innentől számomra egyértelmű, hogy a mikrót valaki leejtette, majd bízva abban, hogy csak a hátulja nyomódott meg - amit adott esetben észre sem vesz a vásárló -, szépen új dobozba rakva el tudja adni hibátlan termékként.

IMG_0055.JPG

Egyébként csak ezután vettem észre, hogy nem is az általam rendelt 16.490.-Ft-os Gorenje MO 17DW típust kaptam meg, hanem a körülbelül 2.000.-Ft-al olcsóbb 17MW típusút, természetesen a drágább készüléket számlázva.

Amikor egy komolyabb "erkölcsi kártérítést" kértem írásban a cégtől (50% kedvezmény egy újabb termék vásárlására, az általam megjelölt 3db 7-11ezer forintos termékek közül), lévén értelmezésem szerint nem adminisztrációs hiba, hanem csalás áldozata lettem, felajánlottak nagyjából 500.-Ft kedvezményt a mikró vagy az általam megjelölt termékek árából... Illetve közölték, hogy a terméket nem csomagolták át, csak egy korábban visszaküldött hibás termékről van szó, ami éppen a gyárba történő visszaküldésre várt. Ezzel cserélték össze a nekem szánt mikrót. El tudom képzelni azt a céget, ahol a hibás visszárut, a kiszállítandó új termékekkel összekeverik...

Ezután visszamondtam a rendelést és egy másik webáruházban rendeltem meg a terméket, holnap megyek személyesen átvenni. Eddig nem volt hasonló rossz tapasztalatom és remélem ezután sem lesz.

Köszönöm, ha lehozzátok az infót.

ui.: Mellékelem a képeket és a levelezést bizonyíték gyanánt.

Üdv,
Márk

IMG_0056.JPG

-----------------------------------

Kedves S. József!

Ma megérkezett a rendelt mikrohullámú sütő.

A feleségem vette át. A futár nagyon sietett, ezért nem tudta a feleségem megnézni, hogy minden rendben van-e a készülékkel. Sőt az elszállítandó régi készüléket sem vette át, mert nem volt becsomagolva és azt mondta, hogy neki nincs ideje megvárni azt az 5 percet, míg a feleségem bele teszi egy dobozba. Erre (mármint hogy csak bedobozolva veszik át a készüléket) nem hívták fel a figyelmünket. Állítólag hétfőn visszajön érte. 

A nagyobb probléma viszont az, hogy miután kibontottam a készüléket, kiderült hogy sérült és hibás is. Mellékelem a fotókat. A gépben a ventilator is sérült, kerregő hangot ad. A sérüléséből ítélve komoly fizikai behatás érhette azt. Azt nem is merem feltételezni, hogy a futárnak azért volt olyan sietős, mert tudott a hibáról. Illetve maga a csomagolás is úgy néz ki az alján, mintha màr meg lett volna bontva korábban. Mindegy is a végeredményt tekintve.

Kérem a készülék mielőbbi cseréjét.

Üdv:

M. Márk

-------------------------

2014.10.30. dátummal, 9:59 időpontban "nehagyjaki.hu" <info@nehagyjaki.hu> írta:

Tisztelt M. Márk!

Köszönjük, hogy jelezte felénk a problémát, amiről sajnálattal értesültünk! Az azonos típusú csereterméket megrendeljük Önnek és amint beérkezik raktárunkba, értesítjük Önt a házhozszállítás időpontjáról. A szállítást díjmentesen biztosítjuk, Önnek mindössze annyi teendője lesz, hogy a hibás készüléket eredeti csomagolásban, tartozékaival és dokumentumaival együtt átadja a szállító kollégának és átvegye az új terméket.

Köszönjük türelmét!

További szép napot kívánunk!

Üdvözlettel,

K.Virág

IMG_0057.JPG

-----------------------------------

From: M. Márk October 31, 2014 5:10 PM

 

Tisztelt K. Virág!

Az egy probléma, hogy a kiszállított termék sérült. Az viszont több mint probléma, hogy a sérült terméket valaki újracsomagolta, és mint sértetlen terméket próbálta (nekem) értékesíteni.

Az is egy probléma, hogy nem az általam rendelt terméket, hanem annak olcsóbb változatát szállították ki. Az viszont több megint csak több mint probléma, hogy mégis a drágább terméket számlázták és fizettették ki velem.

Mivel úgy érzem hogy nem tévedés hanem csalás (elnézést a kemény jelzőért, de jobbat nem találtam) áldozata lettem (nem igazán számít jelen esetben hogy Önöknél vagy a beszállítójuknál történt a dolog), így a puszta készülékcserét nem tartom elégséges kártalanításnak. Azt tartom elfogadhatónak, ha az alábbi termékek közül az egyiket féláron biztosítják nekem a történtek után.
HEALTHCARE BD-1190 
PROFICOOK KSW 1021
REMINGTON HC5600

Nem szeretnék a fogyasztóvédelemhez fordulni, de megteszem ha nem tudják ezt az esetet megnyugtatóan rendezni.

Várom válaszukat!

Üdvözlettel:

M. Márk

-----------------------------

Tisztelt M. Márk!

Köszönjük visszajelzését!
Szíves elnézését szeretnénk kérni az okozott kellemetlenségért, valószínűleg véletlenül egy  olyan terméket szállítottunk ki Önnek ami javításra jött vissza hozzánk. Természetesen a terméket kicseréljük, mely jelenleg már megérkezett ügyfélszolgálatunkra és számlázásra vár.

Vezetőmmel egyeztetve a következőket tudjuk Önnek felajánlani:
Ingyenes kiszállítással a megrendelt mikrohullámú sütőt 15.200,- Ft-ért tudjuk Önnek odaadni.

Amennyiben Önt inkább az adott három termék érdekli, úgy a következő árakon tudjuk adni a készülékeket:

HEALTHCARE BD-1190 :                7.580,- Ft helyett 6.500,- Ft/db

PROFICOOK KSW 1021:                 7.990,- Ft helyett 7.490,- Ft/db

REMINGTON HC5600:                   11.390,- Ft helyett 10.990,- Ft/db

Kérnénk szépen legyen szíves visszajelezni felénk, hogy ezen ajánlatok közül melyiket fogadja el.

Várjuk megtisztelő válaszát!
Köszönjük!
További szép napot kívánunk!
Üdvözlettel,
K.Virág

IMG_0078.JPG

----------------------------------

From: M.Mark November 03, 2014 8:25 PM

Tisztelt K.Virág!
A magyarázat a visszaküldött hibás termékről nem elfogadható számomra. Hiszen mint mondtam, a sérült termék hibátlan csomagolásban érkezett meg. Tehát valaki a sérült terméket átcsomagolta egy új dobozba. A jóhiszeműséget tehát nem tudom feltételezni.

A felajánlott nagyjából 500,-Ft-os kedvezményt rendkívül cinikusnak érzem a főnökeitől az előzmények ismeretében. Úgy látom marad a fogyasztó védelméhez való furdalás lehetősége, hátha ők másként ítélik meg a történteket, mint önök. Tényleg ezt szeretnék, vagy hogy emellett más, nyilvános fogyasztó védelemmel foglalkozó fórumokhoz forduljak (Index, Origo)?

Nem szorulok rá sem a felajánlott, sem az általam kért kedvezményekre, viszont rendkívül módon felbosszantott az önökkel való üzletelés. Kérem ezért még egyszer, hogy fontolják meg az általam kérteket.

Üdv:

M.Márk

---------------------

Tisztelt M.Márk!

Először is, még egyszer szíves elnézését kérem az okozott kellemetlenségek miatt. Biztosíthatom, hogy nem szándékosan küldtünk Önnek sérült terméket, és a készülék nem lett átcsomagolva. A mikrohullámú sütőt minden további nélkül kicseréljük, de az árakból sajnos nem tudunk több kedvezményt biztosítani.

Megértését köszönöm. 

Üdvözlettel:

H. Brigitta
ügyfélszolgálati csoportvezető

IMG_0056.JPG

-----------------------------

From: M. Márk November 04, 2014 12:14 PM

Tisztelt H.Brigita!

A komolyan sérült mikrohullámú sütő (hátulja behorpadt több helyen) doboza sértetlen! Fizikailag nem lehetséges, hogy ebben a dobozban sérült meg. Vagy valaki kivette a dobozból és földhöz vágta, vagy dobozostul esett le és utána egy sértetlen dobozba csomagolta át valaki. Nem érdekel, hogy ez Önöknél történt-e meg vagy a beszállítójuknál. Azért sem tudom nem feltételezni az ujra csomagolás tényét, mert a sérülést én is csak akkor vettem észre amikor a gépet bekapcsoltam és az hangos kerregő hangot adott ki. Azért mert egy ventillátor megsérült benne. Aki leejtette és átcsomagolta a készüléket hihette azt, hogy a sérülés csak külső. Ha nem törött volna el valami a ventillátornál én sem vettem, volna észre azt. Tehát gondolom leesett, megnézték, gondolták, hogy csak behorpadt a hátulja, kit érdekel, senki sem fogja azt nézegetni, új dobozba tesszük és kész.

A kiszállított termék ezen felül nem az általam megrendelt típus volt, hanem egy olcsóbb. A számlán megis a drágább terméket számlázták ki.

A telefonos ügyfélszolgálatuk pedig nem elérhető. Állandóan kicseng, de sosem veszik fel.

Ha ezek után Önöknek az a reakciója, hogy hoppá, elnézést, kicseréljük a terméket, illetve ha ennyire akadékoskodom, akkor kapok 500,-Ft kedvezményt, akkor ebben az estében elállok a vásárlási szándékomtól. A sérült mikrohullámú sütőt szállítsák el, a megfizetett vételárat pedig az elszállítással egy időben fizessék vissza!

Kíváncsian várom a fogyasztóvédelem eljárását.

Üdv:

M.Márk

--------------------

2014.11.05. dátummal, 10:10 időpontban Nehagyjaki ügyfélszolgálat <bolt@nehagyjaki.hu> írta:

Tisztelt M.Márk!

Először is, még egyszer szíves elnézését kérem az okozott kellemetlenségek miatt. Biztosíthatom, hogy nem szándékosan küldtünk Önnek sérült terméket, és a készülék nem lett átcsomagolva. 

A mikrohullámú sütőt minden további nélkül kicseréljük, de az árakból sajnos nem tudunk több kedvezményt biztosítani.

Megértését köszönöm.

Üdvözlettel:

H.Brigitta
ügyfélszolgálati csoportvezető

-----------------------------

Tisztelt Mester Márk!

 Amennyiben nem kéri a termék cseréjét, legyen kedves, küldjön egy bankszámla számot, és vsszautaljuk a vételárat, amint visszaszállítottuk a készüléket.

Üdvözlettel:

H.Brigitta
ügyfélszolgálati csoportvezető

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dailyvicodin 2014.11.07. 09:58:13

eltűűűűűntetni hilda? tényleg?!

Antalbaba 2014.11.07. 10:05:52

B@sszus, ha fizetni lehet a futárnál, akkor a kp-t is küldjék vissza vele, különben a köv. poszt az lesz, hogy két hete/hónapja... nem utalják vissza a vételárat:-(

Tiborfalvi Tibor 2014.11.07. 10:09:33

Pedig izzott a levegőben a kurvaanyázás :(
Márk előtt le a kalappal, a webshoposok meg fillérbaszók vagy úgy gondolták, hogy úgysem lesz visszatérő vásárló...

Homár Hilda 2014.11.07. 10:10:34

@dailyvicodin: jézus, na ezért nem kell multitaskban posztolni, kösz.

AtiSnatch 2014.11.07. 10:15:11

"A nehagyjaki.hu internetes áruházban rendeltem" eskü eddig olvastam.

ne olvasd el 2014.11.07. 10:18:28

a mikró tényleg be van nyomva, viszont a doboz teljesen rendben van, miért ne nézhetne így ki a hungarocell? a kapocsnál sem látok semmi extrát, a gép is megnyomhatta így a dobozt.

Manyecska 2014.11.07. 10:20:26

:DD amikor a nehagydki pont hu-t olvastam úgy felröhögtem hogy beszippantottam az orrlikaimba a grisinit amire "rágyújtottam", éppen most...
:DD nehagydki. :DD

blamm 2014.11.07. 10:22:22

A levelezésből ítélve szerintem teljesen rendben van a cég, szó nélkül cserélték volna a hibás árut. Lehet, hogy tényelg összekevertek valamit, na bumm, mindenki hibázhat. Elnézést kértek, cserélik, midnenki boldog.

A posztoló viszont fenyeget, és a fogyvédelemmel zsarol mert fillérbaszó módon egy 6ezer ft-os termékekből akar 50%-os kedvezményt egy kis gikszer miatt. Ilyen kis zsaroló baromnak én se adnék semmit, még azt az 500ft kedvezményt se.
A cégnek van igaza, ilyen hülye ügyfél kell a francnak.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.11.07. 10:22:49

"Amikor egy komolyabb "erkölcsi kártérítést" kértem írásban a cégtől (50% kedvezmény egy újabb termék vásárlására, az általam megjelölt 3db 7-11ezer forintos termékek közül)"

Azért ezt nem te döntöd el, hogy mekkora kártérítés lenne jogos :)

Mer akkor majd legközelebb azt írja valaki, hogy ő meg teljesen ingyen akar kárpótlásul egy gépet...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.11.07. 10:31:49

LOL
Így kell elküldeni valakit az anyjába úgy, hogy megköszönje.
És akkor most lett pénz, vagy másik mikró?

Illetve azt hogy gondolták komolyan, hogy majd nem tűnik fel a vevőnek, hogy nem frankó valami? :D

SPAM
www.facebook.com/kilatas/photos/a.252840271415645.69152.138994429466897/872979419401724/?type=1&theater

nem_vagyok_dj 2014.11.07. 10:33:43

A posztolonak uzenem hogy lekozelebb menjen be szemelyesen egy euronicsba (Vöröskő Kft) es vegye meg ott a mikrot.
Tovabba fura az is hogy nem jott ra elsore hogy nem azt kapta amit kert, mert az emlitett tipusok elegge kulonboznek.
Legalabbis nekem tuti feltunne hogy egy digitalis mikro helyett egy tekerogombost kapok

amsz · http://www.amator-szexvideo.com 2014.11.07. 10:38:53

Márk egy fasszopó köcsög. Első szóra elismerték a tévedést, és azonnal intézkedtek a cseréről. Köcsögfejnek ez nem elég és ezen akar bevásárolni karácsonyra. Igazi paraszt mentalitás.

Manyecska 2014.11.07. 10:58:20

Ezeket a futárokat is nyuKtatózni kéne!!
/Franciágyat hoznak nekem na azzal szaladgáljon:D /2,10x180cm/:D /

K7654321 2014.11.07. 11:01:05

Vöröskő Kft. = Euronics

nem_vagyok_dj 2014.11.07. 11:11:14

@K7654321: igen de az emliett webaruhazat is ok uzemeltetik, kozben csekkoltam

Kupon Kriszta · www.kuponalvilag.hu 2014.11.07. 11:17:48

Kedves Márk!

Látod-látod, így jár, akinek nincs kuponja. Kérlek vedd fel velünk a kapcsolatot, remek ajánlataink vannak a Számodra. Csak Neked, csak három napig!

Szívélyes üdvözlettel,
Kriszta

Manyecska 2014.11.07. 11:20:13

@Kupon Kriszta: :DD Az a végső fegyvere!!..basszus rámborult a Nina Ricci parfüm, minimum három napig kidőlnek mellőlem:D...

igi1 2014.11.07. 11:20:21

Ejha!

Tényleg mindenkinek el van borulva az agya.

Követelések, igények azok mindig vannak.

Most erre kiverte magát, hogy visszavitte, oszt máshol megvette!?

Oszt még könyörög is a poszter.

Na ez az igazi elégtétel.

igi1 2014.11.07. 11:22:58

@Kupon Kriszta: a kupon az nem féláras kedvezmény többször de ne zavarjon.

amúgy majdnem

igi1 2014.11.07. 11:25:18

@amsz: most mit lepődsz meg, mindenki nyerészkedni akar, oszt utána felnyomnak, ha nem jön össze

szerintem cigány a poszter

Kupon Kriszta · www.kuponalvilag.hu 2014.11.07. 11:30:50

@igi1: Kedves Igi1!

Valóban félreértetted. Az a kupon nen féláras, hanem feláras.

Üdvözlettel,
Kriszta.

dailyvicodin 2014.11.07. 11:35:38

@Homár Hilda: szivesssen

@amsz: nekem is csak evvót furcsa, hogy alapból cserélik, ingyen futár, meg minden, és akkor még a pici lelkét kárpótolják. pf. mert öööfelsége még sosem hibázott.

Trunkel 2014.11.07. 11:36:24

@amsz: Egyetértek. Ez a kis macskajancsi akarja megmondani neki mi jár(!).
Maxiriszpekt az ügyfélszolgálatnak a végig udvarias és szerintem konstruktív hozzáállásért.
Én már a második levele után elküldtem volna a picsába, aztán pereljen a barma.

jjc 2014.11.07. 11:36:56

megint egy fillérbaszó posztoló. már hiányzott. nem.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.11.07. 11:37:38

ez már a hétvégi?? mert akkor be se nézek.

igi1 2014.11.07. 11:37:55

@Kupon Kriszta:

Amikor egy komolyabb "erkölcsi kártérítést" kértem írásban a cégtől (50% kedvezmény egy újabb termék vásárlására, az általam megjelölt 3db 7-11ezer forintos termékek közül), lévén értelmezésem szerint nem adminisztrációs hiba, hanem csalás áldozata lettem, felajánlottak nagyjából 500.-Ft kedvezményt a mikró vagy az általam megjelölt termékek árából.

igi1 2014.11.07. 11:42:29

Álljunk meg egy szóra poszter!

A CSALÁST NEKED KÉNE BIZONYÍTANOD, tehát az az állításod, miszerint te csalás áldozata lettél, és nem adminisztrációs hiba áll fenn, akkor a cég szemszögéből

=

Jó hírnév megsértése
gyanúsítás, rágalmazás
indokolatlan nyerészkedés, követelési igények

ami megállja a többszörösen elkövetett bűncselekményi kategóriát is

merthogy kis hazánkban ez is úgy van, hogy a

POSZTERNAK KELL BIZOYNÍTANI AZT, hogy bűncselekmény áldozata, és neki abból kára származott.

Az oké, hogy lefényképezi a mikrót, ezt a szállítmányozó céggel kell megvitatnia.

Azt, hogy leesett, nem a kép alapján állapítják meg.

Értem én, hogy kell kártérítés, még jogos is lenne, de akkor se mondjon olyat a poszter, hogy csalás áldozata lett.

Mert azt ő nem tudhatja, hiszen a cég ügyeibe nem láthat bele.

movhu 2014.11.07. 11:43:36

Vöröskő=Euronics

Én az Edigitalból hoztam el egyszer egy oldalán horpadt mikrót, az egy 25.000 Ft-os Samsung volt.
Visszavittem, elnézést kérve azonnal cserélték.

Manyecska 2014.11.07. 11:44:25

@Kupon Kriszta:....Küldtek volna egy kismacskákkal teli mikrót, legalább..:)

Rosszindulatú Vászka 2014.11.07. 11:44:58

Ezt a posztert én nagyon nem salynálom. Bannol-e Hilda?

igi1 2014.11.07. 11:46:35

Továbbra se értem, mi a gond. Azért, hogy csalással vádol 1 céget, és még fel is nyomja őket, na az durva.

@Manyecska: az a baja Krisztának, hogy a kuponjaival se versenyezhet a poszter kártérítési igényével, és ezt ő is tudja.

hiába, na ide még a kupon is kevés

Pedig én is javasolnám a poszternak!

mikrót csak kuponnal

igi1 2014.11.07. 11:50:04

@movhu: nem értem, ilyenkor mi az elv

Hogy egyszer valaki majd legyint rá, és azt gondolja, hogy úgyse viszem vissza az ország másik végéből, hogy kicseréljék!?

Ennyi horpadt mikró nem lehet véletlenek összjátéka.

Manyecska 2014.11.07. 11:55:42

@igi1: nemtudok most érdemben nyilatkozni mert fuldoklom a parfümömtől!:P:D

Vöröskő= Ausztrália

igi1 2014.11.07. 11:58:56

@Manyecska: aztán horpadnak-e a melleid úgy mint a mikró!? :D

movhu 2014.11.07. 12:05:17

@igi1: Én a mikrót bontatlan csomagolásban vettem át, a garanciajegy is kívül volt. Csak otthon bontottam ki. Persze utólag lehet okosnak lenni, mert oldal a doboz be volt szakadva ott, ahol a papíron a lyuk van, hogy meglehessen fogni és mögötte volt a horpadás. Szerintem ebben az esetben a bolt tuti nem tudott róla.

Ha már összeesküvés elmélet, akkor el tudom képzelni, hogy valaki ezeket sérülten átveszi olcsóbban, netalán a gyártó visszaveszi és meg lehet valahol venni bennfenteseknek, tehát ha kell egy jó mikró, akkor oldalba rúgsz egy dobozt, és máris megvan a kiválasztott termék :) De ez csak gonosz elmélet.

Manyecska 2014.11.07. 12:05:33

@igi1: most nem érek rá olyant jáccani:D!! Veszek délután beltéri fényfüzért mer kell és most akciós:D meg amúgyis úszószemüveget kell vennem, túl sötét, lenyomtam egy úszni tanuló ötévest a víz alá egy karcsapással véletlen:D:(

igi1 2014.11.07. 12:06:37

@movhu: fene tudja gyanús nekem ez a dolog h akkor miért nem a glst b@szt@tja h mér horpadt a mikrója

igi1 2014.11.07. 12:11:44

Mondom itt a futáros emberke gyanús

valamit sumákolt

ha siet akkor meg nem veszem át majd visszajön másnap

igi1 2014.11.07. 12:13:37

Nekem még sose mondta 1 futár se h siet

digitime 2014.11.07. 12:30:38

Válassz másik webshopot! MÉG MA! (ha már ma van az internetes vásárlás napja.) Ja, meg a nyereményjátéka is. Mikró nem lesz, de galaxy S5 még bejöhet :-D glurl.co/DCDnyerj

Atörökk 2014.11.07. 12:51:39

Még nagyobb felbontású és méretű képeket kéne betenni a posztba, ez így nem elég szemléletes.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.07. 13:10:44

"a puszta készülékcserét nem tartom elégséges kártalanításnak. Azt tartom elfogadhatónak, ha az alábbi termékek közül az egyiket féláron biztosítják"

Idáig éreztem szimpátiát a posztoló iránt.

Furdalja is a lekiismeret: "marad a fogyasztó védelméhez való furdalás lehetősége"

Sandor Akarki 2014.11.07. 13:15:09

Tök korrekt az üzlet hozzáállása. A poszt toló netán ügyvéd?

Atörökk 2014.11.07. 14:02:08

Olyan fogyasztóvédelem furdalásom van.

Martinicske 2014.11.07. 14:13:00

Érdekes, hogy az emberek évek alatt se tudták megtanulni, hogy a futár a csomagot bontatlanul adja át. Éppen mivel nem ismeri és hacsak a doboza nem utal rá nem is ismerheti a csomag tartalmát a dobozon belüli világért a feladóval kell egyeztetni.

Kivéve ha a csomagoláson külsérelmi nyomok vannak. Akkor jegyzőkönyvet kell felvetetni.

Az, hogy elcserélték a csomagot az sajnálatos. Ez valóban hiba.

A posztolónak ettől függetlenül nem igazán kellene csalást kiabálni két ok miatt.

1. Elismerték a hibát, vállalták hogy kicserélik.
2. Ha elismerik, ha nem 14 napon belül bármikor élhet az elállás jogával.

Attól még hogy elcseréltek valamit - ami sajnálatos, gyalázat, minden amit akartok - az még nem jelenti, hogy a vevő onnantól fogva szabadon válogat, hogy mit kér fél áron.

Az meg hogy az elcserélt dobozban másik mikro volt nem biztos hogy szándékos csalás miatt van. Épp azért tévedés a tévedés, mert valami összekeveredett. Könnyen előfordulhat, hogy javításra a másik vevő úgy küldte a mikróját, hogy vett egy másikat és mivel csak dobozba viszi el a futár - pár évtized alatt csak megtanulja ezt is mindenki - beletette az új dobozába.

Én úgy látom ez az ügyfélszolgálat elég türelmes, elég sokszor elnézést is kért, a cserét is felajánlotta, az elállási jog amúgy is él, azon túl hogy összekeverték a mikrókat nem egy égbekiáltó történet.

Homár Hilda 2014.11.07. 14:30:06

@Rosszindulatú Vászka: már mér tenném vászka, ez egy kissé közhelyes, de teljesen releváns komment volt:)

igi1 2014.11.07. 14:42:47

@atörökk: azé azt meg kell hagyni, rafkós egy alak a poszter, csak nem eléggé.

Másképp biztos sikerrel járt volna.

Atörökk 2014.11.07. 14:43:17

Mostantól csak közhelytelent kommentelek.

heidt 2014.11.07. 15:16:49

Nagyon ügyes!

Szeretnél venni egy REMINGTON HC5600-t, de az sajnos 11.390,- Ft. Veszel valami mást. Mikor megkapod belerúgsz egy nagyot és ráfogod a kereskedőre. Kicsit fenyegeted, zsarolod. Ha a kereskedő is olyan hülye lenne, mint az okoskodó, akkor sikerülne megvenned a kinézett darabot féláron.

Tényleg! Honnan lehet tudni, hogy nem a posztoló lökte le az asztalról, miközben a nejével örömködtek a konyhában. Esetleg az asszony örömködött a mikró tetején a futárral?

igi1 2014.11.07. 16:12:53

@Homár Hilda: aztán mi vót a baj a terhes nők lengőajtóval való találkozásával!?

vannak ám ennél durvább kommentek is itt ám

na de ki vót az a homáradmin, és mér tűnt el az a poszt, az birizgálja a csőröm

igi1 2014.11.07. 16:15:16

@heidt: nem akartam ám ezzel előjönni, de én is valami nagy orbitális ravaszságot látok itt a poszter fejében

Akinek ilyen követelése van, és így vérre megy, abból kinézem azt is, hogy ő maga rongálta meg a mikrót, hiszen simán csalással vádolt 1 céget, és utána felnyomta a homáron.

Ami elárulja a posztert, hogy könyörgött is, hogy ezt és ezt adják meg neki.

Csimpi csumpi 2014.11.07. 21:15:41

@blamm: az ilyen mentalitas miatt tart ott, ahol jelenleg is van az az orszag.

Egy elegedetlen vevo sokkal nagyobb kart tud okozni, mint ezt a hulye magyar kereskedok gondolnak. Azzal, hogy a poszter ide is kuldott levelet, maris hatranyosabb helyzetbe kerult a ceg, mintha befogtak volna a szajat a poszternak es kapott volna kedvezmenyt.

Teljesen mindegy, hogy mit gondol az elado.
Vegsosoron a vevokbol el. Ha elfogy a vego, akkor felkopik a kereskedo alla.

Mi a jobb?

Csimpi csumpi 2014.11.07. 21:16:39

Vego=vevo.

Telefonrol iras rulez.

dani27bpbp 2014.11.08. 07:51:48

A Vöröskő Kft. (Euronics) tulaja a Hit gyüli egyik főtámogatója. Tőlük soha semmit. Ugyanúgy a Cserpestől sem.

igi1 2014.11.08. 09:30:47

@dani27bpbp: nem hitgyülis hanem scientológus

az egyik vezetőről ez nyilvános adat

Aztán te lehet h másik vezetőre gondolsz én F. Zs. re.

Aureliano Buendía 2014.11.08. 09:53:03

Én nagyon sajnálom M. Márk feleségét. Kevés nőnek adatik meg, hogy ekkora idióta férje legyen.

Aureliano Buendía 2014.11.08. 09:58:39

@Csimpi csumpi: tévedsz. A csatolt levelezés alapján egyértelműen a cég a korrekt első blikkre megírták, hogy cserélik hang nélkül.

Magyarázd el nekem, miért is járna 50%-os „erkölcsi kártérítés”? Ez már csak a posztoló fillérbaszása.

dani27bpbp 2014.11.08. 11:18:35

Szcientológus. Mégjobb...
A Cserpes hitgyülis.

Csimpi csumpi 2014.11.08. 17:05:57

@Aureliano Buendía: en nem azt mondtam, hogy jar neki...

Egyebkent pedig a kenyelmetlensegek miatt illett volna a kereskedonek felajanlania a (nagyobb) kedvezmenyt, hogy a vevo elegedett legyen es a jovoben is visszatero vasarlo legyen.

(Horpadt mikro, futar nem viszi el elsore a regi mikrot, sietteti az asszonyt, mert a futar ur olyan kurva fontos ember, hogy o nem tud 2 percet sem varni, mas tipust szallitottak ki, mint ami rendelve volt)

Nem akarok azzal a dumaval jonni, hogy fejlettebb orszagokban bazzeg.... Pedig de.

Aureliano Buendía 2014.11.08. 17:23:05

@Csimpi csumpi: már eleve az kiüti a szemem, hogy erkölcsi kártérítés. Azt mióta lehet anyagiakra váltani?

Az erkölcsit megkapták, hibáztak, elnézést kértek, egyből intézkedtek volna. Szerintem a posztoló 2. levelével egyértelművé vált, hogy ők sem akarhatják, hogy visszatérő vásárlójuk legyen:)

-horpadt mikró: elnézéskérés, azonnali csere
-rohanó futár: ezt a futárcéggel kell leboxolni, nem sok köze van a webáruházhoz
-más típus: elnézéskérés, azonnali csere

Amúgy meg nem úgy működik a dolog, hogy erkölcsi kártérítést kérek, aztán közlöm, hogy valamit féláron adjanak oda. Ha nálad igen, akkor add meg a webáruházad elérhetőségét;)

Bluemotion 2014.11.08. 20:31:47

@Martinicske: Az ügyfélszolgálat teljesen korrekt módon járt el, de afelett nem mehetünk el, hogy lehet, hogy pont a posztoló a simlis csaló. Tudja-e valamivel bizonyítani, hogy nem ő horpasztotta be magát a mikrót, majd kihasználva a kereskedő jóhiszeműségét, evvel az egyszerű trükkel féláron juthasson egy drágább termékhez. Lehet, hogy nem először alkalmazza ezt a technikát.

Gerzson a hintaló 2014.11.09. 23:55:14

A poszter követelőzése nálam is elég meredeknek tűnt.

Miért olyan hihetetlen, hogy nem csaltak, csak simán összekeverték véletlen a garanciára visszaküldött termékkel?
Mindkettő becsomagolt doboz, és mindkettő mikró.

Csak az egyiket egy vevő küldte vissza, miután kibontotta, valószínűleg rögtön le is ejtette, kipróbálta, zörgött, majd visszacsomagolta a sértetlen dobozába, és leragasztva visszaküldte garanciális javításra.
K. Virág is írja első levelében, hogy a hibás terméket eredeti dobozában kéri becsomagolva vissza. Így ment vissza a másik mikró is.

Máskülönben a dobozt kivágta volna a szemétbe, így más dobozba küldte volna vissza, ha később ejti le, és nem keverik össze egy új mikróval a raktáron.

Teljesen hihető a dolog, hiszen a termék dobozán is 17MW látszik a fotón, nem a drágább a posztoló által rendelt 17DW. Tehát nem az történt, hogy egy olcsóbb szart tettek egy drágább új dobozba. Az lett volna a csalás.

Ha a raktáron ejtik le, és megsérül a doboz, rögtön megy a garis visszaküldésekhez, nem fogják nézegetni, hogy megúszta-e a benne lévő gép. Értelemszerűen nem.
De ha mégis, honnan vesznek a semmiből egy új, sértetlen, ehhez a típushoz való dobozt? Sehonnan. Emiatt egy hibátlant nem fognak kidobni a dobozából.

Elég rosszindulatú ez a feltételezés.
A cég ezt őszintén le is írta.
Innentől számomra a posztoló vádja alaptalan, és felháborító, követelőzése pedig gyerekes.

Eddig az Euronics számomra semleges volt, de látva a maximálisan türelmes ügyfélkezelésüket, egye jobban szimpatizálok velük.
Erre jó volt a poszt.

ergerberger 2014.11.17. 14:32:51

Horpadt guminőt vettem egyszer, erkölcsi kárpótlásként követeltem a cégtulajdonos házát, végül megegyeztünk, és kicserélték mikróra, a futár meg erkölcsileg orálisan kielégített.

De sajnos eléggé fogazott, ezért ismét erkölcsi kártérítést kértem, és végül az ügyfélszolgálatos is levett szájjal, hogy behorpadt a homlokom. Így végül van egy horpadt mikróm meg egy horpadt homlokom.

Egyébként:
Vöröskő = Mars
süti beállítások módosítása