Tékozló Homár

Btel - a magyar szolgáltató

2014.11.17. 09:03 | Homár Hilda | 59 komment

btel_xprime_01_tech2.jpg

Olvasónk kezdetben lelkes, aztán csalódott, viszont nyilvánvaló alaptulajdonsága a makacsság és a kitartás. El tudom képzelni, ahogy naponta felhívta a Btelt az ügyével.

Tisztelt Szerkesztőség, Tisztelt Tékozló Homár fogyasztóvédelmi blog!

Azért írok önöknek, hogy sokan megismerhessék kálváriámat, a Kecskeméti Bussines Telecom Nyrt (Btel) Xprime szolgáltatások során ért jogsértésekkel. Sokszor amikor beszéltem a T.ügyintézővel ( Pl. K.A:) a végén már úgy hozta ki hogy én vagyok a hülye. Ebben odáig igaza is volt, hogy hülye voltam, hogy szerződtem velük.

A történetem:

2014. április 11.-ével mentem át hozzájuk a Magyar Telekom Nyrt-től szünetmentes szolgáltatóváltással. Minden rendben meg is történt, mint ahogy a nagykönyvben meg van írva, átadás-átvétel kipipálva, gondoltam magamba milyen jó üzletet is kötötem én!

De jött a fekete leves: az Xprime-on elkezdett nem műkődni a reklám ( ha nincs reklám hogy csökkentsem a havi számlát-miközben az Xprime épp ezért jött létre?). Többszöri bejelentés telefonon, írásban többször érdeklődtem, a vége felé a Fogyasztóvédelmi hatósággal is már fenyegetőztem,írásban semmi eredménye, voltak leveleim amire nem is válaszoltak. Majd miután a telefonba is jeleztem, hogy csínáljanak valamit, az volt a válasz, hogy FOLYAMATBAN, de semmi eredmény és miután telefonban megemlítettem a hatóságot azt mondták csak nyugotan tegyek belátásom szerint (???? Na ez most mi gondoltam magamba ezeknek nincs aki parancsoljon????? Nem számít ezeknek se isten se ember, se hatóság???-ez is kiverte a biztosítékot nálam!-de ez csak mellékes mert még csak most jön a nagyrésze)

Közben (kevesebb mint egy hónapra rá hogy keletkezett az első hiba) jött a következő májusban megint csak reklám probléma, de ezúttal nem az, hogy nem jön, hanem az hogy túlsok jön. Ezzel nekem nem volna problémám, ha kapnák érte jóváírást, de nem. Megcsínáltam zsinórba kb 150-200 reklámot és egy kredit jóváírás sem volt! Jeleztem nekik ismét írásban, telefonon, eredmény szintén semmi.

Semmi eredmény, majd ezt megelégelve elküldtem nekik a felmondó nyilatkozatot NEM TELJESÍTÉS címén.

"Tisztelt Btel.
Küldöm önöknek a sorozatos mulaszutások és nemteljesítés miatt a felmondásomat, melybe kérem ingyeen megszűntetni az internet szolgáltatásomat, mivel önök megszegték a szerződést!
2014. júli 27."

Ez a nyomtatvány július 27.-én ment el nekik e-mailben és csak szeptember 5-én kaptam rá választ hiába hivogattam őket naponta is sokszor. Egyik fülükön be másikon ki, a végén már a főnököt kértem, de ő is csak azt mondta hogy MAJD, ennyi volt a lényege!

a válasz:

"Tisztelt XY Úr!
Ezúton kívánunk válaszolni 2014. júius 27-én részünkre eljuttatott levelére.

1. Az XPrime szolgáltatásunk révén ügyfeleink részére biztosítjuk azt a lehetőséget, hogy az amúgy önmagában is megrendelhető ADSL szolgáltatásunk havidíját csökkentsék. Ez azt jelenti, hogy az ADSL szolgáltatás igénybevétele révén az előfizetőnek mindenképp keletkezik egy fizetési kötelezettsége a havidíjból fakadóan, azonban az XPrime szolgáltatás révén, bizonyos feltételek teljesítése esetén jóváírjuk a a havídíj összegét részben vagy egészben. Azonban két külön szolgáltatásról van szó, ami azt jelenti, hogy az XPrime szolgáltatásban fellépő esetleges hibák nem jelentik egyúttal az ADSL szolgáltatás hibás teljesítését is.

2. Az április 17-én bejelentett hiba kapcsán tájékoztatjuk, hogy az XPrime mint az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény hatálya alá nem tartozó, azaz nem hírközlési szolgáltatás kapcsán alkalmazott eltérő kötbérszámítási mód szerint a bejelentést követő 72 órán túli fennálló hibára tekintettel az április 20. és 23. közti időszakra az Ön részére járó kötbér mértéke 877 Ft, mely jóváírást a mellékelt számla tartalmazza.

3. Az XPrime jóváírások kapcsán fel kívánjuk hívni a figyelmét, hogy a megnézett reklámok ellenértékeként - az első havi számla kivételével, figyelemmel az XPrime Szabályzat 5.3-as pontjára - minden hónapban jóváírtuk az Ön részére a teljes havidíjat, így az igénybevett ADSL-szolgáltatásért Önnek ténylegesen nem kellett fizetnie. Amennyiben a továbbiakban is fel kívánja mondani az előfizetői jogviszonyt, ezen díjcsökkentési lehetőség más internetszolgáltató igénybevétele esetén természetesen nem fog fennállni a jövőben.

4. A július 28-án részünkre eljuttatott felmondása kapcsán az alábbiakról tájékoztatjuk. Mivel Ön legutoljára augusztus 31-én is használta az ADSL-, valamint XPrime szolgáltatásunkat, ezért a továbbhasználat mint ráutaló magatartás okán a felmondást július 28-i keltezéssel nem tudjuk elfogadni. Az 1. pontban foglaltak alapján az XPrime szolgáltatásban fennálló hibákra való hivatkozással a hűségszerződéssel megkötött ADSL-szolgáltatás kötbér nélküli felmondását sem áll módunkban elfogadni, mivel ahogy azt az 1. pontban írtuk, az ADSL-szolgáltatást a szerződéses viszony alatt végig, hibátlanul igénybe tudta venni, így az XPrime szolgáltatásban esetlegesen fennálló hiba álláspontunk szerint nem elegendő ok a kötbér nélküli felmondásra.

5. A fentiekre tekintettel jelen levelünkre válaszként kérjük, hogy nyilatkozzon az előfizetői jogviszony felmondásával kapcsolatos szándékáról, melyet csak nyilatkozata időpontjára, vagy ezt követő más, jövőbeni időpontra tudunk elfogadni. Az esetleges felmondása kapcsán kérjük, mérlegelje, hogy ahogy az 4. pontban is jeleztük, felmondás esetén Önnek a hűségszerződés idő előtti felmondásából kötbérfizetési kötelezettsége keletkezik. Amennyiben mégis a felmondás mellett dönt, akkor a 2. pont szerinti, az XPrime szolgáltatás kimaradása miatt Önnek járó kötbért a hűségszerződés idő előtti felmondásáért kiterhelésre kerülő kötbérbe beszámítjuk. Ha az előfizetői jogviszony fenntartása mellett döntene, akkor a kötbért választása szerint az Ön által megadott számú bankszámlára történő utalással juttatjuk el Önnek, vagy a következő havi reklámegyenlegét csökkentjük vele, így ennyivel kevesebb reklám megtekintése szükséges.

6. Amennyiben válaszunkkal nem ért egyet, az alábbi szervezetekhez fordulhat panaszával stb.

Üdvözlettel:
X.Y.
Adminisztrációs ügyintéző
BUSINESS TELECOM Nyrt."

újabb levelem:

"Tisztelt Btel!
Nyilatkozom, hogy a szerződést a kötbért (877 ft) érvényesítve felmondom 2014.szeptember 1-el, mivel a Telekom ezen dátummal szerelte le az analóg fővonalat, így a szerződés részét képező analóg fővonal már nem működött! (Kollégájuk szerint így lehetséges 2014.szeptember 1-el kérni a megszüntetést
Tisztelettel: X"

Az e-mailre nem válaszoltak. Telefonon mondtam le végül és a hölgy azt mondta hogy nem lesz kötbér... erre meg kiküldtek egy 15 e. csekket. Megreklamálom, de lehet feladom hiába nem jogos, mert amire ezek válaszolnak az igen sok idő, addig meg a késedelmi kamat stb. Ha még 15 ezer is de legalább vége!

Most szerződtem mással azzal megvagyok elégedve! Btel-el senki se szerződjön, ha nem akar magának nyügőt! Én megtanultam már!

Köszönöm aki végig olvasta.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.11.17. 09:06:13

Akkor ezek szerint naív ügyfél a tételt váltotta bételre, de nem jött be neki.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.17. 09:12:58

Hiányzik a reklám? Na, én segítek.

www.google.hu/search?q=make+money+fast

www.google.hu/search?q=wellness+kupon

Amit az egyikkel keres, elköltheti a másikra. Legalább lesz még sok homárposzt ettől a poszt tolótól.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.11.17. 09:15:42

nem baj ha fogalmam sincs, hogy miről szól az írás?

Jani haverja · http://alfa-kontakt.info/ 2014.11.17. 09:17:55

@batgirl: Segítek: A bételről. Ázsia keleti felén azt rágja mindenki. D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.17. 09:18:53

Faszkivan. Hogy lehet egy mondatban 8 hibát véteni? Eddig számoltam, aztán valahol elveszett a monadt vége.

Csimpi csumpi 2014.11.17. 09:34:28

Most komolyan 200 reklamot megnezett zsinorban? Poszt tolo tan munanelkuli, hogy van ~100 perce egyhuzamban reklamokra?!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.17. 09:41:16

@Csimpi csumpi: Több lesz az, mint fél perc, és még válaszolni is kell kérdésekre, szóval minimum egy fél napot elbaszott vele.

Aki olyan szegény, hogy reklámnézésből tartja fenn magát, az úgyis csak csirkefarhátot fog venni, szóval az egész egy nagy fasság.

Csimpi csumpi 2014.11.17. 09:43:25

@atpijkamo: errol az il ferro es a sok hulye jut eszembe, akik azt hittek, hogy lesz ingyen kocsi reklamer cserebe.

Metamorfi 2014.11.17. 09:51:55

Egy újabb felháborodott majom, aki azt hitte 2014-ben, hogy bizonyos fizetős szolgáltatások még lehetnek ingyen. Komolyan nevetséges, hogy egyesek mi mindent meg nem tesznek azért, hogy szarért - h***ért használhassanak valamit, ha kell órákat látogatnak reklám oldalakat (esetenként nem kevés vírust benyelve ezzel), csak azért, hogy ingyé legyen az internet.

Én a Btel mellé állok, szarrágó posztoló. Az anyját is eladná egy kis internetért.

venszivar 2014.11.17. 09:53:34

@atpijkamo: @Csimpi csumpi: Úgy 8-9 éve a kocsimból kiszállva megszólított egy nő, hogy a Syma csarnokban lesz egy gk. tesztelés, kb. 4-5 óra s 10 rugó jár érte...Úgy is volt!
Utána még két thémára hívott, amiből már részesedést kért, majd elfelejtettük egymást. A csaj, baromi dekoratív volt!:)

EZEN KÍVÜL! SEM ELŐTTE, SEM AZÓTA SEMMILYEN hasonló, bármilyen szharon NEM voltam.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.17. 09:58:30

@Csimpi csumpi: Szerintem az ilferro ötlete nem volt az ördögtől való. Sajnos a másik oldalról nem sok partnert sikerült összeszedniük, így leginkább csak magukat tudták reklámozni, ami ugye a perpetum mobile... Meg persze durva volt az elvárás, hogy a teljes kocsit kifizesse, de érezhető könnyítést tudott volna hozzáadni a havi törlesztőhöz.

@venszivar: Hát vádoltalak én ilyennel téged?

Tiffauges 2014.11.17. 10:01:02

Aki reklámokat nézeget csak azért, hogy kicit occób legyen a net, az bármire képes.
Viszont a btelt sem védeném meg, mert a legócskább szolgáltató az összes között, úgy ügyféloldalról, mint munkáltatóként. Most amúgy is úgy néz ki, hogy dugába dőltek a nagy terveik a prémium kategóriás papírjaikkal, mert kivágták a részvényeiket a BUX-ból.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.17. 10:04:34

@Tiffauges: Megvédem a bátelt. Rendesesek, mindent elintéznek, soha nem volt velük probléma - mondjuk a múltheti leállásig.

Csimpi csumpi 2014.11.17. 10:06:13

@atpijkamo: azzal csak az volt a baj, hogy durvan piramis volt az egesz...

@venszivar ha jo buxa vot, akkor miert nem kerted el a szamat?!

2014.11.17. 10:06:40

jó sokféleképpen írta a dátumokat, de egyik se helyes...

Csimpi csumpi 2014.11.17. 10:08:29

@atpijkamo: de te nem nezegetsz reklamot, ugye? :D

Micimacko 2014.11.17. 10:09:41

Naigen, amikor kezd összemenni a cég, akkor igyekeznek több mézet tenni a madzagra...
Csak van olyan is, hogy megnézik, hogy tényleg úgy van-e - ajánlom az alábbi cikket:
www.portfolio.hu/vallalatok/telekom/osszezuhant_a_magyar_botranyceg.1.206540.html?utm_source=index_main&utm_medium=portfolio_box&utm_campaign=portfoliobox

Tiffauges 2014.11.17. 10:13:47

@atpijkamo: Szerencséd volt. Dolgoztam náluk egy rövid ideig, nem ez volt az általános tapasztalat, finoman szólva.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.17. 10:17:49

@Csimpi csumpi: Még a kérdés is sértő.

A leglelkesebb adblock és hufilter felhasználó vagyok. Tévét is felveszem, és átugrálom a reklámokat. Asse tudom, mit hirdet most Emese.

@faszópo: Ha csak a dátumok lennének rosszak! Kap tőlem egy virtuális tibicsokit az, aki talál 1 helyes mondatot.

venszivar 2014.11.17. 10:19:22

@Csimpi csumpi: egymenetes parti volt!!!:) voltak nekijje BŐVEN "ügyfelei"....:) + nem kell a bonyodalom!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.17. 10:23:05

@Micimacko: Te kitől vásárolsz inkább? Aki magasan tartja az árait, és jó vastag hasznot húz le rólad, vagy aki a lehetőség szerint a legolcsóbb szolgáltatást adja? Tételezzük fel, hogy mindkettő megfelelő solgáltatást nyújt.

yaksi 2014.11.17. 10:24:02

Igazi fillérbaszó az Igen Tisztelt Posztoló, amihez ezúton is szívből gratulálunk! :)

joska61 2014.11.17. 10:25:17

Nekem valahogy úgy tűnik, mintha most a posztolónak nem lenne igaza.

Micimacko 2014.11.17. 10:31:40

@atpijkamo: Jó a kérdés, mert nem kis rizikó van már önmagában a hűségszerződésekben is. Azt már a nagyszüleink is elmondták, hogy nem mindig a legolcsóbb a legjobb, hogy az ár csak egy - nem elhanyagolható - tényező a vásárlásnál.
Nekem csak érdekes egybeesés volt a két cikket pár perc különbséggel olvasni.

Atörökk 2014.11.17. 10:47:15

Nem jőtt őssze zsínorba a fíllérbaszás. Van ez igy.

Atörökk 2014.11.17. 10:51:16

"Az XPrime a BTel újdonsága, mely Ön számára is elérhetővé teheti az ingyen netezés világát. "

Nem van több kérdésem, T. Bíróság. Jöhet az elmeorvosi szakértő.

Facelessbook · www.dont.think.so 2014.11.17. 11:30:22

@venszivar: En a multkor Maranelloban setaltam, es megszolitott egy igen dekorativ csaj, hogy nincs-e kedvem Ferrarit vezetni. Gondolom nem lett volna olcso kanyar. Az autoval sem...

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2014.11.17. 12:33:51

Nemrég volt az ITCafe-n, hogy éppen állnak bele a földbe... Szóval ez sem meglepő.

Attila F 2014.11.17. 12:35:22

Én általában egyetértek a posztolókkal, de itt necces eldönteni, hogy kinek van igaza. Rákerestem erre az xprime-ra, és tényleg (akár) ingyen netezést ígér, úgyhogy amennyiben nem teljesítenek, valóban megtévesztik a fogyasztókat.
Mondjuk ebből a levélből ezt nehéz eldönteni - most komolyan, a négyéves kisfiam fogalmaz ilyen szinten. És azok a helyesírási hibák...
Biztos, hogy minden beérkezett levelet ki kell tenni? Ráadásul eredeti formában?

Manyecska 2014.11.17. 12:55:23

@ColT: nemhogy belé, egyenesen kikapcsolták a vellanyt! múlt héten náluk. Azért nem volt net pedig pláne üzleti partnerei vannak..:(

hobbitroll 2014.11.17. 12:58:32

@Attila F: /OFF
tudod ... mindenki jó valamire, ha másra nem, hát elrettentő példának ;)
a poszt-ó-Ló például jó másra is. Egy igen komoly érv a fogamzásgátlás mellett.
/ON
vadász ... vadász ... mikor tanulod meg, hogy nincs ingyen kenyér?

Manyecska 2014.11.17. 13:05:44

@atpijkamo: ti is Bételesek vagytok? Én pl. rendszeresen nem kapok számlákat..nekem kell szólni!:D

Manyecska 2014.11.17. 13:09:56

/@venszivar/@Csimpi csumpi: nem azért de Vénszivarnak egyre több jó tulajdonságát vélem felfedezni!:D

hobbitroll 2014.11.17. 13:10:52

@atpijkamo: kérem a tibcsicsokimat :P
Azt nem írtad, hogy egyszerű-rövid-összetett-min. hány szót tartalmazó mondatért jár, úgyhogy ... TESSÉK:

"Az e-mailre nem válaszoltak."

Ha esetleg ez nem felelne meg, akkor tetszés szerint választhatsz az "a válasz:" és az "újabb levelem" között kurzívan szedett szövegből. (az sem volt feltétel, hogy a poszt-ó-ló "tollából" kell származnia a mondatnak :P)

Manyecska 2014.11.17. 13:14:28

@Tshu-hash: nincs kedved Ferrarit vezetni?? Kitétel: te hozod.:P:D@Tiffauges: Meg tudnád mondani hogy mi a rákért nem képesek normálisan kipostázni egy irodaházba a számlákat pl.?:DD :( Ezt komolyan nem hiszem el mert ha 5 emelet közül csak ketten nem kapunk ott valami szabotázs lehet:D
..

Lesből Támadó Szárítókötél 2014.11.17. 13:25:51

Amúgy végülis pontosan mi az ügyfél szívfájdalma? Merthogy a jóváírásokat mindig megkapta, ergo nem kellett a netért fizetnie. Pluszban megkérdezném, hogy ha július 27-én felmondja a szolgáltatást, akkor miért használja utána?

Tiffauges 2014.11.17. 13:48:37

@Manyecska: Totál katasztrófa volt minden rendszerük, azon csodálkoztam, ha néha működött valami :D

Manyecska 2014.11.17. 14:14:59

@Tiffauges: nade érted, hol lehet elrontani hogy belecsúsztatom a borítékba a számlát?? Mert ezt a választ kaptam. Amúgy korrektek voltak, és gyorsak. Csodálkoztam is.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.17. 14:34:18

@hobbitroll: "Az e-mailre nem válaszoltak."

:)) Ez kivételesen nem jött össze. "e-mail-re"

De értékelem az igyekezetedet. Más versenyző nem volt, így tiéd a virtuális Tibicsoki:

._._._._._._._._._._.
|_|_|_|_|_|_|_|_|_|_|
|_|_|_|_|_|_|_|_|_|_|
|_|_|_|_|_|_|_|_|_|_|
|_|_|_|_|_|_|_|_|_|_|
|_|_|_|_|_|_|_|_|_|_|

venszivar 2014.11.17. 15:03:34

@Tshu-hash: te NE gondolkozz! ahhoz, te hüjjje vagy! ezt a sztorit már ÉN elsütöttem! te próbálkozz kutyákkal...AZ való neked!:)

Artech 2014.11.17. 15:53:14

@Csimpi csumpi: vazze, nem nézni kell a reklámot, csak hagyni hogy lemenjen. Addig kefélhetsz is... Ámbár 200 reklám.....3 óra... Na, jó. Kiporszívózhatod a lakást is.
Ablakot is pucolhatsz.
Hé, az qrva sok.

ferand1979 2014.11.17. 15:54:56

.. pont most ezt? Már amúgy is haldoklik ez a szolgáltató..
Múlt héten 1 napíg állt az összes szolgáltatásuk, beleértve ADSL, bérelt vonal, szerver hoszting, domain szolgáltatás... stb. Mindez elviekben csakis azért mert vitában állnak egy szolgáltatóval, aki lekapcsoltatta az áramszolgáltatást náluk...
Közben pedig a főnökük arról tesz nyilatkozatot itt-ott, meg ad riportot különböző sajtónak, hogy nincs semmi gond...
Elkezdték 1-2 hónapja átadni egyes internetszolgáltatásukat egy másik cégnek... A részvényeik csökkennek... Sokan elkezdték eladni őket.. De a nagy részvényesek ülnek a pakettükön.. Szerintem csak fel szeretnék vásárolni a nagy részét, utána adják el egy nagyobb szolgáltatónak...

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.17. 15:55:18

@Artech: :)) Ha kefél, csupa por lesz minden, mindenképpen kell utána porszívózni.

Artech 2014.11.17. 15:55:38

@atpijkamo: "Az e-mailre nem válaszoltak."
Kérem a csokit!

Artech 2014.11.17. 15:56:58

@atpijkamo: Bocs
Most látom. Elcsesztem.
Nem is kell a csokid.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.17. 15:58:34

@Artech: :)) Neked se jött össze. De mivel értékelem az igyekezetet, ott van @hobbitroll: -nál: @atpijkamo: , felezzetek.

dailyvicodin 2014.11.17. 16:02:26

azvótmáhogy nyügőt nyügőt nyügőt nyügőt nyügőt

hobbitroll 2014.11.17. 16:13:48

@atpijkamo: na, azé' óvatosan osztogassad a csokimat, me' nem marad semmi :)

@Artech: tessék, a fele
|_|_|_|_|_|
|_|_|_|_|_|
|_|_|_|_|_|
|_|_|_|_|_|
|_|_|_|_|_|

Csimpi csumpi 2014.11.17. 17:18:06

@Artech: azt hittem, minden reklam utan esetleg meg kell nyomni vmit, hogy jelezd a rendszernek, hogy te lelkesen nezed.

Ez ugy lenne mokas.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.17. 17:26:36

@Csimpi csumpi: Mókás.

"alkalmanként megjelenik a képernyőjén egy hirdetési blokk. Ha megtekinti és helyesen válaszol a reklámot követő kérdésre máris csökkent a következő havi előfizetési díja."
www.xprime.hu/

Van egy olyan rendszer kidolgozás alatt, hogy a reklámban asszondja, hogy kiáltsátok, kokakóla, akkor fel kell állni a kanapéról, a karokat a magasba lendíteni, és elkiáltania magát, hogy kokakóla. az még müókásabb lenne. (Lásd még "banzáj".)

Ha meg kéne inni egy pohár híg szart az meg még-még mókásabb lenne. Szerintem az ablakon is kiugrálnának, ha 10 forintot megspórolnak vele.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.11.17. 17:27:58

Aszittem a képről, hogy ez az xprime egy szárnyasbetét.

Csimpi csumpi 2014.11.17. 17:37:34

@atpijkamo: ;D

Akkor ezek szerint valoban nem lehet csak ugy magara hagyni es kesobb visszajonni.

Emeletenkent 10 forint!

Aureliano Buendía 2014.11.17. 20:30:15

@batgirl: ha jól értem, a fillérbaszás non plus ultrája, hogy csökkentheted a netezési költségeidet, ha reklámokat nézel végig önként és dalolva.

Aureliano Buendía 2014.11.17. 20:34:34

Én nagyon sajnálom azt a magyar nyelv és irodalomtanárt, aki a posztolót nem buktatta meg általános iskolában.

zolee001 2014.11.18. 17:28:25

Basszus,nincs 3-5 rugod egy net elöfizura,a szomszéd wifi feltöréséhez meg hülye vagy?

karosszékely 2014.11.21. 21:02:23

@atpijkamo: "e-mail-re"?! Ezt komolyan gondolod? Papi, Papi, többet vártam tőled. Szerencsétlen posztoló véletlenül leírt egy mondatot helyesen, és azt is el akarod tőle venni?!

Az is vicces (vagy inkább szomorú), hogy szerencsétlen a kötbért sem érti. Ő kapott 877 forint kötbért a cégtől, és azt hiszi, hogy ha felmondja a szerződést kötbérrel, akkor ezt a 877 Ft-ot kell fizetnie. Aztán csodálkozik, amikor megkapja a tizenötezres számlát.