Tékozló Homár

Megint támadnak a rezonanciások

2014.12.05. 14:20 | Homár Hilda | 168 komment

homar.JPG

Tapsoljuk meg együtt Trunkel anyukáját, és vigyázzunk a sajátunkra meg a barátnőire.

Szia Hilda,

sok olvasgatás után úgy döntöttem most én is írok. Bár x+1 alkalommal már volt hasonló történet, de jó lehet időről időre felrázni az emlékeket.

Ma munkából hazaérve nyugdíjas édesanyám azzal fogadott, hogy kár volt elmennie a szűrésre, mert csak időpocsékolás volt. Egy pillanatra meghökkentem, mert azt se tudtam, hogy ilyenre készül. Aztán kicsit kifaggattam.

Szóval a héten mindenhová bedobáltak a postaládákba egy "hivatalos" értesítőt, miszerint ingyenes lakossági állapotfelmérés lesz a községünkben. Avatott, Homárblogon edződött szem egyébként azonnal kiszúrta volna a simlit, de anyuka nem az a kiberszamuráj fajta, ezekről az esetekről még nem is hallott. Meg jószándékú, mint általában az idősebbek.

Tehát kaptunk egy "FONTOS ÉRTESÍTŐ"-t, sőt egy "FONTOS LAKOSSÁGI ÉRTESÍTŐT", "INGYENES LAKOSSÁGI ÁLLAPOTFELMÉRÉS!"-ről. Mindezt az Expediente.Produkt Kft. küldte a lakosság számára. A meghívóban az szerepelt, hogy egy rövid másfél órás egészségfelmérést végeznek nálunk és mindezért még fizetni sem kell. Na több se kellett az idősebb, idővel jobban ellátott polgároknak fel is kerekedtek, hogy megtudják mi a bajuk. Az elmondás alapján ezek után a következő történt. 

A meghívót a belépéskor elkérték a megjelentektől (sajnos ezért nem tudom csatolni), ezután mindenkin egyesével elvégeztek egy érrendszer vizsgálatot, ami abból állt, hogy az ott található két darab féltenyérnyi érzékelőnek nevezett akármit az emberek vállára, mellkasára helyezték, majd az azokon kapott értékeket a rájuk csatlakoztatott laptopon keresztül elküldték a központi laborba kiértékelésre. (Na én már ezen a ponton besírtam)  

Aztán közölték az emberekkel, hogy amíg megérkezik a kiértékelt diagnózis, addig tartanak egy előadást az érrendszeri problémákról. Na ott aztán volt szó mindenről, amit a korábbi ilyen típusú homárbejegyzésekben már hallhattunk, ócsárolva a mai orvostudományt, a gyógyszertárakat, azok profitéhségét, lelki jellegű zsarolást is bevetve az unokák felemlegetésével ("nekik még sokáig szükségük lesz az Önök támogatására") stb, stb... kiemelve közben, hogy vannak olyan nem reklámozott gyógyeszközök, mint például a kiállított rezonanciás gyógymatrac (ami egyébként nem megvásárolható!), amik ezeket a bajok teljes mértékben kezelik. Mindezt egy laza másfél órán keresztül.

Az előadás után pedig jött a végjáték. Egyesével behívták anyukámat és sápadt arccal közölték vele, hogy gyógyíthatatlan beteg, ezzel az érrendszeri gonddal nagyon hamar agyvérzésben fog meghalni, hacsak... Na jó, akkor csak neki odaadják azt a kiállított darab matracot, mert hát nem hagyhatnak senkit meghalni és még milyen jól is jár, hiszen a TB támogatja az ár 77%-át, úgyhogy neki már csak némi aprópénzként 230.000 forintot kell leperkálni és akár házhoz is szállítják.

Na anyuka igyekezett udvarias maradni és rákérdezett, hogy a gennybe lehetne neki agyvérzése, mikor a háziorvosa mindig azzal basztatja igyon már vörösbort ha akar, ha nem, mert túl alacsony a vérnyomása (szegény teljesen absztinens), de erre is volt válasz, miszerint elég egyetlen egy alkalom, mikor felidegesíti magát és máris kész a baj. Az értékei is azt mutatják, hogy 37% esélye van erre. Na itt köszönte meg a lehetőséget. Elindulás előtt kérte az illetőtől, hogy ugyan adná-e neki oda a az eredményeket, mert megkonzultálná a háziorvosával, de azonnal nemleges választ kapott, merthogy azzal nekik el kell számolni, mert azután kapják meg a vizsgálat után járó állami támogatást.

Itt jön a képbe, hogy a kiértékeléskor nem értette miért kérték meg, hogy vigye be magával a kabátját, táskáját, mindenét, de mikor kifelé egy teljesen más úton kísérték ki, ráadásul bármennyire ellenkezett egy személyi kísérőt is kapott, aki egész az utolsó méterig győzködte, hogy milyen hamar meg fog halni és milyen buta, hogy erre sajnálja azt a kis pénzt... Na akkor lett világos, hogy nem akarták bárkivel is beszéljen a még lehetséges áldozatok közül. Anyuka azonban szerencsére testileg, szellemileg teljesen ép és az ilyen szélhámosok nem tudják behúzni.  Most épp Maglód környékén garázdálkodnak, de ki tudja merr indulnak tovább.

Mindenki figyeljen a szeretteire!

Csá,
Trunkel

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

élhetetlen 2014.12.06. 15:11:46

@dr. phil. Sün‼ ツ: Nekem egy Daikin fotokatalitikus légtisztítóm van, (MC707VM-S, ebből az S a silver, azaz a szín). Nézz körül a neten, vannak párásítósok, stb, nekem csak ez a funkció kellett. Nem mondom, hogy nem érezni a lakáson, hogy bagóznak benne, de nem fulladok meg a füsttől. Elég reggel, este szellőztetnem. Jól elvagyok vele.

Aureliano Buendía 2014.12.06. 15:25:52

@lófüle elemér: gondolom, akkor neked pontos felméréseid vannak arról, hogy a termékbemutatókra járók milyen arányban szavaznak a pártokra. Légy szíves, linkeld be a felmérésről szóló tanulmányt.

Aureliano Buendía 2014.12.06. 15:31:57

@szigetipotyautas: igen, ez egy ilyen hely. Ahol a sok kis ragyás-pattanásos, kisebbrendűségi komplexusban szenvedő íráskényszeres, önjelölt megmondóember (lásd még: blogger)nyugodtan ócsárolhatja a többi hozzászólót.

Esetleg valami releváns hozzászólás? Ja, az nem megy.

venszivar 2014.12.06. 15:48:49

@Aureliano Buendía: Rajtam egy pattanás SENEM NINCS! Csütörtökön ráültem egy "ilyen" froncsos értesítőre s ma reggelre a kb. 1111db.-ot elvitte a Miklós! Hol kell fizetnem!?!

Aureliano Buendía 2014.12.06. 15:51:14

@venszivar: nálam. Lehet alkoholban is:)

Az amúgy vótmá, hogy anyuka for prezident? :D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.12.06. 16:26:52

@élhetetlen:
Kösz az infót, majd rákeresek!

@Aureliano Buendía:
Haggyad, Imre!
Nem etetünk senkit, mer ideszokik.

igi1 2014.12.06. 18:51:08

@szigetipotyautas: persze, most még észnél volt, de pár év múlva ki tudja

nem véletlenül féltsük a posztert

gizmo266 2014.12.06. 19:27:08

De jó módja ez a meggazdagodásnak. Ejh, bárcsak én is ilyen talpraesettt lennék, és meglátnák egy ilyen piaci rést.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.12.06. 19:28:32

@igi1:
Szivem, arrú meséjj, hogy a törökk hogyan van?
Nem látni odaát se!4!
Csak nem valami egészségügyi bemutatóra kűtted?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.12.06. 19:31:36

@gizmo266:
Várgyá, súgok neked:
Árujjá békatalpat a sivatagba, állítólag az ott naon menő!4!!!
Vagy lélegeztetőgépet az afrikai éhező gyerekeknek!
Ezek nemes célok.

igi1 2014.12.06. 19:42:56

@dr. phil. Sün‼ ツ: forduljá hozzám

kitisztítalak én ingyé is

igi1 2014.12.06. 19:45:38

@dr. phil. Sün‼ ツ: még nem tért magához

aszitte h velem könnyen elbánhat

el is bánt, de fizet is keményen érte

azé még életben hagytam :)

Egészségügyi bemutatóra meg majd akkor megy, amikor kézhez kapta a számlákat, a dugipénzén való vásárlásaim után

Aureliano Buendía 2014.12.06. 21:28:29

@dr. phil. Sün‼ ツ: de, muszáj etetni, mert a többi szépen lassan kikopik. Nem kitartóak ezek.
A régi trollokban még vót anyagg. Ezek a maiak má' teljesen mások.

Ha meg egy sem jár iden, kin nevessünk? A napi két posztolón?

Tiborfalvi Tibor 2014.12.06. 21:41:00

@L2007: 50 év felett ingyenes!

Zseniális :D

fifibá55 2014.12.06. 22:24:42

Én is elmentem már ilyenre, és mondtam a többieknek, hogy én ezt a csodaterméket akár 15%-kal olcsóbban is meg tudom szerezni mindenkinek, mert jó összeköttetéseim vannak, ne itt vegyék meg. A szívtelen szervezők meg nem kidobtak onnan? Mondtam nekik, hogy szívesen megyek máskor is, de nem akarták. És az ajándékot sem adták oda.

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2014.12.07. 00:44:48

@atpijkamo:
"Gyanakszom, hogy aki öreg korára buta lesz, az eleve nem volt egy agysebész.",
ne félj, te már ennél jobban nem fogsz elbutulni, olyan hülyeséget írsz!

2014.12.07. 01:16:38

A magyar dolgozó, adófizető réteget az állam olyan sebészien, gyorsan ki tudja forgatni az utolsó filléreiből, hogy az már bámulatos. Zéró tolerancia, vasszigor van bármilyen kis lakossági kihágásról legyen szó! De ez a hatékony polgárnevelő- és basztató gépezet érthetetlenül gyenge hatásfokkal működik termékbemutató témakörben. Már évtizedek óta együtt élünk a jelenséggel, de senki nem akarja kontroll alá vonni és ellenőrizni...

gabors 2014.12.07. 03:15:58

@szigetipotyautas: koszike teljesen el voltam veszve es nem tudtm :
"De ez egy ilyen hely. Az internet söpredéke itt nyugodtan ócsárolhatja a panaszosokat"

Nem hagynal itt minket ???

Hilda ezt a fost lehet sajnalni (le) ???

nu pagagyí 2014.12.07. 07:27:10

Vajon sikerült-e elsózni a matracot?

szib 2014.12.07. 08:27:52

A munkahelyemen volt egészségnap. Rá kellett állni egy gépre mezítláb és megfogni a biciklikormányt (vagy mit). A gép kidobta, hogy 50 kiló vagyok, és hiányzik belőlem (többek között) néhány kiló zsírszövet, de csípő- és deréktájon el vagyok hízva. A 90 centis csípőmmel és a 65 centis derekammal. Jeleztem, hogy látok itt némi ellentmondást, mire határozottam közölték, hogy "át kell csoportosítani a zsírszövetet". Már láttam is a következő hirdetést: Zsírátcsoportosítás! Ön nem kövér, csak rossz helyen hordja a háját. Nálunk megoldást talál problémájára. Vegyen bérletet!

igi1 2014.12.07. 09:47:00

@szib: tudod, az 50 kiló is attól függ, hány centi magas vagy.

Lehet, egy törpénél már sok az 50 kiló is, érted. :)

XD

biztos látták, hogy te nem leszel potenciális vevőjelölt

mondjuk aki képes a munkahelyén ilyen aljasságra, az ott nem lehet valami jó melóhely egyébként se

nekem ne egészségnapot tartsnaak b+, hanem adjanak több fizetést, oszt máris jó lesz a közérzetem

:)

igi1 2014.12.07. 09:50:37

@Jankove: az a helyzet, hogy vannak itt még rejtett pénzek, főleg a nyugdíjasoknál.

Így meg úgy nyomorognak, de azért itt is lett vóna felesleges 300.000 forintjuk, szegény, lottózó nyuggereknek.

Persze, gyógyszerre megy a pénz, hát azok a 70-es korosztályosok, de a nyuggerek nagy része már 55 éves kora után rendesen lottózásra költi a nyugdíja nagy részét.

Elég csak lemennem a postára, és fél órával később kerülök sorra mindig, mert épp ketten-hárman szerencsejátékoznak, és sorsjegyeket kapargatnak rendesen, meg lottóznak.

úgyhogy felejtsük el itt a kamu dumát, hogy NINCS PÉNZ

a fontos dolgokra mindenkinek jut pénz, az árubemutató is erre épül, és tudják, hogy igenis, megveszik a legutolsó matracot is 200.000-ér, ha elhitetnek a zemberrel bármit.

úgyhoyg hagyjuk már ezt az utolsó fillért is ellopják a nyugdíjasok dumát, bizonyos alkalmakkor mindig kiderül, hogy van itt pénz rendesen, csak titkoljuk

Irgun 2014.12.07. 10:17:46

Berghoff edenyt minden haztartasba!

Kellemes Zérókomponista (törölt) 2014.12.07. 11:24:32

@Black Hole: hát hogy igyunk!:D
@élhetetlen: gondolom a 120 ezres portékát nem érezted átverésnek.
@Aureliano Buendía: csak óvatosan az iróniával, rajtunk marad. Aztán pedig megnézhessük magunkat! Még az is elképzelhető, hogy Fideszre fogunk szavazni!! Kúrnám kifelé a geciben, aki politikát kever az akármibe. Hilda is gondolkodhatna így. Beöltözöm Hildának, azt hiszem.
"Az amúgy vótmá, hogy anyuka for prezident? :D "
Vót, persze. Minden anyóssal dúsított közösségben vót má.:D
@Irgun: azt hittem Berghoff erényt. Az megvan, mikor fanboyok a szívató üzletpolitikát egy gyártó/agymásosás ERÉNYEI között tartják számon?

élhetetlen 2014.12.07. 11:53:55

@Kellemes Zérókomponista: Nem éreztem átverésnek, ugyanis ez nem az a kategória, hogy elhiszem, vagy nem hiszem el, hogy a mágneses karkötő gyógyít. Az, hogy a szobán nem lehet átlátni pár szál cigi után, vagy egész nap cigizek, és nem áll a füst a szobában, az látható, érzékelhető különbség, azaz a kütyü működik. Ez már a harmadik tél, amikor használom. De szerinted biztosan egy split klíma is átverés, akkor is, ha lecsökkenti a lakás hőmérsékletét öt fokkal.

Manyecska 2014.12.07. 12:10:14

@Kellemes Zérókomponista: én igazán nem vagyok semmi jónak az elrontója nade Hildának már nem öltözzé be b+ :DDD

igi1 2014.12.07. 12:41:27

@Kellemes Zérókomponista: ha kedves a zéleted akkor nem öltözöl be mer odaadlak a törökknek

Hildából egy is elég.

Manyecska 2014.12.07. 14:15:56

@igi1: dobjá már egy mailt valamit akarok kérdezni!!

igazságos 2014.12.07. 15:49:02

@Manyecska /kűdtem levélt!/: na, ide levelezhetsz nyugodtan. :)

hamarost fordítanom is kéne, mer melegsztori nélkül maradtok karácsonyra, meg újvére még a végén

Kéne ilyen nemzetközi fordító blogot is csinálni, amin mindenféle történeteket lehet olvasni, csak hát nincs időm rá.

Lehetne mondjuk azt is megírni mesében, mit csinálnak a zemberekkel ilyen termékbemutatókon, mégis minden termékbemutatón van 1-2 ember, aki fizet, meg még egy - két ember, aki hitelt vesz fel, meg még egy-két ember, aki sose szólal fel, meg sose vásárolnak, hiába is verik magukat itt, mégis elmennek.

de azért meg a vizsgálati eredmények kellenének

hát hogyne

Manyecska 2014.12.07. 15:50:38

@Kellemes Zérókomponista: most már tőled is tisztelj már meg minket hogy odatoszod magad a csetfalamra ahogy szoktad..kösz!

Manyecska 2014.12.07. 15:54:55

@igazságos: jó már megoldódott! Asszem.
Minek neked egy rühes melegblog, baszod, inkább termékbemutatóst csinálj!!!:D ha az érdekel az urológiára elmegyek, érted.

igazságos 2014.12.07. 15:57:11

@Manyecska /kűdtem levélt!/: ő egy pasi, ne várj tőle sokat

Amúgy be kell vallanom, Vitézy Dávid kicsinálása miatt is teljesen a padlón vagyok.

K@cs@g, f@sz Tarlós, meg bekaphassa.

Manyecska 2014.12.07. 15:57:32

@igazságos: amúgy is megvédtelek a nyelviskolás topikban, cserébe nemost!:P:D

igazságos 2014.12.07. 15:59:14

@Manyecska /kűdtem levélt!/: hát olyan blogot kell csinániérted, AMI NINCS.

MI NINCS!?

Termékbemutatós, urológiás, terhesnőcis, terhesnőgondozásos, gyerekes blog már van.

Melegpornós blogja senkinek sincs ebben az országban, na.

Erotikustörténetes fordítós blogja sincs még senkinek se.

Próbálkozások vannak, azok vagy fizetősek, vagy szarul vannak megoldva.

Minek fáradjak olyannal, aminek mindenki utána tud nézni, amiben nincs semmi extra!?

venszivar 2014.12.07. 16:00:48

@igazságos: Jól válaszd + a fát! ne hyogy fejedre szakadjon a comb vastagságú ág!:)

Manyecska 2014.12.07. 16:02:37

@igazságos: :DD és akkor a Holdról jön?? Jahogy a nőkkel..anyám mondta mindig a pasik csak arra jók hogy gyereket csináljanak..:DDD Áldott asszony, a két kezemmel kaparnám ki a sírból, bár még él..:DD sose menne el termékbemutatóra mert már a telefonban átharapja a torkukat, sírva rakják le szerintem:DDDD sokat tanultam tőle:P
Azért vannak rendes pasik csak nem vesszük őket észre, itt ez a Dávid gyerek is ugye.:D.nnnna..na ONolok ennyit nem ér meg egyik sem.:P:D

Manyecska 2014.12.07. 16:05:32

@igazságos: :DDDDD ez jó. na lépek, kutyázni:) azért a Goldenblogot ne célozd meg mert meleg lesz az egész ország..még a Mikulás is..:D

Manyecska 2014.12.07. 16:07:03

@igazságos: amúgy ezt a Dávid gyereket mér csinálták ki? esetleg fáradjunk át a Csevegőbe engem érdekel a BKK!!! :P Valami infója van valakinek?? Mia szarért kellett hirtelen most? Jól jött a végkielégítés kari előtt vagy mi?:P

Manyecska 2014.12.07. 16:17:42

@gabors: nálam 109 hogya francba?? a fidesz tehet róla.

Manyecska 2014.12.07. 16:49:14

@dr. phil. Sün‼ ツ: nálam még csak öt és megyek a fiammal a zádventi vásárba, lesz forralt bor dal és tánc ha rajtam múlik:D

Manyecska 2014.12.07. 16:58:23

@dr. phil. Sün‼ ツ: én azt nem szeretem!!! Bécsben ittam nemrég de nem jutottam el az ádventi vásárba azóta fáj a fejem ezért szarrá varrattam magam tetkókkal, inkább.:DD
ON

igazságos 2014.12.07. 16:59:49

@Manyecska /kűdtem levélt!/: biztos nem feküdt le a Tarlóssal, vagy megmondta neki, hogy nem áll fel, öreg. :D

A Mikulás meg pedofil lesz, már mondtam egyszer, asszem.

Minden pasi egy dolgot szeret: csak saját magát. :D

akárhogy is próbálják megjátszani magukat ideig-óráig, ezér is bolondulnak meg időnként

Black Hole 2014.12.07. 17:06:44

@dr. phil. Sün‼ ツ: talán már mondtam, hogy a kávéfőzőbe kv helyett cukrot érdemes tenni, víz helyett meg rumot, és ezt kortyolgatni! Nem fogsz fázni, és garantáltan vidám leszel!

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.12.07. 17:44:14

@igazságos: drágica, í fene essen beléd, írd már meg mi történt veled ebben az évben, amitől, még a szárnyaim is leesnének meglepetésükbe. q-va kiváncsi vagyok.

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.12.07. 17:57:18

@Manyecska /kűdtem levélt!/:
Hát az szar ügy!4!

@Black Hole:
Asse rossz ötlet!4!
Cukros rum?
Én csak a Captain Morgan-t próbátam kólával....Az bejövős!

Black Hole 2014.12.07. 18:11:44

@dr. phil. Sün‼ ツ: nem lesz édes! Szerintem nagyon finom! Cola nem kell hozzá, inkább egy sör utána!

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.12.07. 18:32:06

@Black Hole:
Üüüü, én nem szeressem keverni!
Vagy sör, vagy más...
De mostan szerelmi bánataim vannak, szóval mindegy!444

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2014.12.07. 18:35:22

@dr. phil. Sün‼ ツ: egyszerre több?????????????????????????????????
tuttam én, hoyg nagy pernahajder vagy!

Black Hole 2014.12.07. 18:40:07

@dr. phil. Sün‼ ツ: hát, ez szerelmi bánatra nagyon jó! Hatékonyan segít felejteni! Nem akarok indiszkrét lenni, ezért csak halkan kérdezem, hogy csak nem Igi?

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.12.07. 18:46:16

@batgirl:
Neeem, csak egy.
De az nagy!444

@Black Hole:
Nem Igi, ez true life!
Most asszem, iszok valamit!4!

Black Hole 2014.12.07. 18:51:29

@dr. phil. Sün‼ ツ: ja, igyál! Az ilyenkor jót tesz! Hasonló estekben szoktam én is resetelni az agyam.

Manyecska 2014.12.07. 18:52:57

@batgirl: dehát akkor leesnek a szárnyaid!!! És akkor nem szárnyalás hanem szarnyalás lesz.
Üdv: Kellemes Zérókomponista
:P:D

dr. phil. Sün‼ ツ · http://sunews.blog.hu 2014.12.07. 18:56:18

@Black Hole:
Hát nekem most nagy resetre van szükségem!
Mindegy, megoldom!44!
Hallgatok némi rockot, meg iszok valamit....
Oszt bikicsunáj!44
Az megvan?
www.youtube.com/watch?v=gX-Jjl_8dvA

Black Hole 2014.12.07. 19:01:43

@dr. phil. Sün‼ ツ: hát, ez már rendesen a nem semmi kategória :-D
Te meg igyál, mint az állat!

Manyecska 2014.12.07. 19:02:45

@igazságos: honnan tudjuk hogy pasi??? annyira ismerem mint te. Vagy más.
:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.12.07. 20:03:52

@igazságos: Hát ha a nő úgy viselkedik, hogy nincs rajta mit!

@Manyecska /kűdtem levélt!/: Biztos csinált valami rosszat, aztán elege lett a tarlósnak.

Manyecska 2014.12.07. 20:33:50

Még jó hogy le nem lőtték. Legközelebb így jár mindenki jobb ha figyeltek!!!
www.youtube.com/watch?v=0vuSwm_Xags
:D

igazságos 2014.12.07. 20:45:08

@batgirl: elhíresültünk a környéken rendesen, pár faluba.

majd megírom nagy vonalakba, hogy ne lehessen rám ismerni :)

igazságos 2014.12.07. 20:54:51

Naszóval nézzetek sok Szulejmánt.

igazságos 2014.12.07. 21:00:21

@ColT: persze, nálatok mindig a NŐ MEG A MÁS A HIBÁS.

venszivar 2014.12.07. 21:02:02

@igazságos:
igazságos 2014.12.07. 20:54:51
Naszóval nézzetek sok Szulejmánt.

OLYAN szartól nem vakulsz meg??? Az agyad már úgyse nem tud jobban megzsugorodni...:)

igazságos 2014.12.07. 21:08:46

@venszivar: mindegy, nem merem kiplakátolni a hülyeségem, mer már így is kaptam eleget a pofámba ebben az évben.

ha meg már Szulejmán, akkor nézzétek rendesen, kigúvadt szemekkel :)

asszem, jövőre elvonulok a homározástól is, mer rossz hatással van rám

igazságos 2014.12.07. 21:34:49

@ColT: nektek nem is kell szeretni, elég ha letérdepel elétek, és nem hagy titeket békén, meg addig jár az agyatokra, amíg az nem is lesz, és az agyatok helyett a farkatokkal gondolkodtok a végén.

mind ezt csináljátok, nektek nem számít, csak hogy új legyen b+

igazságos 2014.12.07. 21:43:42

Szóval majd Colt is megtudja a tutit, amikor kiszemeli őt magának egy luvnya, és elbánik vele.

De akkor majd gondoljon rám. :)

Kb. úgy mint a poszter akkor, amikor az anyukája egyszer csak közli vele, hogy havi félmillát adott valakinek/apránként valaki járt a nyakára/ vagy egyéb módon csaltak ki tőle lóvét.

Nehogy meglepődjön, csak szólnék, hogy ez csak a kezdet volt. Minden így kezdődik.

Rémeket látok!? Nem vásárolt most a mama!? majd később fog

megamenn 2014.12.07. 21:47:03

szarok rá, mi kell nektek! ha akartok még az életben ujjazni, azt ajánlom, szerezzétek vissza a puskákat! de gyorsan!

megamenn 2014.12.07. 21:50:15

veszélyes ember hírében állsz, ezért óvatosan fogalmazok. üzenem herrinek, hogy menjen a picsába!

igazságos 2014.12.07. 21:54:49

@megamen: ha te aztat tudnád...

elvileg vénszivarnak is félnie kéne tőlem, mint a többinek

nálam elvetemültebb tutira nincs itt (se)

gabors 2014.12.07. 22:53:12

megyek en is elvetemulni gyorsan ....

gabors 2014.12.07. 22:55:38

index.hu/belfold/2014/12/07/rendorok_lottek_meg_egy_embert_budapesten/

ilyen balfaszok a rendorok valaki rajuk lo azt azt meg vinni kell valahova a halottashazon kivul ... :-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.12.07. 23:16:11

@igazságos: Te, ennek az irománynak ott volt értelme?

Valaki elmagyarázza?

Különben nekem ne nagyon szólj be, mert kb. 10 éve ugyanaz a barátnőm, és eszembe nem jutott megcsalni, szóval pont nem talált.

gizmo26 2014.12.07. 23:47:30

@dr. phil. Sün‼ ツ: De én bipotron lámpát akarok árulni 90 éves budai néniknek, ha cserébe rámiratják a lakásukat.

igi1 2014.12.08. 00:10:36

@ColT: majd 20-30 év múlva jön el a pillanatod

Én szóltam

igi1 2014.12.08. 00:12:13

@venszivar: te meg érdeklődj a rokonoknl biztos elmondják suttogva :)

2014.12.08. 00:43:13

@ColT: kb. 10 éve ugyanaz a barátnőm,

Kb? Nagy évfordulóünneplő lehetsz te is! :)

venszivar 2014.12.08. 01:36:47

@igi1: lófasz 10év múlva, már impotens lesz! ha már most nem az.

Mért? úgy kicsavartad jó pár tökét, hogy emlegetik a környéken!?!:):D

venszivar 2014.12.08. 01:41:01

Hilda! Egy hét alatt másodszor én húztam be a 150.-et. A többi a 100-at sem érte el!

Valami díj? 3-5 millás elismeréssel? :)

venszivar 2014.12.08. 01:42:16

@gabors: Majd kimegyünk tanulmány útra áááámerikába!:)

Manyecska 2014.12.08. 02:51:18

@megamen: harri egy homokos âllatnak tűnik innen...:-):-)

gabors 2014.12.08. 05:41:10

@venszivar: rendornek vagy celtablanak ??

mert nem mindegy :-)

gabors 2014.12.08. 05:44:45

@venszivar: ki kell tiltani meg egy par tagot hogy emelkedjen a szinvonal ...

es akkor 100-nal lehet osztani az oszkar-t

fel-evente egyszer :-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.12.08. 06:19:09

@igi1: 20-30 év múlva én má' a föld alatt leszek, szóval jöhet

@Cicmen: Ja, a feledeékenységem sokkal ismertebb :D

venszivar 2014.12.08. 06:43:58

@gabors:

gabors 2014.12.08. 05:41:10
@venszivar: rendornek vagy celtablanak ??

gabors 2014.12.08. 05:44:45
@venszivar: ki kell tiltani meg egy par tagot hogy emelkedjen a szinvonal ...

es akkor 100-nal lehet osztani az oszkar-t

KUSS!:):D:P

MINDEN SZAVAD ÜL ill. ÜT! :):DDD

Zöldegér 2014.12.08. 08:41:43

1, Tb támogatással kiadott eszközhöz vény kell, anélkül nem számolható el rá a támogatás. Ekkora összeghez ( 1 milláért adták a matracot számításaim szerint) pedig külön engedély is kellene,a mit orvosi szakvéleményre adnak.
2, Tb támogatott eszközt TILOS reklámozni.
Húsz éve foglalkozom ezzel, tudom mit beszélek.

Manyecska 2014.12.08. 08:46:48

Az az érdekes hogy 20 éve biztos hogy mennek már ezek a dolgok..

2014.12.08. 08:56:37

Ez már a hétvégi ?

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2014.12.08. 09:00:17

@CsakMintTe: Nem érted. Nem betegségtől, hanem pusztán öregedéstől.

joska61 2014.12.08. 11:02:53

Ezek a bemutatós rablók már olyan unalmasak, hogy inkább visszafekszem aludni a jól bevált rezonanciás gyógymatracomra...

szsuzsanna 2015.01.18. 11:10:28

-Én nagyon kíváncsi lennék, hogy ha pl. azzal a borítékkal, -és, valahogyan, az "eseményen" fölvett "videóval" bemennék, és feljelentést tennék a rendőrségen, mi történne???
-Hogyan lehetséges, hogy ezek a rohadék patkányok újra, és újra "üzletelhetnek???

-Szerintem,"össze kellene állni" az átvertek hozzátartózóinak, és "bérelni" egy "profi társaságot", akik, "elvennék a kedvüket"...

ahanem01 2015.01.22. 14:01:07

Besírtál? Mi ez a buzi be igekötőzés?

venszivar 2015.01.22. 14:06:49

@ahanem01: talán ua. mint pl.:

-beszartál
-bepisáltál

:):D
süti beállítások módosítása