Tékozló Homár

Emlékeztek még arra, hogy a JESZ pénzt kínált azoknak, akik felmatricázzák az autójukat?

2015.01.30. 15:28 | Homár Hilda | 160 komment

jesz_logo_uj.jpg

Egyáltalán, emlékszik még valaki a választások idejéből a JESZ nevű formációra? Laci biztosan, neki ugyanis azóta sem fizették ki, hogy vállalta, autóját összematricázott propagandajárműként állítja hadrendbe. Elvileg 500 kilométer után 20 000 ft kp-t kellett volna kapnia, legalább is ez az autós ennyit nem kapott meg tavaly márciusban. (A JESZ - leánykori nevén MDF - egyébként leginkább azzal került be a hírekbe, hogy bár "szeretetből és becsületből" kampányolt, azért csak sikerült más pártok képviselőit a tudtuk nélkül rátenni  a plakátjaikra. Végül 22 976 szavazattal nem kerültek be sehova,  legutóbb októberben frissült honlapjuk szerint pedig már elszámoltak a majd félmilliárdnyi választási pénzzel. Laci nem szerepel benne, mint kifizetetlen tétel.)

Emlékeztek még arra, hogy a JESZ pénzt kínált azoknak, akik felmatricázzák az autójukat? Nos, még mindig húzódik az ügyem, pedig szerződésünk is volt rá, hogy fizetni fognak. 

Az egész úgy kezdődött, hogy az országgyűlési választás kampányában bevállaltuk - szerződéssel - hogy az autónkat a JESZ (volt MDF) matricákkal felragasztjuk, amiért ők cserébe a megtett kilométerek függvényében fizetnek. Aztán szépen beküldtünk mindent ami az elszámoláshoz szükséges, azóta pedig teljes csend. Akivel kapcsolatban álltam - helyi képviselőjelölt - már hárít, nem veszi fel a telefont, a párt vezetői pedig válaszra sem méltatnak. Ha van még olyan, akit lehúzott a JESZ szóljon.

Ide is másolom a levelemet, ami Jagarics Ferencnek, a JESZ pártigazgatójának, és másolatban az elnöknek és az elnökhelyettesnek is elküldtem, de szartak a fejemre:

Laci vagyok, egyike azoknak a rászedett szavazóknak, akik maguk vállalták, hogy összeragasztják az Önök matricájával az autójukat pénzért cserébe.

Vecsésen lakunk a feleségem kötött az Önök helyi képviselőjével egy szerződést a XXX111 rendszámú szgk-ra. Nos, bár a mi részünket becsülettel teljesítettük, a JESZ a sajátját még ezidáig sem. A képviselő jelöltjük nem tud a segítségemre lenni az ügyemben, hogy hol akadt el a JESZ részéről az elszámolás. Eddig 0, azaz 0 Ft az amit kaptunk, pedig minden az elszámoláshoz szükséges dokumentumot csatoltunk.

Más kapcsolattartóm nincs, a kampány során megadott gmailes email nevetséges, teljes káosz az egész, nekem viszont már május óta nagyon elfogyott a türelmem. Ennek ellenére arra gondoltam korrekt leszek és teszek egy próbát, hogy még mielőtt elsírnám magam a Blikk hasábjain v a Fókusz kamerái előtt arról, hogy mennyire becsaptam minket - adok egy lehetőséget Önöknek az ügy tisztázására. Mindenesetre ha valami eszembe jut a JESZről, az egy nagybetűs NOTHING!

Kérem szépen nézzen utána az ügyemnek, vagy továbbítsa kérésemet annak a munkatársának, aki ezzel foglalkozik.

Köszönettel,

Laci

 

 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyecska 2015.01.31. 11:31:52

Szerintem Laci magasról szarik mindenre így az homár-kommentekre is xd.

A csótány is ember 2015.01.31. 12:05:29

Az nem baj ha az ember aktivizálja magát politikailag meggyőződésből, de 20e forintért beállni kurvának, na az nagyon gáz.

CID 2015.01.31. 15:35:31

@A csótány is ember: 20 ezerért, már igen jó szajhákat kapni. Persze, ha nem lódít az informátorom.

Mercel 2015.01.31. 16:45:02

@CID:

:DDD
Kipróbáltam ment végre kettőnyócvanat.. Ja németországban persze, nem nem itthon mit képzelsz má..:D

Aureliano Buendía 2015.01.31. 16:45:25

@CID: Palotán, a szemétégető mögött annyiért szerintem legalább hármat is.

igazságos 2015.01.31. 18:37:06

apámék voltak az agromash-on, de sajnos nem vittek magukkal

jövőre már tényleg megyek :)

Troppauer_Hümér 2015.01.31. 19:00:23

@igazságos: apádék voltak, de szerinted csak februárban van?

Ne kamuzz tovább, te repedtseggű buzi!

igazságos 2015.01.31. 19:02:55

@Troppauer_Hümér: én csaj vagyok, nem érted, b+. :)

igazságos 2015.01.31. 19:05:02

@A csótány is ember: én nem találok ebben semmi rosszat, van, akinek ugyanezt ingyé és bérmentve kell tennie.

A gáz inkább az, hogy nem fogadod el, hogy besz@ptad, és még kínlódsz, vergődsz tovább a semmire.

Tovább kéne lépni, na ez az, ami keveseknek megy, és még fél év után is a 20.000-esüket sirassák.

igazságos 2015.01.31. 19:36:54

@Manyecska /válasz ment!/: hát, ha két pasi beszabadul az agromashra, biztos nem visznek magukkal egy koloncot :)

dukeekud.. 2015.01.31. 19:54:40

Kurva sikeres kampany lehetett, miutan most hallok eloszor errol partrol.

igazságos 2015.01.31. 20:23:17

@dr. phil. Sün‼ ツ: de, vénszivar már igen, ki is égett a retinája azóta

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2015.01.31. 20:46:26

@dukeekud..: Nekik biztos sikeres volt, jól megéltek belőle :D

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2015.01.31. 20:52:33

@Mercel: Szerintem fele olyan hülye, hogy azt se tudja, hogy ilyesmit lehet csinálni :D

@cirrmurr: Áh, ha megválasztják, akkor meg szénné szopat.

igazságos 2015.01.31. 20:53:39

@ColT: nem ez volt a Dávid Ibolya - féle párt!?

vissza akartak kapaszkodni a politikába

meg vót benne az a kövér csóka is

valami csurka

igazságos 2015.01.31. 21:24:36

@dr. phil. Sün‼ ツ: mi van a giraffe-vel meg a hildával!? mostanság folyton azt akarod, hogy vetkőzzek le...

pedig ha pasi lennék, az szerintem látszana

Black Hole 2015.01.31. 22:12:01

Ez az élet Babocsai néni :)

igazságos 2015.01.31. 22:28:19

@ColT: ennyire azé nem érdekel, de biztos a csurkán hasaltam el :)

szerintem keverem valakivel

Dávid Ibolyára emlékszem, hogy felvarrt szája volt, mert karambolozott valahol, osztán a fiával is volt valami botrányféléje.

Black Hole 2015.01.31. 23:07:35

@igazságos: Torgyán Józsi bá' vót' a király!

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2015.01.31. 23:10:51

@igazságos: Scmuck vaze. Nem? De ha nem, én is leszarós...

@Black Hole: Azon - még - röhögtünk...

Black Hole 2015.01.31. 23:22:40

@ColT: nekem az a szösszenet ragadt meg töle, hogy "Ha a sertések is eltudnák kapni a kergemarhakórt, akkor azt hinném, hogy tisztelt képviselő társamnak is az van!". Ezt egy parlamenti felszólalása alkalmával mondta valakinek, de már nem tudom kinek?

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2015.01.31. 23:26:14

@Black Hole: Ezek ugyanolyan parasztok, mint bárki az utcán, és olyanokat is ondanak néha egymásnak az ülésteremben.

Black Hole 2015.01.31. 23:35:25

@ColT: az átlagembertől talán az különbözteti meg őket, hogy többet kamuznak, többet keresnek, és kevesebbet dolgoznak. Mert amit csinálnak, az inkább szélhámoskodás, mint munka.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2015.01.31. 23:44:14

@Black Hole: Szerintem csak hogy többet keresnek. Amilyen alakok mászkálnak... :S

De tényleg, normális helyeken a politikusok műveltebbek, kulturáltabbak az átlagnál. Legalábbis a fene tudja, az ország vezetését szívesebben bíznám intelligens, komoly emberekre, itt meg kisstílű bűnözők az elit.

Black Hole 2015.02.01. 00:01:19

@ColT: a bajok ott kezdődnek, hogy ez az elit csak a nevében az. A kisstílű bűnöző, az már inkább stimmel.

2015.02.01. 00:44:29

@atpijkamo: Hiányolom a posztból az egyetemet végzett terhes kismamát.

Az biztosan túl van a "gólyatáboron" !

gabors 2015.02.01. 05:40:47

sajnalom a maticat ???? JESZ !!!

Manyecska 2015.02.01. 06:26:26

a csurka miépes volt szólnék..

gabors 2015.02.01. 06:57:20

@Manyecska /válasz ment!/: volt az minden 3/3-as ugynok, kommunistak dijazottja a vegen meg halott ember is

"1993-ban kizárták az MDF-bol" utanna alapitotta a MIEP-et csak szolnek en is !!

MDF alapito is volt es kepviselo is a parlamentben MDF szineiben eloszor utanna meg MIEP ...

Manyecska 2015.02.01. 08:24:33

@gabors: szólnék, nagybátyám volt a másik vezetője...:DDD, ellenben a Krassó Gyuribáról vannak infóid?? xd

Manyecska 2015.02.01. 08:28:34

@gabors: Segítek, Magyyar Október Párt..stb. egyik unokatesóm utána kapta a György nevet a keresztségben:))..

Manyecska 2015.02.01. 08:39:37

@gabors: nade nem kisgazda vaze:DDD ahogy fent említik!:DD vagy mi..:) :D soxor éjjel tizenegykor pártgyűltek még a felső emeleten:) nagyanyámék őszinte örömére!:P

Manyecska 2015.02.01. 08:43:30

@gabors: emlékszem voltak nagy utcanév-változtatások abban az időben:)..

Manyecska 2015.02.01. 08:47:49

@gabors: nadeezt már mondtam régebben is, meg is csippeltek minden bizonnyal azóta::)))jut eszembe levágtam a tengerimalacom. Ill. a haját mer a szemébe lógott /perui/ Közben behunyta a szemét és cuppogott, álat:D! na mentem.

igi1 2015.02.01. 09:54:12

orangewaysos buszt láttam kinenni

lila narancssárga csak elol kitéve tábla :)

igi1 2015.02.01. 09:56:38

@Manyecska /válasz ment!/: nem mdfbe kezdte utána miép

schmuck is ott kezdte!
ezek vándorolnak a sztyeppén

Manyecska 2015.02.01. 10:35:34

A Marx-tér le van már zárva vagy még lehet közlekedni?? :P vajon? fontos..

Balint Gyuri bacsi 2015.02.01. 11:06:21

Ertem. Te penzert reklamoztal egy partot. Nem meggyozodesbol, hanem penzert. Penzt akartal azert, hogy egy atlagosnal is jobban befolyasolhatobb embert meggyozz a kocsidra ragasztott matricaddal.
Ha egy masik part tobbet ad akkor nyilvan azet reklamoztad volna.
Neked mindegy mi folyik az orrod elott, a lenyeg, hogy megkapjad a tal lencsedet.
Nem latok kulombseget kozted es akozott aki 300 ft-os beigert nyugdijemeles miatt eladja a gyerekei laba alol a talajt. "Uzlet az uzlet" -mondod te. vagy "a piac torvenyei."
...Aztan meg annyira nincs erkolcsi erzeked, hogy lasd ez nem helyes es nyilvanosan sirdogalsz amiert becsaptak. :D
Jellemtelen vagy es sajnos sok van beloled.
Volt ilyen kapzsi ismerosom es ot sem szerettem.

Manyecska 2015.02.01. 12:05:37

@igi1: azért vannak még rendes emberek, egy béemvés megállt a koldus bá mellett a lámpánál pedig ződ volt és adott neki pínzt. Utoljára belőle néznéd ki, valszeg:) /nem, nem jöttek mögötte/....ellenben sokat elárul országunk morális állapottyáról hogy a fém állványzatra ki van írva: "Riasztóval ellátott" :DDD:O

Manyecska 2015.02.01. 12:07:22

..az mán mekkora hogy kívülről tatarozzák a zépületet és alóluk lopják ki az állványt esetleg :DDD:P

Black Hole 2015.02.01. 14:49:05

@Manyecska /válasz ment!/: valaki ezt mondta a facebook-on, mikor rólad volt szó:
"Szerintem NYÚLjunk radikális eszközökhöz, hogy facetofeca-ba mondjuk meg, hoyg gyűjjön ide, mert kiNYÚL-unk az unalomtól."

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2015.02.01. 14:56:31

@Mercel: nagyjából egyetértek veled, kivéve a gmail-es címet.
Valamiért elterjedt ez az elég felszínes vélemény, hogy a gmail-es cím az valahogy a vállalkozás színvonalára utalna - pedig nem.

Manyecska 2015.02.01. 15:41:11

@Black Hole: szar ügy ha már én kellek hozzá. Így viszont nem a nyúl a téma nemde..már hánytam. Ha őt bántják engem bántanak:((( Tudom nehéz ezt megérteni a hormonoktól elborult aggyal:DD @atörökk: megabrutálfakk LOL, fura hogy az ágál a köcsögök ellen, már a Hümér, aki konkrétan a köcsögökből él, láttuk képen-nem hagy nyugodni a gondolat xd

gabors 2015.02.01. 15:41:26

@Manyecska /válasz ment!/: "

"szólnék, nagybátyám volt a másik vezetője.." minek a 3/3-nak ???

mert nem mindegy ...

ja mindegy is Csurka jelentette Gyuribat is ...

Manyecska 2015.02.01. 15:42:40

@ColT: hát gondolom éjjel. Ezexerint volt már ilyen kurva jó:(:DD Azt reggel akkor veszik észre amikor már fent vannak vagy hogy.

gabors 2015.02.01. 15:44:04

@Manyecska /válasz ment!/: ezt mire mondod buszsofor is miepes ???

Manyecska 2015.02.01. 15:44:29

@gabors: hógyne:D! nagyapám három hónapig rohadt a börtönben '56-ban;..úgy nézek ki??:DD:O

Manyecska 2015.02.01. 15:46:51

@gabors: van még miép, ja, nálunk a miép előtt is volt politikai élet..mondom..de annak mán 20 éve hogy abbahagyta, amikor a Gyuribá meghalt szerintem utána..de most el kell mennem mert két pasival randizom xdd bár csak gyereket cserélünk:P

Manyecska 2015.02.01. 15:49:25

@gabors: szerintem mindenki jelentett:P:D á,csaknem:O Egyik volt osztályvezető verte a mellét hogy ő nem volt KISZ-tag sohasem, és izé, azt közben máshogy nem is lehetett volna vezető, asszonták. Persze nem tudom én akkoriban születtem..cudar idők voltak azok valóban.

Black Hole 2015.02.01. 16:55:22

@Manyecska /válasz ment!/: dehogynem! Nyulazás már mindig lesz, de amúgy nem bántja senki, meg az eddig sem ment. Csak a poénkodás, az volt rendesen, dehát azért járunk oda. Ha valaki kedved ellenére szól róla, akkor anyázd le. De végülis, arról megy mindig a szófosás, ami téma jön. Őt meg te szoktad emlegetni, hát akkor róla ment a szó. Mondjuk úgy, bár hülyén hangzik, hogy bedobtad a közösbe. Ha nincs emlegetve, ki fog kopni a tudatból! Na, nem ragozom tovább, hiányzol a társaságnak, vagy legalábbis a többségnek. Szerencsére öngyi azért nem lett senki :)

gabors 2015.02.01. 18:20:21

119 zavargas van itt !!

@Manyecska /válasz ment!/: osztalyvezeto ?? az azert meg kadareknal sem volt egy nagy 'vas is das' amugy mikor volt ez a "story" (a melldongetos) mert 80-as evekben a kozepiskolakban (foleg gimikben) a KISZ kb 90%-san "penetralt"....

csak kerdem kisdobos es uttoro sem volt ??? naugye !!! a budos kommunista anyjat !!! :-)

Manyecska 2015.02.01. 18:22:46

@gabors: én a kilencvenes években jártam már gimibe hálisten:)

gabors 2015.02.01. 18:24:31

@Manyecska /válasz ment!/: " szerintem mindenki jelentett:P"

AHHH csak kb 600-700 ezer nem volt eleg tarto tiszt !!!

gabors 2015.02.01. 18:41:35

@Manyecska /válasz ment!/: hat akkor mar nem is volt KISZ !!! annak ugy kb 85 - 86 tajan volt kaput (persze 80-as evek elejen Gyurcsany es Orban meg aktiv volt ...)

Manyecska 2015.02.01. 18:48:22

@gabors: nemtom, nem is érdekel. arra emlékszem amikor átvágtam a taxisblokádon az Árpád-hídon /köszöntem a nagybácsinak véletlen, ott volt természetesen..:P /..elgyalogoltam a Városligetbe Óbudáról mert semmi nem járt..pfff.:D hogy ott mekkora tumultus volt atyaég:(( itt rögtön az elején: www.youtube.com/watch?v=Tb4frLUWHqI

Manyecska 2015.02.01. 19:06:17

@Black Hole: és ha szombat este indul a parti, a malacnak ki fog enni adni??

Black Hole 2015.02.01. 19:10:20

@Manyecska /válasz ment!/: meg kell etetni má' kora délután :)

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2015.02.01. 21:20:18

@Black Hole: Az eredeti úgy szól, hogy a malacnak reggel ki fog enni adni :D

gabors 2015.02.01. 21:44:28

@Manyecska /válasz ment!/: taxis blokad ??

arra mar nem emlekszem :-)

es meg internet sem volt (meg index sem)...

Black Hole 2015.02.01. 21:51:14

@ColT: akkor a legnagyobb baj az, hogy nem tudom miről van szó :)

igazságos 2015.02.01. 22:55:22

Szerintem meg, ami jár az jár a poszternak.

Teljesítette a feltételeket!?

igen

b@sztak fizetni neki!?

igen

akkor jogos a reklamációja

ez olyan, mint amikor valaki dolgozik, és b@szik kifizetni őt a főnök

igenis, JÁR NEKI A 20.000 forintja, és rohaggyatok meg, hogy sajnáljátok tőle, irigy banda :)

akit meg ez a felmatricázás meggyőz arról, hogy erre a noname pártra szavazzon, az se normális lény, igaz, ennek az országnak úgyis tökmind1, a cigány miniszterelnökkel az élén

igazságos 2015.02.01. 23:49:55

Mindig azon szoktam tűnődni, hogy vajh a kormányerők, titkosügynökök is figyelik a homáros kommentelőket!? :D

Black Hole 2015.02.01. 23:57:48

@igazságos: 20 000ft-ért kiválló dolgozó jelvényt tetováltatnék a szívem fölé! De ha nem fizetnék ki, akkor az lenne a minimum, hogy levetetném, és megetetném velük, mer' ami jár, az jár! Mese nincs. Részletekben is fizethetnének, de akkor kamatot számítanék fel.

Black Hole 2015.02.02. 00:02:27

@igazságos: persze! Nem hiszem el, hogy még nem szúrtad ki a kommentelők között a beépített embereket. Nemcsak megfigyelés van, hanem provokáció is!

igazságos 2015.02.02. 00:38:27

@Black Hole: fene tudja, a kémkedés nem az én szakterületem. :)

mondjuk be is fenyíték néha a homárt, mint az istyle-osok

Black Hole 2015.02.02. 00:49:36

@igazságos: pedig már kezdtem gyanakodni rád! Már csak azért is, mert állítólag Mata Hari is nagymellű volt. Szóval mindenki gyanús, aki él! Meg aztán azt beszélik, hogy a kémek ragaszkodnak az iphone-hoz, mert az almás cuccokkal mindenki agyához hozzá tudnak férni. Állítólag tudok ingyen letölteni agyszkennert. Nincs előttetek titok.

gabors 2015.02.02. 00:57:41

Na akkor megy a super bowl 49 ..

nagyon sajnalom hogy nem tudjuk meg hagyma kire fogadott es mennyit nyert :-)

igazságos 2015.02.02. 01:02:10

@gabors: ha érdekel (tudom, hogy nem) én nem a csalós csapatra tettem (asszem azok az újoncok )

gabors 2015.02.02. 01:45:35

@igazságos: ujoncok ??? eddig ketszer NEM nyertek :-)

de en nem ertek hozza halottam valami lapos labdakrol van szo .....de senki nem tudja ki eresztett let 11-et a 12 labdabol (ha ha ha)

Manyecska 2015.02.02. 06:13:23

@gabors: oszt ki nyerte a döntőt?? Én gokartozni voltam tegnap-csak megtekintettem-olyanok mint a fűnyíró hangra tuti de rohadt jól mentek.:)@igazságos: mondd meg hozzanak másfél %-os tejet akkó meg tíz zsömlét.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2015.02.02. 06:45:07

SPAM
kilatasgaleria.blog.hu/2015/02/02/varazslatos_mecsek_kiallitas

ON : A JESZ meg a Janus egyetemi Színház, nem kéne lopni a rövidítést :D

Manyecska 2015.02.02. 09:01:59

@atpijkamo: főkönyvelőnk lelépett most időbeli elhatárolok aktívan. amúgy is a nyúltenyésztéssel foglalkozom.xdd

Manyecska 2015.02.02. 09:04:38

@atpijkamo: Eskü, amikor számvitelt kezdtem tanulni nemtom hová tettem az eszemet, na mindegy:DD képes voltam négyes záróvizsgákat írni pénzügyből. Óyess. Érthető hogy ezt a szellemi kincset konzerválni kell, jó buli volt nézni hogyan süllyed a morális színvonal ott, de ennél mélyebbre nem fog, úccse. Én kérek elnézést:) :D Amúgy te már hallottál a JESZ-ről? mer én ugyan nem.

Manyecska 2015.02.02. 09:10:08

@atpijkamo: amúgy tík nem vagytok influénzások/ak?? Én még bírom bár szombaton kiültem a medence partyára fürdőköpenyben napozni /víz is volt benne, ja./ Termosz teával hogy ne essünk túlzásokba. Kép nem készült sajnos.ON mennyetek elsőzni köcsögök:P

Manyecska 2015.02.02. 09:12:18

ez a kézműves nyúl hozhatna nekem két kávét ha nem hemperegne épp xd én kérek mellnézést ismét:D

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.02.02. 09:20:21

@Manyecska /válasz ment!/: "tík nem vagytok influénzások/ak?"

Mindegy, ne törődj vele, a fácsén nem terjednek a vírusok. ... anyám, mit mondtam. dehogynem terjednek, csak nem biológiaiak.

A JESZ-ről hallottam, de kb. öt percig emlékeztem rá. Nem sok vizet zavart.

Manyecska 2015.02.02. 09:26:09

@atpijkamo: ja, készítettem Hildának egy napifúj-os sorozatot a Telekom előtt rothadó rigóhulláról. Hat hét alatt komplett portfóliója van már!:DDD:( Van ilyen hogy 1: esőben 2: havazásban..és a tolla még mindig jól áll, vazze!:D most kezd fogyni mert megették a szívét.

joska61 2015.02.02. 09:26:59

Hány éves történet is az a másik? Amelyik autókat ígért, ha matricázzák őket? Na az is a bíróságokon halt el, ha jól emlékszem....

fillérbaszó vadász 2015.02.02. 10:54:48

@ColT: Elődje, az MDF az meb egy bútorlap típus neve :)

Troppauer_Hümér 2015.02.02. 14:55:59

@Manyecska /válasz ment!/: Mi a faszt zagyválsz te elmeroggyant?

Most írjak ilyet ide, hogy a testedből élsz, holott nem is ismerlek?
Néha egy szinten vagy Igivel, és ez nem dicséret akart lenni. Nyúlpecér.

Manyecska 2015.02.02. 21:26:04

@Troppauer_Hümér: nem te raktâl fel képet a fészre a csuprolkal?? baromállat. xdd

Manyecska 2015.02.02. 21:40:03

@Troppauer_Hümér: vadâsz.vadàsz....menny kergesd meg a siófoki kurvanéniket..az való az ilyennek.ja xddd aztân szakadj le rólam ha màr nem szakadtâl anyádba bele.köszike.

Troppauer_Hümér 2015.02.02. 23:44:17

@Manyecska /válasz ment!/: mi sem egyszerűbb.
Éjjé boldogan a párhuzamos kis világodban.

joska61 2015.02.03. 09:48:03

@Manyecska /válasz ment!/: Akkor ez az "újszülöttnek minden vicc új" címkéjű sztori?

szekertabor · provo.blog.hu 2015.02.04. 13:02:11

Nem igazán értem, hogy mi keresnivalója van ennek a posztnak egy alapvetően fogyasztói panaszokkal foglalkozó blogon.

Ebben az esetben a poszoló a szolgáltató, a JESZ a megrendelő, és a megrendelő nem fizet a szolgáltatónak. Szomorú eset, és valószínűleg példa nélkül áll a politika (és az építőipar ) hazai történetében.

Nem ekézem a posztolót, amiért elvállalta a reklámtevékenységet egy politikai párt számára, az vesse rá az első követ, aki pénzért nem reklámozna semmilyen silány terméket. Ám azon keseregni, hogy egy múlt és jövő nélküli fantom törpepárttól nem tudja behajtani a követeléseit egy vesztes választás után, valóban a politikai szervezetek ismeretének nagyfokú hiányáról árulkodik.