Tékozló Homár

Valami nagyon nem működik az FHB kártyacsere-részlegénél FRISSÜLT

2015.04.09. 09:17 | Homár Hilda | 52 komment

screenshot_2015-04-09_08_03_50.png

Andrea életét alaposan, több menetben keserítette meg a bankja, ráadásul egyetlen, rutinszerű ügylet: egy bankkártyacsere kapcsán. Ehhez képest egész visszafogott levelet kaptunk. Mármint mi meg ők.

Kedves FHB Bank,

Bankkártyám ezév március 31-ig volt érvényes, vagyis csak lett volna érvényes. Az új kártyámat a mai napig nem kaptam kézhez.

A történet március közepén kezdődött, mikor felhívtam ügyfélszolgálatukat bankkártyacserével kapcsolatosan. Ügyintézőjük tájékoztatott arról, hogy a kártyát a székesfehérvári bankfiókjukba postázták ki március 12-dikén és hamarosan onnan fognak értesíteni, mikor tudom átvenni, ha március 20-dikáig nem értesítenek, akkor telefonáljak újra. Megdöbbentem, mikor meghallottam, hogy a bankfiókba küldik a kártyát, mivel én sosem kértem ezt, sose írtam alá, nyilatkoztam erről. Ez még a legkisebb probléma lett volna.

Kálváriám következő stációja március 23-dikán következett, amikor ismét felvettem önökkel a kapcsolatot és ugyanazt a sablon szöveget hallgattam végig, mint az előző alkalommal ( várjak még pár napot, biztos értesíteni fognak az átvételről ). Akkor meg is nyugodtam, de mivel 30-dikán még mindig nem kaptam semmilyen értesítést, aggódni kezdtem, így újra telefont ragadtam. Kollégájuk akkor letiltotta az állítólag a bankfiókba postázott kártyát és igényelt egy pótkártyát, aminek elkészülési idejére másfél-két hetet ígértek. Ezzel nem is lett volna semmi gond, mert úgy gondoltam, hogy mivel még két napig érvényes a régi kártya, veszek le 3 hétre elegendő készpénzt biztos, ami biztos, így meg tudom oldani a vásárlásokat, amíg kézhez kapom a már használható kártyámat.

Naiv voltam. A délután folyamán vásárolni próbáltam, de a kártya elutasításra került. Csodálkoztam rajta, majd megalázottan visszapakoltam a kiválasztott termékeket.

Miután hazaértem, ismételten megkerestem ügyfélszolgálatukat ( immár negyedszerre ), hogy ugyan, mondják már meg, hogy miért nem tudom használni az érvényes kártyámat. Kollegina elmondta, hogy én, ismétlem ÉN, kértem mindkét kártya letiltását meg különben is ha ilyen közel van a lejárati dátum, akkor automatikusan tiltja a rendszerük mindkettőt. Ergo készpénz és bankkártya nélkül maradtam, amíg el nem készül az új, de ha gondolom, beballaghatok a bankfiókba és ott felvehetek pénzt jelentős díj ellenében. Hozzáteszem, bankszámlámnak köszönhetően bárhol, bármikor ingyenesen tudok – jelen esetben csak tudnék – automatából készpénzt felvenni. Mivel vidéken lakom, és reggel 8 és délután 5 között dolgozom, így ez csak úgy oldható meg – mivel önök is hasonló rendszerben vannak nyitva -, hogyha eljövök a munkahelyemről vagy pedig egy szabadnapot veszek ki és beutazom a lakhelyemről. Szerencsére találtam egy másik megoldást, hogy juthatnék a pénzemhez, így ez megoldódott.

A mai napon, április 7-dikén megdöbbenve vettem észre, hogy kedves bankjuk levont a számlámról kétszer 11 710 Ft-ot bankkártyaletiltás megjegyzéssel. Mikor mostmár ötödszörre is felhívtam ügyfélszolgálatukat, közölték velem, hogy jaa, ez egy automatikus összeg minden kártyaletiltás esetén és a problémámat továbbítják a megfelelő csoporthoz és egyszer majd kapok választ. Erről a korábbi hívások folyamán egyetlen egy szó nem esett, a kellő tájékoztatást nem kaptam meg.

A következő kérdéseim lennének a történtekkel kapcsolatban:
- Milyen jogcímen módosítják a kézbesítési címet anélkül, hogy az ügyféllel egyeztetnének?
- Miért kell automatikusan a még érvényes kártyát is letiltani?
- Miért nem lettem tájékoztatva arról, hogy az át nem vett kártya letiltása a régi kártya letiltásával jár?
- Ilyen esetben – ha az önök hibájából nem valósulhat meg az ATM használat– miért nem biztosítják az ingyenes pénzfelvételt a bankfiókban?
- Miért nem kaptam tájékoztatást a letiltási díjról?
- Mikor kapom vissza a jogtalanul levont 2 X 11 710 forintot?
- Mit szeretnének tenni, hogy a jövőben ilyen sem velem, sem más ügyfelükkel ne történhessen meg?

Ezt a levelet nemcsak önök, hanem a Tékozló Homár fogyasztóvédelmi blog is megkapta.

Válaszukat előre is köszönöm!

B. Andrea

UPDATE

Andreától az alábbi levelet kaptuk az előbb:

Kedves Homár Hilda!

Köszönöm, hogy megjelentetted a történetemet. A levél elküldése óta annyi történt, hogy a levont kártyaletiltási díjat visszautalták elbírálás után, viszont új kártyám továbbra sincs. A március végén ígért másfél hét helyett tegnap a telefonban még 10-15 munkanapot mondtak a kártya elkészültére és postázására.

Andi

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

közödeszed 2015.04.09. 09:54:29

itt már sántít:

"Ezzel nem is lett volna semmi gond, mert úgy gondoltam, hogy mivel még két napig érvényes a régi kártya, veszek le 3 hétre elegendő készpénzt biztos, ami biztos, így meg tudom oldani a vásárlásokat, amíg kézhez kapom a már használható kártyámat.

Naiv voltam. A délután folyamán vásárolni próbáltam, de a kártya elutasításra került. Csodálkoztam rajta, majd megalázottan visszapakoltam a kiválasztott termékeket."

Ha egy ATM-nél próbálkozott volna nem kellett volna "megalázottan" pakolásznia..dráma..pityergek..

az FHB szarjon sünt a 11700 Ft-os kártya letiltásos lóvét meg költsék gyógyszerre..

Trunkel 2015.04.09. 09:55:36

elolvasom aztán referálok

Trunkel 2015.04.09. 09:58:06

áhh látom csak a szokásos

AtiSnatch 2015.04.09. 10:05:43

@atörökkk: úgy könnyű, hogy török vagy. még szép, hogy ismersz egy csomó béget... :)

Manyecska 2015.04.09. 10:18:34

@atpijkamo: ?? :D Nem, ablakpárkányon.Voltam. Gyakorlom az alpinteknikát:P előre:) ikszdé. hófehér blúzban megint, gyött a fekete lé mer panorámaablak..rossebb ebbe az irodaházba tényleg érik egy poszt róluk. Cserébe jó levegő volt és fenyőfák karnyújtásnyira /1.emelet/ fakk.
Poszternek meg makk ászt.xdd

Már meging egy nick 2015.04.09. 10:19:43

Most fog lejárni az FHB -s kártyám, hamarosan igazságot teszek és meg fogom írni milyen mértékű szopatásban részesítik az ügyfelet ez alkalomból.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.04.09. 10:20:51

@Manyecska: Vigyázz má magadra, eccer le fox esni. Április 1-dikán.

Manyecska 2015.04.09. 10:22:15

@atpijkamo: ja, ablakot pucoltam. Tűsarkúban.:P nayó sima uccaiban. Rendeltetésszerű ez hogy kint szambázom fél lábbal a párkányon?? A munkavédelmi előadáson ilyenekről nem esett szó DDD ON

Manyecska 2015.04.09. 10:24:29

@atpijkamo: azér én puccolom évek óta!:P mer a takarító is szédül.xdd ide ipari alpinisták kellenének valóban, fél kezemben partisnyél+lehúzó másikkal kapaszkodtam xd :(

Serivor 2015.04.09. 10:27:43

A posztoló paraszt? Vagy miért van számlája a FöldHitelBanknál?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.04.09. 10:39:51

"- Ilyen esetben – ha az önök hibájából nem valósulhat meg az ATM használat– miért nem biztosítják az ingyenes pénzfelvételt a bankfiókban?"
Te csak egy ügyfél vagy, érezd a törődést, azért

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.04.09. 11:22:11

@Manyecska: Alpin, pin, főpin? +A?
_________________________
A poszt tolónak igaza van. Rogyadozik is az FHB állítólag. Csak a dikán-dikéneket tudnám feledni!

Manyecska 2015.04.09. 11:49:29

@Kitalátor (másként) gondolkodó: nem.megyünk sziklát mászni /terembe../ majd a pasim tol hátulról.xdd asszonta kell hozzá fejlődnie az alkarnak, főleg.
Mekkkkora fles lesz készítek videót!:D

andypea 2015.04.09. 11:50:09

@Serivor: Nem, nem paraszt, csak a korábbi bankját (Allianz )felvásárolta az FHB.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.04.09. 11:56:53

@Manyecska: "Tűsarkúban"

Erkélyen a madáretetőt úgy kell megtölteni, hogy ilyen irodai gurulósszékre tűsarkúban felállsz.

Rosszindulatú Vászka 2015.04.09. 12:04:21

@Manyecska: a házimunka az nem munka, hanem kötelesség, meg jog. Jogodban áll hallgatni. A házimunka csak akkor munka, ha hímkan csinájja. Még ezt se tudod?

hobbitroll 2015.04.09. 12:08:49

@ColT: vagyok a cib-diknál én is, hasonló okból a fijókvezetővel fojtatott őszinte nembájcseve hatására elengedték a pénztári illetéket, dik

Manyecska 2015.04.09. 13:33:10

@Rosszindulatú Vászka: ehh.a pasimnál full rend van /feltűnően/ pedig kandúrbandi.Igaz rögtön leamortizáltam a lakását kicsit egy rossz mozdulattal /de ezt hagyjuk/, pedig nagyon szép kéglije van, profin berendezve. Jövök neki egy fél ajtóval /:DD/, kb.:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.04.09. 13:34:18

@hobbitroll: Fasza... Egyedi döntés oké, de ott éppen facok vótak.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.04.09. 13:34:41

@Manyecska: Én is csak így túl az 50-en értettem meg, mennyire nélkülözhetetlenek a kézügyesség és a nyelvi készségek... ;)

@Serivor: @andypea: "Ha a paraszt nem szarik, az úr nem eszik!"

ideális hangyászsün 2015.04.09. 13:44:52

amióta van barátnőm, megvastagodott a karom. ő az elsődik barátnőm. Dikmi jól vagyunk.
Dik mán! (tudom, dikismétlés. Nem tehetek róla, hogy dikén dikis vagyok).

Manyecska 2015.04.09. 13:46:26

@Kitalátor (másként) gondolkodó: 33 éves. végre valaki akinek több szőre van mint nekem hát nem fantasztikus?? XDD najó ez vicc.:D

Manyecska 2015.04.09. 13:48:37

@ideális hangyászsün: én asszittem pont azért tartod hogy ne neked erősödjön a karod. mellesleg szombatra fürdést tervezünk némi sütéssel egybekötve.Pont felújítanak a mellettünk lévő lakásban, tiszta por minden de legalább nem kell csendben lenni.xdd

Manyecska 2015.04.09. 13:49:56

@Kitalátor (másként) gondolkodó: imádom a szőrös pasikat!! /a jó ízlés határán belül legyen../ Hahh! Te hogy vagy vele?:)

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.04.09. 13:51:04

@Manyecska: Chewbacca személyesen? Gratulálok!
@ideális hangyászsün: Neked is az ötmellű nő az első?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.04.09. 13:54:16

@Manyecska: Én nem bírnék elviselni egy szőrös pasit szex közben. A közelemben sem.nemhogy aktív részvevőként. Ha máshogy nem tudnék szabadulni tőle, alighanem megölném.
Mondjuk egy szőrtelentől meg még hánynék is...

Manyecska 2015.04.09. 14:05:23

@Kitalátor (másként) gondolkodó: nem.:D de folyton puszilgat meg ölelget szerintem tetszem neki:P..:DD véletlenül magas..:D

ideális hangyászsün 2015.04.09. 14:07:09

@Manyecska: sokat vagyok fölötte, és ilyenkor az alkaromra támaszkodikok ;)
@Kitalátor (másként) gondolkodó: az 1e-dikek között is a legegyedikebb.
Én csak a lábamon meg déltájban vagyok szőrös.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.04.09. 14:11:55

Azt hiszem, ez már túl sok információ mára...

Manyecska 2015.04.09. 14:14:46

@Kitalátor (másként) gondolkodó: hidd el a jóból háromésfélóra se sok!!! csak közben jött 5 üzenet és hat nem fogadott hívás otthonról :P

ideális hangyászsün 2015.04.09. 14:19:07

@Manyecska: addigra már kezd sötétedni. Természetes szőrcsökkentés, ami visszafordítható, na nem mintha szükségem volna rá.

Manyecska 2015.04.09. 14:25:12

@Kitalátor (másként) gondolkodó: azt nem is mondtam hogy a Millenáris parkból kitiltottak majd mert véletlenül a csak bentről átlátszó üveg előtt smároltunk. francse nézte. csak néhány iskoláscsoport láthatta.xdddd

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.04.09. 14:32:28

@Manyecska: Olyan városi WC-ket is gyártottak. Ide nem hozták be, mert biztosak voltak benne, hogy a 3 oldalból legalább az egyiket(vagy akár az ajtót is)a magyar melós akkor is fordítva építi be, ha úgy a nehezebb.

Artech 2015.04.09. 17:11:22

@közödeszed: szerinted a kettő közt van különbség? ha érvényes a kártya?

Aureliano Buendía 2015.04.09. 18:07:38

Mennyire lehet komolyan venni egy olyan bankot, ami a kakasos nyalókát emeli be a logójába?

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.04.09. 18:07:55

..... két nagy túlméretes kalimpáló bőrduda az arcom felett... hmmmm!
de ne legyen szőrös :)
Ha már az adottságokról kvaterkáztok.

esef 2015.04.10. 18:40:00

Ennél a jóképességű bandánál jártam úgy, hogy a márciusban eltörött kártyám pótlására két hónapot kellett várnom, a pótkártya száma stimmelt az enyémmel, de a név nem...

dani27bpbp 2015.04.11. 20:03:46

Ez valami állami bank, nem?
A posztoló nyilván átutalt valakinek pénzt a számlájáról, aki levette és odaadta neki, ez miért titok???

Már meging egy nick 2015.04.13. 14:21:57

Ígértem, hogy írok, hát írok a kártya cseréről.

Mivel már csak két hét van a bankkártyám érvényességéből, miután olvastam a cikket nem régen gondoltam kicsit jobban ránézek mi történik itt.

Kezdtem a netbankban a kártya áttekintőben és valószínűleg a gondok is ott keletkeznek. Vagy keletkezhetnek.

Az van, hogy a netbankban a kártya áttekintőben a lejáró kártyát látom (ami még két hétig érvényes), úgy mint inaktív státusszal. Van egy varázspálca amivel aktiválni lehet(ne).

Ez fura volt mért inaktív, ha még két hétig érvényes kellene legyen és mért lehet(ne) aktiválni a lejárófélben levő kártyát, ha egyszer eddig aktív volt és most meg már úgyis lejár.

Felhívtam hát a bankot és sikerült a végére járni a sztorinak. Az ügyfélszolgálatos úriember igen udvarias volt és tudott mindent. Szóval azt mondta, hogy egy programozási anomália miatt a netbank felületén már az új kártyát írja ki (ami még úton van) a régi számával és amennyiben rákattintok, hogy aktiválás azzal egyben érvénytelen lesz a régi és aktív az új (amit még meg sem kaptam). Csak miután az ügyfél nem tudja, hogy az az aktiválás már az új kártyára szól valószínűleg sokan rákattintanak. Van egy tippem, hogy a posztoló akaratán kívül ezzel lőtte ki a meglévő kártyáját.

Azt mondták ismert ez a probléma, ki fogják javítani.

andypea 2015.04.13. 17:23:12

@Már meging egy nick: Szia! Ezt a gondot nekem is említették egy call centeres beszélgetés folyamán, így én nem is próbálkoztam az ilyen módon történő aktiválással.

Már meging egy nick 2015.04.14. 10:34:04

@andypea: aha, fura minden esetre mért nem úgy csinálják, hogy jó legyen. Ha már egyszer tudják mi a baj.

Ezeket a netbankokat általában bolond biztosra szokták csinálni.

Mért nem lehet már külön kilistázni a kártyákat, szépen odabiggyeszteni mögé ez hamarosan lejár, a másik mögé ez meg hamarosan érkezik, az aktiváláskor meg egy kis ablakban, hogy hé paraszt, ha beaktiválod az újat azzal letiltod a régit.

Ebben a korban amiben élünk az ilyen nem túl bonyolult problémákra meg szokták találni a megoldást :)

Nekem már korábban is volt ilyen észrevételem, hogy nem azt írta ki a netbank ami jelen időben érvényes volt - nem emlékszem már mi volt akkor, azt hiszem a lekötéseknél - kb. ugyanígy telefonon tudtuk megbeszélni, hogy ugyan most nem azt írja amit kellene higgyem el, hogy úgy van ahogy mondják és nem ahogy írja.

Mintha valami sufniban fabrikálnák azt a weboldalt :)

Mindamellett messzemenően elégedett vagyok magával a bankkal. Nincs sok fiókjuk ez tény, de ha valami gondom akad még eddig mindig korrektek voltak, normálisak, kedvesek. Mondjuk én csak egy fiókban jártam nem tudom a többi milyen.
süti beállítások módosítása