Tékozló Homár

Nyílt levél az Extreme Digitalnak

2015.05.15. 17:44 | Homár Hilda | komment

extreme_digital_1.jpg

Az Extreme Digital és az idő nem barátok (és nemcsak azért, mert a cég olyanokat bír írni, hogy "Rendelésed átadtuk a Futárszolgálatnak, melyet 2000.01.01. szállít ki."), Tibor pedig egy hete nem tud mosni emiatt. Mi - minden visszafogottsága ellenére - a hónap egyik legkeményebb olvasói levelét köszönhetjük e viszonynak.

[csúnyaszó] Extreme Digital

Múlt pénteken online vásároltam tőletek egy raktáron lévő terméket, amit azonnal online fizettem is. Azt ígértétek (a weboldalatokon, és még a visszaigazoló emailben is), hogy 2 munkanapon belül megérkezik a termék. Ez szerény számításaim szerint e hét keddet jelentette.

Mivel ezt kedd késő délutánig nem sikerült megoldanotok, ezért felhívtam az ügyfélszolgálatotokat (akikről kiderült, hogy a vásárlói panaszok meghallgatásán kívül semmire sem alkalmasak). Hosszas beszélgetést követően azt a határozott ígéretet kaptam, hogy bár a szállítás elmaradása a ti hibátok, ezen a héten pénteken megkapom a megvásárolt terméket. És ha a vezetőség felé panasszal szeretnék élni, akkor azt írásban tehetem meg.

Én persze nem adtam fel a dolgot. Egyrészt reggel elküldtem az írásos panaszom emailben, amire azt a visszajelzést kaptam, hogy: "Kedves Ügyfelünk! Levele beérkezett postafiókunkba. Minden levelet a beérkezés sorrendjében dolgozunk fel és válaszolunk meg! Levelekre átlagosan 48 óra alatt tudunk válaszolni, nyitva tartási időben(Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 9 és 19 óra között, szombaton 9 és 14 óra között), telefonos megkeresés esetén pedig körülbelül 1-2 perc várakozási idővel tudunk hívást fogadni. Megértését köszönjük! "

No tehát, ha majd csütörtök-péntek táján kívántok foglalkozni az írásos panaszommal, az nem megoldás, hisz elvileg addigra (az ígéretetek szerint) már talán a megrendelt termék is megérkezik, és az nekem késő, ezért telefonáltam szerdán délelőtt is - mert mint már említettem, a megvásárolt termékre nagyon szükségem lenne -, akkor ismét csak azt a választ kaptam, hogy majd most pénteken kapom meg.
Tegnap, csütörtökön kaptam egy email értesítést tőletek, hogy a rendelésemet átadtátok a futárnak. Csak hogy mindenki lássa, mennyire [csúnyaszó] a rendszeretek, szó szerint idemásolom a levél tartalmának egy részét (a fuvarlevélszámot, amit véletlenül sikerült helyesen megadnotok, töröltem):

"Kedves V... Tibor! Rendelésed átadtuk a Futárszolgálatnak, melyet 2000.01.01. szállít ki.
Amennyiben a kiszállítással kapcsolatban kérdésed lenne, kérjük, hívd a Futárszolgálatot a telefonszámon és hivatkozz a xxxxxxx fuvarlevélszámra."

Most péntek van. Mint jól látható, a leveletekből nem derül ki, hogy milyen futárszolgálatot, és milyen telefonszámon kellene hívnom, egy több mint 15 évvel ezelőtti szállítási dátum ügyében. Nem baj, kinyomoztam. 

Megismétlem, most péntek van; kétszeresen is megígértétek, hogy ma megkapom a terméket. De nem. Mert miután beszéltem a futárszolgálattal, kiderült, hogy csak holnap, szombaton kapom meg, mert ti voltatok annyira [csúnyaszó, akár több is], hogy bár kétszeresen is megígértétek a pénteki szállítást (ami már azért is fura, mert keddhez képest a két munkanap az ugye csütörtök), a raktáron lévő, már kifizetett terméket a futárszolgálat szerint (és tulajdonképpen az értesítő levél szerint is) csak tegnap adtátok fel. És még örülhetek is, mert holnap csak azért lesz kiszállítás, mert a futárszolgálatnak van annyi kézbesítendője, hogy megéri holnap is szállítaniuk, egyébként csak jövő hét hétfőn vagy kedden(?) kapnám csak meg...

Ja igen, és most ismét próbáltam az ügyfélszolgálatotokat hívni, de az jelen pillanatban "technikai okok miatt nem elérhető, próbálkozzon a hívással később" üzenettel fogad (miután végigbillentyűztettétek velem a fél gombsort, hogy eljussak addig a menüpontig, hogy ügyfélszolgálatos munkatárssal szeretnék beszélni). És persze az írásos panaszra sem sikerült még semmit válaszolnotok.

Szóval [sok csúnyaszó] Extreme Digital, úgy tűnik, teljesen alkalmatlanok vagytok az online kereskedelmi tevékenység végzésére, hát még az oldalatokon hirdetett "Az ország boltja 2014" címre.

Álljon tehát itt ez a jelenleg még véget sem ért történet tanulságul minden jövendőbeli, online vásárlás előtt álló számára, hogy lehetőleg ne essenek abba a hibába, hogy a pénzüket nálatok költik el.

Tibor

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtiSnatch 2015.05.15. 17:50:22

a poszter [sok valamilyen szó (még nem döntöttem el)].

Hentes pékné módra 2015.05.15. 17:59:03

Én megértem a poszter frusztrációját, de ha annyira nagyon sürgős volt, már kedden visszakértem volna a pénzt, és aznap megveszem egy helyi boltban drágábban, a helyi kiskereskedőket támogatva.

rcfan 2015.05.15. 18:04:20

Nekem is kellett múlt hónapban gyorsan mosógép. Bementem egyik nagy élelmiszerboltba és 15 perc múlva már a kölcsönkért utánfutón volt a cucc.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.05.15. 18:10:44

@Hentes pékné módra: ezt majd akkor ismételd meg, ha nem csak pofázni kell róla! Könnyen lehet, hogy a neki megfelelő paraméterekkel rendelkező termék máshol vagy nem kapható vagy ha van, irreálisan magas áron, esetleg több hetes szállítási idővel. Én asszem a laptopommal jártam így egy másik cégnél...

Komojtalan 2015.05.15. 18:17:15

@pythonozok: Ezt azért látatlanban kétlem. Az lehet, hogy 1-2k -val drágább máshol, de ha sürgős elmegyek érte és kifizetem. Nem értem miért szopatják az emberek magukat a netes rendeléssel, mikor mindenki tudja, hogy Magyarországon minimum kétesélyes a dolog, ha sürgős elmegyek és megveszem, ha ráér megrendelem.

pythonozok · http://visszabeszelo.blog.hu 2015.05.15. 18:23:26

@Komojtalan: nézz be pl az arukereso.hu vagy az argep.hu oldalakra! Kételkedni lehet, én tapasztaltam, hogy nem olyan egyszerű az élet... :)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.05.15. 18:23:42

Kurva ritkán előforduló kifejezés egy boltnál a "nyitvatartási idő" ahhoz, egyszer utánanézzen a kedves levelező munkatárs, aki úgy végzett el 8 osztályt, hogy 4-szer bukott az alsótagozatban.

"A nyitva tart szószerkezetből képzett nyitva tartás kifejezést azért írjuk külön, mert A magyar helyesírás szabályainak 126. szabálypontja szerint, ha egy névszó és egy ige egymástól különírt jelölt határozós kapcsolatának igei tagjához képző (pl. -ó, -ó, -ás, -és stb.) járul, a különírást általában megtartjuk, a nyitvatartási melléknevet pedig azért írjuk egybe, mert a 137. szabálypont szerint a képzők halmozódása (-ás, -i) azonban már egybeírást von maga után."

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.05.15. 18:31:59

"Az ún. anyagnévi jelzős kapcsolatokat – a 115. helyesírási szabálypont szerint – akkor írjuk egybe, ha az előtagjuk és utótagjuk is egyszerű szó: aranygyűrű, fémburkolat stb. Ha azonban valamelyik vagy mind a kettő összetett szó, az anyagnevet különírjuk jelzett szavától: arany ékszer (ék+szer), műanyag burkolat stb."

Házifeladat: a selyem-nyakkendő és selyem-pizsama helyes leírása. (Talán segít, ha előtte felveszed mindkettőt.)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.05.15. 18:33:30

"Ha két különálló szóból álló minőségjelzős kapcsolat második tagja -i, -ú, -s, -nyi stb. képzőt kap, a különírást megtartjuk: piros tetős ház. Az egybeírást a jelentésváltozás teszi szükségessé: keménykötésű."

H.f.: nagy-képű kék-szemű lány.

atörökkk 2015.05.15. 18:43:30

Émmár nem írom le inkább.

Aureliano Buendía 2015.05.15. 18:53:19

Azt nem értem, ha ennyit baszódott... izé... csúnyaszó, és fontos lett volna, miért nem sétál be a helyi MM-ba, ott kb. ugyanazon az áron megkapja, sötöbö.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.05.15. 18:59:46

SPAM
www.facebook.com/kilatas/photos/a.252840271415645.69152.138994429466897/974893829210282/?type=1&theater

Amúgy még gondolom azt is lenyelné a postoló, hogy később kapja meg a cuccot, csak mondaná az a cég, hogy hát, ezt elkeféltük.

Aureliano Buendía 2015.05.15. 19:02:18

@ColT: ez annyira nem jellemző a cégekre.

Mikor nekem valami sürgős volt (tűzhely), bemásztam a bótba, választottam, fizettem, hozták.

@atpijkamo: semmi buzulás!:()

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.05.15. 19:05:12

@Aureliano Buendía: Minnyá megtunnyuk, hogy tőlünk nyugatabbra ezt sokkal egyszerűbben intézik: bemászol a bótba, választasz, fizetsz, viszik.

Aureliano Buendía 2015.05.15. 19:10:09

@atpijkamo: nem erre gondoltam, hanem arra, hogy abban az esetben, ha valami igazán fontos, sürgős, akkor utánajárok, elmegyek személyesen.

Ha nem sürgős, akkor megrendelem online, oszt majd lesz valami.

Ettől függetlenül az edigitálnak jár a faszkorbács. Izé. Csúnyaszó.

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.15. 19:15:07

Ha már holmi puhalelkű Vandácskák is igénylik a karcos-sarkos verbálodabaszást, ott már gondok vannak. Egészséges fejlődésünk Hilda védelme alatt áll, minden jel szerint. Lekerekítettséggel óv minket. Tegeződéses formula, ami ráadásul sokkal hosszadalmasabb és bonyibb szavakat szült, mint a magázódásos szült volna, meglátszik, hogy lakótelepen íródott a panasz.:) Találjuk ki az összes csúnya szót a meglévőek alapján, interpolációval.

"Kedves Ügyfelünk!" Ez a halálom. Meg amikor fiatal csitrik akarnak valami nagyon megmondósat közölni, nagyon összeszedetten, munkahelyképes formátumban (kár, hogy jobban felbasz, mintha őszintén pötyögnének) akkor képesek ugyanilyen kezdéssel prezentálni asztat.:/ Éljen a kreativitás.

"Én persze nem adtam fel a dolgot." Ez hülye.

"Minden levelet a beérkezés sorrendjében dolgozunk fel" - digitális iratmegsemmisítővel.:D (álá Dele(te))

"és válaszolunk meg!" - előre gyúrt formaválaszainkkal!(széphajú kollegáink gyártották kézzel, nagy lélekodaadással)

"evelekre átlagosan 48 óra alatt tudunk válaszolni" - túl sok szart indít el a Windows, nem igazán értünk hozzá hogy lehetne ezt orvosolni. Újgép kell...

"kétszeresen is megígértétek" - így ma kétszeresen is péntek van. Megismétli önmagát, 1 napon belül! Céltudatos srác.

"kiszállítás" - kiállítást olvastam. Mondom tényleg indokolt talán a kiművelt hőbörgés. Biztos valami szart vett, amit csak maga használ és emiatt fontos az egész most.

"mert a futárszolgálatnak van annyi kézbesítendője" - csak egyedül te létezel a világon, amennyiben nem, az számodra baromi nagy szerencse, mint írod is, de mégis, inkább egyedül csak te létezel, ezért első vagy mindenben, mekkora mák.

Beépíteném a telefonos menürendszerbe, "verje ki".

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.05.15. 20:04:40

@Aureliano Buendía: Hát, itt meg aszonták van, oszt' nem vót.

Nekem a MM játszott ezt tévével.
Rendeltem TV anyámnak, kb. 2 nap szállítás. Na, csak nem jött a mail, hogy átadták a szállítócégnek. Telefon, mi van? Hát, várunk.
Még 2 nap múlva tudták kinyögni, hogy valójában baszottul nincs készleten egyik raktárukban sem a TV. De akkor az online boltjuk még mindig azt mutatta, hogy van belőle...
Amikor lett, akkor persze hozták, se elnézést, se semmi.

taknyos zsiráf 2015.05.15. 20:06:35

Kisfröccsöt lehet rendelni onlányon?

gyedmaróz 2015.05.15. 20:13:36

Ellenpélda: én már egy rahedli mindenfélét vettem az Edigitaltól és sose volt semmi gond vele.

igi1 2015.05.15. 20:19:16

Most péntek van. Mint jól látható, a leveletekből nem derül ki, hogy milyen futárszolgálatot, és milyen telefonszámon kellene hívnom,

Ott van a honlapjukon te nagyonhülye balfék.

Olvasd mán el b@szod, melyik futárcéggel dolgoznak.

Aureliano Buendía 2015.05.15. 20:20:59

@gyedmaróz: én csak pár dolgot, de eddig mindig gyorsak voltak, nem szívtam még velük. A médiával sem.

Nem tudom, min múlik:)

igi1 2015.05.15. 20:24:07

@taknyos zsiráf: neked mindent lehet.

@Lenyalt Hayú Trónörökös: mér írják így, hogy kedves balf@sz!?

:)

nektek semmi se jó, ti lettetek túl modoros és igényes gecik

igi1 2015.05.15. 20:28:37

S rettentően fáj az, ha más is igényes és modoros geci akar lenni rajtatok kívül.

Escaped 2015.05.15. 20:31:46

@taknyos zsiráf: De. A futár egy fél csirkecombbal együtt szállítja. A küszöbre helyezett kisfröccs /
ajándék répával/ ára NEM tartalmazza a szervizdíjat.

veto · http://erdokert.hu 2015.05.15. 20:40:25

@igi1: elolvastam, hisz másképp hogy tudtam volna beszélni velük? egyébként meg van nekik kettő is. de a probléma ugye nem ez, hanem hogy a generált értesítő emailbe ezeknek az adatoknak be kellene kerülniük. de nem került. és mint kiderült, a szállítás elmaradása is az informatikai rendszerük hibája miatt volt (az ügyfélszolgálat szerint legalábbis). tehát a probléma az, hogy egy évi 20milliárdos forgalmat bonyolító online áruház.... és most adásunkat itt megszakítjuk, mert újabb értesítő e-mail érkezett edigitaltól, miszerint: "Rendelése teljesült", a levélben a megrendelés státusza "átvett". Természetesen már sem az edigital, sem a futárszolgálat nem érhető el.

veto · http://erdokert.hu 2015.05.15. 20:42:08

@veto: kimegyek, megnézem, hátha letették a kapu elé, ahol a kutya átvette...

veto · http://erdokert.hu 2015.05.15. 20:43:19

@Lenyalt Hayú Trónörökös: a futárszolgálatos résznek szerintem fuss neki mégegyszer :)

veto · http://erdokert.hu 2015.05.15. 20:44:25

@Aureliano Buendía: ha találsz nálunk helyi MM, meghívlak egy szarvaspörköltre. na jó, fröccsöt is kaphatsz mellé.

igi1 2015.05.15. 21:02:12

@veto: te, nem lehet, hogy tényleg átvette már valaki!?

Elő szokott fordulni hogy valaki a családba átveszi a másik dolgait.

igi1 2015.05.15. 21:06:00

A poszternek ha nincs számla a kezében, bajosan fogja tudni, hogy tényleg nem a családba került-e valakihez a rendelt áru.

Ez gyanúsan lopás szagú eset, főleg ha a poszter ELŐRE KIFIZETTE, és állítása szerint ő nem kapta meg.

Attól még, hogy ő nem kapta meg, más még átvehette, s mondhatja azt, hogy eltűnt, sehol semmi, nuku.

De az extreme digitalnál is lophatott valaki, hiszen ilyenkor, ha nincs termék, minimum vissza kéne adni a pénzét.

Itt több van a dologban, mint az informatikai rendszer hibája.

Valaki lopott. Mert előfordulhat az is, hogy valaki a családból is eltüntethette a cuccot, de az extreme digitalnál is elfelejthették kiszállítani. Ami szintén lopás, mert a poszter fizetett.

hobbitroll 2015.05.15. 21:07:29

@Komojtalan: azért mert a [sok, nagyon csúnya szó]EU kitalálta, hogy a [rengeteg csúnya szó]fillérbacó vadásznak 14 napja van elállni a vásárlástól. Ez ugye csak netes/telefonos rendelés(vásárlás) esetén áll fenn.
Tehát, bevállalod a melót, kimosod a megyében (fél országban) az összes étterem/szálloda/akármi szennyesét, majd a 13. napon elállsz a vásárlástól.
hogy az isten [csúnyaszavak^n+1] az euba. meg az ötleteikbe.

igi1 2015.05.15. 21:08:41

ITT EZEN VAN A HANGSÚLY:

A POSZTERNEK BIZONYÍTANIA KELL, HOGY NEM KAPTA MEG A TERMÉKET.

Minden attól függ, hogy a futárszolgálat kezében van -e átvételről nyugta, igazolás, ki vette át, ha szállítottak.

igi1 2015.05.15. 21:11:27

Ha viszont a futárszolgálat ismeretlen, vagy nem beazonosítható, akkor az extreme digitalnak kötelessége kártérítést fizetnie, mert ez LOPÁS.

Ellopta a poszter pénzét, vagyis komoly összegnél feljelentést kell tenni.

Meg kell várni azonban, mit lép erre a futárszolgálat és az extreme digital.

Ha nem adják vissza a lóvét, feljelentést kell tenni.

De csak akkor, ha biztosan tudod, hogy senki se vette át a családból, s lopott meg poszter.

A mai családi kapcsolatokat ismerve, ez nem indok, minden előfordulhat.

veto · http://erdokert.hu 2015.05.15. 21:15:41

@igi1: asszony itt ül mellettem 2 méterre. egyedül a kutya van kinn. ja nem, már ő is bejött, érzi, hogy itt a vacsoraidő. a legközelebbi rokonom minimum 100 km-re van. a falu, ahol élek, kb 200 főt számlál. és egy ekkora faluban semmi nem marad titokban. pláne, hogy egy zsákfaluból nyíló zsákfalu. itt még átmenő forgalom sincs,és a nemzetbiztonság sem találja meg elsőre. cserébe nyugi van, meg madárcsipor, és jó levegő...

FDToth 2015.05.15. 21:17:08

A posztolo kicsit felkapta a vizet: sajnos elfordul h nem a vart idopontra szallitjak. Az is elofordul h olyan ugyintezovel beszelsz, aki impotens.
A termeket szepen megkapod, irzs NORMALIS levelet a vezetosegnek, akik minden esetben feljanlanak vmit karpotlasul.
Celszeru eloszor a vezetosgenek irni, es csak utana a nyilvanossagnak :)

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.15. 21:20:45

@veto: "zsákfaluból nyíló zsákfalu" Paradoxon, mindegy. Mit vettél?! Engem ez foglalkoztat.

igi1 2015.05.15. 21:22:18

@veto: faluhelyen tudják mikor jár a futárszolgálat

felénk pl mindig délben, meg kettőkor a másik

CSAK TE ÁLLÍTOD, HOGY NEM KAPTAD MEG AZ ÁRUT

BIZONYÍTSD.

Ha az extreme digital semmit sem lép, feljelentést kell tenni a rendőrségen, mert elsikkasztották, ellopták a pénzed.

de mondom, csak akkor, ha valóban biztos vagy ebben, mert nagyon megütheted a bokád, ha kiderül, hogy mégiscsak átvette valaki más

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.15. 21:24:12

@FDToth: már bocs, de nem leszopni akarja, mit számít, hogy impotens-e?:D Bizonyára írna szép köszönőlevelet, ha megkapná a termékt. Ilyen esetben viszont mire a kártérítés?:) Jó kis hozzászólást írtál, szerintem már hat a péntek esti alkoholgőz.
@igi1: kérj meg valakit a családból, hogy futtasson LE, mert túlteng benned az ismétlőszándék. Meg a kiemelőszándék. Olyan hangsúlyozásokat követsz el, hogy rendesen attól fél az ember: ezekkel fog álmodni. Nem kizárt.

igi1 2015.05.15. 21:30:57

@Lenyalt Hayú Trónörökös: kérdeztelek!?

Ha nem teccik, ne olvasd.

Senki nem tart pisztolyt a fejedhez.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.15. 21:38:03

@igi1: szivem Tibornak nincs felesege, mert ha lenne, mar kimosott volna teknyoben, kezzel
ha leszallitottak volna, akkor a cegnek kell bizonyitania, itt az atveteli Cso Bence alairassal
addig is alljon be poloban meg farmerben a zuhany ala es szivaccsal tusfurdovel mossa ki, azt az elhetetlen hetszentsegit

igi1 2015.05.15. 21:42:35

Azé elég durva a poszter esete.

Mondjuk 1-2 nap késés még nem a világvége.

igi1 2015.05.15. 21:43:55

@hagyma: há most az átvételi szelvényt megette az egér, a futárszolgálatnál elégették, a pda elromlott épp mer nem volt GPS.

Ha b@sztak kiírni a futárszolgálatot, sms-be!!! akkor kitől mit várhatsz.

De ha rendelés státuszról átvettre minősült, valami oka csak volt b+, az úgy nem történik meg, ha a futárszolgálat nem igazolja vissza, hogy szállított.

igi1 2015.05.15. 21:45:19

Ja, nekem két sms-t is küldött a futárszolgálat, amikor az extreme digital hozta az elemeimet. :)

Egyszer, hogy rendelése ekkor és ekkor jön, itt a futár elérhetősége

máskor akkor, amikor átvettem a terméket, hogy rendelését kiszállítottuk

edigitálnál ugyanez

sms, email értesítő is gyün, ha megvót a teljesítés

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.15. 21:46:53

@igi1: már megint azt érzem veled kapcsolatban, hogy burokban élsz és életképesnek minősítettek a faludban, de a nagyvilág feldarálna. Elég gáz az a család, ahol körbekérdezés helyett rögtön nyilvánossághoz fordul, neadj isten, átvevő SZÓL a célszemélynek, hogy átvette, ne pörögjön az fölöslegben. Egyes cégek antiinfocirkuláltatós képességére emlékeztet az ilyen. Tik 60-an laktok egy helyen? Többször ismételted, hogy család, vastagon alapértelmezett lehet a többgenerációs együtélés nálatok. Próbálom megfejteni, miért ennyire ez kézenfekvő nálad. Ha megismeryük a művész hátterét, könnyebben értjük, munkásságát könnyebben befogadjuk, végül megszeretjük, majd szerelemben esünk.
20 ezer alatt hiába jelentgetne. Bokavédője szerintem meg van, de előbb korlátozza le a fejbeni szoftvere, mintsem hogy ilyenekre szüksége lenne. Nyithatnál tanácsadó irodát.

igi1 2015.05.15. 21:52:49

Úgyis kiderül jövő héten, ha az edigital hibázott.

@Lenyalt Hayú Trónörökös: te úgy a mai világban élsz!?

Tudod te, mi zajlik itt cigányországban, ahol terebélyes a család!?

Most itt ölre megyünk, de olyan kevés volt az idő még a reklamálásra, visszaigazolásra, hogy a kivizsgálásra is várni kell még.

De ha az informatikai rendszer hibás volt, akkor nem csak a poszternál kellett lenni hibának (sms értesítő)

igi1 2015.05.15. 21:55:39

Komolyan mondom, ti éltek álomvilágban, s nem tudjátok, mi mindennel bepróbálkozik az aprónép, miket csinálnak a naccsaládosok, oszt ráfogják az informatikai rendszerre, csak hogy lóvét kapjon.

Azér dulva a sztori.

Senkinek semmit sem lehet elhinni bemondásra.

igi1 2015.05.15. 21:57:22

Konkrétan van olyan eset, ahol anyuci pici lánya van, s a lányka rendel konkrétan olyan dolgokat s át is veszi, amikről anyuka semmit se tud, sőt néha még anyuka kártyáját is kölcsönveszi.

nem kell ehhez naccsaládosnak lenni, átvételi elismervényt bárki el tud tüntetni

Escaped 2015.05.15. 21:58:42

@igi1: Hohy a túróba bizonyítsa, hogy nem kapta meg a rendelt árut?! Videofelvétel arról, ahogy az elmúlt napok során NEM vesz át csomagot? Ki gondolná előre, hoyg ilyen bizonyítékra lesz szükség? Nem egyszerűbb a futárnak bizonyítani az átadást?

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.15. 21:59:24

@igi1: akkor a kimondással kell próbálkozni, az bejöhet. Jó, de én rád voltam kíváncsi. Vagy nem a saját életedet éled? Éld már azt. Mai világba élek, bár be-bevillannak ilyen flashek, hogy Dos Navigátor, ezeknek szoktam teret engedni. Maiba, de igyekszem a jobb feleken megfordulni. Ennyit talán tehetek magamért.

veto · http://erdokert.hu 2015.05.15. 22:00:31

@FDToth: írtam nekik. nem válaszoltak.

Escaped 2015.05.15. 22:03:08

@igi1: A kislánykám nemigen tudná a futár példányát elsunnyogni. Esetleg EKG- görbésen írja alá. De a futi alkor is mutat valami sajtpapírt, hogy igenis átadta az elemeket valami Krikkszkraksz Gézánénak.

igi1 2015.05.15. 22:04:54

@Escaped: hát a tiéd esetleg nem.

De megkérdezném erről a kislányodat is. :)

Mondom, nagyon durva esetek vannak ilyen téren, ki mit vesz át, ki kussol, ki vásárol mivel.

A szülők lenyúlása rendszeres, napi szinten van, s leginkább a 12 éven felüliek szeretik csinálni.

igi1 2015.05.15. 22:06:06

Néhányan tényleg álomvilágban élnek itthon cigányországban.

@Lenyalt Hayú Trónörökös: inkább Nepálba menjé, esetleg Indiába.

veto · http://erdokert.hu 2015.05.15. 22:09:05

szerintem ne egyétek egymást, fölösleges. a futárszolgálat ma megerősítette, hogy a termék náluk van. bennük jobban bízok, mint az edigitalban. illetve az edigital informatikai rendszerében. eddig ugyanis elég egyértelmű, hogy az valami más dimenzióban működik.

igi1 2015.05.15. 22:09:05

@veto: azé, ha válaszolnak, most már írd meg, mit ügyködtek össze :)

a futár háromszor szállít, ha nem kaptad meg a terméket, utána visszaküldi

ha az informatikai rendszer hibás, másnál is előfordul, akkor fognak lépni úgyis

nem kell aggódni, ha tényleg minden oké nálad

veto · http://erdokert.hu 2015.05.15. 22:10:46

@igi1: majd jelzem a fejleményeket. hamáshol nem, az eredeti FB posztban biztosan: www.facebook.com/tvrancsik/posts/973148219384378

igi1 2015.05.15. 22:11:01

Felvázoltam mindössze a KŐKEMÉNY MAGYAR VALÓSÁGOT, miszerint hogy zajlik az élet ciggaországba.

A ciggák nem szeretnek fizetni, viszont az elkényeztetett, egyedüli gazdagabb kölykök, akik mindkét szülőtől bevasalják a zsét,annál inkább szeretnek anyuka és apuka tudta és kontója nélkül vásárolni.

Akik úgy sincsenek otthon a nap 24 órájába.

Escaped 2015.05.15. 22:11:12

@veto: Valamitől váltott ,,átvett"- re a státusz. Ok, hogy az ED-lal vagy sz@rződéses iszonyban, de tán a futára is csörrenthetnél párat. Ha meg eltűnt a cucc->zsaruk.

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.15. 22:11:50

@igi1: mi szarért mennék olyan helyekre? Esetleg ha kedvet csiholsz.
Összetett dolog ez, de a szülő szégyene és ostobasága, ha hagyja szarrá lehúzogatni magát. PIN kódot megadni/12 éves gyerek előtt felejteni? Plusz annyit foglalkozni a kölökkel, hogy ilyeneket megtegyen rendszeresen? Lehet ismételgetni, hogy ilyen durva esetek vannak, meg olyan durvák, nevelni kellene, nem szörnyülködni.
@veto: az király, nincs is másik? Nekem hűtőm van most. Új illata van és mondhatom, nagyon jó találmány. Nekem bejött ez a vásárlósdi!! Éljen a fogyasztói társadalom!!! Különben te hány éves vagy?

gabors 2015.05.15. 22:12:07

tetszik a "tegezgetosdi" olyan cuki lett az egesz .....

amugy posztolonak felhivnam a figyelmet hogy nem talaltam ezt a tipusu {} zarojelet valamire csak jo lett volna pedig ...

ja ha valamire nagyon szukseged van kedves {csunya vagy szep szo valasztando ide} poszt-tolo akkor menj be egy boltba vedd le a polcrol fizesd ki azt annyi ....

Escaped 2015.05.15. 22:16:21

@Escaped: ok. Látom, már megvolt.

@igi: Hm, nekünk még a szomszéd Ponyclubos sz@rját is odaadták ,,hullámvonalas" aláírásért. Ha ő kerest volna a pónifüzetet, elérakják a sajtpapírt. Amin -bizonyíthatóan-nem a címzett aláírása aszerepel. Akkor mi van? A futi állítja, h átadta. Szomszéd állítja, hogy nincs nála. Az aláírás kamu. Szomszéd nem videózta,ahogy NEM vesi át. Ki hogyqn bizonyíthatja az igazát?

igi1 2015.05.15. 22:20:11

@Lenyalt Hayú Trónörökös: sajnos a szülők nem érnek rá, a gyerek meg úgyis azt csinálhat, amit akar, csak kussoljon, meg tanuljon.

@Escaped: végül is, te is elismered, hogy előfordulhat, de azért egy 10 éves meg tudja tanulni a szülő aláírását.

Ha tudja, anyuka hol tartja a kártyát.

Mondom, ezt inkább a tinik szeretik csinálni.

Bizonyos környékre pont ezért nem mennek már a futárszolgálatok sem.

gabors 2015.05.15. 22:20:14

@veto: "a nemzetbiztonság sem találja meg elsőre. "

akkor hogy varod ezt el egy mezei futartol ???

AtiSnatch 2015.05.15. 22:22:29

Eddig még senkit se szűrtem, de lehet kipróbálom.

Escaped 2015.05.15. 22:23:51

@igi1: azt nem tudom, ki, mit hogyan bizonyít egy ilyen ügyben.

veto · http://erdokert.hu 2015.05.15. 22:24:43

@Lenyalt Hayú Trónörökös: van másik, ami múlt pénteken kilehelte a lelkét.

igi1 2015.05.15. 22:24:51

A tinik a mai világban úgy b@sszák át a szülőket, ahogy csak tudják. Kivétel nélkül.

A nagyrészük pont ezért ki van szolgálva, csak tanuljon.

Más kérdés, hogy se tanulni, se dolgozni nem akarnak, csak ingyenélni, mindkét szülő nyakán. Egy szem gyerek esetében különösen durva, amit a gyerek megenged magának.

Pláne ha az egyik szülő külföldön dolgozik s hazaküldi a lóvét.

De a gyereket azért nem viszi ki magával, hanem itthon hagyja.

Kicsit elkanyarodtam a témától, de hogy mennyire át lehet vágni a szülőt, mennyire át tudja vágni közeli hozzátartozó a másikat, azt csak a jóisten tudja.

Miért!?
Mert egy rokont nem választhatsz, közeli hozzátartozót sem dobhatod ki csak úgy az utcára.

Rendes családba persze ez nem így van, meg ameddig kicsi a gyerek ahhoz, hogy kinyissa a száját, s piát szerezzen meg cigit.

De ahhoz már elég okosak, hogy egy-két osztálytársat is beterrorizáljanak, akik otthonról lóvét sikkasszanak a szülők tudta nélkül.

Akkor ezt is meg lehet oldani, pénzért anyjukat is megölnék, oszt bármikor rá lehet fogni az informatikai rendszerre.

Ez a szomorú magyar valóság.

Escaped 2015.05.15. 22:25:35

@igi1: De ki, mit és hogyan bizonyít?

igi1 2015.05.15. 22:26:13

@AtiSnatch: hajrá. Mobilon mindent látni.

igi1 2015.05.15. 22:27:46

@Escaped: ha az edigitalnál és a futárnál mindent rendben találnak, s igazolni tudnak, akkor neked kell bizonyítanod

ez egy fordított ország, itt a vádlónak kell bizonyítania igazát, nem a bűnösnek

ha kölcsönadsz papírok nélkül lóvét, s visszaköveteled, neked kell bizonyítanod, hogy az a lóvé megvolt

AtiSnatch 2015.05.15. 22:31:03

Még jó, hogy nem mobilnézetben homározok.

igi1 2015.05.15. 22:33:21

Majd egyszer fel fogtok ébredni...

igi1 2015.05.15. 22:34:19

@AtiSnatch: aki kimarad, lemarad.

más meg úgy homározik, tehát a szűrés gombbal csak saját magadat teszed nevetségessé, hogy nem tudod, miről zajlik a társalgás

igi1 2015.05.15. 22:43:50

Szal dumálhatnánk évekig a vásárlási szokásokról. :) Meg a mai fiatalokról is.

Rengeteg mindennel bepróbálkoznak, nincs kontroll, nem félnek semmitől.

Ez a poszt is minek íródott, amikor a poszter idővel úgyis meg fogja kapni a rendelt terméket, hogy egyszer senki se vette át, még mindig kihozhatják kétszer.

Ha mondjuk az edigital nem akar teljesíteni, akkor megértem, hogy írt a homárra.

TÜRELMESNEK KÉNE LENNI, nem idegbeteg fejjel előbb homár posztot írogatni, miközbe lehetőséget adni, hogy az edigital megoldhassa a problémát.

Mert akkor ez a poszt csak

LEJÁRATÁS.

igi1 2015.05.15. 22:50:25

Ha múlt pénteken vásárolt, akkor hétfőn kellett elkészíteni a rendelést, aznap átadni, esetleg kedden átadni a futárnak, vagyis csütörtökön kell, legkésőbb ma megkapni a terméket.

Ellenben a poszt már a héten megíródott, ha most rakta ki Hilda, akkor már szerdán, csütörtökön megírta (1-2 nap kell a posztkirakáshoz)

Tehát házinyúlra nem lövünk, poszter, előbb gondolkodjá már, mielőtt a rossz hírnevét kelted esetleg alaptalanul egy cégnek. Mert épp nem vetted át első szállításkor, meg volt valami gubanc.

Többen is megjegyzik, még korai volt ez a homározás.

Ez is mutatja, mennyire tudnak cirkuszolni a zemberek, ha már kicsit kell várni valamire, mennyire nincs önkontroll és gondolkodás, na meg ész a fejekbe.

Ha jövő héten sem szállítottak volna, s nem érhetők el, akkor június közepén írtam volna a homárnak. Az lenne jogos.

De ez!?

igi1 2015.05.15. 22:52:10

@Lenyalt Hayú Trónörökös: Munka közbe mindenre ráérek, köszi.

Még valami!?

AtiSnatch 2015.05.15. 22:52:50

Radaron minden látszik. Sajnos.

gabors 2015.05.15. 22:52:57

ez mar az e het vegi ????

igi1 2015.05.15. 22:56:32

Adjá mán lehetőséget a kiszállításra b+.

Mit várhatunk olyantól, aki még ezt se tudja!?

De azért szerdán már megírta az emailt a homárnak.

igi1 2015.05.15. 22:57:46

Hilda is GONDOLKODHATNA NÉHA mielőtt kitesz ilyen posztokat.

Ezzel árt a homár hírnevének.

igi1 2015.05.15. 23:00:43

@AtiSnatch: most lebuktál :)

radaron azér megnézed b@szod XD

veto · http://erdokert.hu 2015.05.15. 23:19:42

@igi1: a poszt ma íródott. ott van a FB oldalamon. egyébként elég fáradtnak tűnsz, szerintem menj lefeküdni :)

igi1 2015.05.15. 23:21:06

@veto:

LEGKÖZELEBB VÁRJÁ MÉG EGY KICSIT.

igi1 2015.05.15. 23:22:04

@atörökkk:

1. feltöltöttem az elemeimet, az edigitaltól rendeltem

2. nem tartok el több élősködő alkoholistát

zajlik a zélet máma

veto · http://erdokert.hu 2015.05.15. 23:22:26

@igi1: nem a késéssel van a baj. hanem azzal, hogy miután megállapították, hogy az ő hibájukból történt, meg sem próbáltak tenni ellene.

igi1 2015.05.15. 23:24:20

Nagyon lyók máma a posztok. :)

Cirkusz a zélelmiszerbótba, meg h rendeléstől számítva két nap után b@sztak szállítani.

felgyorsult a netes homározás világa

igi1 2015.05.15. 23:26:25

@veto: te nem bírod felfogni, hogy múlt pénteken rendelted!?

Most meg már cirkuszolsz.

Mondom:

Adjá lehetőséget a kiszállításra, panaszkezelésre, mer meg fognak verni egyszer.

Előbb írtad a posztot, ebből még lesznek bajok.

Az edigitalnak is vannak ám jogai, nem csak neked.

igi1 2015.05.15. 23:36:07

Azér se fogtok kiborítani máma sem.

Eccer csak leesik.

Bravobravo 2015.05.15. 23:45:28

@Hentes pékné módra: PERSZE AZONNAL VISSZA IS ADJÁK. :-)) :P:P Gyorsfutár hozza a pénzt vissza. :-)) :P:P
Bravobravo

igi1 2015.05.15. 23:46:59

@Bravobravo: látod, nem bírják felfogni.

Bravobravo 2015.05.15. 23:49:11

@Aureliano Buendía: MERT te ügyes vagy. :-)) És szép és okos.:P:P És több pénzed van, mint a posztolónak. :-))

igi1 2015.05.15. 23:51:38

Hát ez tényleg marhajó poszt, ha úgy veszük. XD

Bravobravo 2015.05.15. 23:56:00

@veto: OFF MI AZ a zsákfaluból nyíló zsákfalu ? Ez fogalmilag lehetetlen.

igi1 2015.05.15. 23:56:41

@Bravobravo: a zsákfalu az olyan, mint a zsákutca

behajtani lehet, de kihajtani már lehetetlen

igi1 2015.05.16. 00:04:40

Ezér könnyedėn meg lehet skalpolni bennük a futárt is s átvenni a helyét

még könnyebben tűnnek el benne sose létezett előre fizetett csomagok

Már amelyikbe be mernek hajtani a futárok a lovaskocsival

ööö,izé 2015.05.16. 02:02:24

Tetszik nekem ez a poszterember!

Manyecska 2015.05.16. 03:08:36

@igi1: azt fekete lyuknak hivjàk..

Manyecska 2015.05.16. 03:49:57

@igi1: én monnyuk gondo.kozom rajta.szembeszomszéd / àtlosan/ meghalt nemrég törték fel a lakàsàt..màr napok óta halott volt:-(:-( fiatal 50koruli emberke mindig hajnalban valtottunk par szot mer akkor jott melobol amikor kutyat setaltattam.hârom a magyar igassàg .vàrjuk a ràadast.malacka tegnap a fiam kezeben halt meg mire hazaertem :-( nincs igasság.

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.16. 06:04:21

igi1 marhalevelén valami nagyon elíródott. Az írás szerint közõsségbe engedhetõ, szellemi vágtái pedig korlátokkal bírnak. Felül kék vizsgálni. A malacmennyországban ugyanoly frissenfehérítõzöttek a felhõk vagy azért koszosak kicsit?

KrustytheClown 2015.05.16. 06:44:24

Az Edigitaltól és az Ipontól rendszeresen rendelek dolgokat. Csak a szerződött futárcégeik rohadt lusták, két alkalomból egyszer megkérdezik mobiltelefonon a kézbesítőik, hogy nincs-e kedvem bemenni a nagyvarosba átvenni a cuccot. Én ugyanis egy zsáktelepülésen lakom. Felháborító, mert kifizetem rendesen a szállítási költséget.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.05.16. 07:24:08

@Aureliano Buendía: A mákon. Ha egyszer valami nem úgy van ahogy kéne, akkor megszoptad.

@KrustytheClown: Beszélgetést felvenni, anyacégnek továbítani :D

CID 2015.05.16. 09:07:11

@igi1: én nem tudom melyik futárcégről beszélsz, de konkrétan a GLS még meghatalmazással sem adja oda másnak, mint a címzettnek.

igi1 2015.05.16. 09:46:38

@CID: én is vettem át más családtag csomagját nem volt ügy

Most már pdan is alá kell írni

de van ahol csak odaírja h lánya oszt jóvan igaz személyi kell

igi1 2015.05.16. 09:50:20

amikor már semmivel nem tudtok előjönni jönnek az ilyen megjegyzések azemélyeskedések

Ennyit tudtok kipréselni magatokból vagy telik másra is?

Amúgy tök kellemes zérókomponista stílus van itt valakinek

Az is aszitte ő az újságíró...

A poszter meg monnyon le Hildával együtt

igi1 2015.05.16. 09:52:44

Azé nem kéne minden facebookos agyszûleményt kitenni a homárra gondolkodás nélkül mer így nem lesz fogyasztóvédelem...

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.05.16. 10:10:01

Akár zsákfaluban is megeshet.... :)
A falun keresztülhaladó turista
észreveszi, hogy az egyik
udvaron egy ember veri a
feleségét.
- Mit csinál, jóember? - kérdezi
megbotránkozva.
Mire az ember:
- Javítom a mosógépet.

igi1 2015.05.16. 10:51:41

Hagyjuk, a jelek szerint úccse értik, de nem adják fel.

Manyecska 2015.05.16. 12:21:35

@Lenyalt Hayú Trónörökös: eltemettük màr minden pénteken temetkezünk rutinbol.RIP mali.

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.16. 12:21:38

@igi1: rajtad kívül már mindenki feladta.:D Menjél füvet nyírni, meg szexelni, sosem tudsz leereszteni.

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.16. 12:23:53

@Manyecska: :DD A szembeszomszéd meg átlósan halt meg. Az mégjobb.:D Irigylésremél-Tó. (nyaralóhely)

Manyecska 2015.05.16. 12:29:02

@Lenyalt Hayú Trónörökös: xd nemar.kwdveltuk egymast na nem ugy....leviszem a kutyat pà

Aureliano Buendía 2015.05.16. 13:07:57

@Bravobravo: félreérted. Sürgős volt, és igen, volt rá pénzem.
A posztolónak is volt pénze, csak más módszert választott.

Aureliano Buendía 2015.05.16. 13:10:50

@ColT: lehet, akkor remélem, így marad.
Ez is úgy van, hogy kismillió embernek működik a dolog, de van egy-kettő, akinek nem. Nyilván, ezek kerülnek inkább előtérbe. Meg persze azt a pár embert hidegen hagyja a többiek „sikere”.
Ha velem történne, én is leszarnám, hogy másik ötezer vevő elégedett volt:)

Aureliano Buendía 2015.05.16. 13:11:56

Ez már amúgy a hétvégi?

igi1 2015.05.16. 13:24:09

@Aureliano Buendía: az

Hilda a facebookról lopkod posztokat.

fülesválasztó-punaszagú-tangakorc 2015.05.16. 13:25:05

@Lenyalt Hayú Trónörökös: "nem értem"

....kár! :(

Esetleg próbálkozom egy másik hasonlóval:
Az indián ül a tóparton és látja hogy a felesége mossa a ruhákat a vízesésnél.
Egyszer csak egy nagy guruló kő esik rá a hegyoldalról az asszonyra és agyonüti.
- Ó a francba! - mondja az indián. - A vízkő már megint tönkretette a mosógépemet!

Talán ez menni fog.
Ha ez sem, rendelj egy gumitantuszt az extreme digital-tól, de olyat amelyik nem pattog! Után vétellel. :)

igi1 2015.05.16. 13:28:50

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: nekem megérkeztek rendben az elemeim

amint azt láthatjátok van energiám a fontos dolgokra

igi1 2015.05.16. 13:56:40

@Lenyalt Hayú Trónörökös: te nem a kellemes zérókompi vagy!? Nagyon hasonlítasz rá csak lerövidültėl azóta

igi1 2015.05.16. 14:21:07

Mondjuk úgy használjátok ezt a szűrés gombot mint valami titkos fegyvert a nektek nem tetsző ellen

Én értem a logikát, de a szűrés gombbal felesleges fenyegetőzni ha minden láccik amúgy is

egyeseknek biztos jó ez

gabors 2015.05.16. 15:54:40

@Lenyalt Hayú Trónörökös: ." A malacmennyországban ugyanoly frissenfehérítõzöttek a felhõk vagy azért koszosak kicsit? " tisztak !!!

De az semmi ott 73 szuz varja a shahid malacokat ezert is jo nem koshernek lenni.

Troppauer_Hümér 2015.05.16. 16:19:35

Én azon fagytam le, hogy a vadász előre fizetett. Miért?
Az extremedidzsitál 15 rúpia felett ingyen kiszállít mindent, utánvéttel is. Egy fillérrel nem kell többet fizetni.
Kenyeret is kifizeti előre egész hétre, mert úgyis lesz raktáron? Meg a csirkefarhátat?

Aemberek hülyék.

Troppauer_Hümér 2015.05.16. 16:20:58

@igi1: Nem rövidült, csak széjjelosztja a bölcsességeit, mint te.

Betegebb vagy mint valaha, bár ezt úgyis dicséretnek veszed.

igi1 2015.05.16. 17:58:49

@Troppauer_Hümér: egészségére

senki se mondta h csak nekem lehet

Én mondtam h elvetemültebb lettem. Oazt azt se akartátok elhinni.

De ilyen posztokat megírni múlt péntek óta ...

Manyecska 2015.05.16. 18:37:03

@igi1: màr ismerem jobban is mimt kène xdd mingya jon a pasim feladja a hazialdast..sör. bekeszitve..kiwi vagyok mi lesz mer itt alszik ma.tortenelmi pillanat.xd
mi lesz este a tevebe?? xdd...vmi vitaforumon van remelem kiesik az utembol mire ideér.xd

Manyecska 2015.05.16. 18:40:52

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: én màr eleve feladtam.vmelyik éjjel a sajàt rohogesemre ébredtem.na az dulva xdd

Manyecska 2015.05.16. 18:44:25

@igi1: te ezek a férfiállatok esznek amugy?? most tenyleg vacsit kell csinàlnom?? màr règ voltam hâzisârkàny.mellesleg ő tanult szakàcsnak ifjukorãban sza. remélem nem horkol..xd..

veto · http://erdokert.hu 2015.05.16. 19:24:45

Update: ma reggel felhívtam az edigital ügyfélszolgálatot, hogy miért kaptam tegnap este az ominózus, teljesítésről szóló értesítőt. Mint kiderült, ez egy automatikus üzenet, amit azért kaptam, mert a rendszerükben erre a napra volt beállítva a teljesítés. Tehát semmi valóságalapja sincs, vagy sikerül eltalálniuk, vagy nem. Szerintem ezt kár is kommentálni.
A nap jó híre viszont, hogy a futárszolgálat az ígéretükhöz híven tényleg dolgozott ma, és a kora délutáni órákban rendben leszállították a megrendelt terméket.

igi1 2015.05.16. 20:12:26

@Manyecska: mint a lovak

főleg a májat szeretik :)

Monnyuk ha sört adsz nekik azt még jobban szeretik

viszont akkor sörhasuk lesz

igi1 2015.05.16. 20:14:23

@veto: legközelebb gondolkodni is kéne mielőtt szétfacebookozod az agyad

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.16. 20:58:14

@igi1: a söri szénhidrát lekonyult kutyafüle a tésztafélék szénhidrátjaihoz képest. Gondolom valami elfuserált oknál fogva te is a mackós típusokra buksz, így ha valaki amúgy tetszene, de egészséges teste van, azt most már tudod mivel zabáltasd. Formáld képedre (kényedre) a wilágot!

igi1 2015.05.16. 20:58:32

@Manyecska: te mi van a tengerimalackáddal!? él még!?

igi1 2015.05.16. 20:59:51

@Lenyalt Hayú Trónörökös: a te kedvedér mindent. Igen, a mackós típusokra bukok. :)

Azok nincsenek annyira eltelve maguktól.

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.16. 22:33:39

@igi1: "Azok nincsenek annyira eltelve maguktól."
Akkor mi az a sok hús, háj, meg sejtmag bennük? Na csá.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.05.16. 22:36:47

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: Ugyan már hogy lenne... hisz ott az egyheti szennyes, amit a mai napig szagolnak... így majd kártérítést követel... *sarcasm OFF

(Ja az megvan, hogy a mosógép dobja rögzítve van, így azokat a műanyag elemeket - csavarokat ne felejtsétek kivenni, mert tönkreb*sszátok a gépet... aztán azért követelsz majd garanciális cserét, amikor hülyebiztosra van jelölve, hogy el kell távolítani a 4csavart-műanyag elemet, hogy a szállítás alatt ne mozogjon a dob cucc benne!)

gabors 2015.05.17. 00:52:45

@Troppauer_Hümér: "kiszállít mindent, utánvéttel is. Egy fillérrel nem kell többet fizetni."

es ez hogy megy ... praktikusan ... kerdezem ... veszek valamit nem tudom 139,999 ... jon a futar es leszamolom kp-ben ??? a cikkben arrol nincs szo de egy mosogep gondolom 1-2 ezernel tobb azert...

ez nekem durvan hangzik ... en peldaul itt soha nem tartok kp-t max US$100 ha megyek az orvoshoz ahol a "vizit dij"-at fizetem cash-el bar semmi gondjuk ha csekket adok (kredit kartya nem muxik legtobb helyen)... amugy soha nem veszik ki 60-nal tobbet

eszembe sem jutna tobb szaz dollaros dolgot utanvettel venni... es

Manyecska 2015.05.17. 02:46:09

@igi1: én màr alig.ezt keptelen leszek meggyónni...xd Àkos viszont horkol..xdd

Manyecska 2015.05.17. 02:52:37

@atpijkamo: mit nem adnek az alvasert eddig egy orat sikerult.fel kettokor kezdtunk aludni hadde horkol az ember..xd de az az igassag barmit hajlando vagyok elnezni neki..xddd khmm

Yttrium 2015.05.17. 07:54:22

veto:

A rendelésed visszaigazolták? Logikailag ugyanis az internetes vásárlás az valami olyasmi, hogy Te látsz kínálatot a kereskedő weboldalán és te amikor kosárba pakolod a terméket, akkor tulajdonképpen ajánlatot teszel arra, hogy Te annyiért megvásárolnád. Ha az automatikus visszaigazoló e-mail jogilag visszaigazolásnak értelmezi a kereskedő, akkor kutya kötelessége Neked annyiért odaadni a terméket. Mivel itt nagy a kockázat, hogy 1 Ft-ért vehetnél mosógépet ha meghibásodik a kereskedő rendszere, általában beleírják a senki által el nem olvasott ÁSZF-be, hogy nem minősül visszaigazolásnak. Ekkor viszont a 2001. évi CVIII. törvény az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről 6.§ 2 bek. szerint:

"A szolgáltató köteles az igénybe vevő megrendelésének megérkezését az igénybe vevő felé elektronikus úton haladéktalanul visszaigazolni. Amennyiben e visszaigazolás az igénybe vevő megrendelésének elküldésétől számított, a szolgáltatás jellegétől függő elvárható határidőn belül, de legkésőbb 48 órán belül az igénybe vevőhöz nem érkezik meg, az igénybe vevő mentesül az ajánlati kötöttség vagy szerződéses kötelezettség alól."

Ha nincs ilyen visszaigazolásod, akkor a szerződés létre sem jött, ergo a beterhelt összeg jogtalan, amit azonnal meg lehet a banknál reklamálni. Jobb bankoknál néhány napon belül megelőlegezik a reklamáció jogosságát és jóváírják a pénzt a fizetéshez használt kártyához tartozó bankszámlán.

Vagyis ha egy webáruházat 7/24-ben üzemeltet valaki és az automatikus e-mailt nem tekinti visszaigazolásnak, akkor sajnos egy 3 napos hétvége esetén a kedves kereskedőnek dolgoznia/dolgoztatnia kell, hogy jogilag helytálljon...

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.17. 09:26:04

@Manyecska: hiába széles benned az empatikális elnézéstartomány, a múkodóképességt ez nem segíti elõ. Az egyik fél zombi. Ez lennél te. Az egyentsúly felborul, nem is volt. Te a pincsi szerepét kezded : és folytatod : el betölteni, õ vérszemet kap, elkalászodik, mindent megenged. Ódon, ördøgi kör. Ahhoz képest, hogy van pasid : ami biztos jó, van makkja, gyomra, meg minden, lehet etetni : elég sokat blogolsz. Még az átlós események sem kerülik el figyelmed (kigyelmed). Iksz dé.

Manyecska 2015.05.17. 11:26:49

@Lenyalt Hayú Trónörökös: hàt kannásodna inkâbb el??...13+8 evig voltam hâzas pff nekem màr nem tuttok ujat mutatni. xd

Troppauer_Hümér 2015.05.17. 11:47:08

@gabors: Már a legtöbb pizzafutinál is van kártyaolvasó, a GLS-futároknál meg alap. A húszezres kütyüt kápéban fizettem, a tévét (nem edigitaltól jött de ez nem fontos) kártyával. Ennyi.

Az előre utalásnak akkor lenne létjogosultsága, ha adnának mittudomén 5 százalék kedvezményt.

Troppauer_Hümér 2015.05.17. 11:50:21

@igi1: Utazz Erdélybe! Ott megkapod a mackós típust.

igi1 2015.05.17. 11:53:09

@Troppauer_Hümér: minek Nógrád megyébe is találnék eleget.

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.17. 12:01:34

@Manyecska: és 1 közeli múltban leforgatott mozibemutató? Soha nem látott hölgymagazinszám, frissen összedobott tanyaszintházelóadás? Ugye-ugye. Van olyan rohadt buzi, aki ezt úgye-nek írja, de az nem én vagyok.
@Troppauer_Hümér: szerintem preutalással csak neccesebb lenne, jól megnyirbálódnának lehetóségeid, reklamációra, mindenre. Fene se érti, de pézzel a zsebben valahogy úgy csökkenni szok a hajlandóság, bármire is, kivétel a mégtöbb bevétel.

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.17. 12:03:49

@igi1: nincs más témád? Nem emiatt járunk ide. Beszélj a napraforgótáblákról vagy a csokipapírgyújteményedról.

Manyecska 2015.05.17. 12:10:39

@Lenyalt Hayú Trónörökös: azt monnyuk sejtettem hogy nem az vagy.xdd hogy mi a kérdés?

Manyecska 2015.05.17. 12:14:36

@Lenyalt Hayú Trónörökös: kulonben meg azer mar nehogy lomondjak a hobbimro eleg volt raszokni a sorre xdd az Igi medveben utazik ? nemar

igi1 2015.05.17. 12:37:56

@Manyecska: biztos hogy 15 éves 2 gyerekes cigga :)

Troppauer_Hümér 2015.05.17. 12:42:38

@Lenyalt Hayú Trónörökös: ???

Jótállás, vásárlástól való elállás joga ugyanúgy él. Milyen jogok csorbulnak?

Én elvből nem fizetek előre semmiért. Nekem sem előre adják ide a fizetésem, abban bízva hogy majd úgyis becsülettel megdolgozom érte.

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.17. 13:00:58

@Troppauer_Hümér: nem a jogok, papíron, hanem a joggyakorlat. Kómúvesnek sem fizetünk teljes összeget elóre, csak szépen, csurgatva. Nem ártanak azok a bizalmatlanságon alapuló lépcsók. Képzelj el pl. elégtelen leszállítást, szarrá sérül mondjuk a tévéd, a futárba meg nem szorult túl nagy hajlandóság. Ahogy az eladószervbe sem, hogy orvosolná a problémát. A problémát, ami egyedül a tied. Fóleg, hogy a történet legelejétól kezdve a te tulajdonod a cucc, érdekük csak kevesebb fúzódik hozzá, nem? Emígy meg kibontathatod, hogy ép-e (törvényadta jogod), majd aztán perkálsz. Minden egyéb esetben a passzusok sajtpapírra íródtak.

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.17. 13:04:14

@Troppauer_Hümér: nem a jogok, papíron, hanem a joggyakorlat. Kómúvesnek sem fizetünk teljes összeget elóre, csak szépen, csurgatva. Nem ártanak azok a bizalmatlanságon alapuló lépcsók. Képzelj el pl. elégtelen leszállítást, szarrá sérül mondjuk a tévéd, a futárba meg nem szorult túl nagy hajlandóság. Ahogy az eladószervbe sem, hogy orvosolná a problémát. A problémát, ami egyedül a tied. Fóleg, hogy a történet legelejétól kezdve a te tulajdonod a cucc, érdekük csak kevesebb fúzódik hozzá, nem? Emígy meg kibontathatod, hogy ép-e (törvényadta jogod), majd aztán perkálsz. Minden egyéb esetben a passzusok sajtpapírra íródtak.

Manyecska 2015.05.17. 13:48:22

Minden mâsra ott a Mâsztercard.elolvasom a poszt.

gabors 2015.05.17. 14:50:32

@Troppauer_Hümér: koszi ... nem tudtam

amugy ez sem hiszem hogy gyorsitana a kiszallitast... csak abban az esetben lehet valami segitseg ha mar a dobozrol latszik hogy nem kosher az ugy ...

persze e(csunya szo) nem ul a penzemen mig szallit

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.05.17. 15:02:51

@Lenyalt Hayú Trónörökös: Számomra a csibós poszt tanulsága volt az, hogy amíg a futár a kezedbe nem adta a terméket (hiába is volt teljesen kifizetve), az nem a tiéd. Ezért is tudták letiltani a kiszállításokat.

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.17. 17:31:37

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η belinkelnéd?‎☻ ▓▓▓▓▓:

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.17. 18:01:10

@gabors: hat en meg itt semmit nem vettem utanvettel
nem is tudok
ha bemegyek, kivalasztom, mondjuk a moso-szaritogepet ki kell fizetnem es mondjuk masnap kihozzak
ha net-rol rendelek, akkor meg sem tudom rendelni fizetes nelkul
nincs olyan rublika
hogy haver hozza szkennert a cuccal, majd itt fizetek

gabors 2015.05.17. 18:55:36

pizzat es kinait vettem mar utanvettel nem is egyszer ... NC-ben nincs ilyen ?? micsoda hely lehet :-)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.17. 19:07:49

@gabors: pizzat tudnek de mi a turonak tokolnek itt vele
megrendelem
utalom a pezt es jon a pizza
nem pizzarol van szo
mindenkinek kenyelmesebb utalni
vagy azert fizetsz utolag, mert megkostolod elotte, hogy izlik-e?
kinait sosem rendelek es tulajdonkeppen nagyon ritkan eszem
mondjuk pizzat is
amugyis itt nincs autentikus olasz /napolyi/ pizza
de ha van nekem nem kell
en szeretem ha van a pizzan valami feltet is:)
a spenotos a kedvencem
raadasul itt van a sarkon a Papa John's, mindeig forron erkezik

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.17. 19:11:33

ja, amugy egyebSt kb 3 klikk es 15 perc mulva kopotatnak
ha jo kedvem van meg jattot is adok, annyi cash van itthon

Manyecska 2015.05.17. 19:53:15

ehhhhehhe szakàcshoz kell f!érjhez menni! xd

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.17. 19:56:24

@Manyecska: az a szakacs meg nem szuletett meg amelyik otthon is sut-foz
foleg ha ferfi

Trollie 2015.05.17. 19:57:00

Így járt a lúzer poszter... Én nagyon sok cuccot rendeltem az edigital -tól, soha nem volt problémám se a szállítással, se garóval...

Manyecska 2015.05.17. 20:10:13

@hagyma: pedig főz.igaz asztàn ketto diplomat is szerzett abbol el...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.17. 20:23:57

@Manyecska: rantottabol irta a disszertaciojat?

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.17. 20:43:25

@hagyma: annyi cash van otthon ikszde? Ez nagyon igis volt.:)@Manyecska: neked matol blog lesz a jeled a homaroviban ikszikszde.@gabors: :D

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.17. 20:51:40

Meg annyit szeretnek hozzatenni, hogy totalis ikszde mindenkibe.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.17. 20:53:20

@Lenyalt Hayú Trónörökös: nem nagyon latom az osszefuggest....
kb 5-6 dollarom van itthon
Marynel kicsit tobb szokott lenni 20-30,, kell lottora, de O nincs itthon eppen

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.17. 20:56:36

ja, mer lotto nem lehet kartyaval fizetni
online asszem lehet de bonyolult es benzinkutra ugyis menni kell idonkent

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.17. 20:58:44

@hagyma: akkor annyi helyett amennyi kell ABBA a mondatba:) Mert ez igy olyan, mintha direkt fricskat szornal a teged eloszeretettel cukkeroloknak. Felreertheto. Te, ez az otani lotto csak nekem tunik baromi draganak?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.17. 21:04:18

@Lenyalt Hayú Trónörökös: tovabbra se nagyon vagom, mire celzol
nem hasznalok kp-t
kartyas vagyok
mindenholo villamgyorsan es praktikusan tudok vele fizetni
a Powerball $2
a Mega $1
2-2 huzas van hetente
2 hetente vesszuk
az $ 12
nem veszes

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.17. 21:07:06

@Lenyalt Hayú Trónörökös: hat ha egyszer kb annyi van itthon nalam, mint a jatt....
de ha nincs se gond kb 1 eve bevezettek a kiszallitasi dijat, ugyhogy nem gond ha nem adok

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.17. 21:09:15

CAN-RUS VB donto van
uramatyam ezekkel fogunk jovore jatszani....

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.17. 21:11:18

@hagyma: no prob. A hangsulyt irasban nem fogom tudni atadni.:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.17. 21:17:51

@Lenyalt Hayú Trónörökös: de ezek szerint atvenni tudtad:)
Te hangosan olvasol enegem
megtisztelo:)

gabors 2015.05.17. 21:19:16

@Lenyalt Hayú Trónörökös: ott is annyit lottozol el amennyit akarsz 1 (egy) dollarral indul ha igaz azert ket tipped van. de en mar evek ota nem vettem lottot itt is a munkasosztaly (a szegenyek meg a kisebbsegiek akik igy remelik hogy meggazdagodnak tipikusan a kozeposztalyba kivankozok) jateka ez. onkentesen adoznak (meg egy kicsit tobbet) az allamnak ... jobban keresok (iskolazottabak) kozott nem szokas annyira... dobbenetes felmereseket lehet olvasni errol

vannak kaparos biszbaszok 5 vagy akar 10 dollar darabja ..... a benzinkuton latom hogy faszi csoves de 20 dollarert vesz lottot a baromja ... (meg ket doboz cigit ami szinten kozel 20 dollar errefele)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.17. 21:25:12

@gabors: gyomyoruen leneger-spanyol szegenyeztel
gratula
szpciologus is vagy de amerikai nem
hehe
amugy allando szamaim vannak, keptelenseg abbahagyni
sot sportfogasokat is kotok
/ igen valoszinu teszem azt 24 million dollarral a kozeposztalyba kerulnek, a kozeposztalybol, ertem/
ja es iskolazatlan is vagyok
hat lehet tobb van mint neked csaxolok

persze akinek nincs 2 hjetente 12 dollarja, hogy kisertse a szerencset,akkor megertem a frusztraciot

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.05.17. 21:30:46

@Lenyalt Hayú Trónörökös: A kőműves nagyon jó példa... De legjobb példám most - laptopot vettem (laza 200E Ft-os tétel), neten megrendeltem - bemegyek érte személyesen (igen, rászántam az időmet, egy ekkora érték esetén... ez is különbség a poszterral szemben), mondom xxx számú rendelés, xxx néven, xxx termék... hozzák, állítják ki a számlát és fizessek... mondom ez mind szép és jó, de azért lenne szíves kinyitni a dobozt, és lecsekkolni, hogy nem-e tégla van benne, vagy pl. az a specifikációs gép van-e benne (BIOS - CPU, HDD, RAM) és hogy az LCD-je nincs betörve, nem-e valami "refurbished termék", stb. (számomra ilyen alap dolgok, amit vásárláskor megnézek... pláne ekkora tételnél)... csaj "csodálkozott" - nem mondta, de nagyon látszott rajta, hogy nem érti mit és miért akarok... nem értette a helyzetet... meg mögöttem a "kemény sor, ami 2ember lehetett, türelmetlenkedik, mert 2perc alatt merészelem lecsekkolni azt, amiért 200E Ft-ot kiadnék... amikor szerintem alap, hogy az ember lecsekkol egy ilyet... ahogy ha veszel egy LCD TV-t is... megvan már a méret-típus, ott a pénz, hogy fizeted, de azért előtte bontsuk már ki, hogy működik-e az alapfunkciója... értsd nincs beb*szva a LCD... mely simán lehet, mégha külsőleg a dobozon nem is látszik sérülés... vagy téglával kicserélték a súlyát a kedves raktárosok... Mivel simán előfordulhatnak ilyenek... jobb az elővigyázatosság... és igen, inkább rászánom az időmet és nem "kapkodva vásárolok", de amiért fizetek, azt megnézem! tanuk (eladó) előtt... ha előre fizetek futárnak, meg nagyobb értéket nem személyesen veszek át - simán szopórollerba kerülhetek, hogy követeljem vissza a pénzemet... sajnos ez van! Magyarországon ez van... ott basszák át az embert ahol tudják... résen kell lenni!

Másik rendeltem valamit... ingyen posta ígyis... előre utalással, úgyis utánvétellel... kisebb tétel volt (értsd 10E Ft alatt), így inkább UV-vel kértem... hülye lennék előre fizetni, ha számomra az UV-ért nem számolnak fel plusz költséget... ha persze drágább lett volna, vígan utalok előre (nagyobb - megbízható cég esetén, de nem jött-ment magánszemélyesnek), de ha van lehetőségem kicsit jobban megvédeni magamat... az UV miatt, pl. akár, hogy visszalépek, más típus, máshol veszem, sokáig szállítanak, stb. (amúgy meglepetésemre 1-2nap alatt itt volt a csomag, pedig akár 5-6 napot is írtak)... akkor minek szopassam magam előre utalással... ahogy itt is történt a 2-3napos szállítás lett 4-5nap (hűűűha, kemény 2nap késés... belehaltál? nem! instant kellett!? Igen, akkor miért nem intézted el személyesen!?)

gabors 2015.05.17. 21:41:15

hagyma es "company" $6 heti lottozasa azt hiszem az alacsony kategoria ez is 300 evente ... de sokan megduplazzak/triplazzak mikor 50-80-100 milliora megy fel a nyeremeny ...

ez egy bujtatott allami ado amit mint irtam, aranytalanul a szegenyek es nem feherek (akik tobbsege szinten szegeny) fizetik sok allam van ahol a lottobol nagyobb a bevetel mint a vallalkozoi ado !!

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.05.17. 21:41:44

@JunkieeeBoy: Jaaa és én amúgy bankkártyás vagyok... mindent bankkártyával intézek szinte... (utálom a görcsösen UV-hez ragaszkodó embereket... ha van lehetőségem néha én is használom, de amúgy egy baromság! Nagy értéket és ami gyorsan kell, azt csakis személyesen kp-val vagy bankkártya) de Magyarországon résen kell lenni minden tekintetben... Másik kedvencem a hülye posta, ahol még a mai napig képtelenek "bankkártyás fizetésnek" számolni a bankkártya használatot... kp. felvételnek számít... így oda mindig kénytelen vagyok készpénzzel menni! (és sajna sokat járok... kis csomag esetén nincs alternatíva... futár csak mondjuk több száz gramm felett kifizetődő, de egy 100-200g-os levélcsomagot... muszáj vagyok postával feladni... most hála az égnek jönnek az automaták... csekkautomata - bár ki az a hülye, aki még csekkezik!? sajnos még nagyon sok magyar... csomagautomata... ezt már kezdem is használni... de a díjak "levél esetén" 200g alatt sajnos postát vagyok kénytelen használni - nade nagyon elkanyarodtam...)

VISSZA: kp. esetén könnyebben átbasznak, míg bankkártya esetén ott van a kártyakibocsátó cég, aki illetéktelen használat esetén (chargeback), visszaadja a zsét... míg ha pl. kp-t ellopnak az utcán tőlem (ellopják a táskám, stb.), azt b*szhatom, míg ha a bankkártyámat vesztem el, amin van 200E Ft-t, ha nem vagyok olyan hülye (ahogy sokan) és nem írom rá a PIN-kódot, PayPass esetén gyors letiltás (mert ugyebár 5E alatt PIN-kódot se kér), akkor semmilyen kár nem ér... (nagyon max az új kártyakészítési díja, pár ezres)... szóval hajrá bankkártyások!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.17. 21:43:48

@JunkieeeBoy: Magyarországon ez van... ott basszák át az embert ahol tudják... résen kell lenni!

kb ez a lenyeg, persze nem cask magyarorszagon
amerikaban is van sok szarsag de nyugodtan utalok elore
persze meg kell nezni honnan
sokszor cspdalkozom itt a homaron milyen sufnicegektol noname uzletektol kft-ktol kepesek rendelmi
en tuti nem vasarolok cask nagy evtizedek ota bejaratott cegektol
nem is volt meg gond
mondjuk computer, tv-t mosogepet szemelyesen veszem
de nincs szukseg se kibontani sem kiprobalni
baj eseten kicserelik rogton

gabors 2015.05.17. 21:46:45

kanada eleg jol paholja eddig a ruszkikat ... azt hiszem a vegen putyin leloveti az egesz csapatot ha ez igy marad

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.17. 21:49:10

@gabors: ezt mindenki tudja hogy uzlet es ado
jelentos reszet a nyeresegnek pl iskolakra koltik
en nem duplazom meg, mert cask az allando szamaimmal jatszom
/egyszer felejtettuk el feladni rogton let volna 100 dolcsi es ha van meg egy szam, akkor100 ezer
na azota nem felejtem el feladni
tapasztalataim szerint az altalad emlitett csoportok szegenyek es nem feherek inkabb a kaparost preferaljak
itt kapargatnak allandoan kuton

ha nagy nyereemeny van akkor mennek lottot venni, de nem rendszeres jatekosok

CAN-RUS 4:0

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.17. 21:51:35

@gabors: remelem nagy valtozas nem less mert jelkepes osszeggel megfogadtam
de meg sok ido van

gabors 2015.05.17. 22:43:10

na ez mar azert eges szintu

CAN-RUS
6 - 0

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.17. 22:46:07

@gabors: hat ekkora kulonbseg nincs kozottuk, az oroszok 3-0-ra vertek az USA-t
de ez a nap a canadaiake
mondjuk ami az orosz kapura ment loves, az gol let
ez a kapus semmit nem fogott es min 2 kifejezett potyaaja volt

igi1 2015.05.17. 23:34:19

@hagyma: engem amcsibalopott volna meg az old navys csaj a szemem láttára mer aszitte h nem fogok szólni h többet számolt mint amennyit vettem

Tévedett

igi1 2015.05.17. 23:36:24

Mégjozá úgy h mondtãk neki h magyarok vagyunk

nem tétovázott biztosra ment megtette

csakhogy én szóltam a rokonnak aki nem figyelt a monirorra

így könnyen becsaphatott volna minket angolt nem beszélő hülyéknek gondoltakat

igi1 2015.05.18. 00:05:55

Ha tudtam volna angolul nem kegyelmeztem volna neki, így viszont csak csúnyãn néztem rá

Pedig tudta h figyelem a szemébe néztem miközbe kétszer lehúzta az első ruha vonalkódját a leolvasón

gabors 2015.05.18. 00:29:33

@igi1: hat akik ilyen helyen a kasszaban dolgoznak azok NEM kozeposztalybeliek itt sem (csak azt hiszik)... es mindenhol vannak kevesbe becsuletesek (amugy az nem lehet hogy csak hibazott ?? ez egy magyar szemmel maskepp nez ki ....) amugy mekkora osszegrol lett volna szo nagysagrendileg

ilyen modon nem jellemzo lopni a vasarlotol amugy, mert komplikalt "kivenni" a penzt igy csak akkor tudnak lopni ha a manager is benne van mert az arut ki kell vinni es csak azutan lehet penzze tenni vagy egy visszavitelt kell "szimulalni" de normal helyzetben ahhoz is kell a manager, a kasszaban levo penzel elszamoltatjak a keszletet meg a rendszer tudja "jol" hiszen lehuztak ... ha benfentes lop sajat zsebre nem igy teszi persze lehet hogy a bolt szisztematikusan csinalja ezt de megint nem valoszinu

egy kis csaladi boltban ez persze maskepp megy mert nincs NAV-os online kassza es vegul is bevetel az bevetel...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.18. 01:40:56

@gabors: az old navy egy eelegge nagy uzletlanc, nem gondolod, hogy az Igi 30 dollaros polojabol akarnak megelni
a penztaros meg ki sem tudja venni a lovet, mivel ha netalan ketszer huzza le, az benne marad gepbe es zaraskor valtaskor minden egyezik
azert az elottem van , ahogy @igi1: csunyan nez:)

igi1 2015.05.18. 02:30:00

@gabors: nem mer TUDTA H TUDOM H MEGLOP

Akkor magától törölte volna de rászámolta a többit

@hagyma: biztos h kirúgattam volna ha amcsi lennék. :)

tudok olyan légkört teremteni h összecsinálnád magad

Itt is tapasztalhatjátok egy kicsit a dolgot

igi1 2015.05.18. 02:31:22

@hagyma: nekem viszont ki kellett volna fizetnem a 30 dolcsit s nem akarok ingyenfarmert adni az old navynak v dolgozójának.

igi1 2015.05.18. 02:34:13

Vãrtam volna h magától lép de mikor már fellélegzett h megúszta na akkor bepöccentem

a rokon azé még szabadkozott h biztos véletlenül hagyta úgy

a másik két eladó meg patkãny mődjára igyekezett meghúzni magát a masik sarokba oszt csak lestek

gabors 2015.05.18. 03:13:46

@igi1: "nem mer TUDTA H TUDOM H MEGLOP

Akkor magától törölte volna de rászámolta a többit"

mint az amerikai kommentelo tars is mondta ez nagyon nem valoszinu mert NEM ERI meg nekik a macerat de Te voltal ott Te lattad amit lattal... en csak arra utaltam hogy Te magyar szemmel nezel dolgokat ott ez a normalis de USA-ban nem (de lehet magyar volt az elado vagy roman)

gabors 2015.05.18. 03:17:32

@gabors: azt nem mondom hogy nem fordul elo hogy lopnak a dolgozok (ingyen ez az amaz) de amit leirsz nem egy nagyon ugyes/effektive modja a kasszasnak a lopasra ... foleg nem 30 dollarert

(hiszen gondold meg igy is el kell hogy lopja a farmert a boltbol !!! csak ugy nem viheti el hogy fonok tobblet van nekem jo lesz OK??? ez magyarosh de itt nem mukodik altalaban)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.05.18. 03:30:42

@gabors: arrol nem beszzelve, ha farmer akar lopni, akkor ennelkul is megteheti, ha ki tudja vinni, ugyanott van mintha Iginek ketszer lehuzta
egyebSt a vevok sokkal tobbet lopnak es atcimkeznek, az utobbi nagy divat foleg ruhazati boltokban

Manyecska 2015.05.18. 08:47:20

Mingyá benne leszek a rádióba! :D Fail.

Manyecska 2015.05.18. 08:57:59

Már lekéstétek! epic! ikszdé. jóvoltam mint Igi.

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.18. 09:10:48

Néztem ezta Fridi műsort és a 74 éves, csoffadt karbőrű Ilona, hát az nem volt semmi, rókabőrt magára öltve evett! Bátor nőszemély. Olyan volt a jelenet, mintha az ember köszörűgép mellé rakná a makkját: leeszi, nem eszi? Úristen! Végül nem, de nagyon rezgett a léc!
@Manyecska: meghallgatom a rádióműsorod. A valóságban rád nem lehet rádióműsort építeni, mert nem engednél se reklámszünetet, se semmit, iksz dé.:D Jelmondat: "ha én egyszer belelendülök..."
@JunkieeeBoy: "nem értette a helyzetet... "
Ez a maga nemében frankón egy tragédia. Vagy mi jövünk túl régi időkből vagy ezek a betanított kis lánykák ostoba droidok. Tán egy kicsit nagyon mindkettő. Hol lakozik az igazság? Ha nagyon fiatal, talán elnézhető ezirányú agyhelye, amúgy semmiképp. 200 ká sok pénz, tudhatná a fizetéséből kiindulva. Nem fogjuk soha megfejteni az ilyen viselkedés okát, bár de, én tudom: nem sajátította el a gondolkodás igényét, a betanítottságok viszont mennek. Csak akkor a faszért nem jelentkezett a betanított munkások felsőoktatásába!
Én szeretek szalonokba járni, létezik a dolog, tényleges szalonok, meg kisebb elektronikai üzletekben ahol olyan a légkör az akkor nagyon jó. Legutóbbi tévévásárlás is kellemesen telt, körbenyaltak kellően. Mondjuk az egész dinasztia ismerecsége az egészeladógárdával biztos dobott a dolgon valamit.:) Meg hát nyugodt voltam mert körbeérdeklődtem sokforrásból azért előtte. Tényleg megmutatták a kínálatot, tényleg őszinték voltak. Ahogy a szerencsére is mondják, hogy kemény kitartás és lehetőség találkozása. Ha felkészülve mész és valamennyire is tizenévestől felfelé eltérő mentalitású eladási közegbe, akkor szerintem nem lehetetlen összehozni a yó élményt!
A postát kerülöm. Mikkel üzletelsz te 200 gramm alatt? (iksz dé)
Igit kurvára nem olvasom el, válogatlanul hordja be a szemetet. Mégegy húzása van, aztán szűrés. (Jó kemény vagyok, de hát ő vívja ki).

Manyecska 2015.05.18. 09:23:53

@Lenyalt Hayú Trónörökös: :D örök letiltás kell a gecibe :DD!

Manyecska 2015.05.18. 09:25:07

@Lenyalt Hayú Trónörökös: ugráltam a hallgatóság hulláján! Téma a rémálmok volt../XD/

Manyecska 2015.05.18. 09:48:12

@fülesválasztó-punaszagú-tangakorc: Fail :D reggel a keresztfiam így kommunikált:D fiam morgott mint a bolháskutya merhogy suli, kicsi csak annyit mondott: "fail" "ikszdé"namondom:D..fiamat úgy kellett kirángatni az ágyból mondom "kicsifiam kezdődik az iskola ugye milyen jó??" azt a nézést hallod!:D Kutya nézett így amikor felfedezte az Ákost az ágyban:D és felhúzta magát arcáig.. arra ébredtem hogy "jézusom.." :DD XD

joska61 2015.05.18. 10:17:57

Több mint 220 komment. Hányan mondtátok Tibornak, hogy sokat nyavajog, és tapló? Kevés. Pedig a reklama jogos.

Manyecska 2015.05.18. 10:36:37

@batgirl: négy gyerek után rugalmasabbnak kéne lenni ilyen téren.xd

Már meging egy nick 2015.05.18. 10:44:13

Igazából én erről azt gondolom, hogy nem mindig és nem mindenkinek jó az ha interneten rendel. Bárhonnan. Még ha olcsóbb akkor sem.

Lenyalt Hayú Trónörökös 2015.05.18. 10:52:16

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: ugy ertem ez olyasmi, mint a csalad. Ha jot csinalt, sikert ert el az utod, "en gyerekem‎"‎, ha rosszat, "a te nevelesed‎"‎.
@Már meging egy nick: ne feledjuk ell, hogy zsakfalubol nyilo zsakfaluban lakik, tavol mindentoll.
@Manyecska: szerintem nincs 4 gyermeke. Ahhoz tul sokat torrentezik. Ugy 2 lehet. Nem bantasbol irom.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.05.18. 11:12:45

@Lenyalt Hayú Trónörökös: szerintem egy sincs, de rajta vagyok, bár akkor biztos kevesebbet torrenteznék.

igi1 2015.05.18. 11:29:39

@batgirl: majd akkor ha belèmkötsz de nem az undortól hanem aztól amit tőlem kaptàl

köss belém lècci

Már meging egy nick 2015.05.18. 12:42:35

@Lenyalt Hayú Trónörökös: nem hiszem én ezt, hogy ez a posztban egy zsákfaluból nyíló zsákfalu, mert ott ennél türelmesebbek az emberek.

JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2015.05.18. 14:57:43

@Lenyalt Hayú Trónörökös: ha postán kifogom a öregnyanyát... 50 és halálközötti nő, akkor 1csomagot 5perc alatt tudok feladni... szorozd be mondjuk napi 5csomaggal.. remek kis időpazarló program... fiatal csajszik postán pörögnek!

(hipermarket) Eladó - pénztáros fiatal csaj meg béna... betanított... de már több hónapja látom, hogy "tanuló"... és ugyanolyan béna, mint az első napon (tudod kiraknak ilyen táblát, hogy fogyatékos - hallássérült - meg betanított... na ennél csak az van, hogy kérjük türelmüket, még a süket is gyorsabban - jobban dolgozik, mint pl. ez a csaj, akire gondolok...(de ez nem egy konkrét egy személy ellen szől... rengeteg helyen látom, hogy komoly gondok vannak a "munkakorállal a fiataloknál"... mondjuk elhiszem, hogy minimálbérért, nem fog kapkodni, de akkoris... azért nekem az idő pénz, nem érek rá órákat várni, míg lehúz egy vonalkódot) ő tanulópénztáros... de már 3hónapja... komolyan 3 hónap nem elég megtanulni lehúzni a vonalkódot!?) meg úgy összességébe a nők... csomó feladatra alkalmatlanok! Nem akarok hímsoviniszta lenni, de a nők olyan bénák... mondom pláne ilyen "gépkezelésben"... műszaki cikkek - pénztárgép, stb. Maradjanak a főzés-mosás-takaríás 3-as kombónál, azzal talán több hasznot csinálnak, mint "kárt"! (Ja és én magamra főzök-mosok-takarítok, még mielőtt valaki ebbe köt bele, hogy akkor kifog rám főzni-mosni... nem-nem az anyám, nem-nem a csajom! A mai "kiscsajok" is szörnyűek... egy spagettit nem tudnak főzni... bonyolultabb kajáról már ne is beszéljünk... (ismerősi körbe 10-ből 9csaj vagy anyu főz rá, vagy étterembe zabál... de már a 30-at súrolják és rohadjak meg kajra egy spagettit nem tudna elém rakni!)
süti beállítások módosítása