Tékozló Homár

Töltési hiba? Inkább kijelzőtörés, nem?

2015.06.18. 10:11 | Homár Hilda | 70 komment

4_1.jpg

A klasszikus széttárt kart a másikra mutogatós figurával kombináló produkcióval próbálja a szerviz megúszni az ügyet, de bármilyen koreográfiával is áll elő, az azért a munkalapból elég világos, hogy nem Milán a hibás, úgyhogy jó lenne, ha gyorsan bevállalná a törést valaki. A mellékelt levélváltásban külön szép, ahogy a sokáig egész jó hangulatú társalgást egyszer csak kinyírja a hivatalosság meg a lepattintás.

Tisztelt Tékozló Homár!

Azért írok nektek, mert a következő történt velem. Bevittem a mobilomat SIM kártya, illetve töltési hibával Siófokon az Euronics Műszaki Áruházba. Ugye én ezzel a hibával adtam le, a jegyzőkönyvben is ez szerepelt. Majd a tegnapi napon (is - előtte napokon már többször) felvettem a kapcsolatot a szervizzel, hogy mégis két hét után mi a fene lehet a telefonommal. Jelezték, hogy csak ma érkezett meg, de sajnos nem tudják megcsinálni mert KIJELZŐ TÖRÉS van a készüléken. Na most, az ügyintéző megnézte a dobozt, akkor már látni kellett volna, hogy valami nincs rendben a telefonnal. Természetesen kijelző törése nem volt, valószínű a szállításnál történt meg a kijelzőtörés.

A készülék még nincs nálam, a szerviz gyártotta a képeket. Íme az emailváltásunk:

Tisztelt Hungaro Flotta Kft.!

A múlt héten vittem be egy Navon Mizu D501 típusú mobilkészüléket a siófoki Euronics Műszaki Áruházba. Érdeklődnék, hogy van-e valami hír róla? Bár tudom, hogy még nem telt le a javítási idő, csak sajnos a múltkor is nekem kellett nyomoznom a készülék után. (Ez nem Önöknél volt).

Gyári szám: 220914003056
Töltési hibával, illetve SIM kártya hibával lett elküldve a készülék Önökhöz.

A válaszukat előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Milán

------------------------------ ------------------------------ ------------------------------

Kedves Milán!

Ilyen gyári számmal nem érkezett készülék, valamint visszanéztem a múlt heti lejelentéseiket és közte sem látom. Valószínű még az áruházban van.

Üdvözlettel

 X.Gábor
szervizvezető

------------------------------ ------------------------------ ------------------------------

Tisztelt X. Gábor!

Érdeklődnék, hogy megérkezett-e a telefon? 

A válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel:
Milán
------------------------------ ------------------------------ ------------------------------
Kedves Milán!

A készülék még mindig nem érkezett meg. Egyeztessen az áruházzal.

Üdvözlettel

X. Gábor
szervizvezető

------------------------------ ------------------------------ ------------------------------
Köszönöm a válaszát!

Most küldtem nekik egy e-mailt!

Üdvözlettel!
 
Milán

------------------------------ ------------------------------ ------------------------------
Tisztelt X. Gábor!

A mai napon egyeztettem a siófoki Euronics üzlettel, elvileg már Önöknél van a készülék.

Üdvözlettel:
Molt Milán
------------------------------ ------------------------------ ------------------------------
Kedves Milán!

Valóban, a mai napon megérkezett, de a kijelző törést nem tudjuk garanciában javítani. Erről kolléganőm a boltot tájékoztatta délután, értesíteni fogják a részletekről és rajtuk keresztül kérjük a visszajelzést javíthatjuk-e.

Üdvözlettel

X. Gábor
szervizvezető

------------------------------ ------------------------------ ------------------------------

Kedves Gábor!

Az én készülékem nem kijelzőtöréssel érkezett Önökhöz

Üdvözlettel:
Milán

------------------------------ ------------------------------ ------------------------------


Igen SIM hibával, és USB hibával, de törött is erről egyeztessen a bolttal  mint mondtam, és rajtuk keresztül kérjük a visszajelzést.

Üdvözlettel

X. Gábor
szervizvezető

 

------------------------------ ------------------------------ ------------------------------

Kedves Gábor!

De az előző levelében a kijelzőről írt. - Annak semmi baja nem volt, csak a töltéssel volt problémája, illetve a SIM kártyával!

Üdvözlettel:
Milán
------------------------------ ------------------------------ ------------------------------

levél az Euronics Siófoknak:

Kedves Kornél!

Ma írt a szervíz, hogy állítólag kijelző hibája van a készüléknek - Tudomásom szerint annak egészen idáig semmi baja nem volt - tökéletesen működött. - Mert ugye én SIM hibával, illetve töltési hibával vittem be a készüléket hozzátok.

Üdv.
Milán
------------------------------ ------------------------------ ------------------------------ 

Szia igen én is így tudom utána kérdezek.

Kornél 
Euronics, Siófok

------------------------------ ------------------------------ ------------------------------
Köszönöm szépen! 
Milán

------------------------------ ------------------------------ ------------------------------
Kedves Kornél!

Sikerült velük beszélni? Ha tényleg törött a kijelző, kérlek kérd vissza tőlük, majd szeretnék róla egy kiegészítő jegyzőkönyvet, hogy nem ebben az állapotban kaptam vissza.

Köszönettel:
Milán

------------------------------ ------------------------------ ------------------------------

Tisztelt Cím.

A vásárló küldte nekem ezt az emailt amit most küldök nektek. A készüléken kikapcsolt állapotban nem láttunk semmilyen sérülést. Légy szíves nézetek utána.

Üdv

Kornél
Euronics Siófok

------------------------------ ------------------------------ ------------------------------

Kedves Kornél!

A beküldött készülék kijelzője a hangszóró mellett  megrepedt. Az ütés nyoma egyértelműen látszik a hangszóró sarkánál. Egyenlőre működik, de idővel a törés miatt érzéketlen lesz a touch. A készülék hozzánk sértetlen csomagolásban érkezett. ( fényképek mellékelve ) A kijelző csere bruttó 17900 Ft. Ha nem kéri a vásárló, a garanciális részeket megjavítjuk és szakvéleménnyel visszaküldjük.

cc be beletettem a vásárlót is, mivel párhuzamosan levelezünk.

Üdvözlettel

X.Gábor
szervizvezető

------------------------------ ------------------------------ ------------------------------

Kedves Kornél!
Mivel a készüléket nem így vittem be, nem is leszek hajlandó ilyen állapotban átvenni sem. - Szeretnék majd a készülékről egy kiegészítő jegyzőkönyvet kérni, hogy azt az illetékesek felé tudjam küldeni. 

Köszönettel

Milán

------------------------------ ------------------------------ ------------------------------
Tisztelt Ügyfelünk!

Bármi nemű visszajelzést csak az üzleten keresztül fogadunk el válaszként. Egyeztessen velük.

Üdvözlettel

X. Gábor
szervizvezető

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

melaena 2015.06.18. 10:20:15

az atvevo kenytelen lesz benyelni a toreskart.
mivel nem kerult fel a jegyzokonyvre,mindegy,hogy szallitas kozben serult,vagy a vevo volt a trukkos.
Az mindenesetre pozitiv,hogy nem a teljes garanciat vonjak meg.
Regen erre is volt pelda.

atal 2015.06.18. 10:22:55

@melaena: mivel nem került be a felvételi jegyzőkönyvbe, hogy "a kijelzőn a hangszóró bal oldalán kis törés, repedés látható" így az jogilag nem is volt ott. Ez azt jelenti, hogy a törés a felvétel után keletkezett, tehát a bolt hibája. Tessék jobban vigyázni az átvett készülékekre vagy jobban megnézni jegyzőkönyvezés előtt.

melaena 2015.06.18. 10:27:20

@atal:
koszonom a magyar-magyar forditast :D

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.06.18. 10:34:42

Amit nagyon utálok, a tegezést hivatalos ügyintézésnél
"Szia igen én is így tudom utána kérdezek.
Kornél"

Több szolgáltató is tegezve szólit meg a honlapján és tegezve küld sms-t
Ha az ügyintézőt felhívom ő sem, én sem tegezem
Hacsak nem igy
www.youtube.com/watch?v=aqhugmcssUg

melaena 2015.06.18. 10:37:19

@horex:
Szerintem a boltos es a szervizes tegezodnek,csak valhogy belekeveredett a vevo is a levelezesbe.
A szervizvezeto jelzi is, hogy neki nem feladata az euronics vevojevel targyalni.
Ezek a mailcimek altalaban szigoruan titkosak,belso hasznalatra vannak fenntartva.

FDToth 2015.06.18. 10:45:03

így van, ezt a bolt szépen benyeli.
nem véletlen h az az apple szerviz, ahova jrok néha, a-z-ig átznézi atelofnt és minnet dokuemtál róla h kéásőbb ebből ne legyen probléma.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.18. 10:45:04

Kedves Ügyfelünk!

Töltési hibával szervizbe (nem VÍZBE, anyátok) érkezett készüléke apró darabokra törve érkezett be. Mivel a csomagolása sértetlen volt - naná, majd bevallom, hogy laposra taposva -, nyilván már törötten adta le. A javítás 199 ezer forintba kerül, ha kéri.

X Gábor
szer vízelő

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.18. 10:49:15

@horex: Én is utálom, ha egy nyikhaj ismeretlenül letegez. De elfogadom, alkalmazkodom, annak tudom be, hogy barátságos, csak bárdolatlan ember. Ha személyesen vagyok ott, és valóban barátságos a légkör, akkor természetes, hogy elfogadom, még ha feleannyi idős is, mint én. Az intézményesített letegezést, mint az IKEA, nem tolerálom.

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.06.18. 10:50:59

@melaena:
"evél az Euronics Siófoknak:

Kedves Kornél!

Ma írt a szervíz, hogy állítólag kijelző hibája van a készüléknek - Tudomásom szerint annak egészen idáig semmi baja nem volt - tökéletesen működött. - Mert ugye én SIM hibával, illetve töltési hibával vittem be a készüléket "hozzátok."
Milán
-----------
Itt kezdődik a tegezés a poszttoló részéröl, majd tegezve válaszol a szervizes is

RS-MBIK 2015.06.18. 10:51:57

Egyenlőre, az a "kérek egy vörös nagyfröccsöt", vagy a "kérek egy korsó sört".

Dezsike 2015.06.18. 10:52:24

Úgy néz ki ez a típus nagyon érzékeny, a családomban is van valakinél egy ilyen készülék, egy kicsit erősebb nyomásra berepedt a kijelző. Ennek ellenére gond nélkül megy, pedig úgy tudom a törés alatti részen nem szokta venni az érintést, tehát a képernyő kétharmadának le kellett volna bénulnia.
Valószínűleg szállítás közben sérült meg, ez ép dobozban is könnyen előfordul ha hanyagul lett beletéve a telefon. A szervíz nem fogja ingyen megjavítani, de szerintem érdemes kérni a javítást, e mellett jegyzőkönyvbe vetetni, hogy az üzletben még ép volt de a szervízbe törötten érkezett, majd az üzlettel vagy a szállító céggel leboltolni a kárt.

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.06.18. 10:56:18

@atpijkamo:
Dejszen így gondolom és irom én is!
A telenor egyböl tegezve nyom a képembe minden ajánlatot, a upc nem

Jaaj , UPC
WifiFree
Töltsem ki az adatlapot
Mobiltelefon:
vonalas telefon:
Nincs vonalasom nem enged tovább
Káromkodva felhivom az ügyfelest
Irja be ujbol a mobilszámát
Bazd meg, miért nem vagytok képesek kijavitani ezt a hibát?
Jogos a tegezés? Az!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.18. 10:59:17

@Dezsike: "szervíz nem fogja ingyen megjavítani"

Víz??? Én nem is engedném, a nedvességtől szétrozsdál.

Dezsike 2015.06.18. 11:06:59

@atpijkamo: Nem hogy szétrozsdál, az akksinak se tesz jót, akár fel is robbanhat. Amúgy igaz, köszi, hogy szóltál.

melaena 2015.06.18. 11:34:13

@atpijkamo:
amikor ugyfelekkel meleztom, nalam ez ugy ment,hogy 30-35 ig alap tegezes a ferfiaknal, es a lazabb noknel.
Afolott pedig rakoszontem jonapot kivanokkal,es amig o nem tegezett le,addig maradt a magazodas.
1-2 hatvanas csoka nezett,amikor a tegezodesere en is valtottam (szolni egyik sem szolt erte),de egy mentorom megtanitotta, hogy a csendorpertuba csak a csicskak mennek bele.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.18. 11:50:34

@melaena: Alapból magázom, ha tegez, visszategezem. De ritkán mernek tegezni.

"hatvanas csoka nezett,amikor a tegezodesere en is valtottam"

Nem is értem. Legfeljebb unoka-nagyszülő viszonylatban szokásos ez. (Mármint vérrokonoknál, nem csak életkor maitt.)

ergerberger 2015.06.18. 12:12:10

@atpijkamo: "Nem is értem. Legfeljebb unoka-nagyszülő viszonylatban szokásos ez."

Micsoda, bszod, hogy aki tegez, azt visszategezem?! Itt a városban már elég régóta szokás ez. A csendőrpertu csak a tanyavilágban, a gumicsizmás parasztoknál menő.

Egyszer majd gyere föl ide a nagyvárosba, csuda dolgokat fogsz tapasztalni! Burkolva vannak az utcák, meg néhol van még mozgólépcső is - na azzal majd legyél nagyon óvatos, mert a kezdők könnyen elbotlanak rajta!

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.18. 12:16:10

@ergerberger: Nem. Az, hogy a nagypapa tegezi az unokát, az unoka magázza a nagypapát. De még ez is kihalóban van.

Figyejjé már jobban!

Leone_510 2015.06.18. 12:24:23

annyit fossátok a szót , hogy erről is rendelet lesz :)

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.06.18. 12:53:36

@atpijkamo:
A régi világban a gyerek is magázta a szülőt/csakhogy ne fossam a szót/

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.18. 12:56:28

@horex: Egen.

Jól fosod, ne sápaggy!

Mndjk mgnhngzkat lhgyhtnnk, kkr kvsbb krktrt pcskolnnk.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.18. 12:58:25

@horex: Én még magáztam a nagyszülőket, az öcsémék már tegezték.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.06.18. 13:01:32

". Na most, az ügyintéző megnézte a dobozt, akkor már látni kellett volna, hogy valami nincs rendben a telefonnal. Természetesen kijelző törése nem volt, valószínű a szállításnál történt meg a kijelzőtörés."
Vagy az ügyintéző szart rá, vagy fogalma nincs, miből látszik, hogy eltört, vagy tényleg máshol törték el, és sunnyognak.

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.06.18. 13:02:17

@atpijkamo:
j, n mgztm rknkt d nymkt nm, kt tgztm

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.18. 13:07:31

@horex: :)) Cskazéris kisilabizáltam.

Esztolvasdel: hvg.hu/tudomany/20150617_diszlexia_betutipus

A megoldókulcsban sok hiba van, ne használd.

Nagy sikerélményem volt, ezt a diszlexiás betűtípust gyorsabban olvasom, mint a feleségem. Ő mindig leköröz, gyorsabban olvas, mint én, és öttel több nyelven.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.18. 13:07:53

eltorhettek a boltban
eltorhetett szallitaskor
es a szervizben is
nekem az is erdekes, hogy mi tartott tobb mint egy hetig, hogy atkeruljon a boltbol a szervizbe
a szervizesnek igaza van, a posztolonak a bolttal kell lejatszania
ott adta le, onnan van papirja, hogy atvettek serulesmentesen

Leone_510 2015.06.18. 13:12:29

@atpijkamo: omágád , nagy az én vétköm

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.06.18. 13:16:49

@atpijkamo:
Ah, ránéztem, kapásbol nem ment, pláne gondolom angol
Most elhuzok, majd este megnézem azért

cupcake25 2015.06.18. 13:23:27

@Dezsike: attól hogy törik, reped a kijelző még egyáltalán nem biztos hogy le is bénul a kijelző, ez attól függ, hogy csak felszíni a sérülés vagy "mélyebb". Van ismerősöm, akinek konkrétan az egész kijelzője repedt és még is hibátlanul működik.

Manyecska 2015.06.18. 13:27:14

@Leone_510: a pasim múltkor latinul áldotta meg a szobafestőket.:DD Jót röhögtem!!:D Ők csak néztek, tróger egy banda volt ehh.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.18. 13:43:11

@Manyecska: "Adducam eos suburenti febris, aerumnas confusionem et perditionem"?

Manyecska 2015.06.18. 13:45:08

@atpijkamo: insufficientia valvulae.te orvos vagy??? :D Nem, hosszabban..:)

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.18. 13:46:58

@Manyecska: :)) Nem, csak tudom használni a gugli fordítót. Abban perfekt vagyok.

"Hozz rájuk perzselő lázat, nyomorúságot, zavart és pusztulást!"

Manyecska 2015.06.18. 14:36:21

@atpijkamo: stimmel, fészbukkozzanak..:P

KaTe 2015.06.18. 14:46:34

@horex: Talán a világon a magyar az egyetlen nyelv, ahol a tegeződés és a magázódás külön életet él. A büszkeség netovábbja, ha valaki ezen még lovagol is.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.18. 14:55:59

@KaTe: otthon tegezodnek, magazodnak, Onoznek, tetszikelnek
es mindnek meg van a helye es jelentese
ez a szep Magyar nyelv, kar lenne lebutitani tegezodesre

Manyecska 2015.06.18. 15:08:33

@hagyma: aha.volt feleség "az a kurva" névre hallgat..xdd

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.06.18. 15:10:45

@KaTe: Nem büszkeség, hanem kultúra. Megadom a tiszteletet. Aztán ha összehaverkodunk, lehet tegeződni. Még haverkodni se kell hozzá, csak megbeszélni, egyzerűbb úgy az élet. Úgy szokás, hogy az idősebb ajánlja fel a tegeződést.

Más nyelvekben is megvan. Csak a svédek határozták el, hogy nem szarakodnak vele.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.18. 15:13:50

@Manyecska: najo, azt nem tudom
de szemtol szembe elmondva sem miobndegy hogy tegezve, magazva vagy Onozve kozlik a holggyel

Manyecska 2015.06.18. 15:20:12

@atpijkamo: engem minden álat letegez, nők is.., jóhogy kinézek monnyuk 30-nak /:D/ de bakker nem libát őriztünk együtt na.

Manyecska 2015.06.18. 15:31:41

@atpijkamo: mia? boltba nem úgy megyek be!!!!! :D:O asszongya múltkor egy nő az utcán amikor úsztam haza: "jól eláztál!" :D mondom kösznyanya, mer idősebb volt, de mégse..:)

Black Hole 2015.06.18. 18:40:40

Szerintem dögöjjön meg mindenki!

igazságos 2015.06.18. 19:09:25

Bevett trükk, elég gáz manapság.

Ezt így csak megkarcolni lehetett, ha volt rajfa fólia, nem megrepedt.

Valaki ott nyomta meg.

SIM-hibával usb-s hibával akkor miért nem fényképezte le a telefont, mielőtt visszaküldi.

Törött kijelzőt úgysem javítanak, tehát a poszter azzal, hogy értetlenkedik, elárulta saját magát, hogy ő tudott a kijelző törésről, csak abban reménykedett, hátha megjavítják azt is.

GARANCIÁSAN.

Öreg trükk, de nem jött be.

mivel nem került be a felvételi jegyzőkönyvbe, hogy "a kijelzőn a hangszóró bal oldalán kis törés, repedés látható" így az jogilag nem is volt ott. Ez azt jelenti, hogy a törés a felvétel után keletkezett, tehát a bolt hibája.

a kis törés nem egyenlő a repedéssel b@szod

ez itt repedés amit karcolás okozhat, vagy benyomás

ezt hiába is jegyzőkönyveznék, mivel a kijelzőt sehol sem cserélik garanciásan ezt mindig neked kell állnod

csak ha gyári a hiba, pl. pixelhiba, vagy usb csatlakozó miatt nem lehet tölteni, sim kártya meg lett buherálva (dupla micro sim beleférjen etc), emiatt szét lett feszegetve, elromolva

Aureliano Buendía 2015.06.18. 20:55:24

@horex: engem (is) az agyfasz kerülget ettől a művi fiatalosra vett stílustól. Holott 50+-os faszok zsebelik be a pénzt.

Aureliano Buendía 2015.06.18. 20:59:50

Gondolom, az átvételi jegyzőkönyvön szerepelt volna a törött (repedt) kijelző, ha átvételkor már megvan. Hacsak nem jön frissítés az EuriniCStől, akkor valszeg szállítás/kicsomagolás közben sérült meg. Akkor ez az üzlet/szerviz harca lesz.

Az igazán nevetséges, hogy 18e ft-on megy a cigánykodás. Az üzlet/szerviz hány perc alatt is keresi meg ezt az összeget? Nevetség.

igazságos 2015.06.18. 21:47:05

@Aureliano Buendía: mondom, ha törött, ha nem törött, nem javíthatják meg garanciásan

mindenképpen az ügyfél fizet

igazságos 2015.06.18. 21:52:37

@Aureliano Buendía: azért másra is elkölthetném azt a 18.000 ft-ot. Lehet, neked nem sok, de másnak már számít azért.

Jóvan, én is kifizethetném a törökknek, de sajnálnám erre áldozni a pénzem, s előbb nem lesz telefonom.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.18. 22:18:43

@igazságos: ah, O meg a tyorkk csilliardos
nekik mindenki fillerbaszo
amugy ha 1000 ft is, ha eltorik a telefonomat, javitsak meg, vagy csereljek ki
nem kell itt levelezgetni a szervizzel, semi kapcsolatban nincs veluk
boltba be es kerni vissza a telefont
ha nemadjak akkor lehet levelezgetni de nem emilen...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.18. 22:21:25

bar fenntartom amit irtam, itt helyesbitek, itten a bolttol varja el, hogy ne pocsoljon/ vagy a szerviztol
ugyhogy bocs
cask mar megszoktam a fillerbaszosdit:)

Black Hole 2015.06.18. 22:32:15

tyorkk itten pocsol cask

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.06.18. 22:36:58

@Black Hole: " mindig O kezd velem foglalkozni"
/satap es fagyigephez vissza/

Black Hole 2015.06.18. 22:41:24

Klasszikusokat cask pontosan :-D

Tomasz_a_gozmozdony 2015.06.18. 23:37:40

17900 gondolom kompletto a kijelzo mg a touch screen. A levelezesbol nekem az jon le, hogy a kijelzonek semmi baja. Magat a touch screent meg kb. 1500-3000 forintert ki lehet hazilag otthon is cserelni, jo dolog az ebay...

melaena 2015.06.19. 08:28:05

@Tomasz_a_gozmozdony:
Pontosan!
Foleg,ha ossze van ragasztva a touch es a kijelzo.
Akkor rendelsz az ebayrol egy a gyarinal is gagyibb touchot.
Majd leolvasztod a regit,es probalod a leheto legkevesbe igenytelenul raragasztani az ujat.
Mindezt egy garancialis keszuleken.
En biztosan igy oldanam meg a szitut ...

Jegkoko 2015.06.20. 08:48:08

Nem tudom mit parazik a postolo, nagyon sokan totalisan bepokhalosodott kijelzövel hasznaljak a telefonjukat es nem zavarja öket a hasznalatban.

GQ 2015.06.29. 16:33:36

@igazságos: azért azt ne mondd már, hogy ha beadok egy törésmentes telót szervizbe, ott megtörik, akkor még én fizessek a kijelzőcseréért?! ugye viccelsz?! és pont nem érdekel, hogy a boltban tört-e meg, az úton, vagy a szervizben. cserélje ki, azt jó'van.

GQ 2015.06.29. 16:34:43

@Jegkoko: van-e telefonod? add csak ide! hazafelé a vonat kereke alá teszem, holnap visszakapod. semmi bajod nem lesz, ha pókhálósan használod...
süti beállítások módosítása