Tékozló Homár

Halló, Arrogancia Digital?

2015.07.01. 09:44 | Homár Hilda | 71 komment

extreme_digital_2.jpg

Az Extreme Digital régi barátunk, az ügyfélszolgálat ebben a sztoriban is felbukkanó pokrócsága igazán nem újdonság rendszeres olvasóink számára. Az viszont igen, hogy kiszállítottnak állítanak egy meg nem érkezett terméket.

Kedves Homár!

Egy jó másfél hónapra visszanyúló történetet szeretnék megosztani arról, miért nem fogok soha többé az Extreme Digitallal üzleti kapcsolatba kerülni.

Április 24-én rendeltem tőlük egy készleten lévő hajvágót, illetve egy beszerzés alatt álló mobiltelefont (90 ezer forint értekben). 

Május 15-én jött legközelebb levél (ez idő alatt többször ígérték telefonon, hogy be fog a termék érkezni), ekkor küldtek számlát is. Még ezen a napon ki is fizettem bankkártyával, hogy mielőbb megkapjam. Az ekkor már három hete leadott rendelésben még úgy jelöltem meg, hogy kiválasztom a szállítás időpontját, de ezt akkor még nem lehetett megtenni, így 19-én kaptam észbe, hogy valószínűleg ezért nem jött még meg a kifizetett két készülék.

Ekkor jött két egymásnak ellentmondó email, az egyikben törölték az egész rendelésemet (ezt nem kértem), a másikban újra ott szerepelt hogy megrendeltem. Végül telefonon sikerült tisztázni a dolgot, javították a hibát, jött egy sokadik email, amiben a telefon viszont már nullás tételként  szerepelt. Két napra rá meg is kaptam az egy hónapja is készleten lévő hajvágót, telefonnak nyoma sincs.  

Valójában innentől kezd érdekes lenni.

Mivel elutaztam és kellett a telefon, az ügyfélszolgálatuk pedig nem tudott a történtekre magyarázatot adni, így lemondtam róla és megvettem máshol. Kértem, hogy utalják vissza az árát a megadott bankszámlámra, amit 23-án a beszélgetés után küldtem el emailben. Erre akkor ígéretet is kaptam. 

Június 1-én jött a válasz levelemre, aminek a szövege a következő volt: „Rendszerünk szerint megrendelése időközben átvételre került. Türelmét köszönjük.”

Mivel külföldön voltam írtam egy új emailt mennyire botrányos amit művelnek, erre már nem érkezett válasz.

Június tizedike körül telefonáltam újra, már lassan egy hónapja tartoztak nekem a 90.000Ft-al. Az ügyfélszolgálatos pökhendi módon elutasította hogy ő bárkit kapcsoljon nekem (műszaki okokra hivatkozva), azt állította nem lát rá a számlázási rendszerre, nem tud kollégát adni, de ismételten megígérte, hogy valóban jogos a követelés és küldjem el nekik a számlaszámomat és utalnak. Mikor felhívtam a figyelmét, hogy megtettem ezt hetekkel ez előtt sem tudott mást ígérni, gyakorlatilag lerázott.

Ma 17-én még mindig semmi hír felőlük, gyakorlatilag csak teljes káosszal és az ügyfelek felé mutatkozó arroganciával találkoztam. Én most a rendőrségi feljelentést fontolgatom, kérdésem hogy mit tennétek a helyemben?

Addig is mindenkit óvva intek a náluk történő vásárlásról.

Máté

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtiSnatch 2015.07.01. 09:52:31

hát az elég necces.

Az antiochiai szent kézigránát 2015.07.01. 10:01:21

Nahat. Milyen szerencse, hogy en a szolgaltatonal vettem meg kartyasan a telefonom. Igy meg olcsobban is jottem ki mintha elofizuval vennem, vagy barhol mashol. De persze. Sajnalom a posztert.

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.07.01. 10:07:18

90ezerért rinyál ? Fillérb@szóság megint
Vett volna Samsungot 250ezerért , annak csak a gombja löttyen, de nem vész el

♔bаtyu♔ 2015.07.01. 10:09:06

Jó nagy csaló banda lehet ez. Elég gyakran vannak itt, nálam eleve tiltólistán is van az ED. Ahogy elég sok társa is.

Egyébként ötletként írom másoknak, egy szöveges file-ban vezessék az itt előforduló cégeket, éttermeket, szállodákat. Nem nagy munka, viszont jól jön a lista.

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.07.01. 10:16:31

Extreme Digital Zártkörűen Működő Részvénytársaság 2007
1033 Budapest, Szentendrei út 89-95. X. ép.

Ügyfélszolgálat
1033 Budapest, Reményi Ede utca 23.
Telefon:(1) 452 0090, (30) 222 7777
Kapcsolattartó személy:
Rácz Zsolt, ügyfélszolgálati vezető

Egy téglát kell rákötni az emilre és úgy beküldeni nekik
Olyan nincs hogy egy ügyfeles ne lássa a számlázást, a tranzakciókat
Dehamágis lenne, akkor fel kell égetni.

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2015.07.01. 10:19:20

vajon ez már hányadik poszt erről a cégről...

vadász... vadász... :o)

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.07.01. 10:24:12

@RosszQtya:
Felperzselni az iyleneket
Anno a Mistrál volt hasonló személyes vásárlás esetén is .Panaszok áradata ment a neten

kicsitomi 2015.07.01. 10:25:35

Poszter ne görcsöljön, azonnali feljelentés.

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.07.01. 10:32:57

@kicsitomi: Sikkasztás gyanuja megállna. Arra biztos megmozdúlnának.

ne olvasd el 2015.07.01. 10:36:27

90 rongyon rugózni, miközben barta zsolt intenzíven van?

borso 2015.07.01. 10:45:42

mikor értitek már meg, hogy előre SEMMIT nem fizetünk??????? Tényleg ennyi hülye van ebben az országban???????? Ha házhozszállítást kérsz, akkor fizeted amikor átvetted. ennyi. Olyan kurva bonyolult megérteni?????

kicsitomi 2015.07.01. 10:56:54

@borso: Ez nettó ostobaság, max kis hazánkra igaz. :)
Kultúrhelyen ez nem okoz problémát.

Manyecska 2015.07.01. 10:58:33

@horex: jah.epp most keszulunk barinőm ikerbabaival.meg a pasimmal..setalni a romain.kolcsonkaptuk egy orara oket.egyeves fiu.lany felallas xd..vettem nekik sargadinnyet azzal kompatibilisek de sört ne ugye?? O

cupcake25 2015.07.01. 10:59:38

Egyszer volt velük egy csúnya esetem, akkor hisztit csaptam a boltban, végül visszaadták a pénzem. De ott, akkor megfogadtam, soha többet e-digital... Egyszer kellett átvennem tesómnak egy billentyűzetet tőlük, de akkor is valaki éppen hisztizett nekik valami garancia miatt... Ja és egyszer egy laptophűtővel át is vágtak. Akkor már inkább aqua...

_____________ 2015.07.01. 11:02:34

Megoldás: megvenni a telefont a román emeg-nál(ott csak a garival szopsz majd), ezután felkeresni a nagyarcú ügyfélszolgálatost és szájbakúrni a szerencsésen megkapott hajvágóval, ennyi.
:-D

lobster thermidor 2015.07.01. 11:08:02

@Az antiochiai szent kézigránát:

Csak szólok, hogy azt te csak hiszed, hogy olcsóbb volt, mert így kerül a legtöbbe a dolog. Ugyanis a nyakadba akasztottak minimum 1 év hűségidőt, ráadásul kizárólag annak a szolgáltatónak a kártyájával használhatod a telefont, aki állítólag "óccsóért" adta el neked.

Manyecska 2015.07.01. 11:10:28

@ne olvasd el: tenyleg ott van? En is mingya ugy izgulok. Naba+

LatexMátrix 2015.07.01. 11:17:16

Mátét nem sajnálom annyira, kapásból volt leakasztható 180 ezre (+a halyvágó). Tejesen kihalt már a jóöreg szalonos igénymódi? Megtapizom, eseményszámba megy, hogy vásárolni megyek, pirosszőnyeg, fanfár(t) miegyéb. Tud előnyös lenni.
@Manyecska: nem gondolod, hogy ez a meredek ívű blogolás méltatlan a végzettségeidhez és az azokból fakadó, feltételezhető viselkedési mintáidhoz&témáidhoz? Ha Máltán jártál volna isiba, máltatlant írtam volna. Az fergeteges lett volna...
@ne olvasd el: az ki az? Nem olvasok bulvárt.:P
@♔bаtyu♔: a notepadnál jobb a kiterjesztett, közösségi notepad, a közösség ereje ötvöződhet egy online .html hirdetményben. Na jó, lehet .php is... De várj, inkább papíroson (franciakockás) vezetem itthon, magamnak, biztosan up to dáte vagyok és egymagam többre megyek. Vannak ötletek.
@borso: ha kiküldöd nekik szöveges fájlban, megértik.
@kicsitomi: ez igaz. Azonba' kultúrjelenségeket haluzni balkáni területbe, azok alapján eljárni az önszivatás jegyébe', na az az igazi ottobaság!
@horex: a Mistral nem lehetett, olyan aranyos figurávalkisemberrel reklámozták magukat! Szóval emiatt nem lehettek rosszak eleve.
Máté, megkérdezhetem milyen nemű egyén rázott le? " (műszaki okokra hivatkozva), azt állította nem lát rá a számlázási rendszerre, nem tud kollégát adni"
Legjobb szövegek... Nem tudom, ilyenkor miben bíznak? Leggagyibb verbális textúra okán kis időt nyernek, ami alatt majd jól elfelejtődik a kárigény vagy mi? Annyira belehánynék a zsebükbe meleg nyári napon (mintamai) az ilyen kis tili-tolitól. Gyakorlatilag. Hányást, hánytatást válalók Jó Áron.
@Az antiochiai szent kézigránát:
máskor meg mindig azt hirdetik, hogy csak szolgáltatónál ne. Ne hallgass senkire elve beválhat?

Komojtalan 2015.07.01. 11:32:31

@lobster thermidor: Attól függ. Ha valaki csak azért vesz így telefont mert nem tudja kifizetni igaz, de ha úgyis telefonál akkor jól is járhat. A (most kötelező: szemét) Telenor 2 évente ad telefont óriási kedvezménnyel vagy kvázi ingyen. Haver felvett egy 80k -s telefont 20 forintért (tudom csóró, nem a 250k -s Samsungot választotta), aláírt 2 év hűséget és 7.5k -ért korlátlan beszélhet mobilra. Előtte is ennyi volt a számlája, kapott ingyen telefont, ráadásul korlátlan beszélgetést. Azt nem értem miért nem tanulnak az emberek: Ha valami megrendelésre van, ráadásul jó áron akkor az többnyire nincs is. Inkább adok érte többet, de nem fogok várni heteket, hónapokat, főleg nem előre fizetéssel.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.07.01. 11:49:39

Mért kell előre kifizetni valamit????

Manyecska 2015.07.01. 11:50:59

@LatexMátrix: làccik hogy nõ vagy.Irigy.p xd fàj a felyem remelem estere elmulik ember atkoltozik.Holnap hajnalig.Neoton effekt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.07.01. 11:55:52

"Még ezen a napon ki is fizettem bankkártyával, hogy mielőbb megkapjam. "
Itt volt a hiba.

Mondjuk ha szerintük valaki átvette, és ki van fizetve, akkor lehet feljelentést tenni lopásért... Nézzenek mást hülyének.

Manyecska 2015.07.01. 11:56:07

A bligmotor is epp ilyen szar xd

CsakMintTe 2015.07.01. 11:58:50

Még mindig én vagyok az egyetlen, akinek tucatnyi (vagy több) vásárlás után sincs semmi baja velük? Hihetetlen... Igaz viszont, hogy soha nem fizettem még semmit előre. Szerintem az vuduzza meg a történetet.

Manyecska 2015.07.01. 12:03:19

@LatexMátrix: en nem a Zsótig gyerek miatt izgulok.p.bmeg.lehet az ikrek atharapjak a torkom.apucijuk egy hagymas ceg mo.i diviziojanak a vezetoje.még 45 sincs sztem kabe annyit keres mint a latogatotttsag x szorszalaid.xd. Per ho.:-) szerencse fia..

Thule 2015.07.01. 12:10:56

@batgirl: @borso: Nem kell előre kifizetni valamit, csak egy lehetőség. Az a baj nem gondoltok bele mások élethelyzetébe megint :) Ha utánvéttel kérsz valamit akkor az átvételkor kell kifizetni tehát ott kell lenned személyesen. Sok helyen van Pick Pack Pontos, csomagpontos átvétel ahol fizethetsz a terminálon kártyával. Viszont van ahol csak és kizárólag magán/céges szállítási címre megy a csomagod. Dolgozó ember otthon 9-17 között nemigen vesz át semmit.... a munkahelyeden meg pl mentőtiszt vagy, akkor nem igen mehetsz ki a portára csak úgy Utánvétes csomagot átvenni miközben épp 40km-re vagy egy szirénázó mentőben. Viszont ha ki van fizetve, a portás átveszi és kész.

OK igen lehet azzal jönni, hogy ha sérült stb akkor mi van.... de AKKOR IS van olyan helyzet, amikor a szaros utánvétet nem tudod megoldani, vagy mert nem hordozol magadnál minden nap pl 100 ezret, várva várván hogy az a nyomi csomag megérkezzen.

Nem láttok tovább megint a saját orrotoknál és már ez mióta így megy...

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.07.01. 12:22:03

@Thule: amugyis nagyon sok mindent elore KELL fizetni es miert lenne magyarazat az elorefizetes, hogy az elado ceg nem teljesit?
hat akkor kene cask igazan!
azt mar tuti atveszik

dani27bpbp 2015.07.01. 12:22:10

Rendőrségi feljelentést abban a kerületben javaslom megtenni, ahol a székhelyük van, mert így elkerülhető a passzolgatás.

Extreme Digital Zártkörűen Működő Részvénytársaság
1033 Budapest, Szentendrei út 89-95. X. ép.
Adószám: 14174179-2-44

lobster thermidor 2015.07.01. 12:34:53

@Komojtalan:

Én nem egyszer vásároltam már az e.d. - nál, de soha nem fizettem előre, csak a termék átvételkor. Számtalan opció van, nyilván lehet rosszul választani, de előre fizetni azt nem! Egyébként nekem, mivel sokat utazom, sokkal többet jelent a szolgálatótól független telefon, mint mondjuk a néhány hónapos részletfizetés, vagy a kedvezőnek ígérkező tarifa. Nyilván az anyagi helyzet függvénye is, hogy ki, és mit engedhet meg magának.

atörökkk 2015.07.01. 12:36:41

Raktáron nem lévő terméket előre kifizetni? Áááá....

Manyecska 2015.07.01. 12:37:39

@LatexMátrix: ja.33 eves baraccsag!! O szexi szoke kizgazdasz lett en meg festettszoke a mekispultnal alitolag xdd dioszoke lyelenleg.az ED.t hogy a rakba ekezk folyvast?? Joejt.p

dervish69 2015.07.01. 12:40:10

Csak idáig olvastam, "Április 24-én rendeltem tőlük egy készleten lévő hajvágót, illetve egy beszerzés alatt álló mobiltelefont (90 ezer forint értekben)." és már tudtam, hogy előre fizetett.
Tovább nem is olvasom, a hülyeség határtalan. Nem olvasott elég hasonlót ezen az oldalon?

dervish69 2015.07.01. 12:44:47

Ja, még annyit, hogy 3 éve rendelek tőlük, no nem túl nagy értékben (cca. 10-40ezer között). Amikor megérkezik, kifizetem. Soha nem ugrottam a Dunába, ha egy HDD, vagy monitor nem másnap, hanem utána érkezett meg. Ha ilyen extrém vágyaim lennének, bemennék egy szaküzletbe. Ott helyben kifizetem azt, amire szükségem van. Ja, hogy 3 utcányit kéne gyalogolni, vagy 5 megállót villamosozni?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.07.01. 12:45:37

@lobster thermidor: en mindent elore fizetek
mashogy ki sem hozzak
talan a pizzat igen
/bar nem sok mindent rendelek, ha kell valami,beulok a kocsiba es 1 ora
a telefon szolgaltatom, meg az egesz orszagban mukodi
sikeres-e vagyok?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.07.01. 12:47:38

@dervish69: nem inkabb a ceget kene ekezni, hogy nala a penzed es nem teljesit?
de ha mar nem, akkor surgosen utalja vissza a penzt

LatexMátrix 2015.07.01. 13:00:57

@Manyecska: mért vagyok nő? Nem értek semmit, de ezt a diószőke kifejezést nem ismertem, elraktározom.
@hagyma: "sikeres-e vagyok? "inkább csak amerikai.
"nem inkabb a ceget kene ekezni" De, de egy kis élerevalóság sem árt. Az élethez. Ehhez mondjuk minimum át kell esni a tűzkeresztségen. Nem tudjuk hányadik esete ez a poszternek. Ha sokadik, és nem tanul saját önszopatásaiból, akkor sikeres (önszopatásban).

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.07.01. 13:09:13

@LatexMátrix: a ketto nem zarja ki egymast
azt en mindig mondom, ha rendelek, cask nagy, komoly , bejaratott cegtol teszem, akiknel ott van a cucc a raktarban es kuldik ki izibe

Komojtalan 2015.07.01. 13:09:42

@LatexMátrix: Régen dívott a mozdony szőke kifejezés is a le sem merem írni milyen népcsoport tagjaira :-).

Zoan11 2015.07.01. 13:18:54

Extrem Digital-tól semmi olyat nem szabad venni, ami nincs készleten. Rendeltem tőlük egy navigációs készüléket, amit 6 hét alatt sem sikerült beszerezniük. Nem tanultam az esetből, később rendeltem egy digitális kamerát, ami szintén nem volt készleten, erre 8 hétig vártam, erre egyszer csak törölték a rendelést, "elfogyott" szerepelt a kamera mellett. Ha tudom, hogy ez lesz megrendelem máshonnan, akár a gyártótól is tudtam volna közvetlenül, már rég megkaptam volna... Soha többet nem rendelek az ED-tól!

sarostehen 2015.07.01. 13:29:11

Megyek rendelek ED-től valami drágát.. ami nincs készleten :)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.07.01. 13:34:19

@sarostehen: ED-tol ne rendelj, a kekszalagra keszul
holnap indul

lobster thermidor 2015.07.01. 13:44:04

@hagyma:

Én nem hozatok semmit házhoz, mert nincs kedvem a futárra, vagy a kiszállításra fél napokat várni. Ezért inkább felülök a motorra, és elmegyek a hozzám legközelebbi boltba, ahol van raktáron. Ott pedig előbb kézbe veszem a cuccot, utána pedig vagy készpénzzel, vagy kártyával fizetek.
Ez eddig még jól működött.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2015.07.01. 13:50:39

@lobster thermidor: en sem vagyok nagy rendelo, de megesik
nem kell itthon lennem, leteszik az ajto ele

Bluemotion 2015.07.01. 14:03:42

Köztudott, hogy az Extrémben szinte minden túlárazva van, itt tényleg csak a vadászok vásárolnak és a kitartásuk továbbra is töretlen. :)

cupcake25 2015.07.01. 14:28:49

Kicsit kétoldalúak az érzéseim az előrefizetéssel. Ha nem ismerem a céget, ahonnan rendelem, akkor teljesen egyértelmű számomra, hogy utánvétezek. Mondjuk nekem szerencsém van, mert az irodában mindig át tudom venni a csomagokat és már az összes futár (MPL és GLS is) tudja, hogy hova kell hozni a csomagot. Viszont amit ismerek (még ha én magam nem is rendeltem még tőlük) és nem olyan a termék, hogy muszáj személyesen is megnézni, hogy nem karcos-e meg hasonlók, akkor szívbaj nélkül fizetek előre. És szerencsére még nem jártam így pórul (lekopogom). Viszont e-digitalnál volt, hogy személyesen a boltban vásároltam valamit és utána rögtön meg is néztem ott az üzletben és kiderült, hogy nem jó, nem ilyen kellett (netbook töltőt vadásztam volna, nem volt a dobozon feltüntetve, hogy hány mm fejek vannak a dobozban, vásárlás előtt megkérdeztem a csókát, hogy nem lehetne az előtt megnézni hogy megvenném, mert ha nem jó akkor feleslegesen nem veszem meg, azt mondta csak vásárlás után lehet kibontani, így megvettem, egyből bontás, kiderült nem jó, na mondom, akkor vissza az egész, ja nem veszik vissza, nem adják vissza pénzt stb, na akkor vágtam olyan patáliát, hogy szerintem az egész pláza engem hallott, de végül panaszkönyvi bejegyzés és egyéb hatóságokkal való fenyegetés után visszaadták a manit).

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.07.01. 14:35:31

@atörökkk: @dervish69:
Addig nem fizetett, míg elvileg nem volt raktáron. Érdemes lett volna elolvasni. Azt írta, a számla kiállítását követően fizetett, az meg elvileg akkor történt meg, mikor meglett a cucc.

Volt egy termék, amit náluk és Miskolcon egy kis üzletben lehetett megvásárolni az országban. Akkoriban pösti voltam, de inkább a miskolci bótból intéztem a vásárlást, minthogy ezeknek egy petákot is perkáljak.

horex · http://horex.uw.hu/ 2015.07.01. 14:59:38

Egy hónap alatt nem utalták vissza a pénzt?
Vazze,
2011-ben/nem elirás/ egy elszámolási storno után 615Ft túlfizetésem keletkezett egy cégnél
Most tünt fel hogy mi ez a pénz ami online mindig feltünik
Emil, és most kaptam a választ hogy most jóváirják
Na?
Leirom a nevét Fögáz!
A poszttoló vegyen máskor gázt
Azt elöbb leszállitják és utólag kell fizetni

Az antiochiai szent kézigránát 2015.07.01. 16:01:11

@LatexMátrix: na persze, szolgáltatónál is mindig személyesen. Akkor végig tudom taperolni a cuccot és ha selejt, azollna mehet vissza. Nekem az az öt perc megéri, hogy utána ne kelljen hetekig rohangálni. De aki ennyire elfolalt és szerencsétlen, mint a kedves poszter, azbizony így jár.

LatexMátrix 2015.07.01. 16:10:25

@Az antiochiai szent kézigránát: így.
@horex: ne szólj, mert kiderül, hogy téves az előjel.:) A Mistrálnál meg nem érezted, hogy az iróniát?
@cupcake25: nem kellett volna belemenni abba, hogy csak megvétel után lehet felbontani. Felénk az ilyet kiröhögik. Komolyan. Amúgy milyen termék az, aminél nem számít, ha karcos?

cupcake25 2015.07.01. 16:17:01

@LatexMátrix: jó, egyszer én is lehet hiszékeny de megtanultam hogy ilyet többet nem játszunk, ha nem tudom hogy biztosan jó-e a cucc. Amelyikek alapból nem lehetnek karcosak, pl ecsetek, tusfürdő, krém... Nem kell leragadni ám az elektronikai kütyüknél, ha online rendelésről van szó. Oké, törött ne legyen de ugye az nem karcos. :D

LatexMátrix 2015.07.01. 16:24:38

@cupcake25: :D Ja. Nem ragadtam én le, ezért kérdeztem, hogy mik fordulnak elő rendelési listádban. Ha így kívülről ránézünk, értesülünk mások rendeléseiről, tud vicces lenni, hiába teljesen életszerű abban az életben. Próbálj meg kicsit szürreálisabb rendeléseket leadni!

Aureliano Buendía 2015.07.01. 16:38:14

@atörökkk: ezt én sem értem soha.
Megnézi, hogy hol lehet kapni, oszt vagy odamegy, vagy ott rendeli meg. Utánvéttel.

De ameddig szar van, legyek is lesznek.

dervish69 2015.07.01. 17:38:33

@hagyma: persze, lehet ekézni a céget is. Attól még a T. vásárló hanyagsága játszott közre a problémában.
Egy a lényeg. Megrendelem, kihozzák, átveszem, kifizetem. Egyenes út.
Van/nincs/majd lesz/talán ezek bizonytalan dolgok. Miért megy bele számtalan ember? Utána meg csak siránkozik.
Én sajnálom a pórul járt emberket, én is estem pofára. Ám sokat lehet tanulni, vagy inkább okulni mások hibájából. Ezen az oldalon meg különösen sokat lehet tanulni, a kommentek ordítják az arcba: NE FIZESS ELŐRE!

Black Hole 2015.07.01. 19:05:57

@Aureliano Buendía: a világ minden tájáról vásárolunk úgy, hogy megrendel>fizet>megkap. Teljesen jól működik. Összesen 3 reklamáció volt eddig! Nem jött meg egy akksi, mondták, hogy pár nap múlva adják fel, aztán pár nap múlva megint mondtak valamit, aztán mondtam, hogy most már inkább a pénz jöjjön vissza. Vissza is jött. Aztán egyszer egy alkatrész volt rossz, reklamáltam, mondták, hogy bocs, küldenek újat, ezt meg dobjam ki. Valami menethibás csavaros szar volt.. Jött is az új. Harmadszor meg a nejem vett fonalat, és a bolt elcseszte a címet! Kérdezték, hogy újra küldjék, vagy pénz? Pénz. Pár nap múlva a számlán volt. Szerintem ezzel az internetes vásárlással muszáj megbarátkozni. Csak legyen pay-pal! A többi nem érdekes. Van néhány dolog, amit nem vennék meg úgy, hogy nem tudom megfogni, de van egy csomó dolog, amit simán lehet. Pl háztartási gépekhez alkatrészt másként nem is tudsz beszerezni.

Escaped 2015.07.01. 20:47:10

@Black Hole: Eredeti Puch csengő és szerszámostáska kéne.

Black Hole 2015.07.01. 21:08:04

@Escaped: ajánlom figyelmedbe az Extreme Digital szolgáltatását! Csak szerintem ne fizess előre, főleg akkor, ha nincs raktáron :)

kozkozkoz 2015.07.01. 21:37:56

Max a kontaktlencse ápolófolyadékot fizetem ki előre, majd személyesen átveszem.

Escaped 2015.07.01. 21:45:19

Vettem tőluk táblagépet ajándék tokkal, raktárról. Elmásztam a mammutba, hát a tok, az ugye nem ott volt, a tabletben meg egybdöglött pixel. Egy dög nem dög, olyan nincs, hogy emiatt nem veszem át, ha ők megrendelték (emléxünk:raktárról). Hát, nem vettem át, megvártam a tokot.

Megérte!

Kicsúszott a kurva, szar tokból, betört a kijelzője. :-(
www.pcx.hu/pcx_upload/termek-kepek/19/b/Concorde_tab_Rokee_feher_tablet_tok_1.jpg

Black Hole 2015.07.01. 21:58:35

Utálom a tokot! Csak az ebook olvasómon van. Azon is csak azért, mert így olyan könyv formája van.
Ja, és boltban vettem.

Tomasz_a_gozmozdony 2015.07.02. 07:12:20

Kartyaval fizettel, beslattyogsz a bankodba, majd kersz egy szep chargeback-et. Ennyi a tortenet. :) Ket heten belul a szamladon lesz a penz.

vanek ur 2015.07.02. 16:22:56

@ColT: "Még ezen a napon ki is fizettem bankkártyával, hogy mielőbb megkapjam. "
Itt volt a hiba.

A lehető legjobbat tette, hogy kártyával fizetett - ha már előre. Be kell menni a bankhoz, bemutatni a levelet az elállásról (és ha van, annak edigitalos tudomásul vételét), és szólni, hogy még nem kaptad meg a pénzt.

Hegyi Zsolt · http://zen-taxi.blog.hu 2015.08.07. 10:57:48

Én egy hűtőt vettem tólük, ami volt raktáron, mégsem sikerült kiszállítani, 2 nap felesleges szabadság, erre felajánlottak 5%-ot a következő rendelésből. Szuper, csak hogy én nem akarok tőlük többet semmit se rendelni. Na itt elakadt a kommunikáció, egy hete képtelenek válaszolni. De az is sokat elárul egy cég becsületességéből, hogy csak ügyfélszolga telefonja és mailcíme van, semmi vezetőt nem érsz el, se mailon, se telefonon. Ez eleve gáz. Kíváncsi vagyok, meddig lavírozhatnak a szürkegazdaságban.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.07. 11:09:00

@Hegyi Zsolt: Most vettem tőlük egy okostelót. A DPD-vel szállíttatták ki, aznap, amikor mondták. Reggel nyolckor lehet a DPD-t felhívni, hogy mikor jönnek. Át lehet tetetni a következő két nap egyikére. Nehezen hihető hogy három napig hitegettek a kiszálítással.

Hegyi Zsolt · http://zen-taxi.blog.hu 2015.08.07. 11:27:39

@atpijkamo: kedden vettem a hűtőt. volt raktáron. szerdán kaptam értesítőt, hogy csütörtökön szállítják. a webes felületen is csütörtök volt írva. adtak csomagszámot a royal sprinthez. ott nem volt a termék, még csütörtök reggel sem, felhívtam őket. ED csütörtök délben is azt mondta, hogy ma szállítjuk, délután ott a hűtő. nem jött. majd pénteken este jött meg a hűtő. mit nem értesz még?

Hegyi Zsolt · http://zen-taxi.blog.hu 2015.08.07. 11:30:05

kiegészítés. kedden, mielőtt leadtam a rendelést, felhívtam az ügyfélszolgát, hogy ha most leadom, megérkezhet-e a hűtő SZERDÁN? Azt mondta, igen, mivel van raktáron, másnap hozzák. Leadtam, erre a visszajelzés már csütörtök volt, itt eleve hazudtak.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.07. 12:11:40

@Hegyi Zsolt: Ez már szebben ki van bontva. Köszi!

Énszerintem arra érdemes hagyatkozni, amit a futárcég mond. És akkor tuti, ha már gépkocsin van. Illetve akkor se tuti, mint sok posztban láttuk már itt a Homáron.

Nekem is tegnap megadott a DPD egy 1 órás intervallumot. Mikor a vége is másfél órája eltelt, betelefonáltam, mer aggódtam, hogy a futár eltévedt, és itt bolyong már két órája, segíteni akartam, nehogy éhenvesszen. Nekem nem adják meg a futár telefonszámát, de egy negyed óra múlva felhívott, hogy negyed óra múlva jön. Háromnegyed óra múlva jött is szegénykém. Vigyorogtam rá, mint a tejbetök, nem is értem, hogy tudnak egyesek ilyenen bosszankodni. Jobb, mint egy cseplinfilm.

Hegyi Zsolt · http://zen-taxi.blog.hu 2015.08.07. 14:31:15

@atpijkamo: ha nem hűtőgépről van szó, amit nyilván azért vesz az ember, mert a régi elromlott, tehát az időtényező jelentős, akkor no para, bár...

tudod, nem nagyon értem azt, aki itt pl azt írja, hogy nem szabad előre utalni, csak futárnak... ha így gondoljuk, akkor maradunk balkán. ahogy azt sem gondolom, hogy a megadott szállítási idő smafu, és a majdcsak ideér, az a normális. nem.

A futárról. A főnökük normális volt, felhívott, amikor már látta fizikailag is a hűtőt. Ez oké. De azt keményen elbaszták, amikor azt kértem, hogy másnap az első fuvarok közé tegyék, erre az utolsó lett. Nem csinos.

Le fogom bokszolni ezt az Edigitallal, nem szoktam feladni. 5% kedvezmény a következő vásárlásból vicces.

a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.08.07. 14:42:37

@Hegyi Zsolt: "nem szabad előre utalni"

A kipróbált, bejáratott helyekre nyugodtan lehet előre utalni.

Ha SPAM-ben kapja az ajánlatot, és még előre utal is, az klinikai eset. Ha már ellopják az idejét, miért ne lopnák el a pénzét...

"azt kértem, hogy másnap az első fuvarok közé tegyék"

Ez valszeg túl nagy kérés. Pl. ha ketten kérik, már nem megoldható.

"Le fogom bokszolni"

Nem sok esélyt adok, de azért szurkolok neked. Majd jelentsd az eredményt!
süti beállítások módosítása