Tékozló Homár

Flegma a pultos, színtelen a sör a Főzdebuszban

2015.09.29. 09:56 | Homár Hilda | 87 komment

screenshot_2015-09-28_13_32_13.png

Szeptember 11-13-ig került megrendezésre a Felvonulási téren a 10. Főzdefeszt. A rendezvény kapcsán panaszt én csak a burkolt belépőre meg a béna üvegpohárra olvastam, a minőségre nem. Erre jött Ági, akit a Főzdebusz borított ki. 

Sziasztok!

Hétvégén kilátogattunk párommal a Street Food Showra, ahol örömmel láttuk, hogy több helyen is csapolnak Rizmajer konyakos –meggyes sört, ami a kedvencem.

Mi a Főzdebuszt választottuk a sörözéshez, és kértünk egy-egy korsó sört. Mikor megkaptuk a sörünket láttuk, hogy az enyém világos sör, némi zavaros beütéssel. Szóltam a hölgynek (akinek a telefon folyamatosan a fülén volt), hogy én meggyest kértem, és felhívtam a figyelmét a  sör színére.

Azt válaszolta ez az, és ha gondolom, rak bele egy kis mű színezéket, ha attól jobban érzem magam. Mondom ismerem a Rizmajer söröket, tudom milyennek kellene lennie. Volt ott üveges is, ezért mondtam nyissuk ki, és ha az is ilyen világos, elhiszem, én ittam eddig rosszat. Erre a felet az volt, reklamáljak a Rizmajernél, mert ez az, és ezzel le is zárta a vitát.

Elég rossz száj ízzel távoztunk – pedig addig kellemesen telt a délután -, hogy ennyire nem számít a vendég, pedig 800,-Ft/korsó árnál elvárható lenne, hogy ne csaljanak a minőséggel.

Rendszeresen járunk ki ilyen rendezvényekre, de az biztos a Főzdebuszt messzire elkerülöm majd és az ismerőseimnek is ezt ajánlom.  A hölgy viselkedéséről nem is beszélve.

Üdvözlettel:

Ági

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

melaena 2015.09.29. 09:58:33

be kell boritani a pultba.
lehetoleg a telefonra is jusson belole.

Józsi, a migráns köcsög 2015.09.29. 10:00:32

majd szóljatok ha már lehet a posztolót, addig alszom egyet!

Terézágyú 2015.09.29. 10:07:10

Sörben csak a kivi-mangó ízesítésű a jó!!!!!

ancsika 2015.09.29. 10:10:19

sör... a lúzerek itala...

Terézágyú 2015.09.29. 10:20:30

"Flegma a pultos, színtelen a sör a Főzdebuszban"
... és esett az eső, és csúnya volt a nő, és szar zene ment a rádióban...

Manyecska 2015.09.29. 10:20:43

@Terézágyú: van olyan? :D fújj.amúgy is erős hányinger kínoz órák óta seLYtettem hogy megint penészes poszt lesz:(:D

lcsaszar 2015.09.29. 10:24:12

Szerintem összecserélték Ági korsó sörét a párjáéval. A párja azóta sem érti, hogy miért meggy és konyak ízű a Kőbányai Világos sör, amit rendelt.

CID 2015.09.29. 10:30:18

Oszt, legalább jó volt az a sörnek csúfolt valami? Mer ez ugyi, nem derült ki.

Terézágyú 2015.09.29. 10:30:45

@Manyecska:
Ha nincs, hát legyen!
És licsi-ízesítésű is.

Józsi, a migráns köcsög 2015.09.29. 10:32:24

és még engem cseszegettek folyton a buzisöröm miatt...

CID 2015.09.29. 10:36:45

@Józsi, a migráns köcsög: Te meg, azért iszol buzi sört, hogy baszogassanak :D

Józsi, a migráns köcsög 2015.09.29. 10:40:09

@CID: igazából azért iszom mert a sört utálom, citromlével elrontva viszont egész jó az íze.

Manyecska 2015.09.29. 10:45:42

@Terézágyú: ja, van egy serező /13.ker, Dunapart/ egy ismerősöm ott ivott kettő meggyes nyolcszázért meg valami majom meghívta szülinapi konyakra, egy óra leforgása alatt etanol-mérgezést kapott majd kiült/?/ az ablakba ahol megcsúszott lévén eső és fél kézzel lógott a kilencedikről szerencsére gyakorlott mászó..:D még vissza is szökött a kórházból.:D bezáratnám a p...csába ezeket a nóném cuccot áruló izéket és most nem erre a posztra értem...

Manyecska 2015.09.29. 10:47:16

@Terézágyú: ja, egy nyolcszáz forint de én két kortyot nem tudtam inni olyan fura mellékíze volt. Pedig a meggy fincsi:) ja előtte egy órával beszéltem az illetővel színjózan volt még...pfff:((((((( :D lesz miről mesélni.

Manyecska 2015.09.29. 10:52:26

Ezekre milyen felügyeleti szervet kell ráuszítani? mert felgyújtani mégsem lehet /:D/ valahogy mindig eltűnik ott egy-két telefon, pénz,.. amikor az úri közönség jobb kedvre derül érdekes hogy fizetésnap, milyen fura..

Manyecska 2015.09.29. 10:56:44

@Terézágyú: ja, hozzáteszem egy barom, akinek diszkója van, hívta meg "nekem ebből,neki meg abból adjál" valami ismeretlen barna löttyre. Előtte több tanú van rá hogy színjózan volt.másfél decitől elvileg nem kapsz súlyos!etanolmérgezést /+ előtte két sör/..:( még egy óra leforgása alatt sem...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.29. 10:59:44

@Terézágyú: Én ebben is ókonzervatív vagyok: csak a sörízű sört szeretem. Gyerekkoromban a lakodalmakban épp elég szörpöt ittam söröspohárból, majd elég sört szörpös pohárból, és hánytam sört és szörpöt vegyesen, hogy ne szeressem az ízesített ásványvízzel hígított sörkészítményeket.

köszönöm a kommentált 2015.09.29. 11:01:23

Na várjunk csak, újból felvirradt egy elcseszett, merőben szürke Nap (nagybetűvel írom, mert így elegánsproli vagyok és fontos és megadom a tiszteletet és különben is, mindegy mit tanítottak a suliban, netten így láttam, tehát) , jöttem okoskodni. Na lássuk csak, lássuk csak, mi van itt? Lendült neki atémának ez a kis kommenti tál: @Manyecska: legjobb mikor reflextelenre isszák magukat "emberek", arcukat lehorzsolják is picinyt, mikor aszfaltra elesnek, de főleg érthetetlen, hogy nem igénylik a lerészegedés édes ívét, átmeneteit, lépcsőfokait. Hanem egybőlbummbazmeg. Hátbazmeg. Külömpözőek vogymuk.

Manyecska 2015.09.29. 11:05:41

@köszönöm a kommentált: aki nem bírja annál nincs átmenet!! ne félj azóta még a kávézásról is leszokott :DD pláne hogy max.sörözgetett eddig asse nagymértékben..

köszönöm a kommentált 2015.09.29. 11:06:53

@Kitalátor (másként) gondolkodó: mifelénk csak női italnak hívják az ilyet. Viccos, mikor keménycsávók citromossörrel nyomulnak a térben. Akkor már inkább csokilikőr. Ciderkútúra begyűrűzött.. Egy korcsosult válfajtáját kapjuk annak is, a régi időkben máshogy festett azis. Ábazmeg, leakarom tépni a bőrburkomat és kiszállni ebből a világbólmostmár. (a űrbe)

Manyecska 2015.09.29. 11:18:05

@köszönöm a kommentált: ez olyan ritka télleg mint a detoxban a lekötözős szex.bááár :D

köszönöm a kommentált 2015.09.29. 11:21:04

Kurvaisten megbassza a FESZTIVÁLT. Olyan is van már, hogy túrafesztivál. Érted. Létezik még olyan rendezvény, ami nem az? Gondolná az ember, hogy ez valami helyhez kötött valami, de nem; túra. Na jó. A burkolt belépő meg szintén felbaszó, korrekt helyen nem ügyeskednek, hanem előre tudod hogy ez és ez lesz. Tudom-tudom, korrekt helyekre kell akkor járni, léteznek ilyenek, igaz, nem össznépi dzsemborik azok. Az zavar csupán, hogy ha egy valamennyire is nemspecifikus, nemrétegkiruccanásra adná fejét az ember, akkor rögtön jön a feszti...nembirom kímondanibazmeg, a mangalica, a burkolt annyapicsája, úgyhogy inkább nem is bírom én ezt soha. Névelő nélküli PÁROM duplán buta-újparasztos, de nyomassadcsak.
Jó sör jókonyakkal, jópálinkával tényleg kellemes. Csak hogy valami yótis mond. Jak. Jaktej.
"ha attól jobban érzem magam" - Erről beszéltem... Nem azt mondom, hogy csak komojzenei konszertekre szabad kimozduálni, de mi ez már, mi? Hátmiez. Hátafaszom.

Már majdnem elmosolyodtam, hogy kis irónia szorult ÁGIBAN, merthogy rossz szájízzel :D , áárted, távoztak, de erre beleszarik a lepényben és külön írja. Hát jó, jó. Jössz te még az én...valaki fejezzebea mondatot.

"pedig 800,-Ft/korsó árnál elvárható lenne" Édesem! Ismertem olyan korcsmárost, aki a sörösüvegeket felpattintotta láthatatlan móccerrel (akkor még kellett sörnyittó a művelethez) és mililitereket szipkázott ki belőle, helyét waterrel pótolta, így virágoztatva fentebb és fentebb az üzletet. Kifejezhetetlenül PITI. Na akkor nyócszáznál mit vársz? Úgy összességében, hadd kérdezzem már meg, 19 éves-e vagy? Sértődöttséged, rossz xáj izzed jogos. De nem gondolod, hogy romba döntöd e szarbusz azzal, ha nem ajánlod senkinek. Kemény bosszú.
@ancsika: elmondanám, hogy... Mindegy. Barnasörök igényesebb világa megvan mondjuk? Persze nálunk (sem) nem az az alapértelmezett.
@Terézágyú: a rádió is csúnya volt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.29. 11:21:12

"Elég rossz száj ízzel távoztunk "
Milyen íze van a rossz szájnak?

Amúgy meg ez a fesztivál arra is jó, hogy belődd, melyik főzdékhez, helyekhez érdemes menni. A buszhoz többet nem mész.

Ha meg szerinted vizezik a sört, szólj a NAV vagy NÉBIH-nek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.29. 11:23:09

@köszönöm a kommentált: Cider jó. 5% megvan, csak nem sör, azt kéne felfogni. Almabor.

@melaena: Eddigi legértelmesebb javaslat.

Manyecska 2015.09.29. 11:26:03

@köszönöm a kommentált: éééén maradok a citromos sörnél max. nyáron...meg télen a forralt bornál. azt kézcsók! Tőlem ott rohadhat meg az összes söröző ahol van!:D

köszönöm a kommentált 2015.09.29. 11:30:22

@Manyecska: nyáron könnyebben rohad bármi. Gondolom a forraltbort is felforralod. Nemlepődök mármeg semmin. A forraltbort nem szabad forralásig hevítni! A citromossör miatt nem állok többet veled szóban.
@ColT: tudom, hogy nem az. Házi almabort idjál jóhelyről, meg időgéppel vissza kell menni a mesterek korában, aztán a mai, kereskedelmi forgalmi verziót idd mellé, ott lesz a kontraszt. Az meg külön tudatzavar, hogy sörrel egyesíti a köztudat, az megin máslap. Tehetné mondjuk, úgyse lehet hatni a népekre, csak lenne valami jó! Amikor valami alapból jó és nem kell vadászni. Mondjuk rögtön itt vagyok én, de én nemszámítok, mer szerény vagyok! Naújposzt, enter.

Mityu Addideapénzt kft LE 2015.09.29. 11:40:41

Nemazé', de úgy tudom alkeszéknél a rosé a menő mostanság...

Manyecska 2015.09.29. 11:41:52

@köszönöm a kommentált: dehogy! a szigeten veszem a bort de csináltam karikor a fűszerek miatt szeretem.meg jó meleg /:P/ szoktam a pááromat is a testemmel melegíteni hamár elfogy a takaró:P:DD

Manyecska 2015.09.29. 11:43:19

@Mityu Addideapénzt kft LE: régen a martini volt, legalábbis ezer éve amikor még egri leányka koromban...emléxem..bianco még iható is volt talán..:D

köszönöm a kommentált 2015.09.29. 11:43:33

@Manyecska: értem, esetleg testnedv-szinten is elmesélhetnéd az egészet. Tudod, érdekel.

köszönöm a kommentált 2015.09.29. 11:45:58

@Manyecska: vermuth nélkül nem is volt akkoriban nő. Éva vermuthhh. Helmuth.:D Előttem van a cimkéje.

Manyecska 2015.09.29. 11:47:36

@köszönöm a kommentált: :DD jóvan.szarul jár mert a veséjét rúgom le a gipsszel.:DDD megyek fotoszintetizálni.

Mityu Addideapénzt kft LE 2015.09.29. 11:48:20

@köszönöm a kommentált:

Kőbányai/Kinizsi sör mellett, meg a zsíroskenyér hagymával menü...

Mityu Addideapénzt kft LE 2015.09.29. 11:56:03

@Manyecska:

Mai napság a rosé mellett (néha söricilin), no meg a BakcsiKóla jéggel, keverve nem rázva... :)

lcsaszar 2015.09.29. 11:57:47

Sörben csakis a valódi sör a kedvencem! Konyakban pedig az 5 csillagos Metaxa, esetleg Otard. Sört mással keverni nem ajánlatos, mert ott jön ki, ahol bement. Lehet kísérletezni, de nem érdemes. Egyszer például valahol kínáltak pezsgős sört, mint különlegességet. Na annak olyan íze volt, mint amikor lagzi végén minden maradékot összeöntenek.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.09.29. 12:04:43

@köszönöm a kommentált: Neked nem kellene köztudatnak lenni, az maradjon csak a közébe'. Én tudom, hogy a cider az cider, jó az nekem, néha iszom. Amúgy meg sört.

köszönöm a kommentált 2015.09.29. 12:10:06

@lcsaszar: ehe. Mértékkel, minőségi komponensekkel én úgy tapasztaltam, hogy működik. Csak hát ésszel ki kell várni a timeshiftet és úgy felmérni, hogy na akkor ennek milyen hatása is keletkezik. A pezsgős dolog hülyeség volt, ne az alapján ítélj.
@ColT: igenis.
@Mityu Addideapénzt kft LE: jaja.:)

Manyecska 2015.09.29. 12:15:23

@köszönöm a kommentált: micsinál a kaméleon a sütőben?- beleolvad a környezetébe. :D

Manyecska 2015.09.29. 12:36:04

ne mennyetek fogorvoshoz se párom aztat írja hogy "folyamatosan fűrészelnek valakit" :DD

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.09.29. 12:39:56

A posztolót már szabad?
igen.
jó.
MI a fészkes fenének ittad meg?
Mért nem borítottad a kocsmárosnéra?
Esetleg , vásárlók könyve??? Meg van??
Fesztivál sörnek ne nézd a színét.
konyakos-meggyes sör?????? Nooormááális????????????
Vegyél egy doboz konyakmeggyet, és öntsd bele a sörbe, fene az ízlésedet.

köszönöm a kommentált 2015.09.29. 12:43:26

@batgirl: a száj íz miadt idta meg. Meg kel hogy értened eszt.

neet 2015.09.29. 12:47:54

@Kitalátor (másként) gondolkodó: :))) ez de így van! (sörös-málnás pohár)
Én amúgy azt nem értem, ha a pálinka csak a gyümölcsből így úgy, máz, stb nélkül előállított nemnewtoni folyadék lehet, akkor a Szent Sör Neve miért kerül rá mindenféle jöttment lónyál dobozára? Na jó, ennyire nem vagyok sörmán, de egy félszázalékos, citromos, kiwis, meggyes, akármilyenes lötty az mitől sör? Ha málnát akarok inni, málnát iszom, ha meg sört, akkor sört, ennyi, mint fenti kollega írná, enter, újposzt.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.09.29. 12:49:42

@köszönöm a kommentált: értem. ha sört iszik büdös a szája. ez most divat, vagy hagyomány?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.29. 13:03:43

@neet: Qrwa germányoknál állítólag csak a sört szabad sörnek nevezni, aminek alig pár összetevője van. Gondolom emiatt láttam én itt mindenféle sörtartalmú ital, sörkészítmény és egyéb nyakatekert feliratokat.

lcsaszar 2015.09.29. 13:18:43

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Sörjellegű alkoholtartalmú üdítőital

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.29. 13:22:27

@lcsaszar: Mivel nem szoktam ilyen szarokat venni, a dobozukat sem nézegetem.

2015.09.29. 13:38:18

@Manyecska: meggysör kommandót. Műemléki környezetben

Igi11 · http://joslatok1.blogspot.hu/ 2015.09.29. 13:39:12

Gratulálok, legalább a legolcsóbb, legsz@rabbat választottad ki poszter!?

Ismerem én is, milyen a Coca-cola, de azért, ha ilyet tolnának a képembe, a hölgy pofájába önteném minimum, pláne ha még azt is mondaná, hogy rak bele egy kis színezéket.

a k@rva anyjába takarodjon az ilyen szemétláda

Igi11 · http://joslatok1.blogspot.hu/ 2015.09.29. 13:40:56

Elvileg a meggyes sörök a legfinomabbak.

@Manyecska: ha égett szagot érez, akkor valaki háromszázezres fogsort csináltat magának, úgyhogy inkább irigy legyen

Igi11 · http://joslatok1.blogspot.hu/ 2015.09.29. 13:41:55

@batgirl: meg az is divat, hogy a sör ráömlik a SZulejmános - szakállára.

Mit nem értesz már meginn.

Manyecska 2015.09.29. 13:47:47

@Igi11: :D mi kéccázra tippeltünk! Ja. amíg lesz nyúposzt hazamegyek és lefexem aludni mer zsibbad a lábam sajnos vagy állnom kell vagy feküdnöm két hétig még de az ülést nem bírom..

Igi11 · http://joslatok1.blogspot.hu/ 2015.09.29. 13:54:00

@Manyecska: felénk 150 az alsó, a felső kicsit több, de úgy 320 000-re jött ki a teljes fogsor.

Leégetik az eredeti fogadat, 2-3 napig érzékeny lesz, utána csinálják meg az egészet
asszem

CID 2015.09.29. 14:11:59

@Józsi, a migráns köcsög: Ja, ha azért iszod, mert nem szereted a sört, akkor ok, tényleg semmi köze a sörhöz. Próbáld ki, sör, szóda, citromlé, anno Szegeden a Kolibriben, Derrick koktélként adták, jánykoromban ( 15-20 éve ) még ízlett :D

AtiSnatch 2015.09.29. 14:16:04

műpina, de Cognacos!

CID 2015.09.29. 14:17:10

@Igi11: Azért arra számíts, ha a te hatalmas pofádba kell csináltatni fogsort, nem úszod meg egy milla alatt. Az anyagköltséget ;)

Homár Hilda 2015.09.29. 14:32:06

örülök, hogy a kedves törzsgárdának megint sikerült a poszt lényeget megfognia!

Igi11 · http://joslatok1.blogspot.hu/ 2015.09.29. 14:36:31

@CID: ugyanmá, leharapni a tökeidet azt fogsor nélkül is lehet. :)

Igi11 · http://joslatok1.blogspot.hu/ 2015.09.29. 14:37:40

@Homár Hilda: a túl sok sör árt a fogadidnak, pláne a meggyes, na az színezi is

csak hogy segítsek megérteni

amúgy 2000 forintos sört ne akarjá már 800 ér inni, vagy az nem pitiánerség!?

Igi11 · http://joslatok1.blogspot.hu/ 2015.09.29. 14:41:40

Gyerekek, azér mindennek van határa, a pitiánerségnek is. ui.: Lagzi Lajcsi.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.09.29. 14:54:00

@Homár Hilda: Mi meg örülünk, hogy megértetted azt, hogy ha pro és kontra minden releválás megvolt, akkor utána a szabad asszociációk jönnek. (A mondatokat a magyar nyelvben nagy betűvel kezdjük.)

amindenes.blog.hu 2015.09.29. 15:00:26

Lehet szidni az ízesített sört, ha valaki attól elégül ki. Ennyi erővel a szilva pálinkát is lehetne. Mások kedvéért foltosra inni a májad hogy elismerjék amit iszol, aztán meg panaszkodjanak hogy mennyire lecsúszott alkoholista vagy..ezért nem érdemes mások véleményére adni.

CID 2015.09.29. 15:06:53

@Homár Hilda: Oszt, mégis mi volt a poszt lényege, az, hogy a furgonba kibaszott csapos, felajánlotta az esetlegesen kihagyott színezék utólagos pótlását? Azt mondjuk, én is utálom, ha az eladó telefonál, miközben éppen kiszolgál, de ez pont akkora tahóság, mint amikor a vevő teszi, és hát az utóbbi eset sűrűbben előfordul.

CID 2015.09.29. 15:13:52

@Fungumars: Remélem nem most fogod megtudni, de a szilvapálinka, azért szilvapálinka, mert csakis szilva kerülhet a cefrébe. Amit te szoktál inni az a szilva ízesítésű szeszesital ;)

gabors 2015.09.29. 15:43:51

@Homár Hilda: "örülök, hogy a kedves törzsgárdának megint sikerült a poszt lényeget megfognia! "

mi a lenyeg hogy posztolo dicsekszik hogy 800-ert iszik sort ???

amugy mi a szar "Rizmajer konyakos –meggyes sört"

regen a jovilagban (kadar jani bacsi alatt) kocsmaban volt csapolt sor EGYFELE mert csapbol es hutobol is csak egy volt (tudom apam kocsmaros volt) nem mindig de majdnem volt vilagos (kobanyai) azt annyi ....frocsot meg csinaltak a "borbol" abbol is csak egyfele volt ... bambi-bol is !!!

szoval mi a lenyege a posztnak ??? konyakos megy izo sor ???

CID 2015.09.29. 15:46:51

@neet: Én sem láttam még. Mindig is tudtam, ezek a sógorok hülyék, sárgabarack pálinka, pfejj :D

lcsaszar 2015.09.29. 16:05:23

Ennek a Főzdebusznak nincs rendszáma? Hogy tolták el a Felvonulási térig? Ja, mikor lesz a következő felvonulás? (Én még zászlót lengettem ott piros nyakkendőben Jani bácsinak, hehe. Sört nem adtak.)

köszönöm a kommentált 2015.09.29. 16:30:57

@CID: vagy ha csak az ő telósdumája után kerülsz sorra egyáltalán.

Jemi 2015.09.29. 16:34:29

Hm..es akkor meg panaszkodnak, hogy nem tudnak hol árulni..

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2015.09.29. 17:10:05

@gabors: Mikor mindenből csak egy volt, ha jól emlékszem csak szűk családi körben elégedetlenkedhettél, ha valami nem tetszett. Ez hiányzik?
Összezavar a kínálat? Zavar, ha mások nem úgy élik az életüket, ahogy te? Vagy mi a szar bajod van?

Aureliano Buendía 2015.09.29. 18:04:43

ilyenkor soha nem értem, hogy azt az időt, amit a poszt megírására fordított, miért nem aq vásárlók könyvébe való beírásra használta fel?

(legyint)

Aureliano Buendía 2015.09.29. 18:21:40

@batgirl: haggyad imre, a posztolók java utólag önérzetes.

Disznó Úr 2015.09.29. 18:28:20

Nem tudom megfigyeltétek-e, de - mintegy ál-udvariaskodásból - a nők milyen szívesen hölgyezik egymást. Pedig nem minden nőnemű hölgy és hímnemű úr. De amíg egy férfira általában a "hapsi, manusz, faszi" jelző szokásos, addig a félhülye libák "hölgyek". De csak ők, mert az idős, művelt zongoratanárnő csak muter, vagy nyanya.

Vadászok Őrangyala 2015.09.29. 18:36:37

Bezzeg a Gastlandban, ott jó a sör!

gabors 2015.09.29. 18:53:24

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:

valamit belekepzelsz abba amit irtam ... orulok amugy :-) hogy elolvastad ... (meg hogy Te is emlekszel a szebb idokre ... vagy csak meseltek Neked hogy " ... csak szűk családi körben elégedetlenkedhettél, ha valami nem tetszett."

CID 2015.09.29. 19:17:48

@Aureliano Buendía: Nem tudom, látom szakértő vagy :D

Black Hole 2015.09.30. 01:19:31

Konyakos-meggyes sör, csakis sajtos-szalonnás muffinnal jó! A szalonna nagyon kihozza a meggy ízét, főleg ha édes chiliszószba mártogatja az ember. Amúgy a potya színezéket simán el kellett volna fogadni, mert akkor látta volna az eladó női hölgy, hogy a poszter együttműködő, és lehet, hogy adott volna sör-, konyak-, és meggyaromát is.

shred 2015.09.30. 09:54:23

1: Kurva drágák ezek a sörök ahhoz képest, hogy utcán, négy decis műanyag pohárban árulják őket. Ezek a különböző fesztek-fasztok nagyjából a hipermarketekben rendezett kóstoltatásoknak felelnek meg, az a céljuk hogy vevőket gyűjtsenek a termékekhez. Jó, ne adják ingyen, de majdnem egy ezrest elkérni egy korsó sörért ilyen környezetben pofátlanság.
2: A magyar eladó utálja a vevőt, ez sajnos általános jelenség. Bemész egy üzletbe, és a pult mögött álló gyereknek az arcára van írva a kín, amit a munkája okoz neki. A te kurva anyádat, hogy vásárolni akarsz tőle. Mosolyogni, oda figyelni? Minek?

szsuzsanna 2015.09.30. 12:15:22

-a "poszthoz": -80-as évek eleje, sátor-Wartburg, csóróság!, -spanyol körút, hőség:
-a kondicionált!, csöppnyi helyen, két, jéghideg, finom csapolt sörrel, -kivárjuk, hogy szieszta után kinyisson a "látnivaló", -közben, útikönyv, térkép, megbeszélés = feldöntöm a fél sörömet...-pincér rohan, töröl, -én elnézést kérek, -ő, meg "pláne", -és fél perc múlva ott egy új sör..., --fizetés: -mi: -három sör volt, -ŐK: -dehogy, két sör volt, hiszen egy kiborult...
-az, AKKOR!, -érthető volt, -hogy mi, -akik itthon a "szocialista vendéglátást" ismertük, -ezen elcsodálkoztunk... -(a "baj" az, -hogy, kíváncsi lennék?, -ez itthon, MOST hogy történne...)

-nekem, azért "fáj" ez, -mert, sajnos, -már évtizedek! teltek el, a "gengszertváltás" óta, de, úgy néz ki, hogy

lcsaszar 2015.09.30. 13:53:22

@szsuzsanna: Ja-ja, ki kellett volna borítani a meggyes-konyakos sört.

szsuzsanna 2015.09.30. 15:36:35

-elnézést kérek, nem néztem át, küldés előtt, -azért ilyen "félig" az utolsó rész...

-a "lényeg" az lenne, hogy sajnos, -most is, nagyítóval kell keresni az " igazi" vendéglátókat...
-DE, ennek, pl., itt vidéken, sok oka van...
-pl.:-a minimálisra csökkent "fizetőképes kereslet"...
-és, -amiről ŐK, -a "vendéglátósok", -picitől-nagyig, mélyen hallgatnak, -azok a "bizonyos "költségek"...-amik "változatlanok, --sőt!!":
-kinek, mennyit, hogyan, kell "zsebbe ", -hogy egyáltalán megnyithasson, - és "legyen".... -(egy nagyon kedves, NAGGYON naiv, "böcsületes" barátunk, ---két agyvérzés után, negyvenesen, sajnos belehalt)...
-A "személyzet"?: -pl. ilyen "feszteken" (is):-többnyire, -sz@rér-h@gyér', -"esetileg" alkalmazott személyekből áll...-akik, úgy gondolják, hogy "ennyiér" = ezt "adják"...

-Nyilván, -kell (lene), -az a PÉNZ, -amitől, -a nálunk szerencsésebb országokban, -BÁRHOL!, -piacokon, falukban, városkákban, út melletti kis pultoknál, büfékocsiknál, vásárokon, pékségekben, -sőt, a szupermarketokban is! , -MINDIG! -kedves, és segítőkész a személyzet...

lcsaszar 2015.10.02. 13:54:36

@szsuzsanna: Azokat a szavakat, amelyek "-" jellel kezdődnek, ki kell húzni, vagy ellenkező előjellel kell érteni?

szsuzsanna 2015.10.04. 09:44:09

@lcsaszar: "As you like it"=Ahogy (neked) tetszik, -mondá Shakespeare...-egyik darabja címében...
-amúgy, jogos kritika...
süti beállítások módosítása