Tékozló Homár

Nem működött a Glamour-kupon / Frissült a Spar levelével

2015.10.12. 14:14 | Homár Hilda | komment

cikk-logo.jpg

Én egyáltalán nem tartom számon a Glamour és egyéb akciós napok esedékességét, így fordulhatott elő, hogy hétvégén teljesen gyanútlanul a földi pokolba találtam magam egy halaszthatatlan kabárvásárlásból kifolyólag. El nem tudom képzelni, hogy valami nagyon nagyértékű termék akciós beszerzésén kívül ezt megérné végigcsinálni. Pláne, a végén még ott is hagyni a kedvezmény. Olvasónknak meg mit is mondhatnánk: ott helyben kellett volna panaszt tenni az üzletvezetőnél.

Sziasztok! 

Kaptam egy 30 %-os Glamour napok-os kedvezményes kupont, amivel Bosch és Zelmer háztartási kisgépre ad kedvezményt az Intersparban.

Egy Zelmer robotgépet vittem a pénztárhoz, és adtam mellé a kupont, amit lehúzott a pénztáros, majd szólt, hogy nem fogadja el, nincs kedvezmény. Rendben, mondom így is elviszem, nem akartam ott szórakozni, mert hosszú volt a sor. A blokkon a 14.999 Ft-os vételár áll, valamint a kupon is fel van tüntetve, de nincs levonva a 30 %.

Nem ver földhöz az a pár ezer forint, de mégis igazságtalannak tartom, azt is, hogy ott sem tudtak rá magyarázatot adni. Mit tudnék tenni?

UPDATE okt.í6. 17:35

Kedves levelet kaptunk a Spartól, íme:

Kedves Vásárlónk!

Sajnálattal olvastuk levelét, mellyel a Tékozló Homár Blogot megkereste. Először is szeretnénk tudatni Önnel, hogy amennyiben bármikor észrevétele vagy kérdése merülne fel üzleteinkben történő vásárlásai alkalmával, úgy áruházaink munkatársai készséggel állnak a rendelkezésére!

Levelére reagálva: nem szeretnénk, ha az idei GLAMOUR-napok rossz emlékként maradnának meg Önben, ezért kérjük írja meg nekünk elérhetőségét a vevoszolgalat@spar.hu e-mail címre és küldje el a vásárlást igazoló blokk másolatát, hogy a SPAR Vevőszolgálatának munkatársai fel tudják venni Önnel a kapcsolatot és lehetőségük legyen rendezni Önnel a felmerült problémát!

Reméljük, ezután is vásárlónk marad: szeretettel látjuk üzleteinkben!

Üdvözlettel:

SPAR Magyarország

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fülöp Ágnes 2015.10.12. 14:52:51

A Glamúr napon tévedtem be a Douglas parfümériába, úgy, hogy előtte nem tudtam, hogy épp ilyen kedvezményes nap van. Akartam venni abból az arctisztítóból, amit évek óta használok, és aminek az ára legutóbb 6100,- forint volt. Most 7200 lett volna, abból jött volna le a kedvezmény, 20 %. Ha lett volna kuponom, lehet, hogy olcsóbban hozzájutottam volna, mint ahogy rendesen, de valójában nem is, mert az újság sincs ingyen. Ha több boltból is akarok vásárolni, akkor persze más helyzet, de így nem. Nem vettem meg, majd visszamegyek érte a héten, kb biztos vagyok benne, hogy olcsóbb lesz, mint 7200.

kakukk11 2015.10.12. 14:57:55

Biztos annyira jó órabérben dolgozik(bruttó 100k Ft/óra), hogy 5 percet nem tud rászánni az ügyfélszolgálatnál, hogy esetleg visszakapjon 4500Ft, mert ha jogos, akkor biztos odaadják a pénzt. Ha meg nem, akkor nem értem miért ide ír.

batgirl · http://enbatgirl.blog.hu 2015.10.12. 14:58:27

@Fülöp Ágnes: nem is tudom, hoyg ki hiszi azt, hoyg ilyenkor nem nyomják fel az árakat.

lcsaszar 2015.10.12. 15:00:16

@Fülöp Ágnes: Arra akarsz utalni, hogy Glamour napokon felnyomják az árat, és kedvezménnyel kb. a régi ár jön ki? Ha pedig betéved a vevő az üzletbe a megtakarítás csábításának engedve, akkor vesz még más ezt-azt, így jobban pörög az üzlet?

CID 2015.10.12. 15:02:44

E nem tudom képzelni, hogy ezért a Hilda fizetést kap.

Manyecska 2015.10.12. 15:23:12

Úgy kell azt hogy szeretőt kell tartani aki vesz egy kabátot ötven ropiért, szívesen.

Manyecska 2015.10.12. 15:48:25

@Kitalátor (másként) gondolkodó: :d ja. Volt egy nő aki több pasitól vasalta be a gyerektartást, a marhákok.:D

Antalbaba 2015.10.12. 15:57:29

Kérdés, hogy /szerintük/ meddig KISgép a kisgép? Egy botmixer, vagy kávédaráló magában az, de egy ilyen dögci 5-10 kisgépet is kiválthat, így a fr@nc tudja, hogy minek számítják:-(
Én mondjuk eleve úgy járok vásárolni, hogy felvértezem magam egy sorbanállásra+pultverésre, mert roppant gyakran csesznek el vmit, persze csakis az én káromra...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.12. 15:59:24

@Manyecska: Miért ne? Lehet, hogy ikrei voltak. Már ha nem egypetéjű.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.12. 16:31:52

@AtiSnatch: Valószínűsítem én is.

@batgirl: Az nem hiszi azt, aki tudja, hogy felnyomják. Elvileg minden ÁKCIJJÓSS. Elvileg.

@Antalbaba: Mondjuk egy ház nagyságú botmixer már tuti nagygép :D

230e 2015.10.12. 16:35:21

Ez alapján tényleg érdekes kérdés miért nem kapta meg:
www.glamouronline.hu/kuponnap/glamour-napok-2015/kupon/533

Intersparban volt? Ezt spec nem írja.
Bosch&Zelmer gépet vett? Zelmer gépet vett, ami az, mivel a Bosch cégé.
Háztartási kisgépet vett? A robotgép eléggé annak tűnik.

Szóval erre jó lenne némi válasz az Spartól.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.12. 16:41:38

shoppingtúra b+. fogyassz, herdálj, szenvedj.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2015.10.12. 16:44:16

Igazából nem is érdekel, a glamúrnapook, igazából nem is akartam használni a kupont, igazából az sem érdekel, hogy átbasztak, földhöz sem vág az a pár ezer forint. De azért írok egy posztot róla, mert hogyképzelik?

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2015.10.12. 16:46:55

@lcsaszar: Hogy mersz ilyet feltételezni a tisztességes magyar kereskedőkről te? Mi, mi?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.12. 16:50:35

@CID: Fizetést kap, csak keveset, és boszúból teszi ki az ilyen szarokat.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.12. 18:17:14

@Aureliano Buendía:

"Nem működött a Glamour-kupon "
Mé' nem vitte kuponszerelőhöz?

Aureliano Buendía 2015.10.12. 18:17:32

a minyonos műanyag tálat legalább megkaptad?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.12. 18:18:44

SPAM
kilatasgaleria.blog.hu/2015/10/12/gombas_368

@Firestarter.18: Mert amúgy hogyképzelik, különben. Attól még, hogy a postoló ESETLEG NEADJ' hülye, ami persze sosincsen, simán szokott paraszt lenni a szolgáltató is.

@Az antiochiai szent kézigránát: Csak már nagyon kevesen ismerik.

Aureliano Buendía 2015.10.12. 18:19:55

„Nem ver földhöz az a pár ezer forint, de mégis igazságtalannak tartom, azt is, hogy ott sem tudtak rá magyarázatot adni. Mit tudnék tenni?”

Most, hogy van robotgéped, mondjuk egy jobbfajta vacsorát.

Ha nem ver földhöz, akkor miért a poszt? Ha meg mégis zavar, esetleg el kéne olvasni a részvételi feltételeket. Vásárlás előtt.

CID 2015.10.12. 18:36:31

@atpijkamo: Most igazából a felvezetőben lévő elütésekre gondoltam. A SPAR-nak vagy a picsamagazinnak igazán illene valamit büfögni a szitura.

@230e: Kitudja, mekkora az a robotgép, meg az is talányos, miért Bosch&Zelmer-t írtak, lehet, ilyen márkanéven csak egy 1500 ft-os tejhabosító fut.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.12. 18:40:26

@CID: Azt Hatt-tól tanulta, azt hiszi, kötelező elütni.

Ez valami új módi, hogy a megszólított nem jelentkezik. Talán nem tud róla. Bár pl. a vatera válaszolt. Bár újat nem tudtunk meg belőle. Ez nem a vatera hibája.

CID 2015.10.12. 18:59:08

@atpijkamo: Remélhetőleg fognak, de szinte biztos vagyok benne, hogy nem hirdettek válsághelyzetet eggyik cégnél sem, mhogy felkerültek a homárra.

@Aureliano Buendía: Nem gondoltad tán, mhogy picsamagazinon edzett menyecske majd elkezd reklamálni szaros négyezer párszáz forintért? Ő egy sikeres, önálló nő.

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2015.10.12. 18:59:43

@batgirl: Az uzletek nagy resze nem emel arat, tapasztalat. En mar egy honappal az akcios hetvege elott szoktam jarni a boltokat es nezegetem, hogy mire lenne szuksegem. Iden csizmat, taskat, fehernemut illetve a ferjemnek ingeket vettem. A taska harom hettel ezelott is annyiba kerult. Igy eleg sokat sporoltam, hiszen ezeket mindenkepp megvettuk volna.

gabors 2015.10.12. 19:34:43

@Manyecska: ilyesmit nem szokas birosagi itelet hianyaban fizetni ott me kiderulne hogy valaki mar fizet .... ha meg onkentesen fizettek az mas az nem gyerektartas hanem "vedelmi penz"

Rosszindulatú Vászka 2015.10.12. 19:38:28

Sok vesztes fotelbölcsész aki nem képes és nem is akar, de legfőképpen nem is tud a fogyasztói társadalom értékes tagjává válni, itt nyáladzik. Sajnálom őket, a vasárnap az ő napjuk.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.12. 19:46:13

@Rosszindulatú Vászka: Fúj rossz fogyasztó, rossz rossz! Nyomás vásárolni!

Advanced Flight 2015.10.12. 21:02:26

@sugargiraffusplumps.: te bezzeg büszke, öntudatos antikapitalistaként azért is 30-50 %-kal drágábban vennéd meg! nehogy már ilyen kuponokkal átverjenek, hogy olcsóbban veheted meg ugyanazt! jusztse :-)

Shopping 2015.10.12. 21:20:19

A kupon hátulján van egy bekapcsoló gomb.
Lehet elfelejtetted bekapcsolni, azért nem működött !!!

Shopping 2015.10.12. 21:22:34

@anitám83: te marhára ráérsz!!
Előtte is elmentél, utána visszamentél megvenni, mindezt egy ki-beb..szott táska miatt???
Igazi konzumdroid vagy .
Gratula

Jemi 2015.10.12. 21:49:00

Szerintem igazából már annyi akció van, hogy meg sem éri a glamour nap..szezon előtti, utáni,közti...csak a gond van vele..aki élelmesebb az egyébként is olcsóbban veszi meg azt amit akar. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.12. 21:58:02

@Jemi: Vagy helyből nem bvesz túlárazott drága szarokat, és röhög az egészen?

zuhanorepulesss 2015.10.12. 22:03:49

Lehet, hogy csak lemerült benne az elem.
Mostanában ezekbe a f.s kuponokba nem Durecellt tesznek, hanem valami olcsót, ami hamar lemerül.
Hálózati töltő nem volt mellé tartozékként a magazinba? Mert akkor télleg átb@sztak.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.12. 22:05:24

@Advanced Flight: ha antikapitalista vagyok akkor logikusan egyáltalán nem konzumálok. :)
ellenbe kuponnal vásárolni olyasmit ami egyrészt nem is kell másrészt szar is, harmadrészt kínából ötödannyi? maoóóórrrgitt.

Vadászbaszó nyúl 2015.10.12. 22:27:49

Rajzold le a pénztárosnőt, majd téBd ketté.

mbond 2015.10.13. 00:30:39

@lcsaszar: Na ne máááár! Ilyen vaaaan???? ;)

Fazakas László 2015.10.13. 05:42:29

@ColT:
"nyomd fel őket a fogyvédnél."

És ha "felnyomod" őket, akkor mi lesz?
Én elárulom - semmi!
Elég sokat vásárolok bankkártyásan, ám erősen irritál az, hogy némely kereskedő kiírja: - "Bankkártyás vásárlás csak 1000 Ft (3000 Ft, stb) felett lehetséges!"
Ezeket különösen a Vámház köruti nagycsarnokban lehet látni.
Berágtam ott az egyik csirkés boltra (ott 3000 volt a limit) és beírtam a Fogyvédnek ...
És mi volt rá az írott válaszuk?
Nem ám nekem, a vásárlónak adtak igazat, hanem csak azt bizonygatták -
a kereskedőnek jogában áll!
Ennyit tehát a fogyvédről!

Normálisabb országokban az ilyen kereskedőt minimum de helyből bezáratják, simán felnégyelik és kitűzik a vár fokára - mintegy elrettentő példának! Mert diszkriminálta a vásárlókat, mint valaha Dél-Afrika a négereket egy "fehér boltban" ....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.13. 06:50:22

@Fazakas László: Normálisabb helyeken persze.
Na ha jól emlékszem, volt a kártyaelfogadásról itt post (reggel hatkor a tököm se keresi), és ott is volt hüledezés, hogy ilyet tényleg megnged a jogszabály (és tényleg el kéne ezekért meszelni a cégeket).
De egy meghirdetett akció nem elfogadása már a fogyasztó megtévesztése, az egyérttelműen ejnyebejnye már.

De oké, ha nem jelenti be az esetet, akkor meg ide minek írja meg? Ettől jobb lesz?

Meg oké, akkor további ötletek : Levél az Interspar magyar ügyfélszolgálatának, meg amit a Hilda is írt, hogy üzletvezető. Postoló meg se mozdult az igazáért, csak puffog.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.13. 06:52:42

@Fazakas László: "Mert diszkriminálta a vásárlókat, mint valaha Dél-Afrika a négereket egy "fehér boltban" .... "
LOL. Nem.
Csak a fizetésre vonatkozó jogszabályokat nem szegheti meg.
De ha benne van, hogy nem kötelező elfogadnia a kártyát, akkor nincs mit tenni.

Ja, meg fogyxasztóvédelem pipa. NAV, PSZÁF-t megkérdezted a dologról?

kalapocska 2015.10.13. 06:56:09

@Fazakas László: ki kell hogy abranditsalak az USAban is tok normalis hogy csak egy bizonyos osszeg felett engedik hasznalni a kartyat.

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2015.10.13. 07:26:15

@Shopping: mint irtam egy egy taska, egy csizma es ket ing. Gondolom nehezedre esett elolvasni az egeszet.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2015.10.13. 08:07:48

Gondoltam idejövök, és jól elkezdem oltogatni a posztert. De aztán rájöttem, hogy nem lenne etikus, mert én meg már olvasni sem tudok. Elsőre ugyanis úgy olvastam, hogy elment kabátot venni, és vett egy robotgépet. Aztán másodikra is, így rájöttem, hogy én vagyok a hülye, nem ő. Ezúton is elnézését kérem.

ekat 2015.10.13. 09:24:38

@anitám83: Igen, azok sem, ahol én szoktam vásárolni. És amúgy aki GLAMOUR-napon vásárol, az egyáltalán nem biztos, hogy olvassa is a magazint. Pld. én sem, fura is lenne, az én koromban. De évek óta egész idős hölgyek és urak is használják, igazuk is van. Csak hétköznap nyitásra kell menni a népszerűbb boltokba. :)

lcsaszar 2015.10.13. 09:24:55

@Csokis: Én is mindig úgy járok, hogy kabátot venni indulok, aztán egészen mást veszek helyette. Az akciós dolgok pedig általában elfogynak, mire odaérek. De robotgépünk van kettő is, szépen elcsomagolva az eredeti dobozban, jól elrakva, hogy ne porosodjon. Majd egyszer talán előszedjük, addig is kézi habverőt használunk, az mindig kéznél van.

joska61 2015.10.13. 09:25:53

Ement kabátér, és hazavitt egy robotgépet. Nem fogol-e fázni-e? :)

ekat 2015.10.13. 09:27:05

@Shopping: Te meg egy igazi rosszindulatú sznob.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.13. 09:28:20

@kalapocska: De ez Magyarország :)

@Csokis: Simán lehetett volna, amilyen fogyasztói szokások vannak. Utána ír egy levelet, hogy a robotgépben fázik.

♔bаtyu♔ 2015.10.13. 09:55:08

dasdssadasdsdsdasdasdasda

igazságos. 2015.10.13. 10:49:49

@atpijkamo: nyilván csak ekkor szabadult be shoppolni és csak ez a kupon nem működött

Amúgy vanak gondok a kuponnal is csak xólnék attól függ, honnan szedte

Ismerhetnéd már a nőket apti mi van !? Neked állítólag van asszonykád shoppolni mindenki szeret attól függ hogy mit

Igen maskor is megvette volna 2000 fttal olcsóbban de itt hiába izmozott a pênztáros nem indokolta meg miért

Lehet h otthon nyomtatta nem látszott a festék, vagy olyan helyről szedte ami nem hivatalos (volt ilyen a törtênelemben) mert ugye a vonalkód, vagy sorszám a lényeg

Más érvényesítette esetleg ilyen is előfordulhat

igazságos. 2015.10.13. 10:54:39

@anitám83: Pontosan sokan 1 héttel korábban járják az üzletet és jegyzik meg az árakat. Mivel a kupont csak a vásárláskor húzzák le te a teljes árat láthatod csak

Minek is akcióznák le hiszen az már 2 kedvezmény lenne

Tényleg ennyire pasik írogatnak vagy a nők agyilag épülnek le és már shoppoingolás jól bevált módszere sincs !?

Ne hülyïtsetek máma mer komolyan mondom lesz mellbeverés

igazságos. 2015.10.13. 11:03:59

Amúgy a glamour napokban sok az átverés.

Ha akciós volt a cucc akkor nem veheted meg kuponnal

igazságos. 2015.10.13. 11:12:17

@Rosszindulatú Vászka: kupont rögzítették ablokkon vagyis BEVÁLTOTTA A KUPONT APOSZTER, 30%os áron 14990 FT

Mert ugye akkr
1. nem számolták fel volna a kupont
1. attól ha nem lehet beváltani rögzítik, az nem azért an h ne lehessen 1 kupont kétszer beváltani

A poszter meg nem életképes egyed, szerintem meg kuponnal együtt volt 15 000 ft, anélkül teljes ár az irányadó, 16500 ft, kb.

De akkor mit mondott a pênztáros h nem érvênyes!?
A posztert is megvejük, hogy egy rendes homár posztot se tud írni. Ha meg lejáratni akar, hát a dörgést mindenki ismeri már

igazságos. 2015.10.13. 11:18:18

Ha nem vonják le a kedvezményt, számoltasd újra poszter

Szokás ezzel is élni a pénztár ezzel is trükközik

Igenis le kell sz@rni a sort vagy később visszamenni reklamázni, mert kaptál volna 1500 ftot ha ennyire nem becsülöd ezt akkor minek neked kupon!?

Így nem vagy életképes egyed te valszeg a balekok közt is első vagy

Sztem kamu a poszt mer ilyen ember nincs

Kyria 2015.10.13. 11:26:34

Az ügyfélszolgálathoz kellett volna menni, a pénztáros nem tehet róla. Én a TESCO-ban jártam így, de nem pénzzel, simán csak a klubkártya-pontokkal, mivel a pénztáros az orra előtt lévő kártyámat felejtette el lehúzni. Rögtön mentem is előre, elmondtam mi a baj, az ügyfélszolgálatos bejelentette, lepecsételte a blokkomat. Ha egy héten belül nem oldják meg, írok a TESCO-nak elektronikus úton (volt már velük több különböző esetem, pl. egyszer a jégbort törötten rakták fel, de a rányomott lopásgátló takarta a problémás részt, úgyhogy persze rögtön elvágta a kezem - na, akkor kicsit morcosabb voltam, de aztán azt is, mint az összes többit korrektül elrendezték). Ilyenkor mindig egy régi főiskolai tanárom jut eszembe: a jogaidat érvényesítened is kell, sült galambok sajna nincsenek.

igazságos. 2015.10.13. 11:30:51

Ja van olyan üzlet isahol aztcsinálják nem kell maga a kupon de az akcióban részt veszel ki van téve a kupon, külön üzlete válogatja ki hogy akciózik

15000 ft volt kuponnal az csak lehet nem kellett hozzá külön csak benyomták a kupont h volt

Ha nem adtad volna oda akkor vagy teljes ár vagy kupont nem húzta volna le

Itt a poszter tudja az igazat ennyi infó kevés, ezért is lehet a poszter béna vagy kamu poszt.

igazságos. 2015.10.13. 11:38:21

Ugyanis ilyet észrevesznek ha az eladó nem jól csinálja

A becsapás még sminktermékeknél szokott lenni h van hozzá ami még jár de az eladó nem húzza le nem közli külön h van hozzá pl. ecset is

Ilyenkor erőszakoskodni kell de ha nincs kedvezmény minek húzta le akkor a blokkon se lenne hanem visszaadná neked hogy váltsd be másra

Burgermeister 2015.10.13. 12:00:50

Utalom az osszes kuponos barmot. Ahol voltam ott is tele volt a kuponosokkal. Nezelodtek. Huzgaltak a szajukat hogy igy is draga. Na menjetek innen. Vettem nehany tetelt. 100NEHANYEZER volt a vege. Kasszs csaj mondja hogy van kuponjjjjjaaaaaa....keeeeellll-eeeee? Mondom nem. Mineknezezmondom. Kuponos occojanosnak? Fizettem. Leszarom.

Paeonia 2015.10.13. 12:31:00

@igazságos.: nem 16.500 Ft, hanem 21.427 Ft a teljes ár. Mínusz 30 % = 6.428 Ft.
Kuponos akciós ár így = 15 e. Ft.

Poszter nagyon könnyen utánanézhet a neten, hogy ez a fajta robotgép máshol mennyibe kerül...

Burgermeister 2015.10.13. 12:51:58

Kapsz hozza egy gombashuvelytakciooosbaaaaszzz

Józsi, a migráns köcsög 2015.10.13. 12:53:04

@Burgermeister: így kell ezt, keményen! tán büdös nekik a pézem, hogy nem akarják elvenni? hátnemhátde.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.13. 13:04:06

@Burgermeister: Igazad van! Fasznak kell ötezerért olcsóbban.

Nem tudtam eldönteni, viccelsz vagy komolyan mondod.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2015.10.13. 13:04:52

@Józsi, a migráns köcsög: pedig igaza van. A sok fillérbaszó ingyenélő senkiházi inkább takarodjon vissza dolgozni, ne az árakat böngéssze és akkor lesz pénze megvenni a konzumszarjait mindenféle szirszar kupon nélkül is.

Józsi, a migráns köcsög 2015.10.13. 13:17:31

@AtiSnatch: igazad van. bár ma nem húztam fel a szamaritánusgúnyámat, szal simán lehetek geci is.

lcsaszar 2015.10.13. 14:18:29

Egyik közepes áruházláncnál pedig felújítás után újranyitási kuponos akció volt, 20% mindenre. Na mondom, ezt buktam, nincs kuponom, lúzer vagyok. Meglepetésemre a pénztáros néni egy nála levő előre preparált kupont csipogtatott minden egyes tételemnél, pedig nem is kértem. Így is lehet.

Fazakas László 2015.10.13. 15:59:10

@ColT:
Olyan jogszabály sehol a világon nincsen, hogy - vagy elfogadja vagy nem fogadja el.
Ha egyszer van terepi terminálja és jelzi az üzlet portálján, bejáratán, stb. , hogy bankkártya elfogadóhely, akkor bizony el KELL fogadnia!
Olyan egyáltalán nincs, hogy csak - "azért, mert" -
Engem - mint a VÁSÁRLÓt (így csupa nagybetűvel!) a kifogásaik kurvára nem érdekelnek, ha csupán azt érzékelem, hogy egyszerűen NEM SZOLGÁLTAK KI!
Azért már igazán járhatna valami felsőbb hivatali szankció ...
Például - a legutóbb a Vámház köruti nagycsarnokban "rugózott" nekem valami kolbász-szaküzlet a CSAK 1000 forint feletti elfogadásos limitjével.
Be is írtam egyből mindent a Panaszkönyvbe s jeleztem az ottani Piacfelügyelőségnek!
A 3000 forintosok már egyáltalán nem "rugóznak", amióta megjárattam velük a Canossát ...

Fazakas László 2015.10.13. 16:03:21

@kalapocska:
Én NEM az USÁ-ban élek!
És simán leszarom, hogy mi van az USÁ-ban.
Ott például annyiba van 1 gallon benzin, mint nálunk egy liter, holott kb. 4,5 a váltószám! És hozzá a bérek sem a béka segge alattiak, mint itt!
Tehát ne gyere nekem az USÁ-val!
Az ott az USA, ez meg itt Európa, s azon belül Magyarország!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.13. 16:31:29

@Fazakas László: Nem tudom, mit élvezel azon, hogy gecizteted szegényeket. A faszod nem fog megnőni tőle. Nem éri meg nekik 3000 forint alatt bankkártyát elfogadni, mert a fix díj elviszi a hasznukat, vagy akár ráfizethetnek is. Imádom, mikor a boltban az előttem álló idióta két kiflit és egy tejfölt bankkártyával fizet, ott szobrozok, míg megtalálja a pinkóggyát.

Ki van írva, hogy nem fizethetsz vele egy összeghatár alatt. És? Nem kötelező náluk vásárolni.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.13. 16:44:04

@atpijkamo: renceresen fizetek filléres dolgokat kártyával, készpénz meg konkrétan soha nincs nálam, szóval ha valahol csak x összeg felett lehet fizetni akkor rábasznak, mert biztos nem fogok mellécsapni még valamit hogy meglegyen az x összeg hanem ott hagyom az egészet. mind a két zsemlét is akár! :)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.13. 16:52:39

@sugargiraffusplumps.: :)) Rábasznak, nem fognak ráfizetni a filléres vásárlásaidra. Vérzik a szívem.

Azért majd egyszer benne leszel a hírkben, hogy éhenhalva találtak valhol, kezedben szorongatott bankkártyával.

Volt, hogy a piacon nem tudtam egy kiflit se venni, mert csak húszezres volt nálam. Bankkártyával meg még kilátástalanabb. Én a technika fejlődése mellett vagyok, a tudomány jelenlegi állása mellett rég száműzhettük volna a kéZpénzt. De amíg a normális feltételek nem teremtődnek meg, leszarom, jó nekem a kápé.

Fazakas László 2015.10.13. 17:09:44

@atpijkamo:
Ha már egyszer bevállalta a bankkártyás fizetési mód elfogadását, akkor inkább ő ne gecizzen a VÁSÁRLÓIVAL! (így - csupa nagybetűvel!)
Vegye végre észre, kikből él!
Ha meg nem tetszik simán elmehet bányásznak!
Egyáltalán nem kötelező kereskedőnek lennie!
Különben sem olyan sok az a költség, talán ha 2-3 ezreléke a számla végösszegének!
A nagykerben persze a 60 forintért megvett sört úgyis 200-ért meg 300-ért adja, nehogy aztán má még én sajnáljam, hogy - hű a szegény bótos - de ráfizet!
Kapja be, ha nem tetszik neki!
Elszámolhatja simán a költségeibe, mint ahogy a mindenféle bolti rezsijét ...
Képzeld el, amikor én a kőbányai Family Center Intersparban 3 forintot fizettem ki bankkártyával! Egyáltalán nem hápogott a pénztáros!

Fazakas László 2015.10.13. 17:11:43

@atpijkamo:
"nem kötelező náluk vásárolni"
Hmmm -
Neki meg egyáltalán nem kötelező boltosnak lennie!
Ha már annyira pitiáner, menjen inkább bankárnak!

Fazakas László 2015.10.13. 17:12:51

@sugargiraffusplumps.:

Teljes mértékben IGAZAD VAN!

Így kell ezekkel a szarfaszú boltos pitiánerekkel bánni!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.10.13. 18:02:56

@Fazakas László: Tudom, hogy vannak ilyenek. Mindenesetre a magyar törvények szerint sajnos ezt megteheti, ha minden igaz. Szerintem is faszság, de a hiba a jogszabályban van elsősorban. Igaz, az idióta boltosnak attól a jó anyját, én sem szeretem ezeket, de ez van.

Más országokban alapból a kártyás fizetés modellje is különbözik, itthon egész addig nem lesz jó sehogyan sem, amíg a bolt fizet a banknak kártya esetén. Etz viszont már ugye a politika dolga, hogy a törvényeken változtasson - és ezt se szoci, se narancsos nem tette meg, szóval bekaphatja mind.

lehet hisztizni, csak előbb gondold végig, mi miért van.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.13. 19:04:31

@atpijkamo: ha nincs terminál akkó nyilván nem állok neki gecizni hogy mért nem lehet kártyával is fizetni.
de ha már eccer odabaszalintotta azt a tetves terminált akkó lehessen már fizetni is vele, kiskezitcsókolom.
legközelebb mi lesz a kritérium? alacsonyak, feketék és harminchetes lábméretűek nem fizethetnek?

Burgermeister 2015.10.13. 19:18:17

Kurvákhoz mikor lesz kupon?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.13. 19:39:09

@sugargiraffusplumps.: Ahá, értem! Te vagy az a fajta, aki az 50 méterre lévő boltba is autóval jár, mert ha már ott van az autó, hogy megkönnyítse a közlekedésedet, miért ne használnád már, kiskezitcsókolom. Ha nem lenne ott az autó, simán el tudnál battyogni a boltig.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.13. 19:44:26

@ColT: "a politika dolga, hogy a törvényeken változtasson"

Az a baj, hogy sokan ezt hiszik. Jó lenne, ha a politikuson nem pofáznának bele a gazdasági dolgokba, hanem hagynák a piac erőit dolgozni. Mindig kitalálnak egy fasz törvényt, és csak később jönnek rá, hogy mekkora baromság volt, aztán toldozzák-foldozzák. Még ha jószándékú is lenne a politikus, akkor is mennyen a fenébe. De csak a haverjai irányában jószándékú.

Nem szeretem, hogy minden lélegzetvételemet törvények szabályozzák. A vevő majd a lábával szavaz, oszt jónapot.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.13. 19:53:47

@atpijkamo: nem, éppen ellenkezőleg. nagyon meglepődnél...

Aureliano Buendía 2015.10.13. 20:05:00

@atpijkamo: azt hiszem, nem érted a lényeget. Majd olvasok tovább is, addigra talán elmagyarázzák neked:)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.13. 20:05:12

@sugargiraffusplumps.: Ja, nem, az autó benzint eszik, a bankkártya használat meg ingyenes. Akkor te vagy az, aki a piacon a lefelé menő liftbe is beszáll, ha fölfelé akar menni, mert ingyér van, az nem számít, hogy mások ezért nem férnek be. Tököm tele van a vénasszonyoktól, megnyomják mindkét gombot. Csókolom, ez lemegy a parkolóba, nem baj kedveském, én rááááérek.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.13. 20:11:13

@atpijkamo: az sem :) de ha van lépcső akkor nem fogok falat mászni:D

kalapocska 2015.10.13. 20:53:06

@Fazakas László: ok de akkor ne gyere azzal hogy bezzeg mashol. kredit kartya vasarlasi limit minenutt van es ennyi.

kalapocska 2015.10.13. 20:56:18

@Fazakas László: ja mellesleg "Olaszba" is volt a nyaron. Olyan civilizalt orszaggal meg nem talalkoztam ahol ne tehetne meg a boltos hogy nem fogad el kartyat egy bizonyos osszeghatar alatt. Ha Mo-val bajod van akkor csak haborogj lokalisan.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.13. 21:03:51

@atpijkamo: na látod, én se szeretem ha beszabályozzák mennyit fizehetek kártyával meg mennyit kápéban. majd én eldöntöm magam.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.13. 21:09:09

@sugargiraffusplumps.: Félreérted. A Fityisz majmok ne szabályozzák az életem, hogy mehetek-e éjszaka boltba vagy nem, és hogy mivel fizethetek, stb.

Én elfogadom a boltos feltételeit, mit árul, mikor árulja, mivel lehet fizetni. Te meg majd veszkeszel vele, hogy miért nem árul sárga bizbaszt, mikor rózsaszín van, meg miért nem fogad el bankkártyát egy pohár tejfölért, stb.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.10.13. 21:14:23

@atpijkamo: na látod. nekem meg mindegy, hogy a fityisz vagy a fityisznyaló kereskedő vagy a nem fityisznyaló kereskedő akarja megmondani, hogy mivel fizethetek. ne mondja meg senki. köll a zsé vagy sem, ennyike a kérdés.
amúgy ma éppen voltam egy üzletben ahol tényleg csak a seggemet nem nyalták ki igyekezetükben hogy eladják nekem a cuccot pedig bizisten egy ágrólszakadt csórinak öltöztem ma. (mint mindig).

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.10.13. 21:19:02

@sugargiraffusplumps.: "köll a zsé vagy sem, ennyike a kérdés."

Szerintem ugyanazt mondjuk, csak 90 fokkal elforgatva.

Én elfogadom a boltos feltételeit, te megngeded, hogy a boltos elfogadja a feltéteéeidet. A végeredmény ugyanaz.

A cuclizmusban nőttem fel, pultot támasztó flegma eladókislányokkal, mindig meg tud lepni, mikor a kínai/vietnámi kiteszi a lelkét, hogy találjon nekem való gatyát, akármit, átszalad a szomszéd boltba, csakhogy ne menjek el üres kézzel.

igazságos. 2015.10.13. 23:52:26

@Paeonia: apti tud itt számolni akkor problem solved
Akinek 5000 ft nem pénz az nyugodtan legyen öngyi mer életképtelen egyed

igazságos. 2015.10.13. 23:55:45

@Burgermeister: azokhoz nem kupon kell hanem lekoptató

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2015.10.14. 11:54:01

Az a galéria priceless.
16. kép a blokkról: hátralévő egyenleg 3000Ft. És 14-e van baszki :D

FDToth 2015.10.16. 21:27:21

Ez a fogyasztobarat hozzaallas, ilyenre is legtobbszor kulfoldi hatteru multi kepes ;)
süti beállítások módosítása