Tékozló Homár

Használt mobilt küldött vásárlójának az ED / Frissült a sztori folytatásával

2015.12.01. 15:29 | Homár Hilda | 97 komment

extreme_digital_1.jpg

Mire a magyar Black Friday elkezdett tombolni, az Extreme Digital már rég az Ügyes napok akciójánál tartott, miután már nov. 20-án lenyomta a maga Fekete Péntekjét. Nem hiba nélkül. Írjuk a javukra, hogy tök normálisan reagálták le a helyzetet. 

Sziasztok

Black Friday akció keretén belül próbáltunk rendelni, kellett hozzá fél nap, de végül is sikerült leadni a rendelésünket. Egy Alcatel Idol 2 mini telefont rendeltünk péntek délután és egy hétig kellett várnunk, hogy elindítsák a csomagot. (Biztos addig keresték az apróhirdetési oldalakon!! :)

Hétfő napon sikerült átvenni a telefont. Kibontásnál már furcsa volt, hogy a doboz sarka le van kopva, de ez akár normálisnak is nevezhető, mivel csak egy fóliába van belerakva. A dolog furcsább lett, mikor megláttuk az utólag visszarakott karcos, koszos képernyővédő fóliát. Fél órát töltöttük, a készüléket alig akart bekapcsolni. A töltő képernyőnél megállt, majd kikapcsolt kis idő múlva.  Nagyjából a kilencedik indításra végre elindult a készülék. Na és itt kezdődtek igazán a csúnya dolgok!!!

Semmi Android "beállítás", rögtön a menübe dobott be. (Az első beállításon mindig végig kell mennie egy frissen elindított Androidos készüléknek!) Ahogy beléptem a menübe,  észrevettük, hogy a képernyő aljának a sarkai el vannak kékülve. (Igazán itt borult ki a bili, ekkor már tudtam, hogy ügyfélszolgálat lesz ebből...) Az igazi hideg zuhany még csak most jött: Ugyanis belépve a galériába a telefonon már volt két kép!!! A még nagyobb döbbenet akkor ért mikor alaposan megnéztük: egy TESCO elektronikai pultjában készült!!! 

Ügyfélszolgálat hív... tíz kerek percet vártam, mire felvették. Elmondtam a sztorit. Nagyon meglepődött az ÜFSZ-s csaj. Mondtam hogy ez pedig komoly, erre azt mondta elhiszi, mert ilyet kitalálni sem lehet.
Sűrű elnézést kért, és mondta, hogy szerdán jön a garancia futár egy új termékkel... Hát kíváncsian várjuk ezek után.

Nem tudjuk hogy milyen szövevényesen működnek a magyar disztribútorok vagy csak tér-időt váltott a készülék de hozzánk így került, használtan...

UPDATE 1. dec. 2.

Sziasztok, a szerdára ígért garanciafutárt vártam, csak vártam. Délután hívtam az ügyfélszolgálatot (most csak 8 percet kellett várnom) Az mondták valami rögzítési gondjuk volt, és nem lett berögzítve a futár mára. Most akkor rögzítette péntekre. Persze egy email-t vagy egy telefont sem kaptam hogy ne várjak feleslegesen... Pénteken ha megint elcseszik, visszakérem a lóvét. Eddig türelmes voltam, de most már elegem van...
Üdv!
UPDATE 2. dec. 2. 14:34

Szia 

Felhívtam őket újra, hogy akkor hozzák-e a csere készüléket. Mert az előbbi hívásnál nem kérdeztem rá. Azt mondták nem! Elviszik a terméket bevizsgálni először és majd a szakvélemény után... Kérdezném akkor a 3 napos cseregarancia hogy is van?? Akkor mondtam a pénzt visszakérném, erre azt mondták hogy vagy futárral elküldöm (saját költségen) vagy bemegyek személyesen egy ED üzletbe és ott kitöltök egy elállási nyilatkozatot és két hét múlva vissza utalják a pénzt...

Üdv
UPDATE 3. dec. 3.
Szia 
A sztori vége az lett, hogy bementem személyesen az EURÓPA CENTER-ben található szaküzletükbe, ami egyben szerviz, és raktár is. Itt szó nélkül kicserélték. Nagyon kedvesek / jó fejek voltak! Viszont az ügyfélszolgálat egy ruppót sem ér az elmúlt 3 napi teljesítményük alapján. Remélem visszahallgatják a beszélgetéseinket...
Üdv
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.01. 15:32:43

Akkor ez egy BÜ poszt megint?

"Az igazi hideg zuhany még csak most jött: Ugyanis belépve a galériába a telefonon már volt két kép!!!"

Ajaj! A Biztonsági Tanácsnak kell ezt jelenteni.

Terézágyú 2015.12.01. 15:33:31

"Sűrű elnézést kért"

A szemét.

vagyis... hogy nem szólt vissza??? nem értem...

AtiSnatch 2015.12.01. 15:40:33

Használt mobilt csak az ALDIbúl.

CorsairS 2015.12.01. 15:53:14

Ez van, ha indok nélkül vissza lehet vinni a vásárlás helyére a terméket 14 napon belül, online vásárlásnál.
Persze azért egy gyári visszaállítás beleférhetett volna a boltban, ahol először eladták/visszavették.

felbüfizett ajtókilincs 2015.12.01. 15:56:13

@CorsairS: a lila sarkokat nem tudták volna resetelni ott sem.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.12.01. 15:57:10

"Sűrű elnézést kért, és mondta, hogy szerdán jön a garancia futár egy új termékkel... Hát kíváncsian várjuk ezek után."
Naívügyfél? :D

Amúgy a fekete pénteket nem a sötét posto vásárlók után nevezték el? :D

230e 2015.12.01. 16:00:13

Neki legalább küldtek valamit, nálam egy hét után közölték hogy nincsen raktáron az egyébként 15 boltban azonnal elérhető termék.

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2015.12.01. 16:05:55

Na megint egy ED poszt. Minek is ír ide az ilyen?

Én meg megyek mindjárt Szíriába és posztolom a szelfiket a szétlőtt alfelemről, felháborodva, hogy mik nem vannak. Ugyan már kérem.

The Crazy One 2015.12.01. 16:07:41

azért egy 14 napos elállás keretében visszaküldött mobilnál nemárt a faktori reszet.

Dezsike 2015.12.01. 16:17:04

Lehet, hogy a Tesco mintadarabját adták oda egy ED alkalmazottnak ingyen, neki meg így nem kellett, ezért bedobta eladni akciósan némi haszon reményében. Kíváncsi lennék, hogy a garanciapapíron milyen dátum van, ha egyáltalán van.

Terézágyú 2015.12.01. 16:18:03

@Dezsike:
és úgy gondolta, hogy hátha nem veszi észre a vevő? :)))

Darth Revan 2015.12.01. 16:18:21

@CorsairS: azt mar akkor sem adhatod el ujkent. 'refurbished'

Terézágyú 2015.12.01. 16:21:56

Kellett vóna egy gyári visszaállítás....

vagy ez vótmá?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.12.01. 16:45:26

@sugargiraffusplumps.: Legalább nem síkhülye a postoló. ez már valami.

Praetorian 2015.12.01. 16:54:28

Ez nem ED poszt, ez Tescos poszt kérem szépen.
A Tesco csinálja azt, hogy bizományban értékesít, és a megmaradt terméket visszaküldi, a különbözettel meg elszámol. Na most nyerészkedett egy demo készüléken, ami kint volt tapizni. És így került az ED raktárába, és a poszterhez.

Aureliano Buendía 2015.12.01. 18:37:57

@atpijkamo: én is ezen gondolkodtam, hogy BÜ poszte?

Célszerű lett volna akkor megírni a posztot, mikor

-megkapta az új telefont --> BÜ poszt
-két havi levelezés/telefonálás után sem kapja meg a telefont --> vadászposzt

Aureliano Buendía 2015.12.01. 18:39:13

@The Crazy One: szerintem inkább valami hibás visszaküldött készülékkel cserélték össze az ő rendelését.

Aureliano Buendía 2015.12.01. 18:40:37

@sugargiraffusplumps.: ugyan, kéh'lek (fehér szaténkesztyűben, eltartott kisujjal persze), nem ez lenne az első eset, ahol ezt a kérdést fel lehet (kell) tenni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.12.01. 18:52:13

@Praetorian: Ezt majd az ED lemeccseli a nagykerrel...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.01. 19:00:11

@Aureliano Buendía: :)) Mondjuk a szerdát megvárhatta volna. Bár poszter meg Helga a drámát keresi, és egy zsír új készülék kézbevételével a drámai erő csökkent volna jelentősen.

Azért emlékezzünk meg Helga ςίσυφος-i küzdelméről, amit a bekültött történetek villámgyors átrágcsálásával végez, míg ki tudja választani a legszarabbat.

Bilok 2015.12.01. 19:21:35

Tényleg van olyan, aki homárt olvas és interneten rendel bármit az ED-től? Nooormális?
Mindegy, sietnem kell a buszhoz, megyek Prágába az orindzsvéjsszel.

Rosszindulatú Vászka 2015.12.01. 19:38:37

Biztos a kutyus is depis, mert a babóca nyűgös, a kis mama meg idegállapotba van. Skandallum.

Oszt mi a poén?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.12.01. 19:52:04

@Bilok: Nem biztos, hogy olvasta eddig... Vadászni járnak inkább.

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2015.12.01. 21:34:23

@Aureliano Buendía: szerintem iszok egy kis kombuchát, abbul nem lehet baj.

Dikusz 2015.12.01. 22:14:52

@Aureliano Buendía: én meg egy szőlőt gyorsan, de nem márkát

Vadászok Őrangyala 2015.12.01. 23:24:22

Én megértem a vad... posztolót. Bizonyára 47 forinttal olcsóbb volt, mint máshol. Annak magam se tudnák ellenállni.

buksikutya 2015.12.02. 08:05:40

azert ez eleg meleg.... sajnos pont az ilyenek miatt odzkodom egyre inkabb az edigitaltol, mert mar jopar hasonlo poszt volt veluk kapcsolatban.

amugy epp tegnap vettem egy viszonylag nagyobb erteku valamit karacsonyra (>100k), es az edigitalnal is megvehettem volna kb. ugyanennyiert, en megsem oket valasztottam. utana nem sokkal kerult ki ez a poszt.

2015.12.02. 08:29:29

@ColT: Amúgy a fekete pénteket nem a sötét posto vásárlók után nevezték el? :D

Szerintem Fekete Péter csak egy analfabéta félreolvasta. :)

2015.12.02. 08:36:34

@sugargiraffusplumps.:
ez miért lett poszt?
a kérdés költői.

Kártalanították a mobiloszt,
akkor ez így mér lett poszt?

Arany drága barétom, ha költői kérdést teszel fel akkor rímeljen!

Rosszindulatú Vászka 2015.12.02. 08:40:32

@Cicmen: badarság, csak a fűzfapoéták veszkődnek a rímmel.

ciccmen úr (törölt) 2015.12.02. 08:46:53

@Rosszindulatú Vászka: badarság, csak a fűzfapoéták veszkődnek a rímmel

Ja tényleg, a hülye Petőfiék ! :)

ciccmen úr (törölt) 2015.12.02. 08:54:42

@Rosszindulatú Vászka:
Marhára sütött a nap, a János nevű juhásznak a tökéről is folyt a verejték és csak azért nem érezte annyira szarúl magát mert a csaja a kanálisban mosta a szennyest és kilátszott a....

és így tovább! Tényleg jobb mint az eredeti!

Terézágyú 2015.12.02. 09:07:45

"De látjátok! már a patakba lépett,
Mely kettőssé teszi ezt a gyönyörű képet.
A hízelkedő habok hozzá tódúlnak,
S farkok csóválva lábához símúlnak.
Vetélkednek, az első melyik légyen,
Mely néki udvarlást csókolással tégyen?

Már szárait.
Már térdeit,
Már combjait,
Combtöveit
Nyelik el a fajtalan habok. -
Ah, távozzatok, ocsmány habok! -
Ha feljebb viszitek vizeteket:
Menten öszvetördellek benneteket. -
Ah! már megöltelek! -
Szerelemtárssá lettetek. -

Óh, már alig látom szép mellyét,
Jaj, mint nyalogatják nyugodalmam helyét!
Vajha én most, vajha egy hab lennék:
Én is szerelmes testén pihennék! "

Manyecska 2015.12.02. 09:10:16

@Terézágyú: ezt ugye egy mosógépszerelő írta?:)

Terézágyú 2015.12.02. 09:15:59

@Manyecska:
most rendelt az edigitaltul egy mosógépet , de kénytelen volt kimenni a patakhoz...

shred 2015.12.02. 09:38:46

Egy futárházaspár szúrta el. Az egyikük az ED-nek, a másik a Tescónak szállít, és a reggeli készülődésben elcserélték a csomagokat.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.12.02. 09:46:50

@Cicmen: Jaja.

Viszont verset inkább ne írj.

ifjú vénszivar 2015.12.02. 10:19:08

@atpijkamo: helga nem közli a panaszodat, észrevételedet vagy minek nevezzem, nevezhetem?

Bízom benne, hogy épületes nyelvtani fordulatok okítások s okoskodások tömkelege lesz benne....

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.02. 10:21:14

@ifjú vénszivar: Nekem nincs panaszom. A Helgával nem foglalkozom.

felbüfizett ajtókilincs 2015.12.02. 10:21:36

@Aureliano Buendía: természetesen véletlen.
@atpijkamo: " míg ki tudja választani a legszarabbat." lül bólogató smilei emoticon Amúgy ebben az a baj, hogy erre is azt hiszi, hogy személyeskedés, holott csak valós kritika, mely építőleg is beépülhetne agyi szoftverezettségébe. Ám nem fog. (Tán egy fogtündér megreparálná ezt az áldatlan állapotot.)
@sugargiraffusplumps.: ne hülyülj, az jó. Csak el kell találni a cukorarányt, hogy pontjólegyen. Mertkülönben nem jó..
@Vadászok Őrangyala: és nem tudta először eldönteni, hogy dilemmázott rajta, hogy a 4 lilulás a sarkokban bug óder feature, sony megoldása után szabadon. Deminekután nem társult a lilákhoz funktcióne, így belátta, hogy ő nem egy boldog ügyfél.
@buksikutya: most akkor kiket nem választottál? Én eleve azt nem értem miért opció az edigitál. Mert szem előtt van? mert 47 vagy 47 ft-tal olcsóbb valami? Hahó? Ott vagy? Benn vagy a saját fejedbenotthon vagy?
@Rosszindulatú Vászka: hogy aktualizáljam: tűzifapoéták. Ez annyira szar volt, hogy nem hagyhattam ki.
@Terézágyú: swingerklubokban ezzel nagy sikered lenne, páncélban, daliás kiállással elszavalva. Miközben a többiek nagyban toljáknyomják az ipart. Igen, ez jó.
@ColT: már késő. De egy következőt tényleg ne.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.02. 10:23:36

@felbüfizett ajtókilincs: Többször elmondtam Helgának, mit csinál rossszul, mit kéne csinálnia, egyszer se értette meg. Feladtam. Jóezígy, mindegy.

ciccmen úr (törölt) 2015.12.02. 10:29:46

@atpijkamo: Többször elmondtam Helgának, mit csinál rossszul, mit kéne csinálnia,

Höhö! Már sokan mondták neki aztán nem csinálja. :))))

felbüfizett ajtókilincs 2015.12.02. 10:32:41

@atpijkamo: én is el. Tőlem se. Biztos okos, azért nem. Mi meg nem. Nem jó ez így. S van panaszod, a posztodat, kettőt is, nem rakott ki eddig. Szerintem nem is fogja. Unom a női allűröket. Váltsuk le.
@Cicmen: mert nem akarja, érted. Neki van akarata, így jelzi ki. Mint egy hülyegyerek.

Terézágyú 2015.12.02. 10:53:20

@atpijkamo:
Talán Helgánál is kellene egy gyári visszaállítás.... :)

(Helga, csak viccelek, nekem így tetszel!)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.02. 10:57:44

@Cicmen: :)) Nem, én nem küldtem el... Én komolyan kifejtettem.

@felbüfizett ajtókilincs: Nekem több történetemet nem tette ki dzsekill, helga, stb. Nem számít. Csak mikor beküldtem egyet, újat, szépen megszerkesztve, minden, aztán pár hónap múlva kitett egy hasonló témájút, ami már többször lerágott csont volt, csak az újszülöttek nem ismerték, akkor kökkentem meg, hogy mivan. Rákérdeztem, de ignorált, aztán megint rákérdeztem, de csak maszatolt, a konkrét kérdésre nem válaszolt. Vagy nem volt válasza, vagy a kérdést se értette. Nekem az egészből az jött le, hogy a "módszere", "szempontrendszere" szar vagy maga se tudja használni. Igazolva látom a sejtésemet, hogy nem a beküldött történetek színvonala szar, hanem Helga választ rosszul. (Természetesen a fórum színvonalának esésével a beküldött történetek színvonala is esett, de nem ennyire.)

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.02. 10:59:15

@Terézágyú: Édes bogaram, mi tetszik rajta?

Lapozz már vissza 4 évet, vagy többet, mi volt akkor.

felbüfizett ajtókilincs 2015.12.02. 11:05:41

@atpijkamo: hogy van összefüggésben afórum meg a poszt/blogvezető?

felbüfizett ajtókilincs 2015.12.02. 11:06:46

Hiába törlöd ki, Helga, akkor is b/\szol felkelni és b/\szol te mindenkire. Szégyelld magad, de komolyan. Legalább hektikus ne lennél.

felbüfizett ajtókilincs 2015.12.02. 11:07:56

Kaptunk egy infantilis bloggazdát; csúűűűnya szavakra érzékeny a lelke, ráadásul még érdeme sincs.

Terézágyú 2015.12.02. 11:08:57

@atpijkamo:
"Édes bogaram, mi tetszik rajta?"

Hát, a humora. Meg az a mozdulat, ahogy elsimítja a haját a szeméből...
Meg a szája sarkában bujkáló huncut mosoly....

"Lapozz már vissza 4 évet, vagy többet, mi volt akkor. "

T'om. Itt voltam már csimotakoromban is. :)

rarabel 2015.12.02. 11:09:36

Telenoros T Mobil előfizetést UPC kábelhálózatra csakis az E-Digitaltól szabad rendelni, esetleg az E-Magtól, ezekre sosincs panasz.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.02. 11:11:49

@felbüfizett ajtókilincs: He?

A fórum témáit/posztjait írja be az adminisztrátor/tulajdonos, és a neki nem tetsző hozzászólásokat kitörli. Ezt kérdezted?

Józsi, a migráns köcsög 2015.12.02. 11:15:07

@Cicmen: nézd meg mit összeveszkődött a sanyi a rímekkel oszt mégis meghalt a végén. naugye. :D

Terézágyú 2015.12.02. 11:17:22

@Józsi, a migráns köcsög:
az a baj, hogy szegény srác nem a végén halt meg, hanem eléggé az elején... :-/

felbüfizett ajtókilincs 2015.12.02. 11:17:24

@atpijkamo: ja, igen. Ezt.
@Terézágyú: részrehajló állat. Szégyen.

Terézágyú 2015.12.02. 11:27:06

@Józsi, a migráns köcsög:

az elején lett vége...
persze ki tudja mi lett volna vele később... láttunk már olyat, hogy valaki ifjú liberálisból egy öreg konzervatívvá vált...

Józsi, a migráns köcsög 2015.12.02. 11:29:16

@Terézágyú: csennbe sóhajtozzál, mer elvisz a tek. :(

Black Hole 2015.12.02. 11:33:53

@sugargiraffusplumps.: azért, mert nem volt gyári visszaállítás, faktori reset, és a többi... Ha nem tuttad vó'na! Csak azé' mondom.

Black Hole 2015.12.02. 11:36:41

@Terézágyú: láttunk már olyat, hogy némely köpönyeg úgy forog, mint egy ventilátor!

Józsi, a migráns köcsög 2015.12.02. 11:38:09

@Black Hole: elképzelem ahogy cameron bemegy a telóboltba és az eladó megkérdezi tőle, hogy esetleg óhajt-e egy fucktory resetet is :D :D

Black Hole 2015.12.02. 11:45:30

@Józsi, a migráns köcsög: erre ő azt mondja, hogy "na de mit képzelsz seggfej? Én még szűz vagyok!"
Persze ez csak akkor áll, ha Cameron Diazra gondoltál!

-creeper- 2015.12.02. 11:54:23

@atpijkamo: Én szívesen elolvasnám a történetedet.

felbüfizett ajtókilincs 2015.12.02. 11:55:43

Déltől lehet a blog"gazdát" dobálni záptojással. Kicsit ez már túlmegymindenhatáron. Senki nem lása illetékes?

felbüfizett ajtókilincs 2015.12.02. 11:59:52

@-creeper-: majd alapít egy saját fogyasztóvédelmi blogot, osztan oda jár mindenki. Kezdhetnők is a projektet, mondjuk máma, pont!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.02. 12:05:08

@-creeper-: Oké, elküldöm magánba. Ez két dologgal jár: 1. nem publikus, ne beszélj róla senki másnak. 2. a véleményedet mondd el nekem.

Manyecska 2015.12.02. 12:12:54

@felbüfizett ajtókilincs: lassan emésztődött az ablakkeret OFF

Black Hole 2015.12.02. 13:13:59

Amúgy kurvajó ez a poszt! Biztos én vagyok a balfék, hogy nem találom benne a penészes sajtot, büdös húst, Edét, vagy esetleg álmaim netovábbját, az Orangeways-es busz, nem üzemelő WC-jéből kijövő nyúzott arcú lányt! Hát mi lesz így velünk?

ifjú vénszivar 2015.12.02. 13:16:38

@atpijkamo: Akkó még is van storyd! Pláne, hogy olvastam, mikor felajánlottad, ill. kérdőre "vontad" helgát, hogy mééé nem közli le...

De ha most letagadod. Valszeg az alchejmer játszik, legalábbis fogjuk rá!

LÉPEM!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.02. 13:19:18

@ifjú vénszivar: "kérdőre "vontad" helgát, hogy mééé nem közli le..."

Ezt Helga is félreértette. Csak azt kérdeztem tőle, hogy a másik, unalomig ismert sztorit miért közölte le, abban mi a jobb.

Józsi, a migráns köcsög 2015.12.02. 13:51:32

@atpijkamo: nem publikus? akkor miért akartad beküldeni a homárra? :D nem logikus. szerintem írd csak ide, ígérem keveset fogjuk ekézni a posztolót!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.02. 13:56:02

@Józsi, a migráns köcsög: Én nem vagyok olyan, hogy ha kidobnak az ajtón, bemászok az ablakon. Elküldöm neked is magánba.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.02. 13:58:09

@Józsi, a migráns köcsög: Egyébként lehet, hogy tényleg nem való a Homárra a sztorim, belülről nem tudom objektíven megítélni. Pusztán az volt a kérdésem Helgához, hogy az unalomig ismert történet miben volt megfelelőbb a megjelenésre.

Józsi, a migráns köcsög 2015.12.02. 14:15:59

@atpijkamo: nem volt benne kukacos sajt.
amúgy valszeg az lehetett a gond, hogy ... szóval... hát ezt már le se merem írni. na mindjárt összeszedem a bátorságom, várj egy kicsit.

Kondom Keselyű 2015.12.02. 14:19:58

Bezartak a tesco telefonshopjai.
Valszeg az ED felvasarolta a megmaradt keszletet.
A tesco telefonshopok forgalma baromi alacsony volt (ezert is szunt meg), egy modellbol max akkor volt ketto keszleten,ha kulonbozo szinuek.
Ebbol adodoan az osszes "uj" telefon egyben bemutatodarab is volt.
Egy gyari beallitast azert illett volna csinalni rajta mielott atadjak az ED-nek.

felbüfizett ajtókilincs 2015.12.02. 14:49:17

@atpijkamo: én is kérem! Egyébként lehet, hogy csak álnicken lett volna publikus. Ez is lehet.

Vadászok Őrangyala 2015.12.02. 14:52:32

Boldogtalanvadászposzt lett ebből :(

ifjú vénszivar 2015.12.02. 16:01:01

@atpijkamo: NEKEM aki kipiszkálta el NE küld! ti milyen "Helgáról" pofáztok?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.02. 16:34:14

@ifjú vénszivar: Te találtad ki Hildának a Helga nevet, nememléxel?

ifjú vénszivar 2015.12.02. 16:39:07

@atpijkamo: ÉN,ált. mindenre emlékszem!

Idézni, csak pontosan szépen, ahogy szputnyik megy az égen....

helga lesz az....

FDToth 2015.12.02. 17:17:55

eddig vásároltam sokat az edigitaltól, de ezek után inkább nem fogok, ez már azért így sok. Igazán benézhetne ide az ügyvezetőjük és picit rendet rakhatna, ha már az egyik legnagyobb webárház Magyarországon...

Aureliano Buendía 2015.12.02. 18:21:40

@Black Hole: telhetetlen vagy, az veled a baj.
Amúgy meg sunáznád? Ezt még nem tudtuk meg.

Aureliano Buendía 2015.12.02. 18:23:07

király, hogy megint nem sárgítja be azt, amit nekem válaszoltak. De egy napig legalább működött.

Halló, gépház! Még nincs szilveszter, nem most kell bebaszni és belehányni a szerverbe.

amindenes.blog.hu 2015.12.02. 20:12:03

Ha benne volt a nevében hogy refurbished az újracsomagolt gagyi volt alapból.

Intelli 2015.12.02. 21:56:19

Papus, már nincs 72 órás cseregarancia. 18 éve megszűnt.
Komolyan, te még az IKV-t is kihívnád ha arról lenne szó...
Abban az esetben él a 3 munkanapos csereigény, ha a termék rendeltetésszerűen nem használható.

Az internetes elállási jogra kell hivatkozni.

lobster thermidor 2015.12.16. 10:16:51

Az ED olykor elmehet a maci f@szára! Bár elég gyakori, és meglehetősen odafigyelős vásárlójuk vagyok, de egy telefonnal engem is meg akartak malmozni. Külföldön élő barátom kért meg, hogy vegyek számára egy középkategóriás okos telefont, amit én meg is rendeltem az ED - nál. Ahogy szokták, szépen vissza is igazolták, bementem érte a szokott XI. kerületi üzletbe, és átvettem az árút. Megnéztem a dobozt, bontatlannak tűnt, de otthon amikor tüzetesebben megnéztem kiderült, hogy a dobozban egy használt telefon volt, a tartozékok is hiányosak voltak, kezelési útmutató is nuku. Mivel vettem már náluk egy ilyen készüléket, pontosan tisztában voltam azzal, hogy mi van a dobozban, és milyen a belső csomagolása. Szerencsére nem lakom messze az említett körtértől, azonnal fordultam, és vittem vissza a készüléket. Azt nem mondom hogy a becsületükre legyen mondva, mert végtelenül pitiánernek tartom az ilyen ostoba, kisstílű eljárást, de szó nélkül visszaadták a telefon árát. Egyébként azt a városban k.b. 30 helyen azonos áron, vagy akár esetleg még olcsóbban is meg lehet vásárolni. Azért azt nem álltam meg szó nélkül az ott várakozók előtt, hogy egy több százezer forintot náluk elköltő vásárlóval, de amúgy pedig egy magára valamennyit is adó cégtől senkivel szemben sem etikus kereskedői magatartás egy újracsomagolt használt készülék rásózása.
süti beállítások módosítása