Tékozló Homár

Telekom, a váratlan húzások mestere

2015.12.07. 14:39 | Homár Hilda | 66 komment

telekom-logo.jpg

A mai nap beugratós kérdése: vajon a HD-s beltéri egységet kell leadni a Telekomnál, ha a HD-t mondja le az ember? A választ gondolom midneki sejti, de megpróbáljuk megtudni a jelenség okát is.

Sziasztok!

Korábban már írtam nektek egy posztot a Telekomról, melyben arról írtam, hogy nem igazán megy nekik a neten megrendelt tévékészülék kiszállítása. Nos tévém azóta sincs, de most egy új történetet szeretnék elmesélni.

Egy SAT tévé előfizetésem van náluk három darab beltéri egységgel. Ebből egy HD felbontású, kettő pedig nem. A sors úgy hozta, hogy egy 50 kilométerrel arrébb lévő városba költöztem. Ezen az új helyen már volt tévé szolgáltatás, de a régit sem mondtam le, mert a családom többi tagja igényt tartott rá. Ezért az általam használt (HD-s) beltérit szépen visszaraktam a gyári dobozába, és a költözésnél magammal vittem, míg a másik kettő pedig maradt a családnál.

Pár nappal később, amikor már végre be voltunk rendezkedve munkahelyről elkéredzkedve elmentem egy T-pontba, hogy leadjam a szóban forgó terméket. Mondtam az ügyintézőnek, hogy eddig CSALÁDI+HD csomagban voltam, de legyen szíves átrakni a "sima" CSALÁDI csomagba, mert a többiek nem HD felbontású tévét használnak, így nem lesz rá szükség, valamint behoztam a HD-s beltéri egységet is. Az egyébként nagyon kedves és csinos ügyintéző rázta a fejét:
- Azt ez nem biztos, hogy ilyen egyszerű lesz. A díjcsomagváltás nem gond, de nem biztos, hogy azt a beltérit kell leadni, amelyik HD-s. Hanem azt amelyiket a gép mondja!
- Nem az lenne a logikus, hogy ha lemondom a HD csomagot, akkor a HD-s beltérit adom le?
- A Telekom logikája szerint azt kell visszavinni, amelyiket legutoljára felszereltek.

Természetesen pont nem ez volt az, amit legutoljára szereltek fel.....

-Ilyen esetben mi a megoldás? Nem lehet írni nekik valami kérvényt, hogy mégis ezt adhassam vissza? Nekem elég nagy macera lenne elmenni valamelyik másikért.

Ebben a pillanatban lépett oda egy kolléganője, aki azt mondta, hogy ő ezt már próbálta. A központ mereven elutasítja. Csak azt lehet leadni amelyiket a gép mondja. Punktum.....

- Most akkor vegyek ki egy szabadnapot, költsek el néhány ezer forintot arra, hogy ezzel a beltérikkel buszozzak oda-vissza, majd újra sorszámot húzva várjak egy órát, hogy megint sorra jussak?

Itt ugyan még folytatódott a beszélgetés, de érdemi megoldás nem született a problémára. A gép szava szent, és megváltoztathatatlan. Most vagy buszozok, vagy kockáztatok, és rábízom a beltériket a királyi postára. Hátha nem esik bántódásuk az út során.....

Üdv:

István

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2015.12.07. 14:42:18

"A sors úgy hozta, hogy egy 50 kilométerrel arrébb lévő városba költöztem."
És miért ott adtad le a beltérit???

Miért nem a családod adja le a legközelebbi tépontyban a másikat???

Vagy EZ a legközelebbi???

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.07. 14:44:12

Aj, de izgíííí! Felüdülés, oly rég láttam T-rékomos posztot.

Tálcával nem verekedett egyik fogadós sem az elmúlt héten? Esetleg egy penészessajtos? Hátha az idecsalja Batgirlt.

Terézágyú 2015.12.07. 14:45:12

@atpijkamo:
legalább az első kommented legyen releváncs.... :)))))

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.07. 14:45:29

@Terézágyú: Örüjjön a T-rékom, hogy nem Nájrobiban adta le.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.07. 14:46:40

@Terézágyú: :)) Hát ennél releváncsosabb már aligha lesz.

Az első mindig az, ami a posztban "megérint". Utána jöhet a mélyanalízis.

Terézágyú 2015.12.07. 14:54:42

@atpijkamo:

ez a kép nem kapcsolódik az előző kettőhöz.

te küldtél egy képet a NÁj Róbertről elnevezett településről, én meg küldtem egyet a Pilis-Szent Ivánról elnevezettről...

sáros_tehén 2015.12.07. 14:55:14

Azén mielőtt szétszerelem a technikát, csak odatelefonálok, hogy mijjafaszvan.. Lehet le sem kell adni, hanem kiküldenek valakit érte..
Egyből megspórolható lett volna 1-2 felesleges kör.

Terézágyú 2015.12.07. 14:56:31

@sarostehen_:
"Azén mielőtt szétszerelem a technikát, csak odatelefonálok"
Lehet, hogy a levélíró utál telefonálni.... mert mittomén aspergeres, vagy ilyesmi...

Terézágyú 2015.12.07. 15:01:41

@atpijkamo:
olyan híres ember nincs is.

Megvan a nyúl kecsegek! xd 2015.12.07. 15:02:16

@atpijkamo: egy váratlan húzással boldoggá tették posztert /:D/

lcsaszar 2015.12.07. 15:18:28

Ha nincs TV-je a poszternek, akkor minek neki három beltéri egység?

Terézágyú 2015.12.07. 15:19:24

@lcsaszar:
"Ha nincs TV-je a poszternek, akkor minek neki három beltéri egység? "

Hogy tudjanak ultizni egymással.

juhaszvik 2015.12.07. 15:20:08

gondolom az lehet a háttérben, hogy vezetik ki a nem HD-s beltériket, és akkor is a HD-set hagyják az ügyfélnél, ha nincs rá szüksége, a régiek meg mennek a kukába. az ügyfél nem látott bele ebbe az eszközpolitikába, és most ráb*szott. van erre egy nagy halom közmondás...

@Terézágyú: az is lehet, hogy süket, vagy néma, vagy süket-néma, esetleg nincsenek ujjai

Dezsike 2015.12.07. 15:22:48

A család adja fel postán azt a beltérit amelyiket a gép dobta, aztán ha legközelebb mész látogatóba/ők jönnek elviszik a HD beltérit és csókolom.
Nálunk amúgy egy UPC HD beltéri és egy kábelmodem van már lassan egy éve. Szolgáltatás már nincs, amikor megszűnt egyeztettünk időpontot, hogy jönnek érte és elviszik, nem jöttek és azóta se keresték. Mindenesetre az eszközöket őrizgetjük, hátha egyszer eszükbe jut a dolog és mégis eljönnek érte.

Terézágyú 2015.12.07. 15:26:09

@Dezsike:
"A család adja fel postán azt a beltérit amelyiket a gép dobta, aztán ha legközelebb mész látogatóba/ők jönnek elviszik a HD beltérit és csókolom."
De a családnál folyamatosan kell KÉT beltéri :)

lcsaszar 2015.12.07. 15:33:04

@Dezsike: Jaja, UPC elég nagyvonalúan bánik az eszközeivel. Én is mondtam nekik, hogy nem kell a HD, nincs HD tévém, és egyhamar nem is lesz. De azért csak HD-s beltérit adtak. Más alkalommal pedig előadtam az ügyfélszolgálaton, hogy szeretnék venni egy második távirányítót. Az ügyfélszolgálatos előhúzott egyet a fiókból: "Tessék" "Mibe kerül?" "Semmibe". Nyilván ezek a cuccok a szolgáltatás nélkül semmire nem használhatók.

Intelli 2015.12.07. 15:34:06

Jaj hombre felejtsétek már el ezt a telekomot, ezeknél már egy normális internetcsomag sincs...

kopa. · http://kopa.blogja.net/ 2015.12.07. 15:36:24

Ráadásul a Családi csomag megszűnt, most már csak Családi + HD csomag van. Szóval a csomagváltás se fog menni inaktív csomagra. Postázd vissza a családodnak a HD beltérit, ők meg ingyen visszaküldhetik azt a beltérit a Telekomnak, amit kell...

cmx85s 2015.12.07. 15:37:00

Nem mondom, lehet szídni a T-t, van úgy, hogy meg is érdemli, de azért az, hogy poszter nem tudja munkaidőn kívül elintézni ezt a bulit, az nagyfokú nem akarásra vall.
Most merő kiváncsiságból rákerestem a weboldalukon, és a korrektség jegyében nem Budapest Árkád-szintű bolt nyitvatartását csekkoltam, hanem a Komlói partnerüzletet, H-P 9-17, Sz-V 8-12.

fillérbaszó vadász 2015.12.07. 15:41:18

ásít, ásít, ÁSÍT.....
... de kurva unalmas ez a poszt is!!!!

fillérbaszó vadász 2015.12.07. 15:45:15

Más!
Megfogadtam, hogy ha sérelem ért, vagy csak úgy érzem, hogy sérelem ért, akkor megírom a panaszt Hildának és kíváncsi vagyok. mit kommenteltek. Lehet, hogy várni kell rá, mert én olyan konfliktuskerülő, beszari kis pondró vagyok, és ha kiakadok akkor ott már hú ha de nagy dolog történt.
Most rendeltem pizzát, most csöngetett a pizza fortés. ...
Nem volt konfliktus. Picsába.

juhaszvik 2015.12.07. 15:50:23

@fillérbaszó vadász: abból nem volt konfliktus, hogy ahelyett, hogy átvetted volna a pizzát, inkábba TH-n kommentelsz? :)

fillérbaszó vadász 2015.12.07. 16:15:32

@juhaszvik: Mi az az "inkábba"?
Igen. Lehetetlen ám egy kommentet félbehagyni, majd folytatni. :P

ciccmen úr (törölt) 2015.12.07. 16:55:38

TELEvanatöKOM!

ciccmen úr (törölt) 2015.12.07. 17:02:54

@fillérbaszó vadász: Most rendeltem pizzát, most csöngetett a pizza fortés. ...
Nem volt konfliktus.

A kiszállító ruházata? Topis bőrruha, esetleg takonycsík a füléig a téli motorozástól? Semmi? Nem tudsz kötözködni?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.12.07. 17:08:27

"- Azt ez nem biztos, hogy ilyen egyszerű lesz. A díjcsomagváltás nem gond, de nem biztos, hogy azt a beltérit kell leadni, amelyik HD-s. Hanem azt amelyiket a gép mondja!
- Nem az lenne a logikus, hogy ha lemondom a HD csomagot, akkor a HD-s beltérit adom le?
- A Telekom logikája szerint azt kell visszavinni, amelyiket legutoljára felszereltek."
Adott előfizetéshez kaptál gondolom egy-egy beltérit, tehát azt kellene leadni, amelyik előfizut lemondtad.
Gratulálok.

a ködlovag 2015.12.07. 17:42:08

Én le sem adhattam a beltérit a T-ponton, mikor lemondtam a szolgáltatást, kizárólag postán adhattam csak fel (vagy le, ahogy tetszik), elém raktak egy üres dobozt, abba kellett belepakolni a cuccot, megmondták milyen címet írjak, és díjmentesen elküldték.

The Crazy One 2015.12.07. 17:56:05

Félig leboxolt ügyeket minek küldünk be a Homárra, Vagy ha már beküldi, akkor Hilda miért nem írja vissza azzal, hogy "csigavér, várjuk ki a végét, aztán siránkozunk a homáron"

Egyébként mi a tanulság? Mire kíván a posztoló rámutatni? De most tényleg mi van? Gyűjtünk a postaköltségre, buszjegyre?

Zetor75 2015.12.07. 17:57:53

@ColT:
Van olyan, hogy egy előfizetéshez több beltéri tartozik. Az egyik cucc lehet HD képes, a másik meg nem. Nem az előfizetést akarta lemondani, csak a HD képességet megszüntetni.

Azt nem értem, minek a Telekomnak egy, felhasználónál már kitelepített eszköz, amit már kifizetett az előfizető (mert ugye X ideig hűségidős, azt akkor olcsó a cucc). A lényeg, hogy egy lepattant szar minek a szolgáltatónak? Remélem, nem akarják másnak odaadni...
Nekem volt egy ADSL végberendezés, valami Pirelli, a napon 2 év alatt szépen a kezdeti bézsből sárgára váltott a színe, de a szolgáltatási szerződésben benne volt, hogy az a szolgáltatóé, és kell neki. Amikor elköltöztem, átvették tőlem, de kérdezték, hogy ezzel mit csináljanak? mittudomén... most van egy szép fekete Huawei csoda.

Haver meg mondja, hogy ők meg találtak a bérleménybe 2 beltérit, egy, ami rögzít, egy másikat, ami meg csak sima. Ezek IPTV beltérik. A felvevősben volt/van vinyó is. :)

Pirx 2015.12.07. 18:05:31

@a ködlovag: Én sikeresen leadtam egy T pontban a cuccokat, lemondás után. Na jó! Volt némi zavar, először engem is a postára akartak küldeni, de végeredményben a fickó nagyon konstruktív vol.
Na Azóta három SMS jött, hogy adjam le, mert még nem katák meg, és egyszer hívtak is telefonon.
Most arra várok, hogy jobban kezdjenek ugrálni, és ha már a várkapura szögeléssel fenyegetőznek, akkor előveszem az átvételi elismervényt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.12.07. 18:17:10

@zetor 2000: A T hülye, azt tudjuk, hülyékkel meg nem vitatkozunk. Ha aszon'gyák, hogy azt add le, akkor azt add le. Postoló házhoz ment a hülyeségért, aztán itt csodálkozik.
Amúgy ja, általában postán kérik a cuccot, mert nem tudják tárolni. Ezt is lehet tudni.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.12.07. 18:18:12

@The Crazy One: Ne ugrálj, ez egy borzalmasan szakmai fogyasztóvédelmi releváns dolog, amit nem veszel eléggé súlyosan!

The Crazy One 2015.12.07. 18:25:56

@ColT: postaköltség, viccelsz? Azt' ki kárpótolja meg a bélyeg árát?

padlogaz 2015.12.07. 19:27:09

A T-csoport rugalmasságával kapcsolatban:

2015. januárjában költöztem, és az új helyen (Budapesten belül mind a kettő) a T-csoport nem tudott tévét és internetet szolgáltatni, ezért megszüntettük a szerződést. Szerencsére semélyesen, ezért van róla egy csomó aláírt papírom.

1.) A régi lakásban lévő T-home beltéri egységeket a kérésüknek megfelelően leadtam, személyesen a MOM parkban lévő T-kirendeltségen, kaptam is róla egy írásos átvételi elismervényt. Ettől függetlenül a T-csoport kb. fél éven keresztül próbálta sms-en és telefonon keresztül behajtani tőlem a már leadott cuccot. Valószínűleg nem vezették át a megfelelő nyilvántartásba.
2.) A megszűnt T-home szolgáltatás havi díját a mai napig (!) kiszámlázzák, behajtási fenyegetéssel súlyosbítva, egyszerűen nem hajlandók tudomásul venni, hogy már nem él az előfizetés. Több hiába való telefonos bejelentés utántavasszal és nyáron kétszer vittem be az erről szóló papírokat két különböző kirendeltségre (MOM park, Mammut), ahol lemásolták és megígérték, hogy beküldik az illetékes helyre, de ettől függetlenül a mai napig kapom a csekkeket...

Nyár elején a telekom internetes oldalán lévő panaszkezelési felületre felraktam az egészet, választ azóta sem kaptam. Augusztusban ugyanazt papíralapon is elkültem a telekom vezérigazgatói titkárságára, erre sem reagáltak.

Ha tud valaki valami tippet, hogy hogyan lehet náluk hatékonyan panaszt tenni, örömmel várom a javaslatokat :-))

Aureliano Buendía 2015.12.07. 19:31:35

visszatérő vadász, juhhé.

InTheGajd 2015.12.07. 19:33:17

Már eleve ott kezdődik a gond, hogy kódolják az adást, hogy bérbe adhassák a beltériket. Jaj de jó, hogy nem vagyok ezekre a ***** szolgáltatókra rákényszerülve...

Aureliano Buendía 2015.12.07. 19:38:30

@ColT: egy előfizuhoz van a három beltéri.

Aureliano Buendía 2015.12.07. 19:41:43

@padlogaz: NMHH

neked és a posztolónak: segitunk@telekom.hu:)

Arcade Macho 2015.12.07. 23:28:25

csaladot minden szokoevben szokott a poszter vadasz latogatni vagy mi?

Vadászok Őrangyala 2015.12.08. 01:18:56

A fejlesztők megint kitettek magukért. Ez a mobil nézet egyre jobb.

felbüfizett ajtókilincs 2015.12.08. 01:53:01

Futár is létezik, bazd meg. és már megint nem látom, mit pofűázok REDVÁS KURVA ANYÁTOKAT

Troppauer_Hümér 2015.12.08. 01:55:01

HD-tévét csak a Vodafone-tól. Sznaccs és Bundi ajánlásával.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.08. 02:46:56

@felbüfizett ajtókilincs: "Futár is létezik, bazd meg. és már megint nem látom, mit pofűázok REDVÁS KURVA ANYÁTOKAT"

Helyesen: "Futár is létezik. És bazd meg. már megint nem látom, mit pofázok, A REDVÁS KURVA ANYÁTOKAT!!!"

Hozzátenném, hogy mobil nézetben a homar.blog.hu/comments oldalon TELJES KÉPERNYŐSZÉLESSÉGŰ avatarok vannak!!! Nagyon kicsi egy avatarnak 50 pixel... és ezt az 50-et húzza szét 960-ra. És ugye függőlegesen is, így több PgDn, míg átmászok egy tisztamaszat avataron a következő kommentig. AGYHALOTTAK!

2015.12.08. 03:08:39

Nálam maradt egy Matávos adsl modem, talán 2007-es, de lehet, 2004-es? Jómúltkoriban baj volt a hgw-el és sikerült egy frisebb fw-t tennem rá, így most már tud adsl2+ -t is.
Annó próbáltam leadni, 2x elmentem és sorba álltam, de akkora tömeg volt, hogy feladtam...
Most már azt hiszem postázni kell a cuccot, az utolsó STB-m így adtam le, volt hozzá ingyen posta meg doboz csak be kellett csomagolni és elcímezni.

babbaba 2015.12.08. 04:06:43

@padlogaz: A múlt évben jónáhány embetől megszabadultak a központi ügyfélszolgálaton. Ne csodálkozz, ha tesznek arra amit írsz nekik!

sáros_tehén 2015.12.08. 06:11:30

@padlogaz: Rendőrségi feljelentés zaklatásért?

Kondom Keselyű 2015.12.08. 06:28:53

Ez aztan a komoly sztori.
A kovetkezo mi lesz?
5 percet kellett varni az uj sotartora a mekdonaldszban?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2015.12.08. 07:00:23

@Aureliano Buendía: Akkor is a T-é, ők mondják meg, hogy mit adjon vissza a user...

@randomgenerator: Szerinted egy DSL modem hiányzik még nekik? :D

Megvan a nyúl kecsegek! xd 2015.12.08. 09:40:19

@Kondom Keselyű: birka..ill. juhász-poszt még úgyse volt :D

Kondom Keselyű 2015.12.08. 10:22:29

@ColT:
Tudnak tarolni, csak a partnerek azert is penzt kernenek,ok pedig nem fizetnek.

Ezt az egesz alvallalkozoi,partneri rendszert is el kene dozerolni a gecibe.
Ha en bemegyek egy helyre,ahol T logo van,ne kuldjenek mar tovabb a postara a sajat
tulajdonukkal.
Arrol nem is beszelve,hogy a multik legalabb adoznak a dolgozok utan,az alvallalkozoknal mar nem olyan egyertelmu ez.
Voltam 7-8 a polusban az egyik partnernel allasinterjun,az is zsebbe akart fizetni.

Egyebkent az ugynek valszeg az a megoldasa,hogy a hd keszulekre szol a szerzodes,a ket sd box pedig ehhez van tarsitva.
Tok logikus,hogy nem alulrol kezdjuk el bontani a hazat.
Az meg,hogy a berlo melyiket szeretne leadni,irrelevans,mert nem fognak kezzel baszakodni a rendszerben miatta.

Kondom Keselyű 2015.12.08. 10:25:56

Jah,meg annyi,hogy vegul nem is azert nem vallaltam,mert semmi nyugdijam nem lett volna (igy se lesz),hanem az ember az elso napon kozolte,hogy nagyon kene figyelni,mert holnap dolgozik utoljara a kollegano,akinek a helyere jonnek :DDDD

McZozo 2015.12.08. 10:35:04

@ColT: Mar nem vagy a toppon ugy latom, nem mondott le csak modositott egy elofizuja van irta csaladi hd cask harom belterivel amibol egy hd s volt. Mivel a HD reszt mondta le viszonylag jogosan gondolta hogy akkor azt a belterit adja vissza. Tre viszont nemazt keri. Nem logikus de ez van ezmeg nem a vilag vege. Igazan ez az egesz egy posztot nem ert. Az ilyen nagy cegek mindig korulmenyesek.

McZozo 2015.12.08. 10:44:44

Hulyek ennyi de ennyit nem er az egesz. PAr honapja koltoztem Itt Virgin Fiber em volt 70 megas. Szerettem igy at akartam hozni az uj helyre. Hivtam oket de kiderult hogy az uj tarsashazban nem lehet Virgint. Igy kenytelen voltam lemondani meg fel honapom volt a husegidobol igy minimalis buntivel engedtek lemondani. De a lenyeg hogy az ugyintezo mondja hogy mivel mar majdnem lejart a husegem es kifizettem a par font buntit a modem is az enyem marigy vissza se kell kuldenem. Nem terveztem vele semmit szuksegem se volt ra de mondom igy egy nyuggel kevesebb majd kuka lesz. Szerencsemre az uj net nem jot par hetig igy addig nemkukaztam a modemet hanem hasznaltam hogy legalabb az otthoni halo mukodjon (server, Tv, laptopok, tabletek lassak egymast legalabb). Raadasul hogy az utso reszletet megkapjam mar modositani kelett a cimemet is naluk mert ugye lattak hogy koltozes a lemondas indoka. Na enmint aki jol vegezte dolgat nyugiban volt. MAjd meg egyszer kulcsatadasra vissza kelett mennem a korabbi lakasba ahol postaval megtalatam egy levelet ahol a Virgin keri hogy kuldjem vissza a modemet, s ehez egy celiranyos zacskot is mellekeltek. Egyreszt ugye arrol volt szo hogy nem kell visszakuldeni masreszt meg a regi lakasba kuldtek. Na hivtam oket hogy miujsag. Vege az let hogy ugyan elnezest kertek hogy a regi cimre kuldtek a pakkot de vissza kelett kuldenem. Hiaba mondtam nekik hogy de az elozo beszelgetesben azt mondtak tartsam meg, kotottekaz ebet a karohoz hogy az nekik kell. Igy vegul bevittem szemelyesen. DE ettol meg itt is ossze vissza beszelnek

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2015.12.08. 11:06:30

A postán INGYEN le lehet adni, még egységdobozt is adnak hozzá, szerződésük van a T-vel. Ezt nem mondták neki?

felbüfizett ajtókilincs 2015.12.08. 11:37:23

@atpijkamo: köszönöm, de éssel nem kezdünk mondatot, a baszdot meg esszel akartam írni, valaki ellopta a söt, tölvaj, álícsák meg. Meg persze nem is a kommenterek felmenőjét emlegettem, hanem a szolgáltatói az itteni szférá. Lyét. A mobilnézetet nem tudom kipróbálni, így nem látom át azt sem, milyen előjelű az említésed, telóm megsemmisült, de éjen a qwertz. Na most ha olyan is belekerül a vágólapba valahogy vagy ott maradt a láthatatlan szellemszövegboxban, amit nem ide szánok, hát akkor így jártam. álamtitkok.txt is szerkeszt. És alatt. :)

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2015.12.08. 13:59:00

Nem látom a dologban az összefüggést. Az, hogy lemond egy csomagot, még jelenti automatikusan azt, hogy eggyel kevesebb készüléken akarja nézni a maradékot, ha viszont a posztoló a lemondástól függetlenül önszántából akarta visszaadni a boxot, akkor meg mi alapján dobja ki a gép? Meg van adva, hogy csak a felszerelés sorrendjében lehet visszaadni? Mert ugye itt kb. az van, hogy a posztoló vissza akarta adni a HD boxot, de azt mondták, hogy addig nem, amíg a később felszerelt SD boxot vissza nem adja. És ugye visszaadni akkor is lehet, ha nem mondasz le semmit, csak eggyel kevesebb készülék lesz.

Nálunk okosabb a szolgáltató, már csak HD-s boxot ad ki, így a választék kimerül az egytuneresben és a kéttuneresben :)

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2015.12.08. 14:00:29

feddvény:

...Az, hogy lemond egy csomagot, még nem jelenti automatikusan azt, hogy eggyel kevesebb készüléken akarja nézni a maradékot...

Kondom Keselyű 2015.12.09. 09:07:13

@Peti817172M:
Olvasd el az egesz levelet,benne van,hogy miert akarja leadni.

Ezt szerintem ugy kell elkepzelni,mint egy mobilelofizetest,amihez tarskartya tartozik.
Tok mindegy,hogy melyik kartyat hasznalja az,aki szolgaltatot valt,mindenkepp a tarskartyat kell lemondani,mert olyan szerzodes nincs,hogy csak tarskartya.

Elsore furanak tunhet,hogy kint hagyjak a hd boxot egy olyannal,akinek nincs is hd csatornaja,de egy visszakuldott STB-vel annyi koltsege van a szolgaltatonak,hogy majdnem jobban jar,ha vissza se keri (modemeknel ez pl rendszeres is).
süti beállítások módosítása