Tékozló Homár

Megint egy vásárló, aki nem tud rendesen járni

2015.12.09. 15:54 | Homár Hilda | 97 komment

humanic_logo_svg.png

A cipős sztorik általában sok mindenben hasonlítanak egymásra, tipikus vonásuk pl. hogy a szakértő jól megszakérti, hogy a vevő lába meg járársa tehet az egész kialakult helyzetről.  Itt összefoglaltuk korábban, hogy mit lehet tenni ilyen esetekben. 

Kedves Homár!

Egymás után tönkrement két, szinte teljesen ugyanolyan cipőm, melyeket a Humanicban vettem. Egyik alkalommal a cipő volt a selejtes, másik alkalommal már a járási sajátosságom volt a hiba okozója. Mit lehet ebben az ügyben tenni? Van még esélyem visszaszerezni a cipő árát?

2015.05.08-án a győri Árkád Humanic üzletében vásároltam egy Tom Tailor átmeneti cipőt. Ennek 1-2 héten belül előjöttek a hibái: a talp és a felsőrész közötti ragasztás oldalt és elöl elengedett, a talpa megkopott. 2015.06.12-én félve vittem vissza, mert elég sok rosszat hallottam az üzlettel kapcsolatban, az eladó megnézte a cipőt, szó nélkül visszaadta az árát, mikor eljöttem akkor vettem csak észre, hogy a hiba leírásához annyit írt, hogy „felsőrész repedt”, ám akkor ez még nem igazán foglalkoztatott, hiszen pozitív élmény volt bennem a reklamációval, illetve az üzlettel kapcsolatban.

1 hónappal később ismét arra jártam, nézegettem az üzlet hátuljában az „utolsó darabos” termékeket, melyek általában le vannak akciózva. 20% kedvezménnyel volt egy, a fent említetthez tökéletesen hasonlító cipő, annyi eltérés volt, hogy a májusban vásárolt cipő anyaga műbőr, ennek pedig vászon jellegű az anyaga, de egyébként a kinézete teljesen megegyező, csupán a fedőanyag tér el, a talpa és formája ugyanaz. Úgy gondoltam, hogy mivel egy márkás, nem olcsó cipőről van szó, elképzelhető, hogy korábban egy selejteset darabot fogtam ki, ám ha mégis beigazolódna, hogy ez a típus, esetleg a márka összes cipője selejtes, akkor visszahozom, hiszen korábban is nagyon korrektül jártak el.

Nyáron, a két hónap alatt a nagy meleg miatt nem hordtam a cipőt, hiszen akkora hőség volt, hogy még papucsban, szandálban is nehéz volt elviselni. Szeptemberben kezdtem el hordani a cipőt felváltva más cipőkkel, azonban itt is, ahogy az előző cipő esetében rövid időn belül megjelentek a hibák, méghozzá ugyanazok, mint korábban. Oldalt, mindkét cipő mindkét oldalán a ragasztás elengedett, az egyik oldalon a gumi berepedt, a talp és a sarok megkopott, ezen kívül az egyik oldalon a sarok felett lévő embléma félig lemált.

2015.10.12-én vittem vissza a cipőt, az eladó először felajánlotta, hogy oldalt a ragasztást megcsinálják, viszont a talpát nem tudják javítani. Mikor kértem, hogy akkor cseréljék ki a cipőt vagy adják vissza az árát, akkor választás elé állított: vagy elfogadom azt, hogy megragasztják a cipő oldalát és a talpa így marad vagy elküldik bevizsgáltatni viszont hozzátette, hogy számítsak rá, hogy onnantól kezdve nem fogják kicserélni sem kijavítani, mert a talpkopások mindig járási hibára vezethetőek vissza. Mivel úgy gondolom, hogy a talpkopás nem csak járási hibára vezethető vissza, hanem a cipőtalp rossz minőségére is, így kértem a bevizsgálást.

2015.11.14-én mentem vissza az üzletbe érdeklődni, hogy hogyan áll a javítás, az eladó előhozta a cipőt, illetve a szakvéleményt, amelyben a következő áll:

„A vásárló által kifogásolt károsodással kapcsolatban a szakértőnek nincs lehetősége a vásárló járás illetve lábsajátosságának megtekintésére, ezért az értékelés kizárólag a reklamált lábbeli jellemzői alapján végezhető el. A lábbeli vizsgálata alapján megállapítottuk, hogy a cipőn látható elváltozás anyag illetve gyártási hibára nem vezethető vissza. A károsodás járási sajátosságra utal.”

Ezzel kapcsolatban a véleményem az, hogy a szakértő meg sem vizsgálta a terméket, maximum ránézett. Ha kértek volna, szívesen felkeresem a szakértőt, hogy megvizsgálja a járásomat, ugyanis van jó pár cipőm, de egyiknek sem kopott meg a talpa, főleg nem 1 hónap alatt, illetve a ragasztás nem mált le. A jó ragasztónak bírnia kell, akármilyen is a fogyasztó járása, hiszen az tartja össze a cipőt.

Mikor az eladót kérdőre vontam a független szakértőjük kapcsán, hogy mégis mennyire végzi a munkáját függetlenül, akkor hogy idézzem a következő választ adta: „Ritkán azért szoktak visszajönni tőle megalapozott reklamációk is, amiken meg is lepődünk.” Ezen kívül elmeséltem neki is, hogy korábban ugyanilyen cipőm volt csak más fedőanyaggal (a talpa és formája ugyanez volt), ugyanilyen gondokkal, hogy lehetséges az, hogy akkor az eladó megvizsgálta és megállapította, hogy a cipő selejtes, itt pedig a szakértő azt állapítja meg, hogy én járok sajátosan. Innentől kezdve az eladó csak mellébeszélt.

Ha a Péterfi és Zentai Bt. jól végezné a munkáját, nem az egyik fél oldalára állva, akkor ránézésből nem állapítaná meg azt, hogy a fogyasztó jár sajátosan, amitől elkopik a talp, a sarok, leszakad az embléma és a cipőpár mind a négy oldalán lejön a ragasztás, hanem akár ha másképp nem tudja sikeresen elvégezni a vizsgálatot, akkor a fogyasztót felkeresi, hogy megvizsgálja a járását. Egy független szakértő véleményem szerint nem adhatna ilyen nyilatkozatot, amiben szinte kijelenti, hogy meg sem vizsgálta a terméket, mert nem volt rá lehetőséget. Ezen kívül úgy gondolom, hogy aki termékek bevizsgálásával foglalkozik, annak rendelkeznie kellene olyan eszközökkel, amellyel meg tudja állapítani egy cipőtalpból, hogy az mennyire jó minőségű anyagból készült, az adott anyag mennyire gyorsan kopik, illetve a ragasztó, ami jelen esetben lemált mennyire volt tartós, stb. és nem lenne szüksége a fogyasztó járásának vizsgálatára, hogy később erre foghassa a hibát. 

Üdvözlettel:

Katalin

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rarabel 2015.12.09. 16:04:35

Mondottam, ember, tanulj meg járni.

rarabel 2015.12.09. 16:06:25

Amúgy a CCC-vel és a Dikmánnal jók a tapasztalataim, ez a két cég korrekt.

Terézágyú 2015.12.09. 16:08:45

"félve vittem vissza, mert elég sok rosszat hallottam az üzlettel kapcsolatban"

Kedves Katalin, akkor miért ott vásároltál?... aztán meg újra...

Terézágyú 2015.12.09. 16:10:46

A képhez:

én nyomnék oda egy kis pillanatragasztót (ha már megvettem egy ilyen drága cipőt)

Egyébként csini a körömlakkod.

The Crazy One 2015.12.09. 16:12:09

nem lehet, hogy eleve azzal a szándékkal vettél nyárra egy cipőt, hogy azt majd a szezon végén visszavidd és cseréld egy őszi, melegebbre?

Terézágyú 2015.12.09. 16:12:54

Mondjuk a talpa is elég kopott ennek a cipőnek.

Egy szó mint száz: ez sincs jobb anyagokból csinálva, mint a kínai piacon vásárolt cipő. vagyis kár ilyet venni :(

Terézágyú 2015.12.09. 16:14:07

@The Crazy One:
"nem lehet, hogy eleve azzal a szándékkal vettél nyárra egy cipőt, hogy azt majd a szezon végén visszavidd és cseréld egy őszi, melegebbre? "

Hát hogy gondolhacc te ijjet? :))))))))))))

Dezsike 2015.12.09. 16:17:57

@Terézágyú: gondolom azért, mert egyszer már jól járt ott, hátha megint beveszik... nem jött be.

rarabel 2015.12.09. 16:18:54

@The Crazy One: A garancia akkor is garancia, kérem...
A cipőnek akkor is cipőnek kell lennie....
Én tavaly háromszor váltottam cipőt egy áráért, mert kéthavonta tönkrement a sarka.
A negyedik cipőt most is hordom, mert rájöttek: sarkat kell csinálni, nem radírt...
Hát, így.

pankaaa 2015.12.09. 16:18:54

Anno, a homár előtti korszakomból:
Vettem egy sportcipőt a Humanicban, potom 7000 ft körüli áron (akkor ez még nem a kínai cipők ára volt) október közepén... Hordtam kb 2 hétig, amikor kilyukadt!! a talpa. Október végén visszavittem, 3 hét javítási időt mondtak (ne itt kerekedett el a szemem) Majd November közepe-vége felé vissza is kaptam... (a lyukat beragasztották -.-') Mivel már esett a hó, így le kellett cserélnem csizmára. Jött a tavasz, a jóidő, márciusban újra előkerült a cipócském, amit hordtam kb 1 hónapig, mikor ismét kilyukadt a talpa (a másik lábbeli, azonos pontján), visszavittem, 3 hét alatt megragasztották... Áprilisban újra volt cipőm... kb 1 hónapig, amikor a ragasztás elvált mindkét helyen... Összesen tehát 2 azaz kettő hónapot hordhattam a cipőt, és ugyanennyit volt javítás alatt (meg ugye a téli időszak...) Válasz: a fél éves garancia lejárt, hordjam így... Végülis, április, május, esik az eső, a cipőmbe meg alulról folyik a víz.... köszönöm szépen!

sáros_tehén 2015.12.09. 16:19:11

Nekem az a furcsa, hogy a cipő sarka is pont ott van lekopva ahol elvált az oldalsó rész.. Nem csoszogsz te Katalin?

2015.12.09. 16:25:50

"mert a talpkopások mindig járási hibára vezethetőek vissza."
Hát mert nem a levegőben jársz bazmeg :D

" Egy független szakértő véleményem szerint nem adhatna ilyen nyilatkozatot"
Küldd el a fogyvédnek...

"Van még esélyem visszaszerezni a cipő árát?"
Nincs

Terézágyú 2015.12.09. 16:26:11

@sarostehen_:
"Nem csoszogsz te Katalin? "

Az a vicc, hogy tényleg szinte mindenki "rosszul jár" :) Nekem is ugyanazokon a helyeken kopik az összes cipőm... :)

De persze egy cipőboltos ilyesmire ne hivatkozzon.

2015.12.09. 16:27:38

@Terézágyú: Nincs hát, ugyanott készül, stb. Csak a sok vadász megveszi kurvadrágán, Bűnhilda meg kirakja.

Én is rosszul járok, mert egyrészt ide írogatok, másrészt meg mindig a cipők talpa törik ketté. Biztos az a baj, hogy nem bloggazdába törlöm.

Terézágyú 2015.12.09. 16:32:07

@Homárvadász:
"Én is rosszul járok, mert egyrészt ide írogatok"

De hát mi mindannyian örülünk, hogy ide írsz, és valójában Hilda is nagyon kedvel téged....
*doromb*
*doromb*
.....

vulgarian · http://vulgarian.blog.hu 2015.12.09. 16:32:56

Ezektől a tornacipőktől azért nem kell csodát várni... Látszik rajta, hogy nem tartósra tervezték. Terembe valók, nem utcára...

Terézágyú 2015.12.09. 16:33:54

@vulgarian:
"Ezektől a tornacipőktől"

Én is éppen ezt akartam mondani, hogy csimotakoromban ezeket még tornacipőknek hítták...

2015.12.09. 16:36:43

@Terézágyú: Kedvel... kitiltani :D
De mást is!

Terézágyú 2015.12.09. 16:42:50

@Homárvadász:
Bizony hogy kedvel, ez látszik minden megnyilatkozásán. Csak nem akarja, hogy észrevedd, ezért elrejti az érzéseit...
Szegény lány... szóval tessék így viszonyulni hozzá. Persze esetleg néha használhatsz egy-két érdesebb szót, hogy ne tűnjön fel neki a hirtelen változás.... szóval érted... oké?

2015.12.09. 16:48:44

@Terézágyú: Kedvelje a jegesmedve mosmá' :D

Terézágyú 2015.12.09. 16:50:36

@Homárvadász:
Oké, ez volt az érdesebb szó! Jól csinálod!

Terézágyú 2015.12.09. 17:02:01

@atpijkamo:
Vigyázz, már csak 40%-on van a villámod a kép szerint :)

De egyébként igazad van, hogy ez a sok szar eltakarja a szöveget.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.09. 17:10:53

@Terézágyú: :)) A villám épp a töltést jelzi. Egy nap alvás után 7 órája tekerem a szerencsétlent. Szétunatkozom a fejem. Csak a Homár fejlesztői teszik kissé izgalmassá a napom.

Terézágyú 2015.12.09. 17:13:48

@atpijkamo:
"A villám épp a töltést jelzi."

Nem mondod :)
Azt hittem te vagy Zeusz, és azt mutatja, hogy mennyi villámot tudsz még dobni...

Rosszindulatú Vászka 2015.12.09. 17:20:06

Nem kéne már ezeket a cipőszagértőket már jól megbűntetni?

Terézágyú 2015.12.09. 17:28:32

Ja, és:
"nézegettem az üzlet hátuljában az „utolsó darabos” termékeket, melyek általában le vannak akciózva."
Lehet, hogy már egy éve ott álldogált a raktárban... esetleg a kirakatban, ahol bőven érte a napsütés... ez meg nem tesz jót az ilyen gumiknak...

Freddy a Krüger 2015.12.09. 17:30:40

Nézését, meg a járását.

SarahConnor 2015.12.09. 17:37:16

Lemált? Ilyen szó van? Valamiről nagyon lemaradtam

Potpolett 2015.12.09. 17:45:47

A Humanicban tavaly jártam meg egy átmeneti csizmával, aminek konkrétan leszakadt mindkét sarka. Nem a műanyag/gumi talpa, hanem a sarka. Visszavittem, visszaadták a pénzt. De az eladó megjegyezte, hogy ebből eddig minden eladott példányt visszahoztak tavaly is, de mégse mondhatja a vevőnek, hogy ne vegye meg, mert az üzletrontás lenne...

Terézágyú 2015.12.09. 17:47:20

@Potpolett:
"De az eladó megjegyezte, hogy ebből eddig minden eladott példányt visszahoztak tavaly is, de mégse mondhatja a vevőnek, hogy ne vegye meg, mert az üzletrontás lenne..."

Legalább az eladó humanic volt...

Józsi, a migráns köcsög 2015.12.09. 17:48:19

@Lenina Huxley: tudod volt az a híres festő is, az a mahler guszti.

Terézágyú 2015.12.09. 17:51:19

@Józsi, a migráns köcsög:

ja, az jó srác vót.
kivéve, amikor ivott, mert akkor menekültünk...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.09. 18:27:02

@Terézágyú: "te vagy Zeusz, és azt mutatja, hogy mennyi villámot tudsz még dobni..."

Ja, ezt nem tudtam, új még a teló. Abba a játékba hogy tudok belépni?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.09. 18:35:09

@Homár Hilda: Megint vicces kedvedben vagy. Az oldal 16,6 MByte, ebből a cipős képek 15,7 MByte. A mobilosok biztos örülnek neked. A homokszemeket meg lehet számolni a talpán, miért nem lehet tizedére lekicsinyíteni?

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.09. 18:40:33

A Vörös Október Férfiruhagyár teljes kapacitással gyártotta az öltönyöket nyugatra. Aztán bejöttek a kínai termékek, a magyar textilipar megszűnt, varrodák, Tiszacipő, Pécsikesztyű, mind mentek a levesbe. A fizetések minden elképzelés alattiak, csak a szar kínait tudják megvenni, azt hiszik, az cipő, póló, pedig csak silány fércmunka.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.09. 18:42:17

Azt az eladót, aki visszaadta a selejtes cipők árát rég kirúgták a faszba, rontotta az üzletmenetet.

Manyecska 2015.12.09. 18:47:46

Én hazaviszem oszt mozdonylakkal bevonom. jobb mint a régi. xd

The Crazy One 2015.12.09. 19:24:35

Ha már surranó: Minden jel szerint cipőt kapok az Asszonytól, vagyis annak Jezuskájától. A Tisza cipő tényleg megéri az árát? Vagy csak büszke honfi leszek és ugyanúgy fogyó (kopó) eszköz, csak épp gecidrágán...

Kondom Keselyű 2015.12.09. 19:29:23

Nekem az a tapasztalatom,hogy a ruhagyartok,akiknek a cipo nem resze a fo profilnak,csak van nehany modelljuk,nem tudnak cipot kesziteni.
Nekem a Hilfiger Denim cipo a szokasos 1-3 ev helyett par honap alatt meghalt.
A sarkan a ragasztas felett egy csikban vegig elfaradt az anyag,elszakadt.
Ocsem a zaraban vett egy cipot.
Hatszor-hetszer csereltek neki ( szerencsere sose kellett balheznia), mire jott egy olyan tipus,ami arban,es kinezetben is megfelelt,es nem volt szeriahibas.

Kondom Keselyű 2015.12.09. 19:34:21

@atpijkamo:
A kajaval is ez a helyzet.
Ha szeretnel mindenbol valodit (nem bio-kamut,csak olyat,amiben a hus tenyleg hus,a gymolcs sem aroma) enni,akkor a havi atlagfizetest kajara koltened --> ehseglazadas
Itt mondjuk annyival jobb a helyzet,hogy meg lehet szokni,csak elvesz 10-20 evet az eletedbol :D

Aureliano Buendía 2015.12.09. 20:01:30

mer a nézését meg a járását...

Aureliano Buendía 2015.12.09. 20:08:10

@Terézágyú: jah, a körömlakkot én is kiszúrtam magamnak. Ha a többi rész is olyan tetszetős, blokkolnám:D

Aureliano Buendía 2015.12.09. 20:13:54

@atpijkamo: wifizz, vagy netezz pécéről. Ha meg nem van pénzed mobilnetre, akkor ne mobilnetezz:)

Mi a szar ez az élő bolygó? Biztos kell ez ide? Legközelebb hüvelygomba hirdetés is lesz?

Aureliano Buendía 2015.12.09. 20:17:21

azért az, aki megvesz egy kb. pont ugyanolyan cipót, mint ami előtte tönkrement neki pár hét alatt, az vagy hülye, vagy pedig tényleg arra bazírozik, hogy majd ennek is visszakapja az árát.

De. Tessék elvinni valóban független szakértőhöz, Hilda linkelte, mit és hogyan érdemes.

Megy a medve az erdőben, egyszer csak meglátja a nyuszikát sírni egy kövön. Odamegy hozzá, megkérdi:
- Miért sírsz, nyuszika?
- Megerőszakoltak.
- Hol?
- A folyóparton.
- Mikor?
- Hát, tegnapelött, tegnap... és most is oda megyek.

Józsi, a migráns köcsög 2015.12.09. 20:47:21

@Aureliano Buendía: hádde ki az a hüje aki hüvejgonbát akarna venni? maaaóóórgitt.

Homárvadász (törölt) 2015.12.09. 20:54:27

@Aureliano Buendía: Inkább a hüje

@atpijkamo: Mobilról minden használhatatlan szinte.

meg ezt a szart már minek tölteni bármiről.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.09. 20:58:34

@Homárvadász: "meg ezt a szart már minek tölteni bármiről."

:))

Aureliano Buendía 2015.12.09. 21:00:54

@Józsi, a migráns köcsög: ha kiírnák, hogy most akciós, vagy kuponnal 50% kedvezmény, akkor a posztolók egy része tuti venne.

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.09. 21:02:18

@The Crazy One: "A Tisza cipő tényleg megéri az árát?"

Igen, megérte nagyonis. '80-'84 között jártam a legkedvesebb cipőmben, az tisza cipő volt. Egybetalpú volt, síelni tudtam vele a kopott lépcsőkön.

Aureliano Buendía 2015.12.09. 21:02:46

@Homárvadász: erről nem vagyok teljesen meggyőződve. A posztolók egy része szereti az igazság hozzá közelebb eső részét bemutatni csak, ellenben lényeges információkat kihagyni:)

Homárvadász (törölt) 2015.12.09. 21:12:07

@Aureliano Buendía: Attól még lehetnek hülyék... a postok nagy részében mind a két fél idióta.

Homárvadász (törölt) 2015.12.09. 22:19:56

"Megint egy vásárló, aki nem tud rendesen járni"
Mert egy alkesz tutira és mindig be vab b ombázva!

Dikusz 2015.12.09. 22:24:17

@Aureliano Buendía: meg a cipőjének a ringását

Intelli 2015.12.09. 22:34:07

Ilyen humánba megdikmanba hiba cipőt venni. A kínai gagyit sózzák rád. 4x vettem cipőt ilyen helyeken egyik sem bírta tovább fél évnél.

Aztán mondom elég, elmentem Újpestre a Viszlay Sportba, vettem egy Quicksilver cipőt húszasért, mondom egy életem egy halálom, több mint két éve nyűvöm, nincs másik cipőm és most kezd kicsit szakadozni a sarka, de csak azért mert szakszerűtlenül(!) csak úgy beleugrok több mint két éve...

Szóval ha megadja magát, akkor megyek megint oda.

Dikusz 2015.12.09. 22:48:46

@The Crazy One: igaza van atpijkamo-nak. Mindig is jó sportcipői voltak a Tisza Cipőgyárnak. Ha tudsz módosítani a kívánságodon, akkor olyan cipőt kérj, ami egybetalpas. Az igaz, hogy baromi drága a cipő, de ha ezt a csukát Kínában gyártják, akkor megeszem a kalapom. Milyen lenne már, ha a gyártás helyének Kína lenne megjelölve?:)))

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.09. 23:46:45

@Dikusz: Az a kevencem az rendes utcai bőrcipő volt egybetalppal. Azóta se volt olyan jó cipőm.

Azóta is óvatosan ülök fel korlátra, mert mikor beakasztom a sarkam a középső vízszintes rúdba, hogy ne bucskázzam hanyatt, akkor mindig bennem van, hogy egyszer az egybetalpú cipővel ez nem ment, és szépen hanyatt legurultam a füves rézsűn, szerencsére az volt a korlát túloldalán, nem betonplacc. Hogy én akkor mennyire meglepődtem!

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.10. 00:02:25

@Dikusz: Valami ilyesmi, mint a jobb oldali, csak sokkal szebb, nem volt ilyen idétlen és nem pöndörödött fel az orra, és az első részén volt szépen körbe varrás. És így puha szivacs volt a sarok fölött. És nem volt piros csík meg fekete a talp.

g01.a.alicdn.com/kf/HTB1fZwzHpXXXXXLapXXq6xXFXXXf/Genuine-leather-brand-dress-Oxfords-shoes-carved-vintage-leather-brogues-casual-shoes-men-shoe-italian-shoes.jpg_640x640.jpg

Black Hole 2015.12.10. 05:15:23

Nekem eddig csak egybetalpas cipőm volt! Van olyan is, ami nem az? Ha van, akkor az milyen? Külön van talpa az orrának, meg a sarkának, közte meg hézag, vagy mi? Végülis praktikus, mert ha az orra kilyukad, akkor a hólé valahol ki tud folyni.

ifjú vénszivar 2015.12.10. 06:36:10

Ne a repülj pávára ropjad a tv előtt. Akkor persze, hogy kireped. Ott!

Kondom Keselyű 2015.12.10. 06:37:30

@Intelli:
Azt a Viszlayt en egyszeruen nem tudom hova rakni.
Vagy 25-30 eve megvan a bolt (regebben a kozpontos cba prima mogott a bodekban volt).
Namost az ember a tipikus magyar budosparaszt kereskedo.
Bemesz,nem koszon elore,tomondatokban valaszol,mindig a kifogasokat keresi,nem a megoldast (mindezt vasarlaskor)
Vegig azt erezteti,hogy szivesseget tett azzal,hogy beengedett a boltba.

Egyebkent a Quiksilver termekek elmeletileg minden magyar kereskedonel azonos minoseguek,de a humanicban (ha forgalmazzak) biztosan nem a hamis valtozata kaphato.

milyennőazilyen 2015.12.10. 07:30:14

Na, ezért kell a heti 86 db testnevelésóra, hogy 10 év múlva ne legyenek ilyen posztok. Hofi mondta, amíg élsz járjál kézen :D

Terézágyú 2015.12.10. 07:53:04

ez a szar élőbolygó hirdetés éppen eltakarja a "lépj be " linket...
sok anyázás után megoldottam a dolgot (hiszen beléptem, mint látszik), de tényleg a kurvaanyját a reklámoknak, a kitalálónak, meg ennek az egész élőbolygónak, robbanjon fel az egész, eszem ágában sincs csatlakozni, és ha az utcán állít meg valaki ilyennel, akkor kiverem a fogait.

szóval ezt értétek el ezzel a reklámmal.

milyennőazilyen 2015.12.10. 08:12:43

@Terézágyú: holnapig tart a klíma csúcs, utána remélem eltűnik

Terézágyú 2015.12.10. 08:14:32

@milyennőazilyen:

dögöljön meg a klímacsúcs. ez az őszinte véleményem, amely e reklám hatására alakult ki.

ifjú vénszivar 2015.12.10. 09:32:08

@Terézágyú: mi van? sportújságon aludtál....

ciccmen úr (törölt) 2015.12.10. 09:49:04

@vulgarian: Ezektől a tornacipőktől azért nem kell csodát várni... Látszik rajta, hogy nem tartósra tervezték. Terembe valók, nem utcára...

Te nagyon megértő vagy a gyártókkal és az eladóhelyekkel! Érdekes módon eladáskor nem írják ki hogy pl. utcai használatra nem javasolt, ha abszurd módon még a lábadra is felveszed akkor speciális járással használd, kizárólag kakaslépéssel közlekedj.

ciccmen úr (törölt) 2015.12.10. 09:53:28

@Terézágyú: kurvaanyját a reklámoknak, a kitalálónak, meg ennek az egész élőbolygónak, robbanjon fel az egész, eszem ágában sincs csatlakozni,

Pedig csatlakoztál! Nem üzemeltetsz kohót, egy fia esőerdőt sem irtottál ki, nem vadászol bálnára meg orrszarvúra, nem használsz műtrágyát. Vagy mégis? :)

ciccmen úr (törölt) 2015.12.10. 10:02:25

Tom Tailor átmeneti cipő szar értem?

vulgarian · http://vulgarian.blog.hu 2015.12.10. 10:12:14

@Cicmen: Nem vagyok megértő, mert tényleg nem kintre valók ezek a cipők, de sajna ez a divat, olcsó is legyártani ezt a típust, viszik mint a cukrot, pedig az emberi talpnak sem jó ez a vékony cipőtalp. Ha garanciás, akkor pénz vissza, mert látszik a képen, hogy egyszerűen csak elkopott. Nem szoktam kikelni magamból, de ha ez velem töténik, és nem jutok egyességre, akkor ki kell verni a balhét, ordibálni, kiabálni folyamatosan. Ezt akkor tanultam meg mikor egy multinál dolgoztam. Az ügyfélszolgálatos mondta, sok esetben, ha a vásárlónak igaza van, de látják rajta, hogy nem balhézós, nem kap semmit, viszont ha odamegy egy elmebeteg ordibálni, csinálja a feszültséget, visszaadják neki a pénzt, csak a többi vásárló ne lássa a cirkuszt. Pedig nem is mindig jogosan járna vissza a zsé... Nem szeretek balhézni, mert elrontja arra a napra a hangulatom, ezért tudatos vásárlóként bele se megyek olyanba, amiről látszik, hogy nem tartós, kivéve, ha nagyon olcsó és megér annyit, hogy egy szezon után már nem lesz használható...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.12.10. 11:10:39

@Kondom Keselyű: Mi az, hogy hamisítvány? Mivel ugyanaz az alapanyag, a gyártósor, a gyermekmunkás és a hitelesítő címke, csak a sznobok képzelik, hogy drágábban jobbat kapnak. Az áruházláncok ugyanazoktól az importőr-nagykereskedőktől vásárolnak, mint a piaci árusokés a "távolkeleti" áruházak.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.12.10. 11:12:29

@Aureliano Buendía: Mennyit van pofájuk most elkérniegy fél dolláros dorkóért?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.12.10. 11:14:51

@atpijkamo: A Botas még jobb, ha nem is magyar. De legalább cseh...

atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.10. 11:17:02

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Azt nemtom. De a csehszlovák áruk jók voltak. Pl. Favorit bicikli, túrafelszerelés...

Intelli 2015.12.10. 12:18:19

@Kondom Keselyű: hát barátom, Humanicba te nem fogsz Quicksilvert kapni, hacsak a német humánba nem mész el...
Nekem segítőkész volt a mandró. Hát nem ugrált körbe az tény, de amikor helyzet volt, akkor zokszó nélkül segített.
Persze nyilván ahány ember, annyi tapasztalat, én leírtam a sajátomét, te a tiedet, ennyi.

Intelli 2015.12.10. 12:22:25

@Kitalátor (másként) gondolkodó: na ja, ezzel nyugtatják magukat azok a fillérb@szók akik azt hiszik, 2 fillérért ugyanazt a minőséget kapják, mint 20.000-ért.

Intelli 2015.12.10. 12:28:13

@Kondom Keselyű: amúgy elvből nem is mennék olyan helyre, pl humanic, ahol két cipő 2x pár hónap alatt megadta magát.
Onnantól kezdve nekem árulhatják Májköl Dzsekszön, eredeti moonwlaking topánkáját is, leszarom, magasról...

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.12.10. 16:02:03

@Intelli: és igen, a multigecik àltal forgalmazott távolkeleti termékekkel pont ez a helyzet. Meg azokkal is, amelyeket ügyeskedő vámorgazda kereskedők hálózaton kívül forgalmaznak...
Az ár-érték arányban az érték ma szinte csak a vásárlás minőségében, azaz az üzlethelyiség bérleti díjában jelentkezik, mert az eladónak beállított biorobotok mindenütt max. minimálbért kapnak.

heidt 2015.12.10. 16:27:53

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Ez nem egészen így van. Valóban ugyanaz az alapanyag, a gyártósor, a gyermekmunkás és a hitelesítő címke, de...
... és itt van a kutya elásva!
A gyártósor végén lejönnek a készt termékek és átmennek a raktárba. Ekkor egy profi, független csapat (nem helyiek) négy osztályba sorolják azokat:
AAAA-tökéletes: Észak-Amerika, Emirátusok, stb.,
AAA-nagyon jó: Nyugat-Európa, Dél-Amerika, stb.,
AA-jó: Kelet-Európa, Oroszország, stb.,
A-megfelelő: Ázsia, belföld.
Amelyik még az A minősítést sem éri el, azt elvileg megsemmisítik, de csak elvileg.
Ez utóbbiak kerülnek fel a gagyi netes oldalakra. Sajnos sok kereskedő is felvásárolja ezeket a nagyobb haszon reményében és forgalmazza.
Amennyiben "A" minősítésűt vásárol, még csalást sem követ el, hiszen azok a termékek is viselhetik az eredeti címkéket. Nem szakemberként általában csak az eldugott kis pecsét mintájából lehet kideríteni a minőségi besorolást.
Az árak is érdekesen alakulnak. Az AAAA és AAA között gyakorlatilag nincs különbség. Azért megy az USA-ba a legjobb, mert senki nem mer megkockáztatni egy esetleges pert.
A hivatalosan hozzánk kerülő AA már 15-30%-al olcsóbb, mint az előzők. Ezt mi a 27% ÁFA, a magasabb adók és a forint árfolyama miatt nem vesszük észre.
Az igazi kaszálás az "A" behozatalán van, mivel az 30-60%-al olcsóbb, de itthon nem adják olcsóbban. A megsemmisítendő tételeket árulják (fekete importból) a piaci árusok.

Végül egy rossz hír: hiába rendelsz az USA-ból, legtöbbször nem onnan fogják küldeni, hanem jobb esetben egy Nyugat-Európai bázisról, de inkább valahonnan a szomszédból.

Intelli 2015.12.10. 22:03:20

@Kitalátor (másként) gondolkodó: tehát azt mondod, hogy egy Nike cipő ugyanaz a sz@r mint egy piaci adistos?

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.12.11. 09:30:00

@Intelli: Nem. A plázai Nike ugyanaz, mint a piaci/kìnaiáruházas.

Intelli 2015.12.11. 15:38:55

@Kitalátor (másként) gondolkodó: Kínai áruházban nincs Nike cipő :)
Ha mégis találsz egyet, én kívánom neked, hogy az legyen eredeti, nem akarok senkit se gyanusítani, de hát gondolom érted miről beszélek.
A témától azért nagyon elkanyarodtunk.
Egy gyanútlan olvasó nem is igazán értené, miről van szó.
1. én a mindenféle fantázia-divatdiktátorok neveivel aggatott humanicos és egyéb cipőmárkákban nem hiszek.
Sőt, ez nem csak hiedelemvilág kérdése, hanem konkrétan tapasztaltam, hogy ócskák.
Igaz, nem vettem ott 20.000 forintos cipőt (nem tudom, hogy van-e egyáltalán nekik olyan, biztos van, de nem a jellemző árkategória) de ezek után nem is fogok. Mert aki gagyit sóz rám, annak nem fogom tovább gyarapítani a bankszámláját. Ez gondolom érthető vásárlói oldalról, nem? (Nekem nem szólt senki, hogy uram, ez a 10.000 forintos cipő, hát ez bizony 3 hónap alatt szétmegy...)
2. 20.000 forintos cipőt viszont máshol vettem, pontosabban egy Quicksilver márkát és bár nem reprezentatív a mintavétel, de nagyon strapabíró és kiváló vétel volt a Viszlay Sport-ban, ahol amúgy akkor 18.000 alatt nem is nagyon volt cipő, max az, amelyiket én ott éppen hordtam. Itt követtem el a hibát, hogy megadtam azt, hogy hol vettem, mert innentől jött a lavina.
Én úgy gondolom abban biztos, hogy egyetértesz, egy nem hamisított, tehát eredeti Nike, Quicksilver, Tisza stb., emberek által is tesztelt, korrekt sportcipő vagy akár deszkás, általánosságban elmondva bizony nem pár hónapig fogja húzni.
Én abban veled egyetértek, hogy akár az is előfordulhat, hogy több bolt ugyanazon beszállítótól rendeli az adott terméket, ám áraik mégis különböznek, hozzátéve, hogy azt neked nem áll módodban lellenőrizni, hogy vajon a beszállító tényleg ugyanaz-e, sajnos...
Ezzel együtt azzal viszont nem értek egyet, hogy a kínai áruházakat olyan biztonságosnak ítéljük meg megbízhatóság és márkavédelem szempontjából mint egy márkaboltot, vagy egy 30 éve működő kiskert ahol pl. specializáltan márkás sportcipőket árulnak.
Veszélyes az embereket ebben a hitben tartani, mert ha van egy cipő, ami 20.000-25.000 forint körül mozog mondjuk 20 helyen és a kínainál 13.000, akkor azért ott erősen gondolkodjál el azon, hogy vajon mit tud a mandró, amit a 20 másik nem, de hát elvégre erről szól a tudatos vásárlás.
Tehát részemről a konklúzió két részre bontódik. Ár / érték arányban bizony a gagyi humanicos meg deichmannos lábbelik nagyon rosszak. Bár sokan azt hiszik, jók, de nem. Én is azt hittem, hogy az a referenciapont, hogy 8.000-9.000-ért egy cipő nem drága, cserébe fél évet kibír, így kell számolni, de rájöttem, hogy igenis drága, mert 2x, 2.5x annyiért kapsz olyat, ami 6x tovább fogja bírni.
A másik pedig, hogy ahol rám gagyit sóznak, oda többet vissza nem (nem érdekel mit honnan rendelnek), csókoltam őket.
Ilyen egyszerű...

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2015.12.11. 17:32:51

Már a virsli ujjából látni, hogy egy kövér disznó a pusztuló, nem csoda, hogy az elefánt lábai alatt szétrepedt a cipő.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.12.11. 17:37:04

@Intelli: Pont Nike cipőket vettünk pár éve többször is Beregszászon egy sufniban. Négyezerötért, a debreceni boltokban akkoriban 13-19 eFt között voltak ugyanazok. Márkamániás kisebbik fiam erősen meg is lepődött, mert első alkalommal amikor mi bégeztün

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.12.11. 17:46:53

@Intelli: (Bocs, elszoktam a mobiltól!) végeztünk, az eladó finoman jelezte, hogy ha lehet siessünk, mert megjött a legnagyobb vevője - akiben a fiam meglepődve ismerte fel az egyik legmenőbb sport-szakbolt üzletvezetőjét...
Mint régebben a kocs

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.12.11. 17:52:14

@Intelli: Az viszont dicséretes, hogy nincsenek vadász-hajlamaid, és egy helyen csak egyszer csaphatnak be.

megélhetési SÜNöző (retro homározó) 2015.12.14. 09:37:22

Most ez komoly? Egyszer már szar volt, nem baj, veszek még egy ugyanolyan szart.