Volt már posztunk annak kapcsán, hogy a Tesco házhozszállítás helyettesítő termékeket alkalmaz készlethiány esetén. Az világos volt akkor is, hogy az ÁSZF-ben ezt rendesen jelzik, az is, hogy ezeket a termékeket nem feltétlenül kell átvenni, sőt kérdésünkre azt is elmondták, hogy milyen algoritmus alapján kerül épp az a póttermék a csomagba. De láthatóan nem mindenki örül ennek a rendszernek. Önnek az a fontos, hogy legyen 6 karton teje, vagy fontos, hogy melyik márka tehene legel rajta? Bökjön a válaszra a poszt alatt.
Kedves Homár!
Legelső Tesco-s házhozszállítási élményemet szeretném megosztani veletek. Vasárnap adtam le rendelést a következő termékről:
- 24 x Viwa Vitaminvíz Multivitamin grapefruit-citron
- 24 x Viwa Vitaminvíz Vitality vörösáfonyaEzt az automata azonnal vissza is igazolta. A kiszállítást kedd délelőttre kértem, a munkahelyemre. Rendelést módosítani kiszállítás előtti nap 23 óráig lehet, amivel én éltem is, vettem mellé egy édesítőszert, ez a sztori szempontjából mellékes, de a teljesség kedvéért leírom. A módosítás után ismét jött egy visszaigazoló email a fenti 2x24 vízről es immáron az édesítőszerről is. A Tesco-tól mas emailt nem kaptam.
Ma délelőtt meg is jött a futár, viszont én nem voltam az irodában, így egy kollégám vette át, nyilván háttérinformációk nélkül, hogy minek kellene a csomagban lennie. A futár előtte telefonon is hívott, hogy hova jöjjön pontosan. Semmilyen kérdést nem tett fel a rendeléssel kapcsolatban sem nekem, sem a kollégámnak.
A csomag a következőket tartalmazta:
- 10 x Viwa Vitaminvíz Multivitamin grapefruit-citron
- 15 x Viwa Vitaminvíz Vitality vörösáfonya
- 15 x Viwa Vitaminvíz Body Pro narancs-maracuja-aloe vera
- 8 Topjoy mangó-alma-narancs-citromEzután az első tennivalóm az ügyfélszolgálat felhívása volt. Itt természetesen azt a tájékoztatást kaptam,hogy mivel a csomagot mar átvettük, így annyit tehetek, hogy önköltségen eljuttatom a termékeket egy áruházba, ahol kicserélik nekem.
Először azt gondoltam, hogy csak valami tévedés történt a rendelés összeállításakor. Ezt még el is intéztem volna egy vállrándítassal. Azonban megnéztem jobban a kapott számlát, amit mellékelve küldök. Ezen látható a "helyettesitő termékek" szekció.
Hadd foglaljam össze: a Tesco házhozszállítás úgy működik, hogy ha valamiből nincs a kellő mennyiség, akkor azt bejáratott, intezményesített modszerekkel, egyoldalúan kicserélik másra. A cseréről nemhogy nem kérdeznek meg, nem is értesítenek róla. Ha nem te veszed át a csomagot, így jártál. Ha nem nézed át tételesen a csomagot, nem számolod meg egyesével, hogy minden stimmel-e, így jártál. Ennek tetejébe a Tesco úgy érzi, ez így rendben is van, és ha valami gondod van, akkor majd te szépen bebattyogsz egy áruházba. A kérdés már csak az, hogy akkor pontosan mi is az értelme a házhozszállításnak, mert nálam az, hogy ne kelljen bebattyognom az áruházba.
Termeészetesen nem arról van szó, hogy földhöz ver a 8 Topjoy. Arról van szó, hogy ha én rendelek egy almát, es előre kifizetem, akkor almát akarok kapni. Nem körtét, nem sajtos zsömlét, nem kismacskát. Ha nincs, akkor értesítsenek róla, én meg vagy lemondok a rendelésről, vagy megvárom, amíg lesz, vagy elfogadom a felajanlott alternatívát. De helyettem ne döntsenek az én pénzemről.
Üdv,
Viktor
Meghaltam 2015.12.10. 15:08:41
milyennőazilyen 2015.12.10. 15:12:59
rarabel 2015.12.10. 15:13:32
Seggturkász Agyturkász 2015.12.10. 15:15:49
Megvan a nyúl kecsegek! xd 2015.12.10. 15:18:30
Antalbaba 2015.12.10. 15:23:40
rarabel 2015.12.10. 15:26:39
Ahogyan a kiművelt ófelpiréz mondotta volt: "Biztosabb zokniban lábat mosni".
Terézágyú 2015.12.10. 15:29:12
a rohattéletbemán!
Amusing 2015.12.10. 15:29:38
Manyecska 2015.12.10. 15:36:20
kakukk11 2015.12.10. 15:42:56
napalm 2015.12.10. 15:49:40
Miért esett szét a post? Átnyúlott a hasznos linkeken.
heidt 2015.12.10. 15:55:49
Miért rendel valaki a munkahelyére? Onnan cipeli haza? Akkor miért nem megy be a boltba?
Miért nem haza rendeli és átvételkor ellenőrzi?
Ha megbízza a kollégáját az átvétellel, miért nem adja oda neki a listát, hogy ellenőrizze. Ha eltérés van, a kolléga miért nem kérdezi meg telefonon, hogy mi legyen?
Miért csak olyanok rendelnek 60 palack vizet és 25 kg krumplit, akik a negyediken laknak és nincs lift?
A kényelemnek ez (is) az ára.
Mindezek mellett a Tesco is megtehetné, hogy - mint a szavazásnál is opció - a rendelésnél egy checkbox-on jóváhagyatná a csere lehetőségét.
Terézágyú 2015.12.10. 16:10:28
Nyilván, hogy a kismamáknak, magatehetetlen öregeknek - és a magadfajtáknak ne kelljen elmennie a tecskóba....
Homárvadász (törölt) 2015.12.10. 16:37:41
gabors 2015.12.10. 16:41:29
ezt lehetne fejleszteni ugy hogy csak fizet a vevo 10,000-et aztan a tesco kiszalit "valamit" ami pont osszesen 10,000
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.10. 16:45:12
ANNAK AKI KIVÁLOGATJA A CUCCOT SEMMILYEN MÓDON NEM LEHET ÜZENNI.
Az üzenetet már csak a futár látja, a termékek addigra ki vannak válogatva, számlázva.
homar.blog.hu/2015/09/04/profitmaximalizal_vagy_elozekeny_a_tesco/full_commentlist/1#c28566148
Terézágyú 2015.12.10. 16:52:30
"csak fizet a vevo 10,000-et aztan a tesco kiszalit "valamit" ami pont osszesen 10,000 "
ne viccelj, tíz forintért manapság mi lehet venni??????
Mitzi von Küche · http://lepcsankparty.blog.hu 2015.12.10. 16:58:17
Terézágyú 2015.12.10. 16:58:54
"az ország második legnagyobb városában"
Felcsút?
Józsi, a migráns köcsög 2015.12.10. 16:58:59
milyennőazilyen 2015.12.10. 17:03:07
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.10. 17:06:49
Legelső Tesco-s házhozszállítási élményemet szeretném megosztani veletek. Vasárnap adtam le rendelést a következő termékről:
- 24 x Viwa Vitaminvíz Multivitamin grapefruit-citron
- 24 x Viwa Vitaminvíz Vitality vörösáfonya
Ezt az automata azonnal vissza is igazolta. A kiszállítást kedd délelőttre kértem, a munkahelyemre. Rendelést módosítani kiszállítás előtti nap 23 óráig lehet, amivel én éltem is, vettem mellé egy édesítőszert, ez a sztori szempontjából mellékes, de a teljesség kedvéért leírom. A módosítás után ismét jött egy visszaigazoló email a fenti 2x24 vízről es immáron az édesítőszerről is. A Tesco-tól mas emailt nem kaptam.
Ma délelőtt meg is jött a futár, viszont én nem voltam az irodában, így egy kollégám vette át, nyilván háttérinformációk nélkül, hogy minek kellene a csomagban lennie. A futár előtte telefonon is hívott, hogy hova jöjjön pontosan. Semmilyen kérdést nem tett fel a rendeléssel kapcsolatban sem nekem, sem a kollégámnak.
A csomag a következőket tartalmazta:
- 10 x Viwa Vitaminvíz Multivitamin grapefruit-citron
- 15 x Viwa Vitaminvíz Vitality vörösáfonya
Ezután az első tennivalóm az ügyfélszolgálat felhívása volt. Itt természetesen azt a tájékoztatást kaptam,hogy mivel a csomagot mar átvettük, így annyit tehetek, hogy önköltségen elmegyek egy áruházba, ahol megveszem a hiányzó dolgokat.
Termeészetesen nem arról van szó, hogy földhöz ver a néhány víz hiánya. Arról van szó, hogy ha én rendelek 24 almát, es előre kifizetem, akkor 24-et akarok kapni. Nem 10-et, nem 5-öt, nem 1-et. Ha nincs, akkor értesítsenek róla, én meg vagy lemondok a rendelésről, vagy megvárom, amíg lesz, vagy elfogadom a felajanlott mennyiséget. De helyettem ne döntsenek az én vizemről.
Üdv,
Viktor
Antalbaba 2015.12.10. 17:11:39
gabors 2015.12.10. 17:11:52
mit tudom en ??? gyufat??? de ez legyen tesco gondja valami helyettesito termeket csak talalnak :-)
gabors 2015.12.10. 17:13:14
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.10. 17:15:14
Csak annyit rendeltél, amennyi volt raktáron. Kis étkű vagy, vagy csak simán szerencséd volt.
Nyilván már sokan jelezték a Teszkónak, hogy nem így kellene. Ez egy ilyen szolgáltatás. Ha nem teszik, csinálj másikat.
a GVTI fogyasztóvédők nem értenek hozzá · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.10. 17:16:58
Józsi, a migráns köcsög 2015.12.10. 17:27:27
@milyennőazilyen: nálunk probiotikus tapéta van meg antibakteriális lábtörlő, a pószter kanyarba sincs.
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.10. 17:30:02
Én másik gépet, és adblockpluszt használok, itt nem látszik.
gabors 2015.12.10. 17:30:12
ABP mukodik ... most mar nincs ott az a zoldszinu fasz !!! a bal also sarokban megint valami gagyi hack volt csak jo kis csapat fejleszti (barmolja szet) ezt ...
Józsi, a migráns köcsög 2015.12.10. 17:32:52
milyennőazilyen 2015.12.10. 17:36:15
Komojtalan 2015.12.10. 17:47:15
Aureliano Buendía 2015.12.10. 17:51:03
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.10. 17:52:57
Józsi, a migráns köcsög 2015.12.10. 18:08:11
Ivóvíz, Fruktóz, Grapefruitlé (1,7%) sűrítményből, Citromlé (0,3%) sűrítményből, Étkezési sav: citromsav, Vitamin keverék: C-, niacin, pantoténsav, B6-, folsav, B7-, B12-vitamin, Antioxidáns: aszkorbinsav, Aroma, Stabilizátorok: gumiarábikum, Fagyanta glicerin-észterei, Pektinek, Szentjánoskenyérmag-liszt, Citrom extrakt, Édesítőszer: steviol glykozid, Színezék: karotinok
Józsi, a migráns köcsög 2015.12.10. 18:10:56
Élelmiszerek esetén E445 néven emulgeálószerként alkalmazzák. Leginkább a különféle citrus-ízesítésű üdítőitalokban és kólákban fordul elő. Az üdítőitalok maximális E445 koncentrációja 100 ppm-ben van maximalizálva. Ilyen koncentráció mellett nincs ismert mellékhatása.
Egészségügyi hatások[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]
Magas töménységben fogyasztva fejfájást, rosszullétet, szédülést, hányingert, hasmenést, kiszáradást és zavartságot okozhat, valamint felboríthatja a szervezet kalcium és foszfát-egyensúlyát.[1][2] Patkányokon végzett állatkísérletek során hosszú távon, alacsony koncentrációban fogyasztva semmiféle káros hatása sem mutatkozott, míg magasabb koncentrációban májmegnagyobbodást, és egyes esetekben halált okozott.[3]
Matteo79 2015.12.10. 18:12:19
Józsi, a migráns köcsög 2015.12.10. 18:12:23
Aureliano Buendía 2015.12.10. 18:15:12
milyennőazilyen 2015.12.10. 18:25:16
Józsi, a migráns köcsög 2015.12.10. 18:34:35
@milyennőazilyen: na igen. de sajnos vagy ők vagy mi. mondjuk lenne ötletem kiken kéne kísérletezni :D
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.10. 18:44:13
http://m.blog.hu/assets/frontend/img/frontpage/*
pont jó lesz. -> OK
De a fenti szabályt kézzel is beteheted a saját szabályaid közé.
Ezzel blokkolod a
m.blog.hu/assets/frontend/img/frontpage/elobolygonk.png
képet, meg a
m.blog.hu/assets/frontend/img/frontpage/szarunkahomarozokpofajaba.png
képet, meg mindet.
milyennőazilyen 2015.12.10. 18:46:38
sámli 2015.12.10. 18:50:29
ifjú vénszivar 2015.12.10. 19:08:22
Rosszindulatú Vászka 2015.12.10. 19:14:47
Ez elég maúkonya sztori, meg a megoldás is benne van. Na ugorgyunk.
The Crazy One 2015.12.10. 19:16:33
Azért ne keverjük mar a webshoppal, ott a megrendelt szoni színestévé helyett senki nem kap helyettesítő filipszet. Vagyis jóváhagyás nélkül. Vagyis jobb esetben senki...
Józsi, a migráns köcsög 2015.12.10. 19:40:47
gabors 2015.12.10. 19:47:34
nem ertem ezt homart vannak erre botok amik kisebb osszegert millionyi viewingot csinalnak ha az kell !!! miert kell kommenteloket ezzel szivatni.... nem eleg hogy ezt a ronda piros szint kell nezni ...
besargult a nevem ujra valami megint fejlodott
gabest1 2015.12.10. 19:51:32
Józsi, a migráns köcsög 2015.12.10. 19:54:58
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.10. 19:55:58
Rosszindulatú Vászka 2015.12.10. 20:00:22
gabors 2015.12.10. 20:01:20
m.cdn.blog.hu/ho/homar/skins/homar_150904/img/header_bg.png
ugyanaz a mutatvany ahogy atpijkamo javasolta ....
gabors 2015.12.10. 20:04:34
CSAK ennyit ??? valami gond lehet eddig mindig 2 milliar folott kaptak... valaki szoljon mar Viktornak !!!
ancsika 2015.12.10. 20:11:03
máskor majd ott leszel az átvételkor (a futár egyébként direkt felhívja a figyelmet ezekre a tételekre)
így ebben a helyzetben nem a tesco a buta, hanem te kedves posztoló
Józsi, a migráns köcsög 2015.12.10. 20:16:50
Rosszindulatú Vászka 2015.12.10. 20:17:32
Józsi, a migráns köcsög 2015.12.10. 20:19:50
Rosszindulatú Vászka 2015.12.10. 20:22:21
Dr. Panasz Muki 2015.12.10. 20:41:14
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.10. 21:03:52
A háttért semmisítsd meg, az a szürkepöttyös szar a legidegesítőbb.
m.cdn.blog.hu/ho/homar/skins/homar_150904/img/bg.png
illeteve
http://m.cdn.blog.hu/ho/homar/skins/homar_150904/*
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.10. 21:05:57
Akkor meg jönnének a homárposztok, haogy hajnali hét órakor felhívott a Teszkó...
Kihozzák, nem kell, nem kéred, mibe kerül nejked? Ő cipeli hiába.
gabors 2015.12.10. 21:07:31
ez mar fent volt a listan :-))
a languszta csak villamkent ugrott ki a fejembol mint Athene :-)
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.10. 21:10:10
gabors 2015.12.10. 21:23:54
gabors 2015.12.10. 21:27:19
mmormota 2015.12.10. 22:35:12
gabors 2015.12.10. 23:15:38
firefox extension: superUserContent
github.com/acrisci/superUserContent
ez csinal majd egy uj mappat
C:\Users\username\AppData\Roaming\Mozilla\Firefox\Profiles\a0fv5oto.default\chrome\userContent.css.d
ide kell egy userContent.css file-t betenni ami ott van azt a domain alapjan minden lap tolteskor felulirja az adott css elemet...
Mint mar kuldtem mit kell megvaltoztatni ebben az esetben
ehhez az egeszhez (hogy kilodd a helyet ...) csak ennyi kellett :
@-moz-document domain(homar.blog.hu) {
header{
height: 3px;
}
}
ertelem szerint ez fokozhato illetve lehet adni hozza mas domaineket ....
ugyes es nem is tartott sokaig...
Black Hole 2015.12.10. 23:17:14
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.10. 23:18:16
Ha kész a kinézet rendbetétele, a posztokkal kellene folytatni. Tudsz Helgára is egy plugint?
gabors 2015.12.10. 23:30:02
amugy ha megnezed a screenshot-ot latod hogy ugyanitt ({header} section) teszik be az otvaros langusztat igy azt is at lehet alakitani a neked jobban tetszo kepre ha meg meg van a regi fogyasz/vedelj/herdalj vagy mi ....
koszi hogy valamit ma is tanulhattam ....
Black Hole 2015.12.10. 23:31:06
MrZed001 2015.12.11. 01:28:08
Kocsi szervizbe, megejtettük online előre a hétvégi nagy bevásárlást.
Az eredmény:
40 deka rohadó felvágott. Késő délután hozták ki, és még a címkéje szerint is már előző nap reggel 6-kor leszeletelték és csomagolták (1,5 napot állt valahol). Bár az már akkor is szagos lehetett.
50 tojásból 7 kuka. 5 szanaszét folyt, kettőt meg beterített, úgyhogy azok is kuka.
Többivel nem volt nagy gond, szóval csak 1 ezres volt ablakon kidobott pénz.
Kondom Keselyű 2015.12.11. 06:12:31
Ezen felul,ha nekem van 10 kilo almam,es erkezik 9 kilora megrendeles,akkor a kovetkezo ketkilos megrendelest mar nem fel se veszem.
Kondom Keselyű 2015.12.11. 06:17:43
Nekem meg az ilyenekkel,mint te!
Ha tolem rendelnek egy piros polot,akkor nem fogok szo nelkul kekeket kuldeni,hanem felhivom a megrendelot.
Nem eleg ,hogy hulyesegeket beszelsz,de meg a stilusod is minosithetetlen.
Kondom Keselyű 2015.12.11. 06:23:00
a teszkonak miert jo az,hogy a helyszinen szopatja a futart,es a megrendelot?
miert kell utaztatni az at nem vett helyetessitoket?
Miert kell a szamlaval szarakodni ?
Ezen pluszkoltsegek siman fedezek azt ezt kozpontilag kezelo alkalmazottak beret,es meg a relevans homar posztok szama is alacsonyabb lesz.
A tanult angol ezt nevezne win-win szituacionak.
Nekem volt olyan ,hogy a hibas volt az MPL csomagautomata,es behoztak a csomagot a melohelyre.
Az ok volt,hogy megkertem a titkarsagot,vegye at,de ha hozzateszem,hogy teteles ellenorzest is kerek,akkor (tok jogosan) elhajtanak a picsaba.
ancsika 2015.12.11. 08:04:22
azért jó neki mert nem kell neki így külön ember(eke)t foglalkoztatni akik a hülye ügyféllel kommunikálnak... (nem veszi fel, pattog telefonban, problémázik, töpreng, nem érti)
egyébként nem értem mi szívatás van ezen... ott a lista tetején mit helyettesített, kell - nem kell...
valószínűleg nem hasraütésre döntötték el hogy így legyen
tesco webshopja és ügyintézése talán a legjobb kis hazánkban szerintem (20+ alkalommal járt már itt a futárjuk soha SEMMILYEN problémám nem volt -> időre érkezett, kedves volt, nem volt hiány)
Rosszindulatú Vászka 2015.12.11. 08:20:55
eszemfaszom megáll
Vitaminvíz
ciccmen úr (törölt) 2015.12.11. 08:46:08
Most mi van? Csinálsz belőle szódát, felöntöd jó alaposan borral és egészséges leszel!
Manyecska 2015.12.11. 08:53:00
Rosszindulatú Vászka 2015.12.11. 09:00:51
Bombaló 2015.12.11. 09:11:12
ciccmen úr (törölt) 2015.12.11. 09:11:53
Ha visszaküld magáról egy képet amin a tangád van rajta akkor te meg a paprikáskrumplit cseszed el! xdxdxd!
ifjú vénszivar 2015.12.11. 09:16:06
Manyecska 2015.12.11. 09:19:10
most én sem tudok dolgozni. Állítólag akolléganői szoktak csipkés alsót villantani néha gondoltam ilyet nem lát tutira hátnem? xd ez már kiesett az ötödikre az erkélyre, amikor száradt fél napig lamentáltunk becsengessünk-e a szomszédhoz :D ON
MrZed001 2015.12.11. 09:49:46
Ráadásul a Groby képes rá, felhívnak, egyeztetnek, ez nincs, ez van helyette ... aztán azt hozzák ki és nem mást.
Egyszerű mint a faék.
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.11. 10:03:09
atpijkamo · http://deciki.blog.hu/ 2015.12.11. 10:05:53
PITTA 2015.12.11. 10:43:25
PITTA 2015.12.11. 11:16:18
Az időn túl még a cipekedés illetve az üzemanyagköltség szempontjából is előnyös.
Behozza a házba, átnézed kifizeted és kész.
Ééééééés kapsz egy csomó szatyrot ingyen.
Caprica99 2015.12.11. 15:21:18
Legalábbis én minden alkalommal úgy járok, hogy a "kedves" szállítók megpróbálják lenyúlni az áru egy részét.
Úgyhogy csak a legelső alkalommal fizettem online, mert így át tudom venni a rendelt cuccokat tételesen, hiába vinnyognak, hogy de ők hogy sietnek.
...és aztán jön a "jájájjájjj... elnéztük, bocs lent felejtettük...", stb,stb.
Ez mondjuk nem a Tecsó hibája, hanem a szállítócég simlis alkalmazottaié.
Amúgy a boroknál is marha érdekes a helyettesítő - Pinot noir-t rendeltem és Zweigeltet akartak rámsózni. Télleg, szinte ugyanaz. :DDD
Figyeljetek, számoljatok, ellenőizzetek, különben tuti átb@sznak.
Caprica99 2015.12.11. 15:31:00
Miért kell ekézni a posztolót? Ja mert hogy itt ez a divat, egyesek a frusztráltságukat így élik ki.
Ha nem lennél analfabéta, olvashattad és meg is érthetted volna, h a posztoló először(!!!) rendelt, tehát fogalma sem lehetett holmi kék szatyrokról és úgy adódott, hogy nem volt épp a helyén.
Caprica99 2015.12.11. 15:32:19
Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2015.12.11. 16:49:28
- egy sárgadinnye helyett egy narancs
- 6 kicsi, sportkupakos, mentes ásványvíz helyett 12 nagy, szénsavas víz ugyanabból a márkából
- laktózmentes natúr joghurt helyett hagyományos tejszín
Egyébként 90%-ban drágább terméket küldenek és nyáron, a helyettesítő diákok még dilettánsabbakat...
Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2015.12.11. 16:59:34
Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2015.12.11. 17:04:46
Borból egyszer valamelyik neves borász 2000 forintos bora helyett próbálkoztak be egy 500 forintos tablettás helyettesítővel vörös helyett vörös alapon...
Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2015.12.11. 19:15:41
Na ezért van gond az "olvasni nem akarok, de ha ebből baj lesz, legyen a más költsége" alapon gondolkodókkal. Ugyanis, ha a Tesco költségén vitték volna vissza a dolgokat, akkor ahhoz, hogy tudj rendelni, ezt a költséget is ki kéne gazdálkodni, azaz a több vásárló (online és offline) fizetne pluszban azért, mert a postoló hülye volt. Aki ezt elvárja, mert neki joga van olvasni nem akaró és nem tudó hülyének lenni és szívjon a többi vásárló az ne csodálkozzon, ha a többi vásárló elküldi a fenébe.
És egy ilyen rendszernél pont a helyettesítés módja a fontos szempont, amit elég sokszor, elég sok felületen kommunikáltak.
VHB 2015.12.11. 19:22:12
How do I add or amend substitution notes?
You can advise your Personal Shopper what to do if any of your products are unavailable and what to pick as a substitute. Click the 'view full basket' button on the right of the screen at the bottom of your basket. You will see your basket displayed with a column for substitution notes. Click on the row of the product in the substitution note column, then write your note.
www.tesco.com/groceries/help/default.aspx?name=howToShop&rel=help#Q10
Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2015.12.11. 20:27:30
Matteo79 2015.12.12. 17:05:24
rushman 2015.12.13. 21:09:48
A második rendelésemnél többek között kértem 5 valamilyen pékárut. Meg is kaptam, pont ötöt, viszont a számlát böngészve kiderült, hogy a kedves pénztáros ötször húzta le az 5-ös csomagot. Vagyis 5 kiflit kaptam 25 kifli árában. Nem, a végösszegben nem tűnt fel a csalás, mert a helyettesítő termékekkel trükközve a végösszeg kb maradt.
Tanulság: Le kell szarni, ha a futár 1 órát álldogál az ajtóban, amíg tételesen mindent ellenőrzöl, mert a jelek szerint a házhozszállítást végző emberek is pont leszarják a vásárló tisztességes kiszolgálását.
Mióta ezt csinálom, nincs problémám a tescoval. Meg is mondom a futárnak, ha akadékoskodik.
Kelpo 2015.12.17. 13:07:03
PannonBoy 2015.12.17. 22:32:10
Kicsit az az érzésem, hogy ezt a szolgáltatást nem az Y és Z generációs embereknek tervezték, mi ugyanis csak azt fogadjuk el, amit rendeltünk.
josth 2016.01.06. 14:14:56