Tékozló Homár

Ősi gyógymód modern formában

2016.01.15. 10:39 | Homár Hilda | 49 komment

screenshot_2016-01-14_17_10_03_1.png

Alaposan felbosszantotta olvasónkat, hogy az általa megvásárolni tervezett termékről nem sikerül kiderítenie, mi van benne - jogosan. A honlapra pillantva szembeszökő a hangzatos Gyógynövény Egyesület név, ami úgy díszeleg ott, hogy semmilyen okirat,  jegyzőkönyv vagy beszámoló nincs mellette a szervezettől. Az a két kereséssel kideríthető információ meg végképp gyanútkeltő, hogy az elnök úr és az elégedett fogyasztó egyben férj és feleség is. Miközben tényleg létezik egy gyógynövény bolt a fenti címen, ahol biztosan árulnak klassz gyógyteákat, minek ez a habosítás?

Nemrégiben találtam rá erre az oldalra, ahol azt hirdetik, 30 nap alatt lecsökkenti a tea kaverékük a vércukor szintemet a normál értékre. Mivel pont emiatt vagyok egy diéta + mozgás programban, gondoltam utána nézek. A lapon semmi nincs az összetételére vonatkozóan, tehát nem tudni, mit is rendelek meg. De volt két telefonszám, amit fel is hívtam.

Egy hölgynek mondtam, bővebbet mondjon már erről a teáról. " Hát minden le van írva az oldalon" Mondom neki, csak az összetétele nem, ami érdekelne. De hát az olyan mint az Unikum, Titkos! Azért mégiscsak valamit szeretnék tudni, mit rendelek, mi van benne? - feszegettem tovább. Háát van benne csalán, meg mi is van még? Így fejből nem tudom? De ezt kötelező lenne feltüntetni, mondom én. Én is azt iszom, nekem is nagyon jó, hangzik a válasz!!

Tovább nem sorolom.  De ez mégis csak felháborító, hogy így árusítgathatnak akármit és bármit lenyomnak az ember torkán, ha nincs észnél. Úgy megbüntetném ezeket az embereket, akik mások betegségét, jóhiszeműségét kihasználják. Ha valaki tisztességes, nem viselkedik így. Gyuri bácsi teáján grammra le van írva, mit tartalmaz. Nagyon felháborít!! Kérem győződjenek meg maguk is róla. A lap elérhetősége: Herbcentum.eu.

Üdvözlettel:

Erdősné Mária

A levelet elküldtük fogyasztóvédő partnerünknek, ezt a választ kaptuk tőlük:

Kedves Mária!

Egy termék pontos összetételére vonatkozó dokumentumok adnak tájékoztatást annak hatásosságáról, biztonságosságáról, azaz lényeges tulajdonságairól. Teljesen elfogadhatatlan titoktartásra hivatkozva elhallgatni a termék összetételéről szóló tájékoztatást és ennek mintegy helyettesítéseként saját tapasztalatról beszámolni.

Miért is fontos ez? Az általad megjelölt termékről szóló információ üzenete, hogy a készítmény megvásárlásával a fogyasztók javíthatnak egészségi állapotukon, a tea alkalmas a már kialakult betegség, jelen esetben a cukorbetegség kezelésére. Gyógyszernél, gyógyhatású készítménynél tehető ilyen állítás, ahhoz pedig engedélyezési eljárásnak kell megfelelni. Megkerülésre, helyettesítésre nincs mód, a saját, illetve megelégedett fogyasztók tapasztalatairól történő beszámoló természetesen messze nem elegendő. 

Tea esetében ráadásul a hatályos jogszabályok alapján egyébként sincs lehetőség arra, hogy annak betegség megelőzésére, gyógyítására vagy kezelésére vonatkozó tulajdonságokat tulajdonítsanak. A vállalkozás ilyen tartalmú hirdetés közzétételével tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat, mely magatartása alkalmas a fogyasztók megtévesztésére: a fogyasztót olyan ügyleti döntés meghozatalára készteti, amelyet egyébként nem hozott volna meg. Javasoljuk, hogy tegyél bejelentés a fogyasztóvédelmi hatóságnál. 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.01.15. 11:11:18

Khm, szerintem nyilvánvaló, hogy olyan terméket nem veszünk, amelyen nincs feltüntve az összetevők listája. Bejelentés a fogyasztóvédelemhez, és ennyi. Majd ők felvilágosítják a forgalmazót és gyártót, hogy ez nem oké. Felesleges csalókkal vagy legjobb esetben is droidokkal telefonon szájkaratézni.

PongLenis 2016.01.15. 11:19:04

SZERETET van benne bazmeg.

atpijkamo95 · http://deciki.blog.hu/ 2016.01.15. 11:20:01

És ha tudod, mi van benne, akkor 30 nap alatt lecsökkenti a teakeverék a vércukor szintedet a normál értékre? Ha elgondolkozol ezen, mi jön ki? Hogy hülye vagy, vagy hogy nem? (És akkor nem hülyéztem a posztolót, hanem hagyom, hogy saját maga jusson a helyes következtetésre.)

Helyes diéta + megfelelelő mozgás + orvos által felírt gyógyszerek segítenek a megfeelelő vércukorszint tartásában, a cukorbetegség megelőzésében, elkerülésében. Nagyon jól karbantartható ez az állapot. A diagnózis és a terápia meghatározása orvosi feladat, az interneten talált csodaszerek azt nem helyettesítik. Így viszont el fogod érni, hogy kialakuljon a cukorbetegség, ami nem gyógyítható, kívülről kell inzulint adagolni, és rengeteg betegséget generál, megvakulástól amputációig. Nem kéne ezzel hazardírozni.

horex · http://horex.uw.hu/ 2016.01.15. 11:21:46

Lolvastam! Tanulságos! Laptopot csak Palkovicsnétol szabad venni

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.01.15. 11:23:12

Az egész orvostudomány felesleges pénzkidobás. Többezer éve gyógyítható minden halálos nyavaja gyógyteával, tigrisfoggal, békaherével.

2016.01.15. 11:27:22

@atpijkamo96: Azért talán maradjunk valahol a középúton szerintem.

horex · http://horex.uw.hu/ 2016.01.15. 11:32:37

@Pink Petsch: Középút! Merjünk nagyot álmodni!

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.01.15. 11:38:04

"30 nap alatt lecsökkenti a tea kaverékük a vércukor szintemet a normál értékre"

nekem olyan teám van ami félóra alatt megemeli az agysejtek számát a nomál értékre, érdekel?

Komojtalan 2016.01.15. 11:40:17

@Rejtélyes: Teázik a fene, nem látod hogy az esőn állok :-).

The Crazy One 2016.01.15. 11:42:11

öregapám Becharovkát iszik, naponta egyet. Úgy harminc éve, de fogalma sincs, hogy mi van benne...

atpijkamo97 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.15. 11:47:55

@Pink Petsch: Nincs középút. Azt csináld, amit az orvos mond, ne azt, amit a modern kuruzslók, úgynevezett "természetgyógyászok" mondanak. Persze, ha a kuruzsló pont ugyanazt mondja, mint az orvos, attól még ne dobd el a jótanácsot. Az orvos is fog olyat mondani, hogy igyál gyógyteát, mozogj sokat, nem fog ő se mindenre csak csodapirulát felírni.

Az egészséges életmód fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. ehhez nem kell orvos, de ha bizonytalan vagy, nyugodtan kérd ki orvos tanácsát.

Cukor, só, fehérkenyér, nitrites pácsó, ülőmunka, cigifüst, dízelkorom, stb. A modern életvitel számtalan aspektusában kódolva vannak a halálos betegségek. Egy kis odafigyeléssel el lehet érni, hogy másba haljunk bele, mint odafigyelés nélkül.

Engem az dühít, mikor jól gyógyítható, karbantartható állapotot a kuruzsló tanácsát követve elhanyagolnak, és kialakul a végzetes, gyógyíthatatlan betegség. Esetünk pont ilyen. A kuruzslók nem csak károkat okoznak az egyes embereknek, hanem gazdasági károkat a társadalomnak.

AtiSnatch 2016.01.15. 11:49:31

@sugargiraffusplumps.: ááá, a poszter maximálisan meg van elégedve az agysejtjei számával. :)

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.01.15. 11:54:11

@atpijkamo97: volt egy nagyon kedves barátom, hetvenévesen kezdett el kondizni mert úgy gondolta mostmár végre ráér ilyesmire is. mondtuk neki mindig, hogy "art, te leszel a legjobban kinéző hulla a proszektúrán, az már egyszer biztos!" :D

@AtiSnatch: jajjmár bélám, hát nem a pószterre céloztam, hova gondolsz??

Dikusz 2016.01.15. 12:00:27

@The Crazy One: hát mi lenne benne: nóta... Mégpedig befútta jaz utat a hóóóóó

The Crazy One 2016.01.15. 12:06:40

@Dikusz: az ő nótája így kezdődik: "deres már a vadászkutya picsája || az ő baja, mi járkál a határba"

Dikusz 2016.01.15. 12:14:32

@The Crazy One: vagy pedig így: "ha meghalok ne kérdezd meg mért hideg a lábam"

Dikusz 2016.01.15. 12:28:32

@The Crazy One: az előző az nem az övé.
De ez igen, ami így kezdődik: "nem hiszed el babám, hogy lyukas a gatyám"

Egyébként utánozhatatlan, igazi művész volt.

2016.01.15. 12:34:56

@horex: Khm, arra mertem gondolni, hogy talán nem kellene minden szarra gyógyszert bevenni azonnal. Mondjuk egy szimpla náthára antibotikumot. Ha tudnád, hányan teszik.

@atpijkamo97: Nagyjából erre gondoltam, hogy pl. enyhébb menszeszes görcsökre nem feltétlenül kellene valami bogyót szedni, jódrágáért, amikor egy köményes tea pont ugyanúgy megteszi.
Mondják, hogy az életbe szoktak belehalni :PPP

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.01.15. 12:36:29

" ahol azt hirdetik, 30 nap alatt lecsökkenti a tea kaverékük a vércukor szintemet a normál értékre."

Mert az inzulin az hülyeség. Meg orvoshoz menni is.
Ezek után nem csoda, hogy beszopta a vadász.

A céget meg kapargassa meg a tisztiorvosi szolgálat - és zárják is be szépen, a tulajdonosokat is.

atpijkamo100 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.01.15. 12:48:34

Egy komoly jótanács: Ha volt a családodban cukorbeteg, akkor menjél el terheléses vércukorvizsgálatra. Kiderülhet, hogy inzulinrezisztens vagy. Sokaknál nincs semmi tünete. Ebből jó eséllyel cukorbetegség alakulhat ki, de egyszerű diétával megelőzhető.

horex · http://horex.uw.hu/ 2016.01.15. 12:51:04

@Semmitnemérszakitiltással: Szvsz. a NAV-nak is könnyű préda lenne, de inkább kisebb vadakra vadásznak

Majmász Gedeon 2016.01.15. 13:34:40

a tea kaverékük a vércukor szintemet -> a teakeverékük a vércukorszintemet
gondoltam utána nézek -> gondoltam, utánanézek
De hát az olyan mint az Unikum, Titkos! -> De hát az olyan, mint az Unicum, titkos!
Így fejből nem tudom? -> Így fejből nem tudom.
mégis csak felháborító -> mégiscsak felháborító
így árusítgathatnak akármit és bármit lenyomnak az ember torkán -> így árusítgathatnak akármit, és bármit lenyomnak az ember torkán
Kérem győződjenek meg maguk is róla. -> Kérem, győződjenek meg maguk is róla!

Attila F 2016.01.15. 15:14:59

@atpijkamo96: Nem nyavaja, hanem nyavalya. Csak szólok, mert nagyon kényes vagy a helyesírásra.

amindenes.blog.hu 2016.01.15. 19:37:40

Ha cukorbeteg vagy baszki vegyél cukorgyógyszert! Az leviszi normálra a cukorszinted, meg a helyes táplálkozás..ha ennek a teának ehhez 30 nap kell az elég gáz. Ebből sajnos nem fogsz kigyógyulni.

atpijkamo95 · http://deciki.blog.hu/ 2016.01.15. 20:23:55

@Attila F: "Nem nyavaja, hanem nyavalya."

"nagyon kényes vagy a helyesírásra."

Nem érted. Nem a véletlen elütések, tévedések zavarnak, hanem ha valaki nem ismeri az anyanyelvét, és ömlik belőle a baromság. Lásd fentebb @Majmász Gedeon: kollega kommentjét.

lionking 2016.01.15. 20:35:22

azért az összetétel egy keveréknél elég fontos info ha másért nem hát azért is nagyon mert lehet benne olyan összetevő, amire esetleg az azt fogyasztani kívánó jelentősen allergiás.
Ez ugye kisebb mértékben kellemetlen nagyobb mértékben borzasztó rossz is lehet szélsőséges esetben meg akár halálos is.

gabors 2016.01.16. 03:08:47

ez mar a hetvegi ????

CID. 2016.01.16. 08:08:32

Na, majd @gabors: jól megszakérti az ügyet, neki volt diabetikus macskája :D

SarahConnor 2016.01.16. 08:22:52

Ez olyan, mint a neten árusított fogyasztókapszulák meg egyéb termékek. Nem értem, miért nem gondolja valaki végig, hogy a) soha nem hallottam még róla, márpedig ha olyan fantasztikus, akkor mindenhonnan folynia kellene a nevének, b) elég érdekes, hogy az ilyen oldalakra írt felhasználói vélemények kivétel nélkül cizellált, nyelvtanilag kifogástalan hozzászólások, hisz tudjuk, hogy mindenki tök helyesen tud írni, egységes stílusban, c) még érdekesebb, hogy a fészbukon értékelhető termékek reklámja alatt az értékelőknek nem elérhető a profilja, tehát nincs a nevek mögött valós ember, d) annyira szenzációs a termék, hogy egy kétszázadrangú, eldugott, sk fabrikált weblapon reklámozzák, e) ha lenne bogyó, ami lefogyaszt, már nem lenne dagi ember.

Na ugyanez van a teával meg a vércukorral is. Az a termék, aminek egy ilyen weblap jutott, az olyan is.

Dikusz 2016.01.16. 10:26:51

@CID.: cukorbetegek is ehetik a cicáját?:)

wazzu 2016.01.16. 16:54:12

De gyerekek, most komolyan, az Unic*m-nál miért nincs feltüntetve az összes gyógynövény, meg gyökér meg ki tudja még mi? Vagy ott lehet? Oké, a nagyját leírják de abból nem lesz unicum ha összekeverem :)

Dikusz 2016.01.16. 17:21:22

@wazzu:
Ez valami üzleti titok lehet (miért is adnák ki), különben boldog-boldogtalan Unic*m-ot gyártana, ami szerintem gyógyhatású italként igenis kenterbe veri a hozzá képest gyengébb ízhatású, bár összességében a mezők kora reggeli harmatos fűszerillatú, napsugár melengette, virágszirmon átszűrt magashegyi szirteken termett U*berg, J.mester ízét.

wazzu 2016.01.16. 19:37:09

@Dikusz: ez rendben is van, nincs is bajom vele, én is szertem :))! Csak a törvényi háttér érdekel, hogy ott miért lehet, más esetben meg miért kötnek bele, hogy miért nincs leírva. Na felhívom a Zwack-ot, utánna írom a posztot ide a homárra. Jó, annyiban más a történet, és ez is lényeges, hogy a Zwack nem is igér semmit, max. azt, hogy berúgsz, azt pedig teljesíti is. Persze, csak mértékkel! :)

Dikusz 2016.01.16. 20:01:49

@wazzu: hirtelenjében azt olvastam, hogy "iszom a posztot ide a homárra":)
Nem tudom hogy készítik az Unicumot, de azt azért megértem, hogy nem árulják el, hiszen ettől az, ami, és kétségtelen, hogy a legjobb.
Mértékkel szittyózva meg nem lehet berúgni, mert ahogy a nóta mondja: mértékünk a vödör, úgy iszunk, s az asztal alatt tartózkodunk... :)

CID. 2016.01.16. 23:07:52

@Dikusz: Jaja, cukormentes :)

Dikusz 2016.01.17. 00:14:07

@CID.: úgy látszik megette őt a macskája, mert nem jelentkezik azóta:)

gabors 2016.01.17. 05:20:36

ez akkor barmsag hogy el sem ovstam most komolyan ez a hetveg ???

gabors 2016.01.17. 05:26:15

valami nem jo billntyuzetemmel

az akkokra baromsag hogy el sem olvastam.... most komolyan ez a hetvegi ????

joska61 2016.01.18. 11:16:11

Megnéztem az oldalt. Jót mosolyogtam rajta.

Freddy a Krüger 2016.01.20. 17:36:58

Ja, Gyuri bácsi, aki szerint a petróleum gyógyítja a rákot. Agyament vén fasz.

Reactor 2016.02.03. 03:15:06

Nem új keletű a dolog, ezoterikus meg áltudományos blablával és nettó hazudozással bármit el lehet adni egy bizonyos rétegnek. A kolletkív népostobításnak hála egyre szélesebb ez a réteg, ők azok akik még a nyers kutyaszart is beverik késsel-villával mert hallottak valakiről aki látott valakit aki olvasott valakiről aki ismert valakit aki azt mondta, hogy nagyobb lesz tőle a farkuk vagy gyógyítja a narancsbőrt...

Ahogy szokták mondani, amíg van veréb, addig lószar is lesz. Amíg lehet az emberi hülyeséget forintosítani addig lesz hülyítés és forintosítás is kombináltan. Pénzmágia, televíziós rontáslevétel, csodabogyós varázsszer, fogyókúrás bajuszkötő, izomnövelő helikopternadrág, őrölt boszorkányszar, tűzokádó vörös sárkány szellentése stb. stb.
süti beállítások módosítása