Tékozló Homár

A Duna Pláza nem ismeri a bérlőjét?/ Frissült a Duna Pláza válaszával

2016.02.29. 09:31 | Homár Hilda | 74 komment

300x131xdunaplaza_logo_png_pagespeed_ic_uwsbh8sca.png

Az egyszeri ember úgy képzeli, hogy egy pláza információs pultja egyfajta ügyfélszolgálat, ahol az ember segítséget kérhet, ha nem talál valamit, vagy jelezheti, ha valamivel elégedetlen. Hogy a Duna Plázában mire szolgál, az nem derült ki. De ha elfogadnak egy tanácsot, valamit reformáljanak a rendszeren, mert nem árt, ha egy épület üzemeltetője el tudja azonnal elérni a bérlőjét. Lehet, hogy legközelebb nem egy kisvonat romlik el.

Kedves Hilda!

2016. február 27-én szombaton 11 óra környékén a Duna Pláza első emeletén az éttermi rész mellett található sárga színű, ovális pályán körbejáró kisvonatra szeretett volna felülni a fiam. A 200 Ft-os érme behelyezése után az eszköz elindult, egy pillanatra megállt, újra elindult, majd összesen kb 80 cm megtétele után végleg leállt (a pálya kb 1/5-ét tette meg). A mozdonyon található, hibabejelentő cédulán, olvasható elérhetőség nem volt!

Lementünk az információhoz a hibát bejelenteni. Ott a hölgy rendkívül kedves és segítőkész volt. Kifejezte sajnálatát, elmondta, hogy ezt nem a Duna Plaza üzemelteti, ezért nem tehet semmit. Erre kértük, hogy szeretnénk hiba bejelentést tenni (hogy legalább később foglalkozzon valaki a hibás játékkal). Azt mondta, hogy mivel nem ők az üzemeltetők nem lehet hibabejelentést tenni … Rendben, akkor panaszt szeretnénk tenni/bejelenteni. Hívogatta a kollegáit, hogy mi a teendő ha valaki panaszt szeretne tenni. Mivel gyerekekkel voltunk megegyeztünk abban, hogy majd utána néznek, és most kihúzzák a gépet vagy kiírják, hogy hibás. Dolgunk végeztével - ismétlem, mivel ezzel a megoldással beértük volna- öltöztetni kezdtük a gyerekeket, ám közben meghallottuk a választ: „Nem tehetünk ki táblát, mert korábban is bajunk lett belőle”.

Azt hittem nem hallok jól, de a hölgy megerősítette a hallottakat (nem tehetett mást mivel mi is hallottuk J). Erre kértem valami elérhetőséget, ahová a hibát jelenthetem. Eközben a földszinten egy másik vonaton (az információ háta mögötti fekete mozdonyon) található hibabejelentő számot felhívtam, ahol azonban közölték: „nem ugyanaz az üzemeltetője a két eszköznek, de ismerik a hibát már sokan és sokszor hívták őket.”

Közben a hölgy elmondta, hogy ők sem tudnak semmit a kisvonat üzemeltetőjéről, nem tudnak mit tenni az ügyben. Azt a tájékoztatást adta, hogy csak a pláza üzemeltetőjének van információja róla és megkaptam az „pláza üzemeltetés” telefonszámát és e-mail címét. Amiben az a meglepő, hogy elvileg végig az pláza üzemeltetési részről beszélt a hölgy „Imrével”, azonban ő sem tudja ki a vonat üzemeltetője és nem állíthatja le a gépet mivel nem az ő tulajdonuk (azaz hiába, hogy most hibás a gép, nem történik semmi. Várjak hétfő reggelig, jöjjek vissza személyesen… addig a vonat továbbra is várja a csalódni vágyókat…és akkor is csak a panaszt tehetem meg, a vonattal nem tesznek semmit).

Mivel szerettük volna, ha valahol nyoma marad a panaszunknak, kértük, hogy ennek legyen valami írásos nyoma. Azt a tájékoztatást kaptuk, hogy csak e-mailben (amire tudtommal nem kötelező válaszolniuk), vagy munkaidőben az üzemeltetésen van rá mód, hogy jegyzőkönyvet vegyenek fel. Ekkor kértük a vásárlók könyvét, azonban arról tájékoztattak, hogy az nincs, mert ők nem kiskereskedelmi egység. És ők nem is a Duna Plázához tartoznak, hanem az egy külsős céghez, mely az információs pultot és az őrző-védő szolgáltatást végzik, ezért ők nem vehetnek fel panaszt a Duna Plázával kapcsolatban! Kértük, hogy akkor legalább ezt írják le nekünk, ezt azonban senki nem akarta aláírni.

Az eltelt idő alatt többször beszélt a hölgy a kollégájával, „Imrével”. Imre is megerősítette, hogy a vonattal sokszor van probléma, nincs rajta elérhetőség, és ő szeretné, ha bárhol panaszt lehetne tenni, mert tényleg sok gondja van neki is vele, de úgy sem érünk el semmit, mert egy szlovák cég az üzemeltető és teljes mértékben elérhetetlenek.

Az információn dolgozó hölgy végig kedves és segítőkész volt velünk, gyermekeinkkel és a közben érkező más vásárlókkal is. Valószínűleg váltása lehetett, ezért, ideiglenesen, beült egy biztonsági őr a helyére….mi meg várhattuk a váltást. Na két gyerekkel, 15 perc ácsorgás után inkább haza indultunk, ezért itt a történet abbamaradt.

Mindez nagyjából egy órát vett igénybe. Ez nem a 200Ftról szól, hanem arról, hogy lehetetlen hibát bejelenteni, panaszt tenni és megakadályozni azt, hogy mások is pórul járjanak. Ráadásul ismerik a jelenséget, sokszor sokak megszívják ezt, és MÉGSEM TESZNEK SEMMIT.

A kérdésem: tényleg nem lehet az információ pultnál panaszt tenni??? Az logikusan hangzik, hogy nincs panaszkönyv, meg hogy a Duna Plaza csak a helyet adja, de nonszensz, hogy nem tudja elérni a bérlőit és nem lehet a panasz napján semmit elintézni.

Mivel nem lehetett jegyzőkönyvet felvenni, azt is mondhatják, hogy csak kitaláltuk az egészet. Csak így a végén jóhiszeműségből, mivel nincs nyoma az egésznek, még lehet, hogy a vonat üzemeltetője sem értesül, hogy a kiállított vonat hibás…

Mit lehet ilyenkor tenni? Azon kívül, hogy elmeséljük a játszótereken, az ismerősöknek, hogy ne használják a vonatot.

Köszönettel:

Bernadett 

UPDATE

A posztot elküldtük a Duna Plázának náhány kérdéssel, ezt a választ küldték:

Kedves Hilda,

Köszönjük szépen e-mailjét. Igen, a hölgy direktben is felvette velünk a kapcsolatot az eset után.

Sajnáljuk, hogy Őt és családját kellemetlenség érte üzletházunkban.

Az említett kisvonat valóban nem a mi üzemeltetésünk alatt áll. Ettől eltekintve természetesen magunkénak érezzük az ügyet, így már intézkedtünk, hogy a jövőben hasonló problémák ne fordulhassanak elő. (mind az információáramlás, mind a házban lévő szolgáltatások terén)

Üdvözlettel:

UPDATE 2.

Fogyasztóvédőink így látták az esetet:

Kedves Bernadett!

Gyermekvonatok esetében előírás, hogy azokat úgy kell megtervezni, és legyártani, hogy a rendeltetésszerű használat mellett ne veszélyeztessék a használók testi épségét, egészségét. Amennyiben a berendezés megfelel a biztonságossági és műszaki követelményeknek, ennek igazolására megfelelőségi tanúsítványt adnak ki, mely az üzemeltetés megkezdésének feltétele. A megfelelőségi tanúsítványon a gyermekvonatra vonatkozó adatok mellett fel kell tüntetni, az üzemeltető nevét és címét is, és azt a berendezés kezelő helyiségében el kell helyezni. 

Tekintettel arra, hogy ilyen tanúsítványt nem helyezett ki az üzemeltető, javasoljuk, hogy tegyél bejelentést a fogyasztóvédelmi hatóságnál, mely hasonló jogsértések esetén piacfelügyeleti hatáskörében eljár. A bejelentéssel kapcsolatban további információkat itt találhatsz.

Alkalmazott jogszabályok:

A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény

A mutatványos berendezések biztonságosságáról szóló 7/2007. (I.22.) GKM rendelet.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sáros_tehén 2016.02.29. 09:43:32

Legközelebb ha arra jársz tegyél egy darab papírt a pénzbedobó nyílásba.

atpijkamo133 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.29. 09:47:54

Nem hibás, hisz elfogadta a kétszázast.

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.02.29. 10:37:28

@sarostehen_: egy tubus pillanatragasztó sokkal jobb megoldásnak tűnik

?essidor 2016.02.29. 10:39:12

@sarostehen_: Ja,én régen mindig rágóval tömtem be a telefonok nyílását,ha elnyelték a pénzt.

Terézágyú 2016.02.29. 11:09:29

"Az egyszeri ember úgy képzeli, hogy egy pláza információs pultja egyfajta ügyfélszolgálat, ahol az ember segítséget kérhet, ha nem talál valamit"

Ez gondolom stimmel.

"vagy jelezheti, ha valamivel elégedetlen. "

Na, ez nem stimmel. Kettőből egy. Gizike nem tudott segíteni ebben az ügyben. Rémes.

sáros_tehén 2016.02.29. 11:26:06

Nincs valami olyan törvény, vagy jogszabály hogy fel kell tüntetni az üzemeltető nevét, címét, és elérhetőségét? vagy ez csak az étel és italautomatákra vonatkozik?

Terézágyú 2016.02.29. 11:36:13

@sarostehen_:
Ezen is volt:
"A mozdonyon található, hibabejelentő cédulán, olvasható elérhetőség nem volt!"

A vesszők nem kellenek a mondatba, viszont arról nem beszél, hogy a hibabejelentő cédulán miért nem volt olvasható elérhetőség... lekopott? letépték?

A másik mozdonyon jó volt:
"Eközben a földszinten egy másik vonaton (az információ háta mögötti fekete mozdonyon) található hibabejelentő számot felhívtam"

Radzeer 2016.02.29. 11:45:08

Oda kell ballagni, és elkezdeni szétszerelni a vonatot, állítva, hogy te vagy a tulajdonos, csak el szeretnéd vinni. Néhány perc múlva valószínűleg bebizonyítanák, hogy más a tulaj. Ezt viszont csak úgy tehetik meg, hogy igazolják a valódi tulajdonos személyét. Ha mégsem...., akkor van egy kisvonatod :)

joska61 2016.02.29. 11:46:29

Kisvonat megfog, eltol. Csókolom.

Terézágyú 2016.02.29. 11:50:17

@Radzeer:
"Oda kell ballagni, és elkezdeni szétszerelni a vonatot, állítva, hogy te vagy a tulajdonos, csak el szeretnéd vinni. Néhány perc múlva valószínűleg bebizonyítanák, hogy más a tulaj."

Nem, valószínűleg neked kellene igazolni, hogy te vagy a tulaj. Mondjuk lehet, hogy elég lenne egy bemutatkozás, hogy "Kovács János, a Koja Kft-től"... De valószínűleg erre már megjelennének a biztőrök, és valami papírt kéne mutatni... Persze, ha nem jelennek meg, akkor valóban lesz egy kisvonatod :)

atpijkamo135 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.29. 11:52:04

@Terézágyú: "A másik mozdonyon jó volt:"

Poszter gondatlan volt. Használat előtt ellenőriznie kellett volna a hibabejelentő telefonszám olvahatóságát, és kellett volna csinálnia egy próbahívást is, hogy lássa, mennyire készségesek.

metal · http://electric.blog.hu 2016.02.29. 12:00:04

"Ha kiírom, hogy nem működik, ki dob bele pénzt?" - Bűnvadászok.

ideális hangyászsün 2016.02.29. 12:16:30

@metal: az nem úgy van, hogy ha ráírom, hogy elromlott? Bár már rég láttam a filmet.

metal · http://electric.blog.hu 2016.02.29. 12:53:12

@ideális hangyászsün: Több szinkron, több fordítás. Lehet, hogy az eredetiben így volt:)

CsakLajosAz 2016.02.29. 13:01:45

Csípőfogó, hálózati villásdugó levágása után a bedobott pénz átesik a gépen...

Üzemeltető meg sz@rjon sünt.

atpijkamo135 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.29. 13:09:24

@CsakLajosAz: "hálózati villásdugó levágása után"

... lesz egy kicsit megolvadt csípőfogód. A hálózati dugó levágása előtt ezért érdemes azt kihúzni a konnektorból.

Terézágyú 2016.02.29. 13:20:15

@atpijkamo135:
De miért kell a csípők megfogására egy külön szerszám..????

pengusz 2016.02.29. 13:34:20

Megoldás: Odamész a pulthoz, és közlöd, hogy a vonat elindulás után szikrázott, és a gyerek csípést érzett a kezén, azóta nem mozdul. Azonnal értesítsék a mentőket (áramütés esetén kötelező a kórházi megfigyelés). :)

pengusz 2016.02.29. 13:35:55

@pengusz: Mármint a vonat nem mozdul, nem a gyerek :D

atpijkamo95 · http://deciki.blog.hu/ 2016.02.29. 13:50:13

@Terézágyú: :)) Heh. A "csípők" és "szerszám" ilyetén kontextusában nem a "megfogás" ugrik be nekem.

Terézágyú 2016.02.29. 14:05:37

@pengusz:
"Azonnal értesítsék a mentőket (áramütés esetén kötelező a kórházi megfigyelés). :) "

És akkor elviszik a gyereket a kórházba - akár erőszakkal is???
Nem jó ötlet.

atpijkamo96 · http://deciki.blog.hu/ 2016.02.29. 14:10:31

@Terézágyú: Gyerekemet műtötték. utána bármikor szívesen visszament volna a kórházba, olyan kedvesek voltak hozzá... ja, az nem M.o.-on volt...

atpijkamo97 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.29. 14:13:52

@Terézágyú: :)) Hmm... kifogás. (Gy.k. "fáj a fejem".)

Semmitnemérszakitiltással · http://kilatas.great-site.net 2016.02.29. 14:47:55

"A kérdésem: tényleg nem lehet az információ pultnál panaszt tenni???"
Mert az egy infopult. Nem ügyfélszolgálat.
Meg mert akkor a hozzád asonló hisztizők ott rontanák a pláza hírnevét.

De most te komolyan a plázától akarsz valamit?

Amúgy lehet, hogy fúj-fúj az ügyfélkezelésük (biztos nem véletlen), de ér ennyit ez a panasz? Többet ér, ha ide megírod, hogy bunkók, jobban megszívják.

Illetve; tényleg van, hogy nem nyúlhatnak a szolgáltató által odatett cucchoz. Láttál már ilyen szerződést?
Én azt a gépet sem szedhetem szét, amivel dolgozok. Garis.

Dezsike 2016.02.29. 14:57:39

@atpijkamo133: Attól, hogy elfogadta a 200-ast még nem biztos, hogy működik. Az érmevizsgáló működött (már ha az ilyen gépekben van külön érmevizsgáló modul és nem beépítve tartalmazza), de a gép nem. Az üdítőautomata is hiába fogadja el a pénzt, ha utána nem ad üdítőt az ugyan úgy hiba, mint amikor a bedobott pénz elakad, vagy minden jó pénz átesik. Az más tészta, ha ez a gép rendeltetésszerű működése, így van programozva, akkor szimplán rablás (az üdítőautomatába is lehet tenni üres palackot).

englandboy 2016.02.29. 15:55:28

bazdmeg Betti...
teged regen kurhattak meg rendesen........

atpijkamo97 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.02.29. 16:56:25

@Dezsike: A gép tulajdonosa szempontjából működik, mert elfogadja a pénzt. Neki nem érdeke ezen mit javítani.

bendeguz75 2016.02.29. 18:25:12

@englandboy: Rad is radferne egy, meg anyadraq te pocs.

englandboy 2016.02.29. 19:05:57

@bendeguz75:

ne anyazz te buzi en se tettem..
kuld a szamlaszamod azt kuldok 200 forintot te balfasz....
ne a plazaba logasd a labad vidd a gyereket a szabadba azt nem fog leallni a vasut...
en korbe is rohogtelek volna ha odajossz hozzam picsogni.....
ezert elbaszol a gyereked eletebol fel orat hogy picsoghass egy szar miatt
emelem kalapom

peppe83 2016.02.29. 19:06:32

A posztolónak a Homár helyett az alábbi helyre kellett volna elküldenie a levelet.
Ők biztosan ráugranak majd a témára.

Budapest Főváros Kormányhivatala
Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály
Hatósági Tanácsadó Iroda:
Cím: 1052 Budapest Városház u. 7.
Postacím: 1364.Budapest, Pf.:144.
Telefon: +36-30940-7039
Fax: -
E-mail: fogyved_kmf_budapest@nfh.hu
Ügyfélfogadási idő:
Személyes:
K:09.00-13.00;14.00-16.00
CS: 09.00-13.00;14.00-16.00
P:10.00-12.00
telefonos ügyfélfogadás: +36-30940-7039
H-CS: 09.00-13.00; 14.00-16.00
P: 09.00-13.00

FaBRiK 2016.02.29. 22:15:08

Közeli papírboltba bemegy, vesz egy olcsó ollót, dugót kihúz, majd levág. Dugó és olló zsebre. Következő héten már ollóval kell menni "javítani"

horex · http://horex.uw.hu/ 2016.02.29. 22:29:44

@englandboy: en korbe is rohogtelek volna ha odajossz hozzam picsogni.."

Kaptál volna egy féltéglát ujságpapirba csomagolva, nem lett volna röhögö a képed

A poszttoló meg miért nem az Uttörővasútra fizetett be, vagy a Felcsúti kisvasútra
Az ki volt irva hogy 200-ért mennyit kell mennie a vonatnak?

2016.02.29. 22:40:14

@englandboy: "kuld a szamlaszamod azt kuldok 200 forintot"

Írta a posztoló, hogy nem a 200 forint miatt balhézik.
Vannak elvek is a világon.

Aston Kanál 2016.02.29. 23:45:44

Na latjatok. Jo szokas sokaknal fikazgatni Nyugat-Europat (tisztelet a kivetelnek), de amikor velem ugyanez tortent, tolem levelben bocsanatot kertek, visszaadtak az 1 fontomat :), es adtak meg egy fontot a telefonhivas fedezesere. Nalam sem a nyomorult egy fontrol szolt, es erre azt valaszoltak, hogy egyetertenek.

@englandboy: majd ha te is latod egyszer a gyermeked arcan a csalodottsagot, lefagy a mosoly a kepedrol, ezt garantalom. Bar, a hozzaszolasaidat olvasva azt tanacsolnam, hogy inkabb ne szaporodj.

Anna King 2016.03.01. 00:29:45

@englandboy: igazi suttyo paraszt vagy ocsem, anyad buszke lehet

na__most__akkor 2016.03.01. 06:09:44

@atpijkamo95:
":)) Heh. A "csípők" és "szerszám" ilyetén kontextusában nem a "megfogás" ugrik be nekem. "

Mer az a mocskos, piszkos fantáziád, az! (nekem is...)

----------------------------
Mellesleg...
A komment elejére akartam menni az egérrel. Erre bejött egy HÜLYE félkör, ami átvitt a francba egy másik blogra.

B@$$2átok meg a beúszó, felugró mocskokat.
Például a KÖVETÉS... Nem elég a jobb felső sarokban, még alul is?

A HÜLYE félkör meg előjön minden lapozásnál. NORMÁLISAK-E vagytok?

na__most__akkor 2016.03.01. 06:11:26

Az ékezetnélküliek meg kapják be.

Mind.

tavasz17 2016.03.01. 06:57:17

Menjetek vissza két izmosabb rokonnal, fogjátok meg a kisvonatot és vigyétek haza. Senkinek sem fog hiányozni.

atpijkamo102 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.01. 07:00:50

@na__most__akkor: Firefox + Adblock Plus + Hufilter. És szólj ha megvan, és elküldök még plusz szabályokat, tök használható lesz az oldal.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2016.03.01. 07:15:29

En az ilyen nem mukodo szarokba belenyomok vmit hogy tobb penzt ne lehessen beletenni.azert ez nem a világvége....remelem a srácot nem kell cihologushoz hordani a trauma miatt

Pierr Kardán 2016.03.01. 08:47:23

Egy órát elbaltázni 200 Ft miatt :-(

Legyél már nagyvonalúbb.

McKinney 2016.03.01. 08:51:01

tízkilós kalapáccsal odabaszol a kisvonatnak, fogadjunk hogy meglesz az üzemeltető

Lajos Csánó 2016.03.01. 09:03:37

@tavasz17: Ugyanez jutott nekem is az eszembe!

alprazolam 2016.03.01. 10:52:55

meg kell várni, amíg jön valaki a bedobált pénzért, és visszavenni a 200-ast.

Usenka 2016.03.01. 11:04:04

Jelen esetben az infopult az ügyfélszolgálat. Kötelességük pl. Vásárlók könyvét tartani!
Mivel ez nem volt, büntethetőek is lennének!
. A Westendben érdekes az infopult (ott a McDonald's-sal szemben a szökőkútnál) rendelkezik Vásárlók könyvével, mert KÖTELEZŐ!
Kötelező átadni a panasz bejelentőnek, 3 példányban aláírni, LEPECSÉTELNI!
Aláírni a bejelentést fogadó részről, valamint ráírni: Átvettem.
Az eredeti a bejelentőé a másod példány lefűzésre kerül és továbbításra a harmadik a könyvben marad!
Ezt jó, ha mindenki észben tartja legközelebb!
A DUNA PLAZA-nak KÖTELESSÉGE ott Vásárlók könyvét tartani, így büntethetőek!

Gyűrött Papír 2016.03.01. 13:24:25

Csak teoretikusan kérdezem, mi lenne ha:
Jelezni a DP információs pultján, hogy a gép fémházához hozzáérve bizserget. Ha a DP nem reagál, akkor ott helyben a rendőrségre telefonálni, hogy ez és ez a helyzet, az épület üzemeltetője nem teszi meg a szükséges intézkedést. Ennek nyoma van és innentől nem babra megy a játék.

metal · http://electric.blog.hu 2016.03.01. 13:32:07

@Gyűrött Papír: ja és a végén, amikor a nyomozó két keresztkérdéssel egyértelművé teszi, hogy hazugság volt, akkor a hamistanúzásra azt fogja mondani, hogy jó ötletnek tűnt:)

Gyűrött Papír 2016.03.01. 13:34:42

@metal: Milyen kérdésekre gondoltál? Rázott. Én nem nyúlok hozzá, tapogassa maga rendőr úr.

apukam_vilaga 2016.03.01. 13:38:30

@peppe83: Különböző ügyben 2 levelet írtam a Fogyvédőknek.
Első esetben értesítettek, hogy jól van az úgy... meg különben is...
Második esetben értesítettek, hogy nem ők az illetékes, hanem az x megyei fogyvédek és átküldték oda. Ennek 5 hónapja...
Ja és persze csak kézzel írott levelet küldhetsz, mert kell rá a bélyeg :(

Dr Gregory House 2016.03.01. 13:43:51

Adóhivatalnak kell bejelenteni, hogy nem adóznak a bedobott pénzek után.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.03.01. 16:03:51

Ha nekem ott eszembe jutna, akkor én is azt választanám, hogy a pénzbedobó nyílásba gyorsan beletömök egy papírdarabkát vagy valóban, egy rágógumit. Rongálás, de valójában a többi embert, nem utolsósorban a fellelkesült, aztán nagyot csalódó gyerekeket védeném. Viszont először nekem is csak az jutna eszembe, hogy ráteszek egy cédulát, hogy nem működik, ilyet csináltam már telefonnál is.

englandboy 2016.03.01. 16:17:03

@Anna King:
Mutter buszke....
a tied is az lehet te idiota.....

englandboy 2016.03.01. 16:20:16

@Aston Kanál:

Kanalis...
szaporodni az idiotak szoktak.....
vidd a gyereket a szabadba ne a plazaban korzozz vele es nem tortenik ilyen...
amugy ha jol ertettem volt ott egy masik kisvonat is...
ami allitolag meg mukodott is....
ebbol kitalalod mit akarok sugallni???
ha nem segitek.ultesd arra a csimotat amelyik mukodik..
szep napot

englandboy 2016.03.01. 16:21:57

@horex:

te miafasz vagy komuves bazzeg???

englandboy 2016.03.01. 16:23:04

@Jankove:

oszinten ez a legnagyobb gond?
fel orat szopatni a gyereket a plazaban
majd ujabb felora mire ezt a levelet megirja a homarra

MAAAAAAAArgit?????????????????

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.03.01. 16:56:10

@englandboy: Te olyan hétmérföldes bunkó vagy, hogy az olvasás is, a gondolkodási is csak döcögősen megy. A levél írója nem a 200 forintját akarta visszakapni, hanem elérni, hogy megakadályozzák azt, hogy más szülő és más gyerek nagyot csalódjon. Mert ugyan a gyerekét elviszi máshová vonatozni, de ott ez akkor egy becsapás volt. Tudsz követni? És az sem baj, ha a játék "üzemeltetője" nem kapja ajándékba a kétszázasokat, de a panasz nem is erre irányult.

englandboy 2016.03.01. 17:03:30

@Androsz:

van baj nem kicsi.......
valaszolj mar legyszi hatha megerted te is

A plazaban valo grasszalas kozben atbasztak Bettit? igen/nem
A plazaban kell-e grasszalni a csimotaval? igen/nem
megoldotta a problemat hogy nyafogott? igen/nem
te elbasznal a sajat eletedbol minimum egy orat ilyen szarsag miatt? igen/nem
te elkuldened-e ezt a sztorit a homarra? igen/nem
szerinted lelki traumat okozott ez az oriasi csalodas a gyereknek? igen/nem
lehetseges hogy bettinek nagyobb volt a lelki traumaja mint a gyereknek? igen/nem

Aston Kanál 2016.03.01. 17:18:57

@englandboy: nem plazaban tortent, hanem a bolt elott. Mivel nem volt senki, akivel otthonhagyjam, magammal vittem.
Ha valami ki van teve, amiert penzt kernek, es nincs ra kiirva, hogy nem mukodik, akkor az ember joggal varja el, hogy az mukodjon. Ertem?

englandboy 2016.03.01. 17:36:19

@Aston Kanál:

igy van mukodjon ebben teljesen igazad van.
a raforditott idovel es intenzitassal van a baj igazandibol.
kerdezd meg magadtol: megerte????

Aston Kanál 2016.03.01. 18:17:56

@englandboy: jelen esetben nem. De gondolkozz el ezen: a te beletorodo hozaallasod resze a problemanak. Hiszen miert is valtoztassanak ezek a nyikhajok, ha azt sem erdekli, aki bukik rajta?
Itt van a kutya elasva. Ilyen hely ma Magyarorszag: szopatjak az embereket, es van, aki meg azt szolja meg, aki kiall az igaza mellett.

atpijkamo109 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.03.01. 18:35:02

@Aston Kanál: "@englandboy: jelen esetben nem. De gondolkozz el ezen: a te beletorodo hozaallasod resze a problemanak."

Hát a kismamaszurusz kimaxolta, és nem jutott semeddig.

Olcsóbb és hatékonyabb lett volna papírral eltömni a bedobónyílást, ez talán cselekvésre sarkallta volna a tulajdonost, és megelőzte volna a további kárt a felhasználóknak.

"azt sem erdekli, aki bukik rajta?"

Dehogynem. A kismamaszaurusz bujkott rajta 200 forintot, tigrisként kűzdött, nem mondhatod, hogy nem érdekli. A tulajdonost persze, hogy nem érdekli, neki csak a bevétel számít.

Nem érdemes ezen annyit vergődni. Az afrikai gyerekek meg eközben éheznek.

Aston Kanál 2016.03.01. 18:40:40

@atpijkamo109: remek meglatasok Sherlock. Egyet kiveve. Nem kismamaszaurusszal beszelgettem :). Tehat a mondandom nem neki szolt. Nem gondoltam, hogy ezt magyarazni kell.
Az afrikai gyerekek eheznek, valoban. Ez nagyon elszomorito.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2016.03.01. 18:47:56

@englandboy: "kerdezd meg magadtol: megerte????"

Ezt te nem fogod érteni, de azért leírom: vannak olyanok, akiket érdekelnek mások is, és ismeretlenül is próbálnak tenni valamit az ő érdekükben, ha csak apróságot is. Ezt a kihalás felé haladó fajt embernek hívják, alfaja közösségi ember.

peppe83 2016.03.01. 19:22:14

@apukam_vilaga: ezért írtam, hogy hová kell küldeni. A megyei kormányhivatalnak, mint ELSŐFOKÚ szervnek.
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság másodfokú szerv.

KCicó 2016.03.01. 19:32:36

Mindez 200 ft miatt?
Megvonom a vállam, vágok egy fejet és megyek tovább.

Byk001 2016.03.01. 20:57:54

Egyébként meg a pláza üzemeltetője is tehet valamit az ügy érdekében. Elkér a takarítóktól egy "Vigyázz nedves, csúszik!" táblát, ráragaszt egy papírost, amire leírja, hogy a kisvonat nem működik, és ezt az egész hóbelevancot kiteszi a kisvonat MELLÉ, oda, ahol már a saját területe van. Senki nem tett tönkre semmit, mindenki értesülhet róla, hogy fölösleges bedobnia a 200 Ft-ját a vonatba, és az elérhetetlen szlovák bérlő sem gazdagszik a semmiért. Ez kb. 10 perc, és mindenki boldog ... északi szomszédainkat kivéve.

ubu1 2016.03.01. 23:04:28

"Mit lehet ilyenkor tenni?" Nagyon egyszerű. A játék alapesetben nyilvánvalóan azért van ott, hogy pénzért cserébe mozogjon a gyerekkel. A kihelyezésével az üzemeltető erre a szolgáltatásra tesz ajánlatot (ráutaló magatartás) a pláza látogatói részére. Ha az üzemeltető tudatában van annak, hogy a játék nem működik, csak nyeli a pénzt (ami esetünkben vélelmezhető a levél alapján), mégsem tesz semmit, akkor ugyebár gazdasági érdekből tévedésbe ejti az arra járókat. Hiszen a vonatozás ígéretével szedi a pénzt, közben a szolgáltatást tudatosan nem nyújtja. Vagyis csalás bűntettét követi el a Btk. definíciója szerint. Mindebből az következik, hogy ismeretlen tettes ellen büntető feljelentést kell tenni. Normális esetben a rendelkezésre álló adatok alapján (mondjuk a megfelelő hatóság a plázán keresztül kideríti az üzemeltetőt) lehet találni egy felelőst. A megszülető ítélet már szolgálhat egy kártérítési per alapjául.
Jó, persze, több év alatt végigcsinálni két komplett bírósági eljárást (egyet tanúként egy büntetőügyben, egyet felperesként egy polgári ügyben) 200 Ft-ért nyilván nem kis feladat. De pont azért (is) vagyunk következmények nélküli ország, mert alig vállalják be az emberek pusztán társadalmi érdekből ezeket az ügyeket.

hobby beton 2016.03.01. 23:05:28

biztos van apisz, ott meg rendes, higitos filctoll, par szaz forint. nagy fekete betukkel rairja az ember, hogy "ROSSZ!", ha pedig a muzsa ugy iteli, akar 50x is is rairhato, nehogy mas is igy jarjon... sajnos csak higitoval jon le, igy torekedjunk lehetoleg arra, hogy a festett, illetve lagyabb muanyag reszekre irjunk, ebben az esetben konnyen meglehet, hogy beeszi magat melyen. lehetoleg fajjon.

sajnos / szerencsere nagyon ritkan jutok el oda, de ha igy jarok, mindenkepp megteszem ezt a szivesseget, kotelessegemnek fogom erezni mind emberkent, mind szulokent.

ubu1 2016.03.01. 23:15:39

Helyesbítek: Kisebb értékre nem bűntett, csak vétség. De szerintem középmértékből kiindulva 1 év fogház is elegendő lenne a kis vonat üzemeltetőjének, hogy gondolkozzon egy picit az élet dolgairól.
süti beállítások módosítása