Tékozló Homár

Abszurd Digital bővített változat

2016.04.11. 14:44 | Homár Hilda | 59 komment

extreme_digital_1_1.jpg

Azt hiszem nagy szerencséje van az Extreme Digitalnak, hogy Balázs nyilvánvalóan egy a tökéletesség legmagasab szintjére jutott jógi, aki nem zárkózik el a modern kor vívmányaitól, így előfordul, hogy néha kell neki mondjuk egy kábel. Egy vehemensebb ember ugyanis már rég szétszedte volna őket ezután a sztori után.

Kedves Hilda!

Ha szeretnél egy kis pénzt parkoltatni, rendelj az edigitaltól. Történt, hogy 2015. november elején vettem tőlük egy displayport kábelt. 3790 forintba került, szóval pusztán sportból foglalkozom még a dologgal, de egyre mókásabb.

Történt, hogy kellett hirtelen ez a kábel. Edigitalnál volt raktáron, online megvettem, kártyával fizettem, visszaigazolás megjött, mentem is érte. A boltban kiderült, hogy nem kapom meg. Még nem. Hiába fizettem kártyával, szerintük ez átutalás és legalább egy nap, mire a rendszerükben megjelenik. Lehet, hogy én éltem eddig valamilyen párhuzamos univerzumban, de az eddigi kártyás vásárlásaim azonnal működni szoktak. Ez van, kértem egy másikat, lesz majd kettő belőle, tényleg azonnal kellett. Sajnos egy darab volt csak a boltban, az, amelyiket megvettem, de ugye azt nem kaphatom meg. Segítőkész eladó javasolta, hogy töröljem gyorsan a rendelésem, akkor az felszabadul, ők majd visszautalják a lóvét, én meg vihetem a kábelt. Rendelés törölve, kábel maradt (állítólag csak másnapra szabadul fel a rendszerben). De a pénzem majd visszautalják. Csalódottan távoztam, de találtam egy kis boltot a közelben, ahol volt eladó áru is, szóval nyertem.

Ma április 7-e van, a pénzemet persze még nem kaptam vissza. Többször beszéltünk telefonon, ment néhány email, egy hete jött egy levél, hogy most már aztán tényleg azonnal utalunk, de semmi.

Ma egy másik rendelés kapcsán beszéltem az ügyfélszolgálattal. Kérdezem a kedves hölgyet, hogy mi lenne, ha jóváírnák a rendelésem végösszegéből ezt a pénzt. Hát azt sajnos nem lehet. De most már tényleg mindjárt utalnak. Maximum 30 nap és visszakapom a most 6 hónapja visszatartott pénzemet.

Izgatottan várom.

Balázs

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dikusz 2016.04.11. 14:49:14

Miért nem lehetett ezzel az erővel mindjárt a boltba menni? Semmivel nem lett volna hátrébb.

Bombaló 2016.04.11. 14:53:00

Vadász.
Most nem azért, de ha úgyis személyes átvétel, akkor minek előre fizetni? Képzelje el, ha nem fizet előre, gond nélkül elállhat a vásárlástól is, ha közben máshol megvette.

No meg, ha talált másik boltot, de rögtön, akkor miért várt rá sürgősen minimum 1 napot az Edigitalnál?

Nem értem a népeket, még fejlődnöm kell.

wazzu 2016.04.11. 14:58:37

Gondolom azért kellett megrendelni, hogy odavigyék a cuccot a fő raktárból, vagy a nagykerből. Mi a kártyás vásárlásokról azonnal kapunk visszajelzést.. A számlánkon meg sem jelenik, hiszen ezt a pénzt majd a kártyabeszedő társaság egyben utalja hetente...! Másik dolog, hogy a pénzt 30 napon belül(?) max. kötelező visszatéríteni. Szerintem jöbb ilyenkor a kártyatársasághoz fordulni.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.04.11. 14:59:14

@Bombaló: pavlovi reflex ismerős?
Más meg azt kérdezné, hogy ha már online, miért nem fizet azonnal a webáruházban.

AtiSnatch 2016.04.11. 15:06:15

@Lalikám: spórolnak a zindexben. nem, nem a betűkkel.

Thule 2016.04.11. 15:06:53

Ha ilyen eset van, akkor mindenféle fogyasztóvédelmi és hasonló eljárás helyett, a 30 nap elteltével a kártyádat kiadó bankhoz menj és indíts 'chargeback' eljárást. Csatolni kell minden esetlegesen rendelkezésre álló bizonyítékot a törölt (visszavont / elállt stb) tranzakció adatairól. A bankod, mivel a követelésed jogos, a kereskedőtől vissza fogja hozni 'erővel' a pénzed, egyszerűen beterhelik a vitatott összeggel a számlájukat, nálad pedig jóváírják.

"A „chargeback” eljárás lényege, hogy a bank egy már végrehajtott terhelést a számlatulajdonos utasítására visszavon, és ezzel egyidejűleg az adott kereskedő számláját megterheli."

Csak online kártyával kifizetett esetben működik, átutalásnál nem.

atpijkamo130 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.11. 15:17:32

"egy darab volt csak a boltban, az, amelyiket megvettem, de ugye azt nem kaphatom meg"

Gyönyörű!

"töröljem gyorsan a rendelésem, akkor az felszabadul, ... csak másnapra szabadul fel"

Gyönyörű a négyzeten!

Kétszer megvette, de egyszer se kapta meg. Elátkozott kábel.

The Crazy One 2016.04.11. 15:18:00

"visszaigazolás megjött," az megjött, csak éppen nem az, hogy a madzagod kész az átadásra. Jesszusom kecifei...

sáros_tehén 2016.04.11. 15:18:56

@wazzu: "Gondolom azért kellett megrendelni, hogy odavigyék a cuccot a fő raktárból, vagy a nagykerből"
És gondolod pár óra alatt átviszik? Sztem azt is csak másnapra.
Emberünk megrendelte, kifizette, és elindult a boltba érte. Aztán koppant, hogy nincs pénz, nincs kábel.

Mellesleg én sem értem miért kell előre kifizetni ha amúgy is érte megy a boltba.

atpijkamo130 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.11. 15:19:29

@Dikusz: "mindjárt a boltba menni?"

Valaki megveheti előtte. Csak egy darab volt.

Terézágyú 2016.04.11. 15:24:39

Az emberek egymást ölik a diszpléjportkábelért.... hova fajult ez a világ...

Dikusz 2016.04.11. 16:00:49

@atpijkamo130: ez így igaz.
Azt írja a posztoló, sürgősen kellett neki. Gondolom nem a boltban lakik, hogy lássa mennyi db van készleten. De ha ennyire fontos, és az eDigital ára a megfelelő neki, akkor talán annyi ideje még lehetett volna, hogy odaszól az üzletbe, és talán szerencsésebb lett volna, ha készpénzzel fizet. De még hamarabb megszerzi az áhított kábelt, ha mindenféle netes rendelést mellőzve rögtön az üzletbe megy. Ha meg valami szemfüles vásárló felvásárolja az a hatalmas készletet, akkor (ahogy egyébként is tette), megveszi máshol.

vanek ur 2016.04.11. 16:08:21

"Hiába fizettem kártyával, szerintük ez átutalás és legalább egy nap, mire a rendszerükben megjelenik. "
Az eladó nettó hülyeséget beszél. Kártyás fizetésnél azonnal megy a válasz a banktól a kereskedőnek, hogy sikeres-e a fizetés. Ha igen, lehet küldeni a visszaigazolást a sikeres vásárlásról. Az eDigitalnál meglepő módon ez történt, ahogy a poszter is írta: "kártyával fizettem, visszaigazolás megjött". Ügyfélnek innentől kezdve köze nincs hozzá, hogy az eDigital rendszerében a pénzzel kapcsolatban mi mikor jelenik meg. Ha megtörtént a kártyás fizetés, utána már nincs Törlés meg Mégsem gomb, azt visszaszívni már nem lehet, vagyis ha a bank azt mondja, hogy a fizetés sikeres, az a pénz már biztosra vehető.
Egyébként ezen az alapon aki a boltban fizet kártyával, az is csak másnap viheti a zsákmányt? Mert az a pénz is csak másnap jelenik meg az eDigital rendszerében.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.04.11. 16:08:23

@atpijkamo130: "Elátkozott kábel. "
Ja. Nekem minimum gyanús lett volna, hogy az égiek (vagy a gyíkemberek?) valamiért nem akarják, hogy DP kábelem legyen. Nyilván okkal. Teszemazt kitör a világvége, jönnek a zufók, jönnek a zombik ... skiccpali megtanul hejesen írni.

Beerhead 2016.04.11. 16:19:25

Kártyatársaságnál claim-et benyújt, pénzt 30 napon belül megkap. Okkal fizetjük azt a sok jutalékot.

McZozo 2016.04.11. 16:33:25

@sarostehen_: Azert megkerdeznem a kartyas vasarlas miert csak masnapra jelenik meg. Ez olyan mintha beulnel egy vendeglobe kivalasztod az etlaprol mit akarsz kifizettetik majd masnap menj vissza enni mert csak masnapra irjak jova.

BAromsag az egesz leiras szerint nem utalas volt hanem kartyas vasarlas, akkor meg ilyen nincs.

lesclaypool (törölt) 2016.04.11. 16:33:50

"Ma egy másik rendelés kapcsán beszéltem"
mazochista jógi

The Crazy One 2016.04.11. 16:37:41

nem véletlenül rendelte meg neten. A 14 napos elállás miatt. Ha bemész a bemutatótermebe és leakasztod a kampóról, akkor az nem netes vásárlás. Így, hogy személyesen vette volna át az otthon megrendelt terméket, járt volna hozzá elállási jog. Más különösebb okot nem látok erre a fajta rendelési és fizetési konstrukcióra...

Komojtalan 2016.04.11. 16:43:32

@Dikusz: Hogy-hogy miért? 100 forinttal olcsóbb úgy. Az Aquanál is van ilyen: online 10k, bolti ár 10.2k. Csak én nem szoktam kifizetni azonnal, hanem a boltban.

Dezsike 2016.04.11. 17:39:31

Megint keverve van az utalás az áruvisszavéttel... A rendelés törlésekor amint a rendszeren ez átmengy (1 nap a boltos szerint) az áruvisszavét elindult, ami bankfüggően max 30 napon belül magától jóváíródik, sem a boltnak, sem a vevőnek nincs semmi dolga. Háromszor kaptam már vissza így pénzt (bár nem edigitaltól), mindegyik esetben egy pozitív összegű kártyás vásárlásként jelent meg a tranzakció, azaz a bolt NEM utalt semmit. Tapasztalatom alapján minél hamarabb történik az áruvisszavét annál hamarabb megkapod a pénzed, egy aznap elindított egy hét alatt jött meg, míg egy több hónapos tranzakció jóváírása 29 nap alatt ment át - gondolom a bank ellenőrzik, hogy jogos-e a dolog és minél későbbi a tranzakció annál tovább tart.

FDToth 2016.04.11. 17:45:02

Ilyen ugy 100-6-7-szer elofordul. Majd az edigital kompenzal es felejanl vmit.
Sajnos online bankkarytas vasarnasnal - amig nem jon meg ertesites h atveheto - addig nem lehet atvenni. Hiba azonnal, a magyar rendszer meg lassu..

atpijkamo130 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.11. 18:15:02

@FDToth: "a magyar rendszer meg lassu."

???

Milyen magyar rendszer? Úgy általában a M.o.-on gyártott? Használt?

amindenes.blog.hu 2016.04.11. 18:21:40

Most már tényleg megkapod, csak 30 nap. De most már tényleg..

atpijkamo130 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.11. 19:08:31

@vanek ur: "azt visszaszívni már nem lehet, vagyis ha a bank azt mondja, hogy a fizetés sikeres, az a pénz már biztosra vehető."

Nem pontos. 45 napi még a vevő visszakérheti a plnzt, és meg is kapja, ha az eladó nem bizonyítja, hogy az árut a vevő megkapta.

atpijkamo130 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.11. 19:10:42

@Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2: "jönnek a zombik ... skiccpali megtanul hejesen írni."

:))

... a fidesz feloldja a vasárnapi boltzárat...

Leone_510 2016.04.11. 21:21:08

A csőd előtt általában így kezdik nem? Nem állítom , hogy az ED-vel ez a helyzet de mi az oka , hogy nem utalnak hacsak nem az, hogy nincs pénzük? Furcsa, én biztosan nem utalok nekik semmit előre. Igaz nem is veszek semmit ilyen trükköző cégtől.

gabors 2016.04.11. 22:27:30

@atpijkamo130:

igy mukszik egy igazi demokracia !!! penteken a fonok kategorikusan elutasitja kedden az ellenkezojet megszavazzak a kormany javaslatara ... (meg jo hogy nem egyeni kepviseloi inditvanykent adjak elo) se elotte se most nincs tarsadalmi vita semmi NER

szep az lesz ha nem megy at :-)

vanek ur 2016.04.11. 22:46:52

@atpijkamo130: Akkor pláne rosszul tudta az eladó :) Ha biztosra akarnak menni, nemcsak az 1 napot kell megvárni, amíg megjön a számlára a pénz, hanem a 45 napot, hogy nem akarja-e visszakapni a pénzt a kedves vevő...

KaTe 2016.04.12. 00:54:47

@The Crazy One: Én is pont ezért rendelek meg mindent online, mintsem hogy személyesen vásároljam meg. Hogy a 14 napos elállás a bolt szempontjából nem épp kellemes, azt meg tudom érteni, ellenben nekem mint fogyasztónak nagyon is hasznos feature. 14 napos elállás nélkül biztosan nem vásárolnék edigitalban.

Dikusz 2016.04.12. 07:51:23

@The Crazy One: @KaTe: Szerintetek a posztoló is ezt szerette volna csinálni?
Volt a Homáron már vita abból, hogy így van-e a 14 napos vásárlástól való elállás vagy nem. Tudom jól, ez a jelenlegi szabály.
De ha nekem szükségem van valamire (ráadásul a posztoló esetében sürgős szüksége volt a cuccra), akkor bemegyek a boltba, megveszem és kész. Nem érdekel a 14 nap, sürgősen kell valami, használom ameddig kell. Azt fel sem merem tételezni, hogy bárki azért vesz kütyüket, hogy használjon pl nyomtatót, utána visszaviszi egy hét múlva, hogy kösz mégsem kell, kérem vissza a pénzem.

The Crazy One 2016.04.12. 08:39:10

@Dikusz: mesélnék olyan szívesen. A legszebb, amikor maguk a vásárlók is beismerik a vásárlás célját: " tényleg muszáj pénteken megjonnie a csomagnak mert csak szombaton szeretném használni aztán hétfőn vissza is küldöm. " múlt héten egy soft darts szettet például. Rendezett egy házi tornát, majd elallt a szerződéstől. Nem tudsz ellene mit tenni.

Nyakunkon a hoki VB, a foci EB, az olimpia. Hidd el, slágertermék lesz a projektor- vetítővászon kombó, aztán hogyhogy nem, nem váltja be az elképzeléseket és a java részét vissza kell küzdeniük szegény tudatos fogyasztóknak.

sáros_tehén 2016.04.12. 08:45:45

@Dikusz: "Azt fel sem merem tételezni, hogy bárki azért vesz kütyüket, hogy használjon pl nyomtatót, utána visszaviszi egy hét múlva, hogy kösz mégsem kell, kérem vissza a pénzem."

Indexen volt egy cikk erről. Az Iponos csávó pont ezt mesélte. Fiatalember vett egy nyomtatót, kinyomtatta a szakdolgozatát, majd visszaküldte, hogy eláll a vásárlástól.

Terézágyú 2016.04.12. 08:58:35

@The Crazy One:
"A legszebb, amikor maguk a vásárlók is beismerik a vásárlás célját: " tényleg muszáj pénteken megjonnie a csomagnak mert csak szombaton szeretném használni aztán hétfőn vissza is küldöm. " múlt héten egy soft darts szettet például. Rendezett egy házi tornát, majd elallt a szerződéstől. Nem tudsz ellene mit tenni. "

Ilyen az, amikor a fehéremberek cigánykodnak.

M. Péter 2016.04.12. 10:01:18

@Dikusz: @sarostehen_: 1. Nem kötelező interneten árulni, ha valaki úgy véli, hogy nem éri meg neki, akkor ne tegye.
2. Ha a vásárló a kipróbáláshoz szükséges mértéken felül használja az árut, az emiatti értékcsökkenés levonható a visszatérítésből.

sáros_tehén 2016.04.12. 10:12:44

@M. Péter: Azért kíváncsi lennék hányan hördülnének fel, ha mondjuk rendel egy projektort, használja 13 napig a kocsmában napi 10-12 órát, majd visszaküldés után azt a választ kapja, hogy mivel 100 óránál többet volt használva így nincs lehetősége elállni a vásárlástól (mert a 100+ üzemóra nem kipróbálás) és nyugodtan jöjjön be a projektorért, mert azt postázni nem fogják.

atpijkamo130 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.12. 10:14:51

@The Crazy One: "muszáj pénteken megjonnie a csomagnak mert csak szombaton szeretném használni aztán hétfőn vissza is küldöm. "

:)) Világi!

"soft darts szettet például. Rendezett egy házi tornát"

Az nem ilyen céltáblás izé, hogy beleszúrkálja? Ha használt, nem kell visszavenni, vagy nem teljes áron.

"hoki VB, a foci EB, az olimpia"

Emeld meg kicsit az árakat. Plusz a szállítás legyen ingyenes. (Benne az árban.) A lehető legolcsóbb, leglassabb. Ha hamarabb kell neki, fizet felárat, azt már nem kell viisszaadnod. Ha meg látszik rajta a használat, akkor csökkentett értéken veszed vissza. Nem kell parázni.

The Crazy One 2016.04.12. 10:20:32

@atpijkamo130: "Az nem ilyen céltáblás izé, hogy beleszúrkálja? Ha használt, nem kell visszavenni, vagy nem teljes áron." De az, csak az elektromos változata. Nem tudod szétdobálni.

" Ha meg látszik rajta a használat, akkor csökkentett értéken veszed vissza. " Na igen, ez ami konkrétan az én dolgom. Néha ténlyeg az van, hogy előveszem a virtuális bokszkesztyűt, meg fogvédőt és megy a fight.

Hihetetlen egyébként nem is gondoltam volna, de szerte európában jelen vagyunk és Magyarország szorosan Románia mögött van az elállások arányában...

atpijkamo130 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.12. 10:21:37

@sarostehen_: A régi nick-edet nevezd át "sarostehen-regi"-re, és akkor a mostanit "sarostehen_"-ről "sarostehen"-re. Vagy mégegyszerűbb, rögtön "sárostehénre", mert mindig szaros...-at olvasok az ékezet hiányában.

Terézágyú 2016.04.12. 10:23:01

@M. Péter:
Nehogy egy rossz szavad legyen ezekre az ügyeskedőkre, mert vége lenne a világnak :)

2016.04.12. 10:24:22

@wazzu: nem. az edigitalnál ott van online hogy melyik boltban van éppen raktáron. ha éppen nincs AKKOR viszik ki a fő raktárból de akkor pár nap az átfutás.
Hazudnak a digitalnál, mert a kártyásfizetés azonnal megjelenik náluk.. a "sar a rendszerük" azt jelenti hogy szándékosan szopatják az ügyfelet. Nem szar az csak igy van tervezve.

atpijkamo130 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.12. 10:28:31

@The Crazy One: "és Magyarország szorosan Románia mögött van az elállások arányában..."

:(

Az amerikai haverom vett 4 facsemetét. Hazafelé furikázva látott egy halomba kidobálva hasonlókat elszáradva. Felvett 4-et. Másnap visszavitte az elszáradtakat. Szó nélkül visszakapta a pénzt. Szóval pofátlanságért nem kell a Balkánra menni, van az az óceánon túl is.

Terézágyú 2016.04.12. 10:40:07

@atpijkamo130:
nem tűnt fel a boltban, hogy azok a facsimoták napok óta nem kaptak vizet? :)

persze, értem én: a policy. vissza köll venni.

atpijkamo130 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.04.12. 10:46:35

@Terézágyú: "licy. vissza köll venni. "

Na igen. Ha ezer vásárló közül egy prosztó, akkor könnyű kérdés nélkül visszavenni. De ha minden tizedik, azt már nehéz a többi vásárlóra ráterhelni.

sáros_tehén 2016.04.12. 11:10:08

@atpijkamo130: "Na igen. Ha ezer vásárló közül egy prosztó, akkor könnyű kérdés nélkül visszavenni. De ha minden tizedik, azt már nehéz a többi vásárlóra ráterhelni."

Nagyon jól leírtad. +999999999999999

sáros_tehén 2016.04.12. 11:23:09

@atpijkamo130: "A régi nick-edet nevezd át "sarostehen-regi"-re,"

Ok amint működni fog a blog.hu fostenger..

Phil Necro 2016.04.12. 11:29:54

@Thule:
Nincs ilyen eljaras.
Tegnap este egy 14 dollarert hirdetett szolgaltatasra (usa vizum) 84-et fizetett edesanyam (nyilvan elnezett valami kisbetust).
Rogton telefonalt a banknak,hogy szar van a palacsintaban.
Kozoltek vele,hogy oket ez nem erdekli,beszelje meg a kereskedovel,csak tole lehet sztornot kerni.
Felhivott engem,mondtam,hogy biztosan lehet a banknal is ilyet.

Ujra felhivta a bankot (Fhb),de megerositettek,hogy nincs lehetoseg ra.
Ha a kereskedovel nem sikerult megbeszelni,hogy miert kerult 6x annyiba,akkor igy jartunk.

The Crazy One 2016.04.12. 11:45:19

@Phil Necro: látom képben vagy :D

itt a homáron is van #naiv ügyfél és #hibás teljesítés

Phil Necro 2016.04.12. 12:17:55

@The Crazy One:
Jah,sajnos szemelyes tapasztalat.

Mondjuk chargeback ugyben mindenki,aki egy rola szolo cikk bevezetojet elolvasta,mar szakertonek hiszi magat,es azt hiszi ,hogy meg egy Paypal dispute-nal is egyszerubb.

vanek ur 2016.04.12. 12:58:18

@Phil Necro: Ha van screenshot arról, hogy a vízum 14 dollárba kerül, és hogy a fizetés indításakor is 14 dollár volt kiírva, akkor van esély arra, hogy elinduljon a chargeback.. Viszont az ESTA feltételekben kipipálod, hogy ha chargeback-et indítasz, akkor azzal törlöd is a vízumodat. Szóval nem egyszerű.
Nézd meg, hogy 1. tényleg sima látogatói elektronikus vízum-e (ESTA), és 2. nem egy közvetítői oldalon lett-e az egész igényelve, hanem a hivatalos oldalon. Ha ez a helyzet, akkor egy levél az USA nagykövetségére, és lehet, hogy rendeződik.

shred 2016.04.12. 14:18:17

Mondjuk azért ilyen kábelméretű árucikkekből tarthatnának pár extra darabot az üzletekben. Nem digitális szobabringáról van szó, amiből beviszel egyet a raktárba és ki kell tenni két íróasztalt helyette.

Taxomükke (UK) 2016.04.13. 08:33:31

Ti utólag mind kurva okosak vagytok.
Vagy legalábbis annak akartok látszani.
Nem mindig sikerül. Csak szólok.

Bombaló 2016.04.13. 10:00:43

Egy 1500 forintos eszközről beszélünk, ami sürgősen kell. Amit végül megvett máshol? Miért fizetett előre? Kérhette volna futárral is, csak akkor meg az a baj, hogy pont nem egyezett a kiszállítás ideje a szabadidejével...

MacskaÖsszeZavaróKft 2016.04.14. 13:50:03

En is akkor - novemberben- vettem egy cuccot, de mar februarban talan visszakaptam az arat. :D
süti beállítások módosítása