Tékozló Homár

Megveszed, de nemaztkapod.hu?

2016.06.03. 11:36 | homar herold | 44 komment

megveszed.jpgAz internetre felköltözött kínai piacok korában nehéz tisztán látni, melyik webshopból érdemes rendelni, és melyikből nem. Ugyanis ezeknek egy része nemcsak, hogy gagyit árul, de panasz esetén nem is viselkedik korrekt módon a vásárlókkal. Arra meg nem is merünk gondolni, hogy esetleg szándékosan küldenek ki olcsóbb terméket, mint amit a vásárló megrendelt. A megveszed.hu-ra nem ez az első panasz, és olvasónk levele szerint a fogyasztóvédelem se tudta sok jóval biztatni. Egyet tudunk tanácsolni, netes rendelésnél ne csak a kedvezmény mértékét nézzük meg, hanem azt is, milyen tapasztalatok vannak a webáruházzal kapcsolatban

Tisztelt Homár!

Még mindig folytatja az átveréseit a megveszed.hu, de nem tudom, hogyan tudnánk ezt közös erővel megállítani.

Rendeltem egy 80x200x10-es memória matracot a nyaki gerinc törött keresztanyámnak, hogy a fekvését megkönnyítsük. Kb. 2 hét után meg is kaptuk a matracot, de egy 4 cm-eset és számla nélkül. Próbálkoztam a cserével, de azt írták, hogy a megfelelő terméket küldték. Most azt szeretnék, hogy fizessek 3.200 Ft-ot és 30 napon belül vissza kapom a pénzem, amit mindenki tud, hogy ismerjük most már a céget és soha nem látott ebből senki semmit.

Felvettem a kapcsolatot a fogyasztóvédelemmel, de ott sem jártam sikerrel, azt mondták, miért nem néztem jobban utána a cégnek, amiben igaza van, de attól még tenni kellene valamit az ilyen cégekkel, mert így szabadon azt tehetnek, amit csak akarnak.

A szállító cég azt állítja, hogy náluk is csak egy név szerepel, és mindig érkezik egy kamion szállítmány, és őt azt viszik tovább. Rendőrségen pedig akkor tehetnék feljelentést, ha visszaküldöm a terméket és nem kapom vissza a pénzt, amit nem szeretnék megkockáztatni.

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AtiSnatch 2016.06.03. 11:38:10

"de nem tudom, hogyan tudnánk ezt közös erővel megállítani."

Például nem rendelsz tőlük?

Lalikám 2016.06.03. 11:39:44

A posztolót lehet már?
" Kb. 2 hét után meg is kaptuk a matracot, de egy 4 cm-eset és számla nélkül."
Miért vette át?

The Crazy One 3om 2016.06.03. 11:47:18

"Még mindig folytatja az átveréseit a megveszed.hu, de nem tudom, hogyan tudnánk ezt közös erővel megállítani. "

majd így folytatod: "Rendeltem..."

tehát rosszul csinálod! Te szerencsétlen balfék...

cmx85s 2016.06.03. 11:47:45

@Lalikám:
a. nem volt otthon, nyugger rokon vette át, Anyukám is azt mondta, h Ő nem tudja, minek kéne lennie a csomagban. Na, azóta nem vele vetetem át az ilyeneket :)
b. sztem Te is tudod, hogy a futár úgy szokta átadni, hogy először aláírod, utána adja a kiskezedbe a csomagot. Szóval, ez a megnézem, mi van benne, csak elméletben működik.

sáros_tehén 2016.06.03. 12:01:36

Nem tudom azokat sajnálni akik ilyen helyeken vásárolnak.
Évek óta mondják a médiákban, hogy csak megbízható helyről ... stb stb stb.. Erre a vadász innen rendel.. ..

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2016.06.03. 12:03:04

Egyemmeg a szarrágó posztolót. Nem jó a 4 cm-es, de visszaküldeni nem mered? Akkor mégis jó?
Vagy el akarod adni?

sáros_tehén 2016.06.03. 12:04:14

"nem tudom, hogyan tudnánk ezt közös erővel megállítani."

Kereslet kínálat alapon. Amíg lesz IQ 0, akik tőlük rendel, addig fognak üzemelni.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2016.06.03. 12:04:30

@cmx85s: Nekem eddig mindig sikerült megértetnem a futárral, hogy várjon pár pillanatot, amíg ellenőrzöm a szállítmányt. Sosem volt gond.

rarabel 2016.06.03. 12:15:53

Memóriahabos matracot szabad használni az érettségin?
És ha van memóriahabos matracom, akkor nem kell emlékeztetőket beirkálni a telefonomba, mert a matracom mindenre emlékeztetni fog?

Bombaló 2016.06.03. 12:32:12

"Még mindig folytatja az átveréseit..."

Eddig hányszor vertek át kedves poszter? Nem vagy te egy kicsit vadász?

megamenn 2016.06.03. 12:38:32

szerintem a poszter azért kapott 4 cm-es matracot, mert a megrendelő "megjegyzés" rovatába nem írta be, hogy pina. ez lehetett a baj. szerintem.

megamenn 2016.06.03. 12:40:28

@Bombaló: mAAAAAAArgit!!! savanyucukor!!!

Manyecska. 2016.06.03. 12:47:21

@megamen: :DD Amúgy elég rossz az ilyen mert folyton ott süllyed be ahol nem kéne lehet a 150kg már sok neki /2 fő össz/ szóval valami más varázsszót találly ki :)

Répázó 2016.06.03. 12:49:38

Tudom a megoldást! Nem vásárolsz tőlük. Tadaaaa

Tron65 2016.06.03. 12:58:21

"Rendőrségen pedig akkor tehetnék feljelentést, ha visszaküldöm a terméket és nem kapom vissza a pénzt, amit nem szeretnék megkockáztatni."
Pedig ez van!
A cipőt is visszaviszed a boltba, ezt is vissza kell.

megamenn 2016.06.03. 12:59:58

@Manyecs:
nincs más varázsszó.
katonák barkóbáznak:
- pina?
- az.

tejfölbiztosítás 2016.06.03. 13:17:48

@megamen: tegnap láttam egy jót. Nagyon jó volt. Ma pedig megtisztítottam a képernyőm. A kettő nem függ össze.
@Tron65: ja, csak az nem távoli fél és nem sumákolnak.
@kekecke: szarul látod. Légy a helyében.

szekertabor · provo.blog.hu 2016.06.03. 13:21:25

Hát túlságosan sok mindent nem tehetsz, de azért feljelentéssel élhetsz a NAV-nál, GVH-nál és a Fogyasztóvédelemnél, ugyanis a honlapjuk szinte semmilyen webáruházra vonatkozó formai követelménynek nem tesz eleget. Pl. sehol nem tüntetik fel az üzemeltető cég adatait. Ez talán okozhat nekik némi kellemetlenséget, ha a sóhivatalok nyomozást indítanak velük kapcsolatban.

zserzsenne 2016.06.03. 13:55:08

Nem értem, ki az isten rendel ilyen ránézésre átverésre szakosodott oldalakról? 18.000 forintos matrac??? Max. gyerekágyba lehet ennyiért kapni használhatót, de nem gerinctöröttnek.
Az eszem megáll, komolyan mondom!

The Crazy One 3om 2016.06.03. 14:53:14

@szekertabor: bizony, ennyi. csak tudod, az emberek valmiért azt halucinálják be, hogy ha valakit feljelentenek a katiatiilánál, akkor majd milliós kártérítést ítének meg a javára. Nem tudom, honnan van ez, tán dallasz?

Reactor 2016.06.03. 15:09:59

@zserzsenne: Ha valami túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, az többnyire nem igaz. Ezek a lehúzós, átverős kamuoldalak csak azért létezhetnek, mert mindig találnak 1-2 balekot aki bedől. Amíg azt látod hogy emberek az ezó-tévének telefonálnak rontáslevételért meg pénztalizmánért, és edzés & diéta helyett fogyókúrás bajuszkötőt vásárolnak, addig az ilyen és ehhez hasonló pénzlehúzdák vígan működhetnek.
Ha valamitől ilyen óccsóé' akarnak szabadulni, akár weboldalon, akár másutt, akkor a cucc vagy nem létezik, vagy erősen elhasznált, vagy egy nagyobb lopásból származik, és eddig "altatták" a cuccost.

tejfölbiztosítás 2016.06.03. 15:21:41

@Reactor: vagy eleve bóvli. Bajuszkötő lol.

The Crazy One 3om 2016.06.03. 16:10:36

valaki megkérdezi gabors helyett?

gabors 2016.06.03. 16:14:12

ez a hetvegi ??

a relevans resz:

1. ez purhab ize vilagszintu gagyi egy csoman bedolnek meg az eredeti is gagyi hat meg a kinai utanzat

2. occso vot-e ???

KaTe 2016.06.03. 16:15:06

Valószínűleg a vásárlási feltételeiket se frissítették már egy pár éve. (elég csak megnézni az elállási jog szekciót) Ez egy kibaszott pénztemető! Aki ide bármit is becsenget, azt a büdös életbe nem látja viszont. Hogy a francba lehet egy ilyen ganételepről bármit is megrendelni?
Mit lehet tenni ellenük? Mondjuk ha lenne egy összetartó közösség, akkor berendelni tőlük párszáz terméket az egyformákból utánvéttel és egyiket se venni át...

atpijkamo106 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.03. 16:16:15

Elsőzzetek már kötsögök az újposztban, mert szerenék én is hozzászólni.

gabors 2016.06.03. 16:23:40

@The Crazy One harmadik regisztrációja: nagyon koszonom a bizalmadat ... tok veletlen volt meg nem latta a te posztodat mert elolvastam a cikket is ...

gabors 2016.06.03. 16:25:39

@The Crazy One harmadik regisztrációja: valasz is megjott kozben igy harom posztot herdaltam a heroldra ...

atpijkamo106 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.03. 17:00:04

@kekecke: @Tron65: "fizessek 3.200 Ft-ot és 30 napon belül vissza kapom a pénzem"

Ehehehe. Ti ezeknek küldenétek akátmit, pénzt vagy terméket? Ninccsazazisten. Tényleg jobban jár, ha eladja a vaterán.

Dikusz 2016.06.03. 17:26:44

@The Crazy One harmadik regisztrációja: szerintem szekértábor nem dallik, de lehet hogy a többiek sem.
Látom harmadszorra is reinkarnálódtál, most is csúnya beszédért kaptad?:)

Egyébként én ezt nem értem, annyiszor volt már a Homáron is poszt ezekről a lenyúlós oldalakról, vajon miért nem tanulnak belőle? Amikor ilyen "emlékező" párnát, matracot látok, akármiből is készül, csak egy szivacsszerű valami. Ha elég sokáig fekszik rajta valaki persze hogy emlékszik az a nyomorult holmi. Régen az ilyenre azt mondták, hogy kifeküdte a matracot.

The Crazy One 3om 2016.06.03. 17:48:07

@Dikusz: a kettest nem tudom miért kaptam. Szerintem Hilda azt játsza, hogy ő egy focibíró: tehát a piros lapon kívül még eltiltás is jár egypár posztra és én a bünti alatt is meg merészeltem szólalni. Mindegy, ettől is lassan elbucsuzhatok, de már van bekészitve kettő előre.

A második bekezdésedhez: ugye ez memória matrac. Te tudod hogy mit jegyez meg? Nekem gőzöm sincs. Van benne sd kártya?

atpijkamo107 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.03. 17:55:35

@Dikusz: "Látom harmadszorra is reinkarnálódtál, most is csúnya beszédért kaptad?"

Itt a második komment: bestofhomar.blog.hu/2016/05/24/adjon_halat_a_sorsnak_hogy_nem_mark_szomszedja_162

The Crazy One 3om 2016.06.03. 17:57:42

@atpijkamo107: hupsz, tényleg. Tehát megérdemeltem. Egy visszaeső bűnöző vagyok

atpijkamo95 · http://deciki.blog.hu/ 2016.06.03. 18:23:30

@The Crazy One harmadik regisztrációja: Ebből ne vond le azt a téves következtetést, hogy ha nem érdemeled meg, akkor nem basz ki a Helga.

The Crazy One 3om 2016.06.03. 18:32:34

@atpijkamo95: ezt is írtam, csak kitoroltem. Te már csak tudod, hogy még ez. :)

gio · http://www.napiauto.blog.hu 2016.06.03. 18:39:29

vegyük már észre: ez egy FEDŐmatrac!

jó terméket kapott a user! figyelmetlen volt a rendelésnél. az van a képen, amit kapott.

Kenderice 2016.06.03. 19:39:11

@gio:
80x200x10-est rendelt, de 80x200x4-est kapott.
Mitől lett volna figyelmetlen?

joska61 2016.06.06. 10:12:42

Az ilyen agresszív marketinggel nyomuló kuponos meg gagyit gagyira halmozó oldalakról rendelni.... Hát erre mondják, hogy becoptad.

Burpi Turpi 2016.06.07. 13:14:05

Már bocs,de : gerinctörött rokonnak "óccsó" oldalról ismeretlen matrac. Van amire azért költeni is kellene. Pl. egészség. Na písz

BTZ 2016.06.17. 23:14:05

Új gerincet már ne innen rendelj :D
süti beállítások módosítása