Tékozló Homár

Furcsán halad a legjobb felé a DPD Magyarország

2016.06.17. 09:46 | Homár Hilda | 42 komment

dynamic_parcel_distribution_logo_svg_1.png

De szerencsére itt van nekik jó példának egyből dán partnercégük, a Királyi Posta. A sztori tanulságos, olvasónk, András ráadásul nagy megkönnyebbülést okozva egyáltalán nem akart belefolyni a rettenetesen közhelyes "na tessék, itthon minden szar, bezzeg nyugaton" picsogásba, és bónuszként hozzácsapott a sztorihoz egy pozitív BKV történetet is. Lehet, hogy ezentúl csak ilyen 2:1-ben alapon működő leveleket fogadunk a Homáron, meghekkelve a fogyasztóvédelem erősen emós hangulatot árasztó tematikájának emberre gyakorlolt hatásait.

Kedves Homár!

Dániából rendeltünk egy csomagot. Egy hét semmittevés után elkezdtük hívogatni a DPD-t, ott olyasmi válaszokat mondtak (elég zavarosan), hogy Dániában a Dán Posta a partnercég, és ott valami hiba van a rendszerben, és nem tudnak semmit.

Több mint 2 hét után eluntam, felment az agyvíz, és az alábbi levelet írtam nekik:

Tisztelt Ügyvezető!

Oldalukon böngészve bukkantam a következő, igen mókás oldalra, bár ezt a szarkasztikus humort nem igazán sikerült értékelnem, ilyeneket olvashatunk itt: A szolgáltatás fejlesztése érdekében szeretném megtudni, mi a véleménye a DPD Hungária Kft. tevékenységéről, működéséről, szolgáltatásairól. Továbbá ilyen tréfákat: és ígérem, hogy az Ön megítélésére alapozva a DPD nem jó, hanem a legjobb lesz.

Nos... Megbízást adtunk Önöknek egy csomag elhozására Dániából.

A megbízást 16 nappal ezelőtt adtuk.

Az oldalukon megadott szállítási idő 4-7 nap. Igaz ott van mellette, hogy ez csak tájékoztató jellegű adat. De szerintem az, hogy 16 napja SEMMI nem történt, beleértve azt, hogy mgé fel sem vették a csomagot, ez nem nevezhető már "tájékoztó" adatnak sem.

Ezzel a DPD nem a legjobb, de a rossznál is rosszabb felé halad.

A dolgot fokozandó SEMMI értesítést nem kaptunk arról, hogy a csomag késik. Ezért is nekünk kellett tübbször telefonálnunk. Eleinte még erre is csak olyan válaszokat kaptunk, hogy nem tudnak semmit, mert a számítőgépes rendszerben hiba van. (eléggé hihetetlen, hogy a "legjobb" felé haladó cég ne is tudjon semmit a csomagjairól...  hát nem is hittem el). Azóta meg folyamatosan a Dán Királyi Postára hivatkoznak, hogy az mint partnercég nem vette fel. És? 

Mivel magunk is kereskedő cég vagyunk, akinek az ügyfél az első, így kiválóan tudjuk, hogy mindig akadhatnak a rendszerben problémák. Ha a 7 nap 10 lett volna, egy szót sem szólunk. Magunk sem szeretjük azon vevőinket, akik képesek a legkisebb dolgogból elefántot fújva fontoskodni. Ám ha egy hete nem vette fel a partnerük a csomagot, akkor 2 napig naponta, utána napi 3-szor, majd óránként kell őket piszkálni ez ügyben. Ez az Önök DOLGA! (már ha értik ezt a kifejezést, miközben éppen azt ígérgetik, hogy a legjobbak lesznek - bár a feladat letojásábal talán tényleg sikerült már elérni a legjobb címet)

És nem vagyunk túlságosan fogékonyak a további megmagyarázásásokra, inkább arra lennénk kíváncsi, hogy ez miképpen illeszkedik abba, amit az oldalukon állítanak önmagukról.

Mondjuk erről sikerült pár netes fórumon olvasnom, most a felesleges panaszok közepettei, ami vélhetően kiváló reklám Önöknek, és szeretnének még sok ilyet. Mondjuk a tulajdonosi körnek is érdemes lenne felhívni rá a figyelmét, hogy a magyarok mit művelnek a nevük lejáratása érdekében. De arra is kíváncsi lettem immáron, hogy mi lehet ilyenben a Fogyasztóvédelem álláspontja. (de kíváncsi vagyok Ön mit tenne a helyemben, mitképpen cselekedne egy ennyire trehány és felelőtlen céggel szemben, mint amit Önre bíztak éppen - tényleg kíváncsi vagyok Ön mit tenne, bár meglepne, ha erre a konkrét kérdésre Ön válaszra is méltatna)

Ez több mint felháborító amit Önök művelnek. Ez nem Petike karácsonyi csomagja, amit elég ha január végén megkap, legfeljebb sír a rohadt kölyke a karácsonyfa mellett egy sort, amire Önök nyilván nagyívben tesznek. De itt ipari termelésről van szó, és lehetséges egészségkárosodásról (védőeszközökról lévén szó) Vevőink közt szerepelnek a hazai ipar nagyjai (pl. MOL, Suzuki, stb), továbbá iskolák, közintézmények, de a NAV, Rendőrség, BV is rendszeresen vásárolt tőlünk. A jelen eszközöket ipari termeléshez viszi egy hazai gyár, és a beszállításunk késedeleme miatt súlyos anyagi és egészségvédelmi problémákkal néznek szembe. Önök meg közben 16 napja nem tesznek SEMMIT, feltéve, hogy a heves vállvonogatást nem nevezzük munkának.

Kérem AZONNALI válaszát, hogy mit tesznek a csomag beszállítása érdekében, hiogy ez Önök szerint így elégséges-e, hogy a felkínált 4-7 nap szállítási idő Önök szerint mennyibe tájékoztató jellegű arra nézve, hogy 16 nap alatt fel sem vették a csomagot, hogy Ön mit tene az én helyemben, hogy mi lesz a véleménye annak az ipari negységnek rólunk ezért és ezt miképpen kárpótolják Önök, azt meg, hogy Önökről mi lesz a hazai nagyfelhasználókl közt a vélemény, azt nem kérdem, azt talán kitalálhatják két vállvonogatás között)

A magyarázatokkal nem leszünk előrébb, ide cselekvésre képes vezetőre lenne szükség, meg megfelelő alkalmazottakra. Ígéretkre nincsen szükség, mert ígéret az van, azt látjuk, ezzel pl. már jól is laktunk: '"és ígérem, hogy az Ön megítélésére alapozva a DPD nem jó, hanem a legjobb lesz." TENNI is képesek ezért? (pl. hétfőre - azaz 19 nap alatt - leszállítani csomagot az ajtónkba, és elgondolkodni azon, hogy ezért ki fizet kinek...)

Nemtisztelettel:

K. András
ügyvezető

Nem nagy örömmel, de egyszerűen amikor a DPD oldalán megláttam ezt a dumát, az a valóság kontrasztjában igencsak feldühített volna még egy békés birkát is. Vacilláltam egy ideig, hogy betegyem-e a Homárt, végül beletettem. Gondoltam a következő a Fogyasztóvédelem lesz.

De mivel addigra már elfogott a "harctéri idegesség", így a levelem elküldése után kb. 10 perccel új ötletem támadt. Felkerestem a dán DPD oldalt - ami nincsen, és valóban a Dán Királyi Posta a partnercég, ami ráadásul egy Nordpost vagy Nordicpost (most nem keresem elő) cég része. Szóval megtaláltam a Dám Posta oldalát., ahol a megjegyzésre, vagy panaszra (lényeg, hogy valami kontaktra) találtam is egy email címet. Nem elrejtve mélyen, hanem könnyen, a VEVŐ számára elérhetően.

Bár az oldal ékes dán nyelven íródott, dánul meg csak annyit tudok, hogy Tak (=köszönöm), így nem sokat értettem (angol opció nem is volt), de azért ennyi lejött, hogy ha akarok valamit írni, és az nem privát ("kundenserice privat"), akkor azt oda kell írnom ("kundenserice erhverv"). Gondoltam ez lesz a válallati. Így hát megírtam az esetet angolul a dán emailcímre, egy Dán Posta nevű vállalatnak, ahol nyilván van dolog elég: hogy egy dán cég attól nem tud itthon eladni, mert a DPD 16 napja rájuk keni a dolgokat, és mi meg nem tudunk semmit.

Előszöris jött pár perc múlva egy olvasási visszaigazolás. Majd egy munkanap csend ott is. A következő munkanapon azonban jött egy levél angolul, hogy valóban ők a DPD Dániában, és valóban volt egy számítógépes rendszerhiba, ami miatt baj volt a csomagfelvétellel. A dán ember közölte, hogy lekérdezte az IT-sokat, és a hibáról azt jelentették, hogy már el lett hárítva, de ami a hiba ALATT érdekezz be a rendszerbe, az bizony elpusztult. És javasolta, hogy adjuk fel a DPD-nél megint a behozatali igényt.

Ezek után tanakodni kezdünk. Ha lemondjuk az előzőt és feladunk egy újat, akkor a hazaiak végül képesek mindkettőt törölni (sajnos a hazai munkaerőkkel van tapasztalatunk, az, hogy pontosan odafigyeljen egy kérésre, az úgy 10-20%-ban jó ha sikerül, ha egyszerűbb félreérteni és az kevesebb munka, akkor félreértik inkább). Ha azt kezdjük magyarázni, hogy ismételjék meg, abból lehet megint semmittevés lesz, hiszen ők már leadták. Így aztán, mintha mi sem történt volna, feladtunk egy vadiúj kirendelést, ugyanarra a címre, ugyanarra a súlyra, mintha új szállítmény lenne. Az automata mint mindig visszaigazolt egy számot (ami még nem is nyomkövetési szám, csak rögzítési) és ezzel csend lett.

Nos én, biztos-ami-biztos, ezt a számot megírtam a Dán Posta azon emberének, aki válaszra méltatott, hogy megofogadtuk a tanácsát, és új rendelést adtunk le a hazai DPD-nek. És most jön a(z újabb) magyarázat, hogy miért nem vagyunk, és miért nem leszünk sosem Dánia...

Ugyanis ma a Dán Posta embere megint írt, hogy ellenőrizte a csomagot, a felvételi rész rögzítve van, és még ma fel is lesz véve, és adott egy nyomkövetési számot.

Itt tartunk. Ők, akikkel nem is vagyunk közvelen szerződésben, nos ők informáltak. A hazai DPD azóta is csak hallgat.

Gondolom pár nap múlva majd beállít a cuccal, és egy teljes értékű számlával, ezen második kirendelésre. Az első meg a feledés homályába vész. Ha nem keresem meg a Dán Postát agolul (és aki nem tud elég jól angolul?), akkor lehet a DPD sosem deríti ki a mivant, és a büdös életben nem ismételte volna meg a kirendeléseket. És még karácsonykor is csak a kezét tárták volna szét a legjobbá váló fuvarozó dolgozói, hogy: De hát a Dán Posta...

Újabb érdekes hozzáállási sztori a számos hazai szomorú eset mellé - és ha a saját weblapjuk ügyvezetői önhimnuszával összevetjük, akkor egyszerre szánalmas, nevetséges, siralmas és sajnos még mindig nagyon-nagyon magyar... 

(Van kivétel is persze, a sok panasz közt érdemes ezt is megemílteni. Sikerült elhagyni a táskámat a 105-ös buszon, benne egy külső winchesterrel, ami hiányában vagy egy hét munkája veszett volna el, és amit más kiválóan tudott volna használni külső tárolónak - közvetlen érték kb. 10 000 Ft, na meg egy jó kis táska, nekem azonban egy hét munkája ennél sokkal többet ért volna. Leszálltam a buszról több táskával, ezt valahogy nem fogtam a többihez hozzá - fentmaradt.

Kb. 3 perc múlva kapcsoltam. Elkezdtük hívni a BKV diszpécserét, az felvette az esetet. Mondjuk azért nem szólt volna a buszvezetőnek menet közben, hogy nézzen szét, viszont mint kiderült valaki észrevette a magányos táskát, és magától leadta a buszvezetőnek,. Akinek viszont a végállomáson már szólt a diszpécser, és amint megtudta, hogy a táska megvan, visszahívott, és elmondta, hogy mikor ér a busz a másik végállomásra, menjek oda, elcsíphetem a sofőrt ott, aki magával viszi a táskámat. Még a rendszámot is megadták, hogy melyik buszt mikor várjam a másik vágálomáson.

Taxiba vágtam magam, odaérek, bejön a busz, megvan a táska. Adnék a sofőrnek örömömben 20 000 Ft-ot, erre mosolyogva elutasítja. Mondom de megérdemli, mondja, hogy ez a dolga, nem csinált semmit. Mondom ossza meg a diszpécserrel, mondja nem is ismeri. Szóval a táska hiánytalanul meglett, a sofőr többszöri unszolásra sem fogadott el semmit. És ez is Magyarországon történt, csak, hogy pozitívat is mondjak. Sajnos ebből sokkal kevesebb akad.)

Üdvözlettel:

András

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nick-son 2016.06.17. 09:54:32

Nincsenek hozzászólások?

atpijkamo113 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.17. 09:56:40

@Nick-son: "Nincsenek hozzászólások?"

Még olvassák. Kurvahosszú.

rarabel 2016.06.17. 10:00:23

Sorsjegyet, lakásbiztosítást ajánlhatok?

The Crazy One 4égy 2016.06.17. 10:08:44

tehát , a főhős a DPD-t hibáztatja, mert a csomag ki sem jött Dániából. Írja, hogy kereskedő cég, gondolom tulaj, így nyilván ő maga jár utána minden problémás ügynek. Jesszusom, poszter.

Rongyosgárda 2016.06.17. 10:12:15

nemelső.
Szép, hosszú poszt, de sok a magyarozás, ami elveszi a kedvet már megint az egésztől... :( Ha ennyire bánt, akkor "el lehet innen menni" :) Amúgy jogos a pamp, én is begőzöltem volna... És a hejesirási hiba is sokan vannak. A kevesebb több. Ennyit a posztoló ekézéséről. (Ekieki, ekieki, lapang)
Ilyenkor a GLS / UPS / DHL nem lehet megoldás? Vagy ez ilyen spéci csak DPD cucc? Nemtom ezért kérdezem. DPD ÁSZF-ében nincs olyan kitétel, hogy IT hiba miatt (egyéb vis maior) szarhatnak az egészre? Mert akkor csak erre kell mutogatniuk (ami nyilván pronyóság, de bevett szop... szokás)

szupermacs 2016.06.17. 10:18:58

Biztos nem olvasom el. Nem szállították ki neki 16 nap alatt, amit 1 hét alatt talán ki kellett volna. Szörnyű. A többi nem érdekel. Miért kell ilyen hosszú regényeket írni? Miért kell ilyen hosszú, fölösleges mondatokkal terhelni a kurva olvasókat?

hir6kommentár 2016.06.17. 10:21:13

@The Crazy One négypontnulla: Miutan a DPD _pontosan tudta_ hogy hiba van (volt) az IT rendszerben, egy "elnezest kedves ugyfel, szamitogepes hiba volt a Dan Posta rendszereben, sajnos az On rendelese is elveszett - kerjuk adja fel ujra" jellegu valasz tokeletesen elegendo lett volna, nem kerul semmibe, es egy nagyon pozitiv imazs-t alakitott volna ki.

nyakira 2016.06.17. 10:25:30

Ezt a levelet kicsit túllőtted. Még ha léleknyalogató hangnemben íródott volna is, jóeséllyel valami 1bites picsánál landol, aki csak átfutja, nemhogy még így, hogy nem is szólítod meg az egóját szépen. Gyakorlatilag felesleges volt körmölnöd.

nyakira 2016.06.17. 10:29:44

@szupermacs: érdzscsd meg, hogy az út a cél és ne akarj nagy, s mélyreható élményeket begyűjteni instant alapozással. Járd végig amit végig kell, hogy kiteljesedhessék a katarzis, az őt megillető helyen. Az, hogy instantget kapsz nagyfaszt, érdemi meló nélkül, az nem jelenti azt, hogy az életben nincsenek szebb beteljesülések. Még ha az egy gőzölős poszteren keresztül vezet is. Na nekikezdek a levél második felének - szólt a kibaszott olvasóóó.

The Crazy One 4égy 2016.06.17. 10:30:25

@hir6kommentár: imázsépítést vársz a DPD-től, vagy csomagot?

sáros_tehén 2016.06.17. 10:33:44

Akkor most a BKV busszal mentek ki dániába a csomagért, ahol kapott helyette egy külső vinyót?

sáros_tehén 2016.06.17. 10:35:39

Kedves poszter!

Én nagyon szívesen elfogadnám azt a húszezrest, amit a BKV sofőr elutasított. Ha neked is megfelel, adok egy bankszámlaszámot.
Cserébe 2 napig isteníteni foglak a DÁN királyi postánál.

nyakira 2016.06.17. 10:38:13

"amit Önre bíztak éppen"
Ez tényleg ennyire beszűkül/magából kiindulló? Asziszi (Xt. Ferenc), magával a nagyfőnökkel beszélget. Wáh!
"És nem vagyunk túlságosan fogékonyak a további megmagyarázásásokra"
Végülis jó dolog magunkban puffogni.
Relatíve és szubjektíve Petikének is ugyanolyan fontos a saját csomagja, mint neked a tied. Az a gáz, hogy a felháborodás elvisz egy totál antipatikus mederbe: egy csomagküldőnek nem az a feladata, hogy priorizálja a te hőzöngő munkavédelmis eszközeidet, éspedig fentebb, hanem hogy mindenki megkapja "ami jár". Jó nagy paraszt vagy, ha ezt a gondolatot - ha ugyan volt benned ilyen valaha - beárnyékolja a fejedben ugató malamuth eb. Érthető, hogy ez ott fontos, de maga ez a gondolat messze elnyomja a sajátfontosságot.
Ha valóban olyan feszített tempójú lenne és világfontosságú a termelékenységeket, már ré BERENDELTE volna máshonnan a posztroller a fontosságokat, a DPD-vel meg majd, utólag, valahogy. Ellentmondásos ez így.
Különben ez vicces, hogy a marketingszöveggel kardozik. Legalább valami konkrét, előzőleg neki szánt mondatot idézgetne.

hir6kommentár 2016.06.17. 10:40:35

@The Crazy One négypontnulla: Szerencsere egyiket sem :) - viszont az altalam felvazolt esetben
1.) ugyfel elegedett lenne
2.) nem szuletik meg a post

nyakira 2016.06.17. 10:46:48

Kurva gáz. Amin én dolgozom, azt nem hagyom el. Azt érdemelted volna, hogy tanulhass az esetből és elhagytad voln a picsábaN. Aha, nem állítom, hogy rossz ember vagy, meg nem is tudhatom én azt, de ez a húszezresadás csak mégantipatikusabbá tesz. Na inkább ez a tipikus magyar. Ha már mindenképp magyarozni kell.

Rongyosgárda 2016.06.17. 11:35:15

@nyakira: túltoljuk a posztoló boronálását (az ekézés szót már használtam). biztos csak ellenpéldaként hozta fel a békávét. ééééés nem azért, mert megmutassa, hogy a 10ezres mobilhdd-ért (ami mellesleg az ő tulajdona) 20-at adott volna a fosőrnek...villantotta a deákigazolványt, na. Mondjuk jó, hogy nem a macbookját hagyta ott, akkormár 740-et kellett vón fizetnie, NETTÓ... :/ :D (trolloff)
Én így írtam volna:
"Bezzeg a bkv olyan f@szagyerek vót, hogy mikor fennhagytam a éjszakai buszon a sörözés után a noteszemet, visszafele simán visszaadta a sofőr. Na így kéne DPD neked is ügyetkezelni"

Manyecska. 2016.06.17. 11:45:14

@nyakira: tisztelni kell!! nem elhagyni! :P ma du.ötkor Loncika, aki Karolina névre hallgat-mint ükanyám- verset mond az M2-őn. Barinőm csimótája, terhes kutya sajnos nincs a posztban:D Te miért nem leszel "Möszijő Pintyő"..?? :D

Joecy 2016.06.17. 11:52:54

@The Crazy One négypontnulla: Te mindenen csak fröcsögni tudsz, minek jársz ide egyáltalán?! Ne válaszolj...

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.06.17. 12:12:39

Gondolom a poszternek is akkora cege van, mint a DPD, es soha semmi problema nem merult meg fel a mukodese kozben, vevoelegedettsege pedig 100%.
Amugy akinek ilyen szofosasa van az adja oda valakinek a becses muvet, hogy kihuzigalja belole a felesleges mondatokat. Jo penzert en is vallalom.

Vajmaci 2016.06.17. 13:02:15

DPD

Van negatív tapasztalatom is....illetve csak az.
Tavassal megvettem a kocsira a nyárigumikat. Egy nagy és ismert márka mellett döntöttem, mit ad isten pont akcióztak. A foci EB támogatójaként választhattam 2 ajándék között, amit annyihoz kötöttek, hogy a számlát amivel a gumit vettem, bescannelve el kellett küldeni nekik mélben. Itt jelezték hogy pár hetet eltarthat míg kiszállítják. A regisztrációkor megadtam miden adatom (ez fontos a későbbiekben!) és a címem, a telefonszámom, satöbbi.
Itt lépett a DPD a képbe.
Jött egy mél tőlük, hogy adott nap, adott órájába keres a futár.
Közben várok máshonnan is egy csomagot, így nem is kapcsoltam az átvételig, hogy nekem ettől a gumigyártótól jön a promóajándék.
Hallom a folyosón mászkál valaki....egyszercsak csengetnek. A DPD-futár.
Egyből olyan hangnemben esik nekem, mintha minimum megittuk volna egymás lábvizét, és elkezd fröcsögni hogy én mekkora suttyó vagyok mert nem adtam meg az emelet-ajtó számát ahol lakom,és ő már fél órája keresgéli a lakást.
Megjegyzem a nevem mind az ajtón, mind a bejáratnál a kapucsengőn látható!
Mondom a futárnak,miután átveszem a cuccot,és rájövök mi is ez, hogy nem is én rendeltem, "csak úgy" kaptam.
Hát ez őt nem érdekli, legközelebb nem fog itt keringeni....
Mondtam neki, ha rajtam múlik nem lesz legközelebb!
Érdekes tapasztalat volt.
Eddig egyedül a DHL akikkel meg vagyok elégedve. Korrektek a futáraik,korrekt az ügyfélkezelés is ha probléma adódna, és tökéletesen ügyfélközpontúak!
Na ennyi...bocs hogy bőlére eresztettem! :)

Dikusz 2016.06.17. 13:03:35

@Firestarter.18: már csak az a kérdés, hogy akkor mi maradt volna a műből.

sáros_tehén 2016.06.17. 13:11:25

poszter.. Írjál neki facebook üzenetet. Lehet azt hamarabb olvassa..

www.facebook.com/csilla.hosszu.16

The Crazy One 4égy 2016.06.17. 13:20:02

@Joecy: te milyen betegséggel küszködsz ? kérdezel, de ne válaszoljak rá? Agyalágyultság, tán?

CID. 2016.06.17. 13:30:26

@Firestarter.18: Nem, viszont a DPD biztos, hogy nem a magyar ügyvezetője ;)

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.06.17. 14:12:27

@CID.: Na most ezt nem tudom dekodolni, pedig esku erosen probalkoztam.

@Dikusz: "Beszart a dpd rendszere es eltunt a rendeles, nem szoltak, utana kellett jarni es most mar minden oke."

gabors 2016.06.17. 15:47:30

Ez mar a hetvegi ??? Na mindegy

"Kérem AZONNALI válaszát, hogy mit tesznek "

Semmit es ha sokat ugral vagy ir a homarnak, akkor felmondjuk a szerzodest es szarunk a csomagjara a penzet maj 6 honap mulva visszakuldjuk ...

Kerem valaszom szives tudomasul vetelet. Ugyvezeto ...

McZozo 2016.06.17. 16:11:11

@The Crazy One négypontnulla: Nem azert hibaztatja a posztolo a Magyar dpd t merthogy nem jot ki a csomag Daniabol, hanem mert, nem mentek utana nem probaltak megoldani es fokeppen tajekoztatni se taekoztattak. Ugyanis amit vegul a poszter csinalt hogy direktbe megkereste a dan postat ami mint kiderult szerzodeseskent a dan dpd is egyben, azt a Magyar dpd nek kelett volna mar joval korabban megtenni es tajekoztatni az ugyfelet hogy bocs a rendelesed ment a lecsoba add fel ujra please mert kulonben sose less csomagod.

The Crazy One 4égy 2016.06.17. 16:19:02

@McZozo: ezt értem, de melyik cégtől várhatod el, hogy minden egyes eseten külön lekövessen? Persze, a napi két megrendeléses zug bt. megoldja mert egy jegyzetfüzet az egész vállalkozás, aztán később az evernote app.
A csomag sosem volt a magyar DPD hálózatában...

Cateran 2016.06.17. 20:38:09

@The Crazy One négypontnulla:
Mondjuk 1 futarszolgalattol..mit ad isten a DPD pont ilyen...Az 1 dolog, hogy nem volt a magyar DPD halozataban, de a DPD halozataban igen (lokal? nem, global? igen..) De nem is ez a lenyeg....elvallaltak 1 szallitast (tokmindegy milyen tarscegen keresztul, a belso kommunikaciojuk es logiszitikai rendszeruk nem az en vagy posztolo gondja) problema merult fel (tokmindegy milyen..meg vis maiornal is ki kell kohogniuk legalabb annyit, hogy "bumm, szivtal!") es baxtak megoldani...
Hozzatennem, hogy az angliai DPD-tol el vagyok ajulva, epp csak, hogy nem fizetik ki helyettem a csomagot (sajna:D) Tenyleg le a kalappal a DPD UK elott, nagyon profik 1 rossz szavam nem lehet rajuk :)

megamenn 2016.06.17. 21:20:45

ez olyan hosszú poszt, hogy többedszerre sem tudtam végigolvasni, ráadásul mire eljutottam valameddig, már elfelejtettem az elejét.
ami lejött, az az, hogy a poszter nagymenő, mert tőle vásárol mindenki aki számít. nem kell neki a rinya (DPD) de közben ő mégis itt rinyál, ahelyett, hogy a felvázolt kellemetlen helyzet kezelésére kidolgozott haditervvel ( rendel máshonnan, készletet tart) mégiscsak ki tudná szolgálni a szuperfasza megrendelőit.
tipikus magyar "jajjdevállakozóvagyokmégakétkiflirőlisszámlátkérekmeretaztisbeviszemavállalkozásombamertakkoraászvagyokamikoralidlibenismindenrőlküökönszámlátkérekésmindenkiengemnézésirigyelmerténkurvasikeresvagyok" mentalitás, ugatunk mindenkinek, aztán csődöt jelentünk.

megamenn 2016.06.17. 21:22:47

ennél nagyon sok jobb dolog van, a pinát itt nem is említem...

atpijkamo113 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.06.17. 22:30:59

@Dikusz: "az a kérdés, hogy akkor mi maradt volna a műből."

+

Taxomükke (UK) 2016.06.18. 08:53:12

A dán posta visszaadta volna a buszon hagyott taskadat?
Nem.
Hatakkormirolbeszelunk?

További magyar hang 2016.06.18. 14:28:10

a legkisebb dolgogból elefántot fújva -- ez egyszerűen zseniális mondás, imádom

Egészen friss:
Múlt pénteken 17:00 környékén feladtam a DPD-nél egy csomagot Franciaországba (40x25x15 cm, 1 kg), e hét szerdán 12:45-kor átvette a címzett, mindez 7570 Ft-ba került, végig nyomonkövethető volt. Mivel nem vagyok szerződött partner, ezért feladáskor nekem kellett elvinnem a helyi depóba, nem a lakásomon vették fel, de ennyi nálam bőven belefér. Most írjam azt, hogy a DPD a legjobb?

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.06.18. 22:34:56

@Firestarter.18: "Gondolom a poszternek is akkora cege van," hogy BKV-val utazik...
@megamen: "rendel máshonnan, készletet tart) mégiscsak ki tudná szolgálni a szuperfasza megrendelőit." +++
Ettől persze még megértem a felháborodását, meg a DPD tényleg nyaljon kecskebékát (amiért le se szarták), de ha elkezdek egy mondatot és olyan hosszú, hogy nem emlékszem az elejére, lehet, hogy elolvasom grimm összes meséje is jó volt, mikor gyerekkoromban apukám a legerősebb...

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2016.06.19. 15:04:47

Szerencsés ember nem lehet, aki futárcég szolgáltatását veszi igénybe. Akkor már inkább a Posta. A futároknál még az is jobb.

Phil Necro 2016.06.20. 06:15:50

Sok balfasz ir a homarnak levelet, de ilyen idegesito stilusban kevesen.
Nagyon remelem, hogy meg honapokig nem fog megerkezni a csomagod,es ledobsz egy jo 95-99 szazalekot a modorossagodbol.

joska61 2016.06.20. 09:15:20

Ezt a szófosást...

SAndrás 2016.06.26. 17:53:07

Én kedvelem a posztert :D !
Grafomán, mint én, csak én tudok helyesen írni.
BKV-val jár, mint én, csak azért, mert nincs jogosítványom, és nem is akarok.
Bizonyára nemzetközi üzlete van, mint nekem.
A net-es rendelésekkel csak egyszer volt bajom, de az a futár stílusa miatt. Azóta átvételi pontokra rendelek.
süti beállítások módosítása