Tékozló Homár

Hitel nincs, csak hitegetés meg egy csomó kiadás

2016.07.29. 10:33 | Homár Hilda | komment

k_h_logo_a3.jpeg

Együttérzünk Dániellel, de sajnos lehet, hogy ez a legtöbb, ami a helyzetből kihozható, szakértőink ugyanis ezt írták: "sajnos a hiteligénylésről azt kell tudni, hogy néhány jogszabályban meghatározott minimális előíráson túl a bank saját üzletpolitikája alapján maga határozhatja meg, hogy ad-e hitelt vagy sem. Nyilván felmerül a kérdés, hogy mikor miről kell tájékoztatni, de tudjuk, hogy ilyenkor mindig az a fő kérdés, hogy tudja-e bizonyítani az elhangzottakat." Azért, olvasónk helyében lehet, hogy futnánk egy kört a Pénzügyi Békéltetőnél.

Tisztelt Tékozló Homár!

Velem az alábbi, számomra felháborító eset történt. 

A történetem előzménye, hogy épp válófélben vagyok... A feleségemmel abban egyeztünk meg, hogy a lakás ráeső tulajdoni hányadát megvásárolom tőle, de ezt csak banki hitelből tudnám rendezni. Több bankkal felvettem a kapcsolatot, és arról tájékoztattak, hogy amennyiben a válás már megindult vagy a keresetlevelet a területileg illetékes bíróság átvette/befogadta és ezt tudom prezentálni, akkor be tudják fogadni hitelkérelmet. Végül a kondíciók és a fiók közelsége miatt a K&H Bankra esett a választásom.

Az ügyintéző először azt mondta, hogy ő hasonló esettel még nem találkozott, de még mielőtt megkezdjük ő a központjukat megkérdezi... Így is tett, majd arról tájékoztatott, hogy valóban, ha már a bíróság befogadta a keresetet, akkor meg lehet kezdeni a hitelkérelmet. 

Sok-sok papírt kértek, többek között adásvételi szerződést földhivatal által érkeztetve, stb. Miután minden papírt prezentáltam, felhívtak, hogy szükség van ilyen esetben, egy Házastársi vagyonközösség megosztási szerződésre, mivel nem vagyunk még jogerősen elválasztva. Ezt is megcsináltattam, az ügyvédemmel, azt még itt megjegyezném, hogy mindkét szerződést az aláírás előtt a bank jogi osztálya validálta. Ezután arról tájékoztatott az ügyintéző az ügyvédem jelenlétében, hogy minden rendben, csak a jóváhagyásra várunk ami még pár nap lesz, utána mehetek a szerződésért, majd el kell vinnem közjegyzőhöz hitelesíttetni és ők ezután fognak folyósítani.

Ezután eltelt pár hét, nem hívtak, ezért én jelentkeztem. Az ügyintéző azt mondta, hogy rossz híre van, elutasították a kérelmet egy belső szabály miatt, ami kimondja, hogy lakáscélú hitelt, nem folyósítanak közvetlen hozzátartozók közötti adásvétel esetén, azt is mondta, hogy az elutasítás már két nappal a hívásom előtt megtörtént, de "nem mert jelentkezni", illetve hogy még "futott pár kört, hátha..."! 

Amikor ez kiderült a telefonos ügyfélszolgálatukon panaszt tettem, mivel, ezen tényt (saját belső szabályozás) az ügyintézőnek tudnia kellett volna és tájékoztatnia erről és amennyiben így tett volna, nem készíttetek az ügyvédemmel több százezer forint költségen egyelőre felesleges szerződéseket, hanem megvárom a válás jogerőre emelkedését és akkor kezdünk bele az ügybe.

Nem állt szándékomban ide írni, de megkaptam a panaszomra a K&H válaszát, amiben leírják, hogy felvették a kapcsolatot az érintett fiókkal, ahol arról informálták őket, hogy engem mindenről megfelelően és időben tájékoztattak! Azt is jelezték, hogy a bank nem téríti meg a (kizárólag) miattuk keletkezett ügyvédi költségeimet!

Amit még tudni kell az esetről, hogy az ügyintéző azt ígérte nekem telefonon, hogy amennyiben mégis náluk veszem fel a hitelt (tökéletesen hitelképesnek találtak és az ingatlan is többszörös fedezetet jelent a számukra), ők saját hatáskörben jóváírják a feleslegesen keletkezett költségeimet. :-)

Leegyszerűsítve egy olyan hitelkérelmet fogadtak be, amit el sem lehetett volna indítani, de megtették, ami által nagyon sok felesleges kiadásba kényszerítettek, de mossák kezüket!
Ti mit gondoltok az esetről, mit lehet ilyenkor csinálni?

Köszönettel,
Dániel   

UPDATE

Tisztelt Szerkesztőség!
Mivel kiemelten fontosnak tartjuk minden ügyfelünk, hozzánk forduló érdeklődő elégedettségét, ezért rendszeresen keressük a bennünket érintő visszajelzéseket, így olvastuk Dániel 2016. július 29-én nyilvánosan megosztott levelét is. Nagyon sajnáljuk ügyfelünk kellemetlen tapasztalatát, és megértjük az efölött érzett bosszúságát. Természetesen nekünk is az a célunk, hogy ügyfeleink megelégedetten intézhessék ügyeiket.

Az írás nyomán az esetet ismételten megvizsgáljuk, és az ügyféllel felvesszük a kapcsolatot.

üdvözlettel:
K&H Kommunikáció

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2016.07.29. 10:39:04

"felhívtak, hogy szükség van ilyen esetben, egy Házastársi vagyonközösség megosztási szerződésre, mivel nem vagyunk még jogerősen elválasztva."

Nem kellett volna már itt rákérdezni, hogy "bocsika, de akkor nem lenne egyszerűbb várni a válásig??? (sőt már eleve el sem kezdeni a válásig?)

sáros_tehén 2016.07.29. 10:50:32

Azért (is) kell Minden telefonos beszélgetést rögzíteni. Okostelefonok világában nem nagy kihívás. Most lenne mit mutatni bizonyítékként.

Terézágyú 2016.07.29. 11:02:14

@sáros_tehén:
És ha élőben beszéltek? :)

egyébként "arról tájékoztatott, hogy valóban, ha már a bíróság befogadta a keresetet, akkor meg lehet kezdeni a hitelkérelmet. "

Meg lehet kezdeni.
Mé ne lehetne.

Egyébként valószínűleg az ügyintéző sem ismeri ezt a belső szabályt, mert ez a belső szabály a hitelkérelmi döntéshozók szabálya, és nem a szimpla ügyintézőké... evvan.

metal · http://electric.blog.hu 2016.07.29. 11:08:36

Ha erről van bizonyíték, akkor nyert ügyed van:
"felhívtak, hogy szükség van ilyen esetben, egy Házastársi vagyonközösség megosztási szerződésre, mivel nem vagyunk még jogerősen elválasztva."

Hiszen miért kellene egy ilyen szerződés, más esetben?

Terézágyú 2016.07.29. 11:10:34

Ez is jó példa arra, hogy a rendes, jószívű ügyintéző lesz a hibás mindenért... ha rögtön azt mondta volna őszintén az ügyfélnek, hogy "még csak most válik? akkor itt úgyse kap hitelt, erre szabály van, ágyő" , akkor mindenki rossz munkaerőnek tartaná, nemcsak a cég, hanem az ügyfelek is felháborodnának... és erről születne homár-poszt, hogy tahók a bankban az alkalmazottak...

1gazsagos 2016.07.29. 11:20:41

Ajjaj

1. nem lesz felesleges kiadás, mert a tulajdoni lap lekérése meg az egyéb cirkusz is kell 1 másik bankba is

2. Nem lehet ezeket a papírokat felhasználni új banknál? Hiszen máshová is ugyanezeket a papírokat kérik.

Egyébként igaza van a poszternak, a bank kerülendő, ennél még az OTP is jobb, meg az ERSTE.

Talán a hiteleknél legjobb a CIB bank, úgy hallottam, meg talán a Raiffeisen.

1gazsagos 2016.07.29. 11:30:54

Tehát

A nej elköltözne, kéne neki egy kis lóvé, de tudna hová költözni vagyis valszeg lenne kecó, de a lóvé egybe kéne, mert nem jó apróba. A pasi csóróbb, részletekbe tudna fizetni így hát hitelből vásárolná ki a másikat, mert a részletezés nem megoldható.

Nem csodálkozok semmin sem, az viszont fura, hogy a pasi ott marad a lakásban, a nej meg elhúz, hová, miből? Ezek szerint az exnej volt fölényben minden téren, ő a vagyonosabb fél? A lakást közösen kellett összedobniuk, a házasságuk alatt, mert különben nem lenne esély a másik fél kiváltására, ha a házasság előtt egyiké, másiké volt.

Hiszen miért vásárolná ki a feleséget a csóróbb pasi, ha egyszer nincs neki miből, keresete esetleg lehet. A fedezete a hitelnek a háza lesz, vagyis a pasi mindent elveszíthet a végén, ha felvenné a hitelét, most se tudja fizetni, nincs más fedezete, a fizetéséből vonhatják, de nyilván nem kereshet olyan sokat. Várhatna egy kis időt, amíg összegyűjtené a pénzt, de ebbe valszeg az exfeleség nem egyezik bele.

Ördögi körbe zárta magát majdnem a poszter, én hálás lennék, hogy nem adnak nekem hitelt. Lehet, így nem tudnak elköltözni, vagy a poszter tartozni fog, becsületére legyen mondva, ki akarja fizetni az exfeleséget, ami nagy szó a pasiknál, kell neki az egész kecó, amíg a feleségnek a pénz jobban jön.

Szerintem jobban járna, ha inkább nem venne fel hitelt, így viszont várnia kellene mindenképp. Sokan ezért nem válnak, mert nem tudják kivásárolni a másikat, egyiknek sincs egy kanyija se, pláne nem tudnak elköltözni.

ITT A POSZTER AKAR FIZETNI, vagyis meg lehetne egyezni, ahogy látom, a feleségnek tudná bizonyítani, hogy fel akarja venni a lóvét.

tokapi 2016.07.29. 11:32:19

"hogy amennyiben mégis náluk veszem fel a hitelt"
Ez mely ponton tortent? A xaros bili kiborulasa elott? Gondolom. De akkor mi az a "megis" ott? Vacillaltal tobb bank kozott? Nem ertem.

herk 2016.07.29. 11:39:37

@1gazsagos: mi ez a sok hülyeség meg zagyvaság?

1gazsagos 2016.07.29. 11:40:25

@Terézágyú: SÜRGŐS VOLT A LÓVÉFELVÉTEL

=

1. a pasi akarta odaköltöztetni újdonsült lotyóját
2. az ex feleség akart minél gyorsabban lelépni új kanjával új kecóba (szerintem ez utóbbi) nyilván egy fél lakás 10-12 millió körül, vagyis az exnek volt félretett pénze, elérkezettnek látta az időt a lelépésre

A nők úgy ki tudnak bni az idióta, farkukkal gondolkodó pasikkal, hogy csak na, ha lóvéról van szó, nincs könyörület. Itt a pasi akar fizetni!!!! ami a mai világban hatalmas dolog, válás esetén ez a hobbi ki forgatja ki a másikat anyagilag minél jobban a vagyonából.

Állítom ez esetben a pasi a pancserebb s nem a posztból kiindulva. Kizárt várni, hiszen kell az új lotyónak, új kannak minél előbb a helyzet tisztázása.

Ha nem tudnak válni, nem tudnak elköltözni, nincs miből új kecót venni, a rokonokhoz meg nem lehet menni, a lóvé viszont kell, minél előbb, minél hamarabb.

1gazsagos 2016.07.29. 11:41:49

PRÓBÁLKOZZON MÁSIK BANKNÁL A POSZTER. Ha lehet, ne az ERSTE-nél :)

PROBLEM SOLVED.

herk 2016.07.29. 11:42:37

@1gazsagos:
kitalációk és fantáziák:
- de tudna hová költözni
- A pasi csóróbb
- az viszont fura, hogy a pasi ott marad a lakásban, a nej meg elhúz,
- Ezek szerint az exnej volt fölényben minden téren,
- ő a vagyonosabb fél
- most se tudja fizetni
- nincs más fedezete
- Ördögi körbe zárta magát majdnem a poszter,
- kell neki az egész kecó, amíg a feleségnek a pénz jobban jön

1gazsagos 2016.07.29. 11:43:14

ui.: rosszabbul járt volna, sokkal rosszabbul ha elfogadja a bank a hitelkérelmét. Intő jel a sorstól, hogy még várnia kellene.

1gazsagos 2016.07.29. 11:44:40

@herk: megértem, hogy fáj, de ennyire? :) nagyon felzaklattalak?

attól nem fog hitelt kapni és az exfeleség is a nyakán marad kamatokat követelve

Manyecska. 2016.07.29. 11:50:16

@1gazsagos: zotépé? Most lett 80.e ből 150.e amit amost bátyám fizetett ki, mert anyósa levett pénzt-mivel a kórház igazolta hogy a nej kómában fekszik! ennyi kell??..-a halál másnapján, oszt bammeg...ON

Manyecska. 2016.07.29. 11:52:15

@1gazsagos: kihagytál egy dolgot, váláskor általában zsarolgatják egymást, oda-vissza, sza ez fals. Vagy Skanzelizé. Mindegy.

1gazsagos 2016.07.29. 11:53:07

1 aranyszabály van válás után:

A pasi mindig rosszabbul jár. Miért? Hiába marad meg a kecó, a vagyon, vagy esetleg jól jár, 1 egyedülálló, elvált pasi a nők hordájának ellenállhatatlan, szét fogják szedni a posztert a kivénhedt nők, akiknek ő is jó lesz még valamire.

Nem lennék a helyébe, az biztos. Majd megtudja mi lesz a sok csajozás következménye, mert nő nélkül egy se fog maradni, hacsak nem lesz a poszterből meleg. Manapság nem képesek felfogni, hogy a feleség mire való:

Megvédi a pasikat a nők hordájától úgy, a házasság egyfajta védelmet biztosít, ha elvált vagy, neked véged pasiként

Felelőtlenül házasodnak az emberek, utána minden kisebb probléma esetén dobják a másikat, ha nekik úgy jó, úgy a könnyebb. Aztán igazolják is magukat, miszerint gyerekek esetére se maradnak együtt, mert ők saját magukat szeretik, nekik jár a boldogság, a lényeg az, hogy a boldogság egyedüli forrása az új, a szebb, a jobb, a fiatalabb.

1gazsagos 2016.07.29. 11:54:24

@Manyecs: á azon ekkorra már túlvannak, egyik csalja a másikat akkor a másik visszacsal a váláskor már megvan az új kiszemelt egyed aki általában nem az első válóok

1gazsagos 2016.07.29. 11:59:11

amikor visszacsalás van, ott még mind a ketten szeretik egymást, különben nem csalnák agyba-főbe egymást hanem le se tojnák a másikat

ott még van büszkeség, sértődés, önfájdalom, miért csinálja ezt velem a másik, akkor én is olyan fájdalmat okozok neki, mint ő nekem és akkor majd kvittek leszünk

itt még túl akarnának lenni a dolgokon, lenne is esély a megbocsátásra is, ha nem érdekelné a másikat akkor nem fájna a dolog

ahol már tök érdektelenség van, senki le se tojja egymást, mindenki el van magának, a gyerekek meg élik az életüket, ott valóban érdemesebb lelépni mikor már levegőnek nézed a másikat

itt a pasi akar fizetni, ami a kulcsmondat, aki ebből ért, az tudja, miről beszélek, aki úgy gondolja, kitaláció, az nem látott még válást hogy alacsonyodnak le az emberek hitetve el magukkal hogy az újjal boldogok lehetnek mással nem vagyonkiforgatás mindenáron

itt kulturált válásnak tűnik a dolog, de nem szabad hinni a látszatnak túlzottan hamar akarja azt a hitelt várná meg a válást, tisztázást annak, ki mit kap és mennyiért

lehet most jobban járna a poszter, ha most vásárolná ki, lehet később többet kéne fizetnie a bíróság szerint

gyanús

herk 2016.07.29. 12:00:11

@1gazsagos: érvelni meg kéne tanulnod, hogy partyban legyél.

Manyecska. 2016.07.29. 12:00:57

@1gazsagos: nemtom, engem újra el akar venni..20 évig voltunk együtt../veszélyességi pótlékot kérek/, de rá kell döbbennem hogy tényleg ő volt a legnormálisabb eddig :DD..nem mellesleg nyammmmm a pasi :P

Tehetséges ugandai buzi 2016.07.29. 12:09:57

@Manyecs: Kétszer ugyanazt a nőt elvenni - kétszer ugyanazt a hibát elkövetni.

Terézágyú 2016.07.29. 12:11:08

@Manyecs:
"de rá kell döbbennem hogy tényleg ő volt a legnormálisabb eddig "

Úgy látszik ő is rádöbbent, hogy a negyvenes nők közt sincs akkora választék :P

Manyecska. 2016.07.29. 12:14:29

@Tehetséges ugandai buzi: nem, még válás előtt mondta hogy újra elvesz..:) :)))@Terézágyú: ááá, gyerekkori haverom volt..:)

Manyecska. 2016.07.29. 12:18:05

@Tehetséges ugandai buzi: igen, mindkét szeretőm ugyanezt mondja.. :DDD ON

mechanikus körte 2016.07.29. 12:23:16

@1gazsagos: Tekintettel arra, hogy a házassági vagyonközösségben a vásárolt ingatlan és a félretett pénz is 50-50%-ban a házastársaké válás esetén, és ritka az a pár, amelyik néhány év alatt szert tesz egy tehermentes házra+az értékének megfelelő összegű bankbetétre, a gondolatmenetednek már a kiindulópontja is hibás.
Poszter: írásba adták, miért utasítanak el? Az ajánlatot (a költségek beszámításáról) csak szóban kaptad? Kérd mindkettőt írásban, aztán menj vissza, ha lezajlott a válás, ha egyébként jók a hitelkondíciók. A K&H se rosszabb, ha kölcsönfelvételről van szó, mint bármelyik másik bank.:-)

Manyecska. 2016.07.29. 12:26:08

@1gazsagos: a szeretet kevés 1 házassághoz, annál sokkal több kell pl.akarat :D ez az ami az elvált férfiakból hiányzik, előbb házasodnának bűzösborzzal újra mint nővel:D kivéve a normálisabbat mert az meg sem akar nősülni újra!!! :DD Hidd el aki volt házas előbb kér egy beöntést mintsem oltár elé álljon újra, majd ha hatvan lesz és rájön hogy nincs aki lemennyen helyette sörér na akkor!! Addigra meg már nőt nem talál. Akkor elmegy Kínába..:D

Terézágyú 2016.07.29. 12:26:43

@mechanikus körte:
"ritka az a pár, amelyik néhány év alatt szert tesz egy tehermentes házra"

Tehát a pószter egy terhelt (ki sem fizetett?) házra vesz fel még hitelt?? Dupla teher lesz a házon?... Jól jár? Most egyedül tudja fizetni mindkét hitelt?...

1gazsagos 2016.07.29. 12:38:25

A durva az, hogy még mindig megéri így neki mert különben nem akarná előbb a hitelt

nem tudom, nekem nagyon kamuszagú a történet, nem akarja megvárni amíg a bíróság kimondja a válást

ez a Pécsi Ildikó sztori, hiszen ott is előbb le akarták tisztességesen rendezni, aztán mégis átíratták a házakat, vagyis a bíróság megtalálta volna a vagyont

mintha itt is az exfeleséget akarná beetetni a poszter, minél előbb húzzon el, legyen kifizetve, mert ha nem, kiderülne esetleg 1-2 elrejtett érték

@mechanikus körte: szerintem pedig itt mindkét fél elég jól él, de nem annyira, hogy külön vegyenek házat

hitelt hitelre nem adnak, csak hitelkiváltással nem? annak meg mi értelme itt kifizetni akar

valami nagyon nem tetszik ebben a történetben borsódzik a hátam, de nem tudnám megmondani, mi az

az nem ok, hogy minél előbb fizetni akar a poszter ezzel elárulta magát a sietséggel

Zsiráffusz camelopardalis · http://globalicum.blog.hu/ 2016.07.29. 12:39:26

@sáros_tehén: teljesen mindegy, mivel akkor sem kötelesek betartani amit egy alkalmazottuk mondott.
mancika mondhatja a telefonban, hogy te ajándékba kapsz nyolcmillát, mégsem fogod megkapni.

Terézágyú 2016.07.29. 12:40:23

@1gazsagos:
"valami nagyon nem tetszik ebben a történetben borsódzik a hátam, de nem tudnám megmondani, mi az "

Egy hulla van elásva a kertben.
egy másik meg a garázs betonjában.
!!!!

1gazsagos 2016.07.29. 12:41:05

@Manyecs: 1 megfelelő lyuk és a pasik amóbába lemennek

előbb-utóbb mindegyik újraházasodik mert a farkukkal nem bírnak a nő meg olcsón nem adja magát bizonyos kor felett

@herk: tudom, hogy nagyon fáj XD partyzni ?

1gazsagos 2016.07.29. 12:43:16

@Terézágyú: váláskor az egyik fél tutira nem szokott jól járni a kérdés az, hogy melyik

aki elköltözik vagy aki marad

akárkivel fogadok itt a pasi valamit nagyon el akar titkolni exnej elől, aki sokkal több vagyonra számíthatna ha még várna és fogadna egy másik jobb ügyvédet

ha egyszer kimondják a válást, régi feltételekkel, a pasi számára olcsóbban megúszva, onnantól kezdve a rejtett vagyonhoz az ex feleségnek semmi köze

Pécsi Ildikó is így akarta volna megúszni, ha nem íratja át a vagyont, mostanra minden el lenne rendezve

1gazsagos 2016.07.29. 12:48:15

Kétségbeesetten akarja a hitelt és mostanra már letudta volna, gyorsan, még a válás előtt sokkal.

Ennyi elég lenne exfeleségnek arra, hogy megérje neki még várni egy kis ideig. Én legalábbis gyanakodnék, hogy itt lesz még valami más is, függetlenül attól, ki miatt van a válás.

A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát. Mindig elárulja magát az ember viselkedése amikor pénzről van szó.

Manyecska. 2016.07.29. 12:49:53

@1gazsagos: most mondták hogy hulla van elásva a kertben mit nem értesz.

1gazsagos 2016.07.29. 12:54:26

@Manyecs:
de most akkor a Sarka Kata mégiscsak megvolt a fitnessz edzőnek és bojler Petike nem nyelte le?

ptspts 2016.07.29. 13:48:51

@1gazsagos:

> 1. a pasi akarta odaköltöztetni újdonsült lotyóját

Ismered a posztolót? Van plusz információd az esetről a posztban írtakon kívül? Honnan tudod, hogy van új partnere a posztolónak? Honnon tudod, hogy az új barátnő egy lotyó?

The Crazy One 2016.07.29. 14:13:02

és ha megadják a hitelt és a kalapácsolás előtt kibékülnek?

Reactor 2016.07.29. 14:27:44

A cikkírónak inkább örülnie kellene, hitelt fölvenni a létező legnagyobb felelőtlenség, kb. egy szinten van az MLM-átverésbe meg fogyasztói csoportba történő belépéssel. Alapszabály, hogy hitelt arra, és CSAK arra veszünk fel, ami visszahozza később az árát, és még ilyenkor is meggondolja kétszer is az illető, hogy vesz-e fel. Aztán még egyszer meggondolja. És még sokszor, és pindurkát még annál is többször. Ha ugyanis nem tudja visszafizetni, a nagy gonosz bank elszedi mindenét, ő meg mehet a híd alá csövelni.

Ez az eset is tisztán jelzi, hogy az emberek pénzügyi kultúrája valahol ötszáz emelettel a béka hátsó fertálya alatt van. A hülye ember rohan a bankba hitelért, mert hát milyen dolog má' hogy a szomszédéknak 4 plazmatévéjük van, nekik meg csak három, feltétlenül kell a negyedik is. Megkapja a hitelt, elszórja baromságokra, aztán mikor jön a bank, hogy de öcsém, fizetni ki fog, akkor elkezd bömbizni meg ajvékolni a médiának, hogy a nagy gonosz bank tönkre akarja őt tenni, és valaki fizesse vissza helyette a hitelt. És amíg vannak akkora ökrök, hogy visszafizetik helyette, addig nincs megállás, a hülye ember úgy fog járni "ingyenpénzért" a bankba, mint a jó kútra vízért. Ilyen oltári nagy marhaságra, amit a cikkíró írt, még a legostobábbak se vesznek fel hitelt...
A bankot se kell sajnálni mondjuk, biztos van valami oka annak, hogy olyannak is adnak hitelt, akiről lerí, hogy a szülinapos bögréjén kívűl más fedezete nincs. Tipikusan az az eset, amikor mindegyik fél a szarban ül, és azon vitatkoznak, ki van benne mélyebben...

Ebből adósságspirál lesz, már most látom.

@Lalikám: Ott a pont, egyetértek.

@1gazsagos: Szerintem is erről van szó, elég jól ráéreztél a lényegre :) Jót nevettem az oda-vissza megcsalásos elméleten, főleg mikor elképzeltem :D jó kis móka, bsszunk ki a másikkal minél jobban :D
Ha meg kölcsönról van szó, inkább bevállalom Lakatos Plésztéjsönt, még tőle is könnyebb megszabadulni, mint egy banktól.

tokapi 2016.07.29. 14:30:20

@ptspts: huhetetlen, hogy van meg, aki reagal erre a felkegyelmure.

Hilda meg a nyomorult anyjat torolgesse.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.07.29. 14:31:17

@metal: Sokat erre az opcióra nem tennék rá. Nekünk minden kért papírunk bent volt (Erste), és az egész paksaméta bekerült " Az Engedélyezőhöz". Az közölte, hogy ez így nem jó, kell még neki egy olyan papír, aminek a beszerzése minimum egy hónap (gyámhatóság). Mondtuk, az nem működik, mert kicsúszunk a határidőből, és különben is, eddig ezt nem kérték. (Szent Engedélyezővel persze nem lehet beszélni, az még az ügyintézővel is csak írásban kommunikál.) Sajnálják, most meg mégis kell, pedig a saját jogi osztályuk is azt mondta, hogy nem kéne, de Őszentsége ragaszkodik hozzá. Szóval a lényeg, hogy őket az nem érdekli, mi van leírva, és az eladónk úgyis engedni fog, ha csak ennyi van hátra. Szerencsére addig összesen csak az ingatlan értékbecslőt fizettük ki, az összes többi (tulajdoni lap, jelzálog papír, közjegyző, ügyintézési díj, folyósítási jutalék, tökömtuggya) aznap lett volna esedékes a bankban, meg a földhivatalban.
Itt volt az a pont, amikor felálltam, és azt mondtam, hogy maradt egy hetünk, annyi idő alatt összeszedjük a pénzt a barátainktól, az Erste meg felejtse el, hogy itt jártunk, ennyi.
- Na, de az hogy, meg ez nem így, hát csak kéne beszélnünk az eladóval, fog az menni.
- Én már nem beszélek senkivel, így is túl sokat tököltünk itt, nekem erre már nincs több időm. - És felálltunk.
- Tíz perc múlva hívták a nejemet, hogy Őszentsége mégis rábólintott a hitelünkre, menjünk vissza másnap reggel, intézzük a papírokat, és a hitelt három nappal később folyósítják. És lőn.
Magyarán hitelt akkor kapsz, ha nincs rá szükséged.

1gazsagos 2016.07.29. 14:57:30

@ptspts: mi más lehetne mint 1 kurva hiszen a házassag még most is tart még nem valtak el
ne farasszatok

vagy nalatok a többnejűség családban marad a divat ?

a poszter ketségbeesett vagyis valamelyi luvnya szívja a nyakából a vert

akárhogy is a hitelfelvetelnek még nincs itt az ideje a valást le kell tudni

nem Baratok tözt Berenyi Miki a poszter

de mondom egyébkent igaza van

talán a bank mégis úgy latta nem éri meg hitelt adni még varni kell okkal

1gazsagos 2016.07.29. 14:58:34

@tokapi: te is itt vagy több néven de szerintem meg csak jövő héten gyün a segély éhes lehecc

1gazsagos 2016.07.29. 14:59:47

hosszú lett ez a július sose akar eltelni

éhes a nép hitelre penzre de nem kap

mostanra meggondoljak a cigányoknak adott hitelt a bankok

1gazsagos 2016.07.29. 15:02:31

ha nincs hitel kölcsön akkó' nincs

problem solved

Black Bride 2016.07.29. 15:13:08

@1gazsagos: Azért azt ne felejtsük el, hogy válásnál nem kötelező kifizetni a másikat....Ugyan úgy,mint öröklésnél.Ezek a lehetőségek vannak:
1. Marad mind a kettő külön szobákban és a közös helységeket közösen használják, amíg fenntartható ez az állapot
2. Az egyikük elköltözik,de neki lakbért fizet az ottmaradó fél, mivel egymaga használja a közös tulajdont
3. Eladják a lakást és megosztoznak a kapott pénzen
4. Kiadják a lakást és megosztoznak a kapott pénzen
5. Az egyik kifizeti a másikat
Ennyire egyszerű.Lehet választani.

bendeguz75 2016.07.29. 16:42:37

@1gazsagos: Te hulyebb vagz mint anzad, akinek nem volt mas dolga mint teged vilagra hozni.

1gazsagos 2016.07.29. 17:26:08

@bendeguz75: ne írogass több nickkel te meg szeplőtlenül fogantál 1 orál után cigus bátyádtóo mi? értjük

1gazsagos 2016.07.29. 17:29:23

@Black Bride: plusz lehetőség:

mégsem válnak el mert minek

ahogy látom mindkettő csoró egyiknek s hozott semmit a házassag csak közösen vettek 1 lakást

akkor mi értelme a válásnak ha az újjal kezdődik elölről a cirkusz?

Manyecska. 2016.07.29. 17:40:40

@1gazsagos: én nemtom valamit akartam írni de elfelejtettem..:DD:O

gabors 2016.07.29. 17:46:51

ez mar a hetvegi ??? vagy varjak meg egy kicsit...

amugy meg erdemessebb lett volna megvarni a birosagi vegzest hiszen abban az is benne lenne hogy MENNYI az annyi amit kell MAJD fizetni ... vagy ebben elore megallapodtak?? kicsit zavaros a dolog ....

abbol milyen homar poszt lesz ha vegul kibekultek volna miuatan kifizette a mostmar nem is ex-et hitelbol .....

Manyecska. 2016.07.29. 17:51:42

@gabors: igen, mi is közös megegyezéssel előre leírtuk pontosan miből mennyi rész stb. /gyerekkel együtt :D /..sza azért nem értem én sem. .. :)

The Crazy One 2016.07.29. 17:55:44

hilda, szedd már össze a ósanosat...

Reactor 2016.07.29. 18:52:14

@1gazsagos: Jaaaaj, mert a sok világ bolondja mindig azt hiszi, hogy mint a mesékben (bocsánat, meséGben!!!), a végén minden jóra fordul. Az igazság az, hogyha válás történik, abban mindkét fél vastagon kakis, ergo újra megtörténhet. Az ilyen ügyeknek lassan forgóajtót szerelnek majd fel a bíróságokon, olyan tipikusak.

Szerintem is arról van szó, hogy kéne a mani az új kannak/barátnőnek, de ha ezt felhoznák egymásnak, nagyot borulna a szarosbili, ezért inkább nem teszik. Azért engem érdekelne, a végén ki fog még rosszabbul járni :D

gabors 2016.07.29. 18:54:28

@Manyecs: na van egy masik valami karvalytoke multi abc-s ell kell megegyett olvasni a hetvegere ..... damn it !!!

kombusz 2016.07.29. 21:28:08

@ptspts: "Honnon tudod, hogy az új barátnő egy lotyó?"

Gondolom onnan hogy a "lotyók" felismerik egymást :)

1gazsagos 2016.07.29. 21:52:35

@kombusz: ezek szerint nagyon ismered a lotyóéletet?

kombusz 2016.07.30. 15:27:55

@1gazsagos:
én nem , de te igen, mert te alkotál véleményt rola ismeretlenül ;)

persze az is lehet csak feltünési viszketegségben szenvedsz , hogy örökké beleokoskodsz mindenbe.

1gazsagos 2016.07.30. 15:36:58

@kombusz: ez aztán a visszavágó, tökös cigus vagy

kombusz 2016.07.30. 15:39:11

@1gazsagos:

anyád a cigus.csinálj még pár nicknevet ostoba troll.nem véletlen utál itt mindenki téged.olyan sötét vagy mint az éjszaka mégis játszod az eszed :)

peter3374 2016.07.30. 16:37:42

@Manyecs: Szerintem valami más anyagot tolj, mert amúgy is hülyeségeket írsz, de ez most ritka zagyva lett...

Manyecska. 2016.07.31. 07:19:36

@peter3374: aki tudja, érti. Aki nem faszér' olvassa?? :D De ahogy látom te inkább láma3374 lehetcc az agyatlan köpködéseidből...

Manyecska. 2016.07.31. 14:00:25

@1gazsagos: ja: ki akar egy amőbával élni..? /??/ ? ..:D

joska61 2016.08.01. 10:01:39

Ezt a majomkodást én is végigjátszottam. Ezek a papírok mindenhová kellenek, viszont ha azt mondja a bank, hogy szerinte nem vagy hitelképes, akkor így jártál. Nekem otp lakáskassza lett a megoldás. (nem reklám)

Bluemotion 2016.08.01. 15:12:47

@Reactor: Miből gondolod, hogy a kérdéses lakás/ingatlan nem egy plusz befektetés?

Dani0118 2016.08.01. 15:32:53

@Terézágyú:
Kedves Dani!

Csak most kaptam meg az értékbecslést, ami renden is lesz, de lenne egy kérdésem:

- csak a Szentendrei Bíróság által érkeztetett, a házasságotok felbontására vonatkozó kérelmet kaptam meg Tőled, a házassági különvagyonra szóló szerződést nem, pedig ezt említettem, hogy csak így fogadják el a kérelmeteket, addig, amíg nincs meg a jogerős bírósági ítélet a házasság felbontásáról (különben A-t is adóstársnak kellene bevonnunk az ügyletbe!)
- nem tudom pontosan, mit foglaltatok bele a házassági különvagyonról szóló megállapodásba (bár az ügyvédek többsége ezt tudja is), de van 1-2 olyan pont, amit mindenképp tartalmaznia kell, ha ezek nincsenek benne, akkor nem fognak attól eltekinteni, hogy a feleségedet (vagyis majd a volt feleségedet) is bevonják a hitelbe:

"A házastársat nem kell kötelembe vonni, amennyiben házassági különvagyonról (A házastárs különvagyonához tartozik:- a házasságkötéskor megvolt vagyontárgy, a házasság fennállása alatt öröklés jogcímen szerzett vagy ajándékba kapott vagyontárgy) szóló szerződés van közöttük, amely tartalmazza a vagyon megosztásán kívül, hogy:

· az ingatlanra a jövőben felveendő hitel is csak a különvagyon tulajdonosának a terheit jelenti, valamint
· a hitelt felvevő fél kijelenti, hogy a hitel felhasználása nem fog közös vagyonná válni, azaz nem fogja a közös vagyon részét képezni.

Amennyiben fentiek hiányoznak a házastársi különvagyon szerződésből, a másik házasfél kötelembe vonásától csak akkor lehet eltekinteni, ha a felek a szerződést az előzőekkel kiegészítik."

Ha a fentieket is tartalmazza a szerződésetek, akkor egyelőre elegendő, ha csak szkennelve átküldöd, később pedig beadod eredetiben. Ha ezek a kitételek nincsenek benne, akkor viszont minél előbb módosítást kellene kérnetek az ügyvédedtől.

Várom mielőbbi visszajelzésedet!

Köszönöm!

Üdvözlettel,

Dani0118 2016.08.01. 15:37:18

@sáros_tehén: Az ügylet jelentősen nagyobb része személyesen, a bankfiókban játszódott le, természetesen sok dologról van elektronikus levelem, amit az ügyintéző K&H-s emailcíméről kaptam. A hívásaimat nem rögzítettem, ez tudtommal nem igazán legális, egyébként meg nem gondoltam rá, hogy rosszul is elsülhet ez a dolog. :(

Dani0118 2016.08.01. 15:49:06

@1gazsagos: A magánéletem nem hiszem, hogy ide tartozna. Értékelem, hogy "kamuszagú" a történetem :) A válásunk meg valóban nem tartozik rajtunk kívül senkire!
A történet roppant egyszerű, minden részletet ismert a K&H, ennek megfelelően kértek tőlem szerződéseket, majd a tényleges hitelszerződés előtt arra hivatkozva, hogy ők közvetlen hozzátartozók közötti adásvétel esetén nem folyósítanak lakáscélú hitelt, elutasítottak! Természetesen, mivel más bank esetén ez nem probléma, megoldom más bankkal, de ez 3 hónap idegeskedésembe került, a válás lassú, az ügyvédek nem ingyen dolgoznak minden szerződés módosításnak megvan az ára... Köszi az együttérzést!!! :-D

Dani0118 2016.08.01. 18:24:33

@joska61: Nálam minden bizonnyal a CIB lesz/lett a befutó!

joska61 2016.08.02. 10:08:35

@Dani0118: Azt persze neked kell tudni, melyik konstrukció a jó. De pl a vagyonközösség megszűntetése című szerződést ilyen esetben mindenképpen meg kellett volna csináltatni, bármelyik bankhoz mész.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2016.08.03. 17:16:39

Igi!
Utállak. Örülnék, ha valami akadályozna az itteni megnyilvánulásodban. A fantáziádra bízom, hogy miket képzelek el ilyen akadályokként.

Reactor 2016.08.03. 23:26:46

@Bluemotion: Az esetek többségében nem az, legalábbis elég ritka az az eset, amikor haszonszerzés céljából vesznek fel hitelt ingatlanra (ami vissza is hozza az árát). Az egyéni vállalkozók jelentős része már rendelkezik ingatlannak, mikor megalapítja a saját kis gittegyletét, inkább az MLM-átverősök, fogyasztói csoportok, és egyéb ilyen söpredékek alkalmazzák ezt a módszert (nekik meg nem is baj, ha nem adnak egy fillert se). Túlnyomórészt azt tapasztaltam, devizásoknál is főleg, hogy szebb/nagyobb lakásra vett fel hitelt, remélhetőleg szebbre és nagyobbra, mint az átlagembereké, hadd vakuljon a paraszt, aztán mikor vissza kellett volna fizetni, szaladt a médiához ajvékolni, hogy a csúnyarossz bank merészeli behajtani rajta a tartozását...na ilyenből van dömping. És amíg lesznek akkora címeres ökrök, hogy helyettük kifizetik, mindig is lesz dömping belőlük...

Ha viszont józan paraszti kalkulációval (esetleg egy befektetési tanácsadó közreműködésével) úgy jön ki, hogy az ingatlanra felvett hitelt kitermeli a nyereség, és nem lesz adósságspirál, úgy semmi gond nincsen. A mai pénzügyi viszonyok közepette ez eléggé szerencsejáték, ennek ellenére lehet reális esélye.

Adani 2016.08.15. 11:15:50

@Reactor:

Lakáshitel sztem még bocsánatos bűn, elvégre lakni azt kell valahol, persze ésszel, mert ha valaki telhetetlen és túlvállalja magát és kacsalábon forgó kecót vesz hitelből amit később nem tud fenntartani akkor abból is bukó lesz.

De amúgy igen, lehet ésszel felvenni hitelt, lakásra/házra, persze nem árt tájékozódni és nem devizában, mert ott megvan a kockázat ,hogy emelkedik az árfolyam és akkor a törlesztőrészlet is, az más kérdés, hogy a bankok is benne voltak vastagon, mert ezeket reklámozták orrba-szájba és nem mondták el az árfolyamkockázatokat + még egyoldalú és emiatt törvénytelen szerződésmódosítások is voltak, de az is igaz, hogy sokan bizony tovább nyújtózkodnak, mint ameddig a takarójuk ért.

Luxuscikkekre meg szórakozásra hitelt felvenni meg sima felelőtlenség, ha nincs pénzem plazmatévére meg tengerparti nyaralásra, akkor nem veszek ill. nem megyek el nyaralni. Mikor kilószám mennek a tévében meg máshol az olyan reklámok ,hogy pl. nincs pénzünk moziba menni se, majd jön a beszélő bankkártya, hogy vegyél fel diákhitelt aztán meg mennek moziba, ill. régi már ez a tévé kéne egy új hívd a Providentet asszony és mosolygós homokóra alakú bombázó nő hozza kp-ban házhoz a 20 ezreseket, megveszik a nappaliba alig beférő méteres plazmát és de jó. Arról meg nem szól a reklám, hogy kevésbé mosolygós emberek jönnek majd hetente a részletekért és majd 300%-os THM bizony nagyon drágává teszi a plazmát.

Viszont pl. munkaeszközre hitelt felvenni ha másképp nem megy az lehetséges és erre is lenne a hitel való. Pl. egy grafikus vagy pl. egy fotós ha nincs pénze, akkor vehet fel hitelt amiből mondjuk vesz egy Macbook-ot vagy egy drága tükrös fényképezőt, kiegészítőkkel, mert az neki kell a munkához, akkor tud dolgozni, pénzt keres vele és lesz miből kitermelni a kamatokkal együtt a hitelt. Erre való. Vagy pl. ha valakinek a munkájához kell autó, de pusztán azért, mert nincs autóm és nincs pénzem venni hülye lennék hitelt felvenni és kocsit venni, megvagyok most is nélküle, luxuscikk lenne csak, nem derogál biciklire vagy tömegközlekedési járműre ülni, ameddig nem tudom önerőből megoldani ,hogy legyen. és nem kell luxus autócsoda sem, egy régi, használt autó is elviszi az ember sejhaját A-ból B-be.

Reactor 2017.03.13. 03:39:50

@Adani: Részben egyetértek veled, viszont a lakásügyben sem a bank és a hitel az egyetlen létező megoldás. Konkrétan a hitelfelvétel a lehető legrosszabb, különösen manapság, amikor évente borul a szarosbili a pénzügyi szektorban. Gazdasági válság, bedőlt hitelesek, Budacash-Quaestor botrány, satöbbi satöbbi. Valahogy meg tudom érteni, ha az ember ezek után inkább a párnacihába rakja a fizetését.

Lakásvásárlásra sok egyéb megoldás is van:
- A legegyszerűbb nyilván az, hogy örökli a szüleitől. Ha egyke a gyerek, akkor ez egész plauzibilis módszer. Ha többen vannak, akkor nyilván keresni kell egy másik megoldást a többi utódnak, különben könnyen marakodás lehet a dologból.
- További lehetőség a Lakástakarék. Abszolút nem hülyeség. Sokkal emberbarátibb, mint rohanni hitelért a bankba, és mire nagy nehezen kicsengeti az adós, már 3 és fél komplett lakás árát ölte bele.
- Fészekrakó-program. Nem tudom működik-e még, de 100% hogy nem csak a buckalakóknak lett kitalálva.
- CSOK. Ez a legújabb, nem tudok nyilatkozni a hatékonyságáról, de húgom tavaly ment férjhő, és dolgoznak már az "ügyön", úgyhogy első kézből tudok tájékozódni róla majd.

Meg fogsz lepődni ezen is, de önerőből is össze lehet spórolni lakásra. Lehet hogy nem kacsalábon forgó luxuspenthouse lesz, de lehetséges. Persze ez nyilván azzal jár, hogy le kell mondani bizonyos dolgokról. Egy autó fenntartása helyből elvisz évente 1 millát, és ez még egy nagyon-nagyon óvatos becslés is volt. Apuka megvette középiskola másodikban a benzinzabáló Ford Mondeót a kettes átlagért, és hát nem adhatja el, mer' hát az autó státusszimbólum, ő csak gépkocsival tudja elképzelni az életét. Buszra túl arisztokrata felrakni a seggét, kerékpár meg milyen lassú, kényelmetlen, tekerni is kell, fúj, monnyonle.
De ugyanez igaz az élvezeti cikkek túlzásba vitelére is (értsd: nem kell hetente elpisálni ötvenezer forintot fekvehányós bulikra, és akkor lesz zseton). Főleg egyetemistáknál látni, hogy narkóra meg Sétálós Jancsira mindig akad zsozsó, de a kaját már anyjával főzeti meg, mert egy tasak műanyaglevesre & konzervbabra is sajnálja a pénzt. Hát kérem, ha nem is akarok, úgy valóban nehéz lesz lakást venni.

Hitelnél alapdolog, hogy olyanra vesszük fel - és akkor sem jó ötlet - ami visszahozza az árát. Munkaautó, befektetés, hivatali helyiség, ilyesmik, és még ezeknél is jelentős a kockázat. Nem viccből szoktak pénzügyi tanácsadókat alkalmazni ilyen esetekben súlyos összegekért. Persze a bugyuta ostoba átlagproli a 8 általános faiskolájával kijelenti, hogy azok ott mind hülyék, majd ő megmutassa [sic!],aztat, hogy köll a pízzel bánni. Szükség van arra a hétdimenziós HD plazmatévére, mert már annak a szemétláda szomszédnak is van, és nanehogymánekemnelegyen.
Döntő többségben ezek azok, akik most az adósságspirálban hisztiznek. És még ilyenkor se ismernék be (saját maguknak se) hogy ők voltak a hülyék. Á dehogy, ők igazi meg nem értett pénzügyi zsenik mind egy szálig, rajtuk kívül hibás mindenki: a bank, a politika, a kormány, de még maga Isten is.

És nem a bankot vagy a kormányt akarom védeni, abszolút nem. Ők is vastagon benne vannak a dologban. A bank azzal, hogy alapból fizetésképtelennek is ad hitelt, egyértelműen azzal a célzattal, hogy utána jól elszedi mindenét. A kormány pedig azzal, hogy mindezt ölbe tett kézzel hagyta (gondolom egy eldugott hátsó szobácskában esett szó ennyi & annyi pénzről is). Náluk a pénz, a hatalom, a kisember csak szemét, bármit tehetünk vele. Hogy miket, annak csak a képzeletük szab határt.

csikocska 2017.03.13. 08:30:11

Kedves Reactor!
Téged már próbáltalak elérni 2 külön webhelyen keresztül is, de válaszra sem méltattál. Csak nem tarthat ennyi ideig összerakatni egy csúcs szuper asztali számítógépet? Én már a hétvégén összeállítottam magamnak egy egész jó teljesítményre képes PC-t minőségi alkatrészekből (Gamer alaplap, a gyári CPU hűtőnél jobb hatásfokkal rendelkező hűtőventilátor, egy közel 100 ezerbe kerülő GTX 1060-as videokártya stb.) és a PCX-től pár nap múlva meghozzák a lakcímemre. Öcsémmel és a haverjával csak össze kell raknunk és már működése után próbálkozhatok egy néhány videovágó és felvevő programmal.
Olvasgattam, hogy egy Manyecs nevű hölggyel tartod a kapcsolatot, annak a férjét kérted fel grafikus munkákra. Hol lehet látni, hogy jelenleg hol tartasz a Tristania 2-vel?
Ja és még annyi, hogy kezdesz rosszabb lenni, mint a TheVr nevű videós csapat 2 debreceni tagja, mert még ők rendszeresen jelentenek be, hogy mit fognak felvenni, te meg jól leszarod a nézőidet, mert úgy hiszed, hogy az igazi rajongóid még 5 évig is kibírják várakozással. Nos, te ebben tévedsz, mert akik játékbemutató videókra vágynak, azok kénytelenek lesznek az OtherWorld, meg egyéb népes feliratkozó számmal rendelkező emberek Youtube csatornájára átmenni, mert unják azt, hogy beetetsz minden marhasággal, aztán meg csak nézed, hogy csökken a feliratkozóid száma, az ismertebb videósoknál meg növekszik naponta. De azért a magyar Gameplay videósok között is vannak olyan "megérdemtelenül" sok feliratkozóval rendelkező videósok, akik főleg a Minecraft videók összerakásával szórakoztatják a (náluk fiatalabb) nézőket: pl. az én szemszögemből ott van zsDav, Anett & Ancsa, Luckey, Mc James, BeniPowa és Unfield, akik olyan igénytelen videókkal töltik meg a Yt-csatornájukat, főleg olyan multiplayer módokkal kapcsolatos videókat töltenek fel, amik a legkevésbé sem érdekelnek engem.
Én kb. 2009-től kezdtem nézni a játékbemutató videóidat, mert FreddyD mellet te voltál az igényesebb játékbemutató készítő, még a 2 évad közötti kihagyást is átvészeltem nyugodtan, de ami több mint 3 évvel a legutóbbi videófeltöltésed óta van ez a kihagyás, ez számomra felfoghatatlanul hosszú idő, ezért kénytelen voltam külföldi videósok (főleg amerikai videósok) tartalmát nézegetni. Nem azt mondom, hogy mindennap dolgozzál a videóvágáson és szerkesztésen, de azért a részemről az lenne a minimum, hogy tájékoztasd engem, mi a fészkes fene van nálad. Mert ha még húzod az időt még egyszer annyi időt, szintén te fogsz olyan videósok közé tartozni, akik még a Youtube megalakulása után 3 évvel kezdtek jó videókat összerakni, de aztán elfogyott idővel náluk az alkotási kedvük és az inspirációjuk és 'csak muszáj' alapon feltettek egy videót, hogy ők a videózást olyan formában nem folytatják tovább. Sajnos Katamori nevű srác is feladta a lelkesedését, mert ő is úgy érezte, hogy nem éri meg egy pár száz embernek videókat készíteni.
Remélem még várhatok tőled fejleményt ezen éven belül, mert ha nem kapok tőled azon kívül, hogy "majd valamikor elkezdem újból", kénytelen leszek helyetted játékbemutatókat készíteni.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2017.03.14. 07:23:41

@csikocska: "javasoljuk hogy a lakóhelyed szerinti megyei hatáskörű Kereskedelmi- és Iparkamara mellett működő Békéltető Testülethez fordulj panaszoddal először, amelynek eljárása ingyenes"
:D

csikocska 2017.03.14. 09:40:15

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Te figyelj már, én nem írtam azt, hogy problémám lenne a pénzemmel vagy mással, én csak annyit írtam le, hogy Reactornak jó volna, ha nem lenne olyan nagy képű, hogy baromságokat állít a videózásával kapcsolatban.
Ha neked nem tetszik az, amit a hazai népszerű Minecraft videósokról írtam, akkor nézd meg nyugodtan az éppen újonnan feltöltött videóikat, garantálom, hogy nem fogsz olyan jól szórakozni, mint az igényesebb, videojátékokkal foglalkozó videósok feltöltéseinél (gondolok pl. az Éjjeli Vakond, Rockerlalee és SenshilNoue videóira).

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2017.03.14. 19:42:21

@csikocska: ha nem érted a viccet, akkor nem vicces.

Májnkraft meg úgy fahság, ahogy van. Szar a grafikája (vissza a doom, meg wolfenstein világába), de a kis pöcsök arra panaszkodnak, hogy nem viszi a gépük, meg laggol, meg miegyéb. FullLoL. Eleve azt sem értem, miért pazarolják az emberek rá az életüket saját erőből, de azt meg már végképp nem, hogy mások szenvedését miért jó videón nézni.

csikocska 2017.03.14. 21:41:41

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:
Sajnos nem tudom az általad leírt vicc lényegét, majd privátban magyarázd el légy szíves, hogy értsem.
Amúgy azért jó a Minecraft, mert szinte bármilyen kockából lehet bármit építeni, akár házakat, akár várakat meg olyan építményeket. Modokkal meg még izgalmasabbá lehet tenni.
A grafikája csak annak szar, aki nem szereti a pixeles játékokat. Azoknál, akik panaszkodnak, azoknál vagy nem a frissebb Java van felrakva vagy túl kevés a számítógépük memóriája, hogy elinduljon.
Hát nem kell mások szenvedését nézni, nézd meg ezt a sorozatot, amit 3 értelmes fiatal ember csinál manapság:
www.youtube.com/playlist?list=PLBHa-uqy30aKZn7gDkIZJW-3KB5f-OFnX
Abban a sorozatban több munka van, mint amit a kis pöcsinsonok hoztak össze a Minecraft alatt. (Ugye így mondtad a hülye kis lurkókat Reactor? ;-) )

Adani 2017.03.19. 12:33:16

@Reactor:

Na ja a bicikli is érdekes téma, jajj tekerni kell meg lassú, meg megizzadok, szívom a büdös szmogos levegőt a biciklin és amúgy is. Mikor jó idő van biciklivel megyek be dolgozni a 10 km-re lévő munkahelyemre, és időben kb. ugyanannyi mintha metróznék pedig át se kell szállnom, csak mostanában ,hogy nem áll meg a Kossuth téren. Nem sietős tempóban 10-15 km/h sebességgel lazán tekerve meg se izzadok, és autóban ülve még több szmogot lehet beszívni, hiszen zárt térben jobban megmarad a büdös levegő főleg ha felhúzott ablakkal légkondizol. Viszont ha lassabb is pár perccel a munkába beérés, nem kell nyomorogni a metrón, meg várni akár 3-4 szerelvényt is mire lesz ülőhelyed, és még ingyen is van ( bár van éves bérletem, de ha nem kapnék a munkahelytől akkor télen meg szakadó esőben is inkább a biciklit választanám. Városi forgalomba még gyorsabb is, hiszen nem kerül dugóba, meg könnyebb kikerülni a dugót ha más nem tolom a járdán, és lassan ugyan ,de legalább haladok.
süti beállítások módosítása