A megalázott kisember keserű panasza. Nem nagy dolog, hiszen effektív kára nem származott belőle, de azért ki az, aki szívesen kullog végig a biztonsági szolgálat gyűrűjében az egész áruházon, pláne ártatlanul?
Tisztel Homár!
Panaszom mögött inkább súlyosabb emberi érzelmek mintsem egy nagy horderejű ügy van:
Elmentem a Fóti Auchan bevásárlóközpontba. Szép békésen vásárolgattam, míg egyszer az autós táskám után nyúltam, hogy ellenőrizzem a bevásárlólistámat. A táska természetesen nem volt zárva, így minden ami abban volt, aprópénz, iratok lehullottak a földre. Én szépen összeszedtem és visszapakoltam.
Mint, utólag kiderült nem kellett volna, mert a vásárlás végén fizetés után már vártak a pénztárnál, pénztárnál elvették a pénztárszalagot, és megkértek, hogy menjek velük, és bekísértek a motozóba.
A sablonszöveg előadása után megkértek, hogy pakoljak ki az autóstáskából. Nyugodt lelkiismerettel borítottam mindent az asztalra. Igazolványok, pénztárca, némi aprópénz, toll és ilyen hétköznapi tárgyak kerültek elő. A főnök, aki a nagy fogás reményében volt jelen, azonnal elrohant visszanézni a videót, addig kollégája megkért, hogy pakoljam ki a zsebeimet. Természetesen itt is aprópénz és a kocsikulcs volt a főszereplő. Teljes letargia. Mellényúltak.....
Miután egyéb dolgot nem tudtak tenni, illedelmesen elnézést kértek a zaklatásért majd utamra engedtek, de távozás közben fortyogott bennem a düh. Ki az a majom, aki egy rossz minőségű videót nézve megállapítja, hogy én lopni járok az áruházba és nem nem vásárolni? Hogy lehet ilyen roppant gyenge gyanúra alapozva megalázni egy embert, aki tisztességben megőszült és az elmúlt évek során már több millió forint értékben vásárolt ebben az áruházban, igaz akkor még Cora-nak hívták. Önök szerint, ha több mint 21 ezer forintot fizetek a kasszánál mi az a horribilis értékű tárgy, amit el lehet egy autós táskában rejteni? Kicsit mintha túlbuzgó lenne a biztonsági őrség, de miután úgy fogalmaztak az elején csak annyi látszik, hogy valamit pakolok a táskámba, felvetődik bennem a kérdés: Miért nem pörgetik vissza a felvételt, miért nem nagyítják ki, miért nem konkrét tényekkel vádolnak? Ja, hogy a technikai hátterük ilyen szar, hogy csak erre képes, az legyen az Önök problémája, de tán nem kéne zaklatni a tisztességes embereket akik tényleg vásárolni szeretnének.
Tisztet Biztonsági Szolgálat! Tiszta szívemből kívánom, hogy Önökkel vagy szeretett családtagjaikkal
ugyanez megtörténjen egy másik áruházban, hogy legalább egyszer érezzék, mennyire megalázó
a szituáció főként egy olyan embernek aki bevásárolni jár az áruházba és nem lopni! Az az Önök szerencséje, hogy Magyarországon a Római jog szerint ítélkezik a bíróság. Ha az angol-szász
jog alapján döntenének, akkor most nem ezt a panaszos levelet írnám a Homárba, hanem a
feljelentésemet, és a gatyát is leperelném Önökről. Azon a területen ilyen melléfogásért súlyos milliókat
kell fizetni kártérítésként a sértettnek aki történetesen én vagyok. S ha nem tudnák, hogy ki vagyok és, akkor bemutatkozom: A VEVŐ akiből az Önök cége él.Matula
Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.07.29. 15:56:50
borso 2016.07.29. 15:59:57
Emberek, könyörgöm ébredjünk már fel! Elmegy, kipakol, megmotozzák, utána jön a Homárra ajvékolni ahelyett hogy gondolkodna, kikérné magának, nemet mondana, és ha mégis rendőrségi ügy lenne belőle angolszász módon leperelné a gatyájukat is!
Csokis · http://csokis.blog.hu 2016.07.29. 16:00:31
herk 2016.07.29. 16:10:14
"ha rendőr jön és bizonyossá válik, hogy nem loptál semmit a következő lépés a viszontfeljelentés min. rágalmazás miatt."
Valahol olvastam (lehet, hogy itt?), vagy hallottam, hogy ha van valami alapja a kipakolásnak, pl becsipog a vagyonvédő kapu, akkor nem áll meg a rágalmazás.
Tehát ha van valami, amin elindul a biztonsági szolgálat, pl becsipog a kapu, gyanús videofelvétel, akkor jogos a kipakolás-kérés.
Akkor rágalmazás, ha semmi gyanús jel sincs.
Persze majd a biróság eldönti, hogy a gyanús viselkedés, de példának a becsipogó kaput hozták, az valószinűleg elég a kipakolás-kérésnek.
Antalbaba 2016.07.29. 16:24:14
Pár apró és aránytalanul drága cucc: elektronika, borotva, óvszer. Nőknél ugyanez + a tampon-parfüm-szépítőszerek vonal. Akinek nagyobb a brifkója, belép a pia + téliszalámi. Egyéb kérdés?
The Crazy One 2016.07.29. 16:26:40
Hálisten nem vagy tolvaj, de van egy rosszabb hírem: buzi vagy. Te autóstáskás bevásárlólistás. Te gatáyt leperlő. Te történetesen te...
__tom_ 2016.07.29. 18:12:25
Manyecska. 2016.07.29. 18:18:22
Manyecska. 2016.07.29. 18:21:14
Jó régen volt már az Cora a babakocsit vettem ott majdnem a 17 évesnek...:DD
É2I 2016.07.29. 18:34:01
Kb. ilyen, ha megállít a rendőr, mert azt kapta parancsba, hogy szedjen ki szúrópróba szerűen bárkiket. Leellenőriz, ha nem talál semmit -jobb esetben- jó utat kíván és mehetsz tovább. Időrabló és értelmetlennek látszik, de hozzátartozik a mindennapi élethez. És néha fognak verebet is.
Persze egy bolti orknál ez még idegesítőbb -főleg, hogy igen sok köztük ápolatlan, levitézlett szerencsétlen és még valós jogosítványuk sincs a cseszegtetésre. (Ne kiabáljam el, mert már az utazási-jegy ellenőrök meg a közteresek is kaptak közfeladatot ellátó védelmet. Melyhez nem mindig társul az elvárható intelligencia-hányados.) De ezt nem kell tragédiaként megélni. Ha ez mégis vérig sérti az önérzetét az embernek, hívhat rendőrt. Úgy legalább lesz hivatalos jelentése is arról, hogy becsületes. Már ha kijönnek és meg is várják a tortúra végét vagy éppen az bolti fogdmegek meg nem gondolják közben magukat.
Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2016.07.29. 18:42:53
FDToth 2016.07.29. 18:45:57
Leadfoot 2016.07.29. 20:01:17
gabors 2016.07.29. 20:48:57
angolszasz joggal kar ugralni mert ez OTT sem all meg semmi modon MERT ez a taska ledobas es visszapakolas egy nagyon nagyon gyakran alkalmazott tolvaj trukk. Erre ugranak birosag siman elfogadja ha van video rola hogy volt eleg gyanu hogy illedelmesen megkerjek hogy pakoljon ki.
ahova en jarok nem osan (angolszasz jogos) veletlenszeruen ellenorzik a kosarat. Mert onkiszolgalo modon is lehet vasarolni szken-gunnal pakolva sajat szatyiba vegen fizet az ember... es nagy ritkan megjelenik fizetes utan hogy system selected you for audit ... vagy valami hasonlo ... akkor odajon egy dolgozo (nem kuloso kiszervezett adocsalo) szepen vegig szkennel egy csomo cuccot es mehetek ... bosszanto hogy idot vesztek talan megirom a hildanak hogy tolvajnak gondolom a gep !!!
Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.07.29. 21:46:47
kisebb tabletet, okostelefont, elejtett bankkártyát ... soroljam?
hétvéginek ez elég szar lesz.
és: bit.do/votma
Konyvtaroslany 2016.07.29. 22:13:34
Ketten mentünk csajok egy SMART nevű egérkamionban, amikor megállítottak minket rendőrök és pénzügyők Nagytétény magasságában, a hatos úton, a Duna-parton. Azt mondták EKAER ellenőrzés. Mit szállítunk? Önkéntelenül felvisítottam a röhögéstől. Ebben a bazi nagy légterű hodályban? Végül némi fejvakarás után intettek, hogy mehetünk tovább.
gabors 2016.07.29. 23:09:26
lomposfarkas 2016.07.30. 02:03:45
Vagyis lehajtott fejjel, vágóhídra terelt marha módjára bementél velük a motozóba, a saját térfelükre, ahol majd ők játszanak veled.
2016.07.30. 09:12:51
Putyur 2016.07.30. 09:50:04
Amugy ha ilyen onerzetes vagy, azt kell csinalni hogy - miutan elbocsajtottak egy elnezessel - elmormolni az orrod alatt (de azert ugy hogy halljak); "Amatorok. Nem talaltak meg."
Garantalt a logo orral valo nezes, es maris erkolcsi gyozteskent tavozhatsz. :-)
PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.07.30. 10:15:32
2016.07.30. 10:44:10
Zirowe 2016.07.30. 11:09:01
Muhahaha...
Bár ugye "autóstáskával" jár az illető, az sok mindent megmagyaráz..
Kenderice 2016.07.30. 11:20:02
"Megint egy ertelmetlen poszt.... Ez a feladata a vagyonornek, o nem tudja h tisztesseges vagy, csak ellenoriz. Engem is szoktak, nyugta alapjan atnezik a brvasarlokicsinan levo dolgokat. Es akkor mi van? Ez a munkaja, nezze..."
Tévedsz. Ehhez nincs joga.
Kenderice 2016.07.30. 11:27:37
Hellyel-közzel így van.
"28. § (1) A vagyonőr a csomag tartalmának, jármű és szállítmány bemutatására a szerződésből fakadó kötelezettségei érvényesítése céljából, a tervezett intézkedése okának és céljának közlése mellett akkor hívhat fel, ha
a) megalapozottan feltehető, hogy az érintett bűncselekményből vagy szabálysértésből származó olyan dolgot tart magánál, amelynek őrzése a vagyonőrnek szerződésből fakadó kötelezettsége;"
A kulcsszó: "megalapozottan".
Kenderice 2016.07.30. 11:29:31
"Kb. ilyen, ha megállít a rendőr, mert azt kapta parancsba, hogy szedjen ki szúrópróba szerűen bárkiket. Leellenőriz, ha nem talál semmit -jobb esetben- jó utat kíván és mehetsz tovább. Időrabló és értelmetlennek látszik, de hozzátartozik a mindennapi élethez. "
A kettőnek köze nincs egymáshoz. A rendőrnek hatósági jogköre van, a biztiőrnek nincs.
Taurusz 2016.07.30. 14:40:46
1. jól látható helyen fel kell tüntetni, hogy csomag ellenőrzésre lehet számítani
2. a biztonsági őrnek érvényes kamarai tagsága kell, hogy legyen
3. tudnia kell, hogy befelé menet mi volt a csomagban.
Az első kettő általában megvan, a harmadik a legritkábban. Tehát ha nem tudja megmondani, mi volt benne belé menet, ki tudja mit keres? Nekem is ellenőrizni akarta a penny pénztárosa (!) a táskát, én meg mondtam, hogy persze, de ha nem nyert, akkor fizeti a bevásárlást. Nem akarta, nem is értem ...
gabors 2016.07.30. 14:56:31
hulyeseg mindig megalapozott MEG akkor is ha nem talalnak semmit ha hivatsz rendort akkor 30-40 perccel tovabb tart a dolog es SEMMI nincs ha nem talaltak semmit... pereskedhetsz a birosag kirohog (talan akkor nem ha minden alkalommal ezt csinaljak es csak veled)
errefele meg az uzlet kitilt ha sokat baszakodsz veluk (megtehetik) es legkozelebb rendor letartoztat CSAK azert mert bementel (tresspassing, magan terulet sertes ha van ilyen orbanisztanban) ... uzletek ugyanis MAGAN teruletek ahol a ceg annak ad el akinek akar....
gond az hogy a lopas komoly veszteseget jelent az uzleteknek es muszaly vedekezni ha ez nem lenne (vagyis nem lenne meg az eselye hogy a tolvajt elkapjak akkor meg ennel tobben is probalkoznanak) .... ez egyszeru gazdasagi szamitas vagy vannak vagyonork es egyebb "elrettento" cuccok vagy minden vasarloval meg fogjak fizettetni a tobblet koltseget ...
ugyanis egy atlag bolt nem dolgozik tul nagy arressel mondjuk 1000FT-os kondom ... lehet rajta mondjuk 5-10% arres (ez meg nem haszon mert nincs minden egyebb koltseg is benne) ha egyet ellopnak az 950-900 forint tiszta veszteseg ami kb azt jelenti hogy a kovetkezo 18-9 eladasaval lesznek meg csak egalban !!! Na ezert vannak vagyonorok es egesz komoly tudomany ma mar mindez....
vagyis ha eppen ellenoriznek valakit artatlanul az is azert van hogy az arak valamivel alacsonyabbak lehessenek ... aki rendort hiv meg megtagadja meg perel az onerzetes barom !!!
Kenderice 2016.07.30. 15:11:32
"mindig megalapozott MEG akkor is ha nem talalnak semmit ha hivatsz rendort akkor 30-40 perccel tovabb tart a dolog es SEMMI nincs ha nem talaltak semmit... pereskedhetsz a birosag kirohog"
Nemigazán. Volt már per és nyert is az ember, akit alaptalanul vádoltak meg.
"vagyis ha eppen ellenoriznek valakit artatlanul az is azert van hogy az arak valamivel alacsonyabbak lehessenek ... aki rendort hiv meg megtagadja meg perel az onerzetes barom !!!"
Jogszabály szabályozza, mihez van joga a vagyonőrnek.
Úgynevezett "rutinellenőrzés"-hez NINCS joga. Ezért nyerte meg a pert a sértett.
Egy kis olvasnivaló:
net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0500133.TV
A biztiőrök előszeretettel hivatkoznak (mint ahogy velem is megtörtént) a törvény 26. § (1) bekezdés "b" pontjára, miszerint: "A vagyonőr a megbízó közterületnek nem minősülő létesítményének őrzése során jogosult a területre belépő vagy onnan kilépő személyt csomag, illetve menet-, szállítási okmány bemutatására felhívni;"
Viszont a 28. § (1) "a" pontját már nem nagyon akarják tudomásul venni. És ebből származnak a bajok, mert jogvita esetén nekik kell bizonyítaniuk, hogy megalapozott volt a gyanú (pl. videofelvétellel). Ha nem ezt tudják megtenni, bukta.
Kenderice 2016.07.30. 15:20:35
Közben megtaláltam az ominózus esetet:
www.delmagyar.hu/szeged_hirek/karteritest_kapott_mert_atvizsgaltak_a_taskajat_a_boltban/2452860/
1gazsagos 2016.07.30. 15:35:00
Aki így vigyáz az értékeire, annak végül is tökmind1, mer nem lesz hosszú élete.
Répázó 2016.07.30. 17:35:04
Répázó 2016.07.30. 17:41:42
gabors 2016.07.30. 22:16:16
Manyecska. 2016.07.31. 07:16:23
Manyecska. 2016.07.31. 07:34:20
Bluemotion 2016.07.31. 09:43:55
gabors 2016.07.31. 13:07:43
itt nem ertem mi a relevancs resz ????
szomszedod ??? es ??
háziőrizetben van naponta járnak hozzá a zsaruk ??? es ???
ez a harom milyen alapon van egy mondatban ??? persze nem kell ertenem
nemreg koltozott ??? es ???
gabors 2016.07.31. 13:12:56
ez kb 110%-ra igaz nem csak ram nem csak rad hanem az egesz rakosblogra !!!
amugy aruld mar el mit es hogyan lehetne pl ezen a panaszon SEGITENI ez egy panasz !!!! semmi tobb nem erte a posztolot semmi kar nem basztak at semmivel ..
a mai vilagban (amikor tul sokan dolgznak okosban, lopnak csalnak sot egy egesz part epult e kore) igen KELL vagyonor es ellenorzesbe bizony artatlanok is beleeshetnek ... repteren MINDENKIT ellenorizenk nem csak a terroristat vagy annak latszokat. itt lagalabb volt valami amit a posztolo is leirt ami tobb mint gyanus (ugy altalaban) volt az hogy egy nem tolvaj csinalta nem valtoztat semmin !!!
NEM AKAROK SENKINEK SEGITENI de baromira sajnalom az autostaskat es a nem emlitett terhes kismamat kiskutyat sot a macsakat IS....
Manyecska. 2016.07.31. 13:58:37
1gazsagos 2016.07.31. 16:50:05
MKOR SZÁZSZOR EZERSZER ELMONDJA A RENDŐRSÉG HOGY ÉRTÉKEINKRE KIFEJEZETTEN ÜGYELJÜNK!!!
AZ AUTÓSTÁSKÁT MINDIG ZÁRVA TARTSUK, PLÁNE NEM BEVÁSÁRLÓKOCSIBA NYITVA FURIKÁZTASSUK!!! HA MÁR MINDEN ÉRTÉKÉT BELE RAKTA A POSZTER MEGÉRDEMELTE, AMIT KAPOTT!!!
LEGKÖZELEBB A GATYÁJÁT IS EL FOGJÁK RÓLA LOPNI!!!
FELELŐTLEN BAROM!!!
1gazsagos 2016.07.31. 16:53:51
Más dolog, ha elhagyod, elveszted, de nyitott autóstáskádat bevásárlókocsiba furikáztatni, hát megérdemelne otthon egy alapos verést!
1gazsagos 2016.07.31. 16:55:05
Puncs nem volt? Vaníliafagyit a melegek és leszbikusok esznek, azóta ezt szem előtt tartom.
gabors 2016.07.31. 17:15:32
Kenderice 2016.07.31. 18:28:53
Persze ha lopott.
Ha nem, nagyon megüti a bokáját a vagyonőr...
Kenderice 2016.07.31. 18:30:48
Te meg okos vagy... :D
1gazsagos 2016.07.31. 19:34:22
1gazsagos 2016.07.31. 19:35:40
1gazsagos 2016.07.31. 19:38:29
Répázó 2016.07.31. 19:56:56
gabors 2016.07.31. 21:30:22
Ha nem, nagyon megüti a bokáját a vagyonőr... :
baromsag ha a torveny is ezt mondana akkor dupla baromsag !!!!
itt csak gyanu van az meg nem egy objektive valosag CSAK gyanu !!!
gabors 2016.07.31. 21:32:40
a gyanu MINDIG megalapozott Tanu Tanu 2 !!!!
es jonnek a coelho hivok IS
városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2016.08.01. 03:14:30
Kenderice 2016.08.01. 04:46:45
Köszönjük Emese!
Kenderice 2016.08.01. 04:53:47
Csak az a gond, hogy szinte mindig "rutinellenőrzés" címén próbálnak ellenőrizni, amihez nincs joguk.
De térjünk vissza a posztban leírt történtekre.
Ha valóban így történt ahogy leírta a posztoló, akkor a gyanú nem volt megalapozott. És ez a kulcsszó.
Nem véletlenül voltak bíróságra vitt és megnyert perek.
Szinte minden ilyen vagyonőrszolgálat arra épít, hogy az emberek úgysem ismerik a jogszabályokat.
Tavaly velem is történt ilyesmi. Be is küldtem ide, de nem jelent meg. Pedig ott volt még adok-kapok is...
Phil Necro 2016.08.01. 06:22:15
Kijaratnal megneztek a blokkjat meg a kosarat,a ketto passzolt,ezert elengedtek.
Azok mondjuk ciganyok voltak.
Gondolom nem akartak balhet az orok egy 2 ezer forintos szir-szar miatt.
Phil Necro 2016.08.01. 06:29:47
Mar ez is gaz, de az igazi botrany az, amikor forgalmas helyen elkezdenek a zsebedben turkalni,illetve a valaszaidat kiforgatni,ertelmetlen keresztkerdeseket feltenni egy sima utcai igazoltatasnal.
Ha megkerdezed,ez megis micsoda, akkor annyit mond, hogy rutinellenorzes.
Megkerdezed,hogy miert pont te? Nincs valasz.
Fiatal vagy, lazabban oltozol = biztosan drog , vagy fegyver van nalad.
Azert remelem, hogy nem az lesz a kovetkezo lepes,hogy random lakasokban hazkutatasokat tartanak.
Ott meg nagyobb is az esely, hogy talalnak valami illegalisat,mint az utcai igazoltatasnal.
MacskaÖsszeZavaróKft 2016.08.01. 07:25:06
2015. február 7-én vásároltunk egy Huawei Ascend Y550-es készüléket ".Praktikum +NET" tarifacsomaggal 32 090 Ft-ért. Kaptunk hozzá jótállási jegyet és töltõt is.
2016. júliusában a készülék meghibásodott, be sem kapcsol és nem is tölt.
2016. július 21-én megpróbáltuk leadni a pécsi Árkádban található Telenorban, de elhajtottak, miszerint kell a leadáshoz a személyigazolvány és lakcímkártya is, továbbá a készülék töltõje is.
Nem egészen értettük a dolgot, de arra gondoltunk, talán nem sok embernek van meg másfél évvel a vásárlás után a töltõ, így remekül lehet elhajtani õket ezzel az indokkal.
2016. július 22-én leadtuk immáron személyigazolvány és lakcímkártya által azonosítva magunkat. Továbbá a töltõt is leadtuk, ekkor az USB kábelt is kérték ( szét lehet választani a töltõfejet az USB kábeltõl ebben az esetben).
A munkafelvételi lapon az látszik, hogy "2015.02.27"-tõl garanciális a telefon, és itt szerepel az IMEI száma is.
2016. július 28-án 18:47-kor felhívtak, hogy nem jó a jótállási jegy, mert egy másik "céges" telefonnak az IMEI számát tartalmazza, ez a telefon pedig "nem céges".
Kérték, hogy vigyük be a számlát. Mondtuk, hogy a számlával sajnos nem rendelkezünk, de van eredeti szerzõdésünk.
Az sajnos nem jó. Esetleg a megfelelõ jótállási jegyet hozzuk be.
Mivel egy darab Y550-es telefonnal rendelkezünk, így egy darab jótállási jegyet kaptunk hozzá, ami Önöknél van.
Mivel aznap hajnali három után volt az ébresztõ, ezért inkább leraktuk a telefont.
Kicsit feleszmélve megfogalmazódott bennünk, hogy miért nem a munkalap kiállításánál nézték meg az IMEI számot a jótálláson, miért egy hét múlva derül ez ki?
Még 19 óra elõtt pár perccel felhívtuk a 1220-as ügyfélszolgálatot, ahol azt az IMEI számot diktálták be, ami a munkalapon és a szerzõdésen is van, de nem tudtak mit mondani, mit tegyünk.
Ekkor megpróbáltam visszahívni azt a számot, amin hívtak a "nem stimmelõ" IMEI számmal kapcsolatban, de nem vették fel a telefont,
pedig egy órahosszat hívtam, kisebb-nagyobb megszakításokkal.
Mivel hibásan állították ki a jótállási jegyünket, ezért talán nem minket kellene büntetni, hogy nem javítják meg a telefonunkat.
Neten utánakeresve egy "A jótállási igény a jótállási jeggyel érvényesíthetõ. A jótállási jegy szabálytalan kiállítása vagy a fogyasztó részére történõ átadásának elmaradása nem érinti a jótállási kötelezettségvállalás érvényességét. A jótállási jogot tehát ilyen esetben is lehet érvényesíteni, a vásárlás tényét és idõpontját azonban természetesen ekkor is igazolni kell, hiszen a jótállás csak a vásárlástól (üzembe helyezéstõl) számított meghatározott idõn belül érvényesíthetõ."
"
A jótállási jegy hibás kiállítása a forgalmazót a jótállási kötelezettségének teljesítése alól nem mentesíti és akár szabálysértésért szankcionálható."
Az eredeti szerzõdésünkben (amivel rendelkezünk), ott van a dátum/név/személyigazolványszám/cím és az IMEI szám is, aláírva a Telenor ügyintézõje által.
A telefon eredeti doboza is megvan.
Ez nem elég a bizonyításhoz, hogy nem loptuk a telefont és jogosan szeretnénk, ha megjavítanák?
Számlamásolatot nem tudnak állítólag adni.
Manyecska. 2016.08.01. 08:41:39
Manyecska. 2016.08.01. 09:20:13
2016.08.01. 09:53:27
joska61 2016.08.01. 09:58:55
gabors 2016.08.01. 10:07:40
baromsag ... rutinbol ellenoriznek mert olyat lattak ami lopasra (is) utalhat mert igy szoktak a dakotak is csinalni ....
"De térjünk vissza a posztban leírt történtekre.
Ha valóban így történt ahogy leírta a posztoló, akkor a gyanú nem volt megalapozott. És ez a kulcsszó."
az hogy nem talalt az meg nem jelent semmit attol meg a gyanu ott van (mindenki gyanus ott !!)
"Nem véletlenül voltak bíróságra vitt és megnyert perek.
Szinte minden ilyen vagyonőrszolgálat arra épít, hogy az emberek úgysem ismerik a jogszabályokat."
nezzd mar meg mennyi pert nyernek meg ... 1 ezerbol ??? es egyre kevesebbet mert vagyonorok (foleg az ugyvedjeik IS tanulnak !!!)
"Tavaly velem is történt ilyesmi. Be is küldtem ide, de nem jelent meg. Pedig ott volt még adok-kapok is... "
ebbol is latszk mijjjen okos vagy !!! megerte ??/ birosag mit mondott okostojas ???
csak gondold vegig megegyszer kibaszott stop tablanal meg kell allni 99% senki nem jon ... mikor tarsadalom (mint te ) azt mondja kapjak be majd a birosagon eldontjuk .... nem allok meg ... van eloszor 1 aztan 10 halott .... utana rendor a sarkon tarkon lovi a stop tablan athaladokat .... igy lesz binaris egy orszag !!!
gabors 2016.08.01. 10:12:56
gabors 2016.08.01. 10:19:00
itt van az igazsag hajra fidesz !!!
gabors 2016.08.01. 10:33:13
mert a tolvaj nem igazan az uzlettol allamtol lop hanem mindenki mastol (szocializmus/kadar/56 ize) gondolkodas
MERT az uzlet vagy csodol vagy felszamitja neked meg nekem amit ellopnak .. kapis???? gondom nem !!! menj par evre egy masik orszagba (feherorosz/orosz/brazil most nem szamit ebbe) es talan megerted ....
gabors 2016.08.01. 10:38:55
bocsika ... a stop talan MEGALLAS NELKUL athaldokat ....... akartam mondani ...
amugy errefele 300+ (dollar) a bunti erre .... plusz jo sok pont 6 ha igaz .... es van egy csomo olyan amit kenderice es hasonlok leszarnak mert ... "nehogy ma !!!!"
Phil Necro 2016.08.01. 12:23:04
Pontosan mi volt a celod a comment megirasaval ?
Kenderice 2016.08.01. 13:10:34
Hát én is ezt kérdezem magamtól...
Köze nem volt sem a poszthoz, sem a vagyonőrök jogait leíró jogszabályhoz.
Kenderice 2016.08.01. 13:15:38
Nos.
Tévedsz.
A rutinellenőrzés nem azt jelenti, hogy valami gyanúsat látott, ezért ellenőriz.
Az szúrópróba szerű ellenőrzés.
A vásárló ellenőrzéséhez alapos indok kell. Ezt általában videófelvétellel tudják bizonyítani.
Ha a videón ilyen nem látható, akkor jó esetben perelhető a cég.
A bíróság pedig a jogszabályoknak megfelelően fog dönteni, nem pedig érzelmi és demagógiai alapon, mint ami a te hozzászólásodból olvasható...
1gazsagos 2016.08.01. 14:55:16
konkrétan megtörténik sokszor, hogy a dobozból kiszedik a tampont, helyére vattát raknak, aztán később veszik észre az eladók hogy a tampon már nincs a dobozban
na az simán elfér egy autóstáskában kedves poszter csak hogy ne bízzunk semmit a képzeletre
óvszer is elfér például
Manyecska. 2016.08.01. 15:04:32
Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.08.01. 21:41:00
he? :O
Márpedig (emlékeim szerint) azt kötelező. Ott helyben, az ügyfélszolga orra előtt hívhatod az ÁVH-t (vidéken nav), és jelentheted föl a kompániát (mondjuk én azért készítenék hangfelvételt, hogy konkrétan megtagadja a szla.másolat készítését - egy esetben fordulhatna elő az, hogy nem tud másolatot nyomtatnia, ha x példányos leporellóra nyomtatnák a számlát, de ilyet nem láttam évek óta sehol).
atpijkamo116 · http://bestofhomar.blog.hu/ 2016.08.01. 22:18:23
Akkor lefénymásolja az eredetit, és aláírja. Az első mondatod a helyes, nincs olyan, hogy nem ad másolatot.
ProsTata 2016.08.02. 01:07:53
Egy éve vett egy táskát és az szinte mindenütt becsipog! :-)
Nem tudom hogy lehet ez technikailag, de van ahol csak befelé menet (ez az egyszerűbb eset), van ahol csak kifelé. Ritkábban kétszer. Élvezet nézni ahogy ráröppennek az orkok! :-)
2016.08.02. 01:41:03
Yobbágy Fery 2016.08.02. 10:06:03
Mondjuk egyszer volt olyan, hogy ha hátizsákkal és a teli kosárral együtt jöttem ki, akkor csipogott. Külön-külön egyik se, meg nélkülük én se, csak így egyben, a hátizsákom üres volt (azért vittem, hogy legyen miben hazavinni a kaját), a kosár és a nyugta tartalma stimmelt, a zsebeimben meg összesen egy telefon, egy pénztárca, meg egy lakáskulcs volt. Volt nagy hümmögés, meg fejvakarás, de magyarázatot senki se talált a jelenségre, pedig a végén már hárman voltak, én meg alig bírtam ki röhögés nélkül, miközben kísérleteztek a zsenik.
Mindenesetre ha tudjuk, hogy nem vagyunk sárosak, nem megyünk el az őrökkel. Nyugodt emberek ott helyben megmutatják, hogy nesze, nézzed, nem loptam, a többiek meg megszívják (vagy elviszik játszani kicsit vagy rendőrt hívnak, de azzal a saját idejüket rabolják, mert azok se fognak mindent eldobálni, hogy azonnal menjenek). Utóbbiakból lesznek a homárposztok.
Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2016.08.02. 12:46:02
Márpedig a teljes helyes. Te is leírtad. Másolatot nyomtatni nem tud, a fotonok lemásolása az én értelmezésem szerint nem nyomtatás. Másrészt a másodpéldányok valószínűleg nem ott pihegnek a pénztáros lábai előtt, hanem irattárban/könyvelőnél. Meg kell keresnie a kérdéses számlát (ez sajnos nem néhány mp. mint a gépi számlák esetében, de ez gondolom nem is kérdés), erre időt kell kérni, a többi stimt Másolatot adnia _kell_
gottisttot 2016.08.03. 06:24:20
Tehat ha tudom,hogyn em loptam, akkor nem emgyek el az orokkel egy felkamerazott terembe diszkreten elintezni a dolgot,hanem a penztar mogott a vasarlok szeme lattara allok neki ciganykodni.
Logikus.
Yobbágy Fery 2016.08.03. 16:36:46
De te oda mész velük, ahova akarsz, síkosító azért mindig legyen nálad.
Péter 2 2016.08.07. 00:53:38
Péter 2 2016.08.07. 00:55:17
Zirowe 2016.08.07. 01:10:59
Péter 2 2016.08.07. 17:23:12
Péter 2 2016.08.07. 18:12:38
Te tényleg azt gondolod, hogy tinédzserkorból régen kinőtt, tanult, művelt, intelligens, satöbbi emberként a használati tárgyaimat, a ruháimat, a lakásom berendezését, a kocsimat, meg az összes többit majd aszerint fogom megválogatni és állandóan cserélgetni, hogy ebben a hónapban éppen mit írnak az értelmi fogyatékosoknak szóló életmódmagazinok, a mindössze kollekcióik állandó újraeladásában érdekelt divatcégek vagy éppen mivel pózolnak az üresfejű, semmire sem alkalmas tehetségű sztárocskák? Tényleg?
Zirowe 2016.08.07. 20:18:21
Péter 2 2016.08.07. 20:31:44
Egyébként én nem állok szemben, csak éppen nem érdekel. Ahogy nem érdekelnek az ünnepelt színészek, a celebek, az ezotéria, az asztrológia, a paleo diéta, a Pokémonok és a chemtrail sem.
Zirowe 2016.08.07. 20:38:10
Péter 2 2016.08.07. 20:39:47
Zirowe 2016.08.07. 20:42:51