Nem igazán akartunk már belerúgni a Magyar Postába, mert van elég bajuk szegényeknek hetek óta, de mondjuk, ha ott is munkát csinálnak maguknak, ahol nincs, akkor nem csoda.
Kedves Homár!
Tegnap a Posta nálam kiverte a biztosítékot. Történt ugyanis, hogy előre gondolván a karácsonyi csúcsra időben megrendeltem egy terméket egy kínai webshopból. Szorgosan figyeltem a honlapjukon és a Magyar Királyi Posta honlapján is a csomag szállítási információit. Mikor megjelent, hogy a csomag a postahivatalba beérkezett, másnap reggel befáradtam, és személyesen átvettem.
Ez idáig rendben is van.
DE!A posta('s) tegnap olyat dobott, hogy attól már én is kiakadtam. Tegnap este 12.22.-én 19 órakor bedobott a postás egy 12.15.-i dátumú értesítést a postaládámba. Egy olyan csomagról, amit ugye 12.16.-án személyesen átvettem a postahivatalban.
MINEK?????
A dolog pikantériája, hogy egész nap otthon voltam mert szabadságon vagyok már a hét eleje óta.
Vagyis még arra sem veszi a fáradságot, hogy feljöjjön az első emeletere. Pedig a lakásom pont a a földszinti postaláda fölött van. Kíváncsi vagyok, hogy ezt teszik-e akkor is ha éppen hivatalos levelet várok! Vannak olyan hivatalos levelek melyeket VISSZAKÜLDENEK ha időben nem veszek át. Márpedig várok ilyen levelet. Az ilyeneket ráadásul a törvény KÉZBESÍTETTNEK TEKINT! Még akkor is, ha az ténylegesen nem jutott el hozzám. Abba már bele sem merek gondolni, hogy ugyan hány hivatalos és nem hivatalos küldeményt nem kaptam meg ezidáig a POSTA('S) hanyagsága miatt.Szeretetben teljes Boldog Karácsonyt kívánok mindenkinek!
Üdv.:
Egy HOMÁR olvasó!
Cycmen 2016.12.23. 14:08:14
EurósParaszt Lite 2016.12.23. 14:31:26
Ciki, ha logisaztikai baki van pont egy uzenetkezbesito rendszenel, de megesik az ilyen. Emberi szoval joszerivel megoldhatok ezek a dolgok, meg ha az alapfelallas oly bosszanto is tud lenni, bar ez is felfogas kerdese. Reszemrol a hatterszandekot nezem mindig: ha valami nem jol van, de van mar egy olyan emlek a tarsolyban, ami szolgaltatoi reszrol hajlandosagot es emberseget, egyuttmukodni-akarast tartalmazott, akkor ertelemszeruen nem kurom fel az agyam, hanem bemegyek, mert tudom mire szamithatok nagyjabol. Ellenpeldanak pedig: az sehogy, semmikor es sehogy nincs jol, hogy a targymaterias reszlegen orszagszerte elofordulnak olyan piti kis geciladak, akik LOPNAK. Ezeknek kivetel nelkul az arcaba terdelnek barmikor. Ilyen vetulete van es olyan is. Lam: kulonvalaszthato. Ertsd: feleslegesen nem kell magas C-n kezdeni es ortajozni egy gyakorlatilag inverz karesemeny miatt. Fajdalmasaan sokszor kisul, hogy vagy hulye a user vagy emberileg valamelyik fel nincs sehol se nem, egyik sem fogyasztovedelmi, inkabb humanfejlettsegi temakor, persze osszefugg erosen.
Kivancsi leszek miket irok, ha normalis-teljesen elolvasom a posztót.
MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.12.23. 14:39:02
Ugye 15-én nem tuhatták, hogy 16-án át fogod venni.
Nah, oszoljunk, láttam már küldeményt többet késni.
EurósParaszt Lite 2016.12.23. 14:41:12
"befáradtam" - Tudod mit? Megerdemled a sorsod barmilyen negativ elojelu alakulasat, kulonos tekintettel itt a szo kozepebol kiragadott "kula" tagra.
ideális hangyászsün 2016.12.23. 14:44:17
De amúgy boldog karácsonyt mindenkinek :)
Cycmen 2016.12.23. 14:44:39
EurósParaszt Lite 2016.12.23. 14:46:18
FDToth 2016.12.23. 16:24:24
Matteo79 2016.12.23. 16:35:18
EricaRose 2016.12.23. 17:00:20
Tron65 2016.12.23. 17:43:06
9:00 kézbesítő jő és átad 1 db ajánlott levelet.
9:30 kézbesítő (másik) jő és átad 1 db nem könyvelendő kiscsomagot
10:15 bekukk a postaládába és jééééé: levél van benne
Más:
November (!) 30-án érkeztettek az országba egy csomagot, amiről egy dec. 13-i feladású levélven értesítettek (vámáru nyilatkozat). Ezt a levelet 20-án hozta ki a kézbesítő, a csomag jelenlegi státusza: APEH-re vár (17-e óta).
Ha jól számolom az eredeti hollandiai feladáshoz képest legalább 1 hónapra kapom meg.
Ebből 3 nap volt, amig ideért kishazánkba, a többi egy raktár mélye. Azért remélem megtalálják még
1gazsagos1 2016.12.23. 18:07:08
Hűha
MOST ÖNGYILKOS LESZ A POSZTER? VAGY MÁR AZÓTA MEGHÓTT, VAGY A POSZTER ESETLEG LELŐTT EGY POSTÁSNÉNIT?
1gazsagos1 2016.12.23. 18:08:52
Nem boldogügyfél poszt ez, vagy mi az, hiszen végül is megkapta a csomagot, meg rá a papírost, dupla törődés a posta részéről nem?
halmozottan hátrányos helyzetű crazy 2016.12.23. 18:20:34
Józsi, a migráns köcsög 2016.12.23. 18:36:15
Manyecska. 2016.12.23. 18:46:26
Bilok 2016.12.23. 19:05:43
Igen. Előre megírt értesítőkkel indulnak el, meg se próbálják kézbesíteni az ajánlott leveleket.
Matteo79 2016.12.23. 19:07:05
JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2016.12.23. 19:27:13
index.hu/belfold/2015/06/19/ismerjek_meg_lacit_akinek_18_csomagjat_hagyta_el_a_posta_januar_ota/
https://prohardver.hu/tema/kulfoldi_rendelesek_nyomkovetes_stb/keres.php?type=-&stext=62+posta&submit=
www.kozelben.hu/ceg/budapest-62.-posta-terez-korut-51.-1062-budapest-5672
JunkieeeBoy · http://junkieeeboy.blog.hu 2016.12.23. 19:30:00
De sajnos amolyan "kényszer munka", vannak "beugrósok", de kevesen maradnak meg ott hosszú távon!
káposzta 2016.12.23. 21:25:03
1gazsagos1 2016.12.23. 23:07:37
hamarost úgyis megtudjátok ha már a lelkemet emlegeted
nem véletlen találtam ki elsőnek a mellselfiet a jövôbe is látok
csak figyeld a híreket mert nem sokára jövööök :)
1gazsagos1 2016.12.23. 23:10:14
még a posta se fog kelleni
én szóltam készüljetek a bulira keljetek fel vége lesz a nyuginak én már tudok valamit amit ti még nem is sejtetek
hajrá 2017
1gazsagos1 2016.12.23. 23:12:46
a poszter is menjen alágyújtani inkább
kèszüljetek!!!!
epertorta 2016.12.24. 00:21:00
Mondta, hogy az Erzsébet utalványok miatt nem jött sűrűbben.
MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.12.24. 02:17:35
Bizony így van. Hilda napi max kettőt posztol, ki kellene válogatni a véres-cipőboltos, meg a kakafalván-tálcával-verekedő-vendéglősös posztokat, nem az ilyen szarokat nyomatni.
MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.12.24. 02:20:50
Meg normálisan állok hozzá a pincérhez, postáshoz, taxishoz, nem csinálok úgy, mintha én tennék neki szívességet, hogy kiszolgálhat.
(Bár, mióta fix horror áron van a taxi, egy fillér borravalót nem adok.)
esef 2016.12.24. 07:57:21
amúgy nálunk a cégnél van, hogy 2 hétig nem jönnek, van, hogy a postaláda alatt a fűből vesszük fel a leveleket mert oda sikerül dobni, de olyan is volt, hogy a közeli aluljáróban a sárban találta meg a szomszéd a telepre érkezett leveleket....
esef 2016.12.24. 07:59:45
- megáll előttünk a robogójával
- behozza az aláírós leveleket (ajánlott, tértis, stb).
- majd elsétál a postaládáig, bedobja a sima leveleinket
- visszasétál, felül a robogóra és elhajt
- kollégák meg mehetnek ki a sima levelekért...
esef 2016.12.24. 08:01:07
mások is vannak akik dolgoznak karácsony előtt egy nappal. ami ugye ma van, lévén karácsony az csak dec.25-26. ugye...
emmersson 2016.12.24. 08:37:00
"Tegnap este 12.22.-én 19 órakor bedobott a postás egy 12.15.-i dátumú értesítést a postaládámba. Egy olyan csomagról, amit ugye 12.16.-án személyesen átvettem a postahivatalban."
Te PISA-negatív!
XII. 22-én már rég törölniük kellett volna a rendszerből a XII. 16-án átvett csomag anyagát és akkor nem küldenek értesítést egy héttel később, ráadásul egy hét késéssel - tök feleslegesen!
Manyecska. 2016.12.24. 09:40:56
:D Itt kívánnék minden homárn
MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.12.24. 09:45:29
Tehát 2 héttel később kapta meg? Na, akkor ki nem tud értelmezni? :))
Az értesítés dátuma 12.15. Ekkor kinyomtatták, és elindították. Egy hét múlva kapta meg. Hiába rögzítették a rendszerben 16-án, hogy felvette a csomagot, ettől még nem fog eltűnni az Univerzumból a kinyomtatott értesítés. Az szépen LASSAN ment a maga útján, és megérkezett egy hét késéssel a poszterhez. Így már érted a történéseket?
Örólök, hogy segíthettem megfejteni ezt a bonyolult esetet!
Manyecska. 2016.12.24. 09:46:11
MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.12.24. 09:53:34
MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2016.12.24. 09:54:42
Manyecska. 2016.12.24. 10:55:43
emmersson 2016.12.24. 11:29:32
babbaba 2016.12.25. 06:38:35
CID.. 2016.12.25. 13:13:52
1gazsagos1 2016.12.26. 19:51:04
ha egyik nekimegy a villanypásztornak a többi már megtanulja hogy elkerülje azt :)
valahogy éreztem hogy George Michael nem halhat meg csak karácsonykor a Last Christmas bosszújáért
Zephyré 2017.01.02. 15:07:37