Tékozló Homár

A szavatossági időt kihúzza, de aztán mehet a kuka tetejére az OBI kerti gépe

2017.03.01. 10:09 | Homár Hilda | 92 komment

screenshot_2017-02-28_14_41_51.png

Én magamtól egész biztos nem jöttem volna rá, hogy a fenti képen szereplő hetyke gép mire való pontosan, ezért is jó, hogy Dávid írt nekünk, így megtudtam, hogy csodálatos szerkezet egy ágaprító. Meg azt is, hogy álomszeerűen illeszkedik a mobilpiacról származó trendbe, vagyis 2 év után bekrepál, és kiderül róla, hogy olcsóbb újat venni, mint javítani. Mondjuk a telót legalább nem 20 órát használja az ember.

Ne vásárolj az OBI-ban (sem) sajátmárkás terméket! De akkor mit?

Vettem egy ágaprító gépet az OBI-ban, 2 év szavatossággal. Élete során biztosan üzemelt úgy 10-20 órát, nagyon szerettem, de 2 év 2 hónap után megállt. E-LH 2800 Lux Tools, az OBI saját márkája.

A német anyacéget kerestem, nem forgalmaznak alkatrészt.

A magyar OBI tárja kezeit, megadták az az egyetlen telefonszámot, amit az országban fel lehet hívni garanciális szervizként, ők készségesen elmagyarázták, hogy szétszerelni nem lehet (törik), egyébként pedig javíthatatlan, a belevaló alkatrész drágább lenne, mint egy új gép. Ja, most épp 65990-ért lehet ilyet venni az OBI-ban, tehát nem filléres gép.

Egy másik szervizzel is beszéltem, ők is a kuka tetejét javasolták (olyan nagy, hogy bele nem fér).

Most jöhetnek a kommentek, hogy okos ember nem vásárol az OBI-ban. Aki így gondolja, esetleg írja ide, hogy hol, milyen hasonló tudású gépet kapni, ami nem automatikusan a kukában végzi, ha lejár a garancia...

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tehetséges ugandai buzi 2017.03.01. 10:15:38

Al-Ko

Az legalább fémből van.

Terézágyú 2017.03.01. 10:29:18

Balta = 1000 Ft + egy darab rönk.
És egy kis kemény férfias munka.

De nem 60e Ft...

Manyecska. 2017.03.01. 10:30:53

na, megin az egyengetőgyalu.. a kutya alól..

Csokis · http://csokis.blog.hu 2017.03.01. 10:38:47

@Terézágyú: Azért baltával komposzt méretre aprítani az ágakat már szép feladat. Nem egyszerűen férfias, inkább chucknorrisi.

Terézágyú 2017.03.01. 10:42:17

@Csokis:
Igazad van. Arra nem gondoltam, hogy meg is kell csócsálni, rothasztani a gallyakat...
Én szimpla eltüzelésre gondoltam...

Tényleg annyira jól védjük a természetet a komposztálással, ha ilyen (gyorsan tönkremenő) elektromos/benzines csoda kell hozzá?????

Cycmen 2017.03.01. 10:44:30

Az első napon fel kellett volna aprítani az összes fát a kertben hogy kiderüljön mit bír a kicsike!

Cycmen 2017.03.01. 10:46:57

@Manyecs:na, megin az egyengetőgyalu.. a kutya alól..

Nekem is gyalus! gyanus

Terézágyú 2017.03.01. 10:50:42

Lehet, hogy egy maszek falusi ügyesember meg tudná javítani...

Manyecska. 2017.03.01. 10:51:39

@Cycmen: az. Schödringer kutyája. mindenhol felbukkan!!

Cycmen 2017.03.01. 10:55:30

Most jöhetnek a kommentek, hogy okos ember nem vásárol az OBI-ban. Aki így gondolja, esetleg írja ide, hogy hol, milyen hasonló tudású gépet kapni, ami nem automatikusan a kukában végzi, ha lejár a garancia...

Webshopon az Emagtól, azt lehet küldözgetni Romániába.

2017.03.01. 10:56:03

úgy olvastam, h a magyar obi 'gyártja' kezeit.
sztem úgy nem drága.

joska61 2017.03.01. 11:16:09

Legtöbb esetben ezek nem olyan rossz gépek. Szerintem privát pech, hogy nem bírta tovább... Egyébként persze szépen ide lehet írni az árát, de egy hasonló nagynevű márka hasonló berendezésének ára mellett nézzünk már meg.

Zöldegér 2017.03.01. 11:21:02

@joska61: Azt írta a poszter, 65.900 ha most venné, az OBI sajátmárkás. Al-ko-t találtam 62.900-ért.
Az OBI-ban teccik dógozni?

Manyecska. 2017.03.01. 11:22:11

@Cycmen: az Obi-Hód nem aprítja fel???
:D én vettem régebben egy Thomas Vario takarítógépet- nem száraznedves porszívó hanem szőnyegtisztító is egyben jó pénzért vihetitek kölcsön, itt a tavasz...:D..- sza az brutál jól bírja már húsz éve! Jó, kb. évente 4-5 x használtam de másfél éve azzal porszívózom és kutya baja!!! Gőzöm nincs hol vettük..

Manyecska. 2017.03.01. 11:27:07

@Biriksz_Krokiksz!: azért legalább egy hódot tényleg küldhettek volna alkatrész helyett...megjegyzem a kutyám profi módon aprítja ezt a fajta faágat tegnap a gyerek kajáját nyúlta le és csirkét aprított az egész lakásban :D hat éve találtam azóta obizom ezzel a kutyával rohadt elemet nem tudom hol kéne kivennem belőle :D De görény vagyok mert valami pedigrés plüss havanese-keverék de olyan hülye hogy ha eldobod neki az ágat elrohan mellette ha az leeesik..:) vagy a másik irányba rohan ..:DDD

2017.03.01. 11:29:08

de az milyen már, h alkatrész drágább mint egy új gép. fogyassz, herdálj! ha nem is akarsz, akkor is!

2017.03.01. 11:38:44

@Manyecs: uramé (stafford) üdítős flakonokért pusztult rágás-aprítás környezetvédős célból, műtötte is a dokija, félzsák kupakot szedett ki belőle. Aztán járattuk iskolába, és megjavították a hallását, FUJBZDMG-re kiköp mindent :)

Terézágyú 2017.03.01. 11:40:04

@Biriksz_Krokiksz!:
"de az milyen már, h alkatrész drágább mint egy új gép. fogyassz, herdálj! ha nem is akarsz, akkor is! "

ez volt a régi homár jelszava: "Fogyassz, herdálj, szenvedj"...

Manyecska. 2017.03.01. 11:41:07

@Biriksz_Krokiksz!: :))))))) naugye??? enyém a "ne a virágot a k..rvaéletbe" felszólításra nem brunyálja le őket:)))
SeLYtettem hogy lány vagy..:) ON

2017.03.01. 11:45:47

@Terézágyú: jajaja, azóta csak mégaktuálisabb lett :/

@Manyecs: a biri elég csajnév ;)

2017.03.01. 11:47:41

@Terézágyú: nem. Linkeled v guglizzak?

2017.03.01. 11:49:22

@Manyecs: pláne ha vágott virágot vázában xD

cmx85s 2017.03.01. 11:51:57

Na, rákerestem, amit poszter is megtehetett volna: 27-240 ezerig van választék. Hogy melyik meddig bírja? Hááát, ha a mérnökök jól dolgoztak, akkor a gari vége + 1 nap. Erre külön teamek vannak a gyártóknál, általában több mérnökkel, mint a fejlesztői csapatban...

Manyecska. 2017.03.01. 11:53:41

@Biriksz_Krokiksz!: nem, Japánkertben, nyári hajnalokon futkározunk ottan, ne tudd meg!!! az összes liliomot, stb. néha belebotlunk egy gyalogos teknősbe akkor a tóban landol rendszerint:)))

Szartranszplantáció 2017.03.01. 11:54:11

@Biriksz_Krokiksz!: emlékszem rád a farmrealitys időkből, mi van, már nem köt le a tv? xD-LűL

2017.03.01. 12:00:26

@Szartranszplantáció: most nincs egyszem magyar riliti se, várom az újakat, jönnek és egyik ígéretesebb mint a másik! gyere is majd nézni kommentálni!

2017.03.01. 12:02:26

@Terézágyú: nahát, nem ismertem, de elolvasom, köszi! :)

Terézágyú 2017.03.01. 12:09:38

@Biriksz_Krokiksz!:
Csak a Biri névről ugrott be - egy ifjúsági/lányregény :)

2017.03.01. 12:13:44

@Terézágyú: tényleg köszi, általában ludasmátyás banyája szok' rólam eszébe jutni mindenkinek. De majd perelek emiatt.

(Posztolótol bocs az offért, leállok!)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.01. 12:13:58

@Manyecs: "rohadt elemet nem tudom hol kéne kivennem belőle"

:))

Szartranszplantáció 2017.03.01. 12:15:22

@Biriksz_Krokiksz!: számítottam a kérdésre, nem tudom. Oj bűnös életet élek, hogy mindig másik a nick. Véreskezű Hilda égisze alatt mond lyúk ez nem is csoda. Lényeg, hogy király voltam. Már akkoriban is. Neked az eggyel ezelőtti nikked jobb vólt. Jó, majd megyek.:) ű és enter és megintcsak ű
@Manyecs: nem mindenik kutya rezdül a bot témára. Lehet, hogy titkon dinoszaurusz-vadászatra lett kí tenyésztve, oszt mégis okos. Vagy tényleg nem. De így meg nem tűnik drágának? Mármint megy bele a kaja, le kell vinni szarni, ilyenek - cserébe miket ad?

sáros_tehén 2017.03.01. 12:16:19

2 év alatt 20 óra.. az mondjuk 4 nap (napi 5 óra).. sztem e bérléssel jobban jártál volna

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.01. 12:16:29

"a kuka tetejét javasolták (olyan nagy, hogy bele nem fér)."

Jobb is, mert ez nem háztartási hulladék. Évente van lomtalanítás, akkor kidobhatod.

Terézágyú 2017.03.01. 12:16:38

@Biriksz_Krokiksz!:
"általában ludasmátyás banyája szok' rólam eszébe jutni mindenkinek."

az is vót egyszer tizenéves...

2017.03.01. 12:26:26

@Szartranszplantáció: tejföl? de nem tippelgetek ;)

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
mikrohullámú melegítőm meghótt, ha kirakom, nem viszik el, meg kell várni a lomtalanítást-e? (komoly kérdés)

2017.03.01. 12:28:05

@Terézágyú: mit egyszer?! Minden nap! ;)

Manyecska. 2017.03.01. 12:31:08

...ha poszter megírja pontosan mi kéne bele lehet tudok segíteni...ajánlani más cégeket, elég komoly cégekkel vagyunk kapcsolatba /gyártók../

KaTe 2017.03.01. 12:32:57

Ha többet használta volna az elmúlt 2 évben, talán hamarabb beszarik és akkor kap egy újat +2 évre.

Amúgy se annyira jó ez a cucc. Gyerekeknek mondjuk jópofa ahogy az ágakat behúzza és ledarálja, de szerintem meglehetősen macerás a használata. (pl. bizonyos fokozaton csak bizonyos méretű ágakat képes jól bedarálni, állandóan eltömődik, a rekesz baromi gyorsan megtelik, csak száraz ágakat tud jól ledarálni, az adagoló baromira kicsi, mellékesen hangos és rohadtul porol, tiszta hobby kertész cucc)

Manyecska. 2017.03.01. 12:33:39

Ill. behozhatja hozzánk mi régi Keravill-os kollégát :P is foglalkoztatunk ..minden sz.rt megjavítanak itt néha.. ha az elektronikáról van szó. Márha pösti a poszter. Mink ilyen ultrahangos fogyasztógépet is csináltunk rajtam!!!! tesztelték bakker :P majdnem leégett a bőr a hasamról meg a seggemről, persze nem látták..
:D
De csinálhatunk belőle pl. mást is :P

Manyecska. 2017.03.01. 12:34:43

Szerintem valami hót mezei kapcsoló/áramkör szállt el benne. Vagy a hódot hagyták ki.

Manyecska. 2017.03.01. 12:37:07

Valami nagyméretű iratmegsemmisítő nem jöhet szóba? :P
Most lesz lomtalanítás pár barna legényt megkérsz egy ezresért felaprítják szerintem /per fő/ még szalonnázni is meghívnak! :) hagyd a fenébe, ez nem tömegcikk, gyártó csak hobbiból gyárt ilyet ..

Cycmen 2017.03.01. 12:47:51

@KaTe: Amúgy se annyira jó ez a cucc. Gyerekeknek mondjuk jópofa ahogy az ágakat behúzza és ledarálja,

A gyerekeknek még jópofább, ha tüzet raksz és szalonnát süttök!

KaTe 2017.03.01. 12:51:56

@Cycmen: Tehát nálatok a szalonnasütés is kerti munkának számít? :)

szelidorzo 2017.03.01. 12:52:45

Nincs ezekkel a gépekkel és a jótállással semmi baj.
Arra kell ügyelni, hogy amíg működik, addig az árát megszolgálja (akkor nincs bukás az üzleten)
Vagy a garanciaidőn belül kell annyit nyúzni, hogy időben menjen tönkre, és ne legyen fizetős a javítása.
A brico-ból 3szor kaptam új sarokcsiszolót két év alatt. (egyet vettem) megszolgálták az árukat :-)

Vagy esetleg nem barkácsgépet veszel, hanem iparit, aranyáron. Az bírni fogja a kiskertedet.

Cycmen 2017.03.01. 12:53:05

@Manyecs: Most lesz lomtalanítás pár barna legényt megkérsz egy ezresért felaprítják szerintem

Meg téged is! Be ne engedd már őket!!!!

Cycmen 2017.03.01. 12:55:19

@KaTe: Tehát nálatok a szalonnasütés is kerti munkának számít? :)

Ha nem esik az eső, amúgy szobában szoktuk!

Laredo 2017.03.01. 13:00:20

Poszter: megkérsz néhány idénbarnult kátrányos helyzetűt,azok akár komplett erdőségeket aprítanak gyufává.

Cycmen 2017.03.01. 13:02:00

@Biriksz_Krokiksz!: mikrohullámú melegítőm meghótt, ha kirakom, nem viszik el, meg kell várni a lomtalanítást-e? (komoly kérdés)

Meg ám! Nálunk be van kamerázva a ház és múltkor kiírták hogy aki kitette a kukákhoz a porszívóját az le van filmezve és felelősségre lesz vonszolva ha nem tünteti el a szarát mert most nincs lomtalanítás! Tiszta koncentrációs tábor nem?

2017.03.01. 13:08:43

@Cycmen: de bakk' egy porszívó miatt?!
Oks, akkor tartogatom a mikrót, párnacihába' fejem alatt. (Atomvillanás lesz, majd bemondják a hírekbe, én vótam, nem a KimiDzsungi!)

Manyecska. 2017.03.01. 13:11:07

@Cycmen: ki nem sz.rja le negyedrészt félázsiai vagyok, tesó vagyok :P:P Nyilván nem, de az utcára kiviheti a fáit a poszter. Bár onnan meg bárki elviszi.

Terézágyú 2017.03.01. 13:11:17

@Biriksz_Krokiksz!:
"de bakk' egy porszívó miatt?! "

tán még egy kis epilátor miatt is....

Manyecska. 2017.03.01. 13:14:18

@Cycmen: az a baj ha egy odaviszi, a többi is..!! aztán majd jönnek a lomizók, a rágcsávók, és nem utolsósorban kiváló öngyulladás is léphet fel ami mondjuk egy tízemelet panelház árnyékában elég ciki...továbbá rátok terhelik a tűzvédelmi bírságot ha útban van!!! ötmillió Ft akár..elég ha valaki egy csikket odapöcköl a halomra..

2017.03.01. 13:19:57

@Terézágyú: azt belecsomizom a porszivóba, azt a mikroba, és a kombon fogok szalonnát sütni, már kitaláltam!

Cycmen 2017.03.01. 13:23:31

@Manyecs: negyedrészt félázsiai vagyok,

Negyedrészt fél? :DDD Az mennyi is közönséges törtekben kifejezve?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.01. 13:27:37

@Biriksz_Krokiksz!: Ha nem tudod stikában betenni a kukába, akkor lomtalanítás. De vannak olyan telepek, ahol egész évben átveszik.

Ha új hűtőt veszel, a régit talán elviszik ingyér.

Terézágyú 2017.03.01. 13:34:00

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Ha új hűtőt veszel, a régit talán elviszik ingyér. "

Igen, asszem minden cuccal ez a helyzet, ami akkora méretű, hogy kiszállítják...

2017.03.01. 13:35:01

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: befér a kukába, a posztról jutott eszembe h szabad-e. meg h el kell-e külön vitetni, vagy belefér-e a lomtalanítás kereteibe.

Tehetséges ugandai buzi 2017.03.01. 13:39:52

@Cycmen: Hasonló eset volt a mi házunkban is, bár ott csak egy kamera működik. Van a házban egy bolt, a hátsó, raktár felöli bejárata az udvarra nyílik, azt veszi. Egy napsugaras, madárfüttyös szeptemberi reggelen megjelent egy kiírás a lépcsőházban, hogy akinek a macskája odaszart a gazdasági bejárat elé, az takarítsa fel. Az volt a kínos a dologban, hogy több macska is van a házban, két-három lakó tart bolhazsákot. Amikor mentem haza, a szomszéd, Cukkermann néni ott állt a felirat előtt és kínosan topogott. Azt kérdezte, hogy vajon miképp lehet kideríteni, hogy a szar konkrétan a ház melyik macskájából származik? DNS mintát kéne venni belőle és a ház összes macskájából is és elküldeni Helyszínlelő Horációnak? Oszt ő majd beazonosítja, hogy melyikhez tartozik? Na és ha egy kóbor macska vóóót? Abban nincs olyan RFID-alvázszám! Mert amúgy a saját macskája után természetesen feltakaríttya. Szégyen lenne otthagyni. De más után? Bólogattam. Bölcs ez a Cukkermann néni, okos dolgokat mond, nemhiába élt meg jó egészségben nyócvanhét évet. Három férjét temette el. (Az utolsó még mozgott és erősen tiltakozott.)

Terézágyú 2017.03.01. 13:42:54

@Tehetséges ugandai buzi:
falusi macskánál ilyen nem fordul elő. azok automatice a virágágyásba kakálnak...

2017.03.01. 13:43:00

@Manyecs: már megint a kutya...

Manyecska. 2017.03.01. 13:49:24

@Cycmen: fekete haj, kékszem, fehérbőr, ázsiai szemek, naggggyon megtévesztő!!!! mire rájönnek-nem szoktak- kiféle, mifélestb., addigra pont elvégzik a melót :P

2017.03.01. 13:50:06

@Terézágyú: a kutya meg még meg is eszi a virágágyást virágostúl. annyira tökállatok!
;)

Manyecska. 2017.03.01. 13:51:53

@szetiszfekSün: micsinált megint?? :P A kutyám százszor hűségesebb mindenkinél. Nem mondom hogy jobban nyal, de... :P

Terézágyú 2017.03.01. 13:58:15

@Biriksz_Krokiksz!:

Nem minden kutya csinálja ezt...

de vigyázz, mert a homározók szívesebben rúgnának bele egy emberbe, mint egy kutyába :)

2017.03.01. 13:59:08

@Terézágyú: jahh, krokodil vagyok! xD

Shanarey 2017.03.01. 14:01:09

OBI saját márkás whatever csak és kizárólag alkalmi használatra jó, vagyis évente, összesen 30 percig üzemelhet, s akkor jó lesz akár 5 évig is.

2017.03.01. 14:02:51

@Terézágyú: itte nálunk van kutya meg macska is (kedvencek, nem haszonállatok) mondjuk ilyen poszt aprítós géphód (még) nincs.

napinapinapi 2017.03.01. 14:04:33

Van egy csomo olyan muszaki cuccom (mobil,hardver, szorakoztato elektronika), amibol 1-2 ora meloval 10-20 ezer forint erteku mukodo termek lenne.

Megjavittatni viszont meg ismerossel sem tudom.
Nagyon egyszeru az oka :
Ezek a szerelok ra vannak allva a rutinmelokra.
10-15 perc alatt megcsinal egy 4-5000 forintos melot, fel oras meloknal 5-8000 a munkadij.

Hiaba ismeros, egyszeruen nem eri meg 1-2 orat meloznia vele, mert tudja,hogy annyit ugyse fogok kifizetni a javitasert,amennyit er megjavitva cucc.

Terézágyú 2017.03.01. 14:06:54

@napinapinapi:
igen... ezért van az, hogy még azok az emberek is mindent kidobnak, akik egyébként nem ilyen kidobósak... :(

Manyecska. 2017.03.01. 14:12:41

@Terézágyú: tőlünk a takarítónénit kéne mert nem csinál semmit most vettem egy üveg hypót meg szappant a budiba:( :D tök jó hogy egy egész emelet után én takarítok sebaj :D

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.01. 14:13:38

@Biriksz_Krokiksz!: A lelkiismeretedre bízom.

Az ilyeneket bevágom a kukatárolóba, van elég hely, aztán lomtalanításkor kipakolunk mindent.

beszoptuk 2017.03.01. 14:13:56

Kedves poszter! vegyél egy ugyanilyet, majd 3 hónap múlva vidd el ezt a szervizbe.

Manyecska. 2017.03.01. 14:15:58

@beszoptuk: nem jó :DD rajta van a gyári szám a garijegyen meg a gépen is.. bár lebonthatja az előlapot pl. az igaz! :D

2017.03.01. 14:29:32

@Manyecs: a nutella a dolog kulcsa. Vagy a büdös sajt :D

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.03.01. 14:45:25

@beszoptuk: abban mi a pláne? Akkor lesz 2 ilyen szarja és 2 év múlva írhat, hogy megint tönkrement az egyik, pedig csak 5-10 órát volt használva :D.

2017.03.01. 14:55:22

Érdekes am', h minden pont a gari/szavatosság lejárta után megy tönkre. 'Véletlen vagy Homár? Aligha!'

Manyecska. 2017.03.01. 15:00:25

@Biriksz_Krokiksz!: hát, ennyire szerintem nem tudják a mérnökök sem kalibrálni...mindig az alaplapra fognak mindent hogy elfüstöl stb. :D

2017.03.01. 15:10:02

@Manyecs: nálamnem, én mindig saját kezűleg sütök ki pl laptopot, erre kényes vagyok, saját recept! (csak a hozzávalók biztosak, sorrend nem)
((Nemsokára indulok le anyukámékhoz, szélnek szóljatok h álljon le, mert elrontom. bár az garis, hóttuti))

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.03.01. 15:16:52

@beszoptuk: gyáriszám meg le van szarva. Aztán ha észreveszik, hogy mókolva volt (átragasztotta), ugrik mindkét darálóról a jótállás.
Mondjál még sok ilyen okosat

Nick-son 2017.03.01. 15:44:25

Barkácsáruházas gépek mind ilyenek. Garancia végéig bírják ki, de utána mindenképp menjenek tönkre. Tökéletes munkát végeztek a mérnökök.

Egy ismerősöm adott kölcsön egy ilyen ágdarálót nekem is, mondta meg is tarthatom, de megmondom őszintén ez egy értelmetlen eszköz. Egy napot daráltam egy zsák aprítékért ami végül is igen korlátozottan használható, de ráadásul még éktelenül hangos maga a gép.

Szóval ingyen nem kellett. Visszaadtam neki, kerülgesse csak ő. :)

Dikusz 2017.03.01. 18:36:31

@Terézágyú: szentbékakálnak, vagy a szomszéd kertjébe.

prognosys 2017.03.01. 20:31:46

„Lux Tools" -> elég pocsék egy cég...má' nem azé'...de a többi sem sokkal jobb, amit ilyen áruházakban vásárolni lehet. Széles ívben kerülik a Makita, Hitachi, DeWalt, Kress, stb...komolyabb márkákat...a multik ebből csinálnak bizniszt -> minél pocsékabb cuccokat sóznak a delikvensre minél drágábban...úgyhogy lehet az OBI-ban vásárolni, de igen erős fenntartásokkal

Reactor 2017.03.01. 21:36:31

Tervezett tönkremenetel - "villanykörte-összeesküvés" at its finest.
Ugye mily csodálatos dolog a fogyasztói társadalom? Vagy most már inkább mégse?

joska61 2017.03.02. 09:52:19

@Zöldegér: Nem obiban. A lényeg, hogy mit tekintünk nem kevésnek... Al-ko azért szintén nem az a márka, amit én megvennék....

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2018.07.23. 18:59:51

A LUX toolsszal én is megjártam. A 20 méteresként árult locsolótömlő csak 18 m hosszú.