Létezik, hogy az ember hiába taszítja magát némi kedvezmény fejében önként szolgasorba, ha kinyúvad a készüléke, furán számít a garancia rá?
Kedves Homár!
2015 januárjában vásároltam a Telenornál egy Huawei Ascend Y550 telefont dolgozói számlás előfizetéshez (az előfizetésmár rég óta megvolt). Akciós csomagban maga a telefon 20 Ft-ba került (listaára 40 000 Ft körül volt), viszont 2 éves hűség tartozott hozzá, és még egy 500 MB-os internet előfizetést is kellett kötni havi 2800 Ft-ért. A telefonra a Telenor 2 év jótállást vállalt.
A jótállási idő letelte előtt egy héttel a telefon memóriahibát jelzett és az indítási képernyőn kívül más nem jött be rajta többé. Ezután elvittem a Telenor egyik ügyfélszolgálatára és garanciális javítást kértem. A jótállási jegy megvolt, át is vették, hogy jótállási időn belül ingyenesen kijavítják a hibát.
Néhány nap múlva tájékoztattak, hogy kész a telefon, mehetek érte. Ott kiderült, hogy nem tudják javítani, de cserélni sem lehetséges, mert a típust már nem gyártják. Azt tanácsolták, válasszak egy új telefont és a régi listaárát (40 000 Ft) beszámítják.
Ezt meg is tettem, az új telefont beüzemelték, a papírokat aláírtam, azonban mikor a fizetésre került a sor (rá kellt még fizetni néhány ezret), elkezdtek számolgatni és kijelentették, hogy 40 000-ért mégsem választhatok új telefont, mivel a régiért csak 20 Ft-ot fizettem. Azt ígérték, hogy majd utánanéznek ilyenkor mi a teendő és néhány nap múlva értesítenek.
Két nap múlva felhívtam őket, azt mondták, hogy mivel 20 Ft-ért vettem a telefont, ennyiért választhatok egy újat, a különbséget pedig fizessem ki! Mondtam, hogy dehát a telefon nem önmagában volt 20 Ft, aláírtam két év hűséget és a nyakamba varrtak még egy havi 2800 Ft-os internet előfizetést is, amire nem is volt szükségem egyébként! Erre az volt a válasz, hogy jótállási szempontból a telefon vásárlását teljesen külön kell kezelni a két év hűséggel és az extra internet előfizetéssel. Kértem, hogy akkor adják vissza a rossz régi telefont, alkatrésznek eladva még kaphatok érte pár ezret. Elvileg értesítenek, ha visszaérkezett a szervizből a telefon az ügyfélszolgálatra.
Tanácsot szeretnék kérni, hogy ilyenkor kinek van igaza, hogyan kell a telefon értékét kiszámítani? Én azt várnám, hogy ha nem tudnak ugyanolyat adni, akkor egy hasonló technikai paraméterekkel rendelkező készüléket adjanak. Vagy valóban, ha valaki akciós csomagban vesz egy készüléket párszáz forintért, és nem tudják se javítani se cserélni, akkor gyakorlatilag nincs garancia rá?
Üdvözlettel,
Á.
Kedves Homár olvasó!
A jótállási igény érvényesítésénél mi is úgy látjuk, hogy a készülék vásárlástt és az előfizetői szerződés megkötését indokolt elkülöníteni. Jelen esetben a készülék romlott el, az ezzel kapcsolatos hibás teljesítés és a jótállási kötelezettség is erre terjed ki a szolgáltató részéről.
Az elállás és az árleszállítás esetében is ez azt jelenti, hogy a termék tényleges vételárából kell kiindulni, amely ebben az esetben 20,- Ft. Tartalmilag mindkettő jótállási igény hasonló eredményre, ennek az összegnek a visszatérítésére vezetne. A Telenor honlapját áttekintve megállapítható, hogy hasonló paraméterekkel rendelkező telefont akár már 0,- Ft. összegtől is értékesítenek, így a helyzetre megoldást jelenthetne a már meglévő előfizetéshez tartozó új akciós készülék felajánlása.
Ha nem sikerül ebben megállapodni, akkor az új telefon vásárlásával kapcsolatban felmerülő költség a szolgáltatóval szemben kártérítési igényként érvényesíthetővé válik a szerződésszegéssel okozott kártérítés szabályai alapján.
Felhasznált jogszabályok:
- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről
- 19/2014. (IV. 29.) NGM rendelet a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződés keretében eladott dolgokra vonatkozó szavatossági és jótállási igények intézésének eljárási szabályairól
Facelessbook · www.dont.think.so 2017.03.28. 16:14:21
Fausto(tm) 2017.03.28. 16:23:03
enrico palazzo 2017.03.28. 16:40:13
Hőre lágyuló agyhalott (törölt) 2017.03.28. 16:46:37
Szépen le kell írni nekik és panaszként benyújtani a sztorit, majd egyazon lendülettel elvinni a számot valamelyik másikhoz.
Hagyományos Érlelésű 6odik Crazy One 2017.03.28. 16:56:58
2017.03.28. 17:47:26
Érdekes kettősség nem, hogy azt, ha szerződést bontok, ki kell fizetnem, ha a fejem tetejére állok is, de ha azért adták 20 forintért, mert egy csomó mást hajlandó voltam tőlük megvenni, akkor az 20 forint és kuss.....
Cycmen 2017.03.28. 17:49:05
KaTe 2017.03.28. 17:54:26
@Cycmen: Ezt írja elő a törvény. Ha nincs csere és javítani se lehet, akkor a teljes vételára visszajár. Tiltsák be az 1-20 forintos telefonokat!
Bendeguz 1001 2017.03.28. 19:06:05
dr nmate 2017.03.28. 20:08:41
Mély tisztelettel ajánlom az Apple iPhone 5s-t :)
Taxina 2017.03.28. 20:12:27
A kapott GVTI válasz szerintem egészen bizonyosan, hogy nem helytálló.
Ha az elemek, köztük a telefon is csomagban lettek kezelve (akként lett) értékesítéskor, akkor csomagként kell értelmezni akkor is, ha probléma jelenik meg a kötelmi időszak alatt. Annál is inkább, mivel a termékek, szolgáltatások ilyen csomagkénti értékesítésénél és pl. a telefon 20 Ft-os - piacinak nem tekinthető, jelentős kedvezményt magában rejtő - árazásánál éppen az a koncepció, hogy a 20Ft-os telefonon elszenvedett veszteséget a többi kapcsolt termék/szolgáltatáson elérhető nyereség fedezi. ... és ez a másik két kulcsszó: kapcsolt termék és a kedvezmény. Kedvezményesen vásárolt termékre ugyanúgy jár a garancia, mint a nem kedvezményesre. Ha meghibásodás és csereszükséglet esetén még kapható a termék, de magasabb áron, az indifferens. Csere - ugyanolyan jár. Innen elég könnyen el lehet jutni oda is, hogy ha nem lehet már ekkor kapni a terméket, akkor ugyanazon, de nem csomagba foglalt termék ára - itt pll. a listaár - az irányadó. Ha helytálló lenne a GVTI válasza, vagyis egyedileg kellene (lehetne) tekinteni a csomag elemeit szerződésszegés esetén, akkor az azt is jelentené, hogy értékesítéskor árukapcsolás történt, ami pedig tilos. (Ráadásul mint jelezted, a csomagban lévő internetre egyébként nem is lett volna szükséged. )
A külön vagy egybe kérdéskörnek az esetek többségében egy viszonylag egyszerű döntési szempontja is akad: hány szerződést kellett aláírnod, amikor a csomagot megvásároltad? Egyet - egyben kezelendő a csomag probléma esetén is, nem lehet szeparálni az elemeket. Többet? Annyit, ahány elemből a csomag állt? - Lehet egyedileg vizsgálni az elemeket.
1 szó, mint 100 - ne fogadd el a 20Ft-os dumát.
The Good Boy ! 2017.03.28. 20:30:47
vesz a poszt-toló egy 40.000.- Ft-os telefont 20 Ft.-ért, mert olcsó volt, meg hozzá egy nem kellő (és elmondása szerint nem is használt) szolgáltatást havi 2.800.- HUF-ért, azaz a 40.000.- Ft-os telefont 67.720.- Ft-ért vette meg. Ha egy kicsit okosabb lett volna, megvette volna a telefont normál áron, 10 havi 4.000.- Ft-ért, mert a telenor kamatmentesen 10 hónapra adja ezeket, vagy vett volna egy másik induló csomagot, mondjuk 5.000.- HUF-ért, amiben nincs olyan plusz szolgáltatás plusz pénzért, amire nincs szüksége (csak a 2 év rabság maradt volna). Komolyan kezdem érteni, miért tart itt ez az ország. Mindenki csóró, de olyan szar pénzügyi döntéseket tud hozni, hogy az hihetetlen.
Bocs, hogy a poszt-tolóval kezdtem, de idegállapotba kerültem.
És akkor a telenor: szarjon sünt, de hatalmasat: én értem, hogy a telefon vételára 20.- Ft volt, de akkor biztosítsa azt a lehetőséget, hogy egy olyan konstrukcióban árult telefont vihessen haza, mint az övé volt, hasonló tudású készülékek közül választva. Mondjuk egy huawei Y3II, vagy Y5II. Aztán ha az 100 ft ebben a készülék konstrukcióban, akkor fizessen a poszt-toló rá 80 fityinget.
Csak az a bökkenő, hogy ebben az esetben a poszt toló kapna egy új készüléket, miközben a rabságból 1 hét (volt) van hátra, tehát ez a cégnek nem érdeke. Lehet, hogy el sem küldték emiatt javítani sem, hiszen úgy gondolták, az user, ha már képes volt erre a tökéletes konstrukcióra, akkor képes lesz megint venni egy 20 ft.-os készüléket két év rabsággal, hasonlóan szar üzletet kötve.
tehát az sem megoldás, amit fentebb irt valaki, hogy mit hisztizik, menjen vegyen egy 0 ft-ost, újra két év rabsággal. Lehet, hogy a poszter már okosodott két év alatt, és nem kér újabb rabidőt (kétlem, a magyar nem fejlődik ilyen gyorsan), de kéri a jótállásban szereplő készülékét vagy azzal egyenértékűt a futó konstrukciója mellé.
Shanarey 2017.03.28. 21:13:56
Inkább veszek a neten egy kínai csodát, mint ahogy tettem több mint két éve, és ez még mindig jól működik. Xiaomi a gyártó.
Nick-son 2017.03.28. 21:19:54
A telenor beszerzési ár alatt értékesített, ami tilos. Nem véletlen. Áfa kérdése pl.
Másik. Akkor ezek szerint minden előfizetéssel olcsón adott telefonnak ennyi a garancia? Adok 20 ft -ot aztán szevasz? Szerviz nem is kell így, ha 20 ft -ból lehet garanciázni, a barom meg két évig fizeti a túlárazott előfizetést?
Három. Ha külön kell kezelni a szerződéseket akkor mért is kell a telefon - szintén túlárazott - listaárát kifizetni ha az ügyfél felmondja?
herk 2017.03.28. 21:29:03
herk 2017.03.28. 21:42:41
Ha tényleg csak 20 forintba került csomag esetén a telo, akkor megkötöm a szerződést, majd 1 hónap után befizetek 1 havi számlát, felmondom a szerződést, aztán dobok a telenornak egy 20 forintost - a készülék árát.
Ez nyilván nem működik, a Telenor a listaárat kéri.
Na, ezt a listaárat kéri az előfizető is.
Hogy mennyi is pontosan? Fel kell őket hivni, hogy van egy ilyen készüléked, felmondás esetén mennyit kell fizetni. Mondanak egy számot, adj hozzá 20 ft-ot ,és már meg is van, hogy mennyi az annyi.
szetiszfekSün (törölt) 2017.03.28. 22:38:02
Majdnem, közel jártam ahhoz is :D Kicsit sűrű volt mostanában az életem ;-)
gio · http://www.napiauto.blog.hu 2017.03.28. 23:26:15
nézzük más számokkal. poszter vesz egy 250 ezres telefont 20 ezerért, meg fizet havi 20 ezret havidíjra, két év hűségre. 1 év után elromlik a telefon, nem javítják, adnak helyette egy másikat, de csak 20 ezer forint értékben. mellé meg ketyeg a drága előfizetés? nagyon nem hiszem, hogy működne ez.
a cég ilyenkor beépíti a telefon árát az előfizetésbe, de a készülék értéke ettől még nem csökken vagy változik.
gio · http://www.napiauto.blog.hu 2017.03.28. 23:28:13
érdekelne is, hogy mi lesz a történet vége.
napinapinapi 2017.03.29. 06:45:42
Nem kellett,ez a te dontesed volt.
Gyanitom,pofatlan hazugsag,hogy nem kellett a net,es havi tobbszaz megat elhasznalsz belole.
Ha megmaradtal volna a sajat csomagodban, es 0% thmre veszel egy fuggetlen telot, akkor egy 56 ezer forintos keszuleked lenne most, ami fuggetlen.
Ha tart meg a huseg,es nem cserelik a keszulekedet, akkor szerzodest szegnek, mert nincs mivel igenybe venned a szolgaltatast,amiert fizetsz.
Ha mar lejart a huseg, akkor irj ala ujra havi 2800-ert a netre,amire nincs szukseged,es vegyel 56-ert egy masik 40 ezres telot a szolgaltatol.
napinapinapi 2017.03.29. 06:48:17
citroen bx 2017.03.29. 06:49:54
napinapinapi 2017.03.29. 07:09:55
Egyik szamtek kisker( talan az Aqua) garijegyen rajta is van ez.
Tehat,ha naluk veszel 2014-ben 200 ezer forintert egy Gtx 780-at,es az 2017-ben osszefossa magat,akkor nem egy 200 ezer forintos 1080-at kapsz,hanem a vele nagyjabol egy tudasban levo 1060-at,ami olyan 80kbak erul
Cycmen 2017.03.29. 08:08:06
Hát adták azt a telefont előfizetés nélkül 20 forintért? Nem részletezem, mert mindenkinek világos, hogy az évek során kidellázott előfizetés hogy kompenzálja a telefon árát. A poszter tehát a húsz forinton felüli részt kifizette, lévén hogy majdnem lejárt a hűségidő, viszont a garancia él!
Költői kérdésem pedig, hogy ugyanebből az előfizetésből ki tudna lépni a poszter egy héttel a lejárat előtt húsz forint kifizetésével?
Terézágyú 2017.03.29. 08:10:41
"Mindenki csóró, de olyan szar pénzügyi döntéseket tud hozni, hogy az hihetetlen."
Ott a pont :)
És persze aztán nyomatja a "jogait"...
Szóval ügyeskedő magyar szolgáltató és ügyeskedő magyar ügyfél jól egymásra találtak...
Manyecska. 2017.03.29. 08:14:34
Cycmen 2017.03.29. 08:20:06
Elméleti kategória! Te hányszor fogadtál már hűséget nyuszikám? Höhö!
Cycmen 2017.03.29. 08:28:14
Manyecska. 2017.03.29. 08:33:07
De most komolyan húsz forintért istenkáromlás telefont adni, hát persze nulláért nyilván nem adja mert akkor lejön mindenkinek hogy szart sem ér !! :D
MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.29. 09:22:50
A telefont - 40000 Ft listaáron - 67200 forintért vetted. Okos.
MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.29. 09:24:39
:))
Manyecska. 2017.03.29. 09:53:00
Cycmen 2017.03.29. 09:58:54
Nem! Húsz forintért vette csak gyakorlatilag 67200-ba került.
Elmélet vs. gyakorlat!
-Apa! Mi a különbség az elmélet és a gyakorlat között?
-Kérdezd meg anyádat, egymillióért lefeküdne e a szomszéd dagadt kopasszal!
-Igen! Hangzik az anya válasza.
-Most kérdezd meg a nővéredet is!
-Igen. Hangzik a nővér válasza.
-Na látod, elméletileg van kétmillió forintunk, gyakorlatilag van két kurvánk!
Manyecska. 2017.03.29. 10:02:56
:DDDD najó ON.
Manyecska. 2017.03.29. 10:05:30
Cycmen 2017.03.29. 10:27:57
Oldalt????? A hasszőre????? Maaaargit milyen póz vót az? ÁÁÁÁÁ!
Manyecska. 2017.03.29. 10:43:49
MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ.BÖRTÖNBEN 2017.03.29. 10:52:18
Gyantázd le.
Manyecska. 2017.03.29. 11:06:28
homar4prez 2017.03.29. 13:18:41
A posztoló meg inkább örüljön, hugyérvajér van havi előfizetése, a fél világot ingyen hívja, gondolom a rokonságot is be tudta vinni, másodperc alapú a számlázás, 30-40 ingyen SMS, jó percdíjak. Legalábbis nálunk ilyen a dolgozói csomag a Telenornál.
Ezt a 20 Ft-os készülékajánlatot én is láttam, és egy másodperc alatt rájöttem, hogy ez sehogy nem éri meg annak, aki nem akar mobilnetet használni.
CID.. 2017.03.29. 17:30:54
Szubrina 2017.03.29. 19:00:39
Nem is értem a problémát.
A vevő hűséggel és 2800-as net előfizetéssel tulajdonképpen kifizette a készülék nem 20 Ft-os árát, így még ezzel szemben sem lehet kitétele a boltnak.
Úgy gondolom, hogy ez tisztességtelen a bolt részéről, mi van, ha direkt csinálják, tudják, h egy bizonyos készülék gyártása meg fog szűnni, piacra dobják egy 20-asért és ha bekrepál gari időn belül, akkor szétteszik a kezüket???
Hogy mi a fasz?
Szubrina 2017.03.29. 19:07:26
Szubrina 2017.03.29. 19:11:56
Szubrina 2017.03.29. 19:17:32
cukrosleves 2017.03.29. 22:37:54
▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2017.03.31. 20:54:22
Jah, és pont annál a fosbrigádnál kaptam vissza teljes vételárat a saját (persze hibás) törvényértelmezésük ellenére, mert nem szerettek volna még nagyobbat szopni. Persze a fogukat csikorgatták, de perkáltak.