Tékozló Homár

Mit gondoltok a csecsemő- és gyerekmentesített szállásokról?

2017.04.13. 15:40 | Homár Hilda | komment

via GIPHY

Az elmúlt években szépen elterjedtebb idehaza is a baba-, gyerek- és családbarát vendéglátó hely fogalma, ami általában kiságyat, etetőszéket, szoptatószobát esetleg biztonságos környezetet, de főleg úgy általában a gyerekekkel és gyerekesekkel szemben toleránsabb hozzáállást jelent, ami szuper dolog.

Természetesen ezzel párhuzamosan felbukkantak a kiskorúakat nyaralás közben vállaltan a hátuk közepére sem kívánók, ami kicsit fura hepp, de végül is néha magam is oda kívánom a sajátjaimat is. A jelenség nem magyar specialitás, világszerte létezik. Ahogy az erre az igényre adekvát válaszként felbukkanó olyan szálláshelyek és éttermek is, amik kifejezetten azokra utaznak, akik legfeljebb 13 éves kortól felfelé viselnek el kiskorút, mert az már úgyis csak csendben nyomkodja a telóját a sarokban.

Ezzel egyébként tulajdonképpen nagy baj nincs. Virágozzék száz virág alapon legyen olyan hely, ahol mindenki együtt van, mint az életben, és egyszerűen csak normálisan kell viselkedni, meg legyen kifejezetten baba- meg felnőttbarát vendéglátás is. Mindenesetre utóbbit azért érdemes udvarias formában közölni a közönséggel, mert aztán az a vendég, akit durván kitessékelnek gyerekkel, hajlamos lesz akkor is más helyet választani a pénzköltésre, ha már ő is gyerekzsivaj nélküli bambulásra vágyik.

Sziasztok!

Tavaly tavasszal lefoglaltam egy szállást (apartmant) Balatonfüreden a szállás.hu-n keresztül. Elutaltam a foglalót minden rendben ment. Majd a foglalás utàn 3hèttel felhìv a tulajdonos hogy a 6 èves gyerek velünk alszik-e vagy kell pótágy. Közöltem, hogy kell pótágy, velünk csak a 3 hónapos csecsemő alszik.

Erre a nő bejelentette hogy csecsemőt nem hozhatok az apartmanba mert összepisili az àgyat.

Természetesen nem hagytam magam mert ilyenről mèg nem hallottam. Azt mondta hogy ez nem bababarát szállás hely. Mostam hogy semmi gond, ha nem bababarát mi viszünk magunkkal mindent. Erre közölte, hogy nem vihetem a gyerekem és nekünk nem adja ki az apartmant, mert nincs szabad szobája..... Így utólag ......

Ez tavaly törtènt, foglalót visszakaptam, a szállás.hun találtam másik helyet amiről majd egy másik levélben írok ����� 

A lényeg, hogy idén is hirdeti magát új szöveggel: pelenkás gyereket nem fogadnak �����

Szerintetek ez normális? Ilyet lehet? Cigànyt , alkoholistàt fogadnak vajon? Ez mi???????����

SZÉP NAPOT!

Fazekas Ildi

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.04.13. 18:50:57

@Biriksz_Krokiksz!: aki meg foglal, az mondja már meg, hogy hányan is mennek és kik....azért a poszter is próbált sunnyogni. De persze írják ki, és akkor aki gyerekkel menne, az nem megy, aki meg erre vágyik az inkább oda megy.

2017.04.13. 19:02:32

@onlajnok: egyetértek, posztoló is sumákdumákol. várom is a beígért kövi posztját, h abban mi fog szerepelni. nagyon bírom az önérzetes ősanya típusú csajokat, sztem simán irigy vagyok rájuk :)

KaTe 2017.04.13. 19:03:00

@Cycmen: A drogosok is milyen rendes emberek, bezzeg ők kimaradtak a felsorolásból! Szégyen!

Mindenesetre még mindig nem derült ki, hogy mi az összefüggés a 3 hónapos ágyba vizelő kisded, és egy cigány között. Meg ki állított olyasmit, hogy a cigányokat kirekesztik a foglalásból?! Amúgy a posztoló a feleséged? :)

2017.04.13. 19:11:35

Megjegyzem, a dohányosok is kimaradtak a felsorolósdiból, ha már páriázás van, legyen teljes a lista.

2017.04.13. 19:15:33

@Tshu-hash: ;) ő se a régi már :/

2017.04.13. 20:12:02

@aktip jamop takip mapoj Zéró: ezzel nem feltétel nélkül értek egyet, alap h mindenki többet és többet akar, ez vhol kódolva van (tökmindegy mit, és viszonylagosan a maga szintjén mérve) de sztem elégedett ember nincs.

Bilok 2017.04.13. 20:29:15

Nagyon is jó, hogy vannak gyerekbarát és "felnőttbarát" szálláshelyek is. A baj azzal van, ha valaki nem az igényeinek megfelelőt választ, aztán meg jön a pampogás. A következő meg majd az lesz, hogy csak gyerekkel lehessen bejelentkezni bárhova, akinek nincs, az meg rohadjon meg otthon?

2017.04.13. 20:32:28

@Bilok: izé..."szinglihordák"

Sam Crow 2017.04.14. 00:13:59

A klasszikussal szólva: "Ne cigányozzál, szőke g3ci" :)

Advanced Flight 2017.04.14. 00:44:00

"Mindenesetre még mindig nem derült ki, hogy mi az összefüggés a 3 hónapos ágyba vizelő kisded, és egy cigány között. "

Csecsemő: problémás (bőg)
Cigány: problémás (lop, agresszív, kötekedő, szar vele egy helyiségben tartózkodni)
Alkoholista: problémás (büdös, agresszív, kötekedő, szar vele egy helyiségben tartózkodni)

Poszter kíváncsi volt, vajon demokratikusan minden problémást bannolnak, vagy csak azokat, akiket nem véd a PC-terror.

Szívesen.

Joey Greco 2017.04.14. 08:46:00

Én is csak olyan helyre megyek,ami "gyerekmentes"..
Ki kíváncsi arra,hogy neveli a hülye szülő,k* anyázva a kölykét.....

Firestarter.18 · http://firestarter-18.blog.hu/ 2017.04.14. 09:53:37

Egyszer voltam adult only szallodaban Barcelonaban. Eleinte furcsa volt, hogy senki nem ordit a szomszed szobaban, senki nem nyargalaszik a folyoson, nem sikongat a medence mellett, senki nem rohangal a labunk alatt az etteremben es ugy altalaban is kurva nagy csend es nyugalom volt, de aztan valahogy megszoktuk.

Sunny Days 2017.04.14. 14:36:35

a hócipőm tele van a caládokkal, amikor egy szállodában az ember reggel hétkor arra ébred, hogy a folyosón indián üvöltéssel masíroznak a kölykök fel és alá, és az energiájuk még a reggelizőben is tart...
én is pihenni megyek szállodába, de úgy tűnik, a kölykök szülei is, mert olyat még nem tapasztaltam, hogy rászóltak volna a gyerekükre, vagy zavarta volna őket, hogy dübögnek a szaladgálással

Bilok 2017.04.14. 14:55:50

@Biriksz_Krokiksz!: azok menjenek szinglipanzióba, de csak ha nem hugyozzák össze az ágyat :)

Ahoj- 2017.04.14. 14:58:08

Szerintem a panzió a saját tulajdonába azt enged be akit akar.
Én sem adom ki cigánynak a lakasomat, mert lepusztítják, és képtelenek az együttélés szabályait betartani.
És valóban, ha nyaralni megyek nem vagyok kíváncsi más kölyke éjszakai bőgésére, meg a hajnali folyosói rohangálásaira....

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.04.14. 17:26:05

@Cycmen: "A vadász nem vállalta?"

Dehogynem, de az ügyvéd olcsóbb

neet 2017.04.14. 17:41:05

Sztem a pelenkás jobban szárazon tartja az ágyat, mint a szobatiszta, akarom mondani, ágytiszta. (Ha mégsem, lehet perelni a pempörszt.) Idegen hely, izgalmak, fáradtság, stb, simán becsurranhat egy már nem pelenkásnak. Ettől függetlenül szívesen venném, hogy ha egyszer elszabadulnék a 3 csimó mellől (esélytelen), nem kéne másik 80-at hallgatni. Úgyhogy igen, legyen kutyabarát és kutyamentes, gyerekbarát és gyerekmentes, stb választék, azt mindenki menjen oda, ahova való, akarom mondani, ahova szeretne.

neet 2017.04.14. 17:44:34

@Hagyományos Érlelésű 6odik Crazy One: á, az nem baj, minden új vmi izgalmas kezdete. Ha már kakás volt a kapcsolat, ezen át kell esni, mondjuk azt viszonylag méltósággal lenne jó, azt ahogy sikerül. Apró szarokon vitázni felesleges, pl kié a plazma meg ilyenek, én anno egy 20 éves kocsival meg egy bőrönddel jöttem el, és hepinesz. A lelki (testi?) béke mindent megér, a stafírungot meg összerakod újra. Kitartás, és ne szidd a másikat, (tudom, nem vagy olyan) valszín ketten kellettetek ehhez is.

Bendeguz.. 2017.04.14. 20:26:08

@Hagyományos Érlelésű 6odik Crazy One: Annak is megvan az elonye szoval sose band! Az egyetlen problema amire figyelni kell, hogy felnottek hulyeseget a gyerekek (ha vannak) a legkevesbe szenvedjek meg.

Tehetséges ugandai buzi 2017.04.15. 01:00:07

@KaTe: Moldova írta a rendőrökről szóló, Bűn az élet c. riportkönyvében, hogy a gagyis cigányasszony bosszúbol maga alá pisált ültében a rendőrautó hátsó ülésén, mert letartóztatták. Szóval volt már a világtörténelemben példa bepisilő cigányra...

:-)

Reactor 2017.04.15. 04:22:38

Kérdés, hogy a hotel honlapján fent volt-e, hogy X éves kor alatti gyereket nem fogadnak. Ha nem volt fent, jogos a panasz (ahol nem tilos megállni, ott szabad). Ha fent volt, akkor meg jobban kellett volna figyelni. Az apartmannak gondolom volt telefonos elérhetősége is, azt sem hülyeség felhívni, vagy e-mailt írni, hogy miként viszonyulnak a kisgyerekekhez/kutyákhoz/macskákhoz/Érmelléki Kuglófemberhez.

A buckalakók megoldják "okozsba", ha nem kapnak szállást. Ajvékolnak egy sort hogy "há' de á gonosz rászistá mádzsárok", és problem solved, még fogyasztóvédelemre sincs szükség!

Dikusz 2017.04.15. 06:18:01

@Reactor: azért nem túl sűrűn fordul elő, hogy az ilyen rasszistázó buckalakófélék Balatonfüreden apartmanban foglaljanak szállást. Ha mégis, akkor nem két gyerekkel mennek.

2017.04.15. 07:23:17

@Bilok: orgiát vizionálok! :D

milyen nőazilyen 2017.04.15. 08:36:04

Műfelhéberedés, ha a hotel felnőtt barát, akkor kis gyerekeknek nincs helye, evvan. Nekem is van csimota, de 17. Én úgy szeretném eltölteni a pihenésemet, hogy nincs: anyuuuuuuuuuuuuu, meg apuuuuuuuuuuuuuu, meg sírás, akkor ehhez jogom van, ha olyan szállást választok. Onnan vigye mindenki a kölkét bababarát penzióba, oszt csók.
@Biriksz_Krokiksz!: aszittem ORGONÁT, mert itt az már nyílik :D

2017.04.15. 08:50:16

@milyen nőazilyen: azt képzeld el, mennyire kellett ügyelnem arra, nehogy oligarchát írjak :)))

Manyecska. 2017.04.15. 09:54:59

@Hagyományos Érlelésű 6odik Crazy One: magvaválsz? az már nekünk megvótt tegnap a párommal.... :DDD /és ehhez Reactornak semmi köze! ..:D/... mellesleg tegnap odaérvén a páromhoz első lendülettel kiöntöttem a párezres maradék vodkát a mosogatóba... :D Mehettem sörér' .... :DD Egész nap azt hallgattam pedig szabályosan viselkedtem a zágyban pedig gondoltam hogy bele...:DDD

Manyecska. 2017.04.15. 10:05:10

@Cycmen: nálunk a 13 éves-bátyámé'.- néha vigyázok rá, épp a fogait növeszti hátul aludt három órát tegnap összviszz..oszt a párom meg nézett amikor beállítok hozzá egy adag fogzózselével, :D... de nem volt jobb ötletem..

Manyecska. 2017.04.15. 11:03:10

@aktip jamop takip mapoj Zéró: szerintem sincs mit kisgyerek mellett nem váláson köllene gondolkozni nem véletlen jöttek össze hátcsak nem olyan nagy a porbléma, hátnem hátde.
ON az idő itt nem segít sajnos, tapasztalat.

Konyvtaroslany 2017.04.15. 13:24:56

@Cycmen: Az én pááárom is tett néhány hímsoviniszta, felsőbbrendű megjegyzést, amikor hazavittem a Lego Halálcsillagot. Célozgatott rá, hogy U18-as válogatott focireménység volt (mint Al Bundy) és mint ex-focista, nem vállal felelősséget azért, ha véletlenül beindulnának a lábreflexei és kirúgja a másodikról a csukott ablakon keresztül. De én toppantottam egyet és közöltem vele, hogy márpedig a süni mostatnól kezdve nálunk lakik!

M. Péter 2017.04.15. 14:51:55

@Firestarter.18: Gyerekkel soha nem volt gondom szállodában, felnőttel már igen. Gyerekek nem szoktak hajnali 2-kor részegen a folyosón kiabálni és az ajtókon dörömbölni.

Hipóallergiás 2017.04.15. 15:07:37

@M. Péter: valoban az takarekosabb mert annak ehhez meg pia sem kell

Reactor 2017.04.15. 18:32:13

@Manyecs: Így igaz, én mosom kezeimet! Bár üres időmben szívesen fantáziálok holmi tárkonyos raguról, ami hetente legalább egyszer terítékre kerül, és nem csak évente egyszer :) Soha nem tudnám megunni, azt soha!

@Tshu-hash: Az ilyennel nem "szok" gond lenni. Arra az időre elvonulunk a skacokkal külterületre, és ott főzőcskézünk. Szerintem ez jobb megoldás is, legalább nem fog percenként hisztizni senki, hogy miért állandóan Heavy Troopers szól a hangfalakból, így máris megspóroltunk pár hajórakomány anyázást, ők meg élvezhetik a kerrádiók mainstream moslékját. Win-win szituáció.

@Joey Greco: Nem is tudom, én kedélyesen röhögcsélve szoktam élvezni, mikor valamelyik szülő a maga útszéli stílusában neveli az ivadékát :D Külön aranyos, mikor az áruházban a gyerek lila fejjel üvölt a háromszázezer forintos Legó űrbázisért, miközben szemüveges, vékony "kidz-having-kidz" jellegű édesanyja sápadtan próbálja győzködni, időnként körbenézve, nem videózza-e valaki a jewtube-ra...

@Cycmen: Az alkoholisták körül muslincák röpködnek? Ez eddig még fel se tűnt. Döglegyeket már láttam, de muslincát még esküszöm nem!

FDToth 2017.04.15. 20:24:14

Sokszor a kisbabas szulok el vannak tajolva: olyan szallohelyeket foglalnak le, amik bulihelyek kozeleben vannak, uh a lakotarsak bulizo fiatalaok, aztan pampognak h csecsemo, stb
Ja es akik kirakjak reggel a folyosora a gyereket sirni, uvolteni? De nem csak
Nyaralaskor.
Siman lakoparkban kimennek a folyosora trecselni a szulok, a kisgyerekekt meg uvoltenek, futkaroznak, stb... pedig ott a jatszotet, de hat a szulok hulyek...

Dani23 2017.04.15. 21:54:23

@FDToth: Óóó nincs is annál jobb, mint amikor este 9-kor átdörömböl az ilyen szülő, hogy "de hát itt kisgyerek van és aludnia kell, ne az erkélyen beszélgessünk" majd hajnal 3-kor a gyerek üvöltésére riadok...

Disznó Úr 2017.04.16. 09:57:50

Off.
Szállás ügyben jutott eszembe Ede és rákerestem, hogy felelevenítsem az emlékeket.

Erre azt találom, hogy elárverezik a vendégházat.

www.kormanyhivatal.hu/download/c/8d/33000/39648.pdf

anitám83 · http://kep.ivpicture.hu/223232.t.jpg 2017.04.16. 16:53:57

A gyerekem este 8- tol alszik reggel 7-ig. Akkor sem uvolt ha felebred csak gugyog. Engem az a par zavart aki hajnali 2-tol fel 5- ig szexelt es ugy uvoltott a no, mint akit nyuznak.

2017.04.16. 17:09:12

Sztem mindenki menjen lakatlan szigetre wellneszezni, ahova drónok viszik a kaját, meg takarítanak, amíg delfingokkal uszizgatunk, oszt'kalap.

(De bzdmg ne már, szexelnek is a szomszéd lakosztályban, fiatalok hajnalban jönnek haza buliövezetes bulikából, csimóta bepisil, meg sír-zokog-tombol a folyosón. Most ez panelházmester pószt, vagy mifaszom???)

Manyecska. 2017.04.16. 18:23:58

@Biriksz_Krokiksz!: hát én mindig elfelejtem hogy panelban vagyunk, szánombánom..:P

2017.04.16. 18:49:22

@Manyecs: manyi baszod imádlak de értsél már meg: a lényeg, legyen akár hétköznap, vagy pihenőnap, utáljuk a zajt meg úgy alapból mindent és mindenkit. utsó komment lépett át a tűréshatáromon: cukkmukk gyerekemke csendes, senkinek nem lehet rá panasza, viszont de a wellness-szomszédom szexel hangfogó nélkül.

fakkjú 2017.04.16. 19:43:32

ede jól lecsúszott...:-(
pedig kedves vendégcentrikus ember volt...nem értem :-(

Manyecska. 2017.04.17. 08:49:56

@Biriksz_Krokiksz!: hát monnyuk az tényleg bunkóság. Továbbá álatok! Viszont itt egy jó vers:
Zöld erdőben szól a metál,
Meglocsollak, megrohaggyáLL.. :D

Antalbaba 2017.04.17. 09:49:20

Volt ez a hír (R.I.P.):
"Egy ötéves kisfiú az atlantai Sun Dial étteremben vacsorázott a családjával, ami arról híres, hogy a Westin Peachtree Pláza 72. emeletén található. Hogy a vendégek az egész panorámát élvezhessék, az étterem folyamatosan forog.

A család egy ablak melletti asztalnál ült. Az este során a kisfiú elhagyta a többieket és szem elöl veszett. A rendőrség nyilatkozata szerint a halálát az okozta, hogy valahogyan beszorult a fal és egy asztal közé, és a forgó épület összenyomta.

Bár az emelet forgása azonnal megakadt, mikor az érzékelők jelezték a szorulást, a gyerek teste ekkorra egy 10 centiméteres résbe préselődött. A fiút azonnal kórházba szállították, de belehalt sérüléseibe."

Vajh miért jutott eszembe a Homár? Amíg az ÜL+MARAD nem megy, ráadásul a szülő is megengedi magának, hogy lazán szem elől tévessze a dedet, addig inkább egy Meki dühöngőjébe járjanak:-(
+ Ha egy szuperanyu a szívére teszi a kezét (esetleg regel egy másik néven és úgy nyilatkozik) nem hiszem el, hogy nem menekülne néha a világ végére az összes létező gyerek elöl;-) Annyi nyüszögés van kialvatlanság-témában; ha ilyenkor az ember lánya végre 3-4 napra el tud szabadulni, akkor TÉÉÉNYLEG a saját/más gyerekét szeretné elszenvedni, vagy inkább pihenne??? Szóval, aki képtelen megoldani a gyerek elhelyezését, vagy direkt szeretné szívatni magát, az keressen olyan helyet, ami fel is van erre készülve némileg...

Reactor 2017.04.17. 23:30:25

@Biriksz_Krokiksz!: "Lakatlan szigeten, ha felkelek, nem cseng a telefonom. Nem szólnak bele mikor mit tegyek, és miért vizet iszom...Robi-Robi-Robinson!"
Igazi problémát azok a szellemóriások jelentenek, akiknek a bulizás annyit tesz, hogy holtrészegen teli torokból üvöltöznek mint a vadállatok az erdőben, 100% hangerőn nyomatják a teljesen élvezhetetlen hardtechnót meg tektonikot, egymást hajigálják a kiürült palackokkal, esetleg csak úgy á lá natúr széttörik az utca kellős közepén, vagy valamelyik ház falán, hadd röhögjenek a haverok, az összképet pedig csak javítja az ablakból hálóruhában kikönyökölő, káromkodó tulajdonos. Zamárdiban a Sound idején látni különösen sok ilyen IQ-csatárt. Nem ritka az útmenti sáros pocsétában fetrengő kufircoló alkalmi párocska, a vasút vágányaira üvegeket rakosgató mókamester, de a pálmát eddig az az ötfős társaság vitte, akik (szerintem) az egész fesztiválidőszakot egyhuzamban végigitták, mert olyan csodálatosan be voltak állítva, hogy azt sem tudták, a szárazföldön vannak-e vagy az óceánon, és mindenféle állathangokat utánoztak a Balaton partján ahogy a csövön kifért... :D
Ennél még a csecsemősírás is jobb, az legalább 10-15 perc után annyira kifárasztja a pulyát, hogy inkább visszaalszik.

@Cycmen: Mi a poén úgy a dologba, ha senki nem tud róla?

Manyecska. 2017.04.18. 07:52:15

@Reactor: ..a pááárom csak szolidan énekelget-éjjel kettőkor- most épp ezt:
www.youtube.com/watch?v=FfreVLzbk84

aptikjampó 2017.04.18. 08:08:37

@Manyecs: ..a pááárom csak szolidan énekelget-éjjel kettőkor-

Mondd neki, hogy inkább "húzza el a nótádat" ! :D

Érezd magad meglocsolva általam!

Terézágyú 2017.04.18. 09:32:52

én a sok rohadt fülhallgatóbömböltető magyart tiltanám ki mindenhonnan.

Manyecska. 2017.04.18. 09:49:09

@Terézágyú: Részeg nyuszi majdnem eldől,..
meglocsollak katéterből..!
:DD
Mit szóltok a poszt nélküli Homárho'? :D

Terézágyú 2017.04.18. 09:49:20

@Cycmen:
"A fülhallgatóbömbömböltető cigányokkal ... mi van? "

Azok ugye ab ovo ki vannak tiltva, mert cigányok.

ROTFL Manó 2017.04.18. 09:50:55

@Terézágyú: Na és mi van a héberül tanuló cigányokkal? (Tudod, akik tetézik a bajt.)

Manyecska. 2017.04.18. 10:02:06

@Terézágyú: radír vagy hibajavító stift! Szívesen!

Tehetséges ugandai buzi 2017.04.18. 10:04:20

@Terézágyú: Írjatok erre a címre és adjatok hangot nemtetszéseteknek:

index.hu/hibajelentes

Azt írja, hogy "Ezen az űrlapon keresztül technikai és dizájncsoportunkkal veheti fel a kapcsolatot."

Kérjük meg őket, hogy vagy legyen kiixelhető, hogy blog.hu profilhoz köthetően lehessen egyszer és mindenkorra ki, vagy bekapcsolni.

Másolatot kapjon:

index.hu/szerzo/bacsanyi_peter
index.hu/szerzo/dancs_attila

Manyecska. 2017.04.18. 10:14:28

@Terézágyú: ikszhátéemel kiterjesztésű fájl! Ezen már csak a füvesember segíthet!:D

Terézágyú 2017.04.18. 10:14:43

@Tehetséges ugandai buzi:
Köszi. te már írtál ide ezzel kapcsolatban?

Tehetséges ugandai buzi 2017.04.18. 10:23:06

@Terézágyú: Igen. Nem tudom, hogy megvesztegethetők-e, hogy gyorsabban dolgozzanak, de a biztonság kedvéért felajánlottam nekik egy 24-es karton Hejnekent.

Ha te is írsz nekik, akkor kezd úgy, hogy "Mint ahogy azt már valószínüleg többen jelezték, nekem se tetszik az a szájbalökött felugró blog.hu ajánló a lap alján..." Úgy valószínüleg hatásosabb lesz. Urinőhöz méltó higgadstággal, udvariasan, elálló kisujjal küldd el őket a petsába, ahogy azt anno az Angolkisasszonyoknál tanultad.

Tehetséges ugandai buzi 2017.04.18. 10:27:17

@Terézágyú: Na, már vissza is írt Gál Gergely, hogy ez nem a Zindex.hu asztala, forduljak az blog.hu-hoz. Nem mintha ő nem tudta volna megicsinálni, hogy forwardolja a hibabejelentésemet nekik, vagy átszól a kábé három íróasztallal odébb ülő kollégáinak, de ne legyünk telhetetlenek. Ez is haladás.

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2017.04.18. 10:44:20

Én speciel külön örülök, ha azon ritka alkalmakkor, amikor szálláshelyen (szálloda, vendégház, stb.) pihenek, nem visítozik a másik szobában egy pólyás, vagy rohangál egy totyogó az étkezőben, stb. Úgyhogy üdvözlöm a tiltás kitalálóját.

joska61 2017.04.18. 11:05:31

Az a bibi csak a történetben, hogy nem így hirdették magukat. Amúgy az igényt és a lehetőséget is meg tudom érteni, hogy ne kelljen a gyerekeket elviselni, ha épp olyanom van.

Manyecska. 2017.04.18. 11:18:45

Mondjuk megértem, a temetőben most 150.000 huf egy sírhely ez még mindig olcsóbb monnyuk egy füldugó meg nyolcvan huf, ráadásul kettő..!

Rejtélyes 2017.04.18. 11:35:31

Akit zavarnak a reklamok: Ablock Plus addon... Es volt reklam, nincs reklam... :) Nekem az Easylist es a hufilter van bekapcsolva: Elso a nemzetkozi rekalmokat, utobbi a magyarokat tunteti el.

hbe 2017.04.18. 14:32:16

A csúcs nekem ebben a gyerek versus nem gyerek szállás menedzsment kategóriában az volt, hogy aszondja a címben, meg a szűréskor, hogy gyerekbarát panzió. A leírásban meg, hogy kisgyereket ne hozzanak, mert kifér az emeleti erkélykorlát elemei között. Csak remélni tudom, hogy ez megelőző észlelés volt, nem gyakorlati tapasztalat. Most hozzá tenném, hogy kép alapján fém vázra felfúrt kerítés elemek voltak, tehát megoldható lett volna a probléma, így a sztorit a ha jót akartok, gyereket ne hozzatok se most, se semmikor verzióként értelmeztem.

Manyecska. 2017.04.18. 17:46:47

@Hagyományos Érlelésű 6odik Crazy One: de! feltelepítettem egy wlan-izét a gépemre így fél s..ggel a fransziaágyon ülve netezhetek! Remélem azért a héten lesz poszt, vagy poszméh. :D Lmentem futni byez. Bátyámék írnak egy posztot olyan sztorim van behalsz!! Ha nem ők, én írom meg..

Manyecska. 2017.04.18. 17:54:22

Nálam eltűnt az alsó reklámsáv ...nálatok is?:) Ez a régi böngésző előnye :DD..

Hagyományos Érlelésű 6odik Crazy One 2017.04.18. 17:56:24

@Manyecs: nagyon remek. Itt zuhog az eső, meg tüntetnek, ezért nem járnak a villanyososok.
Kaptam új céges laptopot, kvázi használhatatlan. Ilyen visionbook érted? Nincs benne vincseszter, csak flash, amin elfér a Windows és a temp aztán csókolom.
Habár valami olyasmit dünnyögött a gazdám, hogy vasárnap is tudjak dolgozni, azért adták. Ezek megőrültek...

Tehetséges ugandai buzi 2017.04.18. 18:02:06

@Manyecs: Nem akarok büszkélkedni, de valszeg az én levélkém kézhezvétele után kapcsolták ki. Azt írtam nekik, hogy csinálják meg úgy, hogy ki lehessen kapcsolni, eltüntetni, X-el, vagy a blog.hu profil beállításaiban. Ezt válaszolták:

" Szia,

Megfontoljuk a javaslatodat mindenképpen viszont azt fontos tudnod, hogy finomítunk még a működésén, hogy ne legyen ennyire zavaró.

Üdv,

A blog.hu csapata"

Tehetséges ugandai buzi 2017.04.18. 18:11:27

@Hagyományos Érlelésű 6odik Crazy One: Amúgy merrefelé is dolgozol? Csak azért kérdezem, hogy nehogy véletlenül arra menjek...

:-D

Hagyományos Érlelésű 6odik Crazy One 2017.04.18. 18:27:20

@citroen bx: sőt, melyik vadállat találta ki a munkát? És a többiek miért nem verték agyon?

Manyecska. 2017.04.18. 19:18:53

@Tehetséges ugandai buzi: oszt tíz centi leukoplaszt a monitor alján már zsenánt...?:P

Manyecska. 2017.04.18. 20:05:57

@Cycmen: www.youtube.com/watch?v=L7NFwU-pTzw
releválok! :D húgom most akarja vinni valami zabálnivaló a kis négyhónapos unokaöcsém..:) én meg majd viszem az unokámat. Is. :D

The Good Boy 2017.04.18. 21:03:14

látom, már lassan egy hete ugyanaz az egy szem hétvégi poszt szerénykedik. Ennyire lecsúszott a homárfaktor, hogy már csak tavalyi poszt volt eltéve szűkösebb napokra? Írjak-e én is megint egyet?

Én támogatom a babafree, a kufircfree, az ibizafeelingfree, meg egyéb kikötéseket.

Pár hete olyan helyen voltunk wellness-elni, ahol szinte mindenki hozta a kölkét, kis híján lelkifurim is volt, hogy a 21 éves ivadékot otthon hagytuk. Az a hely tényleg jó volt ilyen szempontból, mert volt xbox szoba, meg csocsószoba meg még egy csomó ilyen gyereklepattintó helység. Mondtam is asszonypajtinak, hogy mennyire gondolnak a gyerekekre. Persze a kajaidőben volt kölökfutkosás, meg nyávogás, meg úgy reggel héttől üvöltöző gyerekkel reggelizni menés. Meg este ugyanez: a wellness zárás után visító gyerek a folyosón, mert már nincs wellness, a játszó szobák meg vagy tele voltak még, vagy zárták őket, a kis madárfejű zülüke meg nem igazán volt képes felfogni, hogy ez mégsem nem az ő napja így estére.
Pont mondtam is asszonypajtinak az egyik nap, hogy be kéne mennem az xbox szobába, aztán kizavarni onnan a kiscsákókat, hogy vége a hepajnak, most a felnőttek órá(i)ja lesz(nek), de inkább felcsalt valami férfiasabb játékot játszani (pirulós szmájli).

Szóval én is úgy gondolom, hogy hagy legyen már választási lehetőség, pro-kontra. Igaz a gyerekmentes helynél is megvannak az aknák, mert mi van, ha arra az évre valami prit tini utazási iroda azt a szállodát találta meg exclusive sale-nek, hogy oda vigye tömött repülőkkel a sok agyatlan, elkényeztetett, drogos, piás kamasz angol hülyegyereket, bulizási célból. Mert az rosszabb, mint bármelyik babyfree hely.
Egyébként én a külföldi utazásoknál a bookingon pont ezek miatt is olvasom az értékeléseket, és ahol pl. a vékony falak akárcsak egyszer is szerepelnek negatívumként, meg a sok fiatal vendég megjegyzés, azt kukázom is. Alapból nem nézek 8,7-8,8 alatti értékeléseket. Tavalyi egyik szállásom 9,7 volt másik kettő 8,8-9,1, a tavaly előtti 9,9(!!!), az idei is 9,6 volt foglaláskor. Sok mindent ki lehet ezek alapján is szűrni.

Manyecska. 2017.04.19. 08:30:52

@The Good Boy: Balcsin jött egy német csoport-fiatalok...egész éjjel nem aludtak- egy ismink lakott velük napokig támolygott a kialvatlanságtól. azt mondtam szerezzen be egy füldugót na az használt:( ! Egy kisgyerek sünfos ahhoz képest. Mi a kétévessel voltunk hotelban/ben, nem is akármilyenben, hát jó a liftet néha lehívta ha kiszabadult :D meg a svédasztal kihívás volt de felvittük egy idő után inkább a kaját.., hát a pótágyat vagy én vagy az apja használta, felváltva, nem jött be neki..a legjobb fogamzásgátló a kisgyerek..:D

Manyecska. 2017.04.19. 08:46:36

Monnyuk a Kolping- hotel pont bababarát- kártyás ajtók mindenhol hogy még véletlen se szabadulhasson ki a csimóta stb.. ott még ovi is van ingyér' remekül lekötik a kis "férgeket" -hogy rohaggyá' meg- az alligátorok ...! De lehet animátort mondtak..
:DD

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.04.19. 09:03:04

@joska61: a bibi csak annyi, hogy anya elfelejtette közölni a foglaláskor, hogy egy csecsemőt is vinnének. Lehet akkor szóltak volna. Mint ahogy szóltak is, mikor kiderült...

Manyecska. 2017.04.19. 09:11:48

Remélem öregkorukra pár fanyalgót kiraknak majd pelenkástul az utcára.., bónusz ha a saját gyerekeitek lesznek azok..!

Tehetséges ugandai buzi 2017.04.19. 09:25:13

@Manyecs: Az animátorok nem a rajzfilmstúdióban dolgoznak?

Tehetséges ugandai buzi 2017.04.19. 09:54:31

Olvasgatom a reggeli híreket és épp ezen kacarászok:

www.napi.hu/magyar_gazdasag/szokatlan_szigor_egy_magyar_telepulesen_150_ezres_buntetes_padon_ulesert.634579.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

Tilos egy nap folyamán egy órát meghaladóan a kakucsi buszmegállókban ülni. Nabazdmeg! Kiesett számból a tízóraira fogyasztott sajtos pogácsa! Mégis, hogy fogják ezt ellenőrizni? NFC csippel szerelt taxiórát szerelnek minden kakucsi lakos seggére, aminek az adója a buszmegálló ülésében lesz és azzal mérik, hogy mennyit ült?

Manyecska. 2017.04.19. 10:23:30

@Tehetséges ugandai buzi: tégedet ez nem fenyeget, aki sajtospogit eszik tízóraira az a seggitől rá sem fér majd úccse!:D hallgassá rám 55 kg voltam lehánykoromban mindig is..amióta csimótám van kvára ráérek zabálni..:D

KaTe 2017.04.19. 10:44:14

"Tavaly tavasszal lefoglaltam egy szállást (apartmant) Balatonfüreden a szállás.hu-n keresztül. Elutaltam a foglalót minden rendben ment. Majd a foglalás utàn 3hèttel felhìv a tulajdonos"

Most akkor tavaly tavasszal foglalta a szállást és ahhoz képest 3 héttel hívta fel a tulajdonos? Azért arra kíváncsi lennék, hogy a panaszt már majdnem 1 évvel ezelőtt megírta és csak most jutott el a homár szerkesztőségéig? Lehet, a magyar posta kézbesítette ?!!!!

Amúgy meg egyszerű a megoldás. Ha pelenkás babát nem fogadnak, akkor pelenka nélkül kell vinni! Akkor majd a posztoló is meggondolja, hogy akarja -e erőltetni a dolgot, miután a gyerek félúton összeszarta az autóját!

Manyecska. 2017.04.19. 10:49:00

Remélem a "következő " vendég részegen okádja össze az ágyat..:D szigorúan a gyerekmentesség jegyében!! :D

Manyecska. 2017.04.19. 11:38:20

143-ból 107 komment /106/ maradt hmmm:)) ON

Hagyományos Érlelésű 6odik Crazy One 2017.04.19. 11:52:38

maradtam a gyomlálás után, vagy hozzam a következőt?

KaTe 2017.04.19. 12:01:50

@Manyecs: Cycmen sajnos eltávozott köreinkből. Béke poraira.

Amúgy én se mennék olyan szálláshelyre, ahol a szomszédban egy pár hónapos időzített hanggránát lapul!

Manyecska. 2017.04.19. 12:05:35

@KaTe: nem is, de még lehet olyan is hogy orosz milliomosok üvöltve kaszinóznak /megtörtént/ éjjel kettőkor pont hogy az én gyerekem nem pihent, de jól célzok a Merci emblémája sajnos elfáradt azon az éjjel osztán lehullott...:DD
Porcica nick már foglalt?

joska61 2017.04.19. 12:35:30

@onlajnok: Ha megnézed az említett oldal szállásfoglaló formját, rájössz, hogy milyen adatokat kell beírni... Gyermekek száma, kora.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.04.19. 12:44:02

@joska61: igen, megnéztem, csak ugye nem kötelező a teljes igazságot feltüntetni foglaláskor. Az anyuka nem is tette meg. Csak akkor derült ki, hogy egy kisdedet is vinnének, mikor a szállásról felhívták őket, hogy kell-e pótágy a nagyobb gyereknek. A foglalási felület a szállás.hu-é, nyilván ugyanaz minden szállásnak, függetlenül attól, hogy lehet-e vinni kisgyereket vagy nem. Persze fel lehetne tüntetni a leírásban vagy akárhol, de szerintem a foglaláskor hazudni még mindig súlyosabb dolog. Soha nem fogjuk megtudni mi lett volna, ha akkor közlik, hogy gyerekkel mennek. Lehet kapnak egy levelet pár óra múlva, hogy sajnálják, de úgy nem lehet. Így már engem is felbaszna a dolog, ha valaki megpróbálná elsunnyogni a 4. vendéget és csak véletlenül derülne ki. Legközelebb a sógort viszik magukkal, hogy ó hát elalszik ő velünk a franciaágyon...

Manyecska. 2017.04.19. 12:54:00

@joska61: végül is kutyát sem vihetsz arra sem hívják fel a figyelmedet, ugye :P Miben különbözne egy kisgyerek hátnem, hátde. Csodás.:(

Manyecska. 2017.04.19. 12:55:26

Monnyuk egy párhónapos csecsemő marhára nem való szállodába... ki tudja előtte ki fexik oda, nem-e poloskás az ágy stb.. na, elolvasom a posztot.

Cycmen 2017.04.19. 13:24:45

@Manyecs: Monnyuk egy párhónapos csecsemő marhára nem való szállodába.

Természetesen otthon hagyod! Kiraksz neki vizet meg kaját, aztán csumi!

2017.04.19. 18:23:43

@Manyecs: :))))))) de kár h ezt csak most láttam-olvastam! :))))

joska61 2017.04.20. 09:25:52

@onlajnok: Olvasd el újra az első kommentemet...

joska61 2017.04.20. 09:27:15

@Manyecs: Ezt a két dolgot nem zagyváznám össze.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.04.20. 09:33:42

@joska61: Én értem, hogy ott nem lehet csak 1 gyereket választani. De ha 4-en akarnak, márpedig annyian akarnak, akkor hogy jut egyáltalán oda, hogy 3 fős helyet foglal? Fent lehet ajánlatot kérni 2+2 főre. Vagy ha az nem jó, akkor felhívom őket, hogy ez van, beszéljük meg. Nem foglalok 3 főre, aztán majd lesz valami...

stalker165 2017.04.20. 10:47:29

Kellenek ezek a helyek. Nem azert fizetek egy vagyont a nyaralasert, hogy mas uvolto gyereket hallgassam.

Treff Bubi 2017.04.20. 15:06:11

Ha egy gyermektelen párnak meg pont egy bababarát szállás tetszik meg, akkor nem engedik be őket, vagy a recepción biztosítanak bércsecsemőt az ott tartózkodás idejére?

aranea 2017.04.20. 19:03:07

Közel 3 évtizede nem voltam nyaralni, és étterembe sem szoktam járni: a gyerekes családok (tisztelet az igen ritka kivételnek) tettek róla. Egy ideig jártam fesztiválokra, de már oda sem, mert egy rohadt majálisra sem lehet akár este 10-kor se (!!!) úgy kimenni, hogy ne legyen tele vinyító kicsi, és duhajkodó rohangáló (kaját-piát borító, vattacukrot hajbaragasztó) nagyobbacska gyerkőcökkel. A fal mellett hányó-fetrengő alakok több mint fele simán 18 éven aluli! Szent anyuka tényleg elhiszi, hogy kólát kortyolt a tündérke egész este???!

heptakontanonaéder 2017.04.27. 14:07:07

@Bilok: a megoldás a gyerekkölcsönző!
süti beállítások módosítása