Tékozló Homár

Futár kell? Válaszd a DPD-t?

2017.05.17. 11:16 | Homár Hilda | komment

A fenti imázs videó azt mutatja, hogy egy elképzelt világban hogyan működik a csomagszállítás a DPD-vel. Természetesen egyszerűen csodálatosan! De ha elteltünk a sok mosolygós embertől és a világban villámsebességgel cikázó, hipp-hopp célba érő csomagtól, akkor olvassuk el, hogy hogy megy ez a valóságban.

Miért ne a DPD-t válaszd? Semmiképpen sem?

Történt ugyanis az velem, hogy ismét rendeltem a H&M webshopjából, ahogy már kismilliószor előtte, (szeretem, mert gyorsan bonyolítják a megrendelést, és a méret is mindig jó) ám most sajnos az egyik ruhadarab kivételesen nem volt jó rám. Nem búslakodtam, mert 30 napon belül visszaküldhető, és visszafizetik az árát, ehhez csak fel kell hívni a szerződéses partnerüket (DPD, sajnos) és ők felveszik a címemen és szépen visszaviszik. Egyszerűnek tűnik, nem?

Hát nem igazán sikerült abszolválniuk.
Egy futárszolgálatnak.
Felvenni egy csomagot.

De ennél viccesebb a történet.

Egy szerdai nap telefonálok, péntekre ígérik a futárt. Nem érkezik délelőtt, nem érkezik délután, az ügyfélszolgálat pedig nem elérhető (máig nem értem vezetékesről és mobilról is foglaltat jelzett egész nap). Ok, akkor ma hoppon maradtam, előferdül.

Hétfőn végre elérem az ügyfélszolgálatost, majd közli, hogy de hát a csomagot pénteken átvette a futár. Mondom azt, ami itt van a kezemben?! Az szép. Tehát a B portán (én az A portán dolgozom, ezért ide is kértem), valaki, adott egy csomagot a futárnak aminek full ugyanez a csomagszáma, az emberkénket ugyanígy hívják, és aláírta (hamisította) a nevemben? Volt egy ki öööö-zés, majd biztos csomagkavarodás történt címszóval, holnaputánra újra beütemezi nekem.

Szerdán vártam ismét a futárt, nem jött délelőtt, nem jött délig, újabb 17 perc várakozás az IVR-ban, majd a hölgy közli, hogy azt még pénteken átvették. Mondom, ne kezdjük ezt elöről, nem lett semmi átvéve, hol a futár. Hát nem lett mára semmi beütemezve. De ő ígéri, hogy holnaputánra felveszi a futár kiszállását, és ÍGÉRI, hogy felhív reggel, hogy sikeresen elindult a futár.

Tudjátok a folytatást. Senki nem hívott nyilván, és harmadjára is közölték, hogy ma sem sikerült elindulnia a futárnak (de legalább már azt kihagyták, hogy múlt héten elvitte a futár…). De fel tudja venni, mondom ne vegyen fel 4-ik időpontot, ne nézzenek már ennyire ***nek (szabadon behelyettesíthető J ). Kérek egy vezetőt, azt nem tudja kapcsolni, de visszahív. Természetesen nem keresett a kedves vezető azóta sem.

Itt azt hittem vége ennek a nonszensz kavarodásnak, mire az imént, ahogy épp főzöm itthon az ebédem, hív egy DPD futár hogy itt áll az „A” portán felvenni a csomagom. Kérdeztem, hogy ugye most viccel e, de nem igazán értette.

Na most egyelőre még gondolkodom hogyan folytatódjon ez a csodálatos kapcsolat köztem és eme remek cég között, mindenesetre a felügyeleti szervet már megtaláltam, nekem megér ennyi plusz munkát, hogy összeszedjék már magukat. A csomagot meg majd szépen beviszem személyesen a depójukba, még ha ez nekem plusz időbe is kerül, hogy odacaplatok. Egy csomagot csak át tudnak már venni, ha kijönni 3-szor is képtelenek voltak. Még jó, hogy ez a munkájuk.

(Sajnos ha a H&M-től vissza szeretném kapni a pénzem sehogy sem tudom kikerülni ezt a bandát, mert külföldön van a raktárjuk, és oda csak a DPD viszi ki, velük van szerződésük, az üzletekbe meg nem lehet bevinni.. Tudom, szerintem is képtelenség, csak ez az egy út van, de ezt mondta a H&M ügyfélszolgálat.)   

Szóval óvatosan ezzel a futárszolgálattal, akár magánember vagy, akár cég. A H&M-es ügyfélszolgálatos beismerte, hogy sajnos elég sokszor van probléma velük.

Ani

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dikusz 2017.05.17. 11:18:42

Postával kell szállíttatni

Dikusz 2017.05.17. 11:20:01

Postával kell szállíttatni.

Dikusz 2017.05.17. 11:23:03

@halmozottan hátrányos helyzetű crazy: aki harmadikozik, pedig elsőzni szeretett volna az is:)

Elsőre nem vitte el a hozzászólásomat, ezért küldtem el mégegyszer, hogy a szél verje össze a blogmotor karcsú bokáját.

Tehetséges ugandai buzi 2017.05.17. 11:25:26

Rugalmas munkahely, ahol délben olyan hosszú az ebédszünet, hogy még az is belefér, hogy hazaugorj megfőzni.

Amúgy én beleírnék a DPD panaszkönyvébe. Igen, azt hiszem, határozottan beleírnám, hogy nem vagyok megelégedve velük.

halmozottan hátrányos helyzetű crazy 2017.05.17. 11:36:09

itte:

Kálvin tér 12-13
1085 Budapest

próbálják meg nem átvenni a csomagot.

aptikjampó 2017.05.17. 11:40:50

@Tehetséges ugandai buzi:Rugalmas munkahely, ahol délben olyan hosszú az ebédszünet, hogy még az is belefér, hogy hazaugorj megfőzni.

Ja főzni! Utána csodálkozik hogy nem megy rá a ruha!

GiaMarie 2017.05.17. 12:08:13

Ellövöm a nap poénját, innen már csak lefele van! Tudtátok, hogy a DPD a postától csábít át csalódott munkatársakat? A harmadik expostással találkozom DPD színekben, különböző településeken. Innentől nincs több kérdés.

Nick-son 2017.05.17. 12:15:35

Azért az egyért tényleg nem felelős a futár, hogy oda van rendelve egy portára te meg otthon kavargatod a levesed. Ott kell hagyni neki amit fel kell venni ahova hívtad.

Amúgy azt mondom itt történt egy hiba, valószínűleg a futár tévesen felscannelte a csomagszámot amit valamiért nem vett fel, utána már bent volt a rendszerben és ezért gondolták meglévőnek, új megbízásuk meg nem volt ugyanarra a csomagra... hiba ez tény, de alapvetően a dpd azért nem tartozik a kutyaütők közé.

GiaMarie 2017.05.17. 12:28:09

@Nick-son: De, a DPD a borzalmasan kutyaütők közé tartozik. Túlvállalták magukat, EMAG meg H&M ,és fel kell venniük minden söpredéket munkaerőként, hogy bírják, aminek meg is van az eredménye a szolgáltatási színvonalban. Megkaptuk a postát pirosba csomagolva. Amiben az a nevetséges és szánalmas, hogy bár totál a postát kapjuk, de legalább még mindig olcsóbb, mint a posta, hogy ne csak rosszat mondjak :D .
Amúgy felszkennelni csak a csomagon levő vonalkódról tudja, tehát rendkívül érdekes, hogy hogy sikerült mindezt kivitelezni, mert nem adja ki a rendszer kétszer ugyanazt a vonalkódot...

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2017.05.17. 12:28:36

Kérlek, mondd, hogy ez Debrecen!!!! Ugyanígy jártam eddig háromszor a DPD-vel, mindig máshonnan, mást rendeltem, de csak sikerült beléjük futnom. :(
Bár hozzáteszem, hogy idén egész jól muzsikáltak, még nem volt velük gondom.

Terézágyú 2017.05.17. 12:29:16

"Itt azt hittem vége ennek a nonszensz kavarodásnak, mire az imént, ahogy épp főzöm itthon az ebédem, hív egy DPD futár hogy itt áll az „A” portán felvenni a csomagom. ...
Na most egyelőre még gondolkodom hogyan folytatódjon ez a csodálatos kapcsolat köztem és eme remek cég között"

??? Mármint, hogy végre ott volt a futár, de nem adtad neki oda a csomagot mégsenem?

Tikakukac 2017.05.17. 12:38:43

@Nick-son: Eddig csomagkárom csak DPD-nél volt. Eláztatott és törött dolgok azok simán beleférnek. Egyszer a srác fogta és konkrétan az útra kidobta a dobozt, ami törékenyként volt feladva. Néztem rá, hogy na ezt mégis hogyan. De nem érdekelte. Egy lelkiismeretes DPD-s futár viszont elmondta, hogy a depó a legrosszabb ahol tényleg úgy megy a csomagkezelés, mintha kőfejtőben lennének az emberek. A csomagok legtöbbször ott lesznek szétbarmolva.

Treff Bubi 2017.05.17. 12:41:54

Félreértettétek, a posztoló a D portán főzött éppen.

Terézágyú 2017.05.17. 12:49:23

@Treff Bubi:
"Félreértettétek, a posztoló a D portán főzött éppen. "

Na jó, de MIT??? Ejj, ezek a hiányos posztok... :(

.Manyecska 2017.05.17. 12:52:22

@Treff Bubi: addig meg a B-portán felzabálták a csomagot a molyok..:DD@Terézágyú: persze, főzött, más szoktak kavarni ebédidőben..

Sáros Hilda 2017.05.17. 12:52:51

"A H&M-es ügyfélszolgálatos beismerte, hogy sajnos elég sokszor van probléma velük."

Akkor miért nem rúgják seggbe őket? Elég nagy cég, gondolom nem napi 1-2 csomagot adnak fel. Vagy rendesen végzik a munkájukat, vagy keresnek másik céget.

Nick-son 2017.05.17. 13:15:55

Én úgy látom pedig sokat fejlődött az utóbbi időben. Több tízezer csomagot adok fel, igaz ők inkább hoznak és nem olyan sokat, így elfogadom a véleményeteket. Én már jó ideje úgy tartom, hogy a trans-o-flex és a posta a két legrosszabb.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.05.17. 13:17:37

@Sáros Hilda: hát azért ez nem így megy. Gondolom van valami teljesítési %, azt hozzák, addig nem lehet csak úgy szerződést bontogatni.

zserzsenne 2017.05.17. 13:20:41

Nálunk csak a DPD az, aki ki sem jön, lehúzza, hogy nem voltunk otthon többször is, és visszaküldik a csomagot a feladónak. A H&M már többször kárpótolt minket a DPD miatt. Az összes többi futárcég megbízhatóan működik felénk.

a kisvakond 2017.05.17. 13:34:01

Borzalmas volt ezt olvasni.
Amúgy a raktárjuk az ly-os?

Darth Revan 2017.05.17. 13:49:40

Jo, masik orszag, de nekem meg nem volt rossz tapasztalatom a DPD-vel. a futar akkor jon, amikora igerik (smst kuldenek reggel, hogy kb mikor erkezik a futar (egy oras intervallumot adnak meg), raadasul, amikor a kozelben van fel is szokott hivni, hogy itt van, at tudom-e venni (ez futar fuggo dolog, amikor nem a megszokott futar hozta ki a cuccost, ez utobbi elmaradt)

aptikjampó 2017.05.17. 14:01:15

@Nick-son: Én úgy látom pedig sokat fejlődött az utóbbi időben. Több tízezer csomagot adok fel,

Mi vagy te a Télapó?

aptikjampó 2017.05.17. 14:04:37

@Darth Revan: Jo, masik orszag, de nekem meg nem volt rossz tapasztalatom a DPD-vel.

Dallas Police Department mi?

Cycmen 2017.05.17. 14:06:59

letelt ez is, jöhet a következő balhé.

AzUtazó · http://utazzunk.blog.hu 2017.05.17. 14:25:32

En a Fashiondaysrol ha rendelek mindig a dpd hozza es veluk kuldetem vissza is. Illetve ha mashonnan rendelek es valaszthato az opcio mindig a dpd nyero, sot ha csomagot kell kuldenem akkor is ok a nyerok. Soha semmi peoblemam nem volt, reggel kuldik az smst h mikor erkeznek, idopontot mindig betartjak! Sose volt problema veluk. Ja es nem berenc vagyok csak egy maximalisan elegedett ugyfel

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.17. 14:43:54

@Dikusz: "Elsőre nem vitte el a hozzászólásomat"

Te új lehetsz itt. 2006 óta ismert hibája a blogmotornak, hogy az utolsó hozzászólást nem mutatja. Ilyenkor a "Gagyi blogmoci, MÚÚÚKOGGY*!" tartalmú kommentet kell küldeni, és megjavul.

Egy ritkább hibája a blogmocinak, hogy örökre elveszti a kommentet. A két hibát úgy tudjuk megkülönbüztetni egymástól, hogy a javító komment a másodikra nem hat.

Mindkét hibát nagyon sokszor jeleztük az Indexnek.

* Uri Geller után szabadon.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.17. 14:46:28

@Sáros Hilda: "Akkor miért nem rúgják seggbe őket?"

Gondolom, occó.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.17. 14:48:26

@aptikjampó: "főzni! Utána csodálkozik hogy nem megy rá a ruha! "

:)) Sírok.

Cycmen 2017.05.17. 14:48:52

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Abban ártatlan, én díszítettem fel a lopott avatart osztán ugrott a Mirmur.

GiaMarie 2017.05.17. 14:52:45

@AzUtazó: Simán szerencséd van. Leginkább attól függ, a Te területeden milyen a futár. Nálunk a meglevő, normális futárt lecserélték egy ex postásra, igazi postai mentalitással. Úgy érezte, ő tesz szívességet nekem (céges ügyfél vagyok, a városunkban a top 10-ben, a napi csomagszáma legalább 10%-át adtam minden nap) Országosan látom, hogy hol van gyenge futáruk, pl Debrecen, XV ker. Onnan rendszeres volt pl, hogy nem volt kedve elbóklászni a lakótelepen, hát a ház előtt állva becsipogta, hogy címzett nincs otthon. Szerződést is bontottam velük. Nem mellesleg elhagytak 10 csomagot, amiért hónapokig nem voltak hajlandóak kártalanítani, pedig egyértelmű volt a helyzet. A végén fizetési meghagyást kellett kiadnom! Az egész össz értéke kb az ötöde sem volt annak, mint amit egy hónapban fizettem nekik, mégis eddig húzták (fél év után fogyott el a türelmem) .Erősen kerülendő!

Dikusz 2017.05.17. 16:02:23

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: nem vagyok azért annyira új, többszörösen védelem alatt állok:)
Nem az utolsó hozzászólást nem mutatta, nem volt még hozzászólás. Pedig istenuccse nem akartam elsőzni. Dombon ülő juhászkutya legyek, egy fűcsomón gubbasztva, ha igen.
Rákattantam az elküldésre, el is küldte a jó lélek vagy kétszer, nem tudom hová. Lehet, hogy a jó édesannyának.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.17. 16:06:36

@Dikusz: "Nem az utolsó hozzászólást nem mutatta, nem volt még hozzászólás."

Vedd észre, hogy a két állítás bizonyos esetekben megegyezik. Pl. pont a te esetedben, mikor egyet beküldtél, de az utolsót (és egyben elsőt) nem mutatta.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.05.17. 16:09:37

@GiaMarie: "a városunkban a top 10-ben, a napi csomagszáma legalább 10%-át adtam minden nap"

Vedd észre, hogy ezzel pont nem leszel népszerű a postások/futárok szemében.

Ha megduplázod valakinek a munkáját, már csak sportból is ki fog baszni veled. Gyarlók az emberek.

kozkozkoz 2017.05.17. 16:46:27

40kg-os mobilklímát rendeltem, az első futár becsipogta, hogy nem voltunk otthon. A második futár mondta, hogy biztosan nem volt kedve a kollégájának cipelni, akik nagy része a postától származik...

reunalla 2017.05.17. 18:13:58

Mór-on semmi gond a DPD-sekkel
másik futárnál már futottam bele bunkóba, de az is helyettesítő lehetett, mert általában másik srác van

AzUtazó · http://utazzunk.blog.hu 2017.05.17. 19:03:44

@GiaMarie: hat igen valoszinu futar fuggo. A mienk kedves es erkezes elott 5 perccel telefonal hogy jon.

Bendeguz2017 2017.05.17. 19:22:50

@kozkozkoz: dpd nem vesz fel 25kg-nal nagyobb csomagot.

Bendeguz2017 2017.05.17. 19:29:40

Modositanom kell elobbi allitasom. Magyarorszagon felveszik 50kg-ig. Tolunk nyugatabbra tudok olyan orszagot ahol max 20-25kg a limit, mert munkavedelmi eloiras, hogy egy felnot ferfi mx 25kg emelhet. Na most ha a csomag 25.5kg, a futar meg megserul, az sok tizezer euros karterites lehet.

Aniani 2017.05.17. 19:55:37

Ha nem lenne egyértelmű (nyilván nem az), pénteken szabin voltam itthon, direkt kértem, hogy ne adjanak nekem péntekre újabb időpontot, mert nem leszek a címen, és akkor mentek a munkahelyemre az "A" portára :-D Szóval leszaladni kicsit nehézkes lett volna mert 5 km-re voltam a futártól.
Pontosítás vége ;-)

Bendeguz2017 2017.05.17. 20:23:05

@Aniani: Mondjuk azt elarulhatnad, miert hurcoltad magaddal a csomagot allandoan azhelyett, hogy a portan hagytad volna.

kozkozkoz 2017.05.17. 20:46:00

@Bendeguz2017: köszi, de igen, a dpd hozta. Meg is jegyezte, hogy 40 kg, de kézikocsival tolta, lépcsőn nem kellett emelnie. Kapott érte egy ezrest.

Doryyka 2017.05.17. 22:18:38

Nekem is volt gondom velük, a férjem keresztfiának rendelt ajándékot nem vitték ki, majd azt állitották, hogy ott nem lakik olyan név. Mondom ne szórakozzon (külön megadtam, hogy panel, kapucsengő van, milyen névvel.

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.05.18. 00:40:47

@Aniani: Mit főztél? Inkább azt áruld el. :) dpd-re a qtya se kíváncsi :P

napinapinapi 2017.05.18. 06:58:23

Sok ceg kezdi igy.
Kell par eve mire letisztul a dolog.
Eleinte mindenki azt csinal,es mond,amit akar.

Aztan felallitanak egy csoportot,akiknek egyetlen feladatuk a telefonhivasok visszahallgatasa,elemzese.

Ez a csoport nem tartja kolleganak az ugyintezoket,mindig azt nezi,hogy a dolgozo teljes mertekben es az ugyfel ES ceg erdekeit helyezze eloterbe.

Idealis esetben az ugyintezok es ezen csoport dolgozoinak a fizetese is azon mulik, hogy hany hibat talalnak.

Ahol ez a belso ellenorzes nem all fel megfelelo technikai hatterrel,jogositvanyokkal,es tudassal,ott tizmilliokat,szazmilliokat bukik a ceg az egyre csokkeno renomeja miatt.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2017.05.18. 08:52:18

@Nick-son: Az, hogy szerda délre a poszter odarendeli a futárt a munkahelyére, nem jelenti azt, hogy pénteken is jöhet. Dolgoztam 12/7-es műszakban, akkor bizony előfordult, hogy ami másnak munkaidő, az nekem szabadnap volt. A futár nem rögtönözzön, meg feltételezzen, hanem legyen ott, amikorra kell, vagy telefonáljon. Érdekes mód a DHL-lel, UPS-sel olyat is sikerült megcsinálni (többször is), hogy a futár telefonált, hogy fél órán belül csomagot hozna. Mondtuk, hogy még nem vagyunk ott, sőt fél óra múlva sem leszünk, de ne várjon, meg a csomagot se vigye vissza, találkozzunk valahol egy benzinkúton félúton. Simán átvettük a csomagot, klasszikus win-win helyzet, mert mi megkaptuk ő minimális plusz idővel megszabadult tőle.

halmozottan hátrányos helyzetű crazy 2017.05.18. 08:59:47

@napinapinapi: ja, az eMAG pont leszarja a minőségbiztosítást meg a többi bullshit. Napi ezerkétszáz csomagnál csak egy szám, ami lényeges: a kilónkénti ár.

Olvastad a trans o flex prospektusát? Abból kiderül, hogy hibátlanok :)

napinapinapi 2017.05.18. 09:26:13

@halmozottan hátrányos helyzetű crazy:
Az emag nem egy webaruhaz,hanem egy piacter.
Persze ha te adod neved,akkor 100%ban felelos vagy a partnerekert is.

Katalogusokbol mindig az derul ki. Senki nem fog pent kolteni olyan marketinganyagra,ami a hibaira vilagit ra.

En dolgoztam oylan helyen, ahol eleinte meg a hivasokat sem rogzitettek.
Ul mellettem a kollega es omlik belole a baromsag, nem tudok a sajat ugyfelemre figyelni,mert tudom,hogy akivel o beszel,az nagyot fog szopnia maitta :DD
Aztan szepen meglett a technikai hatter,majd bekerult a munkaszerzodesbe is,hogy a fizu egy jelentos resze attol fugg,hogy a "belso ellenorzes" hogyan ertekel teged.

Ez az a pont,ahol mar nem teheted meg azt,hogy megigersz egy visszahivast,majd nem hozod letre a szukseges munkalapot hozza.

Persze meg itt is lehetnek gyenge pontok.
pl nalunk a tulaj evente ketszer befektett valamibe parszaz milliot,es ilyenkor az alvallalkozok es a beszallitok honapokig nem kaptak penzt.

Sejtheted mennyi eselyed van egy ugyfelpanaszt egy olyan alvallalkozoval elinteztetni, akinel eppen kint van a vegrehajto,mert kiallitotta a szamlakat,befizette ra az afat,de a te munkaltatod fel se veszi neki a telefont :D

Nick-son 2017.05.18. 10:13:13

@Csokis: nyilván tegyetek így. Nyerjen mindenki. Én is igyekszem így intézni a dolgaim.

Azért van egy olyan megfigyelésem, hogy bizonyos emberek vonzzák a bajt, mások meg megoldják a problémákat. Páran meg el vannak tévedve, mert nem ismerik a szolgáltatások természetét, nem értik meg a helyzeteket és folyamatosan hadakoznak. Ezt is lehet.

melaena 2017.05.18. 10:36:53

@Nick-son:
Nekem meg olyan megfigyelesem van,hogy egy pultos akkor is meg tudja magyarazni,miert volt 0.15 cl alkohol felesnek eladva,ha nem is az o munkahelyen tortenik :D

Minden fuvaros posztban megjelensz,es mindig a vevo a hulye :D

joska61 2017.05.18. 11:40:59

Havi szinten hoznak visznek tőlem dpd-sek ezt-azt, még nem volt problémám. Gondolom ezek az ügyek terület és személyzetfüggők leginkább.

Aniani 2017.05.18. 12:37:17

@Bendeguz2017: A: mert nem volt megbeszélve, sőt külön lett kérve, hogy ne jöjjenek, így minek hagytam volna ott? B: tököm se cipelte, végig a csomagtartómban volt :-D

Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekben.*2 2017.05.18. 13:19:09

@Aniani: hümm ... húslevest lájkolom, hova kell menni a csomagért? :P :D

numlockholmes 2017.05.20. 20:49:08

Én 12 napja várok a csomagomra. Ügyfélszolgálat telefonon elérhetetlen (minden nap 20 percet csörgettem őket), e-mailre nem válaszolnak (pedig elolvassák, láthatatlan MailTrack kódot rejtettem bele).

Érdemes megnézni a Facebook oldaluk: 440 negatív (1 csillagos) értékelés VS 43 egyéb értékelés.

www.facebook.com/pages/Dpd-Hungaria-Kft/210824908967230

Tökösebb lenne bevallaniuk, hogy csődöt mondtak esetleg ha kapacitásproblémákkal küzdenek, akkor nem felvenni a csomagot amit úgysem visznek ki.

Baaaalici 2017.06.13. 14:20:32

Abszolút meg tudom erősíteni, a DPD a legbalfaszabb, legszerencsétlenebb banda, akit valaha láttam. Eddigi legjobb kalandom az volt, amikor tásasjátékot rendeltem (mondjuk ott a küldő cég is balfasz volt, 3 hétig kellett őket hívogatnom mire egyszer nem hazudtak a pofámba, hogy mikor fog útnak indulni a csomagom), úgy adta fel a cèg, hogy semmiféle értesítést nem küldött,hogy jön a csomag, éppen fürödtem, egyet(!!!) kopogott a futár, mire kiértem (15 mp) már csak azt láttam, hogy megy el a ház elől a dpd-s kocsi. Hívtam a dpd központi számát, hogy van-e a címemre csomag, "van, de még nem járt ott a futár". Mondom de hàt most ment el a ház elől az autó, aht mondja útvonalat követ, akkor majd megy vissza. Még kétszer hívtam fel mire a picsa elismerte, hogy tényleg volt ott, megadja a futár számát, hívjam fel. Egy órán át foglaltat jelzett, megint központ, ő sem éri el a futárt, de visszahív. Egy óra múlva hívott, hogy már három településsel arrébb van, ő már nem viszi vissza. Erre tele lett a faszom, fogtam magam és önköltségen bekocsikáztam a megyeszékhelyre a depójukba (azért nem ért rá, mert másnap utaztam el), ahol egy 60 körüli néni dirigált kb. 5 darab tizenéves taknyot, akik úgy dobálták a csomagokat, mint a rongyot. Közölték, hogy átvehetem, de "ki kell ütni a rendszerből" ami további 30 perc várakozást jelentett, mert természetesen a takony nem tudta hogy működik a konzol, amit magával hord. Mondanom sem kell, hogy addig nem tágítottam, amíg a szállítási díjat ott helyben vissza nem adták KP-ban.
süti beállítások módosítása