Tékozló Homár

Büntetőszoba jár csak az Erzsébet-utalványosoknak?

2017.05.23. 11:49 | Homár Hilda | 127 komment

erzsebet_1.jpg

Az idén ötéves Erzsébet-program keretén belül nyugdíjasok is pályázhatnak támogatott üdülésekre. A kiírásból annyi látszik, hogy némi korlátozással jár az utalvány - csak bizonyos helyekre mehetnek a nyertesek, akkor sem főszezonban -, de nyilván egy áprilisi balatonozás is jobb, mint egy nembalatonozás. De lehet, hogy nem ártana kicsit kiegészíteni a tájékoztatót, például azzal, hogy a hotelt bemutató képek csak illusztrációk, az erzsébetes nyugdíjasokat viszont a hátsó fertályon várja egy lyuk. Biztosan megelégednének azzal is, csak legalább fel tudnának készülni rá. 

Tisztelt Cim!

Az üdülési Erzsébet utalványnak elég nagy publicitást adtak,igazolva,hogy törődnek a kisnyugdijasokkal,igy azok is jelképes összegért,igaz,csak az általuk kijelölt helyekre,de elmehetnek pihenni. Ilyet kaptam én is,60.000Ft értékben a keszthelyi Helikon szállodába,4 éjszaka,5 nap teljes panzióval.

Érkezéskor a recepción megkaptam a szoba kulcsot,mely olyan volt,hogy a kutyám nem helyezném ott el,nemhogy magamat. Erkély ajtó nem nyillott,de tán jobb is,mert az egy zsindelyes tetőre nézett,a tv-t tán lomtalanitáskor szedték össze,s lapjával tudtam egyáltalán bemenni a hely szükössége miatt. Sajnos, lányos zavaromban"nem csináltam fotókat a szobáról,ugyanis 74 éves lévén,még mindég nem szoktam meg,hogy ma már minden dokumentálható a telefonnal. A szobaszám 105 volt.Sajnálom.

Ezekután lementem reklamálni,mire közölték,hogy a jobb szobák,csak fizetős vendégeknek jár!!!!

Hoppá! Az én utalványom tán nem fizetős? Hosszas hezitálás után,kinyögték,hogy,ha ráfizetek,akkor kaphatok normális elhelyezést. Mit tehettem? 8000.-Ft ellenében járt az újabb szoba kulcsa. Nesze neked kisnyugdijas,kedvezményes üdülés!

Az igazsághoz azért hozzátartozik,hogy a kiszolgálásban,az étkezésben nem volt ilyen diszkriminativ megkülönböztetés,sőt kiváló konyhájuk,s személyzetük van,-a recepciósakat kivéve-.Igy a rossz száj  ízem némileg enyhült,de  pótbefizetés kérni, nagyon inkorrekt eljárás volt részükről.

Mindenesetre kiváncsi lennék,hogy mások milyen tapasztalatokat szereztek az üdülési utalványok terén?

Üdvözlettel:

Ildikó

UPDATE

Happy End!

Kedves "Homár"!
Korábban közzétett Erzsébet utalvánnyal kapcsolatos szobafoglalási procedurámmal kapcsolatban,tájékoztatlak,hogy kaptam választ a Honguest Hotel Helikon Keszthely-től,melyben megköszönik az "épitő jellegű"észrevételem,s visszautalják a kifogásolt 8000.-Ft plussz költséget.Minden jó,ha a vége jó,nagyon köszönöm Nektek a közreműködést,"nélkületek tán ez nem jött volna létre"
Kivánok a jövőben is sok sikert,s minden jót.
Ildikó
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

napinapinapi 2017.05.23. 14:19:19

@cmx85s:
Igen,ma meg tok normalis,hogy egy huszezres nyaralas hatvanba kerul,ha allami penz is van benne.
Ha ez megvaltozik,akkor a gyurcsanyok,orbanok nem ketharmadot,hanem olmot fognak kapni.

É2I 2017.05.23. 14:22:06

@napinapinapi: Ehh 72", az crt-ben be se férne egy átlagos kétágyas szobába, de még lcd-ben is focipálya :D, cm lesz az.

Amúgy én is úgy vagyok a nyaralással, mint te. Azt akarok és csinálok amihez kedvem szottyan. Max. harmad-naponta tervezek valami kötöttebbet, a többi meg alkalomszerű. Nem akarom én se megmászni 1-2 hét alatt az összes környékbeli hegyet, megnézni az összes múzeumot, átúszni a közeli vizet. Ha úgy tartja kedvem felpattintok egy jó hideg söröt és megnézem a Gyalog-galoppot ;) vagy bármimást. ;)

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.05.23. 14:25:18

@cmx85s: a csomagszoba annyit jelent, hogy ha becsekkolás előtt érkezel vagy utána kívánsz távozni, de az eltelt időben nem akarsz a recepción ücsörögni, akkor a motyódat beadhatod és ott bérmentve megőrzik. Sok helyen nincs vagy fizetős ez a szolgáltatás, ezért is van itt kiemelve.

Dikusz 2017.05.23. 14:38:49

Ez nekem magas labda, és nem a posztolónak igazat adva. Sőt, az egyáltalán nem kedves posztírónak üzenem: ha rossz a szájíze, mosson fogat.

Idén a március 15-i hosszú hétvégét kihasználva voltam éppen ebben a szállodában 5 éjszakát. Idén vette át a szállodát egy cég, ami több -mellesleg nívós hotelt- üzemeltet szerte az országban, talán a cég tulajdonosa nem is sejti, hogy az övé a hotel...
A honlapot -akkor- megnézve, a nyitási kedvezményeket figyelembe véve választottam ki a szállodát. A nyitási ajánlat kétszemélyes szobában, egyedülállóként 8.900 Ft/fő volt, félpanziós ellátással. Más lehetőség nem volt, reggeli-vacsora félpanzióval. Olyan, hogy reggeli-ebéd-vacsora nem. Mivel svédasztalos volt az ellátás, egyszerűen a posztíró annyit tolhatott be az arcába a meglehetősen minőségi választékból, amennyit akart. Az én kapacitásom az étkezésben nem kevés -meg is látszik- de a reggeli után vacsoráig simán kibírtam evés nélkül.

Ez a szálloda novemberben felújítás miatt bezár, minimum két évre. A szobával nekem semmi gondom nem volt. A szállodai szoba színvonalán sem kifogásolnivaló volt mit kifogásolni. Nem a 105-ös szoba volt az enyém, hanem két emelettel feljebb, ha jól emlékszem a 325-ös. A posztoló -kora miatt- nyilván tud különbséget tenni a régi SZOT-szállodák, és ennek a szállodának a színvonala között. Véleményem szerint a posztoló női hölgy azok közé tartozik, akik elvárja, hogy az egész szállodai személyzet körülöttük ugráljon.

Nem, nem vagyok a szálloda alkalmazottja, sőt nyugdíjas vagyok. Viszont meglehetősen kiborított a posztot író hölgy kifakadása, mert ebben az esetben semmi esetben sincs igaza. Nagyon sajnálom, ha kicsi a nyugdíja sok évtizedig tartó munkája után. Hiszen ezt a lehetőséget csak azok kaphatják meg, akiknek a nyugdíja alatta van 145.000 Ft-nak. Az más kérdés, hogy nekem mondjuk 144.500 Ft-os nyugdíjjal nem lenne pofám igényelni ezt az üdülési lehetőséget. Sok olyan dolgozó ember van, aki ennyi nettó jövedelemmel elégedett lenne. Mondom ezt akkor is, ha pont ezek az emberek hajtogatják azt, hogy én nyugger vagyok, nekem kuus legyen, hiszen ők tartanak el.

mikimackó 2017.05.23. 14:39:36

teccettek volna siófokon az Azúrban tavaszolni !!! aki keszthelyre megy, az annyit is ér !

Darth Revan 2017.05.23. 15:03:02

@cmx85s: nem 8000 ezerert, hanem 68 ezerert. az erzsebet utalvany nem valami ingyenes kupon. csak 60 ezret ebbol mi alltunk kozosen

ildiko1998 2017.05.23. 15:04:39

Tisztel Dikus!
Képzelje,nekem se lenne pofám 144.500 Ft-os nyugdijjal Erzsébet utalványt kérni,igy tájékoztatom,hogy nekem pont a fele van!!!Ezen túl azt se vártam el,hogy a teljes személyzet körülöttem ugráljon,s igen,koromnál fogva emlékszem a SzOT szállodák szinvonalára is!!Ez azonban nem indokolja,hogy a 60.000 Ft-értékű utalványon felül plussz befizetést kérjenek,mivel,ha kp.-ben fizetnék,akciósan-amiket ajánlanak-kedvezőbb lehetőséget kaptam volna.Az aztán,hogy a szolgáltató mennyit kap kézhez a fenti összegből,az legyen az ő problémájuk!Uram!Végezetül:ne itélj,hogy ne itéltess!!!

ildiko1998 2017.05.23. 15:08:19

@Dikusz: Ja,és az izetlen beszólására tájékoztatom,nem ismeretlen számomra a fogmosás!!!!Sőt a hányinger se a rosszindulatú,keserű "megmondó"emberektől.

FDToth 2017.05.23. 15:11:00

egy ugyanolyan, mint a bónusz kontra nem bónusz...

ildiko1998 2017.05.23. 15:12:57

@rarabel: Köszönöm az ésszerű észrevételét!Igen,a külön szolgáltatás,üdülési adó,parkolási dij,napi 1000.-Ft utalványon felül fizetve.Üdv.

2017.05.23. 15:14:24

@Terézágyú: nagy cucc, nekem a mosógépem is crt, meg a vasaló is.

melaena 2017.05.23. 15:16:07

@ildiko1998:
tok vicces nezni az olyan vitakat,ahol mindket fel hulyesegeket beszel :D

ildiko1998 2017.05.23. 15:16:16

@rarabel: Köszönöm az objektivitását.A sok epés észrevétel mellett jó volt olvasni.Üdv.

rarabel 2017.05.23. 15:16:22

@ildiko1998: És a panaszt megtette, Kedves Ildikó?
Mert még mindig nem derül ki, hogy jogos-e a panasza.
Mit vállalt a szálloda és mit adott a vállaláshoz képest?

cmx85s 2017.05.23. 15:25:59

@Darth Revan: így van, ezt írom én, is, hogy 8 ezret (nem 800ezret) fizetett a poszttoló, 60 ezret meg az állam.

melaena 2017.05.23. 15:29:31

@Darth Revan: na most az ilyennek magyarazz meg barmit. kollegaim 90 szazaleka hasonlo kognitiv kepessegekkel van felruhazva :D

ildiko1998 2017.05.23. 15:30:05

@rarabel: Igen,természetesen megtettem,de "Isten malmai lassan őrölnek",ha egyáltalán válaszra méltatnak.Mindenesetre annak is hangot adok.Üdv.

Dikusz 2017.05.23. 15:31:47

@ildiko1998: kedves Ildikó - a hozzászólásomban írtam, hogy nekem nem lenne képem (hogy a finomabb stílusra térjek inkább át) kérni az utalványt. Megtehettem volna, mert nem sokkal, néhány száz forinttal, de alatta volt. Nem tettem, pontosan azért, hogy az önökhöz hasonlóan kevés nyugdíjjal rendelkezők elmehessenek üdülni.
Azt azért kérem írja meg, hogy mi volt az a hatalmas gond abban a 105-ös szállodai szobában, ami miatt szobacserét kért. Nem volt tiszta, nem működött a WC-lehúzó, vagy nem volt törölköző a szobában? Mi volt az a különbség, ami más volt az a szoba, amiért ön 8000 Ft plusz díjat fizetett. Ez a szálloda a dolgozóik révén, biztosította nekem azt a kikapcsolódást -higgye el kellett- amire az adott időben szükségem is volt. A dolgozók kedvesek voltak, igen, a recepciósok is, ha segítséget kértem tőlük.
Azt elhiszem, hogy ön a 78000 Ft körüli nyugdíjával rá van szorulva arra, hogy ezt a formáját válassza az üdülésnek. Magam éppen ezért nem megyek el. Ha ennyi lenne a nyugdíjam, biztosan megpróbálnám ezt a lehetőséget, de -lehet én vagyok az élhetetlen- nem verném az asztalt, hogy nekem ez, meg az jár, hanem magamban megköszönném azoknak, akik ezt a lehetőséget biztosították nekem.
Azt még megkérdezném, hogy az Úr -ha egyre gondolunk-, hogy keveredett ide?

rarabel 2017.05.23. 15:34:29

@ildiko1998: Válaszolniuk kell, 30 napon belül.
De szerintem előbb fognak.

Dikusz 2017.05.23. 15:40:13

@Darth Revan: ne haragudj, hogy megkérdezem tőled, hiszen ha jól tudom, nem itthon élsz. Ha igen, akkor jogosan kérdezed, ahogy az előző hozzászólásomban írtam, köszönet mindenkinek, akik ezt a lehetőséget biztosítják a nyugdíjasoknak. Ha nem, akkor meg miért is biztosítod te nekik/nekünk?
Azt azért kérném, ha más a véleményed, akkor normális hangnemben tegyed. Azért remélem, hogy így teszel, mert olvasva régóta a blogot, nem tapasztaltam azt, hogy a stílusod durva. Köszönöm.

Dikusz 2017.05.23. 15:42:24

@ildiko1998: sok mindent mondtak mér rám, de azt, hogy rosszindulatú, főleg keserű ember lennék, azt még nem. Ha ismerne, lehet ön sem mondaná azt csupán azért, mert más a véleményem, mint önnek.

Dikusz 2017.05.23. 15:44:57

@melaena: ha megtennéd nekem azt a szívességet, hogy leírnád azt, melyik az a mindkét fél? Ha én lennék az egyik, akkor örülnék a kritikának, amennyiben megírnád, hátha rendezni tudnánk a félreértéseket :)

Sáros Hilda 2017.05.23. 16:03:43

Ma jó napom van.. finom leszek...

Tehát 8000Ft-ért pihentél 5 nap 4 éjszakát.. micsoda szemétség.. tényleg tiszta rablás..

"a tv-t tán lomtalanitáskor szedték össze"
Minek mész szállodába?? Tv-t nézni vagy pihenni?? Ha TV-t akarsz nézni menj a Media Markt-ba.

"apjával tudtam egyáltalán bemenni a hely szükössége miatt"
A hely relatív.. nem lehet hogy pár tíz kilót le kéne adni?

cmx85s 2017.05.23. 16:15:23

@melaena: bocsi, az én kognitív képességeimmel semmi gond, nem tom, honnan szedte a kolléga a 800 ezret, én azt írtam, h 8000, illetve, 8 ezer. Vissza is néztem, hátha elütöttem, de nem.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.05.23. 16:28:38

@Sáros Hilda: csak a történtei hűség kedvéért 13 ezerért, a pályázatért is fizetni kellett 5 ezret. De ettől függetlenül teljesen egyetértek veled.

Tikakukac 2017.05.23. 17:13:13

@Sáros Hilda: Nekem nincs jó napom.

Egy unalmas, 1 bites, olvasni és szöveget értelmezni képtelen, tudálékos türhő vagy. Az a fajta klasszikusan, aki miatt be van skatulyázva a magyar és akik minden nap lökést adnak az embernek, hogy olyan messzire kerüljön innen, amennyire csak lehet.

FCUK1 2017.05.23. 17:35:27

Nagyon nehéz ez a magyar nyelv, van, akinek 7x év sem elég megtanulni. Szomorú. Az másik kérdés, hogy mindezek után az öreglány jövőre, ha megéri, balra fog szavazni. Mert azok nem küldték ilyen szar szobába. Igaz, az anyjának kívül máshova sem.

Bendeguz2017 2017.05.23. 17:41:00

Kamu poszt, de legalabbis nem fedi a valosagot. Mar az gyanus, hogy a 74 eves Ildiko megtalalta a homart de a telefon kamerajat nem.
Magat a hotelt nem ismerem igy nem kivanom vedeni, de az bevett gyakorlat, hogy pl egy standard szobat magasabb felszereltsegure vagy tagasabbra cserelnek, az bizony tobbe kerul. Ildiko uljon le es probaljon foglalni szallast, latni fogja a kulonbozo szobak kulonbozo arait.

ptspts 2017.05.23. 18:23:06

Köszönjük a posztot, láthattuk belőle, mire számíthatnak ebben a szállodában az Erzsébet-utalvánnyal fizetők.

Én nem látok problémát azzal, hogy különböző felszereltségű és állapotú szobák vannak, ha erről előzetes, pontos, képekkel illusztrált tájékoztatás olvasható, ami alapján a vendég el tudja dönteni, lefoglalja-e az adott szobát. (Jelenleg nem volt jó a tájékoztatás.)

A posztolónak jó egészséget kívánok.

Ismét látható, hogy a komment elsősorban a kommentelőt minősíti.

Bankotsu Mester 2017.05.23. 18:36:12

Hahaha..."lányos zavaromban" állítja a 74 éves Ildi néne :D
bár nem csodálkozom, aki a smartphonet telefonnak nevezi...

Bendeguz2017 2017.05.23. 19:10:57

"Sajnos, lányos zavaromban"nem csináltam fotókat a szobáról,ugyanis 74 éves lévén,még mindég nem szoktam meg,hogy ma már minden dokumentálható a telefonnal."

De, hogy a tv nem sikkepernyos azt egybol kiszurta oreganyo.

ildiko1998 2017.05.23. 19:19:54

@Bendeguz2017: Köszönöm az "öreganyó"minősitést,dijjazom a tiszteletét.Megjegyzem,nem a sik- képernyős készüléket hiányoltam.Üdvözlöm.

ildiko1998 2017.05.23. 19:24:54

@Bendeguz2017: Nem vagyok "kamu",s igy a posztom se,ellenben rendszeres inter olvasó vagyok,igy tudtam a Homárról.Már ez is bün egy "öregasszonytól"?Egyáltalán minek is szólal meg?A temetők meg üresek ugye?

Bendeguz2017 2017.05.23. 19:41:43

@ildiko1998: Kizart, hogy ezzel a nickel, ilyen szofordulatokkal, ilyen posztal on/te 74 eves legyen. Sokkal valoszinubb, hogy nagymama elmeselte a tortenetet otthon, az unoka meg irt rola egy homar posztot ugy, hogy o ott sem volt.

KaTe 2017.05.23. 19:53:19

Tök jó, hogy a sztori legfontosabb kérdése (HOGY NÉZETT KI A SZOBA) nincs tisztázva. Mivel az teljesen szubjektív, hogy az a szoba megfelelt -e a standard szoba kívánalmainak, vagy sem. A szálloda meg nyilván nem fog ingyen felajánlani egy magasabb kategóriájú szobát, ettől függetlenül elhiszem, hogy valami gond lehetett a szobával, DE MI?!

ildiko1998 2017.05.23. 20:00:14

@Bendeguz2017: Sajnos ,bár tán nem is annyira,de igaz, 74 éves vagyok:Az évek számával nem mindég nő a szenilitás!Az unokáimnak pedig kisebb gondjuk is nagyobb annál,hogy nagyanyjuk kínjával foglalkozzanak.Mindenesetre akár hizelgőnek is vehetném a véleményét,igy köszönöm.

8cadik crazy one a vannabí pank 2017.05.23. 20:11:15

@ildiko1998: Ildikó, egyet mondjon meg nekem: a jóseggű barna hajú pincérni még mindig ott dolgozik?

Bendeguz2017 2017.05.23. 20:46:34

@ildiko1998: Magadat hulyitheted, engem nem fogsz. Eletszerutlen, hogy 74 evesen homarra irogat valaki (illetve ez meg ok), de hogy utana regisztral egy olyan nickkel, ahol hirtelen elfelejti a nagybetut es a hosszu o-t az mar gyanus. Aztan csak azert ucsorog a gep elott, hogy vegig olvassa a reakciokat es ezekre reagaljon este 8.30-kor megint csak nem eletszeru. A poszt nyelvezete szinten fiatalsagra enged kovetkeztetni es ennek semmi koze a szenilisseghez.

mechanikus körte 2017.05.23. 21:49:59

Kissé meglepőek a szállodát dicsérő hozzászólások.:D Az 1971-ben épült Helikon ugyanis eredetileg valóban SZOT-üdülő volt, és a tulajdonosváltások sem segítettek ezen, most is pont ugyanolyan lepra, mint akkor volt, csak az amortizálódás még rátett néhány lapáttal a retrójellegre. Egyetlen előnye, hogy a parton van. Érdemes nézegetni a galériában a vendégfotókat, és elolvasgatni az értékeléseket:
www.tripadvisor.co.hu/Hotel_Review-g274897-d280728-Reviews-Hotel_Helikon-Keszthely_Zala_County_Western_Transdanubia.html#photos;geo=274897&detail=280728&ff=236428302&albumViewMode=hero&aggregationId=&albumid=103&baseMediaId=236428302&thumbnailMinWidth=50&cnt=30&offset=-1&filter=2
Szezonon kívül ezért a lepratelepért egyszerűen pofátlanság 4 éjszakára 60 ezret elkérni, az meg külön bunkóság, hogy az utalványos nénit ezen belül is a legócskább lukba akarják rakni, gondolván, hogy úgysem mer reklamálni.

Dikusz 2017.05.23. 22:03:26

@KaTe: A saját magam tapasztalatát tudom leírni, most teljesen függetlenül a poszttól. Nyilván tudod, ha beütögeted (finoman persze) a gugliba, hogy Helikon Hotel Keszthely, rögtön előszökdécsel a szálloda honlapja. Spilázzál rá a galérián a szobára, láthatod milyen, azzal nincs is semmi gond, szuper.
Viszont teleablaka van, amit nem egyszerű kinyitni. Ember legyen a talpán, aki elsőre rájön. Hogy őszinte legyek, nekem nem sikerült. Az a gond vele, hogy nem lehet csak úgy egyszerűen kinyitni, semmiképpen nem tudsz az erkélyre kiülni, mert egyrészt kicsi, másrészt ha az ablakot kinyitod, nem tudsz kimenni az erkélyre.
Magával a szobával semmi gond nincs, amikor én ott szálltam meg, naponta jöttek takarítani. Az erkéllyel volt gond, nem tudom jól leírni, de ha megnézed a fotókat, látható, hogy miért, de ez nem von le szerintem semmit a szoba színvonalából.

Dikusz 2017.05.23. 22:18:37

@mechanikus körte: leírtam már, nem vagyok érdekelt a szállodában. A márciusi hosszú hétvégét töltöttem ott. Mivel az a cég, aki most vette át a szállodát az új üzemeltető, akciósan 8.900 Ft-ba került egy éjszaka svédasztalos reggeli/vacsorával. Ez az ár, amit a hölgy fizetett, az említett program úgynevezett felára (nem tudom másképp írni) volt. Úgy látszik kedvezményezett a program által a hotel, mert ha simán tőlük rendeled meg, nem ennyi az ára. A különbözetről lehet elmélkedni hova megy, az biztos nem a szállodáé, de lehetséges én tudom rosszul.
Hidd el nekem, hogy én ezt nem így tapasztaltam. A szálloda azon a hétvégén nyitott, a szoba tiszta, és modern volt. Ezt is írtam már: novemberben bezár a szálloda, legalább 2 évre. Az majdnem biztos, hogy már nem fogjuk tudni megfizetni.
Engedd meg, hogy azt mondjam, ha csak a negatívumokról készítenek fotót a szállodában, akkor csak a rosszat lehet látni.

8cadik crazy one a vannabí pank 2017.05.23. 22:24:17

@Dikusz: mesélj, a Balaton felé nyílt a szobád? Hányadik emeleten?

Dikusz 2017.05.23. 23:04:42

@halmozottan hátrányos helyzetű crazy,7edik,akárcsa: a harmadik emeleten, és a Balaton felé nyiladozott a szoba. Az ajtó meg a város felé nyiladozott. Egyébként az összes szobából a tóra lehetett látni.

F11 2017.05.23. 23:19:26

Kiváncsi vagyok mikor válaszol a Hunguest Hotels erre az írásra és mit. Ez a szálloda a Mészáros Lőrinc új szerszeménye. Igazgató pedig több éves hasonló körben szerzett tapasztalattal rendelkezik. A szálloda lepukkant, oda az menjen aki bírja a retrót.

F11 2017.05.23. 23:33:22

@F11: @Dikusz: nem fogják bezárni felújításra, 2018 év végéig szerződése van az erzsébet programmal. Addid amíg jön a túrista ilyen állapotok mellett/hozza a pénzt állami segítséggel/ biztos nem újítják fel. Ez tisztán üzlet.

F11 2017.05.23. 23:44:49

@Sáros Hilda: valóban ilyen lepukkant. Az egyik szárny le is van zárva, onnan pótolják a retró berendezést a többi müködő szobába. A posztot lehet nem is a 70 éves írta hanem az unokája/gyereke elhangzottak alapján. A tényen nem változtat: ott volt mert akkor nem tudná így leírni a szállodát.

Dikusz 2017.05.24. 00:30:25

@F11: Nem vonom kétségbe a szavaidat, ha így leírod, hogy szerződése van a programmal, akkor nyilván így van. Azonkívül jobban ismerheted az általad leírtak szerint, mint én. Nem lehet, hogy te, vagy valami ismerős dolgozik ott?
Nyilván tudod azt is, hogy idén márciusban nyitott, Hunguest-hotelként, addig nem az volt.
Akkor még rajta volt a Danubius-cégér is, lehet azóta levették már, és nem is tudom, hogy folyamatosan üzemelt-e, vagy zárva volt.
Az igaz, hogy amikor megérkeztem a szálloda bejáratához, nem volt vonzó sem a homlokzat, sem a bejárat. Viszont a berendezésre nem mondanám azt, hogy nagyon retró volt. Valószínű, hogy az is a Danubiusé volt, és az a szoba nem volt lepusztult. Takarított, tiszta szoba volt. Jártam már más Hunguest szállodában, az egyikben évek óta visszajáró vendégek voltunk, franchise szálloda egyébként, fel is mondtak nekik (ahogy a többieknek is). Na ahhoz képest ez a szálloda 4 csillagos volt.
Nem kitalációból mondtam, hogy novemberben zárják be, ott mondták, amikor kérdeztem, hogy jövőre is tudunk-e jönni. Azonkívül egy ismerősöm is volt ott két héttel utánam, neki is ezt mondták. Ráadásul ő is ennél a szállodaláncnál dolgozott, szintén franchise szállodában. Akkor lehet, hogy így is volt, azóta viszont módosíthatták az időpontot, és nem a turisták, hanem az Erzsébet-program miatt. Ami a felárazott szobaárak miatt valószínűleg a tulaj fog jól járni. Ahogy a többi programban résztvevő szálloda is.

F11 2017.05.24. 00:45:34

@Dikusz: A szálloda a Danubiusé volt de kb. 4 évig külsős bérelte. Pénzt vissza nem fordított, ez most a Hunguestre vár de ahogy mondani szokták " isten pénze sem lesz elég" a napi működéshez, Lőrincnek igen csak a zsebébe kell nyúlni. A felújítás juniós pénzből lesz :)

F11 2017.05.24. 00:50:00

@Dikusz: Túristák, erzsébetesek ugyan azok, nem rossz értelemben.... :)

melaena 2017.05.24. 06:00:00

@F11: majd beletolnak par milliardot,amit a hid a jovobe programbol,vagy az eü-bol kiloptak,aztan nem lesz gond a gazszerelo profitjaval sem.

Mmarci 2017.05.24. 06:06:50

@Bendeguz2017: édesanyám 63. Fórumozik, hozzászól, használja a netet. Az okos telo kicsit sok neki, de használja. Ha idős valaki akkor hülye is szerinted? A hölgy, ha igazi, rafizetett a jobbra. Mi a baj ezzel? Ja, hogy megint hulyitik a nyuggereket?

melaena 2017.05.24. 07:52:36

@Mmarci:
nezz meg interjut a 90 koruli Jancso Miklossal. frissebb volt szellemileg a legtobb huszevesnel.

informatikusnal nincs butabb leny 2017.05.24. 07:53:52

Nagyon jó. Azután, hogy a retkes cigányt négy év kb. 20 000 milliárdos lenyúlása után újra megszavaztátok, azon agyatlankodtok, hogy a nyugger böskeutalványt kap.
2018-ban, az újabb 4 év újabb 20000 milliárdnyi eltüntetett pénze után ne szavazzatok a cigányra, aztán talán normálisabb világ lesz, ahol nem a nyugisoktól sajnáljátok a filléreket, hanem a milliárdos tolvajoktól a milliárdjaikat.

Dikusz 2017.05.24. 08:13:39

@F11: tudom, hogy nem rossz értelemben írtad.
Viszont igazi turista a túraútjai során nem ilyen szállodában száll meg. Egy hosszabb túrán a szállásköltséget úgy alakítják ki, hogy az 3.500 Ft-nál ne legyen több manapság sem. Ennek ára van nem is kicsi: a komfortfokozat. Annak ellenére, hogy a Kék-túra útvonal a szálloda előtti parkbon halad át, annak idején mi sem ott szálltunk meg.
A hozzászólásomban említett Hunguest szállodát is külsős üzemeltette. Persze, hogy uniós pénzből lesz, és azt hiszem nem csak ezt a szállodát vette meg, hanem az egész szállodaláncot.

Katemi 2017.05.24. 08:14:30

Volt szerencsém találkozni Erzsébet programos nyugdíjasok százaival, nagyon sok kedves, aranyos idős ember volt köztük, akik értékelték a szolgáltatásokat amit kaptak, de akadt olyan is bőven, akinek semmi se volt elég jó. Én aktív dolgozóként nem engedhetnék meg magamnak egy többnapos nyaralást sehol. Ehhez képest azt gondolom, hogy aki ingyen utazhat a Balatonhoz, (nincs útiköltség, ami önmagában is nagy összeg lenne) nem kell étkezésre költenie, mert teljes ellátást kap, nem a saját zsebéből kell állnia a szállást (azt most hagyjuk, hogy kinek a zsebéből) az örüljön a lehetőségnek és ne várjon luxust. Én a Balaton mellett élek, van némi rálátásom a dologra, ennyi pénzért, amit a posztoló végül kifizetett a saját zsebéből max. egy kempingben nyaralhatott volna ellátás nélkül, szóval még mindig jól járt.

Dikusz 2017.05.24. 08:20:19

@halmozottan hátrányos helyzetű crazy,7edik,akárcsa: Bár ezt most nem tőlem kérdezted, de hadd válaszoljak a kérdésedre:)
Jóseggű pincérnéniket nem figyeltem, voltak csinos lányok a recepción, de a pincérek mind fiúk voltak. Az ő seggüket nem figyeltem, de az egyik szakács egy eszméletlen jóképű fiatalember volt.

Kotit 2017.05.24. 08:32:52

@Katemi: "...nem a saját zsebéből kell állnia a szállást (azt most hagyjuk, hogy kinek a zsebéből)..."
Miért is hagyjuk? Még mindig nem fogod fel: a szállodának kifizették a 60.000 ft-ot. Nem Ildikó, hanem mi adófizetők. A képeket én is hiányolom, de valahogy elhiszem, hogy kritikán aluli szobát adnak egy erzsébet-utalványos nyugdíjasnak.

ildiko1998 2017.05.24. 08:34:18

@Mmarci: Kedves Marci!Örülök,hogy Te nem kételkedsz a valódiságomban.Igen,74 éves vagyok,nem kamuzok,több,mint 10 éve interezek.Mi ebben a hihetetlen?Igazad van,törvényszerű,hogy minden "öreg"leépült,monomániás?Üdv.

Dikusz 2017.05.24. 08:35:47

@informatikusnal nincs butabb leny: nem a filléreket sajnáljuk tőlük. Ebben is az általad is említett lenyúlást értem.
Van olyan szerencsés, aki valamilyen módon minden évben megkapja ezt a lehetőséget, ismerősöm csak az első évben kapta meg, azóta nem. Ő is 4 napot volt egy másik Erzsébet-programos szállodában, az ország másik végén, ahol akcióban kevesebbe került a szállás, mint a programban. Ismét leírnám, hogy ez a biznisz szerintem azoknak a szállodáknak kedvez, akik ebben a programban benne vannak. Hiszen ha nekem van egy ilyen szállodám, az állam pénzeli a programot, a 10.000 Ft-os szobáért 15.000 Ft-ot kapok, én járok jól. Ki van ez találva rendesen.
A kommenteddel tökéletesen egyetértek, a fillérsajnáláson kívül.

Két előző hozzászólásom között @Katemi: tökéletesen leírja azt, amit viszont tényleg sajnálnak a nyugdíjasoktól azok -lehet te is közöttük vagy, ha nem ez a nézeted neked is, akkor elnézést- akiktől a nyugdíjunkat kapjuk.

ildiko1998 2017.05.24. 08:36:31

@melaena: Kedves melaena!Sajnos nem vagyok Jancsói magasságban,de "vén hülye"se vagyok,köszönöm,hogy Te hiszel a valódiságomban!Üdv.

melaena 2017.05.24. 08:46:37

egyebkent a szinvonal elegge szubjektiv. jartam mar olyan helyen, ahol szar ugyan nem volt szinte semmi, de a sajat lakasombol az olyan koru berendezesi targyakat mar kirakom a lomtalanitasra. abszolut meg voltam elegedve,de nem szallnek vitaba azzal,aki szerint kuka minden ott.

kepek nelkul kicsit olyan,mint a békávé valtoztatas :
www.youtube.com/watch?v=qvzNfKvIG9s

axolotl77 2017.05.24. 09:10:55

Mi a SZÉP-kártyánkért kaptunk büntetőszobát. És álljon itt a nevük a szégyenfalon: ők a Honti Hotel Visegrádon. Egy lépcső melletti patkánylyukat kaptunk, ahol már 6 órakor a cipők kopogására és ajtócsapkodásra lehetett ébredni. A szoba oly kicsi volt, hogy az ágy teljesen megszüntetett mindenfajta közlekedési lehetőséget. Az ablaktól 3-4 méterre egy összefüggő sövényfal magasodott úgy, hogy mást nem is lehetett látni.
Természetesen a weblapon ez a szoba pont nem szerepel, hanem szép tágas szobákról sorakoznak képek. De érdekes módon fizetni ugyanannyit kell a patkánylyukért is mint a napfényes, szép kilátású, tágas szobákért.
Hogy szóvá tettük-e? Természetesen! A válasz az volt, hogy telt ház van.
Most mentünk volna haza?

Bendeguz2017 2017.05.24. 09:13:00

@Mmarci: Semmi az eg vilagon. Az en anyam is netezik. De nem altalaban 19 evesnek a nickjevel. Nem "ismeri" a kamuzok es tarsai kifejezest mert lehet, hogy felszedi az unokaktol es magat a szot ismeri, de az irasbelisege mar nem valtozik meg. Jancso ur sem hiszem, hogy szlengben meselt. A poszter 74 evesen este net elott, reggel is alig varja, hogy homar ele erjen es vedje, hogy o bizony 74. Szerinted ez eletszeu? Ugyanmar. En most multam 105 akkor.

szsuzsanna 2017.05.24. 09:25:39

@ptspts: Ugyanezt akartam írni: legyen pontos tájékoztatás, -előre! : -"a Bözsire", -mi, -ilyen szobát adunk, -köll vagy nem?, + nyolcezerért van jobb, -ennyi.

mechanikus körte 2017.05.24. 10:46:04

@Dikusz: "Engedd meg, hogy azt mondjam, ha csak a negatívumokról készítenek fotót a szállodában, akkor csak a rosszat lehet látni." Valóban. A szállodai marketingfotókról meg csak a jót.:-)

élhetetlen 2017.05.24. 11:09:27

@Bendeguz2017: Téged sem neveznélek be egy IQ bajnokságra! (Bár azt megnézném, hogy ennyi észből, amennyi neked van, mennyi marad 74 éves korodra, mert te már most sötétebb vagy, mint a posztoló). Mi az, hogy „Nem "ismeri" a kamuzok es tarsai kifejezest”? Mi az, hogy nem életszerű, hogy „74 evesen este net elott, reggel is alig varja, hogy homar ele erjen”. Képzeld el, balesetben megsérült a lábam, nem igazán járok kirándulni, reggel bekeverem a kávémat, leülök az gép elé, és néha estig itt ülök, vagy még este bekapcsolok, és ilyen agyilag zoknikkal vitatkozom, mint te, mert túl sok más szórakozás nem maradt. Szerinted mi az életszerű idős korban? Reggeltől estig kötöget, aztán este lebontja, hogy másnap is legyen fonal kötni?

Lady Scarlett 2017.05.24. 11:34:32

Engem egyszer azért tettek be egy 10 nm-es lyukba mert azt hitték hogy a térre néző szép tágas szobában a templom torony harangja reggel 6kor majd zavarni fog. És bedugtak egy kazánház melletti kamionosok által használt "bódéba", hogy majd jó lesz nekem. A tévén konkrétan 5 csatorna pornó jött be, semmi más. Kaposvár főtéri hotelja, köszi. Azért mert egyedül voltam és nő még nem vagyok igénytelen, ribanc. A cégem foglalta a szobát, őket is eligazitottam abban nem volt hiba.
Kértem egy másik szobát, azonnal kaptam, még bocsánatot is kértek, de azért kicsit kiakadtam.

melaena 2017.05.24. 11:34:51

@élhetetlen:
ne vitazz vele. troll account. 10bol 10 hozzaszolasa negativ,serto. emberre emlekeztezo tulajdonsagot nyomokban sem tartalmaz.

melaena 2017.05.24. 11:44:27

egyebkent Trump 71 lesz iden.

Bendeguz2017 2017.05.24. 12:08:31

@élhetetlen: nem tudlak sajnalni, ha csak ennyire futja.

Bendeguz2017 2017.05.24. 12:10:10

@melaena: csokoljatok segget egymasnak, osszeilletek.

kovacs55 2017.05.24. 12:38:22

Havi nyugdijam 32535 Ft, igenyeltem de nem kaptam, majd talan jövöre vagy ha akkor sem akkor talan a rakövetkezö evben....

Dikusz 2017.05.24. 13:09:21

@mechanikus körte: az tuti zsuga, hogy csak a jót:)
Viszont az a szoba, amit én kaptam, ugyanúgy néz ki, mint a fotón. Melyik az a hülye szállodás, aki a romos szobáról tesz ki fotókat. Amíg @F11: nem írta, hogy 4 évig olyan tulaja volt (mint írtam, én is voltam ennek a szállodaláncnak egy másik hoteljében) aki csak a pénzt vette ki, addig nem csoda hogy ilyen állapotban van. Miután átkerült (azt érdemes ám megnézni, hogy ki volt az előző tulaj!) ha jól tudom az egész szállodalánc a nemzet gázszerelője cégének a tulajdonába, biztosítva látom, hogy vastagon jut pénz arra, hogy felújítsák azt a hotelt is. Telik az új tulajdonos vagyonkájából....

Dikusz 2017.05.24. 13:14:38

@élhetetlen: most jó ötletet adtál :)))
Rengeteg kötőfonalam van itthon, majd kötögetek nappal, este meg lebontom. Mindjárt lesz rengeteg munkám:)

mechanikus körte 2017.05.24. 13:27:42

@Dikusz: "Melyik az a hülye szállodás, aki a romos szobáról tesz ki fotókat. " Ezért érdemes elolvasni a vendégértékeléseket, akár több helyen is. A bookingon is elég vegyes.:-) A politikai részhez meg annyit, hogy most legalább van Erzsébet-program (még ha némely szállodák vissza is élnek vele), ami reális lehetőségeket nyújt és a hazai turizmust segíti, nem a 70 éven felüliek ingyen repülőjegyéről fantáziálgat a kormány, ahogy erre láttunk már korábban példát.:D

élhetetlen 2017.05.24. 14:10:43

@Dikusz: „hanem magamban megköszönném azoknak, akik ezt a lehetőséget biztosították nekem.”. Nagyon igazságtalan vagy. Ott pihentél, mondod, és szinte ugyanannyiért, normális szobában, fizetve. A posztolót meg bedugták egy lyukba, ahonnét egy sövényre látott, és még az erkélyajtó sem nyílt, azaz levegő sem volt. Nem hiszem, hogy neked elég a kikapcsolódáshoz, ha működik a wc lehúzó. Empátia. Lehet, hogy te még jól futsz, de nem mindenki sportos már bizonyos kor felett. Ha egy fiatal pár kap egy ilyen szobát, akik egész nap kirándulnak, aztán buliznak hajnalig, utána elvannak, és legfeljebb alszanak is pár órát, azoknak mindegy, hogy milyen a szoba. Aki már csak napi félóra sétát bír, annak nem mindegy, hogy hol tölti a nap többi részét.
Teljesen más eset, Szicília, társasút. Busz megáll a tengerparti szállodánál, aztán visszajön az idegenvezető, hogy nincs hely. (A szerződésben benne volt, hogy ugyanolyan komfortfokozatú szállodára cserélhetnek). Szobaosztás, az idegenvezető elhúzza a függönyt, az ablak előtt a szellőző rendszer betonfala. Na ne! Recepció, reggel jön a tulaj, vele beszéljem meg. Megbeszéltem. Ez anno egy 160 ezres út volt, és kétezer forint ráfizetéssel kaptam egy olyan szobát, amihez volt egy húsz négyzetméteres tengerre néző terasz. (A szálloda egy hegytetőn, a tengertől pár km, du. ötig buszjárat, Cefalu 15 km.). A többiek ott kóvályogtak esténként a hallban, én néztem a tengert, nekem az élmény, és szortíroztam a kavicsaimat. Aztán az egyik csaj megkérdezte, hol volt az eredeti szobám. Az övék mellett. De, hát egy hetet ki lehet bírni, mondta. Én meg nem azért megyek el valahova, hogy éppen csak kibírjam.

melaena 2017.05.24. 14:14:20

@mechanikus körte:
Ja,van.
Csak a szokasos " 30k-s nyugdij melle nem jar,130-as melle igen"
Mint amikor teleplakatoztak a varost azzal,hogy méhszájas lorinc mostantol olcsobban tolti meg a medencejet (aka rezsicsokkentes). Szerintem mar azert jar a golyo,hogy semmilyen vagyoni,vagy jovedelmi felso limit nincs a rezsicsokkentesen.

élhetetlen 2017.05.24. 14:22:58

@Sáros Hilda: Jaj, milyen lehetsz, ha nincs jó napod! Nem 8000-ért pihent, ha nem utalványt kap, hanem keresztrejtvényen nyerte, akkor is kifizette valaki a szállodának a költségeket. (Rossz napodon ennél is butább vagy? Csak kérdezem). „nem lehet hogy pár tíz kilót le kéne adni?”. Kiegészíteném bölcs meglátásodat. Nyugdíjas beutalóra csak 50 kiló, és harminc év alatt lehet pályázni, mert akkor nem számít, hogy milyen a szoba, mert egész nap túrázol, éjszaka bulizol, utána dugsz, és mindegy, hogy hol alszol pár órát. A tv nem is játszik, és nincs probléma. Így gondolod?

élhetetlen 2017.05.24. 14:28:57

@Dikusz: „Egyébként az összes szobából a tóra lehetett látni.”. Nem, nézd meg a honlapot. De, ha a Balatonra sem, és a hegyekre sem, csak egy sövényre, az már gáz.

élhetetlen 2017.05.24. 14:36:52

@FCUK1: „Igaz, az anyjának kívül máshova sem.” ??? Nehéz ez a magyar nyelv!

élhetetlen 2017.05.24. 14:56:53

@Bankotsu Mester: A "lányos zavaromban" egy általánosan elfogadott magyar kiszólás. Férfi is mondhatja, ettől senki nem tekinti 17 éves fruskának. Arra az esetre használják, mikor hirtelen nem tudsz reagálni valamire megfelelően. Ahogy a „lépcsőházi effektushoz” sem kell okvetlenül egy emeletes ház lépcsőházában lenni. Ha nem boldogulsz a magyar nyelvvel, akkor legalább ne próbálj meg humorizálni, fog be.

élhetetlen 2017.05.24. 15:09:54

@Dikusz: „Spilázzál rá „. Nem akarlak bosszantani, de pont honlapjukon van az, hogy hány szoba néz a Balatonra, hány szoba a hegyekre. Mégegyszer, ha sehova, az gáz, mert nem úgy hirdetik. Én jóindulatúan feltételezem, hogy, ha szuper kilátásuk lett volna, és csak az erkélyajtót nem tudják kinyitni, akkor csak szólnak a takarítónak, és az kinyitja, megmutatja, mert más baj nincs.

élhetetlen 2017.05.24. 15:20:29

@Bendeguz2017: Nem is kell, hogy sajnálj, sajnállak én az értelmi színvonalad miatt. Bár azt mondják, a hülyeség nem fáj.

élhetetlen 2017.05.24. 15:35:54

@melaena: „Szerintem mar azert jar a golyo,hogy semmilyen vagyoni,vagy jovedelmi felso limit nincs a rezsicsokkentesen. „ Tudod, ne is jövedelemtől függjön, mert van itt pár jövedelem nélküli gazdag. Beérném azzal, hogy szegény is, gazdag is, egy kiszámítható, szükséges mennyiségig olcsóbban kapja, mindazt, amit mérnek, és az a feletti luxusfogyasztás legyen csak drágább. Abból kijönne a szükséges olcsóbban. Ez fel is merült, csak szokás szerint hülyén, mármint aki átlépi a kvótát, az az egészért fizessen többet (tudod, naponta nézem a gázórát, holnap nem főzök, mert akkor az egész hónap egy vagyonba kerül, de ez még csak hülyeség), de aztán törvényhozóink rájöttek, hogy nekik ez a luxusfogyasztás téma nem jó, hát hagyjuk. Ez már szemétség.

ildiko1998 2017.05.24. 16:17:16

@élhetetlen: Nagyon köszönöm,hogy mellém álltál,s reálisan látod az Öregeket" is.A szleng itt van a mindennapjainkban,a többi meg tán olvasottság kérdése.Üdvözöllek.

élhetetlen 2017.05.24. 17:18:46

@ildiko1998: Ez van, én is megöregedtem, nem annyira, csak 64, de mozgásszervi problémáim vannak. Úgy szoktam összefoglalni, hogy deréktól lefele minden fáj, deréktól felfele jól vagyok. Kikattanok ezektől, akik szerint minden öreg hülye is. Soha ne fogják megérteni, hogy, ha lassan megyek egy lépcsőn, az nem azért van, mert nem tudom ésszel eldönteni, hogy hova lépjek, hanem hogy nem tudok lépni. Esélytelen, mire megöregszenek annyira, hogy megértsék, addigra már őket nem fogják megérteni. Nem baj, kibírjuk! Üdv!

mechanikus körte 2017.05.24. 17:48:37

@melaena: "Csak a szokasos " 30k-s nyugdij melle nem jar,130-as melle igen""

Egyik mellé sem "jár", pályázni kell, és a nyugdíj összegében felső limit van.:-) Ahogy létezik az általános rezsicsökkentés mellett plusz közüzemidíj-támogatás, bizonyos jövedelemhatárig. Csak a korrekt tájékoztatás kedvéért, nem áll szándékomban kampányolni.:-)

melaena 2017.05.24. 18:10:35

@mechanikus körte:
palyaztak mindketten,de csak a 3x akkora nyugdijjal rendelkezo kapta meg.innentol a te verziod csak jatek a szavakkal.
igen,vannak tamogatasok az alacsony jovedelmueknek,de az a rezsicsokkentes,ami a 4 ingatlannal rendelkezore is vonatkozik,mikozben tobb szolgaltatot a csod szelere sodor.
hat ...
hogymondjam ?

Dikusz 2017.05.24. 18:56:08

@mechanikus körte: igazad van, ne menjünk bele a politikába.
Az való igaz, hogy biztosítják a kisnyugdíjasoknak/rászoruló gyerekeknek a program által a lehetőséget üdülésre.
Azt viszont nem tudom, mi alapján választják ki az üdülőhelyeket. Nem a legolcsóbb helyek, az első évben egyik ismerősöm kb annyi nyugdíjjal pályázott, mint a posztoló, egy program által kijelölt panzióba. Nem kapta meg, az az év volt az, amikor néhány nap alatt elkeltek a helyek, nem tudom azóta ez változott-e.
Ami viszont nekem nem tetszik a programban, nem is tudom mire véljem, a szállások árai. Amikor ismerősnek segítettem tájékozódni (nincs internetje), akkor néztem, hogy a szálloda saját honlapján mindig kedvezőbb árért találok szállást 4 napra is csomagban.
Ez azt jelenti számomra, ha magam rendelem/fizetem a szállást, akkor 10000 Ft-ért kapok egy szobát/nap, ha a programban megy el, akkor az állam/adófizetők 15000 Ft-ot fizet a szállodának.

Dikusz 2017.05.24. 19:43:16

@élhetetlen: nem gondolom magam igazságtalannak, félreérthetted az írásomat. Leírtam azt, hogy nem mentem el ezzel a programmal éppen azért, hogy azok mehessenek el, akiknek kevés a nyugdíja. Nem keresgélem a hozzászólásaimban, de nem hiszen, hogy ezt írtam volna. Nem futok jól, és nem vagyok sportos sem, nem is úgy nézek ki, bár a korosztályomnak megfelelő mértékben túrázok. Nekem is vannak eü problémáim, akkor éppen úgymond felejteni mentem, hidd el volt oka, ez volt az első egyedül töltött üdülésem.
Leírnám a félreértések elkerülése végett: 5 éjszakát töltöttem a szállodában márciusban. 8.900 Ft/éj. Ezért svédasztalos félpanziós ellátást kaptam, ebédre nem volt akkor lehetőség, ahogy a posztoló is írja, a minősége valóban első osztályú volt, nagyon profi lehetett a szakács.
Nyitási akciós ár volt ez a csomag, viszont nekem is felárat kellett fizetnem éjszakánként 1700 Ft-ot csak azért, mert egyedül mentem. Egyébként mindenhol így van, egyágyas felárat kell fizetned, ha akarod, ha nem.
Nem tudok mást mondani, mint amit magam tapasztaltam. Az a szoba, ahol én megszálltam pont olyan volt mint a szálloda honlapján van. A fürdőszoba meg annak ellenére, hogy a hagyományos fehér csempe volt felrakva, tiszta és rendes volt. Nem jártam körbe a szállodát, de a képeken is látszik, hogy L alakú, mindkét szárnyából lehet látni a Balatont, az egyikről ugyan nem szembe, hanem oldalról. Úgy gondolom az első emeletről is valamennyire. Megpróbálom leírni az ablak kinyitását: nekem is gondom volt vele, amikor próbálkoztam. Jól látszik a képeken, hogy nem téglalap alakú az erkély, hanem a teleablak ferdén áll. Csodálkoztam, hogy miért van mindkét oldalán kilincs. Lenyomtam ugyan a megadott irányba mindkettőt, mégse nyílt. Műszaki analfabéta lévén eltartott egy ideig, mire rájöttem (ha lenéztem volna az erkély "padlójára" láthattam is volna), hogy az egyik oldalt kifelé kell tolni, úgy nyitható csak az ablak. Nem lehetett kimenni úgy az erkélyre, hogy kiviszek egy széket, és nézem a Balatont, mert az amúgy is kicsi erkélyen csak a "résen" lehetett kimenni. Mindegyik szobának ilyen az erkélye.

Dikusz 2017.05.24. 20:06:41

@élhetetlen: ahogy írod magadról, hogy megöregedtél, én is (62) azt tettem. Egészségi problémáim nekem is vannak, sok embernek a mi korunkban. Ezért is mentem a szállodába, és nem tételeztem fel, hogy nem mindegyik szoba olyan, mint amit én kaptam. Nagyon kevés vendég volt az ünnep ellenére, két nappal előtte volt a nyitóbuli, mégis. Régi szálloda, külsőleg nagyon is, belül is erősen felújítandó.
A képen komolyan mondom, hogy nem látom melyik az a szoba -bármelyik az épület bármelyik szárnyán is van, amiről csak a sövény látszik. Nem kötözködni akarok, tényleg nem látom melyik az. Viszont az lehet, hogy az egész első emelet ilyen, minden szoba.
Az tűnt fel egyedül a képen, hogy én vagyok hm... ügyetlen, mert ki lehet tárni az erkélyablakot egy oldalra is, én bénáztam el.

Dikusz 2017.05.24. 20:14:54

@ildiko1998: igaza van, a szájízzel kapcsolatos megjegyzésem valóban ízetlen volt, ezért elnézést is kérek utólag.
Viszont ezzel kapcsolatban nem maradt adósom sem, a kommentem alapján ha nem is mindenben, de jogosan.

élhetetlen 2017.05.24. 20:38:30

@Dikusz: Bocs, hülyeséggel nyúzzuk egymást, csak azt akartam, hogy képzeld el, hogy nem tudsz egész nap házon kívül lenni, a szobából kilátásod meg egy két méterre levő sövény. Élvezd. Azért értem meg, mert kilátás mániás vagyok, és belecsúsztam egy földszintes játékba. El kellett adnom a panorámás egy szobámat Füreden, mert nem ment a három emelet, a lift szervezés meg elbukott. Másfél év után találtam Kenesén egy földszintest, ahol ötven méterre van a strand, megalkudtam magammal, de kilátás semmi, egy rendes vihart nem látok a fáktól. Ülök, és csak a rózsabokromat, és a nyírfáimat látom. Nem az igazi, de többre nem telik. Hiányoznak a viharok, amit itthon gátlástalanul élvezhetek, jön északról, átvonul, nézem délről, csak itt meg nincs Balaton.

Dikusz 2017.05.24. 21:54:26

@élhetetlen: elképzelem, és meg is értelek. Nem érzem úgy, hogy nyúzzuk egymást, beszélgetünk, és tisztázzuk a félreértéseket.
Elvonatkoztatva a posztolótól, nem rá értve van olyan idős ember (egy hozzászóló írta is), aki elvárja, hogy ilyenkor is körbeugrálják. Megint nem a posztoló, de -saját tapasztalat- hallottam azt, amikor egy nyugdíjas hölgy azért balhézott a recepcióssal, mert a 8.emeleten kapott szobát (volt működő lift), a kora miatt miért nem az első emeletre adták neki.

Tényleg az van, hogy csak ismételni tudom: jó két hónapja voltam a szállodában. A harmadik emeleten kaptam szobát, az L alakú épület Balatonnal párhuzamos szobájában. A másik szárny szobáiból is lehet látni a Balatont, nincs parkra néző szobájuk. Nyilván a harmadikon többet látok, mint az elsőről. A posztíró szobája a szálló merőleges szárnyán lehetett, azért valamennyire szerintem onnan is láthatta a Balatont.

Ahogy látom, szereted a Balcsit. Megértem, igazad is van, bár nekem nem a tó a kedvencem. Nehéz is lehet, hogy nem láthatod. Sok évig jártunk vállalati üdülőbe pihenni Csopakra. Az a rész, de főleg a Füred utáni tetszik igazán nekem. Szebb az északi part, viszont a déli parton élőknek jobb, mert ők látják a hegyeket.
Vendégként gyakran járok egy Sümeg melletti kisközségben. A kis ház a "hegyen" van, erdő szélén. Ha a teraszra ülünk ki, rálátni az erdőre. Ugyanazt látom évek óta, mégsem tudom megunni:)

élhetetlen 2017.05.24. 23:35:11

@Dikusz: Ha már így megbékéltünk, és csak beszélgetünk, a déli part azért nem érdekel, mert semmi kedvem több száz métert gyalogolni, mire hasra lehet egyáltalán feküdni. Na, ez túlzás, de azt szeretem, ha fél méteren belül „vízben” vagyok. A vizet láttam tavalyig, ha felültem az ágyban, de most a kedves szomszéd, a Matáv kialakított három új parkolóhelyet az ablakom és a víz között, tehát vagy a vizet látom, vagy egy jó nagy autót. Ezzel nem lehet mit kezdeni. De az alapgond nem ez, csak az a tény, hogy földszinten nincs kilátás. Ha felnézek, látom az eget, de egy igazi balatoni vihart nem látok, legfeljebb a hullámzást a partnál. Pesten is rontottak a viszonyaimon, mikor megvettem ezt a lakást, a műszaki két épülete között ráláttam a Dunára is. Aztán kiderült, hogy ez a közparknak látszó terület a kis templommal, nem közpark, (eladták, mikor a világkiállítást tervezték, aztán mikor nem lett belőle semmi, elfelejtették visszavásárolni), felhúztak két böhöm irodaépületet, és most az ablakaikat számolhatom a hajók helyett, de már nem tudok másik megoldást keresni. Szerencsére még a Gellért hegy és a János hegy megvan a másik oldalon. Szóval, ha az ember nem elég gazdag, akkor meg kell alkudni a lehetőségeivel. Összefoglalva, egy tengerparti sziklaszirten élnék szívesen, ahol mindig süvít a szél, a hullámok csapkodják a sziklát, csak ott már nem tudnám ellátni magamat.

Dikusz 2017.05.25. 07:53:17

@élhetetlen: azt nem tudtam, hogy haragban voltunk...
Az legalább szerencse, hogy a két hegyet legalább nem tudják elhordani.
A balatoni panorámát sajnálom, a parkolóra meg nem is tudom mit mondjak. Mintha nem is a Balatonon lennél. Budán lakom én is 40 éve. A panelház előtt forgalmas út vezet el (régi balatoni út), de most iy ugyanolyan forgalmas. Kb 100 m-re a háztól a vasút, mögötte a 6-os.
Utána hiába a Duna, nem látom. Nem esne jól nekem sem, ha ezek után a Balatont sem láthatnám.

mechanikus körte 2017.05.28. 11:18:46

@melaena: "mikozben tobb szolgaltatot a csod szelere sodor."

Csak egyet írj ki ide, kérlek.:-)