Azannya! Az Erste aztán tudja, mi kell ahhoz, hogy az ügyfelek kiváltságosnak érezzék magukat! Lényegretörő és - szándékán kívül, de - nagyon hasznos tippek-trükkök poszt a bank Privilégium L számlájáról.
Kedves Homár!
Nyitottam 2017.05.16-án egy Erste Prviligéium L számlát, mely teljesen ingyenes abban az esetben, ha
legalább 150.000 Ft jóváírás érkezik az adott hónapban.Nekem érkezett is egy ennél nagyobb összeg 17-én, azaz 1 nappal a számla nyitása után.
Ezek után, tegnap azaz 31-én a bank 900 Ft utalási költséget terhelt a számlámra.
Felhívtam az ügyfélszolgálatot, ahol 30 perc alatt sikerült kideríteni, hogy azért terhelték az összeget, mert az ÁSZF szerint, adott hó 15-ig be kell érkeznie a jóváírásnak.
Megkérdeztem, hogy ha 16-án nyitották a számlát akkor ezt mégis, hogyan kellett volna megoldanom, mire az volt a válasz, hogy nem kellett volna használni a számlát!!!
Ezek szerint, tényleg ingyenes a számlacsomag, csak ne használd megnyitás után.
Természetesen panaszt teszek és az MNB-hez fogok fordulni, mert egyrészt ez szerintem
tisztességtelen, másrészt pedig a fiókban nemcsak, hogy nem hívták fel erre a figyelmemet, hanem amikor megkérdeztem, hogy rendben lesz e ha holnap megjön a jóváírás, a válasz igen volt...Üdv,
Nagy Attila
.Manyecska 2017.06.19. 14:39:14
Ja, nem .., bocsánat:(
Darth Revan 2017.06.19. 14:51:46
Az utalás rendben is volt
Permetező 2017.06.19. 14:58:56
aptohu 2017.06.19. 15:03:16
Ahhoz, hogy ingyenes legyen a csomag, 150 ezer jóváírásnak kell érkeznie maximum 2 részletben, DE!!!!! hónap 15. és a következő hónap 14-e között.
Tehát ha 16-án nyitottál számlát, a kutyát nem érdekli, hogy abban a hónapban 15-éig mi történt. Egyébként elméletileg semmi, hiszen nem is voltál velük kapcsolatban.
Szóval Attila, halljuk a teljes sztorit.
kamushamus 2017.06.19. 15:13:02
Hjaa, hogy sok ember-sok számlanyitás-sok kilencszáz? :D
Permetező 2017.06.19. 15:14:57
.Manyecska 2017.06.19. 15:16:05
ez hülyeség..
aptohu 2017.06.19. 15:31:05
Ha 17-én jött ennyi pénz a számládra, akkor abban a "hónapban" (hónap 15-e és következő hónap 14-e) te már teljesítetted hazafias kötelességedet, mehet az ingyen buli.
De vigyázz Attila! Csak az a jó, ha a netbankodnál azt látod, hogy JÓVÁÍRÁS!
Más nem játszik: pénztári befizetés, bejövő átutalás stb.
Az ügyfélszolgálatos vagy nem volt szolgálata csúcsán, vagy nem fejtetted ki kérdésedben a pontosságot.
És mivel kurvára segítő kedvemben vagyok, a 900 Ft más lesz, hiszen hónap végén nem tudhatják, hogy a következő hónap 14-éig esetleg nem-e teljesíted-e a 150 ezres feltételt.
Terézágyú 2017.06.19. 15:33:30
"Csak az a jó, ha a netbankodnál azt látod, hogy JÓVÁÍRÁS!"
Magyarul munkabér?
aptohu 2017.06.19. 15:39:05
Pl. a bejövő átutalás nem jó. Ez jellemzően akkor van, ha devizát küldenek neked, amit a bank átvált forintra. Pénztári befizetés szintén nem jó.
A varázsszó: JÓVÁÍRÁS. Egyébként ez a varázsszó szerepel a szerződésben is.
Terézágyú 2017.06.19. 15:40:40
"Nem. Utal valaki neked.
Pl. a bejövő átutalás nem jó."
????? Most akkor valaki utaljon, de ne "bejövő" legyen??? :)
aptohu 2017.06.19. 15:44:20
Ha devizát küldenek neked, akkor a bank azt bejövő átutalásnak könyveli.
Ha belföldi számláról utal valaki neked forintot, az jóváírás.
Terézágyú 2017.06.19. 15:45:27
"Ha belföldi számláról utal valaki neked forintot, az jóváírás."
Ah. köszi.
És meglévő számlát is át lehet alakítani ilyen Pervigíliummá (sic :) ?
aptohu 2017.06.19. 15:47:47
Terézágyú 2017.06.19. 15:48:47
Ah...
köfi.
aptohu 2017.06.19. 15:50:56
Az L-ben egy megkötés van: jöjjön min. 150 ezer jóváírás a számládra. Ha ilyen király vagy, akkor ingyenes a következő hónapban bármennyi utalás belföldre, ingyenes kp felvétel, első évben ingyenes a kártya, meg ilyesmik.
Bocs egy pillanatra, csöngettek.
A postás volt, hozott egy szép kerek bónuszt az Erstétől.
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.06.19. 15:50:57
aptohu 2017.06.19. 15:55:48
Még nem kellett kipróbálnom, hogy a pénztári befizetést elfogadják-e (egyébként hivatalosan nem).
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.06.19. 16:01:31
aptohu 2017.06.19. 16:16:01
Én az egyszerű agyammal úgy vagyok, hogy a jóváírás az az, ami a netbankon jóváírásként szerepel.
Egyébként a pénztári befizetést konkrétan megkérdeztem, és az nem jó.
aptohu 2017.06.19. 16:17:34
gkc 2017.06.19. 17:43:46
Bendeguz.. 2017.06.19. 18:01:03
Bendeguz.. 2017.06.19. 18:02:47
aptohu 2017.06.19. 20:38:48
Idézet a Hirdetményből (2 perc Google, kezdőknek 3): "A Bank a Magyarország határain belüli székhelyű, Erste Bankon kívüli pénzforgalmi szolgáltatótól/banktól (belföldről) vagy az Erste Bankon belülről, de nem saját, hanem idegen forintfizetési számláról, forint lakossági bankszámlára és forint pénznemben utalt jóváírást fogadja el az emelt szint feltétel teljesítéseként."
Jack__Bauer 2017.06.19. 21:30:39
Persze lehet izmozni MNB-vel, de nincs sok ertelme, mert az ugyintezo szobeli tajekoztatasa (ami egyebkent is eleg nehezen bizonyithato) nem irja felul az Aszf-et, ahol meg egyertelmuen le vannak irva a feltetelek.
8cadik crazy one a vannabí pank 2017.06.19. 21:33:42
Bendeguz.. 2017.06.19. 22:16:31
FDToth 2017.06.19. 22:18:46
Szoval kiegeszitettem, de amig jovairtak 1-2 munkanap alatt, a befektetes ismet csokkent, megint fizetni kellett.
Es aszf szerint ne fizess elobb, mint a hatarido, hanem pont akkor...
Ez is ok mnb szerint..
aptohu 2017.06.19. 22:28:38
Bendeguz.. 2017.06.19. 22:30:22
Bendeguz.. 2017.06.19. 22:32:18
nem várt fordulat 2017.06.19. 22:42:47
Ha én legközelebb ilyen helyzetbe kerülök, jegyzőkönyvet fogok felvetetetni, hogy írásba adja oda.
FDToth 2017.06.19. 22:47:04
Egyik kollegamnak meg 10% plussza volt hataridore, igy teljesitette az adott datumkor a minimalis rendszeres dijat.
Tudjuk, befektetes lehet negativ es pozitiv is, de az h ha elobb fizeted, akkor szivhatsz, az durva.
Tehat azt sem garantaljak h ha aznap fizetsz (marmint hataridokor), es mire atvezetik a rendszeres dijakhoz, nem veszit az ertekebol...
aptohu 2017.06.19. 22:47:40
aptohu 2017.06.19. 22:51:47
Rwindx 2017.06.19. 23:02:58
aptohu 2017.06.19. 23:05:53
VT Man 2017.06.19. 23:10:52
"A Bank a Magyarország határain belüli székhelyű, Erste Bankon kívüli pénzforgalmi szolgáltatótól/banktól (belföldről) vagy az Erste Bankon belülről, de nem saját, hanem idegen forintfizetési számláról, forint lakossági bankszámlára és forint pénznemben utalt jóváírást fogadja el az emelt szint feltétel teljesítéseként."
Akkor a Transferwise jó a külföldrõl utalásokra, teljesíti a feltételt.
fifibá55 2017.06.19. 23:12:53
Kondom Keselyű 2017.06.20. 06:52:49
akkor at kell irni az aszfet, mert ez egy igy nagyon jo reklam a konkurencianak.
En kotottem egy berleti szerzodest huszonhetediken, az elso szamla a kovetkezo honap elsejetol szolt.
Beleirhatta volna a szerzodesbe, hogy minden megkezdett honapot ki kell fizetni, es kiallit a 3 napra egy teljes havit, de
tisztaban volt vele a berbeado, hogy az elso benyomasok a legfontosabbak.
Az Erste ninincs tisztaban vele.
Kondom Keselyű 2017.06.20. 06:53:57
jjoey 2017.06.20. 07:32:56
Nouby 2017.06.20. 08:12:28
fifibá55 2017.06.20. 08:22:10
Kondom Keselyű 2017.06.20. 08:36:05
piroshangszóró 2017.06.20. 09:33:02
"(5) Az Erste Privilégium bankszámlanyitás hónapjában a Bank, a kedvezményes számlavezetési díjat számítja fel."
Viszont mikor megnyitottad, azelőtt nem volt ilyen számlád, így előző hónapban nyilván nem teljesíthetted az emelt szint feltételeit: ("Emelt szint feltétele, hogy a vizsgált időszakban (tárgyhót megelőző hónap 15-től a tárgyhó 14-ig) legalább...), így a tranzakciókért abban a hónapban fizetned kell. Nincs feketén-fehéren leírva, hogy abban a hónapban még nem ingyenesek a tranzakciók, csak így indirekten, a fenti idézett szöveg alapján van megfogalmazva, de ennyit sajnos minden bank trükközik.
Még mielőtt az "ingyenes" SMS szolgáltatlás is csőbe húz valakit: maga az SMS szolgáltatás havi díja valóban ingyenes, de az sms-ekért fizetned kell, darabonként 16 Ft-ot.
Terézágyú 2017.06.20. 09:51:25
"Még mielőtt az "ingyenes" SMS szolgáltatlás is csőbe húz valakit: maga az SMS szolgáltatás havi díja valóban ingyenes, de az sms-ekért fizetned kell, darabonként 16 Ft-ot."
:)))))))))))))))))))))))))
piroshangszóró 2017.06.20. 10:04:11
Ha 2016.01.01 előtt nyitottad a számlát, akkor 2018.03.02-t, ha ezután nyitottad, akkor 2019.03.02-t (illetve nyilván előbbi dátumokat egy-két héttel, hogy legyen időd bezárni a számlát e dátum(ok) előtt).
Írják, hogy küldenek értesítést az új díjakról, mielőtt átraknak a másik csomagba, de nyilván majd ott is megy a trükközés (későn értesítenek, meg biztos leírják, hogy most aztán neked semmi teendőd nincs, automatikusan átkerülsz a másikba, minden csúcsszuper továbbra is, a horrordíjak meg valahol eldugva az értesítőben a lap szélén lesznek :D)
nyúúlacska 2017.06.20. 10:12:28
vénkujon 2017.06.20. 10:41:17
_parmenion_ 2017.06.20. 10:44:09
Másik meg, hogy írják az okosok, hogy a bank feltételei világosan le vannak írva az ASZF-ben. Ez egyrészt önmagában nem igaz, hiszen senki nem látott még világosan megfogalmazott ASZF-et. Másrészt egy szerződés lényeges feltételét nem "dughatja el" egyedileg meg nem tárgyalt részbe és az nem vitás, hogy a számla költsége lényeges feltétel. Ezért van csillaggal, apró betűvel kiírva a feltétel a reklámban.
.Manyecska 2017.06.20. 12:07:23
Nemzeti Dohányos 2017.06.20. 13:08:56
zooDoo 2017.06.20. 14:04:54
** nem az.
judy7 2017.06.20. 14:25:11
Két éve személyi kölcsönt kell felvennie a naív ügyfélnek. Mivel a számlája az Ersténél van, és nem akarja átvinni máshova, ezért bemegy a legközelebbi bankfiókba. Kiskisasszony örömmel közli, hogy nagy mázlija van: mivel a munkabére az erstés számlájára megy, kaphat ám kamatkedvezményt is. Nagy öröm és boldogság, papírok kitöltése, aláírása. Aztán 2 nap múlva bankos kisasszony telefonál, hogy naív ügyfél ugyan ugorjon már be, valamit elfelejtett aláíratni.
Aláíráspótlás hipphopp megtörténik, hölgyike mintegy mellékesen odaveti, sajnos a kamatkedvezményt el lehet felejteni, mivel naív ügyfél számlájára egy magyar nagyvállalattól havonta érkező összeg nem minősül munkabérnek. Naív ügyfél visszakérdez, hogy ugyanmár mi más is lehetne? Nyilván nem életszerű, hogy nagyvállalatok örökbe fogadnak naív ügyfeleket és jó atyaként havi zsebpénzt folyósítanak számukra.. De nem és nem: a pénz bár munkabérnek tűnik, mégsem az, mert az utalási megjegyzésben nem áll ott fehéren-feketén a munkabér szócska. És a felajánlott munkaszerződés bemutatása sem hidalná át a problémát, mert csak.
Naív ügyfél nem boldog, de se ideje, se idege... csak pár százalék, áááhhhh...
Naív ügyfél következő év legelején ismét felkeresi a bankfiókját, élne a díjmentes előtörlesztés lehetőségével.. Szimpatikus ügyintéző kedves, készséges, 3 hét alatt jóváíródik az összeg, törlesztő részlet úgy csökken majd, hogy naív ügyfél szeme nem is tudja majd követni, ígéri. Két hónap múlva naív ügyfél elkezd szentségelni meg telefonálgatni a magasságos bank magasságos ügyfélszolgálatához: árulja már el valaki, mikor szándékoznak megcsinálni a 6 jegyű szám beír/enter lenyom bonyolult műveletét a magasságos bank fantasztikus rendszerében. Igazából nem is azonnali elintézést szeretne, csak információt, amit nem kap meg, az elért ügyintézők főleg vállat vonogatnak. De azért a telefonok nem hiábavalók, még egy-két hét és megtörténik a csoda: jóváíródik az előtörlesztett összeg.
A történetnek még nincs vége, naív ügyfél még sok szépre számít szórakoztató bankjától.
vénkujon 2017.06.20. 16:02:23
@stakeholder Manyecs: nem tudom. régóta. de hogy jelenne ez meg a bankszámlámon? vajh csak nem úgy, hogy eldohányolom a fasza kis megtakarításaimat?
vénkujon 2017.06.20. 16:07:55
.Manyecska 2017.06.20. 19:27:17
Viszont egy ÁPDÉT-ra kíváncsi lennék kedves Hilda!:) Tutkeráj hogy "egyedi hiba"/liba/ történt itt is...
Jack__Bauer 2017.06.20. 23:23:45
tlantos 2017.06.21. 00:25:28
Nagyon mashol volt egy szamlam. Mar nem volt ra szukseg (nem akartam szamlavezetesi dijat fizetni a semmire). A havidij a honap utolso napjan esedekes. 28-an zaras elott bementem, felmondtam a szamlat. 29-en a szamla megszunt. Es arra a honapra nem kertek a havidijat. Igy is lehet, es akkor az ugyfel kifejezetten jol erzi magat.
Terézágyú 2017.06.21. 10:13:56
"Ha családtagnak is nyitsz egy ugyanilyet, akkor akár az ingyenesség feltételéül szabott 150 000 forint jóváírást egy oda-vissza utalással is tudjátok teljesíteni. "
Ugyanazt a 150e forintot utalgatjátok egymásnak állandóan????
vprof 2017.06.21. 14:23:17
Tehát rosszul tudod.
Mellesleg nem köpködni kell a posternek, hanem írni a banknak neten egy két soros panaszt, és jóvá fogják írni.
vprof 2017.06.23. 13:12:47