Tékozló Homár

Otthagyatta, majd elvesztette a bőröndöt a Wizz Air

2017.06.21. 11:37 | Homár Hilda | 59 komment

wizz_air.png

Az addig oké, hogy vannak szabályok a repülőtársaságoknál a csomagfeladásra, de ez a sztori azért több sebből is vérzik, ha túltekintünk az alapproblémán, mármint, hogy nagyobb volt a csomag, nem engedték fel kézipoggyászként gépre.

Kedves Blog!

Tekintettel az oldal témakörére egy negatív tapasztalatot szeretnék megosztani, mely tanulsággal szolgálhat sokak számára.

Április 28-án 6:25-kor induló Wizzair járattal repültünk Eindhovenbe. Az utolsó ellenőrzési ponton testvéremnél található, a mi tulajdonunkat képező bőröndöt elvették, hivatkozva annak nem megfelelő méretére, amely nagynak bizonyult. A kézipoggyász otthagyására kényszerültünk, amely egy szürke, kisméretű Samsonite márkájú, 40.000 Ft értékkel bíró poggyász volt. Az ellenőrző fiatalember felszólított a csomag kipakolása után annak nyitott állapotban való félretételére. Ki kellett venni a holmit belőle és otthagyni nyitott állapotban. Ez volt a felelet arra a kérdésemre h most mit tehetünk. Tájékoztatást arra vonatkozóan, hogy a fennálló probléma orvosolható bizonyos összeg ráfizetésével, nem kaptunk!! A reptér azóta válaszolt és tagadja a dolgokat, a kolléga azt mondta ő mondta nekünk hogy fizethetünk. 

Ez után a bőrönd hollétéről semmi információnk nincs, annak ellenére, hogy azonnal lett érte telefonálva. Az élettársam, a nevemben felvette a kapcsolatot a Wizz Air, illetve a reptér ügyfélszolgálatával, akik a BUDPORT-hoz irányították. Itt közölték vele, hogy ez ügyben semmit nem tehetek, hazugnak titulálták és a végén csak rá csapták a telefont!

Ha kaptunk volna tájékoztatást, kifizettem volna a pótdíjat minden probléma nélkül!

A reptér összes olyan e-mail címére küldtem megkeresést 05.03.-án az üggyel kapcsolatban, egyetlen egy csoportuktól kaptunk választ, az Utasbiztonsági vizsgálatnál elhagyott tárgyak csoportjától, hogy kérésem megvizsgálták, a keresett poggyászt a Biztonsági Ellenőrzés területén senki sem találta meg, adta le szolgálatukhoz. Tehát a bőrönd elvételét követően annak bármiféle adminisztratív rögzítése nem történt meg, ez pedig egyértelmű lopás!

Elküldtem a problémánkat leíró megkeresésem a megyeileg illetékes fogyasztóvédelmi hatóságnak, csatolva írásos formában történő levelezéseket, megkereséseket, ahonnan azt a tájékoztatást kaptuk, hogy ügyünkben nem illetékesek, polgári peres úton, saját költségünkön fordulhatunk bírósághoz.

Kétségbeejtő, hogy a Budapesti Repülőtér ezt megteheti, annak ellenére, hogy közösségi oldaluk tele van lopás vonatkozásában panaszokkal, és a mi (utasok) érdekeit gyakorlatilag nincs, aki képviselje. Lophatnak, rágalmazhatnak, nem törődve a problémákkal, mindezért pedig a károsult kell, hogy fizessen.

X

De tényleg, nem kéne a leadatott bőröndöket visszaszolgáltatni?

Kedves Homár Olvasó! 

Wizz Air Hungary Kft. légi személy- és poggyász fuvarozási szabályzata részletesen meghatározza a repülőjáratra feladható, valamint a kézipoggyászra vonatkozó rendelkezéseket is. A légitársaság előírja, hogy milyen méretű, súlyú csomagokat lehet a fedélzetre felvinni és melyek azok a csomagok, amelyeket már köteles az utas feladni a repülőgép rakterében történő fuvarozás érdekében.

A szabályzat arról is rendelkezik, hogy ha a bőrönd mérete vagy súlya nem felel meg a kézipoggyász feltételeinek, akkor azt a légitársaság feladott csomagként fogja fuvarozni. Ebben az esetben az utas a felmerülő díjat köteles megfizetni. Ha ez nem történik meg, akkor a légitársaság a csomag fuvarozását megtagadhatja.

A levélben elmesélthez hasonló esetekben felmerülhet a légitársaság kártérítési felelőssége. Az igény érvényesítőjét terheli a bizonyítási kötelezettség a felmerült kár bekövetkezte, és annak összege tekintetében. Azt is az igény érvényesítőjének kell igazolnia, hogy a légitársaság a poggyász kezelése során a szabályzatának rendelkezéseit megsértette, és ezzel közvetlen összefüggésben következett be a csomag elvesztése.

A fogyasztóvédelmi hatóság tájékoztatását a jogszabályi rendelkezésekkel összhangban állónak tartjuk, a jelzett jogvitával kapcsolatban - ha a légitársasághoz címzett panasz nem vezetett eredményre – az illetékes békéltető testület eljárásának kezdeményezése javasolható. Az igényt e mellett közvetlenül a bíróságon is lehet érvényesíteni a jelzett bizonyítási kötelezettségek átgondolását követően.

Felhasznált jogszabályok:

- 2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Darth Revan 2017.06.21. 12:06:05

Jól értem? Ott hagyták a bőröndöt a francba és azután csodálkozik, hogy nincs meg?!

metal · http://electric.blog.hu 2017.06.21. 12:16:55

@Darth Revan: Jól, és neki is van szavazati joga!

2017.06.21. 12:24:33

A földi kiszolgáló tapló volt, mert nem vette fel pénzért (vajon miért? Már nem jó az neki, mint régen?) emellett meg még gondatlan volt, mert még egy átvételi elismervényt sem írt. (talán indult a járat és sietnie kellett a beszállítással és nem akart ezzel szöszölni... ami persze nem mentség, csak ok)
Papír nélkül viszont nem lehet bizonyítani semmit.
Mert szegény poszter pont ugyanolyan gondatlan volt, mint a földi személyzet, és nem kért semmi elismervényt a bőröndről.
Hacsak a fogyvédők nagyon hasznos tanácsának megfelelően nem talál a wizz szabályzatában olyan passzust, hogy a hátrahagyott poggyászt minden átvételi papír nélkül veszik át és juttatják vissza.... (csodák persze lehetnek, de nem hinném, hogy a wizz nem szabályozott le valami olyasmit, amivel nap, mint nap szembesül,ráadásul az utas hibája -hiszen nagyobb a csomag-, ezért plusz zsét kérhetnek akár a tárolásért, kiszállításért is. No, meg eleve, kinek, hogyan adnák ki, ha nincs papír, amiben ezt megadja, aki úgy dönt, hogy otthagyja a bőröndöt? )

.Manyecska 2017.06.21. 12:49:14

Kaptál te tájékoztatást , csak most assziszed kárpótlást is fogsz- na azt ma még én sem kaptam az aranyköszörűs mesteremtől de ami késik az a MÁV! :P:D - oszt most bepróbálkoztál a Homárral, szép próbálkozás volt de nagy naivitásra vall, köszönjük a posztot /ptpss nevében is!/, lapozzunk!

Terézágyú 2017.06.21. 12:55:36

Szegény külföldi pószter.... Jó véleménye lehet a magyarokról...

.Manyecska 2017.06.21. 13:00:09

@Terézágyú: talán elmentek az örömlányokhoz is, ....pánikra semmi ok!:D

Terézágyú 2017.06.21. 13:05:58

"Ez volt a felelet arra a kérdésemre h most mit tehetünk. Tájékoztatást arra vonatkozóan, hogy a fennálló probléma orvosolható bizonyos összeg ráfizetésével, nem kaptunk!!"

Ez egy baromság... :((( Én életemben nem ültem repülőn, még csak nem is voltam repülőtéren - de mégis hallottam ilyesmiről, egyértelműen arra gondoltam volna és rákérdeztem volna stb., hogy akkor most külön poggyászként menyit kell rá fizetni...
És nem hagytam volna ott a bőröndöt.
Főleg papírozás nélkül...

Kutyahoroszkóp 2017.06.21. 13:10:55

@stakeholder Manyecs: nem tudhatod, ne legy geci. Amugy ez az igazi faszsag, hogy a Wizzgenya+budi repter be va @stakeholder Manyecs: nem tudhatod, ne legy geci. Amugy ez az igazi faszsag, hogy a Wizzgenya+budi repter be vannak vedvebiztositva minden iranybol, szabadrablas amikor csak a kedv ugy szottyan, majdnem olyan jo, mint a posta.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.06.21. 13:27:09

@Terézágyú: De ha fel kell adni, akkor miért pakolt ki belőle? Szerintem tudta ő, hogy fizetni kéne, csak sokat. Inkább otthagyta a kínai vackot. Bár ha volt hova átpakolni, akkor nem értem miért kellett egyáltalán a bőrönd. Most meg keresi a csillió dolláros Samsonite-ot...messziről jött ember azt mond, amit akar, bármiféle apapír nélkül.

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.21. 13:29:20

@stakeholder Manyecs: "Szegény külföldi pószter.... Jó véleménye lehet a magyarokról...
@Terézágyú: talán elmentek az örömlányokhoz is"

B+ Véleményjavító szolgáltatás. :))

Többet ér, mint egy országimage kampány.

.Manyecska 2017.06.21. 13:29:29

@Kutyahoroszkóp: namivan, ugrik a tű a lemezen??:P DE, tudhatom. Sajnos, a Homár vonzza ..ha nem akkor elnézést de teljesen képtelen sztori:) !

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.21. 13:31:48

@Kutyahoroszkóp: "szabadrablas amikor csak a kedv ugy szottyan, majdnem olyan jo, mint a posta. "

Másfél dolláros bizbaszomat egy hete "vámolják". Tuti ellopták, bár tuti nem tudják használni. Megrendeltem mégeccer.

Vajon visszakapom az elveszett bizbasz árát?

MIÉRT NINCS.MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.21. 13:33:35

@stakeholder Manyecs: "ugrik a tű a lemezen?"

:))

Már minden lehetséges kommentet beírt, most már csak a régieket kopipészteli, és csuklott közben.

Kutyahoroszkóp 2017.06.21. 13:49:47

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: na jo, de nem csak hobbirendelesek vannak. Opera Mini szaraxik, ugy 7x leptem be, mire leesett, hogy 100 koruli bookmark sok neki, ilyenkor kitesz minden jelszot igenylo helyecskerol. Masik konyvtarba athelyezve mar nincs gondja.. Memoria van eleg, ez kokemeny bogarbug. Az is igaz, hogy nincs uj a nap alatt, de azert eroltetjuk. Hat nem zabalni valoak vagyu.k? cukika.org
@onlajnok: nekem mintha az jott volna le, hogy kipakoltattak vele, de lehet, hogy csak rom orat aludtam (3-rom).

cmx85s 2017.06.21. 13:51:29

Hát, mondjuk, otthagyni egy állítása szerint 40 ezres bőröndöt a placcon, hogy majd csak csinál vele valaki valamit.... Pfff.
Csinált is, trombitának nézte.
Nekem a múltkor a Louis Vuitton-táskámat hagyatták ott a reptéren...

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.06.21. 13:53:10

@Kutyahoroszkóp: de miért pakoltatták ki? Mert csak? Itt valami nem kerek. Ha túl nagy a fedélzetre felvinni (ezt az indokot írta a posztoló is), akkor feladatják, de ugye akkor nem kell kipakolni. Ha már lent sincs hely, akkor se pakoltatják ki, csak mondják, hogy ennyi volt, megteltünk, bár ilyenről én még nem hallottam, ők se dobják el maguktól a pénzt, meg a posztoló se ezt írta.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.06.21. 13:54:37

@cmx85s: és benne volt a nagyika koh-i-nor gyémántsora, meg neked is 50k dollár készpénzed, ugye nem feletetted ki?

Csokis · http://csokis.blog.hu 2017.06.21. 14:06:49

@onlajnok: Nekem úgy állna össze a dolog kerekké és életszerűve, ha az alábbi hangzott volna el:
- Ez nem kézipoggyász méret, nem viheti fel.
[...itt érdemi rész nincs, csak némi anyázás...]
- De feladhatja poggyászként, 49500 Ft lesz utólag feléve, fizetheti kártyával, vagy készpénzzel.
- Megafaszom, Gizi, van nálad egy nagy nájlon?
- Van, persze, csak kiveszem a szalámis zsömlét, meg a viszkit.
- Az jó, ezt a kínai szart meg itt hagyjuk, oszt' megreklamáljuk, hátha.

cmx85s 2017.06.21. 14:08:04

@onlajnok: nem dollár, hanem kuwaiti dínár

Csokis · http://csokis.blog.hu 2017.06.21. 14:08:16

Volt már ismerős, aki egyszerűen letörte bőröndjéről a keretből kilógó kerekeit, mert a bőrönd újkorában volt 10 000 Ft, a pótdíj meg lett volna 25 000.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.06.21. 14:08:53

@Csokis: na pont ezt írtam kettővel feljebb :).

Rejtélyes 2017.06.21. 14:18:05

Senkinel nem volt egy kameras mobil hogy felvegye a bohockodast? Azzal lehetett volta sokat keresni, tobbet, mint a borod er :D

Permetező 2017.06.21. 15:40:48

Na ezert nem utazom en soha repulon.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.06.21. 16:15:43

@Permetező: nyugodtan lehet utazni, csak otthon meg kell méregetni a csomagokat, és ha túl nagy, akkor ki se vinni. Ez a hatalmas trükk. Csak így négyszemközt mondom, el ne áruld senkinek.

borso 2017.06.21. 16:31:44

kérd ki a kamerák felvételét. kb 86 vette fel az egészet és ha jól tudom 30 napig tárolják. a reptereken már fingani sem lehet egy sunyit a sarokban, mert azonnal 16 irisz szkenner, 86 kamera, 43 hőkamera és 623 elemzőkamera veszi fel, hogy a tegnapi csilisbab még dolgozik benned.

MrZed001 2017.06.21. 17:45:35

"Az utolsó ellenőrzési ponton"
Lehet én értem félre amit ír, de mintha becsekkolt volna (ott méretre OK-t kapott), megvolt a biztonsági ellenőrzés, és utána lent a beton-labirintus végén (az van még?) szedték volna el tőle a bőröndöt.
Amúgy a Wicc-airtől én már bármi mocsokságot elképzelhetőnek tartok. Az aljának az alja.

Amúgy ilyen van, 21. század, mindenkinek első dolga legyen kamerát elő, videó indít, kérem ismételje meg, miért is nem vihetem fel, miért nem fizethetek túlméretes díjat ?

Az illetőnek nem kell hozzájárulnia a felvétel elkészítéséhez, mivel idehaza az illegálisan készített felvételt is elfogadják, mert "a bíróság feladata az igazság megállapítása".

Permetező 2017.06.21. 18:48:01

@onlajnok: koszi igerem nem fogom, latom te mestere vagy a temanak legysz mond meg hogy merjem le a csomagom meretet pontosan ha otthon csak egy konyhai merlegem van?

Bendeguz.. 2017.06.21. 19:10:47

@Permetező: Sehogy. A kezipoggyasz sulyat sose merik le, erre a szemelyzetnek sincs lehetosege. A meret a lenyeg, befer vagy nem fer be a keretbe. Aki csak kisborondel utazik annak en javaslom a hatizsakra valtast (hagyomanyos meret, nem turazos) abba sose kotnrk bele es mivel ryanair es wizzair is enged +1 szatyrot ezert siman gond nelkul lehet utazni vakaciora.

8cadik crazy one a vannabí pank 2017.06.21. 19:21:23

Keresem a negyvenezres Samsonite táskát, de nem találom. Valami nagyon gagyi legalja lehet...

Bendeguz.. 2017.06.21. 19:33:28

Egyebkent ha valaki csak ugy ott hagy egy borondot, azt nem a wizz szemelyzete, hanem a rendorseg, hatarorseg fogja eltavolitani es megsemmisiteni oket meg total nem erdekli, hogy ures es ezt be is mondjak eleg surun.

Darth Revan 2017.06.21. 19:44:31

@Bendeguz..:
nekem legutobb a beszallitokapunal mertek le a borondomet. 12 kg volt, ezert elvettek de nem hagytak ott, meg feladott pogyasz dijat sem szamitottak fel. de ismetlem, ez mar a beszallitokapunal volt, tehat meg ott is lehet merleg es lemerhetik.

Bendeguz.. 2017.06.21. 20:10:00

@Darth Revan: Nem ketelkedem de en meg sosem talalkoztam ilyennel, igaz oszinten megmondva velem nem tortent ilyen most, hogy az altalaban 150+fos sorban kiet meregetik azt meg nem figyeltem meg. A ryanair mondjuk mar eleg regota "nem foglalkozik vele", mert igy is-ugy is "elveszik" a tobbseg kezipoggyaszat is es feladjak csomagnak ingyen. En leszoktam tepni a matricat es viszem fel. Igaz, mostanaban mint emlitettem kizarolag hatizsakkal utazom, az meg kabin.

.Manyecska 2017.06.21. 20:55:00

..anyám után annó meg az ottfelejtett táskáját dobták a "k.vaanyja.." felkiáltással a Libegőn...futott utána a pasi :D /aztán szállllt/....mindezt ezerötér' ilyen hol van külföldön, na?????
:D

KaTe 2017.06.21. 20:57:01

Talán 2 éve történt, hogy egyik rokonom a reptéri biztonsági kapunál kirakta az összes nála levő műszaki cuccát (tablet-telefon-laptop) illetve pár egyéb fém bizbaszt (kocsikulcs, ház kulcsa) egy dobozba. Késésben volt, úgyhogy teljesen átsiklott az agyán és csak a repülőn ülve jött rá, hogy az egész szajré ott maradt a dobozban, amiben kirakta az ellenőrzésnél. (Figyelem: Ferihegyről van szó) Mindezt úgy, hogy nagyjából 7-8 órát kellett még repülnie, mielőtt egyáltalán értesíteni tudott valakit. (kocsi pl. kint állt a reptéri parkolóban)

Miután leszállt, rám esett a választása (kölcsönkért egy telefont, a pénztárcája meg valami csodával határos módon egy másik táskában volt) és képzeljétek, felhívtam a reptér "elveszett szajrék" számát és megérdeklődtem, hogy találkoztak -e ilyen apróságokkal. Mondták, hogy utána fognak nézni és nemsokára (kb. fél óra) vissza is hívtak, hogy igen, hiánytalanul megvan a cucc, mehetek is érte, ha akarok. Személyi, lakcímkártya, de egy a lényeg, megkaptam mindent, ami ott maradt. Persze mondhatnám azt, hogy mindezt csak azért történt, meg a reptéren az ellenőrző szektor van a leginkább szarrá kamerázva, de én azért bízok még abban, hogy nem mindenki egy ge*i.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.06.21. 21:26:13

@Permetező: csak a feladott poggyásznál számít a súly, szóval inkább mérőszalagot vegyél. Ha foglalsz, akkor a visszaigazolásban meg még vagy 2x felhívják a figyelmed a méretekre.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.06.21. 21:30:01

@Darth Revan: a fapadosoknál nincs súlykorlát a nem feladott poggyászra, csak méretkorlát. Nyilván az azért behatárolja a súlyt is. De ott sose mérlegelnek, csak esetleg beleteszik a mércébe, ha véleményes, de én még olyat se láttam, mondjuk mindig hátizsákkal utazom.

roppento 2017.06.21. 23:30:23

Ez egy hülyeség ami itt le van írva, a légitársoság nem veszi el a böröndöket és nem gondolom h ellopná, inkább pót díjat szed érte ha a méret nem megfelelő.
Mivel 1 évben 3-4 alkalommal is megyek a wizz járataival ezt rendszeresen látni is szoktam

M. Péter 2017.06.22. 00:49:42

@onlajnok: Van súlykorlát, az easyjet az egyetlen kivétel, amelyről tudok. Nem szokták mérni a kézipoggyász súlyát, de Stockholmban Ryanairnél beszállás előtt mindenkinek megmérték a kézipoggyásza súlyát, és a méretét is alaposan ellenőrizték.

Bendeguz.. 2017.06.22. 07:51:12

@M. Péter: Annyibol igaz, hogy nincs sulykorlat, hogy a felviheto borond sulya altalaban 10kg ellenben a +1 repteri szatyorra nincs sulykorlat irva, igy ha sikerul beletenni 50kg akkor mehet :)

Kaksi Kapitány 2017.06.22. 08:00:39

A tanácsom hogy odafelé KLM-el repülj legközelebb, ott nem bánnak úgy az emberrel mint egy álattal...

Fuxos (ex bömis) · http://fuxianizmus.blog.hu 2017.06.22. 08:03:22

Fapadossal utazni.....micsoda igénytelenség. Inkább gyalog megyek, mint hogy egy ilyen szir-szar légitársasággal utazzak.

Darth Revan 2017.06.22. 08:41:24

@onlajnok:
Van súlykorlát a kézipoggyásznál is, és ellenőrizni is szokták néha. Lásd a fenti eset.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.06.22. 10:16:51

@Kaksi Kapitány: máshol se bánnak úgy, ha nem viselkedsz úgy, mint egy állat, vagy legalábbis tisztában vagy a kötelességeiddel, meg a szabályokkal.

Kaksi Kapitány 2017.06.22. 10:30:42

@onlajnok: Igen abban igazad van hogy elég sokan úgy viselkednek hogy szégyellem elővenni az útlevelet, de ez még nem magyarázza hogy miért van olyan érzése az embernek hogy egy koncentrációs táborból kezdi meg az utazást külföldre!

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.06.22. 10:38:50

@Kaksi Kapitány: de miért érzed úgy? Szabályok máshol is vannak, mármint más társaságnál. Ha túlméretes a csomagod, ott is szólnak. Máshol is sürgetnek ha késésben vagy és akinek annyi esze van, az máshol is áll egy órát sorba a beszállításnál. Az, hogy a körülmények olyanok, amilyenek egy dolog, hogy 2 példát mondjak, a máltai reptér vagy Charleroi is elég putri, igaz legalább olyan meleg nincs. De mondjuk ez Ferihegyen is meg fog oldódni. Cserébe olcsó a jegy. Az tény, hogy akinek könnyen elszáll az agya, meg nem képes némi türelmet gyakorolni, az ne fapadossal utazzon.

Kaksi Kapitány 2017.06.22. 10:49:18

@onlajnok: Kezdjük talán a hírhedt ferihegyi magyarkarámmal, vagy az Európában egyedülálló bevagonírozással.

Vagy például hogy edésanyám sírógörcsöt kapott mert egy vadtulok (wizzair) minősíthetetlen hangnemben kipakoltatta vele a bőröndjét 1 azaz 1kg túlsúly miatt!

Pontosan erről beszéltem, hogy szerintem megéri az az extra pár ezer forint hogy kényelmesen kapuról kultúr emberek által kiszolgálva utazhass. Biztos vagyok benne hogy egy BA, KLM megköszönte volna az alkalmazott közreműködését a fenti eset után (term ha tleg úgy történt ahogy le van írva)

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.06.22. 10:53:07

@Kaksi Kapitány: hát hogy hol milyen kutúremberek vannak, az szerintem nem a légitársaságon múlik. Kipakoltatni meg máshol is kipakoltattak volna. Az a pár 1000 forint meg mondjuk az ár duplája, triplája is lehet. Mi még mindig lemértünk otthon mindent mikor fapadossal mentünk (ha nem azzal, akkor is), soha senki nem szólt egy szót se.

A fent említett esettől meg tekintsünk el, mert az akkora kamu, mint a ház.

Kaksi Kapitány 2017.06.22. 11:01:21

@onlajnok: Valamit valamiért. Az elmúlt időszakban gyakran repültem nyugat európai országok között olykor fapadossal is, és az élmény összehasonlíthatatlan Feriheggyel.

KLM-el például soha senki nem kezdett el kalodázni a kézipoggyásszal pedig nem egyszer méretes hátizsákkal repültem. A nagy légitársaságok szerintem nem a lehúzásból élnek meg mint a fapadosok.

A mérlegelésről meg annyit hogy volt ismerősöm aki festékkeveréshez használt mérleggel mérte le a csomagot és a reptéren 1kg os eltérés volt (vajh melyik irányba)

Mivel nem voltam ott igy nem tudhatom hogy az eset megtörtént e vagy sem

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.06.22. 11:06:14

@Kaksi Kapitány: jó, kezdünk elmenni kicsit meddő vitába. Én személy szerint örülök neki, hogy vannak, így sokkal olcsóbban tudunk utazni, az eddig ilyen utakon tapasztalt kényelmetlenségek pedig nekem bőven beleférnek.

Kaksi Kapitány 2017.06.22. 11:12:37

@onlajnok: Persze nagyszerű dolog tényleg hogy olcsón lehet repülni nem úgy mint százezrekért mint régen, de abban megegyezhetünk hogy Ferihegyről utazni fapadossal egy tor-túra.

Wizzair-ről meg annyit hogy parasztságban és lehúzásban már rég átvette a stafétabotot a Ryanair-től...

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.06.22. 11:14:45

@Kaksi Kapitány: hogy mi tortúra, az megint ingerküszöb kérdése, én még a bódés beszállítást sem érzem annak, persze örülök neki, ha megszűnik.

Darth Revan 2017.06.22. 13:11:15

@Kaksi Kapitány:

A ryanair regota nem szivozik a csomagokkal. majd eljut a wizzair is ide.
Bar a konkret eset szerintem nem teljesen igy tortenhetett, hanem inkabb:
- tulmeretes a borondje, fizetni kell x ezer forintot
- anyatokat! es kipakolt a borondbol, majd utolag panaszkodik, hogy nem orizte meg neki senki
:)

Bendeguz.. 2017.06.22. 22:23:09

Ez a karamos dolog Liszt-ferihegyen tenyleg egy gusztustalan dolog, bar szerintem a liverpooli repuloter is valami mezogazdasagi epulet lehetett valaha... amugy kompromisszumot lehet kotni. Bp-Pecs vonat ~€18, Bp-Brusszel vagy Bergamo, Liverpool etc. sokszor csak 9 euro.

Bendeguz.. 2017.06.22. 22:24:38

@Bendeguz..: Marmint nem az uticel tekinteteben Pecs vagy Brusszel kell kompromisszumot kotni, hanem hogy mit var el az ember €9-ert.
süti beállítások módosítása