Tékozló Homár

Fő a biztonság! Vagy a jó test?

2017.09.22. 11:12 | Homár Hilda | 100 komment

qps-body-scanner-mit-testperson.jpg

Andrea sokat repül, és valami rejtélyes oknál fogva állati gyakran végzi a testszkennerben Ferihegyen. Ez nem a kapu, amin mindenkinek át kell sétálnia zokniban, hanem egy nagy fal, ahova szúrópróbaszerűen invitálnak utasokat. A szempontrendszert nem ismerjük, nem is kell, de reméljük, a kollégák egymást közti "Na, megérte? A teste is jó?" csevegése nem a fő vezérelvet leplezte le.

Tisztelt Szerkesztöség, a Liszt Ferenc reptérröl írok, ahol ebben az évben kb havi három alkalommal szállok gépre. Megfigyeltem már ennyi idö alatt hogy eléggé gyakran, mondjuk többször igen, mint nem, a body scannerben végzem. Ez rögtön, amikor az ember átmegy a kapun, ott található másfél méterre, egy nagy falnak néz ki, előtte két talpnyommal a padlón. Valami ilyesmit látnak rajta:

bodyscans.jpg

Az előző alkalommal már szóvá tettem, hogy is működik a rendszer, mi alapján választják ki a "szerencsést"; azt a választ kaptam hogy teljesen véletlenszerű, de ha zavar, legközelebb szóljak és helyette manuálisan végzik mint általában.

Ma délután ismét rám esett a választás, és amikor mondtam, hogy nem szeretnék, a kishölgy zavartan mondta hogy sajnos nincs más választásom.

Miközben áthaladtam a body scanneren az ellenőrzés után, és a táskámat vártam, a táska scannert ellenőrző hölgy odakiáltott a több mint tíz méterre lévő munkatársának (aki a futószalag végén áll és általában "por" mintát vesz a kiválasztott bőröndökön):

MEGÉRTE? A TESTE IS JÓ?

Vajon Önök hogyan éreznék magukat egy ilyen szituáció után? Valaki tudja hogy mi az erre vonatkozó szabály és hol kellene panaszt tenni?

Köszönöm szives figyelmüket,

K. Andrea

Krisztián küldött egy kis kiegészítést:

Hello Homar,

 Andrea, a cikket bekuldo, es masok okulasara: "passengers must be given the possibility of opting out from a security scanner" - vagyis az utasoknak lehetőségük van kihagyni a szkennert. Innen: https://ec.europa.eu/transport/modes/air/security/aviation-security-policy/scanners_en
Szemely szerint evente 1-2x repulok es soha nem megyek at ezen a kapun, inkabb vallalom a kezi taperolast, csak hatarozottan kerni kell, magyarazkodas nelkul. Eddig mukodott mint amerikai, mind holland reptereken ahol eddig ezekkel a scannerekkel talalkoztam.
Udv,
Krisztian
ps: elnezest a hianyzo ekezetek miatt! :)
Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Darth Revan 2017.09.22. 11:31:23

a poszter tul sokat gondol magarol.
altalaban tenyleg random valasztja ki a gep kit kell extra szkennelni, de a gyanusakat nyilvan manualisan is kivalasztjak.
en mondjuk annak orulok, amikor testmotozas van, es rajuk is szolok, hogy az agyekomnal kulonos alapossaggal tapogassanak meg :D

NMEszeme · mernokiszem.blog.hu 2017.09.22. 11:39:01

A reptéren, ahol annyira hülyék, hogy a kosár amibe ki kell pakolni, nem a sor végén van ahol mindenki levehetné és pakolhatna rögtön a futószallagra, hanem a futószalag elején, ahol legalább 4 emberen kell kersztül nyulkálni, mindent el tudok képzelni. Simán kinézem belőlük, hogy jó nőket nézegetnek direkt.

zuhanorepulesss 2017.09.22. 12:04:33

Szerintem azért kellett volna legalább egy bikinis képet csatolnia.

Tudod Te azt jól! 2017.09.22. 12:05:10

Kedves poszer!
Most panaszkodik, vagy dicseksik?
Negyven év múlva milyen boldog lenne, ha ilyen vehemenciával néznének be alája!

Jóska Pista 2017.09.22. 12:06:52

Engem is mindig kivesznek testszkennerre.
Most már tudom miért.

Dr. Panasz Muki 2017.09.22. 12:11:18

Hm. Írásban panaszt tennék a reptérnél.

Van olyan testfesték (fémtartalmú?), ami látszik a scanneren? A következő utazásnál valami kedves üzenetet írnék a testemre.

metal · http://electric.blog.hu 2017.09.22. 12:16:28

A kishölgy egy kicsit sokat képzel magáról, meg a szépségéről:)

Terézágyú 2017.09.22. 12:24:38

Hm. A történetben az van, hogy két nő (a pószter szóhasználata szerint "hölgy"), és egy "munkatárs" végezte az ellenőrzést...
Akkor most...??????

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2017.09.22. 12:26:12

Milyen "jópofa" vicceket tudnak nickek mögé bújva szinte száz százalékig biztosan PASI hozzászólók.
Emberek! Ha a ti feleségetekkel-lányotokkal-nőrokonotokkal szórakoznának így, aláznák így őket, akkor is így reagálnátok?

kekecke · http://szepkiselet.blog.hu 2017.09.22. 12:27:23

@Terézágyú: nem derül ki, hogy a "poros" kolléga is nő...

Terézágyú 2017.09.22. 12:28:02

Mellesleg:
"a táska scannert ellenőrző hölgy odakiáltott a több mint tíz méterre lévő munkatársának "
ez mindenképpen tahóság. Munka közben nem kiabálunk oda semmi személyest a kollégáknak.

Különben panaszt tenni ott rögtön kellett volna - ámbár nem tudom mennyire reális, hiszen két nő végezte, ahogy leírja...

metal · http://electric.blog.hu 2017.09.22. 12:34:56

@kekecke: Azt ugye tudod, hogy a testszkennert ugyanúgy azonos neműnek kell kezelnie, mint a motozást. Tehát a poszter vagy nagyon öntelt, vagy úgy gondolja, hogy mindkét kezelő hölgy leszbi.

Tudod Te azt jól! 2017.09.22. 12:36:10

A hidegháború vége felé egy amerikai orvoscsoport látogatott el egy moszkvai kórházba. Nézne látnak sok érdekes dolgot, de egy dolgot nagyon nem tudnakhova tenni.
Ki vagyon írva, hogy Szokolov az alagsorban. Mi az a Szokolov? Kérdik is a kísérőjüketmi az?
Hát az egy olyan készülék, amivel átláthatunk dolgokon.
-Röntgen? Ultrahang? -Kérdik az amerikaiak
-Nem, Sokolov.-mondja a kisérőjük.
Kíváncsiak lettek erre a masinára a látogatók, és megkérdezték, megnézhetnék-e?
Lementek az alagsorba, és látták, hogy az egész pincét egy hatalmas röntgengép foglalja el.
-De hát ez egy röntgegép!-mondták.
Nem, ez egy Szokolov-gép. Ugyanis Röntgen előtt tizenöt évvel Alekszek Maximovics Szokolov így szólt feleségéhez:
"Mása, Mása, te büdös qrw@, ÁTLÁTOK RAJTAD?"

Fillérné Alsómocholády Turbulencia 2017.09.22. 12:36:22

Jellemzően akkor küldenek át a szkenneren, ha becsipog az utas a kapunál. Én még sosem vettem észre, hogy az lenne a kiválasztási szempont, hogy jónők kerüljenek oda. Bár én ezt a mellékelt képet nem is találom különösen szexinek, akkor a röngtgenre is ráizgulnak a tüdőszűrésen? Az odakiabálás ugyanakkor bunkó dolog, és ez a stílus nem is annyira meglepő a budapesti szekunál sajnos.

onlajnok · http://www.onlajnok.com 2017.09.22. 12:36:31

@Terézágyú: A "munkatárs"-ról vagy nem tudta eldönteni, hogy nő-e vagy férfi, vagy nő volt ő is, csak ha azt írná, abban nem lenne semmi extra (nők nyilván nem a jó teste miatt nézegetik), így meg ugye akár férfi is lehetett.

baszás közben dúdoló édesapa 2017.09.22. 12:43:32

@metal: "a testszkennert ugyanúgy azonos neműnek kell kezelnie"

Lehet, hogy ránézésre nem egyértelmű, hogy férfi vagy nő. Megnézik a szkennerrel, hogy van-e fasza. :))

Quicksilver26 2017.09.22. 13:03:36

Akkor küldenek testscannerbe, ha becsipogsz a kapun. Tán le kéne venni az övet, surranót, ahogy kérik, és akkor nem lenne ilyen gond.
Szívesen.

otgorbebogre 2017.09.22. 13:06:26

a testscannert szerintem tuti hogy nem nem alapjan valasztjak szet (vagy legalabb is nincs ilyen eloiras) mert sokszor egymas utan vannak ferfi es noi delikvensek es nem pattognak ossze vissza a nezegetok. szerintem eleg gaz ha az igaz amit a poster ir, lehetne egy statisztikat kerni hogy mennyi not/ ferfit vilagitanak at + eletkorokat. ha az eredmeny nem random az egy kicsit veszelyes az utasbiztonsagra.

2017.09.22. 13:12:17

Azert nem ertem a testszkennert, mert Ferihegyen utana mindig le is tapiznak. Elkepeszto volt, a mult heten utaztam: a testszkenneles utan a biztonsagis kiintett tapira is es a bluzon keresztul megemelte a melltartomat, a szoknyam derekat, es a harisnyam derekreszet is. Konyorgom nyari ruha volt rajtam, mit lehet azalatt elrejteni? Mit nem erzekel a testszkenner egy nyariruhan, hogy a honomaljat es a belso combomat is kulon meg kellett fogni, sot meg a talpamat is mutassam meg? A testszkenner nem pont arra szolgal, hogy ezt az ertelmetlen es kenyelmetlen testkozeli "elmenyt" kivaltsa? Nagyon kiakadtam, mert egyertelmu zaklatas az egesz folyamat. Valahogy mindig a csinosabb noket emelik ki, mindig csak az europai kinezetueket, es csak olyat, akinel biztosan nincs fegyver.

Kozben meg a taska, laptop stb egyedul uldogel a talcaban, jo messze az aldozattol, akinek meg hatat is kell forditania a holmijanak. Csak, hogy valamelyik masik utas biztosan ellopja a telefont vagy penztarcat! A laptopomat pont igy loptak el par honapja: amig a biztonsagis taperolt, addig egy masik utas kenyelmesen kivette a laptopomat es elvitte. Mint megtudtam: a biztonsagisnak nem feladata, hogy a mell-fogdosason kivul az ellopott tulajdonnal foglalkozzon! Gratula a repteri szemelyzetnek es koszi mindent!!!

fakkjú 2017.09.22. 13:12:28

de ha tényleg ennyire zavarja ez a szkennerezés akkor menjen busszal vagy vonattal

kvp 2017.09.22. 13:13:20

Egyebkent ilyenkor erdemesebb a hagyomanyos atvizsgalast valasztani, mivel ezt a kerest nem tagadhatjak meg. Tobbet kell oltozni, de egyreszt nem kapunk a repulon beszedett melle bonusz sugarzast, masreszt ha csak szuroprobaszeruen megy, akkor a lustabb alkalmazottak sokszor inkabb csak tovabbkuldik az embert.

Terézágyú 2017.09.22. 13:13:40

@otgorbebogre:
"lehetne egy statisztikat kerni hogy mennyi not/ ferfit vilagitanak at + eletkorokat. ha az eredmeny nem random az egy kicsit veszelyes az utasbiztonsagra. "

általában nem random az utazók életkora... sokkal több huszonéves utazik, mint nyolcvanéves... és gondolom a csempészek nagyobb százaléka kerül kis a huszonévesek, mint a nyolcvanévesek köréből...

Terézágyú 2017.09.22. 13:17:43

@Kishableany:
"Konyorgom nyari ruha volt rajtam, mit lehet azalatt elrejteni?"

Amióta láttam olyan videókat, hogy a nyári ruhájuk alatt kivittek nők dvd-lejátszókat dobozostul a boltból, azóta mindent elhiszek...

"Valahogy mindig a csinosabb noket emelik ki, mindig csak az europai kinezetueket, es csak olyat, akinel biztosan nincs fegyver."

Óóóó... biztosan ez a helyzet.

"A laptopomat pont igy loptak el par honapja"

Ja értem, akkor személyes sértettséged van... akkor melléd állok: igen, ez a rohattbiztonságiak!!!!

ozur 2017.09.22. 13:24:39

Engem még sosem szkenneltek. Hát Bástya elvtársat már le se szarják?

baszás közben dúdoló édesapa 2017.09.22. 13:25:36

@Terézágyú: A legigazibb. Kritikának veszem, hogy kérdezned kell.

Találkozik az olasz és az ukrán maffiavezér. Kérdezi az olasz az ukránt:
- Van négyemeletes házad?
- Nincs!
- Akkor te nem is vagy igazi maffiózó!
Ismét érdeklődik az olasz:
- Van fekete limuzinod?
- Nincs!
- Akkor te nem is vagy igazi maffiózó!
Újabb kérdés:
- És van ujjnyi vastag arany nyakláncod?
- Nincs!
- Akkor te nem is vagy igazi maffiózó!
Erre nagyon mérges lesz az ukrán. Hazamegy, kiadja a parancsot:
- A hat emeletből kettőt bontsatok le, a helikoptereket adjátok el, a kutyáról meg vegyétek le a láncot, mától én fogom hordani!

Peetee 2017.09.22. 13:28:35

Van egy ilyen szomszédom. Neki már reggel az is fáj, ha meg kell tartania a lépcsőházajtót nekem...és ezt rendre szóvá is teszi.
Itt is valami ilyet tudok elképzelni: csinos, elegáns nő, aki erősen frusztrált. A mai napi őt ért sérelem a repülőtéri szkenner esete lett. Bizonyára a kerek mellei miatt választják ki mindig, sőt még nők is rágerjednek - ahogy írja.

2017.09.22. 13:36:04

"a Liszt Ferenc reptérröl írok, ahol ebben az évben kb havi három alkalommal szállok gépre"

ha bevallasz 3-at, akkor az minimum 5...
havi 5 alkalom ? üzemszerűen ?

akkor csak egyszerű drogcsempésznek néznek !!!
tessék... tovább... tovább... nincs itt semmi látnivaló !

Terézágyú 2017.09.22. 13:38:15

Havi három repülőút, az egy évben 36 alkalom. A 36-ból hányszor volt szkennelésen?...

nikkel odeon 2017.09.22. 13:56:36

@Dr. Panasz Muki: Ez jó ötlet :). Én valami ilyesmit írnék magamra, hogy "Remélem élveztétek, ti szánalmas kis pöcsök" (mondom ezt férfiként), mert az ilyenek, már ha igaz (de simán elképzelhető, hogy az sajnos), szerintem baromi felháborítóak. Én ilyeneket konkrétan letöltendő börivel büntetnék (1-2 hónap szerintem elég lenne), és akkor legalább lenne idejük végiggondolni, hogy tényleg megérte-e :P.

Amúgy pont hasonló panaszok miatt az USA-ban (meg lehet, hogy máshol is, Ferihegyen még valószínűleg nem) elvben már csak egy sematikus kép látszik (nem az adott személy teste, mint itt fentebb), hogy az őrök arra használják a gépet, amire tényleg kellene, nem pedig élvezkedésre... Ha talál valamit a szkenner, akkor pedig jelzi a tárgy helyét. Ez így korrekt. Ellenkező esetben viszont megalázó, akár jó nő/pasi vagy, akár nem.

Provokat Úr 2017.09.22. 14:00:55

@metal: Ha nem is mind, de sokan. Gondolj csak bele, teljesen bántatlanul fogdoshatják meg azt, amire vágynak. Mert a reptéri alkalmazottakat nem csak úgy tessék lássék tapiznak meg, mint Téged, hanem rendesen, sokszor belenyúlva a melltartóba is. (Mivel melóztam a reptéren, többször láttam, hogy a jobban kinéző kolléganőket bizony nagyon alaposan megvizsgálták!)

Egyébként meg micsoda felháborító dolog, hogy alapban férfi motoz férfit! Miért nem választhatom meg, nő, vagy férfi motozzon-e meg.? Engem ne tapizzon végig egy pasi!

nikkel odeon 2017.09.22. 14:04:04

@Terézágyú: Akkor viszont lehetne egy olyan statisztika, hogy az adott életkorú/nemű utasok mekkora hányadát világítják át. Ha az jönne ki, hogy mondjuk _arányaiban_ harmincszor annyi 20-25 éves nőt vizsgálnak meg, mint mondjuk 50-55 évest, és százszor annyit, mint 60-65 éves bácsit, akkor azért az egy kicsit gyanús. Nem csak fiatal (és szép) nők lehetnek drogdílerek, és többnyire nem is ők szoktak terroristáskodni...

De gondolom a 18 éves Abdult és a 20 éves Fahimot is mindig átvizsgálják, amikor rohadt sokszor utaznak. Meg a burkhás nőket is.

sYg · http://lokoszt.blog.hu 2017.09.22. 14:06:59

Csak szólok. A ferihegye szkenner nem ad testképet, stilizált emberalakon jelöl, akinek van szeme meg is nézheti, mert ott van az orra előtt, amit nyomkod képernyőt a bizti. És igen, van hogy a szkenner után megnézik, furcsa lenne " ó jelez a szkenner, akkor engedjék tovább hiszen azért van, nem azért hogy megnézzék" lol

nikkel odeon 2017.09.22. 14:10:10

@kekecke: Jogos felvetés. Lehet, hogy azokra is csak a trollkodás meg a csattogtatás menne :Đ.

@Kishableany: "Azert nem ertem a testszkennert, mert Ferihegyen utana mindig le is tapiznak."

Biztos azért, mert nem csak látni, érezni is szeretnének :DDD.

ATS 2017.09.22. 14:16:01

Nem értem a negatív, beugatós kommenteket.

Mi a ráknak jöttök ide leszólni valakit? Mégis mitől lesz neked jobb, ha leugatod azt, aki szeretne egy problémát megoldani?

Poszter elmondta értelemesen, sokat repül, rendszeresen kiszedik. Én is sokat repülök, nem szednek ki rendszeresen. Miért olyan elképzelhetetlen, hogy biztonsági körökben vannak aberáltak, akik ezzel próbálják elütni az idejüket?

Im just here for the comments 2017.09.22. 14:23:19

@ATS: Mitől lesz neked jobb, ha leugatod azt, aki leugat valakit?

.Manyecska 2017.09.22. 14:24:43

@Im just here for the comments: :DDDD ez egy nagyon jóó kérdés!? a párom is kizárt hogy teológiát végzett találtam rajta lőttsebet, vágást, minimum bozótharcolt annó.:DDD mégse szkennelgetem minden reggel!!! :D:P ON

sYg · http://lokoszt.blog.hu 2017.09.22. 14:31:23

Ehhez hasonló van ferihegyen, jól látható, mindenkinek full jó teste van érdemes válogatni :)
www.abc.net.au/news/image/2330958-3x2-700x467.jpg
A beszólás- ami azért gáz,-nem erre a testre mehetett :)

bgp 2017.09.22. 14:39:32

@Provokat Úr: Hozzanak be 10 nőt és én választhassam meg, ki tapiz le. És előre szólok, ha mind ronda, akkor perre megyek.

bgp 2017.09.22. 14:41:59

@fakkjú: Jaja, Kanadába és Ausztráliába rendszeresen jár vonat meg busz.

Tshuhash 2017.09.22. 14:50:08

Ahogy sYg olvtars is leirta, az egesz "valami ilyesmit latnak rajta" resz csak egy kisse eltulzott figyelemfelkeltes. A kijelzojen stilizalt alak van, es azon jelzi, ha valahol van elrejtve valami. A monitor raadasul a kapu mellett van, es az atsetalo utas, miutan kilepett, lathatja is. Ugyhogy az egesz felhaborodas teljesen felesleges volt, senki sem nez be a poszterina ruhaja ala a testszkenner felhasznalasaval azt vizslatva, hogy vajon milyen formara borotvalja. Eleg sokat megfordulok a repteren, es surun valasztanak ki engem is. Pedig meg csak lany sem vagyok, plane nem konnyu nyari ruhaban.
Arrol mar inkabb lehetne irni, hogy a lisztferihegyi szekusok a vilag elvonalaba tartoznak prosztosag teren.

Aranka Gárdos 2017.09.22. 15:13:29

Ferihegy és Stuttgart között szoktam repülni. Pesten még nem találkoztam a szkennerrel, Stuttgartban meg minden kapunál azon kell átmenni. Nem is tapiznak soha. Igaz, én az unokáimat látogatom.

Xezs6 2017.09.22. 15:22:05

Mennyire kell ehhez sötétnek lenni, hogy ne értsd? Nem a tested jó, hanem az arról készült vizsgálat eredménye jó. Persze a helyszínen meg nem mert szólni, az tuti. Arra nem gondolt a poszter, hogy minden utazáson volt nála valami amire beriasztott a szkenner? Másnál meg nincs ilyen aztán nem riaszt. Lehet punapiercing, ki tudja.

noblesseoblige · http://fratrescalendarum.blog.hu 2017.09.22. 15:33:48

Mondjuk Ferihegy a személyzetével együtt az egyik leggagyibb reptér a környéken. Igazi suttyó balkáni hely.

2017.09.22. 15:53:51

@Terézágyú: A testscanner által adott képet nem a két említett nő nézi. Az egyik a fémdetektor kapunál volt, neki jelezte a testscsanner kezelője, hogy Andreát meg szeretné nézni (az oka vagy hivatalos vagy öncélú, sosem tudjuk meg) a másik a bőröndöket ellenőrizte. Ez utóbbi szólt oda a testscanner kezelőjének.
Ha így sem érted, akkor egyszer menj ki a reptérre és nézd meg magadnak.

fingerbangs 2017.09.22. 16:14:47

tanúsíthatom, hogy európa egyik leggyökerebb reptere a magyar, nem tudom mi alapján válogat a HR, de tényleg bunkók dolgoznak ferihegyen

wiener 2017.09.22. 16:21:35

én hiszek a hölgynek, hogy direkt a csinos nőket szedik ki, de bárki kipróbálhatja milyen más budapesten és bécsben becsekkolni, érezhető a különbség, budapest a balkán már, ez annyira szomorú, pofámról leég a bőr sokszor

KUHULIN 2017.09.22. 16:22:58

@fingerbangs: Londonban meg niggerek és arabok dolgoznak a reptéren...

WiZZu 2017.09.22. 16:24:18

@metal: és amúgy erre a leszbi dologra mi lesz a megoldás a szép új világban? Leszbi motozhat férfit?

haXXor 2017.09.22. 16:28:42

A kommentek tökéletesen mutatják, hogy miért igénytelen szar a lakosság Mo.n. Nem bántás, de ha csak a fele igaz akkor az rohadt gáz. Én is szeretem a pornót meg a női testet de valahol az igénytelenség alja egy másik ember 'kárára' recskázni.

Oleg Gontar 2017.09.22. 16:38:45

En a motozas etikai reszet nem ertem. Teljesen egyen fuggo, hogy kinel mi zavaro. Lehet a nok azt kevesbe tartjak megalazonak ha masik no motozza oket, de pl en is ezt erzem rlfogadhatobbnak. Nyilvan kell egy 100-200 fos testulet, nok ferfiak, minden rassz kepviselve haj, szemszin, es az utas meg kivalasztja ki motozza meg.

Oleg Gontar 2017.09.22. 16:40:49

@KUHULIN: Es kevesbe bunkok mint ferihegyen. Most egy lehetseges munkehelyet javasolsz ezzel a migransok integralasahoz, vagy mi volt a komment celja?

Hortenz 2017.09.22. 17:37:45

Kikérte magának? Tett panaszt? Egyáltalán kinyitotta a száját a levélíró? Vagy csak itt utólag hőbörög?
Tényleg nem értek egy csomó nőt, miért tűrik ezt el. Ha ez velem történik meg, annak lett volna következménye.

Hortenz 2017.09.22. 17:43:55

@Oleg Gontar: De kurvára zavaró, ha egy idegen tapogat. Mindegy, hogy férfi vagy nő. Azt csak a te tudatlan, perverz agyad képzeli, hogy "a" nők imádják egymást fogdosni.

Oleg Gontar 2017.09.22. 18:07:17

@Hortenz: ??? Ez hogy jon a kommentemhez?

Im just here for the comments 2017.09.22. 18:19:54

@Oleg Gontar: engem az is érdekel, hogy miért van idézőjelben a névelő.

sanyi_a_hegyrol 2017.09.22. 18:24:27

Az elmult 12 honapban ha nem mentem at 50-szer ilyen szaron, akkor egyszer sem.
Lekozelebb majd azert visszafordulok es megkerdezem, hoyg megerte es, hogy a testem is jo-e?

pneumónia 2017.09.22. 18:28:19

Ez mindenhol így meg abszurdisztánban, Debrecenből is indul repülőm, sorban álltunk nem sokkal mögöttem egy nagy cicis csinos csaj volt a sorban, mondtam is tuti rászállnak, és persze hogy alaposan kellett vizsgálni, ebbe a kis poros faluban is túltolják sokszor a kerékpárt, nagyon suttyók...

sLiNK 2017.09.22. 18:28:47

És szerintetek mi kurvára élvezzük, hogy visszaköszönni nem képes, egy hete nem fürdött koszos büdös tajparasztokat kell egész nap tapogatnunk? A vezetőségünk meg minket baszogat, ha nem csináljuk rendesen. Az meg, hogy a tanulók retardáltak, nem a régóta itt dolgozók hibája.

vajdasagi 2017.09.22. 21:55:11

@ATS: Persze lehet, hogy vannak aberrált biztonságiak. De sokkal valószínűbb, hogy a poszterina kicsit sokat képzel magáról, és most ezt közli is a publikummal, azaz velünk.

A múltkor engem is szkenneltek. Azért, mert a kapu bejelzett.
Ami a szkenneren Ferihegyen látszik az egy sematikus ábra. Emiatt én azt gondolom, hogy ez egy műbalhé.

ATS 2017.09.22. 22:12:31

@vajdasagi: Meg ha sokat is kepzel magarol, akkor is behanyok ettol a szar hozzaallastol, hogy mindenki szakerto, mindenki jobban tudja, hogy te mikor, hol es mit csinaltal, mindenki egyben hobbi rendor is, mert nem csak velemenyedet kell rogton megosztani es hangoztatni, de alaposan helyre is kell tenni a masikat, lehetoleg meg is szegyeniteni es ha nincs mibe eppen belekotni, akkor meg hogy nez mar ki???

Egyszeruen gusztustalan, hogy akarmilyen temaban felnezel az internetre, ez megy mindenhol. Gyulolkodes, itelkezes.

Beer Monster 2017.09.22. 23:17:35

@sLiNK: Ha ilyen egy régóta ott dolgozó, akkor milyenek lehetnek a "retardált" tanulók?
Nincsen meglepetés, tudjuk, milyen ferihegy.

Rugovicsvalagba 2017.09.23. 01:54:41

@Xezs6: És a "megérte"- re is tudsz ilyen jó magyarázatot? :-))))

CID...... 2017.09.23. 11:13:01

@haXXor: te hol élsz, és miért vagy ilyen szar, hogy ledegradálod egy ország komplett lakosságát?

Egyébként a poszterinát szerintem az zavarta, hogy miközben nézik a testét, nem dugnak a bugyijába egy 10 euróst. Nyilván a munkahelyi beidegződés ;)

Lengyelpiac Hu 2017.09.23. 14:35:17

Van annak már vagy 3 éve is,amikor közúti ellenőrzés során igazoltattak. Az egyik rend derék őre ffi, a másik jóféle nő volt. Többek közt a taperolás is műsor része volt. Hiába kértem, ragaszkodtam a női kezekhez, azt mondták:"- Kuss! Ez nem kívánságműsor!" Hát mit tehettem volna? Pont mikor a combom tapizta a buzeráns pofán eresztettem némi bableves-lehellettel...
Mindent rendbentaláltak és gyorsan tovább álltak... :-D

tututui 2017.09.23. 15:32:15

Na, akkor tegyünk tisztába pár dolgot. Két különböző fajta testszkenner létezik. Az egyik stilizált képet mutat, a másikon valóban látni minden. A ferihegyi repülőtéren az első fajta működik, ha a kedves utas kicsit jobban kinyitotta volna a szemét, akkor látná is a kijelzőt a bodyscanner mellett. A mindent látó szkennernek szigorú működtetési szabályai vannak, amelyek nemzetközileg lettek jóváhagyva. Elég annyit tudni, hogy a monitorozás zárt helységben történik, ahonnan a monitoros nem is láthatja, hogy személy szerint kit is vizsgál éppen. Ezek tudatában badarság ilyenekkel dobálózni, hogy "biztos csak a jó testem miatt állított be a szkennerbe".
Megvizsgálnak szkennelés után? Igen, előfordulhat. Ha ugyanis a gép jelez valamit, akkor az ellenőrnek kutya kötelessége megvizsgálnia, hogy mi válthatta ki a jelzést. Ameddig az ellenőr nem bizonyosodik meg arról, hogy nincs tiltott tárgy az illetőnél, addig bizony mindenki potenciális terroristának tekinthető. Ez nyilván egy eltúlzott kijelentés, de nyári ruha ide vagy oda, lehet alatta bármi.
Mindig a nagymellű nőket motozzák? Ha mindig nem is, de gyakran megeshet, ugyanis a nagyobb adottságokkal rendelkező hölgyek nagy valószínűséggel merevítős melltartót fognak hordani. A merevítő pedig miből van? Na miből? Igen, fémből! És mire jelez a kapu? Igen, fémre!
Reptéri munkatársként fogtam a fejem a röhögéstől, amikor végigolvastam a fentebbi kommenteket. Nem baj az, ha bizonyos dolgokban laikusok vagyunk, csak ne próbáljuk ennek az ellentettjét elhitetni a megfelelő tudás hiányában. És ne felejtsük már el, hogy miért is kell átesni ezen a herce-hurcán, könyörgöm! Biztonság. Ennyi és pont.

Xezs6 2017.09.23. 20:33:15

@Rugovicsvalagba: "megérte" = Találtatok-e valami gyanúsat? Kicsit kéne csak használni a fantáziátokat.

Rugovicsvalagba 2017.09.23. 20:53:31

@Xezs6: na, ha ezt így ertelmezed, akkor valójaban nincs miről vitázni veled .Überokos kimagyarázó vagy.

Xezs6 2017.09.24. 12:31:53

@Rugovicsvalagba: Baszki, ez ezt jelenti! Szerinted mégis mi a lópikulát jelentene? Fentebb írta tututui, hogy mit látnak a képernyőn, szerinted akkor miért érné meg a szekusoknak a csajokat betuszkolni abba az izébe? Kiverik egy pálcikaemberre, vagy mi? Az emberek túl sokat gondolnak magukról, aztán azt hiszik, mindenki csak velük akar kicseszni.

Im just here for the comments 2017.09.25. 11:56:31

Cenzúra áldozata lettem!
Amit nem igazán értek, mert a kérdés tényleg arra vonatkozott, hogy rendesen látszik-e a képen, ill. a hozzászólásom legcsúnyább szava az "agyhalott" volt. Vagy az már túl trágár?
Na mindegy.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2017.09.25. 13:10:59

@Hortenz: de még mindig jobban jársz ha férfi tapogat..

Beer Monster 2017.09.25. 13:17:45

@tututui: Tudástól függetlenül mindenki megtapasztalta már a ferihegyi őrmester mentalitást. Amiatt nem veszik komolyan a munkátokat, mert mindenki tudja, hogy az ellenőrzés után a duty free-ben literszám vásárolhat 40-50%-os szeszt, amivel egy gyerek is pillanatok alatt lehozza a repülőt. Aki saját magát nem veszi komolyan, az ugye ne panaszkodjon, hogy más sem.

connector 2017.09.25. 17:55:50

Pálcikaemberre csak Pinokkió verné ki.

Permetező 2017.09.25. 21:23:46

@connector: nullaotos femlemezre meg csak a badogember

Potpolett 2017.09.26. 15:29:37

Mind jártunk már ezen a reptéren gondolom, akik itt kommentelünk. Én a napokban is jártam ott. Takarítatlan vécék, leszakadt folyékonyszappan tartók, motiválatlan, röhögcsélő, segítségre nem kész dolgozók mindenhol. Nagyon nem jó ez így, de nekünk ez jutott. Ezt a sztorit is simán elhiszem. Esetleg azt tudom elképzelni, hogy a posztolót csak szívatni akarták, hogy azt higgye, látták a testét "amerikai módra".

Xezs6 2017.09.26. 20:28:15

@Beer Monster: Ez így van, épp ezért zuhan le naponta 2-3 gép is. Ja várjál, nem is.

Beer Monster 2017.09.27. 20:29:11

@Xezs6: Amikor nem 2-3 gépet ér naponta merénylet, hanem többet vagy kevesebbet, akkor mi változik az ellenőrzés kijátszhatóságán?

Xezs6 2017.09.28. 18:23:25

@Beer Monster: Az a lényeg, hogy akiknek ez a dolguk, azok hót hülyék hozzá, de szerencsére itt vagy te nekünk, hogy megmondd, hogy is kéne jól csinálni.

Szarazkoro 2017.09.29. 14:06:55

Epp a minap utaztam Lisztferihegyrol, engem is kisipolt a kapu, mentem is a scannerbe. Kerdeztem h a nyaklanc miatt-e, erre a srac azt mondja: " ja neeeem ez ilyen szuroproba szeru". Nah jolvanakkor engedjutamra

Beer Monster 2017.09.29. 14:59:57

@Xezs6: Amit biztonsági ellenőrzés ürügyén csinálnak, az egy tragikus nemtörődömség. Rendszeresen átengednek merénylőket és ehhez való eszközöket, amibe számolatlanul sok járat utasai vesztették életüket. Az ellenőrzés után a boltok kínálatából összeállítható eszközökkel és robbanószerekkel tele van az internet, és a szakembereknek még az sem tűnik fel, hogy nem jó ötlet gyúlékony anyagot árusítani a váróban. Ehhez nem kéne "szakembernek" lenni, ehhez gyermeki szinten is elég volna gondolkozni, aki hallott Molotov-koktélról, vagy csak látott filmen kocsmai verekedést, az iskola nélkül is tudja azt, hogy a borosüveg és a vodka veszélyes eszközök a fedélzeten.

Majd amikor már tényleg nehéz lesz hatékony eszközöket felcsempészni, és jobb híján felgyújtják a merénylők a repülőket, az utasokat vagy a személyzetet, ezek az emberek szét fogják tenni a kezüket, hogy "erre eddig nem gondoltunk"?

Xezs6 2017.10.01. 21:25:06

@Beer Monster: Tök jó, hogy itt vagy, és mindenhez értesz, tényleg. Kérlek nehogy elköltözz az országból, szükség van az effajta polihisztorokra.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2017.10.03. 17:38:30

@Xezs6: Mosmé alázod? A dutyifrís borosüveg félbetört állapotában akkor nem szegezhető valakinek a nyakához? Vagy a vodka, pálinka nem tud akkora tüzet csinálni, ami miatt szükségessé válik egy gép azonnali leszállítása (pl. az óceán fölött)?
Vagy nem értem, mi a baj ez utóbbi hsz-sal.

Xezs6 2017.10.05. 17:54:12

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Az bazmeg, hogy ezt megszakértették a hozzáértők, és úgy döntöttek, hogy ez nem gond. Attól még, hogy a fotelcivil nem érti, attól még jól van ez így.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2017.10.05. 21:51:52

@Xezs6: És ha a fotelcivil épphogy arra a visszás helyzetre akarta felhívni a figyelmet, hogy nem jól sikerült megszakérteni, akkor hülye?
Ha a körömreszelőmet ki kell dobnom felszállás előtt*, nem vágom, miért nem gond, ha egy félbetört borosüveg feljut...
Ha 100 ml-t vihetek fel a hónaljstiftemből, nem vágom, miért nem gond, ha a porto ricoi rummal leönthetek 2-3 sor ülést...
Itt azért van némi laikus szemmel is felfedezhető ellentmondás, de kíváncsian várom a szakértői szemmel történő cáfolatot, miért is nevetséges felvetés ezt ellentmondásnak nevezni.

*(nyilván a feladott poggyászba kell tenni)

Beer Monster 2017.10.05. 22:29:08

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Ne értetlenkedj már, bazmeg. Jól van ez így.
Körömolló gond, Molotov-koktél nem gond. Megszakértették.

Xezs6 2017.10.07. 22:17:33

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Mert nem ért hozzá, azért alázom le. Miből gondolja a fotelcivil, hogy jobban ért valamihez, mint a szakemberek? Miért nem lehet elhinni, hogy valakik jól végezték a dolgukat? Ha jól tudom az egész világon lehet alkoholt venni a duty free-ben, akkor az egész világ hülye, csak a fotelcivil okos? Hány olyan esetről tudsz, ahol duty free-ben vásárolt üveget törtek szét valaki fején? Ugye hogy egyet se. Engem az basz fel, hogy mindig jön valaki a neten aki 2 perc alatt rájön, hogy sokkal okosabb azoknál, akiket megfizetnek egy adott munkáért. De persze annyira már nem okos, hogy akkor jelentkezzen a kapcsolódó melóra, csak ugat befele a partvonalról, meg köpködi befele a szotyihéjat. Hát ez a bajom.

Xezs6 2017.10.07. 22:33:26

Egyébként meg tényleg nem értem hogy miről beszélünk, mert eleve nem vihetsz fel egy normál üveg piát a gépre, mivel 100 ml-nél nagyobb kiszerelésű folyadékokat eleve elkoboznak a biztonsági ellenőrzés során. Egy normál üveg piát csak a becsekkolt poggyászba rakhatsz be, azt meg nem tudod elővenni a gépen.

De hadd ne magyarázkodjak már, ki van ez találva rendesen, nem kell megváltanotok a világot.

Beer Monster 2017.10.07. 23:36:42

Ez még életében nem utazhatott repülőn.

Xezs6 2017.10.08. 11:19:20

@Beer Monster: Pont hogy te vagy az, aki egy kő alatt élt eddig az erdő közepén. Ismételten megkérdezem, mert látom nem sikerült érdemi választ adni: Hány olyan esetről hallottál már, ahol duty free-ben vásárolt üveget törtek szét valaki fején?

Xezs6 2017.10.08. 11:24:03

És most lovagolhatsz azon, hogy tegnap már belekavarodtam a dologba, mert felcsesztetek az okoskodásotokkal. Szóval vágom, hogy a 100 ml nem a duty free-ben vásárolt termékekre vonatkozik. De ne ennek örülj, hanem válaszold meg légyszives a már kétszer feltett kérdésemet.

Bónuszkérdésként megválaszolhatnád azt is, hogy miből gondolod, hogy nulla tapasztalattal a kérdéses területen jobban értesz hozzá, mint azok, akiknek ez a dolguk szerte a világon.

Xezs6 2017.10.08. 11:36:48

Nézd már, a britek is tök hülyék! Hát hogy lehet, hogy csak a magyar gyerek okos a fotelből?

"You may take on board liquid items of any size that are purchased after the security check in the Departure lounge."

www.luton-airport-guide.co.uk/security.html

Mennyi üveg! És mind a duty free-ből.

www.aeliadutyfree.co.uk/luton/en/spirits-en/whiskies-en.html