Tékozló Homár

Telekom-mesék, 7. évad, 4965. rész

2017.11.06. 09:45 | Homár Hilda | komment

telekom_logo_2013_svg.png

Végre, itt a levél amiből megtudod, hogyan lehet egy rétestésztaként húzódó ügyet elintézni a Telekomnál, bár valószínűleg minden más cégnél is működik. A hatékonyság titka: a világos fogalmazás és az egyedi hangvétel. Telekom-mesék, 7. évad, 4965. rész. Ezúttal happy enddel!

Kedves Homár!

Döntsétek el, hogy az alábbi sztori képvisel-e egyáltalán bármiféle hírértéket… mert hogy Moldova tollaival ékeskedjem: Telekom ügyben már csak többet lehet írni, de mást aligha. 

Idén júniusban költözés vált nálunk esedékessé, én pedig jó előre gondolkodva már május vége felé felhívtam a Telekomot, hogy az internet előfizetésemet felmondjam. A telefonos ügyintézővel meg is egyeztünk, hogy ha június 1-én költözünk ki, akkor ő másodikai határidővel rögzíti a felmondást, így ezzel semmi további dolgom nem is lesz. Még azt is megérdeklődtem, hogy édesapám is le tudja adni a modemet a szomszédos postán, mindenféle meghatalmazósdi nélkül. (Itt már gyanúsnak kellett volna lennie, hogy ez milyen gördülékenyen megy?) 

Elköltöztem. Apukám leadta a modemet.

Valamivel később aztán beléptem a My T-Home fiókomba, hátha vár ott még valami végszámla, amit ki kellene fizetnem. Nem várt. Sőt, a fiókomból hiányzott minden korábbi e-számla, minden korábbi funkció, és csak az az üzenet fogadott, hogy nekem nincsen semmiféle szolgáltatásom. (Itt már végképp hitetlenkednem kellett volna, hogy minden rendben fel lett mondva?)

Nagyjából két és fél hónap elteltével a lakás új lakója szólt, hogy levelem érkezett a T-től. Igen, kedves gyakorlott Homárosok jól sejtitek: kifizetetlen számláim (több is), és annak be nem fizetése miatt felszólítási díjaim is vannak függőben. Telefonálgatás  után kiderül, hogy nem csak az utolsó havi számlám nincs kifizetve, hanem azóta keletkezett még egy fél havi, mert nem lett időben megszüntetve a szolgáltatás, és leadva a modem. Hogy mikor lett leadva, azt ők ugyan nem tudják megmondani, de nem időben. (Itt már nem volt semmi gyanús. Pontosan ez várható Magyarországon, 2017-ben, egy nemzetközi informatikai cégtől.)

Annak biztos tudatában, hogy itt én már csak rosszabb helyzetbe kerülhetek, mindenekelőtt befizettem nekik mindent, törthónapostól, felszólítási díjastól. Ezután küldtem egy levelet, melyben megkérdeztem:

  • miért nekem számlázzák ki a tört hónapot, ha ők nem voltak képesek időben megszüntetni az időben felmondott szerződést
  • miért gondolták jó ötletnek a postai számlaküldést arra a címre, ahol költözés miatti felmondást kértem
  • egyáltalán milyen ötlettől vezérelve gondoltak átállni papíralapú számlázásra, amikor elektronikus számlázásban állapodtunk meg
  • (csak zárójelesen jegyzem meg, hogy roppant kíváncsi volnék rá, mi a NAV véleménye arról, hogy több év e-számlája egyszercsak elérhetetlenné válik…)
  • Végezetül megkértem őket, hogy vagy szíveskedjenek beismerni, hogy a felszólítási díj és a törthavi számla az ő hibájuk miatt keletkezett, így ezt utalják szépen vissza, vagy ha nem tartják magukat felelősnek, akkor kérem az ügyfélszolgálati beszélgetéseim hangfelvételét, hogy azokat reklamációmhoz csatolva az NMHH-hoz és NFM-hoz fordulhassak.

Kaptam vajon visszautalást? Nem.
Kaptam vajon hangfelvételeket? Nem.
Kaptam egyáltalán bármiféle választ a levelemre? Nem, persze hogy nem.

Nos, kvázi nyílt levél gyanánt ezúton közlöm a Telekommal, hogy ha nekik megéri alig 3000 Ft-ért lejáratni magukat, akkor én ezt elfogadtam, részemről az ügyet lezártnak tekintem. Köszönöm, hogy nem kellett csalódnom.

Viktor

Update:

A korábban írt kérdéseimet szeptember 26-án küldtem el a T-nek. Ebben október 3-i határidőt írtam nekik a válaszra (legyen az akár visszautalás, akár a hangfelvételeim kiküldése). Mint láthattátok, a Homárnak csak a saját magam által szabott határidő után egy újabb héttel, 9-én írtam.

Október 11-én aztán kaptam egy válaszlevelet. Nem, bocsánat, csak egy levelet. A tényleges válasz ugyanis lemaradt:

TISZTELT XY!
Kérésének megfelelően, csatolva küldjük válaszunkat a tárgyi iktatószámon rögzített megkeresésére.
Ha még nem rendelkezik .pdf  fájl megtekintéséhez szükséges alkalmazással, ide kattintva töltheti le díjmentesen.
Reméljük, hogy továbbra is bizalommal fordul hozzánk.
SEGÍTSE MUNKÁNKAT VÉLEMÉNYÉVEL!
Kérjük, töltse ki elégedettségi kérdőívünket, melyet ide kattintva érhet el!

Erre mondják, hogy házhoz megy a pofonért? Küld az ügyfélszolgálatos egy levelet, amihez elfelejti csatolni a választ (az már csak hab a tortán, hogy a PDF olvasó letöltéséhez felkínált link sem mutatott jó helyre.), de legalább rögtön van ott egy on-line kérdőív link, ahol instant véleményt írhatok. Írtam. Nem voltam kedves :) Mellesleg küldtem nekik egy rövid válaszlevelet is:

1) Nem csatolták
2) Mellesleg a PDF alkalmazás link sem a megfelelő helyre mutat
3) A magam részéről az ügyet mindentől függetlenül lezártnak tekintem

Ezúttal belehúztak, már két nap múlva korrigáltak, egy következő levélben (a kipontozott részek reklámszövegek és ÀSZF idézetek, a téma szempontjából irrelevánsak):

TISZTELT XY,
KEDVES ELŐFIZETŐNK!
Köszönjük ügyfélszolgálatunkra küldött levelét.
Elnézését kérjük a korábban küldött nem megfelelő tájékoztatás miatt.
Társaságunkhoz érkezett leveléből sajnálattal értesültünk arról, hogy szolgáltatásunkat fel kívánja mondani. Az alábbi e-mail nem tartalmazza kézjegyét, ezért annak alapján kérését nem teljesíthetjük.
Szerződésbontási szándékát a csatolt formanyomtatványon jelezheti. Kérjük, a kitöltött és az előfizető aláírásával hitelesített dokumentumot szkennelt formában, online felületünkről küldje el nekünk.
[...]
Bízunk benne, hogy válaszunkkal segítségére lehettünk és a jövőben is bizalommal fordul hozzánk.
[...]

SEGÍTSE MUNKÁNKAT VÉLEMÉNYÉVEL!
Kérjük, töltse ki elégedettségi kérdőívünket, melyet ide kattintva érhet el!

Ez volt a pont, amikor vonyítani kezdtem. Ha nem válaszolt volna, akkor is jobban jár mindenki. Nos (miután gyorsan kitöltöttem mégegyszer az elégedettségi kérdőívet, ha már ilyen szépen kérték) erre is válaszoltam, de most már olyan stílusban, amire nem vagyok büszke.

Drágaságaim!

Nem szokásom veszekedni az ügyfélszolgálatosokkal, mert ők többnyire csak kommunikációs csatornái egy rendszernek, még ha az a rendszer ezer sebből vérzik is. De mostanra azért eljutottak odáig, hogy a hiba már nem (csak) a rendszerben van, hanem a tökéletesen impotensnek bizonyuló ügyfélszolgálatban is éppúgy.

Utána olvasott valamelyikük egyáltalán az előzményeknek?
Tudják, hogy mi történt, és ezzel kapcsolatban mi volt a panaszom?
Tudják, hogy egyáltalán mit kérdeztem? De komolyan, tudják? 

Nem, nyilvánvalóan nem. Meglát két szót - felmondás, panasz. Szuper, mehet is az "elnézést kérünk, töltse ki ezt a felmondólevelet" című sablonlevél. Egy majom ügyfél letudva, 16 másodperc, szuper, mehetek kávézni. Egye fene, ezt is megértem. Csak azt az ostobaságot nem, hogy mindehhez még egy elégedettség-értékelő linket is csatoljon. Hogy olyan rövidlátó legyen, hogy ha 16 másodpercet foglalkozik egy panasszal, akkor rövid úton eljut az újabb panasz is valakihez, aztán toporoghat a csoportvezetője szobájában a szőnyeg szélén.   

Bemásolhatnám a levelezési előzményeket jól nevelt majom módjára. Nem fogom, mert nem érdekel, így is sokkal sokkal több időt szántam erre, mint szerettem volna, (vagy mint amennyit normálisabb demokráciákban szükséges lenne). A magam részéről megküldtem a történetemet a megfelelő nyilvánosság felé, hogy legalább mások okuljanak.

A reménybeli soha viszont nem látásra!

És amikor már épp elfelejteném az egészet, akkor jön a meglepetés: több mint újabb két hét után egy újabb levél. 

Nyilvántartásunk szerint 2017. május 25-én mondta le az internet szolgáltatást 2017. június 3-al, de a megszűntetést sajnálatos adminisztrációs hiba miatt csak 2017. június 20-án teljesítettük. Sajnálatos technikai hiba miatt a szolgáltatás megszűnésével a Telekom fiók is elérhetetlenné vált és a számlázás postaira lett átállítva.

A fentiek alapján a 2017. június 3 – 2017. június 19. közötti időszakra 2607 Ft havidíj jóváírásban részesítjük, továbbá a 750 Ft összegű augusztusi felszólítási díjat is jóváírjuk. A 3357 Ft összegű jóváírást a mai napon kelt xyz. számú számla tartalmazza, melyet központilag postázunk. Tájékoztatjuk, hogy a visszautalást csak aláírással ellátott kérvény alapján tudjuk elindítani, ezért kérjük, hogy ennek megfelelően a visszautalási igényét ismételje meg.

Türelmét és megértését köszönjük, az okozott kellemetlenség miatt elnézését kérjük.

Hát mit mondjak? Kiderült, hogy nem én vagyok a hülye, amit eddig is sejtettem. Kiderült, hogy a dolgok elintézésének mégiscsak az a módja, hogy az ember lemegy alpáriba. Kiderült, hogy egy közönséges, hűségidő nélküli internet csomag lezárása alig több, mint négy hónapig tart (feltéve, ha el nem rontják az utalást is, de igazából már nem érdekel az sem....). De a kedvencem mégicsak az az egészben, hogy ha a saját, jelszóvédett Telekom fiókomból írok, az smafu. De ha az ember emailben csatolva küld egy szkennelt aláírást, az még 2017-ben is szent és hiteles.

Ez biztosan ugyanígy megy a hanyatló nyugaton is, ugye?

Viktor

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Monsta 2017.11.06. 09:47:40

Jesszusom, de hosszú...

Monsta 2017.11.06. 09:53:48

Ritka végkifejlet, micsoda happy end. Szuper!

Erőlködj csak 2017.11.06. 10:03:18

Ad 1) Viktornak igaza volt, kárpótolták
Ad 2) Viktor egész biztos egy irritáló kis .... aki azt hiszi ö a világ közepe és akár törvény felett is áll. Viki, 30 napjuk van válaszolni, nem az általad szabott határidō.

Jake Peralta 2017.11.06. 10:25:18

Nekem ilyenekre van egy csoda módszerem.
Az első gubanc után közlöm, hogy a telefonos beszélgetésről én is készítettem hangfelvételt, és majd a bíróságon becsatolom mint bizonyíték. (és a bíróság el is fogadja a hangfelvételt)
Általában 1-2 nap alatt megoldódik minden.

Im just here for the comments 2017.11.06. 11:24:45

"Ebben október 3-i határidőt írtam nekik a válaszra" LOL :D Ez majdnem így működik, igen.

Az elégedettségi szöveg meg sablon, és minden ügyfélszolis levél végén ott van, nem azért, mert tényleg érdekli őket a véleményed, hanem mert ott kell lennie, policy. Ez olyan, mint mikor a levelezésednél állítasz be egy aláírást, ezen az ügyfélszolgálatos nem változtathat.

Mellesleg meglepő, hogy valaki vette a fáradtságot, és elolvasta, mi a bajod, és válaszolt is, meglepően hatékony volt a T, mármint magához képest. Szomorú, hogy ezért náluk már lassan dicséret jár :D

Terézágyú 2017.11.06. 11:32:43

@Im just here for the comments:
"Az elégedettségi szöveg meg sablon, és minden ügyfélszolis levél végén ott van, nem azért, mert tényleg érdekli őket a véleményed, hanem mert ott kell lennie, policy. Ez olyan, mint mikor a levelezésednél állítasz be egy aláírást, ezen az ügyfélszolgálatos nem változtathat. "

Igen, már én is írni akartam, hogy ezek a dolgok, egy ekkora cégnél, rögzítve vannak, hogy mi a válasz - és sok ügyfél meg felháborodik, hogy milyen semmitmondó sablonleveleket kap. Persze, hogy azt.

Darth Revan 2017.11.06. 11:49:57

Fuuu, de felidegesitett a T-Mobil kedves ugyfelszolgalatosa.
Egy ismerosom fel akart hivni ezert betettem a magyar SIM kartyat a telefonomba, de nem mukodott. Se hivast fogadni, se inditani nem lehetett rola. Amikor az online ugyfelszolgalaton probalkoztam, akkor kuldott egy kodot smsben, az megjott, de az online ugyfelszolgalat nem mukodott :)
Mindegy felhivom oket az ir mobilrol, egy holgyike vette fel mondom mi a panasz, keri a szamot: 06-70.
Hetven?! Igen, hetven. Ooo, hat akkor hivja a Vodafone-t, ez a T-Mobile...
Itt mar tudtam, hogy nagy gaz lesz, de meg turelmesen elmagyaraztam neki, hogy szamhordozassal atvittem a szamomat. Kis turelmet kert es zenet kapcsolt megbeszelni ezt az infot a kollegakkal.
Mikor a kollegai meggyoztek arrol, hogy ilyen csakugyan letezik, visszajott es megkerdezte, hogy vodafone-os keszulekem van-e. mondom kartyafuggetlen, megint meghallgatta, hogy mi a baj, ismet turelmet kert, hogy konzultaljon a kollegakkal. Nem viccelek, megint zenet hallgattam. Felotlott bennem, hogy jobban jarnek, ha atkapcsolna a kollegahoz, de turelmesen vartam.
Amikor visszajott, azt tudta magabol kipreselni, hogy inditsam ujra a telefont. Pfff. Ja es el akart koszonni :D
Ekkor mar kezdtem ideges lenni, mondtam, hogy maradjon es ujrainditottam. csak hogy oruljon. majd mondtam, hogy most mit csinaljunk. hat o nem tud segiteni. hat azt latom, kapcsoljon egy masik kollegahoz. ok is csak ezt tudjak mondani es inkabb probaljam ki egy masik telefonban a sim kartyat.
ekkor mar a beketuresem legvegso hataran voltam, probaltam megkerni, hogy nezzen mar ra a kurva rendszerre, hatha kiderul belole, hogy mi a baj, de o csak szjkozta a hulyeseget. ekkor kertem a fonoket. nem kapcsolta. ekkor meg mindig higgadtan meg egyszer felvazoltam neki, hogy miert nem a sajat keszulekemben van a hiba (a kimeno hivaskoz az uzenet: on ebbe az iranyba nem indithat hivast, magyarul) ergo a mobil kapcsolat letrejott, valami miatt megsem mukodik, kerem segitsen.
Erre egy kis turelmet kert es lerakta a telefont!
Na itt a suket telefonba uvoltoztem es kuldtem el melegebb eghajlatra a kisholgyet... Lehet, hogy kezdo volt, lehet, hogy sik buta, de a viselkedese mindenkeppen kritikan aluli.
Visszahivtam az ugyfelszolgalatot, miutan kisse lenyugodtam. Ezuttal egy masik ugyintezo vette fel a telefont, roviden vazoltam neki a helyzetet, megadtam a szamomat, mire mondja, hogy a roaming nincs aktivalva, csak ussem be hogy *104# - es a sim kartya mukodott. Ennyi. Csak ranezett a kepernyore es segitett. Koszonom, ilyen emberek valok ugyfelszolgalatra, nem olyan hulye p*csa.

Nick-son 2017.11.06. 12:37:31

Ezek barmok.

Mégis megélnek.

Im just here for the comments 2017.11.06. 12:43:57

@Darth Revan: szerintem kb. az első napja lehetett egyedül, és fogalma nem volt, hogy mit kell csinálni. Ilyenkor egyébként nem a mellette ülő kollégával beszél, hanem a belső helpdeskkel, tehát ha akarná sem tudná neked kapcsolni, ugyanígy a főnökét, aki nem a telefon mellett ül, hanem egy monitor előtt, és rohadtul nem foglalkozik ügyfelekkel, max mikor visszahívást kér valaki.

Amúgy miért hiszitek azt, hogy a főnök többet tesz majd? :D Ezt sosem értettem. Neki nem kell értenie a rendszerekhez, sem ahhoz, hogy mi a bajod, kb. annyit tudott volna tenni érted, mint az első ügyintéződ: a nagy semmit (viszont azt nagyon kedvesen és készségesen). Vagy azt hiszitek, hogy ez valami mágikus mondat, "Kapcsolja a főnökét!" Józan, rutinos cc-s ilyenkor csak hangosan felröhög.
A kiscsaj meg valószínűleg bepánikolt, ennél már akkor is jobban járt volna, ha átkapcsol valaki másnak, de lehet még az sem ment neki :D Szegény, hát majd 2-3 hónap múlva flottabbul megy, ha ugyan bírja addig, mert azért ennél már többet kellene tudnia az első hét után. ;)

Darth Revan 2017.11.06. 13:02:01

@Im just here for the comments:

az elso otletemnekem is az volt, hogy kezdo. eloszor kertem, hogy kapcsoljon at kollegahoz, azutan kertem a fonoket.

A supervisorok tobbet tudnak jellemzoen (foleg ennel a nonel), hiszen ok is operatorkent dolgoztak azutan lesznek csak supervisorok ergo a fonokevel valo konzultacio segitett volna.

ez a no sik hulye volt. meg az is, aki oda engedte a telefonhoz.

A masik ugyintezo egybol latta, hogy mi a baj

Lengyelpiac Hu 2017.11.06. 19:30:31

Respect a poszternek!
Ugyanezen átmentem én is korábban, még az 56kbit/s-os betárcsázós korszakban....
Aztán rájöttem,hogy a nyílvános fülkékből ingyé is elérhető a "szolgáltatásuk".
..."újragondolva" a régi történetet az is egyfajta mobil internet volt még a rádiótelefonok korszaka előtt...
Sőt! A séma ma is működhetne...

Kondom Keselyű 2017.11.06. 20:36:11

@Jake Peralta:
a szolgaltato a hivas elott kozli,h rogziti a hivast. ha te kozlod a hivas elejen,akkor lerakja az ugyintezo a telefont ( elozo helyemen ez volt az utasitas). ha nem kozlod,akkor meg nem er semmit. amugymeg vihar a biliben,mert minden hivast rogzit a ceg. jobb minosegben mint te. abban pedig biztos lehetsz,h 1 szaros ugyintezo miatt a ceg nem fogja manipulalni a felveteleit.

MrZed001 2017.11.06. 23:36:47

@Kondom Keselyű:
Na ezen a cég jobb minőségben rögzít dolgon gondolkozz el egy kicsit. Tudod, amíg te napi pár hívást intézel és a telódban beállítod a 44KHz 128kbps mp3 rögzítést, addig mivel nekik batár nagy mennyiség a felvett anyag, ezért durván veszteséges codec-től fogva a kis sávszélig több apró csalást is bekapcsolnak
Arról nem is beszélve, hogy vagy a bejövő ISDN30-as vonala(ka)t "hallgatják le" és nehézkes megtalálniuk ki kivel beszélt, vagy a belső digitális ügyintézői telefon vonalak vannak lepárhuzamosítva a felvevőig, amikor pedig az átkapcsolás(ok sorozata) teszi nehézzé a felvétel(ek) beazonosítását.
A másik, hogy a személyiségi jogokat sértő felvételt is elfogadja a bíróság.
Az ügyintéző pedig azért teszi le, mert míg a saját felvételük "rejtélyes rendszerhiba" következtében "eltűnhet", addig a tied nem.
És igen, bíróságon ilyenkor azt kell mondani, hogy tegyük egymás mellé a két felvételt, játsszuk le. Ha bármelyikből hiányzik, vagy több van, azonnal kiderül.
És ha nekik nincs mit letenni a tied mellé, akkor a tied az egyetlen változat, tehát azt kell elfogadni.

Terézágyú 2017.11.07. 07:25:59

@MrZed001:
"míg a saját felvételük "rejtélyes rendszerhiba" következtében "eltűnhet""

Ha a felvételt is olyan hülyén tárolják, amilyen hülye az egész rendszerük, akkor nincs ebben semmi rejtélyes :)

Dezsike 2017.11.07. 07:52:55

@MrZed001: Azért ennél már komolyabb hangrögzítési technika is létezik, eleve a VoIP szerver rögzíti az átmenő hangot és a beszélgetés végén kiírja egy fájlba, ami telefonszám és egyedi azonosító alapján azonosítható - ezt az azonosítót a hangrögzítési törvény értelmében kérésre át kell adni. Az más, hogy sok helyen valóban elavult hangrögzítési rendszer van amit nem is értek, hogy működik. Egy nagy netszolgáltatónak (pont nem a T) hangrögzítését annyi megfektette, hogy gépcsere miatt megváltozott a kliens IP címe. De a poén az egészben, hogy mindezt egy hónapig nem vették észre.

Jake Peralta 2017.11.07. 11:57:19

@Kondom Keselyű: Hatalmas tévedésben vagy.

"A polgári perben a bizonyítás egyik alapelve a szabad bizonyítás elve. Ez azt jelenti, hogy a törvényben csak nagyon kevés korlátozás van a bizonyítékokkal kapcsolatban, és a törvény rendszerint nem szorítja keretek közé, hogy a perben milyen bizonyítási eszközök és bizonyítékok használhatóak fel. Főszabályként minden olyan bizonyíték felhasználható, amely a tényállás felderítésére alkalmas. A polgári peres eljárásról szóló törvény tehát nem tilalmazza az engedély nélkül készített hangfelvétel bizonyítékként való felhasználását."

^LutheR^ 2017.11.08. 00:04:05

" itt én már csak rosszabb helyzetbe kerülhetek, mindenekelőtt befizettem nekik mindent, törthónapostól, felszólítási díjastól. "

Légyszi ne legyünk már ennyire megalkuvók! Ha ennyire biztos vagy az igazadban; tudtad hogy hibásan számláztak és nem tartozol, akkor fizetés helyett mondj ellent. Fussanak ők pár kört.

Meridian74 2017.11.09. 01:21:54

"De a kedvencem mégicsak az az egészben, hogy ha a saját, jelszóvédett Telekom fiókomból írok"

Mi is az e-mailcímed? Mert írok neked "abból" a fiókból szuperül egy levelet... Neked. ROFLMAO. Nem sokat értesz az e-mail szabványához... 1960-as évek végén dobták össze, azóta nem sok minden változott, csak annyi, hogy többen használják, és ott ahol többen vannak, ott óhatatlanul szarkavaró és rosszindulatú egyének is akadnak szép számmal...

Meridian74 2017.11.09. 01:26:24

@Im just here for the comments: ""Kapcsolja a főnökét!" Józan, rutinos cc-s ilyenkor csak hangosan felröhög. "

LOL! Ez milyen igaz! :D :D

Meridian74 2017.11.09. 01:37:46

@MrZed001: "...És ha nekik nincs mit letenni a tied mellé, akkor a tied az egyetlen változat, tehát azt kell elfogadni. "

És utána téged megbasznak személyiséghez fűződő jogok durva megsértése okán.

Ha a szolgáltató nem tudja letenni a rögzített beszélgetést, akkor a szolgáltatót még durvábban megbasszák, ugyanis veled szemben, nekik TÖRVÉNYI KÖTELEZETTSÉGÜK rögzíteni a beszélgetést.
Én fingattam már meg ezzel egy "dr. jogász ügyvéd felsőbbrendű úr" vagyok illetőt, úgy hogy előtte világosan jeleztem neki, hogy ehhez nincs joga, és ezt ő, mint jogász tudja a legjobban. Nem sokon múlott az illetőnek a kamarai tagsága, aminek hiányában nem igazán praktizálhat. Amíg ment az eljárás addig szvsz ritkán ment wc-re és akkor is nagyon vékonyakat szarhatott...

A másik. Ne becsülje le senki sem egy szolgáltató callcenterének a hangrögzítési képességeit... nem kis szar otthoni számítógép végzi azt, hanem egy nagyteljesítményű szerver, célszoftverrel. Ez nem a tárcsás szalagos magnós recorderek korszaka már... minden digitálisan megy, és amit a rendszer képes átvinni a hálózaton, azt pont ugyanúgy képes le is menteni.

Meridian74 2017.11.09. 01:41:38

@Jake Peralta: "A polgári peres eljárásról szóló törvény tehát nem tilalmazza az engedély nélkül készített hangfelvétel bizonyítékként való felhasználását." "

Ez is igaz, de ugyanakkor az érintet másik fél, és itt nem a szolgáltatóra kell gondolni, hanem az ügyintézőre, az viszont-perelhet. És ha perel, simán nyeri az ügyet, és sokkal többet nyer, mint az az illető, aki 3000 Ft-ot reklamál a szolgáltatón... A számla akár milliós nagyságrendű is lehet.

Meridian74 2017.11.09. 01:42:34

@Jake Peralta: "A polgári peres eljárásról szóló törvény tehát nem tilalmazza az engedély nélkül készített hangfelvétel bizonyítékként való felhasználását." "

Ez is igaz, de ugyanakkor az érintet másik fél, és itt nem a szolgáltatóra kell gondolni, hanem az ügyintézőre, az viszont-perelhet. És ha perel, simán nyeri az ügyet, és sokkal többet nyer, mint az az illető, aki 3000 Ft-ot reklamál a szolgáltatón... A számla akár milliós nagyságrendű is lehet.

SenkiAkiAlfonz 2017.11.09. 01:53:21

@Meridian74: na megint egy onjelolt kis hulye jogasz aki latott valamit a tv-ben es mar lazan megfingatt rendes vegzett jogaszt meg milliokra perel barkit.... Gondolom valami bufe szakot vegzett kis bolcsesz lehetsz akit max ilyen call centeres szarba vesznek csak fel...

Meridian74 2017.11.09. 02:59:28

@SenkiAkiAlfonz: hát öregem, te nem menj Delphibe jósnak... egy sem jött be. Sosem voltam bölcsész. Mérnök Informatikus vagyok, tesóm meg jogi egyetemen tanult. Igazából tőle tudok sok "trükköt". Ami azt illeti, nyertem munkaügyi pert is, önállóan, ügyvéd nélkül (munkaügyi perekben nem kötelező jogász végzettségű képviselet). Call center meg műszaki L1-L2 support volt, de te biztosan nem tudod mi az. 12 év callcenteres meló arra is megtanított, meglehetősen nagy rutint és tapaszaltot felszedve általa, hogy látatlanban megállapítsam rólad, hogy kényszeres mindenbe értelem nélkül beleugató vagy, értelmi fogyatékosságod okán.

Crazy 1zenkáttű 2017.11.09. 06:31:52

Meridiánnak lesz igaza.
Ahogy mindennek, ennek is két oldala van. Szerintem olyan meg nem fordult elő, hogy a Telekom elvesztett volna egy beszélgetést és a felperes mint megmentő, előhúzza pendrive-on. Meglesz az nekik, higgyétek el. No persze nem azért, mert annyira igényesek lennének, hanem azért, mert kötelező és az NMHH ossza érte a seggbetréfát.
A másik oldal pedig dettó, azért még senkit nem perelték be, mert rögzített egy beszélgetést. Fontos, amit @Meridian74: írt, hiszen itt nem a T érdekei és jogai sérülnek, hanem az ügyfélszolgálatosé. Ő pedig szarik rá téged beperelni, mert lehet, hogy te éppen akkor életed harcát vívod, de ő már lehet, hogy a szazadikat aznap.

szemétpasi 2017.11.17. 00:22:18

@Crazy 1zenkáttű: Hidd el tűnnek el dolgok nagy cégeknél. Ott is emberek dolgoznak. Ha éppen valamilyen osztályvezető félti a maga kis prémiumát vagy előléptetését akkor nagyon durva dolgokat megcsinálnak mivel többnyire nem derül ki. Csak amikor az ügyfél tudatos akkor a békéltető testületnél vagy a bíróságon már kibuknak a dolgok.

Amúgy ok, az ügyintéző perelHET a személyiségi jogainak megsértése miatt. De te az ügyintézővel állsz vitában vagy a T-vel? A T nem fog (nem teheti) az ügyintézője helyett beperelni téged, semmi köze hozzá... Szóval ez sem úgy van. Plusz azért megnézem azt a pert ami ebből kikerekedik és milliós kártérítést ítélnek meg. Kb ki fog röhögni a bíróság az egésszel...

NoOne 2017.11.22. 08:29:25

@szemétpasi: Simán felveheted a beszélgetést, nem az jelenti a személyiségi jog megsértését, hanem ha azt illetéktelen személlyel/személyekkel is megismerteted (közzéteszed pl.) A T vagy a bíróság pedig nem ez kör. Az eljárásban amúgy a bíró dönti el, hogy felhasználja-e bizonyítékként vagy sem (általában igen). És, ha e miatt a ügyfélszolgálatos perelni akar a személyiségi jogai megsértése miatt, azt még Meridian és/vagy a tesója is lebeszéli -- ha (mégis) van egy kis józan eszük. :)
süti beállítások módosítása