Tékozló Homár

Hol van itt az igazság?

2017.11.30. 14:05 | Homár Hilda | 35 komment

dude.jpg

Hol van itt az igazság? - kiáltja fájdalmát a világba Dávid, aki hiába kötött biztosítást vásráláskor az iPadjére, amikor szüksége lett a biztosító támogatására, magára maradt, annyira, hogy a tablet sincs már vele lassan 2 hónapja, sőt, a bezúzás fenyegeti.

Helló Homár,

Gondoltam megosztom veled hogyan jártam az iStyle-al.

Még áprilisban vásároltam egy iPad Air 2 készüléket a Duna Plázában található iStyle-ban. Az eladó nagyon meggyőző volt, így mint jó fogyasztó, hagytam magam rábeszélni, hogy vegyek mellé egy iStyle Védelem II típusú baleset és rablásvédelmet is. Elmondta, ha bármilyen baleset éri a készüléket, akkor 10% önrészért javítják vagy cserélik a készüléket. Gondoltam egy 150e forintos készülék mellé még jól jöhet egy ilyen, úgyhogy belementem.

Októberben-ben be is következett a baj, érte egy kis fizikai sérülés az iPad-et, melynek következtében beragadt a felső bekapcsológombja. Ennek az lett az eredménye hogy néha magától újraindult az eszköz, de ezen kívül teljesen használható volt, más baja nem esett.

Na gondoltam ha már van rá extra védelmem, akkor vissza is viszem hogy javítsák meg. Le is adtam az eladó elmondta hogy 1 hét, valószínűleg kicserélik, és hogy majd Hollandiából kapok egy másikat. Már akkor sem értettem hogy miért éri meg nekik kicserélni, ahelyett hogy inkább megjavítanák, hiszen csak egy gomb-ról van szó, de ráhagytam.

Erre rá 1 héttel, kaptam egy levelet az Europ Assistance nevű biztosítótól, hogy a készülék javítása nem gazdaságos, mert a javítás költsége meghaladja a javítási limitet! (mivan??)  Ezért megsemmisítik a készüléket, és visszautalják az eszköz maradványértéket, ami 134.160 forint, de csak akkor utálnak, ha előtte én kifizetem a 10% önrészt, azaz 13.416 forintot. Más opciót fel sem kínáltak. (szóval 120.744 forintot kapnék vissza)

Hívtam a biztosítót, hívtam a szervizt, gyakorlatilag nem mondtak semmit, egymásra tologatták a felelősséget. Annyi kiderült hogy a szerviz 140.000 forint körül adta meg a javítási limitet, és mivel a biztosító 134.160 forintnak adta meg a maradványértéket,  ezért nem cserélik ki. Milyen érdekes hogy csak pár ezer forinton múlik nem? Irtam email-t mind a két helyre, az Assistance-tól csak egy lekezelő válasz érkezett. A szerviz szerint a javítás csak fő darab cserével odaható meg(??), mivel az iPad nem javítható komponens szinten. Feltettem a kérdést, hogy mivel az önrészemmel együtt már elérjük a javítási limitet, akkor miért is nem cserélik ki, de erre már nem érkezett válasz.

Szeretném a segítségetek kérni hogy ebben az esetben milyen lehetőségeim vannak. Melyik cég ellen érdemes panaszt tenni és hol? Mert az nem tudom elfogadni hogy egy egyszerű hiba miatt selejteznek egy 150.000 forintos készüléket amire kifizettem pluszban 11.990 forintot balesetbiztosítást, ami elvileg pont az ilyen esetekre való, de nem megyek semmire, és így 50 ezer forint anyagi károm keletkezik. Visszakapok 120.000 forintot, de a legolcsóbb iPad ami hasonló paraméterekke rendelkezik az 170.000 forint. Hol van itt az igazság?

üdv,

Dávid

UPDATE

Helló,

Történt pár dolog.

Voltam bent iStyle-ban, ahol nagyon sajnálkoztak, de segiteni nem tudtak, igy beirtam a panaszkönyvbe, kiváncsi leszek elolvassa e valaki.

Irtam egy másik iStlyle-os email-re, ami nem a szervizé, hanem a boltoké, de csak a szokásos válasz jött hogy nem tehetnek semmit, keressem a biztositót. Váltottunk pár emailt, próbáltam meggyőzni őket hogy övék is a felelősség, mert náluk vettem, az ő boltjukban, az ő eladójuktól, de nem hatott semmi. Utolsó emailemre, amiben arra kértem, hogy akkor adják vissza az iPad-emet, és utalják vissza a biztositás
összegét már nem is válaszoltak.

Gondoltam azért teszek még egy próbát a biztositónál, felhivtam őket, egyből jött a szokás duma hogy keressem az iStyle-t, kész vicc. Majd irtak is egy 2 soros emailt, hogy ők nem tehetnek semmit. Az egész ügyben a biztositó ill. a velem foglalkozó ügyintéző viselkedése a legrosszabb, lekező, érdemi információt alig tartalmazó, 2 soros emailekben kommunikál. Annyit sikerült kiszednem belőlük, hogy a szerviz szerint a javitás költsége 142.000! forint, ami meghaladja a biztositó által megállapitott limitet, ami 134.000 forint, ezért nem cserélik az eszközt. Próbáltam jófej lenni, és felajánlottam hogy a 13.000 forintos örészemen felül kifizetem a különbözetet, de ezt nem fogadták el...

Itt le is zártam a kommunikációt az iStyle-al, ill. az Europ Assisstance-al, egyértemü hogy ők nem akarják megoldani a helyzetet. Ugyhogy felhivtam az Aegont-t, merthogy ők az Europ Assisstance felettes szerve, hogy panaszt tegyek. Természetesen az ügyéntőzenk fogalma sem volt erről a tényről, úgyhogy azt ajánlotta, írjak egy email-t. Leirtam megint mindent, elküldtem, erre azt a választ kaptam, hogy panaszeljárás keretében vizsgálják az ügyet, ami maximum 30 nap, addig legyek szíves várni.

Úgyhogy egynelőre itt tart az ügy, kiváncsi leszek fog e történni bármi is, de nyilvan azt a kárt, hogy hónapok óta nincs iPad-em, azt  már nem fogja megtériteni senki.

üdv,

Dávid

 

Kedves Dávid!

Az elmondásod alapján a termék hibája a vásárlást követően, baleset következtében keletkezett, amelynek következtében hibás teljesítésről nem beszélhetünk, így álláspontunk szerint szavatosság, illetve jótállás keretén belül kijavítást, illetve kicserélést nem fogsz tudni igényelni az eladó vállalkozással szemben.

A biztosítóval szemben lehetőséged van a megkötött biztosítási szerződés feltételei szerint igényt érvényesíteni, ezzel kapcsolatosan pontosabb válasz megfogalmazása azonban csak a szerződés ismeretében lenne lehetséges.

Az általad leírtak szerint a 10% önrész megfizetésének kötelezettsége a termék kijavítása, illetve kicserélése esetére lett kikötve a biztosítási szerződésben, amelynek következtében álláspontunk szerint jogszerűtlen lehet a termék maradványértékének visszautalása esetére is kérni ennek megfizetését a részedről.

A biztosító a bizonyítható módon hozzá intézett írásbeli igényed, panaszod vonatkozásában köteles az átvételtől számított 30 napon belül indokolással ellátott választ küldeni részedre. Ha a válasz megküldésére határidőn belül nem kerül sor, illetve a válasz nem elfogadható a számodra, ezek függvényében lehetőséged van a Magyar Nemzeti Bank (bővebben itt: http://www.mnb.hu/fogyasz tovedelem), a Pénzügyi Békéltető Testület, illetve az illetékes bíróság eljárását kezdeményezni a céggel szemben.

A biztosítóval szembeni esetleges igényérvényesítés során lehetőséged van a szintén a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesülete által működtetett, pénzügyi fogyasztóvédelmi kérdésekkel foglalkozó Pénzügyi Tanácsadó Irodahálózat (bővebben itt: http://penzugyifogyaszto.hu/) ingyenes segítségét kérni, amelynek során a biztosítási szerződésed átolvasását követően kaphatsz személyre szabott tanácsot, és az esetleges panaszod megszerkesztésében is segíthetnek.

Felhasznált jogszabály: 
2013. évi V. törvény a Polgári Törvénykönyvről 

Szűrt kommentelők

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Terézágyú 2017.11.30. 14:09:28

Érdemes drága ájpedet venni, mer az egy világcég, és tökéletes a kiszolgálás és a szervízhálózat...

...vagy nem.

Terézágyú 2017.11.30. 14:11:27

És legalább lementetted róla a személyes dolgaidat, ha már megsemmisítik?....

KaTe 2017.11.30. 14:30:03

Már megint egy összeesküvés-elmélet. Én csak azt tudom erre mondani, hogy a posztoló biza nagyon örülne annak a 134.160 forintnak, ha tegyük fel véletlenül megbotlott volna és egy úthenger alá esik. Mármint az Ipad-je.

Azt mondjuk nem tudom a posztoló honnan tudhatja, hogy kizárólag a gomb sérült. Nyilván nem idióták ülnek a szervizben akik egy darab gomb miatt cserélnék a készüléket.

"de csak akkor utálnak, ha előtte én kifizetem a 10% önrészt, azaz 13.416 forintot."
- megértem, ha utálnak, a biztosító nem szereti a kifizetéseket

KaTe 2017.11.30. 14:35:03

Mellesleg a posztolónak nem azért nincs hónapok óta IPAD-je, mert a szerviz vagy a biztosító szívatja, hanem mert nem fogadta el az ajánlatukat. Ha pedig nem ért egyet a biztosító álláspontjával, talán elő kellene szedni a szerződést, illetve a kapcsolódó ÁSZF-et és megnézni, hogy pontosan mit is írnak erről a limitről.

Terézágyú 2017.11.30. 14:41:56

@KaTe:
"Azt mondjuk nem tudom a posztoló honnan tudhatja, hogy kizárólag a gomb sérült. Nyilván nem idióták ülnek a szervizben akik egy darab gomb miatt cserélnék a készüléket."

Háááát, manapság bármi elképzelhető... hogy olyan kompaktok ezek a kütyük, hogy igen, még egy gombot se lehet kicserélni...
Ahogy a pószter írja: "A szerviz szerint a javítás csak fő darab cserével odaható meg(??), mivel az iPad nem javítható komponens szinten. "

Terézágyú 2017.11.30. 14:49:18

Áprilisban vette újonnan 150e-ért, októberben lett vele baj - de ma már csak 170e-ért tud hasonló tudásút venni?
Esse értem...

The Good Boy 2017.11.30. 14:51:32

kicsit off leszek:

kíváncsi lennék, hogy azok az emberek (és itt nem is elsősorban a levélíróra gondolok, hanem úgy általában), akik egy ilyen 100-150.000.- ft-os termékre boldogan kifizetik a kb. 10%-os értéket jelentő biztosítást, hogy azok a legalább 100x értékű ingatlanjukra is ilyen bölcsen kifizetik-e a telefon biztosítási költség 2, max 3 szorosát?

Én azt tapasztalom, hogy nagyon kevés embernek (arányaiban) van házbiztosítása (vagy cascoja), de a telefonjaikra, meg a többi kacatra úgy kötik, mintha az életük múlna rajta. Aztán az esti híradóba meg megy a dráma a leégett házú ember tragédiájánál, hogy jaj, mi lesz vele, mert bizony, biztosítás az nincs...

a poszthoz: sajnálom a posztert, ő is egyike a sok hülyére vett konzum idi... akarom mondani fogyasztónak. Volt már pár poszt itt a homáron is, hogy mennyire szeretik ezek a biztosítók hülyére venne az embereket. A poszt-tolónak javaslom, ha már így történt örüljön a 120.000. ft.-jának, és nézze úgy, hogy pont ennyivel több pénze van, mintha nem kötött volna biztosítást!

Lengyelpiac Hu 2017.11.30. 14:58:38

Nem javítják, mert:
a) - nem gazdaságos ( az egész kütyü előállítási ára kb. 20eFt-ból megvan )
b) - ...Ennyi pénzért ez jár!
c) - kell még a Dél-Afrikai szemétlerakókba a te kütyüd is...

Terézágyú 2017.11.30. 15:18:00

@The Good Boy:
Mondjuk szerintem az a kiváltó ok, hogy ez telefonos biztosítás egyszeri kifizetés, a házbiztosítást meg havonta fizetni kell...

Terézágyú 2017.11.30. 15:21:31

OFF

index.hu/belfold/2017/11/30/bkv_troli_babakocsi_per/

Hamisan állította, hogy rácsukta a trolivezető a babakocsira az ajtót

:))))))))))))

Darth Revan 2017.11.30. 15:27:32

@KaTe:

"Nyilván nem idióták ülnek a szervizben akik egy darab gomb miatt cserélnék a készüléket."

de meg milyen idiotak ulnek (amugy jol irtad ulnek, mert nem dolgoznak)

Mondjuk nem ipad, hanem egy nexus 7-nel esett meg a tortenet: nem toltott. elvittem szervizbe: alaplapcsere, vagy 250 euroert

mivel mindegy volt, szetszedtem, megforrasztottam a csatlakozot es azota is gond nelkul hasznalom...

azbest 2017.11.30. 15:39:33

Régebben az volt a szokás appleéknél, hogy a nem garis javítás gyakorlatban azt jelentette, hogy kipengetsz egy magas átalánydíjat és kapsz egy másikat. A hibásat pedig lebontották alkatrész szintre és újrahasznosították, mármint nem feltétlenül került készülékbe, hanem feldolgozták. Akkor is ha két centes lett volna a hiba javítása, hiszen az az üzlet benne, hogy te kipengeted fél árát egy újnak (az is profitot hoz, lényegében kedvezményesen vehettél újat). A refurb pedig csak hibátlan, csomagolásileg megbontott, visszaküldött készülék volt.

Azóta állítólag van már, amit az apple javít az usa-ban viszonylag emberi áron, de lehet nem minden terméküket és lehet európában még nem így működik.

A biztosításnál arról nem esett szó, hogy elolvasta -e valaha az ügyfél, hogy mit írt alá....

The Good Boy 2017.11.30. 15:43:37

@Terézágyú: nem tudom, nekem két házbiztosításom van, mindkettőt éves fizetéssel rendezem. Az egyik: kb. 15 éve van meg, 5 milkás ingó értékre szól, és 7500-t fogok fizetni évváltáskor, januárba. A másik, az idén vett, de még átépítés alatt álló házra (a vételár közel 3-ra biztosítva /kb. azt sem fogja elérni a teljes készültség kori értéke/ + 15 milkára baleset biztosítás, hogyha a jó munkásemberek hibáznak, és az egyiket agyonüti az áram, vagy leesik a tetőről, netán egy hurrikán elviszi házastól még 15 milkáig kártérités+kezelés ügyben helyt áll), az adásvétel után az ügyvédtől egyből a biztosítási ügynökömhöz mentem, és évi 15.xxx.- ért kötöttem rá ezt a biztosítást. Igaz ez még ingó értéket nem tartalmaz, csak a gépészetet, tehát, ha elkészül, akkor módosításra lesz szükség. Be az ingó érték, ki az építőipari baleset biztosítás. Szóval lehet ezt okosan, és jól is csinálni. Mondjuk nem pestről beszélek, hanem nagyon nyugatszéli vidékről, faluról. És nem 150.000.-os ketyeréről beszélünk!

Terézágyú 2017.11.30. 15:43:43

@azbest:
"Akkor is ha két centes lett volna a hiba javítása, hiszen az az üzlet benne, hogy te kipengeted fél árát egy újnak (az is profitot hoz"

Tehát mondhatjuk, hogy az eppöl direkt hazudik arról, hogy megjavítható-e egy kütyü...?

kontenerhaz 2017.11.30. 16:29:59

Nekem 2 alkalommal is volt biztositási ügyem iStyle-al, egyszer egy MacBook Pro javitása 350ezer forint értékben és egy ipad törött kijelző esetében. Mindkettő gördülékenyen ment, bár nem tudom már melyik biztositó volt, talán Palladium volt a nevük. Semmi gond nem volt.

iStyle levelezőpartnereim:

Nóra Juhos <nora.juhos@istyle.eu>
Papp, Mónika <monika.papp@istyle.eu>
Dániel Polyák <daniel.polyak@istyle.eu>

Egy próbát megér.

Üdv
Dani

McZozo 2017.11.30. 16:33:48

@Terézágyú: nem akarom tulzottan vedeni de azert ne keverd az almat az istyles al. otthon szerencsetlen helyzet hogy Magyar stilusu nyomorek viszontelado intez mindent. En tobb alma keszuleket is kellett mar javittassak es mindegyiket percek alatt intezte az alma azonnal uj termekre cserelve a regit.

Xezs6 2017.11.30. 19:01:49

Csak én érzem úgy, hogy valamelyik alkalmazott így akar olcsón hozzájutni egy Ipadhez? Nehogy már egy szaros bekapcsológomb miatt akarják bezúzni, ez teljesen életszerűtlen. Egy ilyen szar gomb kb 50 Ft, ha márkás akkor legyen 1000 Ft de itt már erősen túloztam. Hogy várják el, hogy bárki is elhiggye, hogy egy ilyen hitvány probléma miatt be fogják zúzni?

Xezs6 2017.11.30. 19:04:33

@Darth Revan: Mivel tudtad megforrasztani? Nekem nincs olyan kicsi pákahegyem, ami ezekhez a miniatűr szarokhoz jó lenne.

Xezs6 2017.11.30. 19:06:07

@kontenerhaz: Nem kellett volna kiírnod az email címüket, mert a spambotok megtalálják és szarrá fogják őket spamelni :)

reunalla 2017.11.30. 20:45:41

Apple ügyfélszolgálat, ha a magyrrsl nem vergődik zöldágra a poszter, akkor sz amcsi (skypeon ingyen hívjató)

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2017.11.30. 20:52:53

@Terézágyú: először is kabbe, hogy képes vagy ennyi év és ennyi kijavítás után még hosszú í-vel írni a szervizt.

Mádodszor:
Elképzelem azt a tiszta szervizt, ahova beszállítják ezeket a szarokat.
"A szerviz szerint a javítás csak fő darab cserével odaható meg(??), mivel az iPad nem javítható komponens szinten."
Akkor mi a ráknak küldik szervizbe? Hogy az ott ülő humanoid előtt elhaladjon a futószalagon és rámondja fojtott hangon, hogy "kvacsa"?
Nem javítható, csak cserével, de beküldik szervizbe. Hát ez aztán vicces egy csapat.

Darth Revan 2017.11.30. 21:05:00

@Xezs6:
vagy 6-7 eve vettem egy olcso kis standard forrasztopaka, nincs kulonleges hegye, csak kozepiskolaban jol megtanultam forrasztani :D

Terézágyú 2017.12.01. 08:01:32

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:

"először is kabbe, hogy képes vagy ennyi év és ennyi kijavítás után még hosszú í-vel írni a szervizt."

Csak neked elárulom (a többiek ne olvassák el), hogy én magyarszakra jártam, tehát van valami fogalmam a magyar helyesírásról, és nekem az a véleményem, hogy a magyar ember nem mondja rövid i-vel, a magyar fonetikától ez idegen, hogy iz-re végződjön egy szó, az íz, víz hosszú, de pl. az idegenből átvett remíz is.
Az, hogy ebben a szóban nem a magyar "víz" van ez lényegtelen, sőt ez meglehetősen igénytelen, "tudománytalan" szöveg - a lényeg a kiejtés.

Egyébként a pószter szót meg hosszú ó-val írom, észrevetted? :)))

"Akkor mi a ráknak küldik szervizbe?"

Nyilván ez egyike a modern társadalom belső rákfenéinek: ettől pörög a gazdaság, ezért bombaüzlet az ilyen kütyügyártás, mert egyrészt nem javítható/nem is akarják javítani, másrészt, az ecceri vásárló is bele van bolondítva ebbe, hogy a fél évvel ezelőtt vett ájped már elavult, vegye meg a legújabbat!!!!!
Szóval pörög az üzlet, mindenki jól jár - csak ez rengeteg pazarlással, hulladékcsinálással is jár, na és persze egy hosszú távon meglehetősen káros szemlélet uralkodásával...

Terézágyú 2017.12.01. 08:07:56

@McZozo:
"nem akarom tulzottan vedeni de azert ne keverd az almat az istyles al."

Má mi ért ne ke verhetném???
Nézzen az eppöl a körmére az alvállakozóinak, viszonteladóinak, disztribútorainak stb. stb.

(NB: disztribútor - holott nincs benne bútor :)

Itt a blogon is le volt írva már sokszor ez.

"En tobb alma keszuleket is kellett mar javittassak es mindegyiket percek alatt intezte az alma azonnal uj termekre cserelve a regit. "
:)))))))))) Szóval neked ilyen gyakran mennek tönkre az eppöljeid - és sose javítják, mindig kicserélik :)))))))))))))

Teccik ez a cég :)))))

Tikakukac 2017.12.01. 10:20:39

Nekem is Air 2 van, poszter fogadja el, hogy bezony ez a tablet javíthatatlan roncsolás nélkül. Utolsó relatíve szerelhető tabjuk a sima Air volt.

Xezs6 2017.12.01. 10:48:19

@Terézágyú: ahelyett, hogy véded a védhetetlent, inkább lapozd már felna Magyar Helyesírás Szabályai c. könyvet. Utána meg kérj elnézést a fórumtárstól. Még hogy te jól megtanultál helyesírni, nevetséges. Várj kitalálom, ezért is a programozók a hibásak.

Terézágyú 2017.12.01. 10:53:59

@Xezs6:
"ahelyett, hogy véded a védhetetlent"

én nem védek semmit, csak elmondtam az álláspontomat.

"inkább lapozd már felna Magyar Helyesírás Szabályai c. könyvet."

Abban benne van, hogy a magyar helyesírásban a könyvcímek szavait nem kezdjük nagybetűvel? :)))

"Utána meg kérj elnézést a fórumtárstól."

Má miért tennék ilyet? Amiért ő mondta nekem, hogy "kabbe"????

"Még hogy te jól megtanultál helyesírni"

Ilyet nem írtam :)

"Várj kitalálom, ezért is a programozók a hibásak."

Nem, ezért nem. De sok másért igen.

De nézd, ha ennyire a bögyödben vagyok, akkor szűrj nyugodtan. Nem sértődöm meg.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2017.12.02. 17:46:35

@Terézágyú:
A magyar szak nem külön van?
Elfogadom az érvelésedet, hogy nem mondjuk úgy (röviden), hogy szerviz. De akkor miért nem írod a mondjukot mongyuknak? Nem moN DJuk úgy...

"Egyébként a pószter szót meg hosszú ó-val írom, észrevetted? :)))"
Nem izgat, mert az nem épült még be úgy a nyelvünkbe, mint a szerviz. A poszter szót én írásaimban a "beküldővel" szoktam helyettesíteni, mert röviden is zavarna, ha foglalkoznék vele.

A válaszod többi részével meg nincs mit nem egyetérteni. Ui.: a kabbe részért elnézést, ha sértve érezted magad miatta, de úgy vettem észre, nem. (Gondoltam, lettünk már az évek alatt olyan viszonyban itt, hogy sértődés nélkül is csapkodhatjuk egymást. ;) )

vwxyz 2017.12.02. 19:33:20

Dávid, nem olyan bonyolult ez:
Vettél egy kütyüt 150-ért. Kötöttél rá egy biztosítást 12-ért, ezért a pénzért a biztosító vállalta, hogy ha a kütyüdnek baja esik, akkor kifizeti helyetted a javítás árának 90%-át, de legfeljebb a kütyü aktuális értékének 90%-át. Ennyit ígért, és nem többet.

Fél év múlva baja lett a kütyüdnek, kérted a javítását. Ekkor a biztosító azt mondta, hogy a kütyüd értéke fél év alatt 10%-kal, 134-re csökkent. (Szerintem ezzel igencsak gáláns volt, legtöbben biztos nem adnánk 134-et egy 6 hónapja használt kütyüért, ha az új 150-be kerül.)

A kütyüd forgalmazója által kijelölt szerviz adott a kütyüd javítására egy ajánlatot. A biztosító megnézte, és jelezte neked, hogy a megállapodásotok értelmében a 134-nek a 90%-áig tud fizetni.

- Ha nem akarod megjavíttatni a kütyüt, akkor add oda nekik és megkapod ezt a pénzt! (Azzal az oda-vissza utalgatással valamit félreértettél, a biztosító tudja egy összegnek a 90%-át is utalni anélkül, hogy először te utalnál nekik 10%-ot, és ezután ők utalnak neked 100%-ot).

- Ha meg akarod javíttatni a kütyüt, és vállalod, hogy a szerviznek kifizeted a különbséget, akkor ezt írd le, fizesd be a különbözetet, és használd egészséggel a megjavított kütyüt!

Most már érted, hogy a biztosító részéről semmilyen méltánytalanság nem ért téged?

Megcsippeltem azt beletettem az egyhat vétéit 2017.12.03. 10:35:57

@The Good Boy: Az a baj, hogy ingatlannal ami tud történni, az nagyon gyakran vis mayor. És akkor nem fizet a biztosító. Vagy megállapítja, hogy a te hibád volt, és akkor sem fizet. Vagy szimplán nem fizet, mert a kurva anyád, és ha akarod pereld be. Szóval azért ez sem ilyen egyszerű

TH 2017.12.03. 12:03:19

"Ugyhogy felhivtam az Aegont-t, merthogy ők az Europ Assisstance felettes szerve"
Őőőőő....valahogy ezt nehezen hiszem el...

Ustim 2017.12.06. 10:20:06

pósta, pószter, jappán

amindenes.blog.hu 2017.12.27. 19:19:38

haver...az ipaded a következő south park részben kerül megsemmisítésre rituálisan
süti beállítások módosítása