Az alábbi levél írójával hosszan leveleztem, mert a sztori annyi extrém elemet tartalmazott. Eleve mi az, hogy egy 2 nappal korábbi vásárlás miatt csapnak le valakire? Nem beszélve arról, hogy rekonstruálják a vásárlását, egrecíroztatják az irodában, majd zárésnak aláíratnak vele egy visszadátumozott jegyzőkönyvet. A címben citált idézet már tényleg csak a hab a tortán. Még, ha - mint kiderült,- tényleg nem sikerült az önkiszolgáló pénztárt ügyesen használni és fizetni, akkor is furcsa módszerrel intézte az ügyet az Interspar és biztonsági őre.
Férjem tegnap (2018.02.17-én) vásárolt a Lövőház utcai (Mammut) Sparban. Fizetett az önkiszolgáló kasszánál, ezután a biztonsági őr felszólította (tegezve, minősíthetetlen hangnemben – kispofám, menj magadtól, mert berugdoslak), hogy menjen be vele az irodába, ahol egy férfi volt, akit a férjem rendőrnek vélt, de végig egy szót sem szólt, a jegyzőkönyvet a végén nem írta alá. Ott közölték vele, hogy két nappal azelőtt (2018.02.15-én), amikor szintén vásárolt ott, és az önkiszolgáló kasszánál fizetett, a terminál a kártyáját elutasította, de a nyugtát letépte(!!!) és távozott az áruval, ezért lopásért feljelentik.
Férjem nem észlelt a vásárláskor semmi problémát, nem értette,mi történt, de hajlandó volt ismét kifizetni a 8498 forintot (gondolta, ha bankkivonattal igazolja, hogy fizetett, akkor úgyis visszakapja). Ez után bejött a főpénztáros az irodába,és miután mondta a biztonsági őr, hogy kifizeti, a főpénztáros távozott. Az eladótérben összeszedték a két nappal azelőtt vásárolt tételeket(???), majd férjemet kikísérték az önkiszolgáló pénztárhoz, ahol lehúzták az összeszedett árut, és bankkártyával kifizettették vele az összeget, a nyugtát nem adták neki oda.
Ezek után a biztonsági őr kitöltött egy feljelentés című nyomtatványt, amitől nem találok szavakat (a névhez a férjem két utónevét írta, vezetéknevét sehová, a születési időhöz az anyja születési idejét – megkérdezte -, lakcím nincs rajta, végig teljesen irreleváns adatokat írt be, a kár összege után beírta, hogy KIVISZDE (gondolom, ez azt jelenti, kifizette), az ún. feljelentés gyakorlatilag olvashatatlan, nem is helyesírási hibák hemzsegnek benne, hanem mintha nem is magyar nyelven írták volna. Sajnos ezt a förmedvényt a férjem aláírta, egyrészt, mert – bár elmúlt 60 éves – nincs tapasztalata, mit kell tenni ilyenkor, nem is volt soha szüksége rá, mert még villamosra sem szállna fel soha jegy nélkül, másrészt, mert megfenyegették, ha nem írja alá akár 72 órára is őrizetbe vehetik. Ettől teljesen pánikba esett, mert daganatos beteg, stomával él, napi szinten orvosi kezelésre szorul, ezt egy zárkában nem tudta elképzelni.
A jegyzőkönyv aláírása után elengedték, csak még közölték vele, hogy kirakják a fotóját minden kasszához, hogy csaló (és erre valóban készülnek, mert mikor a férjem evett vásárlás előtt, észrevette, hogy a melegkonyhai alkalmazott a telefonjával fotót készít róla, de akkor még nem tudta mire vélni, bár a személyiségi jogait mindenféleképpen sérti).
Itthon megtalálta annak a vásárlásnak a nyugtáját, amivel valóban van probléma, mert csak a tételek vannak rajta, a nyugta végét nem nyomtatta ki a gép.
DE:
- az önkiszolgáló pénztárgép el sem kezd nyugtát nyomtatni, amíg nem fizettünk
- emlékszik, hogy ugyanúgy történt minden, mint máskor, fizetés után azt mondta a gép, pakolja el az árut a rakodófelületről (ezt fizetés előtt biztos nem mondja a gép)
- nem egy darab 8498 forintos dolgot, hanem 12 tételt vásárolt. Mire ennyit elpakol eltelik némi idő, semmi rendelleneset nem tapasztalt. És nyilván a környezete sem, mert nem jelent meg senki, hogy probléma van, annak ellenére, hogy az önkiszolgáló pénztárba beosztott alkalmazott a kassza területén tartózkodott, mialatt lebonyolította a fizetést,
- kiment a kassza területéről, anélkül, hogy megállították volna,
- az üzletben pár hete működik önkiszolgáló kassza, gyakorlatilag a tesztüzem folyik, elvárható lenne, hogy fokozott figyelemmel segítsék a vásárlókat, és tájékoztassák az esetleges hibákról, segítsék azok kijavítását.A jegyzőkönyv alján apró betűkkel ez van:
- a jegyzőkönyvet minden esetben a lopás napján, azonnal fel kell venni - két nappal később vették fel
- az elkövető és a tanuk személyi adatait a jegyzőkönyv rovatainak megfelelően, pontosan kell kitölteni - (mint fentebb írtam) a férjemnek még csak a vezetékneve sincs rajta, szinte minden adat hibás,
- amennyiben az elkövető a cselekmény elkövetését nem ismerte be, a 3b pontban le kell írni az elkövető védekezését – férjemet nem tájékoztatták arról, hogy van lehetősége ellentmondani, sőt, mint írtam, megfenyegették, ha nem ismeri be, és nem írja alá, 72 órára elzárják.
Nem tudjuk mi történt, bankkivonatot holnap kér a bankban. Ha rajta van a tranzakció, akkor természetesen teljesen egyértelmű a helyzet, és minden lehetséges helyen megtesszük a szükséges lépéseket az Sparral szemben.
Ha technikai hiba miatt nincs a bankkivonaton a tranzakció (a nyugta elég furcsán néz ki), akkor követeljük az Spartól, hogy vizsgálja ki, hogy fordulhatott elő, hogy sem a vevőnek, sem nekik nem jelezte semmi a hibát a vásárló távozásáig, és ezt követően tereljük jogi útra a dolgot. Ha esetleg nem hajlandó kivizsgálni,mi történt,és továbbra is ragaszkodik a lopás verzióhoz, akkor a kivizsgálást is jogi úton fogjuk követelni. Továbbá az analfabéta biztonsági őr és a – szintén jelenlévő, és nyilvánvalóan inkompetens boltvezető-helyettes – azonnali, rendkívüli felmondással történő elbocsátását is követlejük.
Kedves Interspar! Velem előfordult már,hogy kétszer húzták le a kártyám a pénztárnál, mert az elsőnél hibát jelzett a terminál, és azután kiderült, hogy kétszer vonták le az összeget, mégis normálisan kezeltem a dolgot, és nem rendőrrel handabandáztam, hogy feljelentem az Spart lopásért. Ha esetleg úgy hibázik a terminál, hogy egyszer sem vonja le az összeget (ezt majd holnap megtudjuk, még nem biztos, hogy nem vonta le), akkor nem az a megoldás, hogy a vásárlót fenyegetik, félemlítik meg, faragnak belőle tolvajt egy tisztességgel leélt élet után. Elég lett volna jelezni, hogy probléma történt, és akkor is kifizette volna a vásárlás értékét, miután meggyőződött róla (bankkivonat), hogy így van.
UPDATE
Tegnap, hétfőn megnéztük a bankkivonatot, és sajnos valóban nincs rajta a vásárlás napján a tranzakció. Ettől függetlenül a férjem teljesen jóhiszeműen járt el:
- nem készült pénz nélkül vásárolni, mert előtte készpénzt vett fel ATM-ből a bizonylaton az egyenleg bizonyítja, hogy a számlán volt pénz,
- nem vette észre, hogy nem sikerült a tranzakció, és ezt a Spar sem vette észre a vásárláskor
- állítólag (nem mutatták meg neki) a terminál kiadta a bizonylatot, mely szerint elutasította a tranzakciót, de ezt nem tépte le (pont ezt hagyom ott, ha tudatosan lopni akarok?)
- tegnap kipróbáltam egy másik üzletben, mi történik, ha leveszem az árut a rakodófelületről fizetés nélkül (kicsit féltem, hogy rámhívják a TEK-et). Szóval, nem történt SEMMI. Pedig több mint kettő kiló narancsot vettem le. Mikor visszaraktam, akkor kezdett pampogni a masina, hogy idegen áru van a rakodófelületen. Hát, gratulálok.
- a nyugtát elkezdi nyomtatni a gép, a végét csak akkor nyomtatja rá, ha sikerült a tranzakció. Most már tudjuk, eddig nem tudtuk.
A lényeg, elég lett volna, ha az üzletvezető ismerteti vele a helyzetet, és megkérdezi kifizeti-e. Természetesen kifizette volna. Ha nem hajlandó, akkor tehettek volna feljelentést, de semmi esetre sem ebben a hangnemben, amit a biztonsági őr használt (kispofán, elloptad az árut, gyere mert én rugdoslak be, előveszed az igazolványodat, vagy én veszem elő).
Úgy döntöttünk, nem pazarolunk időt és energiát azért, hogy elégtételt kapjon, igyekszünk inkább elfelejteni az esetet, és nagy évben elkerülni az összes Spar, Interspar üzletet. És ezt jó szívvel tanácsoljuk mindenkinek.
Üdvözlettel:
Kata
UPDATE marc. 6,
A posztot elküldtük a Sparnak, akik kivizsgálták az esetet. Íme az eredménye:
Kedves Tékozló Homár!
Szomorúan olvastuk vásárlónk házastársának levelét az oldalatokon! Sajnáljuk, hogy csak most tudtunk reagálni, de szerettük volna teljes körűen kivizsgálni azt, hogy pontosan mi történt és minden érintett kollégánkat meghallgatni az esettel kapcsolatosan. Ez a folyamat mostanra lezárult, melynek eredményéről szeretnénk Titeket, az olvasókat, valamint vásárlónkat is tájékoztatni. Tudnotok kell, hogy nagyon komolyan vesszük a vásárlói panaszokat és észrevételeket, melyek esetében mindig a lehető legkritikusabban szemléljük saját működésünket. Ez alapvető érdekünk, mert ha nem tudunk színvonalas szolgáltatásokat és termékeket biztosítani a vásárlóinknak, ők legközelebb nem minket fognak majd választani.
És akkor nézzük a konkrét esetet. Először is nagyon sajnáljuk, hogy nem maga a vásárló írta meg a saját történetét, hanem a házastársa, aki nem volt semmilyen formában részese a történésnek. Valószínűleg éppen ezért nem világos több részlet és összefüggés, így csak a tényekbe tudunk kapaszkodni. Az első és legfontosabb tény az, hogy a vásárló fizetés nélkül távozott. Amikor aztán napokkal később visszatért az áruházunkba, az üzletben dolgozó kollégáim felismerték őt, majd szembesítették a ténnyel, miszerint a legutóbbi vásárlását nem rendezte. A vásárló pedig elismerte, hogy a korábbi vásárlás ellenértéke nem került levonásra a bankszámlájáról. Ilyen esetben a hatályos jogszabályok alapján a kereskedőt megilleti annak lehetősége, hogy jogi lépéseket tegyen, valamint az esetről jegyzőkönyvet vegyen fel, hiszen a tulajdonát képező áru(k) ellenértékét – több mint 8 ezer forintot - a vásárló nem rendezte, azokkal fizetés nélkül távozott az áruházunkból. Jelen esetben, tekintettel a vásárló együttműködő magatartására, a termékek értékének kis mértékére, valamint a termékek ellenértékének későbbi hiánytalan megfizetésére, cégünk úgy döntött, hogy nem kezdeményez eljárást a vásárló ellen az esettel összefüggésben. A biztonsági őr és a SPAR munkatársainak nyilatkozatai a vásárló által leírt, vele szemben tanúsított nem helyénvaló stílust pedig nem igazolták.
Végül essen néhány szó az önkiszolgáló kasszáink működéséről is: a blokk a termékek szkennelése közben folyamatosan nyomtatódik, az eszköz a fizetési folyamat lezártát követően nyomtatja ki a blokk legvégét és választja le azt a papírtekercstől, vagyis csak ekkor lesz a vásárló számára is elvehető a blokk. Amennyiben ezt megelőzően akarja a vevő elvenni a blokkot, csak nagyobb erőkifejtéssel tudja azt kitépni. Ebben a konkrét esetben a kassza lezáratlan tranzakcióját a következő vásárló jelezte az áruházi kollégánknak, aki ekkor realizálta, hogy az előző vásárló – a panaszlevelet író házastársa – fizetés nélkül távozott, valamint a lezáratlan blokkot nagyobb erőkifejtéssel tépte ki a nyomtatóból.
A fentiek alapján értetlenül állunk a vásárló házastársának levele előtt. Azt gondoljunk, hogy cégünk - a lehetőségeihez mérten - a vásárló számára is legjobb megoldást ajánlotta az ügy gyors, és a vásárlóra nézve további következmények nélküli rendezése érdekében.
Üdvözlettel:
SPAR Magyarország
crazy tizen3rom 2018.02.26. 16:31:10
FDToth 2018.02.26. 16:32:43
Fiona_kedvence 2018.02.26. 16:40:15
megpróbált csalni nem jött be... ugorgyunk...
mondjuk ahhoz is arc kell, hogy ugyanoda visszamenjek vásárolni...
van erre egy jó mondás... nem kaksizunk oda ahonnan eszünk :)
Tron65 2018.02.26. 16:41:37
Mindenki másnak: Ha rendőr hívásával fenyegetőznek, lehet biztatni őket!
KaTe 2018.02.26. 16:44:14
Mivel a kedves férj a helyszínen képtelen volt felébredni a sokkból, ezért utólag baromi nehéz bárminek is az ellenkezőjét bizonyítani, úgyhogy maradjon tanulságként, hogy még ha a gatyánkba is vizelnénk a félelemtől, azért egy papírt, amit elénk raknak - mielőtt azt személyes adatainkkal és aláírásunkkal hitelesítenénk - azért érdemes elolvasni.
Nyafika 2018.02.26. 16:50:55
Jessybátsi 2018.02.26. 16:52:54
upho 2018.02.26. 16:53:36
Xezs6 2018.02.26. 17:15:09
Van 1-2 amelyik annyira normálisan néz ki, hogy nem is értem, miért nem valamelyik konkurens boltnál dolgozik. A Spar egy rohadtul lehúzó közeg, utálok oda bemenni és csak vészhelyzet esetén teszem.
Szóval a fenti sztorin abszolút nem csodálkozom.
.Manyecska 2018.02.26. 17:20:50
Darth Revan 2018.02.26. 17:26:45
A rendor hivassal kapcsolatban.
Eleg kozel lakom a repterhez, a taxisok nem orulnek amikor bemondom a cimem.
A multkor is beultem a taxiba mondom a cimet: erre elkezdi fuckozni.
Anyad, gondoltam, de nem szoltam. Amikor megerkzunk, mondom neki hol alljon meg erre megint fuckozott. Ekkor mar en is merges voltam. Fizettem volna egy 50 eurossal, erre ujabb fuckozas, hogy nem tud penzt valtani, mondom akkor fizetek kartyaval. Nem tudok azzal fizetni, szepen elmegyunk egy boltba, de bakepcsolva hagyja a taxi orat. Mondom loszart es kiszalltam. Erre nekem jon orditva, majdnem megutott. Mondom ket lehetoseget is felajanlottam, mast nem tehetek ez ugyben. Erre o, akkor kihivja a rendorseget. Mondon hivja. Felhivta a 112-t, azutan mondja nekem, hogy azo rat nem kapcsolta ki. Mondom neki oreg hiba, mert en egy centtel sem vagyok hajlando tobbet fizetni. Egy ideig farkasszemet neztunk, majd gyololkodo megvetessel a szemeben beszallt a kocsiba es elhajtott
Vegul is jol jartam. Ingyen fuvar :)
.Manyecska 2018.02.26. 17:31:33
Praedikator 2018.02.26. 17:39:52
.Manyecska 2018.02.26. 18:09:26
Ustim 2018.02.26. 18:19:32
"kispofám, menj magadtól, mert berugdoslak"
Amióta homárt olvasok, bennem van, hogy én is kerülhetek ilyen félreértésbe majd egyszer. Az ilyen "fáradjunk be az irodába" mondatnál hívom a rendőrséget.
gkc 2018.02.26. 18:29:53
Xezs6 2018.02.26. 18:42:09
A Spar összes megmozdulásából süt a proletárság.
Nouby 2018.02.26. 19:08:58
Villogjon, visítson és ne adjon blokkot ha érvénytelen a fizetés.
Darth Revan 2018.02.26. 19:38:28
Ha a SPAR rendszere olyan, hogy fizetes nelkul blokkot nyomtat es nem visit, hogy sikeres fizetes elott pakolja el az arut a vevo, akkor meg is erdemlik.
telkoe 2018.02.26. 19:59:52
EgySimaEgyfordított 2 2018.02.26. 20:28:49
Tikakukac 2018.02.26. 21:16:31
Mindenki túltolhatja. Legközelebb majd ül otthon a 4 fal között :D
élhetetlen 2018.02.27. 00:07:42
élhetetlen 2018.02.27. 00:36:32
élhetetlen 2018.02.27. 00:42:10
élhetetlen 2018.02.27. 00:49:34
élhetetlen 2018.02.27. 01:01:43
2018.02.27. 01:07:02
A Spar a legalja. Ebben az esetben simán előfordulhat, hogy a biztonsági őrök saját zsebre dolgoztak és benyelték azt a pénzt.
Tanulság: csak Aldiban szabad vásárolni.
miketbeszéltek 2018.02.27. 01:12:19
2018.02.27. 01:20:24
otgorbebogre 2018.02.27. 02:17:41
Nyafika 2018.02.27. 05:32:00
ügyelő 2018.02.27. 06:39:49
Azt se értem, h az mit bizonyít ha van pénze a kártyán? Hány embernek van pénze, azt mégis lopogat. Tessenek mondani, ezek itt megtörtént esetek, v csak kamu????
Terézágyú 2018.02.27. 07:53:30
"Én sem ellenőrzöm hogy kifizettem a cuccot a Tesco játszós pénztárainál. Ha van user error akkor nem a user hülye hanem az interface és az üzemeltető..."
Így van, ez egy szarul megcsinált rendszer. Rúgják ki a programozót, számítástechnikust, aki csinálta.
Jaaaaa, azt nem lehet.
Terézágyú 2018.02.27. 08:01:24
NEM HISZEM EL, hogy az ork, bármennyire is tahó volt, rögtön ezzel kezdte az egészet.
"az ún. feljelentés gyakorlatilag olvashatatlan, nem is helyesírási hibák hemzsegnek benne, hanem mintha nem is magyar nyelven írták volna. "
Na, teccik látni, akkor most már tudjátok, hogy milyen érzés a kommentelőknek olyan panaszlevelet olvasni, amely ugyanilyen színvonalon áll...
"elmúlt 60 éves – nincs tapasztalata, mit kell tenni ilyenkor ... teljesen pánikba esett"
Ahogy fentebb is írták, akkor ne használjon bankkártyát, és önkiszolgáló kasszát!
Ugyanis az, hogy elektronikus fizetés, meg nincs pénztáros, jaj de jó, ez valóban működhet(ne) jól is - de ha valami gubanc van vele (márpedig ebben az országban miért is ne lenne gubanc vele?), akkor nagyot lehet szívni.
Úgyhogy kedves pószter, ne a beteg férjedet küldd 10e forintos bevásárlásokra (aki még ezt a panaszlevelet sem tudta - ezek szerint - megírni, neked kellett helyette), hanem menj te magad, és te is inkább várd ki szépen az emberi kasszánál a sort. Az önkiszolgáló kasszát meg hagyd a fiatal managérekre, akik amúgyis az elektromos kütyükkel kelnek-fekszenek, meg amúgyis rohannak...
Treff Bubi 2018.02.27. 08:06:28
NewZ 2018.02.27. 08:15:55
SarahConnor 2018.02.27. 08:30:12
Én elhiszem, hogy a posztolóék jóhiszeműek voltak, és behúztam egy strigulát a hagyományos kasszák oldalára.
Hozzászólok 2018.02.27. 08:30:37
Krutzifix 2018.02.27. 08:38:40
Boar. 2018.02.27. 08:39:02
Amíg nem lett alap nálam, hogy a decathlonban vásárolt ruhákból egy nyomozó alaposságával tüntessem el az összes cimkét, a legvéletlenebb helyeken csippantottam be a riasztót. A tescóban ráadásul befelé simán beengedett a kapu kifelé a pénztárnál meg beriasztott. Egyrészt baromi kínos nekilátni vetkőzni a pénztárnál a sorban, másrészt viszont még egyszer sem akartak "berugdosni" az irodába, maximális udvariassággal kezelték a problémát.
Igaz, se a hatvanéves, se a hatvankilós kategóriába nem esem bele...
CoolKoon 2018.02.27. 08:48:20
- Csalás ("Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart, és ezzel kárt okoz, csalást követ el" - arra hivatkozva csaltak tőle ki pénzt, hogy a "múltkor" nem fizetett, de ezt igazolni nem tudták)
- Közokirat-hamisítás ("Aki. a) hamis közokiratot készít vagy közokirat tartalmát meghamisítja (...) bűntettet követ el", ha a feljelentéses nyomtatvány hivatalos formanyomtatvány), esetleg magánokirat-hamisítás (ha a nyomtatvány magánirat)
- Zsarolás ("Aki jogtalan haszonszerzés végett mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel vagyoni hátrányt okoz, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő" - a vagyoni hátrány itt egyértelmű, pénzt vetettek le a számlájáról feneyegéssel)
- (Talán) lopás ("Aki idegen dolgot mástól azért vesz el, hogy azt jogtalanul eltulajdonítsa, lopást követ el" - elvették tőle a pénzét)
- Rágalmazás ("Aki valakiről más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít, híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő." - A fényképének közzététele a boltban annak számít)
- Személyiségi jogok megsértése ("Aki a személyes adatok védelméről vagy kezeléséről szóló törvényi rendelkezések megszegésével haszonszerzési célból vagy jelentős érdeksérelmet okozva jogosulatlanul vagy a céltól eltérően személyes adatot kezel (...) vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő." - Személyes adat itt az illető fényképe)
- Személyi szabadság megsértése ("Aki mást személyi szabadságától megfoszt, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő" - A "Kispofám, menj magadtól, mert berugdoslak!" ezt bőven kimeríti)
Összesen 6-7 vádpont. És ha kiderül, hogy ebből akár csak egyetlenegy az üzletvezető utasítására történt, akkor ő is mehet a hűvösre a biztonsági orkkal együtt. Én legalábbis hasonló esetben habozás nélkül megtettem volna ezt (és persze a nyomtatványt nem írom alá, semmit nem írok alá), természetesen azzal együtt, hogy amint erőszakoskodnak, hívom a rendőrséget.
CoolKoon 2018.02.27. 08:54:30
Ami pedig az "úgy döntöttünk, nem pazarolunk időt és energiát azért, hogy elégtételt kapjon"-t illeti, már csak azért is melegen ajánlom a feljelentés megtételét, mert vannak patkányok (pl. a Spar-osok), akik csak ebből értenek. A jó nagy pofonból. Nélküle elszemtelenednek.
CoolKoon 2018.02.27. 08:55:28
CoolKoon 2018.02.27. 09:02:29
CoolKoon 2018.02.27. 09:03:52
CoolKoon 2018.02.27. 09:07:55
KaTe 2018.02.27. 09:13:37
- na ez az, amit te nem végeztél el, mielőtt nekiálltál kommentelni. Akkor ugyanis meghallgattad volna a spar biztonsági őrének, vagy vezetőségének az álláspontját (IS). Persze feltételezheted, hogy az őr meg a SPAR NYILVÁN hazudik (mert ők már csak ilyenek) de a feleség, aki ráadásul OTT SE VOLT, csak a férje elmondása alapján számolt be a történtekről, aki ráadásul annyira lefagyott, hogy kb. egy órán keresztül még olvasni is elfelejtett, NA Ő BIZTOSAN IGAZAT MOND! Mellesleg, súlyos, daganatos beteg, ami nyilván rá van írva a homlokára. Meg nyilván nem színezte ki egy kicsit a történetet, hogy az neki kedvezőbb legyen és a feleség ne nézze tök életképtelennek.
Ha már feltételezünk, szerintem a történet úgy nézett ki, hogy az öreget előbb párszor felszólította az ork, hogy akkor legyen már olyan kedves tisztázni a múltkori vásárlást, mert amúgy nem fizetett, erre az öreg elkezdett beszólogatni, meg ugye neki jogai vannak, utána jöhetett a címben szereplő idézet. Mellesleg, kiderült hogy sáros volt az öreg, nem? Tehát az ork eredményesen végezte a dolgát. A részletek tisztázása meg természetesen nem fog megtörténni soha a büdös életbe.
CoolKoon 2018.02.27. 09:14:44
CoolKoon 2018.02.27. 09:15:59
KaTe 2018.02.27. 09:19:51
Terézágyú 2018.02.27. 09:20:00
"ettől még ilyen stílusban kezelni valakit, úgy vélem, abszolút a mai magyar intelligencia szintet mutatja"
Ezzel azt akarod mondani, hogy a spáros biztőr egy tipikus átlagmagyar??
Hát igen...
Terézágyú 2018.02.27. 09:22:09
"Bár volt olyan, hogy azt mondta egy biztonsági egy boltban, hogy kussoljak, mert megüt, (nem is hozzá szóltam, egy palihoz, aki részegen, tántorogva nekem tolta a kocsit és még neki állt feljebb)"
IIiigen, biztosan úgy történt, hogy az őr a részeg, tántorgó illetőt védte meg ellenedben...
Tuti ennyi a történet.
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.02.27. 09:23:55
Terézágyú 2018.02.27. 09:28:30
"Nyilván azután sem kell senkit pofán verni, de eléggé szelektív a memóriája minden résztvevőnek ilyen esetekben. "
Így van... Lehet hogy már beírtam ezt a sztorit, de tipikus:
- Aggyá má egy cigit.
- Nem adok.
- A kurvanyádé nem acc?
- A te kurvanyád.
- Micsodaaaaa, szittad az anyámat??? Bumm!... -> De biztosúr én csak azért vertem meg, mer szitta a zanyámat! Igen, ő kezte, azzal kezte, hogy szitta.
ebella 2018.02.27. 09:29:09
De szólok, leszarom én, hogy te mit hiszel. Mert az csak nálad van úgy, hogy mindig minden biztonsági (ember akár) igazságos és jól méri fel a problémát amit lát. Ez alapvetés és aki nem ezt tapasztalja, az hazudik. Egyszerű ember vagy, egyszerű igazságokkal, vagy biztonsági őr vagy/voltál.
ebella 2018.02.27. 09:30:50
GöTi 2018.02.27. 09:45:20
Nem hagyom el a vásárló teret semmiféle feketeretek felszólítására!
Nincs joga megfogni sem, ha nem menekülök.
Nincs joga sehova elvinni, ha nem akarok vele menni.
Rendőrt hívhat, visszatarthat (nem fogdos, nem tapiz, ha nem menekülök), ha akar valamit, és én nem vagyok közreműködő.
Bizonyítási kényszer az ő oldalán.
Azonosíttatom az eljáró személyt.
Ha tiszta vagyok (én mindig...), akkor hangosan megkérem a többi vásárlót, hogy hívjanak rendőrt a biztonsági őr túlkapása miatt, mert holnap akár ők kerülhetnek méltatlan helyzetbe egy még rendőrnek se jó, a szakmáját nem ismerő, képzetlen tehetség miatt.
Nem fenyegetőzöm semmivel, senkivel.
Megnézetem utólag a megfelelő szervekkel, hogy az eljáró egyén megfelelően volt-e foglalkoztatva...
KaTe 2018.02.27. 09:46:28
mel gibson 2018.02.27. 09:49:18
Treff Bubi 2018.02.27. 09:50:43
KaTe 2018.02.27. 09:59:03
JOKE21 2018.02.27. 09:59:15
lobster thermidor 2018.02.27. 10:05:36
KissGecihuszár 2018.02.27. 10:13:14
lobster thermidor 2018.02.27. 10:17:20
Én is igyekszem minden esetben az önkiszolgáló kasszánál fizetni, de sajnos egyáltalán nem nevezném gyors kasszának ezeket, mert a legtöbb esetben vagy játszótérnek tekintik a gépeket, különösen a gyerekesek, vagy áruval telepakolt kocsikkal nyomulnak be a területre, aminek a tartalmát egészen biztosan sokkal lassabban fogják lehúzni, a lemérendő cikkeket kikeresni a listából, majd előkeresni a pénzt, vagy a kártyát, mintha a pénztárosnál fizetnének. Tényleg kóros, hogy mennyire nem találják fel magukat az emberek egy ilyen egyszerű cselekménysor végrehajtásánál. Azt már nem is mondom, hogy 6 gépből kettő rendszeresen nem működik, és ezer olyan cikk van, amit a pénztárban felügyelő alkalmazottal jóvá kell hagyatni, ami még jobban lelassítja a dolgot.
Magyarországon ahogy szinte minden, úgy ez sem tud a rendeltetésének megfelelően működni.
2018.02.27. 10:18:24
Xezs6 2018.02.27. 10:29:12
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.02.27. 10:29:47
Darth Revan 2018.02.27. 10:32:49
a tescoban szintet leptek. adnak egy mobil leolvasot, vonalkodot leolvasod akkor amikor beteszed a cuccot a kocsiba, az onkiszolgalo penztarnal csak odacsippantod a mobil leolvasot es fizetsz, nem kell ki-be pakolni.
en nagyon otletesnek tartom. persze ezt nem mindhol lehet bevezetni, bizni kell a vasarlokban
Xezs6 2018.02.27. 10:36:14
Xezs6 2018.02.27. 10:37:31
ludomik 2018.02.27. 10:40:14
vanek ur 2018.02.27. 10:42:48
Ha tesztüzem, akkor viszont sokkal alaposabb vizsgálatot, esetleg tesztelést igényelt volna a dolog. A poszter ugyebár azt tesztelte, hogy a gép nem riaszt, ha valaki a fizetés előtt levesz árut a tálcáról. Ez egy súlyos hiba, javítani kellene. Másodsorban kellene modellezni egy hibás fizetéssel azt, amit a poszter állított, miszerint a fizetés eredményétől függetlenül a gép kinyomtatta a nyugtát. (A Tesco önkiszolgáló kasszája például addig nem kezd el nyomtatni, amíg nincs kifizetve a kosár - függetlenül attól, hogy kártyával vagy készpénzzel fizet.) Ha így van, az szintén súlyos hiba, bárki jogosan feltételezheti, hogy ha a gép kiadja a nyugtát, akkor a fizetés rendben van. (Az adójogi vonzatokról nem is beszélve...)
Ezt elsősorban a Spar kezelte rosszul.
Xezs6 2018.02.27. 10:47:38
vanek ur 2018.02.27. 10:49:11
Ez hülyeség. Ugyanúgy téged fognak lopásért elővenni, ha a pénztáros nem vette észre a kosarad alján maradt libamájkonzervet. Csak szólok...
Annyiban van igazad, hogy az önkiszolgáló kasszák használatát árengedménnyel is ösztönözhetnék.
@Darth Revan: Tescoban most már csak így vásárolok. Gyors, kényelmes. Eddig egyszer emelt ki a gép szúróprobaszerű ellenőrzésre (az ott levő alkalmazott pont úgy örült, mint én :) ), és egyszer sikerült a fizetés közben úgy félrenyomnom valamit, hogy nem lehetett a tranzakciót folytatni, úgy kellett kifizetni, mintha szkenner nélkül mentem volna oda az önkiszolgálóhoz.
Terézágyú 2018.02.27. 10:49:25
"Te a programozóra azt hiszed hogy valamiféle istenség, pedig ő az utolsó kulimunkás, aki a szart lapátolja."
Ezt akkor mond meg a programozóknak is, hogy akkor fogják be a szájukat (amikor az ügyfelekkel beszélnek), és ne viselkedjenek úgy, mint a zistenek.
"Azt a rendszert valaki így rendelte meg, a programozó meg ebben a formában szállította le."
Egyrészt: Igen, mindig a megrendelő a hibás, sosem a szakember. Ha megrendelsz egy házat, ami összedől, akkor te vagy a hibás, mert "így rendelted meg", ugyebár. Ja nem.
Csak ezt mondja a kivitelező, hogy "az nem volt benne a szerződésben, hogy nem dőlhet össze a ház!"
Másrészt: én programozókról ÉS számítástechnikusokról beszéltem: a rendszer megrendelői/átvevői is számítástechnikusok, igen gyakran programozói végzettséggel. (Tudom!)
Szar munkát végeztek, van egy csomó baj az elkészült rendszerrel? Igen.
Kurvára unom már, hogy minden egyes tevékenység/munka/szakma képviselőit lehet szidni, csak ezeket a..... nem!
Éppen az lenne a lényeg, hogy az igazán jó szakemberek is felvállalják, hogy ezek a kóklerek kikerüljenek a szakmából. De hát, védjétek csak a "szakma becsületét", meg is lesz az eredménye, hogy az emberek egy kalap alá vesznek mindannyiótokat.
Xezs6 2018.02.27. 10:51:10
Xezs6 2018.02.27. 10:55:26
Xezs6 2018.02.27. 10:59:56
lobster thermidor 2018.02.27. 11:20:06
Nekem az Unicreditnél még nem volt ilyen gondom, ha lett volna, arról írok.
Javaslom válts bankot! :)
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.02.27. 11:21:52
lobster thermidor 2018.02.27. 11:26:58
Én gyakran használom is az egyik hipermarketben, bár elég sok olyan árucikk van, amihez az eladó jóváhagyása kell. Ilyen például a sör, vagy egy palack bor, mert ugyebár a gép nem látja, hogy te elmúltál már 18 éves, ezért meg kell várni a nénit, hogy meggyőződjön arról, hogy jogosult vagy a szeszes ital megvásárlására.
lobster thermidor 2018.02.27. 11:31:22
Mostanában még pénzembe sem kerül a szolgáltatás, mert a kártyás vásárlásaimra, igaz nem túl sokat, de ad némi visszatérítést a bank, ebbe bőven belefér az SMS - ek díja. A tranzakciók lekönyvelését, a pénzmozgásokat pedig a mobil, vagy az internetbankon néhány kattintással követheti az ember.
Xezs6 2018.02.27. 11:36:08
.Manyecska 2018.02.27. 11:36:30
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.02.27. 11:38:57
JOKE21 2018.02.27. 11:51:12
@JOKE21: az önkiszolgálónál a tied a felelősség, a sima pénztárnál az alkalmazotté. Ki az a hülye, aki az üzlet fizetett alkalmazottja helyett dolgozik? Étteremben is bemész a konyhába és megfőzöd az ételt, amit rendeltél, megeszed, elmosogatsz, majd kifizeted a teljes árat és még borravalót is hagysz? Az önkielégítő kasszánál fizetés pont ilyen dolog.
A példa akár jó is lenne, de egy kicsit túl van tolva.
"Éterembe bemész" ez jó lehet a tescora is.
Nyilván a konyha már a raktár lenne, ahova nem szoktam bemenni.
"megfőzöd az ételt" az erős túlzás csak beszórom a kocsiba.
Rendeltél, megeszed, elmosogatsz ezeket nehéz a tescoba értelmezni.
Kifizetem a teljes árat, ez sem igaz mert szinte mindig van valami kuponom, és akkor már nem is teljes árat fizetek.
A borravalóval mindig gondban vagyok. Az estek 99%-ban kártyával fizetek. Így ha borravalót akarok adni, azt is be kell nekik ütni rendes bevételbe és az már akkor nem lesz a pincéré(max kis családi üzletekben merik megcsinálni, hogy lehúzzák a borravalót, de csak a fogyasztásról adnak nyugtát) így ahol ismernek mindig azt mondják, hogy nem. A tescoba még nehezebben lehet értelmezni a borravaló fogalmát az önkiszolgáló automatánál. Szóval ahogy régen a tanárom szokta mondani, a kérdés jó volt a válasz is csak nem találkoztak, ülj le egyes.
Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2018.02.27. 12:16:19
Ha szerintük a vásárló lopott, vagy inkább úgy mondom, ha engem lopással gyanúsítanak akkor kérem a kamerafelvétel megtekintését! Ha én nem vittem el fizetés nélkül semmit, szeretném látni, honnan veszik az ellenkezőjét, különben én hívok rendőrt.
A két nappal később dolognál ugyanez: igen? Szeretném a felvételt látni.
A legtöbb tranzakcióról már érkezik SMS. De ha mégsem, a helyzet ugyanaz. Uram, jöjjön vissza, valami nem stimmel. És átnézik együtt az őrrel, hogy akkor sikeres fizetés volt-e, kap-e értesítőt stb.
Amúgy meg önkiszolgáló kasszáknál sosem áll ott egy segítő ember? Csak mert a pékárukat a kedves vevő nem tudja fejből, melyiket milyen menüpont alatt keresse. És igen, az önkiszolgálóőrző munkatárs is észlelheti, hogy hoppá valami nem oké. Szóval két helyen sántít a dolog.
2018.02.27. 12:24:07
Ha adna a Spar, Tesco 5% kedvezményt az önkielégítő kasszánál való vásárlásnál, akkor még megérteném, hogy valaki használja. De a multi egyszerűen benyeli azt, amit spórol a pénztáros kiiktatásával. Ezt a luxusprofitot nem osztja meg veled a multi, pedig a te közreműködéseddel kereste meg.
Tankoltam már olyan benzinkúton, ahol ha az önkiszolgáló résznél tankolsz és kártyával fizetsz, akkor olcsóbb a benzin. Ennek lenne értelme mindenhol.
Xezs6 2018.02.27. 12:55:27
JOKE21 2018.02.27. 13:16:31
Darth Revan 2018.02.27. 13:18:25
Nem amerikaban elsz veletlenul?
www.washingtonpost.com/news/post-nation/wp/2018/01/03/i-dont-even-know-how-some-oregonians-panic-about-new-self-service-gas-law/?utm_term=.24bdf321defc
BéLóg 2018.02.27. 13:19:35
Egyéb tanulság, EGYEDÜL állva SOKKAL szemben nem vallunk be semmit, nem írunk alá semmit (kivéve ha elkövettük, ugye). Azonnal segítséget hívni, rokon, barát, stb. Ezt szépen megvárni és tanúval, hangfelvétellel, stb. mehet tovább a dolog.
Minden kérdésre az "ügyvédemet (anyámat, apámat, haveromat, SEGÍTSÉGET, stb.) AKAROK válasz. Meg hogy együttműködök, együttműködök, együttműködök, stb.
BéLóg 2018.02.27. 13:22:13
Nick-son 2018.02.27. 14:20:04
A megbízó cég se sokkal különb, így aztán nincs aki ellenőrizze mit művelnek egész nap.
Én mindenképp feljelenteném, az alkalmazó Himi - Humi szekuriti meg vágja ki a francba az ilyet, mert csak gondja lesz belőle, még sokkal több. Keressen csak szépen normális munkát, fiatal, egészséges és dolgozzon mint mások.
maczuda 2018.02.27. 14:33:00
Xezs6 2018.02.27. 14:47:34
Xezs6 2018.02.27. 14:50:21
Xezs6 2018.02.27. 14:53:41
élhetetlen 2018.02.27. 15:20:55
élhetetlen 2018.02.27. 15:26:13
Xezs6 2018.02.27. 15:26:16
élhetetlen 2018.02.27. 15:36:24
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.02.27. 15:39:32
CCnick 2018.02.27. 15:45:21
CCnick 2018.02.27. 15:48:08
Gondolom az fel sem merült benned, hogy korábban volt már aki bepróbálkozott ezzel a "trükkel"
CCnick 2018.02.27. 15:52:41
tecsóban állnak minden pénztárnál 5en púpos kocsival nálam meg van 5féle termék.
A 6 önkikasszából meg 4 üres.
Pénztáros 10 perc, az önkielégítőkassza 2 perc és ebben benne van a láncredukciókupon beolvastatása.
Ez egy teljesen átlagos szitu. Melyiket fogom választani?
Dezsike 2018.02.27. 16:05:15
élhetetlen 2018.02.27. 16:07:21
KaTe 2018.02.27. 16:20:08
élhetetlen 2018.02.27. 16:22:58
élhetetlen 2018.02.27. 16:37:04
élhetetlen 2018.02.27. 16:50:41
Reactor 2018.02.27. 16:52:01
Xezs6 2018.02.27. 18:35:28
Xezs6 2018.02.27. 18:36:43
Xezs6 2018.02.27. 18:37:53
www.nlcafe.hu/ezvan/20180131/alrendor-csalas-igazolvany-jelveny-rendorseg/
2018.02.27. 19:26:02
2018.02.27. 19:36:12
Praedikator 2018.02.27. 21:43:26
Már a név is magáért beszél DE!
Természetesen én is követek el hibákat, de akkor a saját nevemben beszélek és elismerem ha hibáztam. Így ahelyett hogy mindenki hibás csak én nem mentalitás helyett egy kis önismeretet is kéne tanulni. Az őr aluliskolázott hülye, aki meg fedezetlen kártyával fizet, majd az ezt felfedezőre támad az intelligens képzett? A lényeg, hogy a fogyasztó hibázott, amit ha elismer nem történik meg az eset. Erről mindig az jut eszembe, hogy ő ütött vissza...ő kezdte!
Homár Hilda 2018.02.28. 00:19:06
SarahConnor 2018.02.28. 06:19:44
CCnick 2018.02.28. 08:35:17
Igen, teljesen életszerű. Azzal sokkal nehezebb eltüntetni a biztonságiőrt, hogy szólsz neki, nézze már meg nem vagy-e a raktárban mint azzal, hogy úgy csinálsz mint egy rendes vásárló
Tudom, te úgy mennél lopni, hogy felvennéd a "boltitolvaj vagyok" pólódat de te élhetetlen vagy.
CCnick 2018.02.28. 08:38:44
.Manyecska 2018.02.28. 08:50:21
On
Xezs7 2018.02.28. 09:42:51
Egyébként megint ki lettem innen vágva. Valaki elmondaná nekem, hogy Hilda mi alapján hajigál ki embereket? Vagy ez ilyen random dolog nála?
városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2018.02.28. 10:41:12
szekertabor · provo.blog.hu 2018.02.28. 13:11:50
Ezzel együtt elfogadhatatlan, ha egy üzlet a vásárlóit a fenti módon megfélemlíti, kényszeríti és megalázza.
Layosh 2018.02.28. 13:45:54
Reactor 2018.02.28. 15:30:18
kaktusz20 2018.02.28. 18:38:19
kaktusz20 2018.02.28. 18:50:19
kaktusz20 2018.02.28. 19:13:53
A daganatos betegségnek nem sok köze van a történethez, pusztán a zárkával fenyegetéssel kiváltott pánikhoz. Remélem, sosem tudod meg, de ez az állapot nem annyira zárkakompatibilis.
Totalcar 2018.02.28. 19:37:54
telkoe 2018.02.28. 20:57:34
Mindenesetre ha egyebkent is erosen romlo egeszsegu a ferj es stresszhelyzetben nem tud cselekedni (es utana panaszt tenni) akkor lehet hogy itt az ideje mar csak kiserettel kiengedni mielott nagyobb zurokbe keveredik.
városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2018.02.28. 22:19:55
kaktusz20 2018.03.01. 05:21:30
Homár Hilda 2018.03.01. 07:14:16
városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2018.03.01. 10:37:18
para_noir 2018.03.01. 13:49:14
Praedikator 2018.03.01. 16:11:14
lobster thermidor 2018.03.01. 16:26:29
A teszkó önki kasszájánál semmit nem nyomtat ki a gép addig, ameddig nem fizettél. Kizárólag a fizetés után printeli ki a blokkot az automata. Abban az esetben, volt már ilyen, ha valami gond van a kártyás fizetéssel, akkor csak egy 3 - 4 centis kis cetlit nyomtat ki, amin a bank üzenete van arról, hogy hiba van a kártyával, vagy a rendszerrel. A bevitt tételeket a kijelzőn lehet ellenőrizni.
ludomik 2018.03.01. 21:16:48
Ashariell 2018.03.01. 21:21:13
Nekem ilyet momdana egy biztonsági őr, mint ami a címben van, azonnal rendőrséget hívnék.
A jegyzőkönyv szabálytalan, és nyilvánvalólagos hibás kitöltéséért már rá lehetne húzni a lepedőt. Nem beszélve a fenyegetőzésekről.
kaktusz20 2018.03.02. 05:27:24
Az alacsony iskolázottságod miatti frusztrációd ellen tehetsz tanulással, Sosem késő.
crazy tizen3rom 2018.03.02. 08:24:54
crazy tizen3rom 2018.03.02. 09:28:16
Darth Revan 2018.03.02. 16:12:26
"egyszer emelt ki a gép szúróprobaszerű ellenőrzésre "
akkor is csak 5 random cuccost ellenoriznek, szoval meg mindig hamarabb vegeztel, mint egyebkent
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2018.03.03. 23:12:09
Hegyirablo 2018.03.04. 01:09:26
lobster thermidor 2018.03.04. 17:57:44
A bolti terminál használata nem azonos, egy internetes vásárlással, tehát ne keverd össze a két dolgot. Itt nem a WizzAir honlapján vásárolsz jegyet, ahol gyakran előfordul, hogy a kártyaadatok beírása, és elfogadása után ilyen - olyan okokból nem jön létre a vásárlás, hanem a bolti POS terminált használod, ami a sikertelen vásárlás esetén minden esetben kinyomtat a vásárlás meghiúsulásáról egy cédulát. Egyébként pedig a bank által küldött SMS - ről abban az értelemben beszélek, hogy a telefonodon, a kezedben van annak a bizonyítéka, hogy te nem loptál, mert használtad a kártyád, a számládon pedig már lefoglalták a vásárlás összegét. A többi a bank, és a kereskedő dolga. Egyébként minden esetben küld SMS - t a bank, amivel a gyanúba fogott vásárló igazolhatja a kártyahasználatot.
Így már világos?
Xezs7 2018.03.05. 16:02:49
Xezs7 2018.03.05. 16:03:53
230e 2018.03.06. 12:04:46
vanek ur 2018.03.06. 14:57:52
Ti magatok írtátok le, hogy az önkiszolgáló kassza folyamatosan nyomtatja a blokkot. Ez egy hibás(an specifikált) működés. Tessék példát venni a Tescoról: addig nem nyomtat blokkot, amíg nincs kifizetve a kosár. Ezzel megakadályozzák az efféle félreértéseket, és egyértelműen szándékos cselekménnyé teszi az áru fizetés nélküli elvitelét.
A következő javaslataim vannak:
1. Változtassák meg az önkiszolgáló kassza működését, azaz addig ne nyomtasson blokkot, amíg nincs kifizetve az áru
2. Legyenek rendesen kezelve a hibaágak, pl. ha nem sikerül kifizetni az árut, a vevő számára egyértelműen jelenjen meg ez az információ, valamint az, hogy mi a teendője (pl. kezdje újra a fizetési folyamatot a fizetés kiválasztásával).
Xezs7 2018.03.06. 17:01:44
kaktusz20 2018.03.06. 19:43:17
Ugyan már! Hagyjuk, jobb a békesség, spart messze elkerüljük a jövőben. Aldiban, Lidlben pl. akkor sem kéne önkiszolgáló pénztárt használni, ha lenne, mert a pénztárosok valamiért úgy dolgoznak, mintha élnének. Vásároljon spar, interspar üzletben az, aki szereti a kalandot.
kaktusz20 2018.03.06. 21:45:13
De mit is várok egy olyan üzlettől, ahol nagy kegyesen több perces várakozás után fordul meg az eladó a pultban (addig rettentő szimpatikus módon háttal tevékenykedik), majd a kérésre, hogy ezen a héten ne adja oda harmadszor a viaszos májas végét, mert nem szeretek vastag műanyagot és fémplombát venni borjúmájas árban, röhögve közli, hogy akkor most az elejét adja.
A Tescoban ezek után szinte könnyekig meghatódtam, mert miközben kivette a pultból a hölgy, már kérdezte is, szeretném-e, ha levágná a végét. Az önkiszolgáló kasszájukban pedig Európában érzi magát a vásárló. A spáréban burkinafaszóban.
Xezs7 2018.03.07. 00:02:41
Túltoltad Gizi. Elég lesz.
kaktusz20 2018.03.07. 05:52:34
Eddig azt hittem, válogathatok korunk vívmányi között, mivel szeretnék élni,és mivel nem, de köszönöm, hogy felnyitottad a szemem, megyek medvebőrért. És amíg nem rendeződtem vissza teljesen az őskorba, mindenféle túlkapást szó nélkül fogok viselni mindenkitől, mert egy elmaradott állat vagyok, megérdemlem.
Répázó 2018.03.07. 07:57:51
szemi90 2018.03.07. 11:10:21
2018.03.07. 13:37:42
Répázó 2018.03.07. 15:29:56
Pórnhab 2018.03.08. 09:11:53
.Manyecska 2018.03.09. 13:02:42
@maczuda: örülök hogy segíthettem a sztori leképezésében...:)) Pontosan ezt nem értettem sejtettem hogy ő a hunyó..
De a Spár válaszolt is..:
"Amennyiben ezt megelőzően akarja a vevő elvenni a blokkot, csak nagyobb erőkifejtéssel tudja azt kitépni. Ebben a konkrét esetben a kassza lezáratlan tranzakcióját a következő vásárló jelezte az áruházi kollégánknak, aki ekkor realizálta, hogy az előző vásárló – a panaszlevelet író házastársa – fizetés nélkül távozott, valamint a lezáratlan blokkot nagyobb erőkifejtéssel tépte ki a nyomtatóból. "
nagyon praktikus volt az úr..:))))) de szerintem ez nem egyedi eset most legalább jó tippet adtak többeknek..!
.Manyecska 2018.03.09. 13:28:40
maczuda 2018.03.09. 14:12:31
.Manyecska 2018.03.09. 14:26:31
Tényleg az ő munkájukat végezzük és cserépbe még szivatják az embert?? :D
.Manyecska 2018.03.09. 14:38:31
városjáró · http://varosjaro.blog.hu/ 2018.03.16. 22:32:20
Kondom Keselyű 2018.04.17. 16:06:35
Kondom Keselyű 2018.04.17. 16:11:19
egyebkent a spar nem tul olcso,es annYira a kinalat sem meno,viszont mindig oda jarok, mert az van a legkozelebb,es baromi lusta vagyok :DDD
meg a 40-50%os sargacimkes cuccokbol is eleg sok van,amik valodi akciok, mivel kb. minden termeknek tudom fejbol a nem akcios arat.
RTB 2018.05.18. 09:33:49
Xezs7 2018.05.18. 21:01:23
2018.07.14. 18:12:29
Itt a másik Spar: vettem egy csokit. A pénztárnál előttem levő csajnál is csoki volt, lehúzták a lopásgátlót, de valami nem volt jó, mert besípolt. Jött a szekus legényke. A pénztáros mondta, hogy lehet ő húzta le rosszul, vagy rossz a gép (az utóbbi volt). Így is volt. A nekem hónaljig érő szekuricsi osztotta a parancsokat "állj!", "mehet!"... Amiután végignéztem az egészet, jöttem én, a csokit lehúzták, nekem is sípolt a kapu. Jött ismét a vagyonőr úr ("állj"). Kezdett pattogni, én meg átnyúltam a feje fölött és odaadtam a csokit a pénztárosnak, aki lehúzta újra a lopásgátlón. Utána emberünk elvette a pénztárostól, és visszaadta nekem. Én lehajoltam hozzá, és mondtam egy köszönömöt. Erre láthatóan nem tudta mit kell mondani, csak hebegett-habogott. Egyáltalán nem vagyok kigyúrt és kisportolt, csak magas... :)
Hiába, munkaerőhiány van...
Péter454 2018.07.31. 18:36:30
Pontosan. A banknak nagyon megéri, mert a hitelkártyások egy része mindig tartozásban van aminek a kamata kb 30-50%.
Reactor 2022.04.21. 02:29:04
Szívem szerint nullára redukálnám a számukat. Neutron ágyúval.