Olvasónk egy helyre kis konspirációs elmélettel jelentkezett nálunk. Szerinte a GLS futárok mobiltelefonellátottságával függ össze, hogy egyszer sem értesítették a csomagja érkezéséről, miközben a pakk 17 napot töltött az alsónémedi GLS bázison, mielőtt visszautazott volna Londonba a feladóhoz. Hogy az elképzelésből mi igaz, nem tudjuk, de megpróbáljuk megkérdezni, mi történhetett, illetve mit tehet az egyszeri címzett az alábbi tényleg bosszantó eset elkerülésére.
Sziasztok!
A GLS új lehúzási módszeréről írnék Nektek. Lehet hogy csak nekem új, de velem most történt először és szépen fel is nyomta az agyvizemet.
Rendeltem egy autóalkatrészt Angliából, a becsült kézbesítést Április 5.-11. közt jelezte az eBay rendszere. A feladó a rendelést követő naptól elutazott, így Tracking Number nem állt rendelkezésre.
Mivel a környékünkön dolgozó futárok MINDIG hívnak, vagy kapok értesítő emailt, nem volt gyanús semmi. Azért 20.-a környékén már kezdtem bosszankodni kicsit. Írtam az eladónak, merre jár a cumó? 22.-én jött is a válasz, éppen Németországban van, Anglia felé tart. Küldtek egy Tracking Numbert, nézzem meg. A Tracking Historyban 3 sikertelen kézbesítés szerepelt, majd depózták és visszaküldték a csomagot. Érdekelne, mi a tököm folyik Alsónémediben…
A kézbesítést 04.05., 04.10., és 04.12.-én szigorúan munkaidőben, mindenféle értesítés, jelzés, pisszenés nélkül próbálták végrehajtani a GLS Csomagkövetés adatai szerint. Még egyszer leírom: egy rohadt cetli sem hagyta el a futár kezét, sem füstjel, sem galamb, de még egy halvány gondolat sem utalt arra hogy csomag érkezik.
A gondolat, hogy ez egy szándékos sumákolás része, onnan ered, hogy a DHL, a DPD, de még a helyi Magyar Posta alkalmazottai is rendelkeznek CÉGES MOBILLAL. A GLS futárok a saját telefonjukról írtak, hívtak eddig. Gondolom ezt tiltották meg nekik, lévén fizetős az értesítési szolgáltatás…
A csomag ma érkezett vissza Angliába. Nyílván egy kifizetett, megrendelt tételt a feladó újra elküld, tehát a szállítást még egyszer ki kell fizetnem. Ez sem mellékes, esetünkben 2500,-.
Egy ekkora forgalmat bonyolító cégnél könnyen kiszámolható mekkora extra bevételt jelent az új módszer a gyakorlatban. Erősen gondolkodom a Fogyasztóvédelem bevonásán, a GLS Hungary FB oldalán egymást érik a felháborodott bejegyzések, teljesen hasonló esetekről.
Az eBay-en látogatott partnereimet már most megkértem, a GLS Hungary-vel ne kössenek szerződést, ne bízzák meg szállítással ha nekem küldenek árut.
Eddig a történet, mellékelem a GLS Csomagkövetőjének képernyőképét.
Üdv!
Darth Revan 2018.05.15. 14:07:57
Terézágyú 2018.05.15. 14:10:31
A Duna–Tisza-csatorna.
Mármint a nyugati határán.
Örülök, hogy segíthettem.
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.05.15. 14:17:02
Nick-son 2018.05.15. 14:38:27
Komolyan nem gondolhatja senki, hogy nekik ez a 2500 Ft annyira nagyon kellett, hogy képesek tűzön vízen át titkolni a csomag érkezését. Nem, sokszor 2500 -al sincsenek kisegítve.
Itt valami más lesz a gond. Első azaz első sorban meg kellene kérdezni magát a GLS -t. Ne gondoljátok, hogy nem foglalkoznak vele. Igenis megnézik mi miért történt, nem vágják rá senkire a telefont.
Húszezernél több csomagot feladtam náluk.
Zirowe 2018.05.15. 14:51:20
Biztos egy kommunikációs feketelyukba utazott, ahonnan nem tudta elküldeni a tn-t..
kontár lajos 2018.05.15. 15:27:38
A kézbesítési sikeresség 4 országba a GLS-en keresztül mintegy 93%. Elutasított csomagok aránya mintegy 5-6% mind utánvétes, természetesen. Ebből következik, hogy 1% problémás - futár hibája, rossz cím, telefonszám, stb. Ez elenyésző, ha figyelembe vesszük a küldött mennyiséget. Havi szinten bő 20 ezer csomag.
2500,- Ft nem sok pénz onnan, ide. Ebbe szvsz nem fér bele ez a szolgáltatás, illetve nem tudom egyáltalán kínálják-e GB - HU között ezeket a szolgáltatásokat. Csomagszám van azonnal, mikor a csomag feladásra kerül, nem kell rá egy napot várni. Sőt, ha tömeges feladás van, akkor csomagszám már azelőtt van, hogy arról a GLS egyáltalán tud. Ezért mi sem küldünk értesítést azonnal a csomagszámról, mert az emberek azonnal nézik, és szeretnek zaklatni minket és a GLS-t is, hogy nem lehet látni a csomagot, milyen idióták vagyunk, hogy olyan számot küldünk, ami nem létezik. Hiába írjuk hogy a következő nap hajnali óráitól követhető a csomag - ami nem egészen igaz, mert már a feladás napján 20-22 órától is követhető.
Nekünk is jelezték páran, hogy szerintük nem túl jó futárszolgálatot választottunk, de amíg a GLS a csomagok 93%-t kézbesíti, szerintünk jók. Évek óta velük dolgozunk.
Tikakukac 2018.05.15. 16:19:03
alkatraz · http://jobbflashjatekok.blog.hu/ 2018.05.15. 16:22:21
Xezs7 2018.05.15. 16:46:32
"Gondolom ezt tiltották meg nekik, lévén fizetős az értesítési szolgáltatás"
Legközelebb fizetsz az értesítésért aztán kész is van. Vagy oda rendeled, ahol vagy.
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.05.15. 17:57:53
Praedikator 2018.05.15. 18:49:36
PITTA 2018.05.15. 20:00:15
menyecske666 2018.05.15. 20:37:25
Én azt szeretném kérdezni kérhet futár személyi igazolványt mert ma kért tőlem a UPS-es srác, vicces akart lenni , én mondtam akkor keressen másik kollégát mert nem vagyok kíváncsi a szarságaira, és otthagytam a szoba közepén elmentem kávézni.. :D Elnézést kért de már nem is mondtam hogy legalább a telefont tegye le közben-szokása szerint beszélt- ..stb. ..és ez még a legkisebb baj vele.. Poszt??? Panasz?? .....lőjem fejbe esetleg?
menyecske666 2018.05.15. 20:38:38
Nick-son 2018.05.15. 20:46:52
Xezs7 2018.05.15. 20:53:01
1gazsagos1 2018.05.15. 20:58:36
@alkatraz: az nem csak húszezerig jár?
aki nem bír átvenni egy csomagot az meg ne rendeljen inkább feleslegesen
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.05.15. 21:21:51
vanek ur 2018.05.16. 08:48:08
Ez nagyon szép elmélet, de nem mindenkinek van elérhető távolságban otthon ülő nagyszülő; sok munkahelyen szintén nem megoldható az átvétel. Erre igazából a csomagpontokat találták ki. (Épp most néztem, Angliában és az USÁ-ban az Amazonnak is van már saját csomagpontja...)
@alkatraz: "Kiderült, hogy a panelház kaputelefonjara tettek egy papír ertesitest, gondolom az első fuvallat elvitte a francba a papírt." Vagy a vicces lakótársak letépték onnan. Ez a kiragasztott cetlik kockázata. Vagy be kellene dobni postaládába, vagy kellene legalább e-mail értesítést is küldeni (ez nem kerül pénzbe, ráadásul automatizálható is...)
2018.05.16. 08:55:22
Ha teszem azt otthon vagy nappal abban az időszakban, oda rendeled, de épp lemész a megjelölt 4 napos időszakban a boltba, és épp akkor jön a futár, akkor azért nem ártana, ha értesítenének.
2018.05.16. 08:56:58
ProsTata 2018.05.16. 11:18:42
Nekem volt traking number, de nem néztem meg (gondoltam úgyis értesítenek), ezzel hárították is a reklamációmat. Tulajdonképpen akár igazuk is lehet, de mégsem! Mert van a címben egy telefonszám, egy mobilszám. A legutolsó futárszolgálat is ismeri azt a módszert, miszerint előzetesen értesíti a címezettet a kiszállításról, telefonon, SMS-ben. Kivéve a GLS-t... Nyilván mert ő csak nálam a legutolsó...
A cuccot az ebay-on vettem. A feladó készségesen felajánlotta, hogy ismét elküldi a GLS-el, persze a postaköltség újbóli megfizetése után. Csodálatos módon a postaköltség közel az áru értéke volt... És itt jön az a rész amikor bennem is olyan konteó születik meg, hogy ez a lehúzás egyik formája... Miért? Más brit eladónál a postaköltség sokkal kevesebb, ott az áru ára volt feljebb tolva. A végösszeg nem tér el jelentősen. Bár nem tudom a postázás ott hogyan történne, tapasztalatom szerint kb. ugyanígy.
A GLS vagy a világ legnagyobb és legpitiánerebb szélhámosa, vagy a legszervezetlenebb cége! Miért?
Az átlag ember a átlag napjának elég nagy hányadát a dolgozóban múlatja. Ez nyilvánvalóan teljes átfedésben van a GLS kiszállítási szolgáltatásának napi intervallumával. E kettőből következik, hogy a random szerű kiszállítás eredményességének esélye meglehetősen alacsony. A GLS a reklamációmra közölte, hogy kétszer próbálták kiszállítani, egyszer sem találták meg a címzettet, hogy átvegye a küldeményt.
Nézzük csak ezt költségoldalról!
Esetemben a második egyébként szintén sikertelen kiszállítás minimum megelőzhető lett volna egy ingyenes email, vagy 20 forintos SMS, esetleg egy 30 forintos telefonhívással.
Ezzel szemben a GLS beküldte a belvárosi dzsumbujba a kocsit (remélem nem csak a kedvemért) és egy embernek mondjuk 20-30 percét rám áldozta, aki elkeseredett (?) kísérlettel megpróbált becserkészni. Nem könnyű a környékünkön még félre állni sem, nemhogy leparkolni. Számoljunk fél óra munkabért, a költsége nagyjából 2000,- forint lehetett a második kiszállításon.
Valaki magyarázza meg nekem, miért jó ez a GLS-nek?
Viszonylag nagy postaforgalmat bonyolítunk a cégemnél feladóként is, azóta az eset óta nálam a GLS ignorálva.
Ez nem a reklám, hanem az anti-reklám helye, nem mondom meg melyikkel, de olcsóbban közel 100%-os eredményességgel kézbesít a partnerünk. Talán azért is olcsóbb, mert kevesebb a felesleges kanyar? Ja és az ügyfelei sem háborognak.
ekat 2018.05.16. 11:30:00
Mondjuk most a német Amazon éppen meg bírt lepni, direkt azért kértem kivételesen a lakcímemre, és nem a munkahelyemre a csomagot, mert egy hatkilós tétel is volt benne, én meg tömegközlekedem. Eddig a postával szállítottak, ami a mi postánknál (vagy a liftnélküli 3. emelet miatt?) azt jelenti, hogy meg sem próbálnak kihozni semmilyen csomagot, csak bedobnak egy értesítőt. Gondoltam, ez jó lesz, majd értemegyünk.
Erre az Amazon - szokása szerint - szétszedte ketté, ámde a nehéz dolgot UPS-szel, a kis vackokat meg talán valami Express One-nal vagy mivel küldte, akik mindketten meg is próbálták a lakcímemre kikézbesíteni. De meg tudtam egyezni mindkét céggel telefonon, az egyik értesítőben még a futár száma is bennevolt.
(Az Amazonnál az új kiszállító-cégek gondolom a kiszállítási díj - kemény 4,- EUR volt - újbóli bevezetésével függnek össze.)
ProsTata 2018.05.16. 11:34:05
Ez nagyon szép amit írtál, de nekem nem logikus.
Nyilván nem látjuk, hogy a küldeményeitek címzettjei elsősorban magánszemélyek, vagy cégek? Pontosabban mi ezeknek a megoszlása. A cégek irányában hihető ez a GLS eredményességi ráta, magánszemélyek esetén engedelmeddel kétkedek!
Azt hogy a feladó dönti el, kéri-e PLUSZ FIZETETT SZOLGÁLTATÁSKÉNT a címzett kiszállításkori kiértesítését, elhiszem, de a világ legnagyobb baromságának tartom. Ez a szolgáltató (itt GLS) érdeke.
Itt jön be az, amit nem fogunk megtudni, jelenleg mekkora a GLS magánszemélyeknek szánt küldemények elsőre eredményes kiszállításainak aránya, hányszor sikerül ez másodikra és mennyivel javulna ez az arány a kiértesítések általánosításával, automatizálásával, illetve mekkora költségmegtakarítást eredményezne ez a GLS-nél?
ProsTata 2018.05.16. 11:39:06
De mi a jó ebben a GLS-nek? Ha az eladó nem kéri és a GLS emiatt "hibásan" teljesít, akkor a GLS-t szidják (lásd itt is), ami marketing szempontjából nem szerencsés. Ráadásul a GLS-nek is többe kerül a leves mint a hús.
ProsTata 2018.05.16. 11:40:10
Ráadásul a jelek szerint erre a konkurrencia már rájött...
Legalábbis nem ismerek másik céget, aki hasonló szarságokkal égetné magát.
okostojas007 (törölt) 2018.05.16. 11:40:35
okostojas007 (törölt) 2018.05.16. 11:45:38
Division 2018.05.16. 12:04:35
Régen az angol postán feladott cuccokat a magyar posta hozta ki. Postás bácsi bedobott egy cetlit, ha nem voltál otthon, azzal másnap elmentél a postára, megkaptad a csomagot. Ha meg nem kaptál cetlit, akkor elmentél a postára, és megkérdezted a postás nénit, hogy véletlenül nincs itt ez a ... számú küldemény?
Amióta áttértek arra, hogy az angol postán feladott cuccokat a GLS hozza ki, azóta engem is megszívattak többször is, nem hívtak, nem hagytak értesítőt, visszaküldték, stb Ha sikerült időben elérni őket (mert már gyanítottam, hogy náluk a csomag, csak basztak értesíteni), akkor azt mondták, hogy reggel nyolctól este hatig legyek otthon, majd egyszer jön a futár... csomagpontra nem lehet átirányítani, mert nem úgy lett feladva, stb, stb
Azóta amit lehet Németországból rendelem, onnan a postára jönnek a csomagok.
élhetetlen 2018.05.16. 12:37:42
Fotósképző · fotoskepzo.hu 2018.05.16. 12:50:46
Csak jelzem, hogy a többi cégnél ilyen sosem volt, illeve a GLS-nél is csak ezen a címen, tehát gondolom, a futártól függ ez is.
Egyébként sok évi netes vásárlás alapján a biztos kézbesítésért javaslom a következőket megtenni:
1: Fizetéskor beírni a Paypal üzenetébe, + külön levélben az eladónak, hogy a csomagszámot mindenképpen küldje el.
2: A szám alapján a csomag helyzetét 2-3 naponta ellenőrizni.
3: Ha beért az országba, akkor akár felhívni a szálítmányozó céget, hogy _pontosan_ mikor hozzák ki a csomagot (főleg a postánál késik a csomagszám státusz frissítése), ha lehet, időintervallumot egyzetetni/megadni.
4: Ha lehet, a kézbesítés napján elkérni a futár telefonszámát és/vagy megadni a miénket is a diszpécsrnek.
5: Ha mégsem tudunk akkor a címen lenni, akkor a kapucsengőre a nevünk mellé kitenni egy cetlit a futárnak címezve, hogy hova tegye le a csomagot (a szomszéddal, közeli bolttal stb. persze már előre egyeztetve, hogy nekünk aznap csomag érkezik).
Tudom ez így kicsit macerásabb, mint ölbe tett kézzel várni a csomagot és remélni a legjobbakat, de így biztosan megkapod a csomagot.
csssc 2018.05.16. 12:51:59
Háztól- házig csomagfelvételre vártam a GLS futárt, a kiértesített idő kezdete után 33 perccel a követőben már megjelent: "a címzett nem található".
A csomagért a kézbesítőjük nem jelentkezett sem személyesen sem a megadott telefonszámon nem hívott fel.
A telefon végig elérhető volt, később a futár a szám helyességét visszaigazolta, ma is azon hívott, hazugság, hogy 3x hívott. Én odahaza tartózkodtam, Kecskemét főterén mondjuk meg szoktak találni!!!!!
Külföldi, nyelvet, navit, telefont használni nem tudó alkalmazottjuk van?
Ha kihagynak a körből, tisztességesebb lett volna értesíteni erről, mint nem találhatóra hazudni!
Ismét egy napon keresztül várakozzak? Mikor? Az elveszett napért kárpótolnak?
A lazításon "rajtakapott" futár biztosan nem fog kárt okozni a csomagomban?
Nem kockáztatok, ma mással küldtem el a csomagot.
Csak olyan hívja őket szolgáltatni, aki nem akarja, hogy megtalálják!
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.05.16. 12:52:43
élhetetlen 2018.05.16. 13:13:55
Indriq 2018.05.16. 13:15:54
Persze ez nem csak a GLS-re igaz, szinte mendegyik debil.
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.05.16. 13:18:09
Őszintén nem értem mi háborogsz valamin, ami le van fektetve a saját szabályzatukban. Ha nem lenne más alternatíva, akkor megérteném a felháborodásod, de van. Ha neked nem tetszik, ahogy szolgáltatnak, akkor ne vedd igénybe és kész.
élhetetlen 2018.05.16. 13:44:29
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.05.16. 13:48:22
P1sty 2018.05.16. 14:06:07
Ez egy új szabály a postánál, ami levélként van feladva, de nem fér bele a nagykönyvben megírt postalába szabvány méretébe, azt meg sem próbálják kihozni; mondván, hogy ha csomagot küldenek, fizessenek érte.
ProsTata 2018.05.16. 14:31:04
Te a szocializmusban szocializálódtál? Vagy nem is tudom...
Egy cég végez, vállal egy szolgáltatást. Ez a szolgáltatás: eljuttatni "A" pontból egy "B" meghatározott címzetthez egy küldeményt.
Ha a Szolgáltató (itt GLS) minden elvárhatót megtesz a teljesítés érdekében, akkor senki egy szót, egy követ nem vetne rá. Itt azonban arról van szó, hogy nem teszi meg a XXI. században (nem cucializmus) elvárható minimumot.
Egyébként meg leírták, az Ebay-en rendelt cuccoknál alapértelmezésben egy regisztrációban beállított címre történik a postázás. Itt biztosan senki nem a munkahelyét jelöli meg.
Soha (!) nem volt problémám a szállítással, postázással akkor se ha Tajvan-ról postázták, akkor se ha Szlovéniából, vagy Szerbiából. A britektől is csak akkor, ha a GLS szállít.
Azaz van egy jól működő rendszer... Lefordítom a javaslatodat, ne használjunk egy egyébként jól működő rendszert egy szarul teljesítő cég miatt...
Ha még mindig nem érted, akkor vagy troll vagy, vagy értelmi fogyatékos...
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.05.16. 14:37:01
"Egyébként meg leírták, az Ebay-en rendelt cuccoknál alapértelmezésben egy regisztrációban beállított címre történik a postázás. Itt biztosan senki nem a munkahelyét jelöli meg." - persze, aki nem tudná a munkahelyen átvenni, vagy egy szekrénysort rendel az nem is, annak semmi értelme nem lenne, de aki rendel egy könyvet, kisebb műszaki cikket rendel, az miért baszik ki magával, hogy egy olyan címet ad meg, ahol munkaidőben nem elérhető? Egyébként mire menne ilyen esetben egy telefonhívással, hogy 1 óra múlva ott vagyok (de még egy reggeli e-maillel sincs kisegítve az emberek igen jelentős része), ha egy másik városban dolgozik.
ProsTata 2018.05.16. 14:37:35
A probléma azzal kezdődik, hogy sok esetben nem a címzett dönti el, hogy a feladó kivel szerződik a szolgáltatásra.
A probléma ott végződik, hogy a szolgáltató (GLS) egy olyan kiegészítő szolgáltatást számol fel, ami nem a feladónak az érdeke, hanem neki a szolgáltatónak. Ergo a feladó lexarja, nem fizeti ki, de egyébként is, a feladó nyer a visszahozott és előre kifizetett árun!
A szolgáltató veszít a bolton, hiszen utaztatta az árut oda-vissza, hegyen-völgyön és határokon át, ugyanazért a pénzért, mintha elsőre eljuttatta volna a címzettnek. A küldemény címzettje szintén bukik az üzleten, mert nem kapja meg a terméket időben, vagy akár soha.
Érthető eddig?
Na most akkor miért is jó a GLS-nek ha itt anyázzuk?
ProsTata 2018.05.16. 14:39:04
Nem siklottam el fölötte, pont ez a legérthetetlenebb, lásd a Neked címzett előző bejegyzésemet!
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.05.16. 14:39:59
A GLS pont leszarja, hogy írtak itt egy bejegyzést róluk, amit jó estbe pár száz, esetleg pár ezer ember olvas.
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.05.16. 14:42:18
ProsTata 2018.05.16. 14:44:45
Te szándékosan csinálod ---> troll?
"Egyébként mire menne ilyen esetben egy telefonhívással, hogy 1 óra múlva ott vagyok (de még egy reggeli e-maillel sincs kisegítve az emberek igen jelentős része), ha egy másik városban dolgozik. "
Nagyon is ki van segítve! Mert ebben az esetben tudja, hogy x napon kiszállítanak és megszervezi, hogy a nyugger Bözsi néni a szomszédban vegye át helyette. Vagy úgy szervezi a napját, hogy otthon legyen. Vagy tud róla, hogy szállítás van és felhívja az ügyfélszolgálatot, ne küldjék vissza az árut Albionba, esetleg ha minden kötél szakad, elmegy érte a cég telephelyére.
Hogy lehet, hogy ez minden más cégnél kiválóan működik? Szerintem Te még az életedben nem rendeltél árut az interneten!
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.05.16. 14:47:57
Ha minden más cégnél működik, akkor mi a fenéért nem bármelyik másik céggel szállíttatsz? Nem lehet az eladót megkérdezni, hogy kivel szállíttat? Vagy megkérni, hogy ne a fostaliga GLS-el szállíttasson, mert már 10x beszopódtál? És de rendelek, de 90%-ban pickpackpontra, csomagautomatába vagy a munkahelyemre, hogy ne kelljen ilyen felesleges faszakodásokon izgulni.
ProsTata 2018.05.16. 14:49:40
Most írtam, hogy ezen a GLS is veszít!
Ha Te szeretnéd meglátogatni egy ismerősödet, akkor nyilván tudod a címét.
Odamész találomra, vagy előtte felhívod?
Érted már a logikai bukfencet?
Holott Te nyilván olyan időpontban mennél, amikor VALÓSZÍNŰLEG otthon van, mégis felhívod, meggyőződsz róla elérhető-e.
Mit nem értesz ezen?
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.05.16. 14:52:21
A GLS nyilván azért csinálja, mert neki így éri meg. Ha nem érné meg pénzért adni ezt a szolgáltatást, akkor nem tenné. De ha a GLS-nél dolgozol, hogy vannak pontos számaid a veszteségről, akkor gyorsan terjeszd elő a főnökeidnek.
ProsTata 2018.05.16. 14:52:22
Marketingben ezek szerint jobb vagyok.
Velem már buktak kb évi 100 ezer forintot azzal, hogy más céggel üzletelek. De legalább ötször ennyi kárt már okoztam a potenciális ügyfeleik lebeszélésével. Nem nagy összegek, de sok kicsi sokra megy!
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.05.16. 14:54:08
ProsTata 2018.05.16. 15:06:15
Direkt kötözködsz...
Nyugger Bözsi néni nem is hallja a kaputelefonon próbálkozó kézbesítőt, ha nem a lakásomban dekkol. Oda meg nem engedem be, gondolom Te sem tennéd.
A másik probléma, hogy nyugger Bözsi néninek nem tudok állandó felhatalmazást adni az előre kiszámíthatatlan időpontban (!) érkező csomag átvételére, hiszen esetleg neki is el kell menni a háziorvoshoz beadatni a napi C vitamin injekciót, vagy megvenni a csirkefarhátat a bótban.
maxval bircaman szeredőci szürke proletár · http://www.bircahang.org 2018.05.16. 15:06:37
ProsTata 2018.05.16. 15:07:23
Kezdem érteni... Nem GLS ügyfélszolgálatos vagy?
Tudod, olyan vevői elégedettségfelmérő! :-)
ProsTata 2018.05.16. 15:10:31
Akkor már egyszerűbb és környezetkímélőbb, ha nem is küldik el. Sőt ha meg sem rendelem. Sőt ha le se gyártják. Sőt tulajdonképpen nem is kell nekem az a szar, inkább elmegyek mammutra vadászni! :-D
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.05.16. 15:11:10
De amúgy meg az vagyok, nyilvántartásba is vettük a kijelentésed és majd a rendszeres havi értekezleten a részvényesek elé fogjuk tárni, hogy miattad nem megy úgy a szereke ennek a több milliárd eurós éves bevételű cégnek.
élhetetlen 2018.05.16. 17:23:08
élhetetlen 2018.05.16. 17:49:40
onlajnok · http://www.onlajnok.com 2018.05.16. 18:01:01
amindenes.blog.hu 2018.05.16. 18:32:00
élhetetlen 2018.05.16. 18:49:36
azbest 2018.05.16. 19:02:07
újszülöttnek minden vicc új. A regisztrált (ajánlott) royal mail leveleket már régóta a GLS hozza ki itthon, mert a GLS tulajdonosa a Royal Mail és hülye lenne majd a magyar postának fizetni a kiszállításért. A francia La Poste küldeményei közül pedig megeshet, hogy valamit a DPD szállít ki hasonló okok miatt.
Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2018.05.16. 21:27:34
MrZed001 2018.05.17. 00:49:45
Akkor a csomagszállítóknak ez miért okoz akkora Kbszott nagy feladatot?
Vagy olyan mélyre süllyedt feléjük a munkaerő hiány, hogy nem képesek mobil telefont használni képes egyéneket felvenni ?
Im just here for the comments 2018.05.17. 07:02:57
káposzta 2018.05.17. 09:25:34
Amazonos rendeléseim mindig megjöttek (Transoflex vagy Magyar Posta által), legfeljebb a postán basztam fel az agyam, mikor egy 20 méteres sort egy néni szolgál ki, sorsjegyet ajánlgatva, meg 5 percenként megtalálva egy csomagot, miközben egy fiatal fickó a faszát veri a szomszéd pultban, mert ő csak mással foglalkozik (amivel óránként egy ember esik be).
Legjobb a Foxpost :D
Zozo___ 2018.05.17. 09:47:12
Terézágyú 2018.05.17. 10:03:53
"Most nem azért, de az utolsó vízóra meg gázóra leolvasó is felhív, hogy itt van, be tudnánk-e engedni hogy leolvassa."
Ezt a mondatodat majd akkor is írd be, amikor majd az lesz a téma, hogy ezek a leolvasók lehetetlen időben jönnek, és nem szólnak...
Majmász Gedeon 2018.05.18. 13:55:00
Permetező 2018.05.18. 18:04:29
Stinger · http://stinger.gamer365.hu 2018.06.08. 21:52:59
Sajnos nincs mas lehetoseg, azt nem tudod megvalogatni, hogy a royalmaillel feladott csomagokat ki szalitsa ki. Jelenlev ez a GLS. Btw, ajanlom a track17.net-et, ami a vilag egyik legnagyobb online postacsomag trackerje es millio carriert ismer. Sokszor segitett mar nekem, hogy merre jarnak az ebayes csomagjaim.